Szerelem és házasság a buddhista hagyományban

A vallások nagy részének határozott iránymutatása van a szerelemmel és házassággal kapcsolatban. Például a kereszténység “szent házasság”-ról beszél, és a katolicizmusban a házasság egyike a hét szentségnek.

Hogyan közelíti meg a buddhizmus a házasságot és a szerelmet?

Buddhizmus és a szerelem

A kanonikus buddhista iratokban és kommentárokban szinte semmi sem található a szerelemről, de muszáj tisztázni egy közkeletű félreértést. Nagyon sokan – buddhisták és nem buddhisták – vélik úgy, hogy a buddhistáknak tartózkodniuk kell a kötődésektől. Magyarán, ez azt jelentené, hogy a legjobb partner nélkül élni.

De a buddhizmusban a ‘kötődés’ szót speciálisan értelmezik, inkább ‘függés’-nek vagy ‘birtoklás’-nak mondanánk: szükség vagy mohóság táplálta, ész nélkül való függés a kötődés. Közeli barátságok és intim kapcsolatok nem csupán elfogadottnak számítanak a buddhizmusban, hanem sok  esetben azt tapasztalja az ember, hogy a buddhista gyakorlás a kapcsolatainkat egészségesebbé és kiegyensúlyozottabbá teszi.

Mi a buddhizmus véleménye a házasságról?

A házasságot a buddhizmus leginkább világi vagy társadalmi jellegű szerződésnek tekinti, aminek nincs köze a valláshoz.

A történelmi Buddha tanítványainak többsége cölibátusban élt. Némely tanítvány házas volt, mielőtt csatlakozott volna a szanghához (a Buddha által alapított közösséghez), bár a belépés nem jelentette a házasság szükségszerű végét.

Ennek ellenére, a házas tanítványoknak tilos volt bármiféle szexuális jellegű kielégülés. Nem azért, mert a szex “bűnös” dolog, hanem azért, mert úgy vélték, hogy a szexuális vágy akadálya a megvilágosodásnak. (Arról, hogy a történelmi Buddhának volt-e felesége és fia, ITT írtam bejegyzést)

Buddha világi tanítványai, mint például a gazdag kereskedő, Anathapindika vagy Viszákhá, sok esetben bőkezűen támogatták a szanghát, és többségük házas volt.

A páli szuttában található tanbeszédben (DN 31 – Beszéd Szigálának – A világiak fegyelmi szabályzata ) Buddha azt tanácsolja Szigálának, világi tanítványának és ifjú házigazdának, hogy ne hagyja feleségét és gyerekeit védtelenül, ne játssza el vagyonát szerencsejátékon. Emellett óvja Szigálát a házasságtöréstől, rossz társaságtól, léha nőktől, a szeszes ital fogyasztásától, a lustaságtól. Javasolja, hogy felesége iránti tiszteletét ötféle módon mutassa ki: legyen udvarias hozzá, ne becsülje le őt, maradjon hűséges, adja át neki az irányítást, gondoskodjon a felékesítéséről. A felesége szintén ötféle módon tisztelje férjét: végezze el jól kötelességeit, legyen barátságos a rokonokkal, maradjon hűséges, vigyázzon arra, amit a férje hoz, teljesítse ügyesen és szorgalmasan kötelességeit. (a Buddha Ujja oldalon ITT olvasható el az egész szutta)

Tehát röviden, Buddha nem helytelenítette a házasságot, de nem is szorgalmazta. A Vinája-pitaka – ‘szerzetesek fegyelmi szabályzata’ – megtiltja a szerzeteseknek és apácáknak azt, hogy házasságközvetítőként közreműködjenek.

Amikor a buddhista iratok egyáltalán megemlítik a házasságot, általában monogám házasságról beszélnek. Bár Damien Keown történész ezt írja a Dictionary of Buddhism című művében: “Korai dokumentumok említést tesznek különféle ideiglenes és állandó partneri kapcsolatokról, amelyeket érzelmi és gazdasági okokból hoztak létre, és a buddhista Ázsia különböző részein poligámia és poliandria is megengedett volt.”

Ez a tolerancia jelenik meg a világi emberek szexuális erkölcseinek buddhista szempontú megítélésben is. A harmadik buddhista fogadalmat általában így fordítják: “ne élj vissza a szexualitással”, és ezt évszázadokon keresztül a helyi társadalmi normák követéseként értelmezték. A legtöbb esetben kevésbé fontos, hogy szexualitás terén mit tesznek az emberek egymással, mint az, hogy ezzel ne okozzanak szenvedést a másiknak vagy önmaguknak, vagy problémát a társadalomban. (A harmadik fogadalomról, a buddhizmus és szex kapcsolatáról ITT írtam bejegyzést)

Válás

A buddhizmusban nem tiltják.

Egyneműek közti szerelem és házasság

A korai buddhista szövegekben nem beszélnek a homoszexualitásról. Éppen úgy, mint a szexualitás egyéb kérdései, a homoszexualitás elfogadása vagy nem elfogadása is inkább a helyi társadalmi-kulturális normák közé tartozik. A tibeti kánonban léteznek olyan kommentárok, amelyek tiltják a szexuális kapcsolatot férfiak között, de ilyen jellegű tiltás nem található a páli vagy kínai kánonokban. Azonos neműek közötti szexuális kapcsolat a buddhista Ázsia bizonyos részein a harmadik fogadalom megszegésének számít, más részein azonban nem.

Az Egyesült Államokban az első buddhista intézmény, ami engedélyezte az azonos neműek közti házasságot, a japán dzsódó-sinsu irányzatot képviselő Buddhist Churches of America volt.

Nyugaton manapság több szangha – ‘buddhista közösség’- támogatja az azonos neműek közötti házasságot, annak ellenére, hogy a tibeti buddhizmusban ez problémát okoz. Ahogy fentebb olvasható, a tibeti buddhizmusban az évszázados hivatalos kommentárok szerint a férfiak közötti szexuális kapcsolat a harmadik fogadalom megszegésének számít, és Őszentsége, a dalai láma nem rendelkezik egyoldalú jogokkal ahhoz, hogy megváltoztassa a tibeti kánont. Őszentsége azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy nem lát semmi rosszat az egyneműek házasságában, csak akkor, ha ez a házasság ellenkezik a pár vallásával.

Mi történik egy buddhista esküvőn?

Buddhista esküvő, mint olyan, nincsen. Sőt, Ázsia bizonyos részein a buddhista egyház egyáltalán nem bonyolít le esküvőt. Tehát azt, hogy mi történik egy buddhista vallású pár esküvőjén, leginkább a helyi szokások és hagyományok határozzák meg.

Forrás: Szerelem és házasság a buddhizmusban (angol nyelven)

A történelmi Buddha női tanítványai

A ‘Nők és a buddhizmus’ bejegyzésemben már írtam arról, hogy a történelmi Buddha eredetileg nem akart nőket tanítványául fogadni. Feltehetőleg nem azért, mert alacsonyabb rendűnek gondolta őket, hanem az Ázsiában (és többé-kevésbé az egész világon) máig is uralkodó patriarchátusi társadalom rosszallásától és a remete-koldusélet kiszolgáltatottságától féltette őket.

Ennek ellenére a korai buddhista iratok több olyan női tanítványról is említést tesznek, akik elhagyták otthonaikat, Buddha tanítványai lettek, megvilágosodtak és elsőrangú tanítókká váltak.

Dhammadinná, Khemá életéről már írtam, ezzel együtt Kiszá Gótamí és az ő nagyon híres mustármagos történetéről is. Ezeket a buddhizmus jelentősebb női alakjairól szóló első bejegyzésemben ITT lehet olvasni.

Mahápadzsápatíról, a legelső apácáról, aki egyben a történelmi Buddha nevelőanyja is volt, a fentebb már említett ‘Nők és a buddhizmus’ bejegyzésben írtam.

Itt most három olyan apáca története szerepel, akik szintén a történelmi Buddha közvetlen tanítványai voltak, és ezzel együtt a legelső általa alapított szerzetes-és apácaközösség, a szangha tagjai.

Bhaddá Kundalakesza eredetileg egy gazdag magadhai (ókori észak-indiai királyság) család elkényeztetett és meglehetősen öntörvényű lánya volt.

Egyszer a kamaszkorú Bhaddá megpillantott az utcán egy szimpatikus fiatalembert, akit kivégzésre vittek. A fiatal férfit Szatthukának hívták, nem mellesleg régóta tolvaj volt, és akkor fogták el. Bhaddá első látásra szerelemre gyúlt Szatthuka iránt, és kérte apját, hogy váltsa ki a fiatalembert, engedjék szabadon, és ha ő is beleegyezik, vegye feleségül Bhaddát.

Szatthukát azonban Bhaddá ékszerei jobban érdekelték, mint maga a leány. Így esküvőjük után azt mondta Bhaddának, hogy felajánlást szeretne tenni egy bizonyos hegyi istenségnek, és kérte a nőt, hogy kísérje el őt. A terve az volt, hogy egy sziklafal tetejéről lelöki Bhaddát, és annak halála után elveszi ékszereit. Amikor felértek, a nő észrevette, hogy mire készül a férje, pánikba esett, és ő taszította le a mélybe Szatthukát.

Ezután a megzavarodott és felkavarodott Bhaddá csupán egyetlen dolgot tudott biztosan, nem mehet vissza családjához. Helyette vándorolni kezdett és hamarosan egy csoport dzsaina apácával találkozott, akikhez csatlakozott. Az apácák önsanyargatással próbálták kiűzni magukból a karma negatív következményeit. (a történelmi Buddha több tanbeszédében is elutasítja az aszketizmus minden formáját. Az MN 14. szuttát, amely egy párbeszédet ír le dzsaina szerzetesek és Buddha között, ITT lehet magyarul olvasni a Buddha Ujja oldalon)

Felszentelésekor a dzsainák Bhaddá hajszálait egyenként tépdesték ki. Később a visszanőtt haja vastag lett és göndör, ami miatt a második neve Kundalakesza – “göndör hajú” lett.

Egy idő után Bhaddá Kundalakesza a dzsaina tanításokat nem találta kielégítőnek, és inkább magányos vándorként járta a vidéket, vitapartnereket és másfajta tanítókat keresve.

Egy napon a Szávatthi városához közeli Dzsétavana-ligethez, Anathapindika kertjéhez keveredett. (Anathapindikáról – a történelmi Buddha egyik legbőkezűbb világi támogatójáról ITT írtam bejegyzést)

Bhaddá itt először Száriputtával, a történelmi Buddha egyik legnevezetesebb tanítványával találkozott – róla ITT írtam bejegyzést. Majd pedig magával Buddhával is. Az ő tanítását teljes mértékben el tudta fogadni, így apácaként csatlakozott a szanghához, és hamarosan elérte a megvilágosodást.

Versei megtalálhatók a páli szent iratokban, a Szutta-pitakában – “Beszédek kosara”- , ezen belül is a Terígáthákban – “Az Öreg Szerzetesnők Versei” -. (Magyarul ITT lehet olvasni a Buddha Ujján)

Punniká rabszolgaként született a már fentebb említett gazdag kereskedő, Anathapindika, a történelmi Buddha egyik legbőkezűbb világi támogatójának háztartásában.

Punniká feladata a vízhordás volt, amit ő zokszó nélkül megtett. Belül azonban háborgott sorsa ellen. Egyszer vízhordásból hazafelé jövet egy nagyobb embercsoportra lett figyelmes, akik a történelmi Buddha beszédét hallgatták. Punniká is megállt, és addig nem mozdult el onnan, amíg Buddha beszélt. Nagyon mély benyomást tettek rá a Megvilágosodott szavai.

Néhány nap múlva, egy hajnali órán Punniká a folyónál egy Udakaszuddhika nevű papot pillantott meg, aki éppen rituális fürdését végezte. Punniká megszólította őt, ami nagyon merész cselekedet volt, hiszen egy rabszolga nem kezdeményezhetett beszélgetést egy felső kasztbélivel:

- Én rabszolga vagyok, nincs más választásom, mint hogy innen vizet hordjak. De te miért fürdesz itt ilyenkor fogvacogva?

A pap azt válaszolta, hogy lemossa magáról a rossz karmát.

Punniká ezzel nem elégedett meg. Azt felelte erre, hogy ha a víz lemosná a rossz karmát, akkor az összes béka, teknős, vízisikló és krokodil a mennyekbe menne. Ráadásul a hentesek, csapdával vadászó vadászok, tolvajok, hóhérok is ilyen könnyen megszabadíthatnák magukat a karma gyümölcsétől. És ha a víz lemossa a rossz karmát, akkor a jó cselekedeteket is lemossa?

A pap meghökkent ezen, és belátta, hogy Punnikának igaza van. E tanításért cserébe a köpenyét akarta neki adni. Punniká azt mondta, hogy nincs rá szüksége, tanításért inkább menjen a Megvilágosodotthoz, a Buddhához. Udakaszuddhika így cselekedett.

Pár nappal később maga Punniká is elment Buddhához és kérte, hogy vegye fel őt tanítványául az apácák közé. Buddha elküldött egy szerzetest, hogy utánajárjon, ki is Punniká. Az Udakaszuddhikával való beszélgetése alapján azonosították be a lányt, így az elküldött szerzetes Anathapindikával, Punniká gazdájával tért vissza. Anathapindika felszabadította Punnikát, sőt némely forrás szerint lányává fogadta.

Így aztán Punniká apáca lehetett, és idővel ő maga is megvilágosodott.

Punniká története szintén a páli nyelvű Szutta-pitakában – “Beszédek kosara”- , ezen belül is a Terígáthákban – “Az Öreg Szerzetesnők Versei” – ITT olvasható – sajnos, csak angolul.

Patácsárá egy tehetős család lánya volt a szintén fentebb már említett Szávatthiban, az ókori Észak-India egyik jelentős városában. Patácsárá szülei a lányukat egy idősebb férfihez akarták feleségül adni, de ő egyik házi szolgájukba lett szerelmes és megszökött vele.

Hogy a szégyen – és a szülők haragja – elől elmeneküljenek, a pár egy kicsi faluban telepedett le, távol Szávatthitól. De amikor Patácsárá első gyerekükkel volt várandós, el szeretett volna menni édesanyjához. A férje nem akarta elvinni feleségét – teljesen jogosan attól tartva, hogy a szülők letartóztatják őt és kivégeztetik  -, ezért Patácsárá egyedül indult útnak. Azonban a baba útközben megszületett. A férj rájuk talált és visszavitte őket otthonukba.

Ugyanez ismétlődött meg, amikor a második gyermekük születése közelgett: Patácsárá ugyanúgy az úton szült meg, a férj pedig ugyanúgy megtalálta őket.

Innentől kezdve egymást érték a családi tragédiák: a férjet egy kígyó marta halálra, az újszülött kisbabát elragadta egy sas, az elsőszülött kisgyermek pedig belefulladt az esőtől megáradt folyóba. És amikor Patácsárá ezek után szülei házához ért, megtudta, hogy a házuk összedőlt, és a szülei a romok alatt lelték halálukat. Éppen a temetésre érkezett haza.

Ezek utána Patácsárá a fájdalomtól megzavarodva összetépte ruháit, és félőrülten céltalanul bolyongani kezdett a környéken. Hamarosan odaért a Dzsétavana-ligethez, ahol Buddha beszélt követőihez. Meglátván a nyomorult, megtört Patácsárát, megnyugtató szavakkal fordult hozzá.

Egy idő után a nő lenyugodott, és kérte Buddhát, hogy hadd lehessen a szangha tagja, szentelje fel őt. Hamarosan elérte ő is a megvilágosodást. Apácaként szakavatott tanácsadójává vált a gyásszal vagy egyéb veszteséggel küszködő nőknek.

A páli nyelvű szent iratokban, a Szutta-pitakában az ő versei is megtalálhatók a Terígáthákban. (Magyarul ITT lehet olvasni a Buddha Ujján) 

Forrás: Buddha női tanítványai (angol nyelven)