2014. május 30., péntek

Kérdések és válaszok a buddhizmussal most ismerkedőknek

Imádkoznak-e a buddhisták?
Buddhisták nem imádkoznak egyetlen teremtő Istenhez sem, de léteznek olyan áhítatos meditációs gyakorlatok, amelyeket az imádkozáshoz lehetne hasonlítani. Például a minden élőlény felé irányuló együtt érző-kedvesség meditációról (metta-meditáció) úgy vélik, hogy hasznára van minden lénynek. Vagy az érdemek megosztása olyan gyakorlás, amelyben fel lehet ajánlani életünkben felhalmozott jócselekedeteinket minden élőlény hasznára. De létezik buddhista istenségek különféle imával való megszólítása is.
Tibetben töltik a legtöbb időt imával. A tibetiek különleges módon imádkoznak: úgy találták, ha bizonyos hangzókat vagy szavakat, amiket mantrának neveznek, többször kimondanak, akkor azok jó rezgést keltenek az emberben. Ha egy mantrát elég gyakran ismételnek, az képes megnyitni az elmét azon tudatosságnak, ami szavakon és gondolatokon is túl van.
Japánban buddhisták milliói imádkoznak Amida Buddhához (Amitábha Buddha), a határtalan fény buddhájához. A hagyomány szerint Amida a nyugati paradicsom fölött uralkodik, amit Tiszta Földnek is neveznek. A Tiszta Föld irányzat szerint azok, akik Amida nevét imában ismételgetik, ott fognak újraszületni. (Amitábha Buddha egyike az öt meditációs vagy dhjáni buddhának, róluk ITT írtunk bővebben)

Mit várhatok, ha ellátogatok egy buddhista központba vagy templomba?
Sok nyugati tart attól, hogy nem-buddhista létére ellátogasson egy buddhista központba vagy templomba, mert azt gondolja:
a./ pénzt kérnek tőle
b./ erőltetik, hogy térjen át a buddhizmusra és telefonhívásokkal, reklámlevelekkel és ehhez hasonlókkal zaklatják majd őt.

Először is, a buddhizmus tanításai mindig ingyenesek. Semmibe sem kerül elmenni egy templomba és a meditációs tanítások is általában ingyenesek. A buddhisták azt mondják, hogy a vallásnak ingyenesnek, nyitottnak és igaznak kell lenni. Az egy elfogadott szokás, hogy ha buddhista templomba megyünk, akkor valami csekély felajánlást, virágot vagy ételt viszünk. Ha egy mesterrel hosszabb időn át beszélgetünk, akkor illik adományt adni.
Bizonyos foglalkozások – nyilvános előadások, meditációs kurzusok, elvonulások – költségtérítésesek szoktak lenni, mert ezeknek a megrendezése, a megszervezése szintén pénzbe kerül. Ha eltökélt az érdeklődésed a buddhizmus iránt és igazán őszinte, de éppen anyagi gondjaid vannak, akkor általában ezt meg lehet beszélni a szervezőkkel. Nem szokás megtagadni a tanítást azoktól emberektől, akiknek éppen nincs pénzük.

Egészen elvétve előfordulhat, hogy valakit megpróbálnak a buddhizmusra áttéríteni és ugyanígy nagyon ritkán megeshet ilyen jellegű levelezéses csalogatás - az ilyen templomtól jobb távol maradni.
Sokan, akik még csak most ismerkednek a buddhizmussal, hajlamosak arra, hogy elmeséljék barátaiknak, milyen nagyszerű vallás is ez. Akik már régebb óta foglalkoznak a buddhizmussal, tudják, hogy mindenkinek megvan a saját ösvénye és a saját tempója.

A buddhista közösségek általában emberközpontúak, de azért van néhány rossz közösség is. Kötelező a valóságnak megfelelően válaszolni tanítókkal és az átadási vonallal kapcsolatos kérdésekre. A buddhista templomokban tanító mesterek, különösen ha hagyományos módon külföldön képezték ki őket, nagyon nagy tudásúak és évtizedes tapasztalattal rendelkeznek. Ha egy templom nyitott és őszinte, ha kapcsolatban áll a buddhista hagyomány főáramlatával, akkor majdnem biztos, hogy nincs vele semmi gond sem. Ellenben a szekták zártak és titkolózók. Bízz a saját józan ítélőképességedben, a józan eszedben!

Miért kántálnak a buddhisták?
Több okból is teszik ezt: fel lehet idézni vele valamelyik tanítóbeszédet vagy ha valaki valami miatt nem tud meditálni vagy ha az egyszerű éberség nem ad elég nyugalmat, akkor a kántálás alkalmas lehet arra, hogy helyettesítse vagy meghosszabbítsa a meditációt és kialakíthassa az emberben a nyugalmat és a belső békét. Ugyanakkor kifejezheti a hívőnek a Tanban való erős hitét is.

Vannak-e buddhista szent helyek és képek?
A buddhista otthonokban és templomokban fellelhető szent helyek fontos részei a hagyománynak. A szent hely közepén általában valamilyen Buddha-ábrázolás található. Ez az ábrázolás különféle anyagokból készülhet, márványból, aranyból, fából vagy akár agyagból. Buddha megjelenítése olyan szimbólum, ami segíti a hívőt abban, hogy felidézhesse magában Buddha tulajdonságait.
A szent helyeken lehetnek egyéb tárgyak is, mint például buddhista irat egy kötete, amely a Dharmát (a Tanítást) képviseli. Vannak olyan szent helyek, ahol buddhista szerzetesek, mesterek képei vagy fényképei találhatóak, amelyek a Szanghát (a közösséget) képviselik. Amikor egy buddhista a szent hely előtt állva meglátja az ott lévő tárgyakat, azok segítenek neki felidézni azokat tulajdonságokat, amelyek megtalálhatóak Buddhában, a Dharmában és a Szanghában. Ez arra ösztönzi őt, hogy próbálja meg kifejleszteni magában ezeket a tulajdonságokat.

Miért hajolnak meg a buddhisták?
A buddhizmusban a Három Ékkő vagy Három Kincs vagy Három Menedék (Buddha, Dharma és Szangha – Buddha, Tan és a buddhista közösség) iránti tiszteletadás hagyományos gesztusa, hogy a hívő két tenyerét összetéve, azokat magasra emeli, általában a homlok magasságába. A mély tisztelet kifejezésekor a buddhista meghajolhat vagy leborulhat a Buddha-ábrázolás előtt, a Szangha tagjai előtt és a Dharma mesterei előtt. Amikor a buddhista egy Buddha-ábrázolás előtt leborul, tudatában van annak a ténynek, hogy Buddha elérte a tökéletes és legfelsőbb megvilágosodást. Ezek a leborulások – némely buddhista iskola akár százezer leborulást is javasol előkészítő gyakorlásként – segítenek a hívőnek felülemelkednie egoista érzésein és abban, hogy a továbbiakban könnyebben befogadhassa Buddha tanításait.

Milyenek a buddhista ünnepek?
A buddhista ünnepek mindig örömteli alkalmak. Ezek közül az egyik legnagyobb a minden májusban, holdtölte éjszakáján az egész világon buddhisták milliói által megtartott Vészákh ünnepe, ahol megemlékeznek Buddha születéséről, megvilágosodásáról és haláláról.
A buddhizmus théraváda irányzatában a Vészákh ünnepén a világiak mellett a nyolc fogadalmasok is részt vesznek. (Intenzív meditációs elvonulás vagy ünnep során sokan betartják a nyolc fogadalmat. Emellett olyan világi buddhisták is felvehetik a nyolc fogadalmat, akik fél-kolostori jellegű életet élnek a tanulási idejük alatt. A nyolc fogadalmat tevő vállalja, hogy megtartóztatja magát az élőlények elpusztításától; olyan dolog elvételétől, amit nem adnak; szexuális tevékenységtől; a helytelen beszédtől; részegítő ital és kábítószer használatától; tiltott időben (dél után) történő étkezéstől; tánctól, énektől, zenétől, parfümök, kozmetikumok használatától; magas ágytól vagy luxuskörülmények között való alvástól. a fordító megj.)

A világiak szintén részt vesznek a kántálásban és a közös meditációban, és együtt hallgatják a tanítóbeszédeket.
A thaiföldi falvakban már napközben készülnek az esti ünnepre. Kitakarítják házaikat és virágfüzérekkel díszítik fel. A férfiak tiszta homokot hoznak a folyópartról és szétszórják a falu templomának udvarán, ahol majd este mindenki mezítláb sétál. Kihozzák Buddha szobrait a templomból, hogy megmossák, letisztítsák, és az összes könyvet kihordják, hogy leporolják. Amikor besötétedik, a falusiak gyertyákkal vagy kicsi olajmécsesekkel kezükben gyűlnek össze. A legnagyobb Buddha-szobrot a templom udvarán lévő emelvényre teszik és lámpásokat gyújtanak meg körülötte. Majd illatosított vizet locsolnak rá. Végül gyertyáikat, olajmécseseiket kezükben fogva, az emberek elindulnak, hogy körbejárják a Buddha-szobrot úgy, hogy a végén teljesen fényár boruljon a szobor.

Vajon egy nem-buddhista is részt vehet buddhista összejöveteleken?
Nagyon sok, de az is lehet, hogy mindegyik buddhista templom örömmel fogadja a nem-buddhistákat is. Természetesen úgy illik, hogy előtte felhívjuk a templomot és megkérdezzük, hogy látogatók elmehetnek-e egy adott vallási szertartásra, míg a közösségi összejöveteleken a látogatók is nyugodtan részt vehetnek. A fő rituális tevékenységek általában a füstölő felajánlásból, szútrákból való szövegek kántálásából vagy himnuszok énekléséből és csendes meditációból szoktak állni. Azok a nem-buddhista látogatók, akik nem szeretnének ebben részt venni, nyugodtan ott maradhatnak a templom végén vagy oldalán, ha csendben tudnak lenni.

Eskethet-e a buddhista szerzetes?
Szerzetesek nem vezethetnek le házassági szertartást, de “megáldhatják” az ifjú párt a Tan részeinek kántálásával a felekezeti szertartás után.

Milyen egy buddhista temetés?
Egyszerű ceremónia, ahol az eltávozott illető jó cselekedeteit felidézik, vagy akár végezhetnek egy együttérző-kedvesség (metta) meditációt, és a felhalmozott érdemeket elosztják.



Nincsenek megjegyzések: