A történelmi Buddha tanításainak vallási előzményei: Védák és az Upanisádok

Egyetlen vallás és egyetlen nagy tanító tanításai sem értelmezhetőek önmagukban. Legalább dióhéjban ismernünk kell az adott vallás kialakulásának körülményeit vagy az adott tanító színrelépésének előzményeit. Ez vonatkozik a buddhizmusra és Buddha tanításaira is.

A történelmi Buddha társadalmi és vallási környezetéről már ITT írtam bejegyzést. Most a Buddha tanításaira közvetlenül is ható szövegekről, röviden a Védákról, és kicsit hosszabban az Upanisádokról lesz szó.

Az indiai vallásos gondolkodás alapjai a Védák nevű szent szövegekben gyökereznek. Keletkezési idejüket nagyon nehéz meghatározni, mivel évszázadokon át szájhagyomány útján hagyományozták őket tovább. A Védák alapjai feltehetőleg már akkor megvoltak, amikor az indo-árják i.e. 1500 körül India területére vándoroltak, de a védikus vallás kifejlődése és kiteljesedése kétségtelenül csak ezután következett be. Az úgynevezett védikus rendszer a három ősi Védával – Rig-Véda, Jadzsur-Véda és Száma-Véda - kezdődött. Ezek himnuszokból, mantrákból, dalokból, az istenek jóindulatának elnyerésére szolgáló áldozati rítusok részletes gyakorlati leírásából álltak.

A védikus korban az isteneknek szánt húsmentes felajánlások (tej, vaj, gabonafélék) mellett áldoztak kecskét, tehenet, bikát, kost, lovat is. Később a szóma nevű italt tartották a legfontosabb áldozatnak. A legegyszerűbb áldozatnak számított az agnihótra, az ‘italáldozat a Tűznek’, míg a leghíresebb, legköltségesebb, a csak győzedelmes királyok által bemutatott áldozat, a ‘lóáldozat’, az asvamédha volt. Ahogy az áldozati kultusz fejlődött, úgy váltak ezek a szertartások egyre összetettebbé, amelyet csak a bráhmanok - papok hajthattak végre, azt is egyre bonyolultabb, minden részletében kidolgozott módszerekkel. Az ezekkel az áldozati szertartásokkal kapcsolatos dolgokat azokban a szövegekben rögzítették, amelyeket Bráhmanák néven ismerünk, és amelyeket hozzáadták az egyes Védákhoz. Így a védikus vallási rendszer következő, második rétegét a Bráhmanák szövegei adják. A Bráhmanák i.e. 1000-800 körül keletkeztek, és ezekben a régi védikus isteneket figyelmen kívül hagyják vagy alárendelik őket a kizárólag a papok által elvégzett áldozati rítusok mágikus hatalmának.

Időközben megszilárdult a négy fő kasztot tartalmazó kasztrendszer is (papok/ bráhmanok, harcosok, kereskedők-földművelők és a szolgák).

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy a Védákat és a Bráhmanákat szinte kizárólag a két felső kaszt számára, a papok és a harcosok számára állították össze.

A védikus vallási rendszer harmadik rétegét az Upanisádok (‘titkos tanítások’) képezik, amelyeket az eredeti Védákhoz és a Bráhmanákhoz csatoltak. Az Upanisádok alkotóiról a nevükön kívül semmi mást nem lehet tudni. Az Upanisádok legrégebbi részei az áranjakák (‘erdei értekezések’) csoportjába tartoznak. Az áranjakákat a társadalomból kivonulva, erdőkben, ligetekben, kis falvakban élve alkották, és tanításaik nem annyira a rítusokra, szertartásokra, hanem az Átmanra irányultak. Ennek ellenére az Upanisádok nem utasítják el sem a Védákat, sem a Bráhmanákat. sőt, bizonyos bennük meglévő gondolatokat visznek tovább.

Ezért a legrégebbi Upanisádokat úgy tekintjük, hogy bennük teljesedett ki a védikus hagyomány, emiatt az Upanisádokat a Védánta (‘Védák vége’) kifejezéssel is említik. (ezt a ‘Védánta’ elnevezést nem szabad összekeverni a jóval később, csak az időszámításunk első évszázadaira kialakult hat nagy filozófiai iskola (darsana) egyikével, a Védántával.)

Több, mint száz Upanisád létezik, de ezekből csak alig néhány keletkezett a történelmi Buddha kora előtt, azaz i.e. 5 -6. század előtt. A legrégebbről fennmaradt két Upanisád, a Brihadáranjaka és a Cshándógja Upanisad, prózai művek, és úgy vélik, i.e. 8. század körül keletkeztek. A másik három, szintén prózai Upanisádról (Aitaréja, Kausítaki, Taittiríja) is azt gondolják, hogy Buddha előtti időkből származik.

Ahogy fentebb írtam, már a Bráhmanákban elkezdődik a védikus istenek leértékelődése, ami az Upanisádokban még jobban kiteljesedett. Ez utóbbiban ráadásul már az áldozati rítusok mindenhatóságát is megkérdőjelezték. Nagy hangsúlyt fektettek a tudásra és a megismerésre, ami természetesen nem azonos a mai racionális és tudományos ismeretekkel. Emellett olyan nézeteket fejlesztettek tovább, mint az Átman-Brahman azonossága (amely már a Bráhmanákban megfogalmazódott) vagy új gondolatok jelentek meg, mint a karma tana és a szamszára fogalma. Az áldozati rítusok helyett a meditációra, mint szellemi gyakorlásra helyezték a hangsúlyt.

Az Upanisádok korától kezdve terjedt el az a szokás, hogy nem csupán idősek, hanem fiatalabb emberek is kivonulva a társadalomból, erdőkben letelepedve, koldulásból, adakozásból élve, teljes egészében a meditációnak szentelték önmagukat és egész hátralévő életüket. Ez akkoriban újszerű jelenségnek számított, hiszen olyan ‘átlagemberek’ vonultak el a társadalomtól, akik nem voltak öregek és nem a társadalom peremén éltek, nem voltak aszkéták, extatikusok, jógik vagy varázslók.  Az Upanisádok ezen újításai mindenképpen egyfajta kiábrándultságot jeleztek az addigi, csak az áldozati rítusokra, az áldozatok mindenhatóságára és a papokra épülő védikus rendszerrel kapcsolatban.

Emellett az is egy új és fontos tényező volt, hogy az Upanisádokban több helyen is harcos kasztbéli tanít papi kasztba tartozót, ez is valamilyen formában a papok minden más kaszt fölött álló tudását kérdőjelezte meg. A Cshándógja Upanisádban az egyik harcos kasztbéli (Praváhana Dzsaivali király) így tanít egy papot:
"- Azért maradt a kormányzás mindenütt a harcosi rend kezében, mert ezt a tanítást rajtad kívül és előtted nem tudták még meg a papok." (Cshándógja Upanisád, 5. fejezet, 3. szakasz, 7. sor - Az idézet Tenigl-Takács László fordításából való, amely teljes egészében ITT olvasható)

(2. rész)

Forrás: Az Upanisádok buddhista és racionális szemmel (angol nyelven)

           Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története, Osiris Kiadó, Budapest, 2006.