Mahászthámaprápta bódhiszattva

A mahájána buddhizmus nyolc nagy bódhiszattvájának egyike. Szanszkrit nevének szó szerinti jelentése: “aki megvalósította a hatalmas erőt”

A kínai eredetű Tiszta Föld iskola istenhármasságnak egyik tagja, Amitábha buddha és Avalókitésvara mellett.

A kínai buddhizmusban általában nőként ábrázolják, éppen úgy, mint Avalókitésvarát.

A tibeti buddhizmusban úgy vélik, hogy Vadzsrapáni magának Mahászthámaprápta bódhiszattvának a megtestesülése, a két alak számukra azonos.

Kínában a Ló jegyében született emberek védelmezőjeként tekintik.

Mahászthámaprápta egyike a legrégibb bódhiszattváknak, és már a korai mahájána szútrákban feltűnik alakja, az Amitájurdhyána szútrában (Elmélkedés Amitábha Buddháról szútra) és a Lótusz-szútrában. Ennek ellenére Mahásthámaprápta Indiában nem lett olyan népszerű, viszont Kínában és Japánban a Tiszta Föld iskola elterjedésével tisztelete megnőtt. Japánban Szeisi vagy Daiszeisi néven ismerik. (a buddhizmus Tiszta Földjeiről ITT írtunk bejegyzést)

A Szukhávatínak nevezett nyugati Tiszta Föld Amitábha Buddha irányítása alatt áll. Két kísérőjének egyike Mahászthámaprápta, a másik Avalókitésvara. Japánban hármas istenségként jelentek meg és váltak közismertté. Ábrázolásukban Amida (Amitábha japán neve) van középen, Szeisi (a bölcsességet képviselve) a jobbján és Kannon (Avalókitésvara japán neve, a könyörületességet képviselve) a balján foglal helyet. Azonban Szeisi Kínában és Japánban is kevésbé népszerű, mint Kannon.

Emiatt a japán kultúrában Szeisi csak nagyon ritkán jelenik meg az Amida-háromságon kívül önmagában.

A japán ezoterikus buddhizmus singon iskolájában Szeisi egyike a 13 Buddhának, így őt idézik meg azokon az emlékszertartásokon, amiket az elhunytak halálának első évfordulóján szoktak tartani.

Ahogy fentebb írtuk, Szeisi leginkább az Amida istenséghármast ábrázoló festményeken vagy szobrokon tűnik fel. Szeisit jellemző módon mellmagasságba emelt összetett kézzel ábrázolják vagy pedig lótusz virágot tartva. Néha vizes üveg látható Szeisi koronáján, ami a bölcsességet szimbolizálja.

Amitábha Buddhában és Szukhávatí Tiszta Földjében való hit a késő Heian-korszakban (i.u. 794 – 1185) már megjelent a japán császári udvarban, de a köznép körében csak a Kamakura-korszakban (i.u. 1185-1333) terjedt el.

Forrás: Szeisi bódhiszattva (angol nyelven)

           Mahászthámaprápta (angol nyelven)

Tiszta Földek a buddhizmusban - A megvilágosodás Buddha-mezői

A buddhista ‘tiszta föld’ elnevezés sokszor úgy hangozhat, mintha ez a buddhista mennyország volna, ahová a ‘jó’ emberek jutnak haláluk után. Bár nem erről van szó, az értelmezések különbözőek lehetnek.

A ‘tiszta föld’ gyakran olyan ‘helyet’ jelent, ahol a Dharmáról szóló tanítások megértésére minden lehetőség adott, emiatt a megvilágosodás is könnyen elérhető. Sok esetben ezt a ‘hely’-et inkább az elme egyfajta állapotának gondolják, mintsem konkrét fizikai helynek. Ha mégis fizikai helyként értelmezik, akkor sem lehet tudni, hogy elválasztható-e a földi világtól.

Azt viszont egyértelműen úgy vélik, hogy ha valaki el is jut egy ‘tiszta föld’-re, az nem egy örökké tartó jutalom.

Bár a tiszta földek többnyire a Tiszta Föld hagyományokhoz kapcsolódnak, mint például a japán dzsódó –sinsu iskola, azonban a mahájána irányzat több szútrájában is megemlítik a ‘tiszta földeket’, és a különféle kommentárokban is írnak róluk.

Honnan származik a Tiszta Földek gondolata?

Feltehetőleg a korai indiai mahájána iskolákból ered. Abból indultak ki, hogy mivel a megvilágosodott személyek úgy is dönthetnek, hogy amíg minden lény meg nem világosodik, addig nem lépnek be a nirvánába (páli nyelven: nibbána), ezért ezeknek a megtisztult személyeknek egy megtisztult helyen kell élniük. Ilyen megtisztított hely a Buddha-mező vagy Buddha-ksetra.

A ‘tiszta földek’-kel kapcsolatosan többféle értelmezések keletkeztek. Például a Vimalakírti Szútra (i.u. 1. század körül írták Indiában) azt tanítja, hogy a megvilágosodott lények a világ alapvető tisztaságát észlelik, és ezért ők tisztaságban tartózkodnak – egy ‘tiszta földön’. Míg azok a lények, akiknek az elméje kusza, zavaros a szennyeződésektől, egy szennyezett világot észlelnek.

Mások úgy vélekedtek a ‘tiszta földek’-ről, hogy inkább létbirodalmak, bár ezek a birodalmak nem választhatóak el a szamszárától. Idővel a mahájána tanításokban a ‘tiszta földek’-nek egyfajta misztikus kozmológiái alakultak ki, és minden egyes ‘tiszta föld’-höz egy meghatározott Buddha tartozott. (az öt meditációs buddháról ITT írtunk)

A Tiszta Föld iskola, amelyik az 5. században alakult ki Kínában, azt a gondolatot hirdette, hogy ezen Buddhák némelyike eljuttathat nem megvilágosodott lényeket is az ő ‘tiszta föld’-jére. És azon a tiszta földön a megvilágosodás könnyen elérhetővé válik. Azonban azok a lények, akik nem érik el a megvilágosodást, végül máshol, a hat létbirodalmak valamelyikében születnek újra.

Nincs állandó számú ‘tiszta föld’, és csak néhányat ismernek névről is. A kommentárok és szútrák leggyakrabban ezt a hármat említik: Szukhávatí, Abhiratí és Vaidúrjanirbhása. Az az irány, amelyik egy-egy tiszta földhöz tartozik, nem földrajzi, hanem ikonográfiai irány.

Szukhávatí, a nyugati Tiszta Föld

Szukhávatí, ‘az üdvösség birodalma’, és Amitábha Buddha irányítja. Amikor buddhisták úgy általában ‘A tiszta föld’-ről beszélnek, akkor a legtöbbször Szukhávatíra gondolnak.

A Kínában kialakult Tiszta Föld iskola központi gondolata az Amitábha iránti odaadás és a hit Amitábha erejében, amely eljuttatja a hívőt Szukhávatíba.

A Tiszta Föld iskola szútrái Szukhávatít egy lágy fényű, virágillatú, madárcsicsergéssel teli helynek írják le. A fák ékszerekkel és arany csengőkkel díszítettek. Amitábha kísérője Avalókitésvara és Mahásthámaprápta bódhiszattva, akik lótusztrónjaikon ülve felügyelnek mindent.

Abhiratí, a keleti Tiszta Föld

Abhiratí, ‘az élvezet birodalma’, úgy tartják, hogy az összes tiszta föld közül ez a legtisztább. Aksóbhja Buddha uralja. Régen nagy hagyománya volt az Aksóbhja iránti odaadásnak, hogy segítségével a hívő Abhiratíban születhessen újra, de az utóbbi századokban ezt a hagyományt elhalványította a Gyógyító Buddha iránti odaadás.

Vaidúryanirbhása, a másik keleti Tiszta Föld

Vaidúryanirbhása név jelentése: ‘tiszta lazúrkő’. Ezt a tiszta földet a Gyógyító Buddha uralja, Bhaisajyaguru, akit gyakran ábrázolnak az ikonográfiában egy lazúrkő orvosságos edénnyel. (a Gyógyító Buddháról ITT írtunk egy bejegyzést)

Emellett még létezik a déli Tiszta Föld, Srimat, amit Ratnaszambhava Buddha ural, és az északi Tiszta Föld, Prakuta, amit Amóghasziddhi Buddha ural, de ezek messze nem olyan jelentősek, mint a fent említett másik három ‘tiszta föld’.

Forrás: Tiszta Földek (angol nyelven)

Bhaisajyaguru (Gyógyító Buddha)

Bhaisajyaguru a Gyógyító Buddha vagy a Gyógyító Király. A mahájána buddhizmusban a testet-lelket egyaránt gyógyítani képes tudása miatt nagyon nagy tisztelet övezi. Különösen népszerű Tibetben, Kínában és Japánban.

A hatalmas mahájána panteonban három Buddha áll mindenek fölött: Sákjamuní, a történelmi Buddha; Amitábha buddha, a nyugati Tiszta Föld, Szukhávatí ura; és a Gyógyító Buddha. Ez utóbbi a hagyomány szerint buddhasága elérése óta Vaidúryanirbhása Tiszta Föld fölött uralkodik.
(a Tiszta Földekről ITT írtunk bejegyzést)

A Gyógyító Buddha eredete

Legelőször a Bhaisajyaguruvaidúryaprabhárája Szútrában vagy ismertebb nevén a Gyógyító Buddha Szútrában említik nevét. Ennek a szútrának szanszkrit nyelvű kéziratait Bamidzsánban, a mai Afganisztánban és Gilgitben, a mai Pakisztánban találták meg, mindkettő része volt az ókori Gandhára buddhista királyságnak. A kutatók szerint a Gilgitben talált kézirat az i.e. 7. század előtt keletkezett. A Gyógyító Buddha Szútra a legnépszerűbb mahájána szövegek közé tartozik Kelet-Ázsiában.

A szútra szerint a történelmi Buddha elmondja, hogy a jövendőbeli Gyógyító Buddha – amikor még csak a bódhiszattva ösvényt járta - 12 dolgot fogadott meg, arra az esetre, ha eléri a megvilágosodást. Ezek a következők voltak:

-- Megfogadta, hogy a teste vakító fénnyel fog fényleni és számtalan világot sugároz majd be.

-- Tisztán sugárzó testének fénye fel fogja ébreszteni azon lények elméjét, akik a sötétben tartózkodnak.

-- Minden érző lényt ellát majd anyagi szükségleteikkel.

-- Azokat, akik más úton járnak, majd elvezeti a mahájána ösvényre.

-- Segítségére lesz az élőlényeknek abban, hogy betarthassák az erkölcsi jellegű Fogadalmakat.

-- Mindenféle betegséget, testit – lelkit egyaránt meg fog gyógyítani, így minden lény mentes lesz a betegségektől és szenvedéstől.

-- A betegeknek, elesetteknek, a támasz vagy gondoskodás nélkül maradtaknak segíteni fog abban, hogy meggyógyuljanak és támaszhoz vagy gondoskodáshoz jussanak.

-- Segíteni fog a női mivoltukkal elégedetlen nőknek abban, hogy férfivá legyenek.

-- Minden lényt kiszabadít majd a démonok hálójából és az ‘eretnek’ szekták béklyójából.

-- Segíteni fog a bebörtönözötteknek vagy kivégzés előtt állóknak vagy azoknak, akik bármilyen formában elszenvedői a királyi rendeletek miatti szörnyűségeknek és  megalázásoknak – és akik az ilyen zsarnokságtól testben és lélekben bármilyen formában szenvednek -, hogy megszabaduljanak a szenvedéseiktől.

-- Segíteni fog az éhezőknek és szomjazóknak, hogy ehessenek és ihassanak.

-- Segíteni fog a nyomorgóknak, ruhátlanoknak, akik éjjel-nappal szenvednek a hidegtől, a melegtől és a rovarok csípéseitől, hogy ruhához jussanak és legyen kellemes, élhető a környezetük.

Bhaisajyaguru az ikonográfiában

A Gyógyító Buddha kapcsolatba hozható a lazúrkővel (lápisz lazuli). A lazúrkő mélykék színű féldrágakő, amelynek fő összetevője a lazurit, és kalcitot, dolomitot, illetve piritet tartalmaz. A pirit aranyszínű foltokat vagy pöttyöket, és ezáltal különleges fényhatást hoz létre a lazúrkőben. Afganisztánban már 5 ezer éve bányásszák, és az ókori Kelet-Ázsiában nagyon ritkának és értékesnek számított (gyakran hamisítják is külső színezéssel).

Az ókor több nagy birodalmában, országában misztikus erőt tulajdonítottak a lazúrkőnek. Kelet-Ázsiában úgy vélték, hogy gyógyító erővel is rendelkezik, csökkenti a gyulladást és a belső vérzést. A vadzsrájána buddhizmusban azt tartják, hogy a lazúrkő mélykék színének még akkor is tisztító és erősítő hatása van, ha valaki vizualizálja azt.

A buddhista ikonográfiában Bhaisajyaguru bőre legtöbbször lazúrkő színű. Amikor a teste aranyszínű, akkor körötte vannak lazúrkövek.

Szinte minden ábrázolásában egy lazúrkő alamizsna tálat vagy orvosságos üveget tart, általában a bal kezében, ami az ölében nyugszik, tenyérrel felfelé. A tibeti ábrázolásokon egy myrobalan vagy szanszkrit nevén harítakí nevű növény (latinul: Terminalia chebula) növény nőhet ki az edényből. A myrobalan vagy harítakí fa termésének az ajurvédikus gyógyászatban és Tibetben is különleges gyógyhatást tulajdonítanak.

A legtöbb ábrázolásban Bhaisajyaguru egy lótusz trónuson ül, a jobb tenyerét kifelé fordítva egy myrobalan vagy harítakí növényt fog.

A Gyógyító Buddhát nem szabad összetéveszteni a szintén legtöbbször kék színű testtel ábrázolt Aksobhja buddhával, aki a keleti Tiszta Föld – Abhiratí - fölött uralkodik. (az öt meditációs vagy dhjáni buddháról ITT írtunk) 

Kelet-ázsiai templomokban sok esetben a Gyógyító Buddhát harmadmagával jelenítik meg Sákjamuníval (aki mindig középen van) és Amitábhával (aki rendszerint Sákjamuní jobbján ül) együtt.

A Gyógyító Buddha mantra

Számos mantra és dharaní létezik a Gyógyító Buddha segítségül hívásához. (a buddhista mantrákról, úgy általában, és több buddhista mantráról részletesen ITT írtunk)

A Gyógyító Buddha mantráját sok esetben a beteg nevében kántálják.

Az egyik ilyen mantra:

namo bhagavate bhaisajyaguru vaidúryaprabharájáya

tathágatáya arhate

samjaksambuddháya tadyathá:

om bhaisajye bhaisajye bhaisajya-samudgate sváhá

Ezt így lehetne fordítani: Hódolat a Gyógyító Buddhának, a Gyógyítás Mesterének, a Lazúrkő kisugárzó királyának, annak, Aki így jött, az Érdemesnek, A teljesen és tökéletesen Felébredtnek, Om a gyógyulónak, a gyógyulónak, a gyógyítónak.

A rövidebb változata:

Tajata om bekandze bekandze mahá bekandze radza szamudgate szváhá

Forrás: A Gyógyító Buddha Szútra (buddhanet - angol nyelven)

           A Gyógyító Buddha (angol nyelven)

           

A szamurájok és a zen buddhizmus

A zen (valódi) szerepe a japán szamuráj kultúrában

Amikor a japán történelemről beszélünk, magától értetődő tényként szoktuk említeni, hogy a híres szamuráj harcosok egyben zen buddhisták is voltak. De mennyire fedi ez a ‘közismert tény’ valóságot?

Valamennyire igen. Viszont a szamurájok és a zen buddhizmus közötti kapcsolatot – elsősorban a zenről szóló népszerű könyvek írói - aránytalanul eltúlzottá és romantikussá tették ahhoz képest, ami valójában volt.

Történelmi háttér

A szamurájok történelme az i.u. VII. századtól követhető nyomon. Eleinte minden fegyverforgató ember szamurájnak számított, később azonban kialakult egy kiváltságokkal bíró, földbirtokkal és vagyonnal rendelkező felső társadalmi réteg. A X. századtól kezdődően a szamurájok hatalma nagyon megerősödött és gyakorlatilag Japán legnagyobb része ellenőrzésük alá került.

A buddhizmus Japánba az i.u. 538-ban érkezett egy koreai küldöttséggel, és ezután nagyon hamar államvallássá is nyilvánították. Az ezt követő évszázadokban a mahájána buddhizmusnak főleg a Kínából származó iskolái honosodtak meg. A zen buddhizmus – Kínában chan buddhizmusnak nevezték – ez utóbbiak közül való volt, és Japánban 1191-ben jelent meg. A zen buddhizmus első japán iskolája a rinzai-zen volt. A másik iskolát, a szótó-zent, néhány évvel később, 1227-ben honosították meg.

A XIII. század végén a szamurájok rinzai-zen mesterek irányításával kezdtek el zen meditációt gyakorolni. A rinzai-típusú meditáció intenzív figyelemösszpontosításának köszönhetően sokat segített a harci képességek fejlesztésében és a harctéri halálfélelem csökkentésében. A szamurájoktól cserébe kapott támogatásokból a rinzai-zen iskoláknak jelentős hasznuk származott, így a mesterek jó része készséggel állt rendelkezésükre.

Akadtak olyan szamurájok, akik olyan szinten mélyültek el a buddhizmusban, hogy mesterekké is váltak. Azonban a zent gyakorló szamurájok többsége inkább arra használta ebbéli tudását, hogy jobb harcos váljon belőle és kevéssé érdeklődött a zen buddhizmus elmélete iránt.

A rinzai-zen buddhista mesterek közül sem mindegyik kereste a szamurájok pártfogását. Az Ótókan aliskola – három alapító tanítója után kapta a nevét, Nampo Dzsómjó (vagy Daió Kokusi, 1235-1308), Súhó Mjócsó (vagy Daitó Kokusi, 1282-1338), és Kanzan Egen (vagy Kanzen Kokusi, 1277-1360) – távol tartotta magát a szamurájoktól és a harci művészetektől. Az alapítók célja a rinzai eredeti formájának megőrzése volt, amely mentes más buddhista és nem-buddhista iskolák tanításaitól. Az Ótókán iskola ma is létezik Japánban.

A szótó-zen és a rinzai-zen befolyása egyre jobban erősödött a Muromacsi-korszakban (1336-1573), és a japán művészet és kultúra nagy részére is hatalmas hatást gyakorolt.

1571-ban Oda Nobunaga hadúr az egymással háborúzó vetélytárs klánokat legyőzte, és egyesíteni akarta a részeire szakadt országot. Oda Nobunaga és utódja, Tojotomi Hidejosi több olyan buddhista kolostort rombolt le, ami erődként is szolgált. A harcokban részt nem vevő kolostorokat állami ellenőrzés alá vontak, így azokban tovább virágozhatott a buddhizmus a Tokugava vagy Edo korszakban (1603-1867). 1868-tól a Meidzsi-korszak modernizációs törekvései a vallást is érintették. A buddhizmust idegennek kezdték tekinteni, helyette a helyi sintó vallást támogatták. A Meidzsi uralkodó eltörölte a szamurájok kasztját és kiváltságaikat is. A zen buddhizmus a császári támogatás elvesztése után nem szűnt meg, hanem átalakult és fontos szerepe lett a japán nemzeti önazonosság kiformálódásában.

A szamurájok és a zen kapcsolata az irodalomban

1913-ban egy japán szótó-zen pap és egyetemi professzor, aki a Harvardon adott előadásokat, kiadott egy művet: Szamurájok vallása: Tanulmány a zen filozófiáról és tanról Kínában és Japánban címmel.

Több helytelen állítása mellett a szerző, Nukaria Kaiten (1867-1934) azt írta, hogy “ami Japánt illeti, ezen a szigeten a zent először a szamurájok vagy a katonai társadalmi osztály hiteként, vallásaként vezették be, és a zen formálta át több olyan kiváló katona jellemét, akiknek élete a zen történelmének lapjait díszíti.”

Ahogyan fentebb írtuk, ez így nem volt igaz. Ennek ellenére később is több népszerű könyv jelent meg a zenről, kritikátlanul megismételve azt, amit Nukaria Kaiten mondott.

Minden bizonnyal a professzornak tudnia kellett, hogy amit írt, az nem volt igaz. Legvalószínűbbnek az tűnik, hogy írásában a zen és az erősödő japán nacionalizmus összefonódásának vagy szándékos összefonásának egyik próbálkozása tükröződött vissza.

Az valóban igaz, hogy a zen hatással volt a szamurájokra, éppen úgy, mint a japán kultúrára és a társadalom nagy részére. És az is valóban igaz, hogy a zen és a japán harcművészetek között van kapcsolat. Nem csupán azért, mert zen a kínai Saolin kolostorból származik, ahol a meditáció és a harcművészet együtt jelenik meg. Hanem azért is, mert a japán történelemben létezett a buddhista fanatikusoknak egy olyan nagy létszámú csoportja (ikkó-ikki néven nevezték őket), akik félelmet nem ismerő harcosok voltak, könnyűfegyverzettel rendelkeztek és buddhista jelszavakat hangoztattak. Ez a főleg helyi nemesekből, parasztokból álló harcos csoport 1488-ban legyőzte az egyik tartomány szamuráj urait, és a térséget közel száz éven át uralmuk alatt tartották. 1528-ban megtámadták Japán akkori fővárosát, Kiotót is. 1570-re japán egyik legjelentősebb erejévé nőttek. Olyan gazdasági és politikai fenyegetést jelentettek, hogy Oda Nobunaga hadúr 1571-ben lerombolva a Hiei-hegyi erődkolostorukat, 1580-ban hosszú, véres hadjárattal volt kénytelen teljesen felszámolni az ikkó-ikkit.

A zen hatására alakult ki Japánban a virágkötészet és a kertművészet, a kalligráfia, a költészet (különösen a haiku), a bambusz furulya játék, a nó-színjátszás és teázás szertartása. De a zent a ‘szamurájok hitének, vallásának’ nevezni túlzás. Több nagy rinzai mesternek, mint például Hakuin Ekaku, nem igazán volt jelentős kapcsolata szamurájokkal és a szótó-zen pedig még annyira sem köthető a szamurájokhoz. És ahogy fentebb írtuk, bár több szamuráj gyakorolta annak idején a zen meditációt, a többségüket nem igazán foglalkoztatta a buddhizmus elmélete. 

Forrás: Szamurájok és a zen (angol nyelven)

           A japán szamurájok története

           Ian Harris: Buddhizmus képes enciklopédiája (Kossuth kiadó)

A buddhista meghajlásról - Miért és hogyan csinálják?

Minden buddhista irányzatban megtalálhatóak a meghajlások, leborulások különböző formái, az egyszerű álló meghajlástól kezdve egészen a különféle leborulásokig, amelyek irányzatonként változnak.

Miért hajolnak meg a buddhisták? 

Általában nekünk, nyugati kultúrkörben felnőtt embereknek a meghajlásról valamilyen hatalomnak való behódolás, valaki előtti megalázkodás vagy esetleg a szégyenkezés jut eszünkbe. Mivel az emberek közti egyenlőséget nyugaton különösen nagyra tartják, ezért még a magasabb rangú vezetők előtt sem hajol meg senki, mert lealacsonyítónak vélik. Emiatt a nyugatiak többsége sokszor érzi magát kényelmetlenül a különféle meghajlásokkal kapcsolatban.

Izabella királyné Szulejmán szultán követét fogadja

(Bennünk, magyarokban a meghajlásokkal, hajlongásokkal szemben érzett ellenszenvünket több történelmi témájú magyar irodalmi mű és képzőművészeti alkotás is erősíti. Elég, ha felidézünk egy-két jelentősebb, a török hódoltság idején játszódó történelmi regényünket vagy arról készült festményünket, ahol a törökök lépten-nyomon megjelenő hajbókolását, vagy a követségbe, látogatóba érkező törökök hajlongva hátráló eltávozását rendszerint ellenszenvet keltően írták le íróink vagy festették meg festőművészeink.)

Ezzel szemben a keleti kultúrákban a meghajlásnak több szerepe és jelentése van. A leggyakrabban egyszerűen csak a tisztelet kifejeződése. De lehet a szerénységé is, ami egy olyan pozitív tulajdonság, amit az ázsiai kultúrákban magasabbra értékelnek, mint a nyugatiban.

Távol-Keleten, például Japánban, az emberek kézfogás helyett meghajolnak. A meghajlás jelenthet üdvözlést, elköszönést, megköszönést, de akár a ‘szívesen’ szót is helyettesítheti. Ha valaki előtt ott meghajolnak, a legtöbb esetben udvariatlanságnak számít, ha nem hajol vissza. Ilyenformán a meghajlás is lehet az egyenrangúság jelképe.

A nyugati vallásokban az oltár előtti meghajlás leginkább a imádat jele, és a katolikus misék bizonyos részei alatt térdelni szokás.

A buddhizmusban a meghajlás a Buddha tanításai iránti tisztelet kifejeződése, és az ‘ego’-nak és bármi olyannak az elhagyása, amihez ragaszkodunk. De semmiképpen sem a szégyenérzet megnyilvánulása, inkább annak a megértése, hogy az ‘én’ és a ‘másik’ nem különbözik egymástól.

Amikor meghajlunk egy Buddha vagy más istenség ábrázolása vagy egy tiszteletreméltó buddhista előtt, akkor a Három Ékkő, azaz Buddha vagy a Tan vagy a Közösség előtt hajlunk meg. A Buddha vagy az istenségek ábrázolása vagy egy tiszteletreméltó buddhista Képviselheti még a Buddha-természetet is, ami mindannyiunk eredeti énje. Ebből a szempontból nézve, amikor meghajlunk például egy Buddha alak előtt, saját magunk előtt hajlunk meg.

Van egy zen vers, ami így szól: “A meghajló és az, ami előtt meghajol, üresek természetüknél fogva. A saját testünk és mások teste nem különböznek egymástól. Minden lénnyel együtt hajolok meg a megvilágosodás elérése előtt. A felülmúlhatatlan elme megjelenése és a határtalan igazsághoz való visszatérés előtt.”

Hogyan hajolnak meg a buddhisták?

A ‘hogyan’ attól függ, hogy hol vagyunk éppen. A buddhizmus különböző irányzatainak különböző formulái vannak a meghajlásra. Ha először megyünk el egy Dharma-központba vagy templomba, az a legjobb, ha közelről megszemléljük, hogy mások mit csinálnak. Bármi is az, próbáljuk meg követni azt a formulát. Senki sem fog neheztelni ránk, ha kezdőként ügyetlenek leszünk - hiszen mindenki az volt egyszer.

Az álló meghajlást a legtöbb esetben úgy végzik, hogy a hátukat és nyakukat egyenesen tartva előrehajolnak a felsőtestükkel. A két tenyerüket összeteszik, általában úgy, hogy a hüvelykujjuk ne álljon el, hanem a többi ujjukkal párhuzamosan legyen. Néha a hüvelykujjukat úgy húzzák be a többi közé, hogy a kéztartásuk egy lótuszbimbót formázzon. Meghajlás során a legtöbbször a kezüket az arcuk alsó részéig emelik, de nem mindig.

Tehát még egyszer, ha nem vagyunk biztosak, mit és hogyan kell csinálni, figyeljük meg és utánozzuk a többieket. Azt se felejtsük, hogy ami az egyik templomban bevett formulának számít, az nem biztos, hogy a másik templomban is elfogadott.

A szokványos leborulásnál letérdelünk és a homlokunkkal megérintjük a földet vagy a padlót. De még ebben is vannak változatok. Például, van olyan, amikor a leborulás azzal kezdődik, hogy a még álló helyzetben lévő hívő a behajlított kezével megérinti a homlokát és csak ezután engedi le magát a földre vagy padlóra, de ez sem mindig történik így. Vannak, ahol úgy tanítják, hogy a meghajlónak mind a négy végtagjára le kell ereszkednie, mielőtt a fejét a földig vagy padlóig leengedi, ugyanakkor más hagyományokban nem megfelelő az, amikor valaki a tenyerét a földre vagy padlóra nyomja.

Van olyan leborulás is, amikor a hívő homlokával a padlót érinti, a tenyereit felfelé fordítja, közel a füléhez és párhuzamosan a padlóval. És amíg a homloka változatlanul a padlón marad, a kezeit felemeli, majd visszasüllyeszti. Ezzel a mozdulattal azt képzeli el, mintha Buddha lábát tartaná a kezeiben és felemelné a feje fölé. Más hagyományokban, amikor a hívő homloka érinti a padlót, a kezei lehetnek tenyérrel lefelé, közel a fejéhez, de egyik irányba sem lehetnek kinyújtva.

A tibeti irányzatokban teljesen kinyújtott testtel szoktak leborulni a padlóra. Miután a hívő leereszkedett mind a négy végtagjára, teljesen kinyújtja a testét, arccal lefelé, a karjait pedig egyenesen a feje mellett teljesen előrenyújtja.

Ha szeretnénk valamelyik nyugati buddhista templomban részt venni egy szertartáson, de nem vagyunk biztosak a formulában, mindenképpen célszerű, ha előtte megkérünk valakit arra, hogy magyarázza el a meghajlási formákat és a templomi szokásokat. (a buddhista szokásokkal való ismerkedésről ITT írtunk egy bejegyzést)

Forrás: A meghajlás, mint buddhista gyakorlat (angol nyelven)

Buddhista mantrák

A mantrák olyan szentnek tekintett hangokból állnak, amelyekről azt tartják, hogy természetfölötti erővel rendelkeznek. A ‘mantra’ szó szanszkrit eredetű, aminek valószínűsíthető jelentése ‘az, ami védelmezi (tra) az elmét (man)’.

A buddhizmusban a mantrák szerepét különbözőképpen értelmezik az egyes irányzatok, de alapvetően a megvilágosodás elérését szolgálják. Sok esetben a mantrákat a meditáció egy formájaként is használják.

A buddhizmus vadzsrajána irányzatában különösen sok mantrát kántálnak. Úgy tartják, hogy megtestesíti a mantra által megszólított istenség erejét és tulajdonságait. Imafüzéreket használnak arra, hogy számon tartsák az elkántált mantrákat. ( az imafüzérekről négy bejegyzést is írtunk, a legelső ITT olvasható,ezen belül a tibeti rózsafüzérről ITT írtunk)

Az istenségek segítségül hívásán és a természetfölötti erők jóindulatának megnyerésén kívül a mantrákat gyakran alkalmazzák a balszerencse elleni védelemre. A mantrákat nem csak egyedül, hanem többen is kántálhatják olyan magánszertartásokon, ahol a cél az, hogy megvédjék az egyént a betegségektől vagy más balszerencsétől. De nagy nyilvános szertartásokon is végezhetnek ilyet, hogy a közösség felől elhárítsák a veszedelmet. Ez utóbbi történik Kiotóban, Japánban, a Jizó Obon Fesztiválon, ahol gyerekek egy nagyobb szemű imafüzért adnak körbe, miközben fennhangon kántálva kérik Ksitigarbha bódhiszattva (Japánban: Jizó (Dzsizó) bódhiszattva) a gyerekek védelmezőjének támogatását és jóindulatát. (Ksitigarbha bódhiszattváról ITT írtunk részletesebben)

Az ilyen védelmező jellegű rítusok nagy szerepet játszanak a mahájána és ezoterikus buddhista irányzatokban, elsősorban Kelet-Ázsiában és Tibetben. Ezekben a régiókban, különösen Tibetben, a dháraníkat és mantrákat egyaránt használják a védelmező rítusokban. A dháraníkban lévő szavak értelemmel bírnak, sok esetben egy-egy tanítás kifejtésére vagy egy istenség iránti rajongás kifejezésére irányulnak, és úgy tartják, hogy spirituális erővel bír. A mantrák rövidebb, néhány szavas mondatok, gyakran csak egyszerű szavak, amelyeknek szintén erőteljes spirituális erőt tulajdonítanak. (A Nílakantha Dháraníról, a Nagy Könyörületesség Mantráról ITT írtunk, és bővebben kifejtettük a mantra és dháraní közötti különbséget)

Néhány ismertebb buddhista mantra

Avalókitésvara (Tibetben Csenrézi) bódhiszattva mantra:

Om Mani Padme Hum

A tibeti buddhizmusban ez a legismertebb mantra. Úgy tartják, hogy a mantra mondogatása, akár hangosan, akár magunkban mormolva, segítségül hívja Csenrézit, aki a mérhetetlen jóindulat és könyörületesség bódhiszattvája. A mantra leírt formájának is ugyanolyan hatást tulajdonítanak. Ezért sokszor útszéli kövekbe vésik, hogy mindenki láthassa vagy imamalmokra is ezt a mantrát rajzolják, festik. (Avalókitésvaráról, a könyörületesség bódhiszattvájáról ITT és ITT írtunk bővebben, az Om Mani Padme Hum mantráról ITT, az imamalmokról pedig ITT)

Sákjamuní mantra:

Om muni muni mahámuni sákjamuni szváhá

Sákjamuni (‘a Sákja-törzs bölcse’) a történelmi Buddha, Gautama Sziddhártha (páli nyelven: Gótama Sziddhattha) egyik neve. Minden bizonnyal ő volt a legelső megvilágosodott alak, akit vizualizáltak. A Szutta Nipátában van egy szép részlet, amelyben Pingija arról beszél, hogy ő sosem válik el Buddhától. Elmondja, hogy bármikor, amikor akarja, láthatja és hallhatja tanítóját, még akkor is, ha mérföldekre él Buddha tartózkodási helyétől.

Sákjamuní mantrában a ‘muni’ szó jelentése bölcs, a ‘mahá’ jelentése nagyszerű. Tehát a mantrát valahogy így lehet értelmezni: “Om, a bölcs, bölcs, a nagyszerű bölcs, a Sákják bölcse, üdvözlégy!”  Ez a mantra a következő formában is elég elterjedt:

Om muni muni mahámuni sákjamunije szváhá

Ebben a változatban Sákjamuni neve részeshatározó módban van, tehát így értelmezhető: “Om, a bölcs, a bölcs, a nagyszerű bölcs, a Sákják bölcsének, üdvözlégy!”

A mantra legutolsó szavát, a szanszkrit nyelvű ‘szváhá’-t Tibetben nem tudják kimondani, ezért ‘szoha’-ként ejtik.

Amitábha Buddha mantra:

Kétféle változata van: szanszkrit nyelven Om amitábha hríh, amelyet tibeti változatban így ejtenek ki: Om ami deva hrí

A tibeti változatban Amitábha nevének tibeti kiejtése, Amidéva szerepel.

Amitábha Buddha mantrája megvéd a veszélytől és akadályoktól, és legyőzi a sikerhez vezető gátló körülményeket. A mantra recitálása közben növeli a hívő együttérzését és szerető természetét.

Azt javasolják a hívőknek, hogy naponta 108 alkalommal recitálják el ezt a mantrát, hogy biztosítsák az újraszületésüket Amitábha Buddha nyugati paradicsomában, a Tiszta Földön. (az öt meditációs buddháról, köztük Amitábha Buddháról ITT írtunk)

Zöld Tárá mantra:

Om táre tuttáre ture szváhá

Tárá mantráját gyakran használják, hogy legyőzzék a testi, szellemi és érzelmi akadályokat és a kapcsolatokban kialakuló gátakat. Zöld Tárá célja, hogy minden élőlényt megsegítsen. Emellett őt tekintik “Minden Buddha Anyjának”.

E két fő funkciójából következik Zöld Tárá mantrájának jelentése. Ez röviden a következő: ‘Leborulok a Megszabadító előtt, Minden Győztes Anyja előtt’

Fehér Tárá mantra: 

szanszkrit változatban:

Om táre tuttáre ture mama ajuh punja dzsnyána pustime kuru szváhá

tibeti változatban:

Om Táre Tuttáre Ture Mama Ajur Pune Gjana Puntin Kuru Szoha

Fehér Tárá (szanszkrit nyelven: Szitatárá) a könyörületesség anyai jellegét képviseli. Hét szemmel ábrázolják (a két tenyerében, a talpain és a homlokán), hogy szimbolizálja az együttérző elme éberségét. Mantrájának első része az ‘om táre tuttáre ture’ megegyezik a Zöld Tárá mantrájával, ami azt jelenti, hogy ‘leborulok a Megszabadító előtt, Minden Győztes Anyja előtt’. A mantra második része, a ‘mama ajuh punja dzsnyána pustim kuru szváhá’ jelentése ‘nekem hosszú életet, érdemet, bölcsességet, növekedést adj most, üdvözlégy’

(Fehér Táráról és Zöld Táráról ITT írtunk részletesen, a kétféle Táráról ITT írtunk egy összefoglaló bejegyzést)

Gyógyító Buddha mantra:

Két formája létezik, egy rövidebb és egy hosszabb változata.

A rövid formája így hangzik:

Tajata Om Bekandze Bekandze Maha Bekandze Radza Samudgate Szváhá

A jelentése: ‘A sok érző lény, akik most betegek, gyorsan szabaduljanak meg a betegségtől. És ne keletkezzen újra egyetlen lény betegsége sem’

Azt javasolják, hogy recitáljuk a Gyógyító Buddha mantrát minden nap. Segíteni fog problémáink megsemmisítésében, boldogtalanságunk és szenvedésünk megszüntetésében, és segít elnyerni a sikert, boldogságot, belső növekedést.

Úgy tartják, hogy Buddha azt mondta Ánandának, hogy már azok az állatok sem fognak többé alsóbb birodalmakban újraszületni, akik meghallják a Gyógyító Buddha mantrát.

Mandzsusrí mantra:

Om A Ra Pa Ca Na Dhíh

Az A, Ra, Pa, Ca, Na szótagoknak nincs fogalmi jelentése, de úgy tűnik, hogy szimbolikusan kapcsolatba hozhatók különböző spirituális tulajdonságokkal. A mantra utolsó szava a ‘dhíh’ jelentése: ‘gondolat, vallásos gondolat, meditáció, imádság, megértés, bölcsesség’.

Erről a mantráról úgy tartják, hogy fokozza a bölcsességet és javítja a képességeket a vitában, emlékezetben, írásban és egyéb irodalmi dolgokban. A ‘dhíh’ a mantra fontos szótagja és először nagyobb nyomatékkal kántálják, majd a későbbi ismétléseknél inkább halkítva. (Mandzsusrí bódhiszattváról ITT írtunk bejegyzést)

Vadzsrapáni mantra:

Om Vadzsrapáni Hum

Vadzsrapáni bódhiszattva, akit Buddha védelmezőjének is tartanak, a megvilágosodott elme energiáját képviseli, és mantrája szintén ezt a tulajdonságot szimbolizálja. Vadzsrapániról ITT írtunk egy bejegyzést.

A mantra a bódhiszattva nevét  - jelentése: ‘villám a kézben’ – foglalja keretbe a két misztikus szótaggal, az ‘om’-mal és a ‘hum’-mal. Ez a mantra segíthet nekünk a Vadzsrapáni által szimbolizált mérhetetlen energia növelésében.

(Arról, hogy hogyan használhatjuk a mantrát meditációra, ITT írtam bejegyzést)

forrás: Mantrák (angol nyelven)

          Buddhista mantrák (angol nyelven)

          Gyógyító Buddha mantra (angol nyelven)

          Zöld Tárá mantra (angol nyelven)

          Mandzsusrí mantra (angol nyelven)

Hogyan építsünk fel egy új, érték alapú gazdaságot? - Beszélgetés a Magyar Bhutáni Baráti Társaság szervezésében

Hogyan építsünk fel egy új, érték alapú gazdaságot?

Értékek, alternatívák, kísérletek

Kerekasztal-beszélgetés Jaksity György, közgazdász, befektetési szakember és Pozsonyi Gábor, a Magnet Magyar Közösségi Bank vezérigazgató-helyettese részvételével, amelyben arra keressük a választ, hogy hogyan lehet a jelenlegi globális gazdasági és pénzügyi rendszert belátható időn belül úgy megváltoztatni, hogy jóval több valós társadalmi és környezeti hasznot, értéket termeljen, minél több embernek. 

A beszélgetés során, többek között, megismerkedünk az etikus befektetés és banki működés lehetőségeivel és a Bruttó Nemzeti Boldogság bhutáni példájával is. 

Várjuk a kérdéseket, előzetesen a rendezvény Facebook oldalán vagy a bhutanhungary@gmail.comcímre !

Helyszín:

MagNet Közösségi Ház -- Juhar Terem

1062 Budapest, Andrássy út 98.

Időpont:

2014. július 1. 18h30

Ajánlott adomány belépéskor: 

500 Ft, a Bhutáni Társaság tagjainak ingyenes

Szervező:

Magyar Bhutáni Baráti Társaság

A rendezvény Facebook oldalán előre is felteheti kérdéseit, amelyeket a beszélgetés során igyekszünk megválaszolni.

(Forrás)