Volt-e valójában felesége és fia a történelmi Buddhának?

A legtöbb buddhista hallott már Buddha családi hátteréről. Volt felesége, Jasódhara és fia, Ráhula, mindkettőjüket elhagyta, amikor a megvilágosodásra törekedett. Volt az apja, Szuddhódana király, aki megpróbálta megóvni fiát a bánattól, szomorúságtól. És volt az édesanyja, Májá, aki hét nappal Buddha születése után halt meg, és mostohaanyja, Mahápadzsápatí, aki felnevelte őt ezután.

De vajon tényleg léteztek-e ők?

A páli szuttákban a történelmi Buddha gyerek-és ifjúkoráról majdnem semmilyen részlet nem található. A tanbeszédekben Buddha személyesen többször csak annyit említ, hogy gazdag volt. Azonban elborzasztotta az “öregség, betegség és halál” tudata, és belegondolt, hogy ezek vele is megtörténnek.

Majd azt ismétli el – szintén több szuttában –, hogy fiatal férfiként hagyta el otthonát. Az ő elbeszéléseiben nincs utalás arra, hogy az apja megpróbálta megóvni őt a különféle szenvedést okozó dolgoktól, és azt sem említette, hogy palotájából kikocsizva találkozott volna az öregséggel, betegséggel és halállal.

Ugyanúgy nem jelenik meg Buddha visszaemlékezéseiben sem feleség, sem gyerek, sőt, egyértelműen azt az utalást teszi, hogy eredetileg otthon élt a szüleivel:

“Később, még mindig fiatalon, fekete hajú fiatal férfiként, áldott fiatalsággal, életem virágjában, bár édesanyám és édesapám másként akarta, és könnyeket hullajtott, leborotváltam hajam és szakállamat, sárga ruhát öltöttem és elhagyván otthonomat, otthontalanságba távoztam.” (MN 26. szutta – A nemes keresés)

De ugyanez található az MN 36.szuttában is: „…még ifjúkorom virágjában, fejemen fényes fekete hajjal, boldog fiatalság gyönyörét élvezve, férfikorom elején, síró és jajveszékelő szüleim akarata ellenére, hajamat és szakállamat lenyírva, sárga ruhát öltve, otthonomból az otthontalanságba  távoztam…”

A feleség és gyerek említésének hiánya szembetűnő. Ha a későbbi hagyomány állításait figyelmen kívül hagyjuk, az látszik kézenfekvőnek, hogy Buddha nőtlen fiatalemberként hagyta el otthonát.

John S. Strong, a Bates Egyetem ázsiai tanulmányok professzora és több Buddha-legenda feltárásával foglalkozó könyv szerzője kiemeli a “szüleim” kifejezést. “Mit történt az édesanyjával, aki egy héttel születése után meghalt?” – teszi fel a kérdést Strong.

 A szutták egyetlen rokont azonosítanak be egyértelműen, Nandát, aki Buddha unokatestvére, anyai nagynénjének fia (Uda 3.2 – Nanda szutta). E rokoni kapcsolat kihangsúlyozása még feltűnőbbé teszi a hasonló beazonosítások hiányát, amikor más karaktereket említenek meg, akiket hagyományosan Buddha rokonainak tulajdonítanak. Sem Ráhulát, sem Mahápadzsápatít nem említik meg rokonként, mint ahogyan nincsen említés Buddha korábbi feleségéről sem.

A későbbi keletkezett buddhista iratokban megjelennek különböző természetfeletti részletek életéről. Ezeket többé-kevésbé a legtöbb buddhista ismeri: édesanyjának csodálatos megtermékenyülése, majd Buddha megszületése, újszülöttként lábra állása és kelet felé tett lépései, és önmagáról való kinyilatkoztatása vagy az, hogy hogyan emelkedett fel a Tusita mennyországba, stb.

A páli kánon Cúlavagga részében említik először, hogy Ráhulát gyerekként szentelték fel, és hogy édesanyja – akit csak egyszerűen Ráhulamata (’Ránula anyja’) néven neveznek – ezekkel a szavakkal küldi őt Buddhához, “menj, hogy megkapd az örökségedet” (ez egyfajta szertartásos kifejezés, akkor mondják, amikor egy gyereket felszentelnek). Ez a mondat sugallaná azt, hogy Buddha Ráhula apja. Azonban ez a szertartás egy ismert, régebbi hagyományon alapul, ami még több száz évvel Buddha halála után is érvényben volt.

Buddha családjának legendája különféle szövegekben található meg. Ilyen a Buddhacsarita (‘Buddha élete’), Buddha legkorábbi teljes biográfiája az i.sz. 1-2. századból, amit Asvaghósa nevű költőnek tulajdonítanak; Lalitavisztara, egy i.sz. 2-3. századra visszanyúló mahájána/szarvasztiváda élettörténet; Mahávasztu (‘Nagy esemény’), a mahászánghika/ lokottaravada iskolák prózai és verses gyűjteménye, amit az időszámításunk kezdetétől a 4. századig több részletben állítottak össze és a Nidána-kathá (‘Kezdetek története’), amely a Dzsátaka-kommentárok bevezető szövege a théraváda hagyományból, és amiben az i.sz. 5. századi Buddhaghósa foglalta össze a Buddha-legendákat.

Feltehetőleg egy közös alapból származik az összes verzió, mivel közel hasonló módon beszélik el ezeket a legendákat. Ugyanakkor az is fontos tény, hogy a legkorábbi élettörténet is csak körülbelül 500 évvel Buddha halála utána keletkezett.

Tételezzük  fel, hogy a történelmi Buddhának tényleg nem volt felesége és fia, de akkor miért kreáltak volna egy családi hátteret számára?

Elképzelhető, hogy szükségesnek érezték azt, hogy nemzőképes férfiként ábrázolják Buddhát, aki beteljesíti törzse kötelezettségeit, és így a fiatal vallással szembeni kritikát enyhíthetik. E magyarázatot támasztja alá egy korai iskola, a múlaszarvásztivádinok szövege. Ezt idézi Strong The Buddha: A Short Biography című művében, mely szerint a Buddhának még nem volt fia, amikor elhatározta, hogy otthontalanságba indul. Azon az éjszakán, amikor távozni készült, Sziddhattha szerelmeskedett a feleségével, így szólván, “Kevésbé mondják mások, hogy Sákjamuní herceg nem volt ‘férfi’, és továbbvándorolt anélkül, hogy ‘figyelmet szentelt volna’ ... feleségeinek [a bódhiszattva belépett a hálótermébe], és gondolván ‘most figyelmet szentelek Jasódharának,’ így is tett, és Jasódhara terhes lett.”

“Ez része annak, amikor egy szentnek kikiáltott embernek meg kell felelnie egy viselkedésformának. Ő egy férfi, akinek férfiasnak kell lennie, akinek meg kell, hogy legyen a szexuális képessége arra, hogy gyereket nemzzen. A legenda kihangsúlyozza a férfiasságát,” mondja Strong. “Tényleges elvárás volt a [buddhista] hagyomány felé, hogy figyelmet szenteljen egy utódnak. A Buddhának kellett, hogy legyen fia, mert teljesítenie kellett apai kötelességeit törzse felé.”

Ha Buddhának kellett, hogy legyen egy fia, akkor ezzel együtt arra is szükség volt, hogy legyen egy felesége, akit elhagy. A legelőször kiforratlan “Rahulamata” alakjából lett Bimba vagy Gopa vagy Jasódhara a különböző hagyományokban. Miután kialakult, alakja a szomorúság és dráma jelképévé vált.

Az egyik ilyen történetben elmondják, hogy egy időben született Buddhával. És mikor Buddha elhagyta őt és otthonát, utánozni kezdte férje aszketizmusát, mivel apósának kémei tájékoztatták őt Buddha sorsáról. Levágta haját, éhezett, földön aludt.

Miután Buddhának kreáltak egy családot, az is szükségessé vált, hogy bemutassák, nem hagyta el őket. A hagyomány azt állította, hogy Buddha családjának minden tagja csatlakozott az általa alapított közösséghez, és többen közülük megvilágosodtak, ezáltal végül hasznuk származott az ő elvonulásából. “Nem csupán ők, de még az elhalálozott édesanyja is részesült ebből, mert Buddha a mennyei világban tanította neki az Abhidharmát,” mutat rá Strong.

A költők fantáziájából, a vándor történetmesélők elmésségéből, a szobrászok és festők újításaiból kialakuló mondakör - ami a zarándokhelyeken virágzott ki igazán - lett Buddha királyi gyerekkorának és fiatal felnőtt korának legendája. Talán ez az egész egy olyan formálódó vallásos kultúrából származott, ami egyszerűen nem tudott mit kezdeni az eredeti, bizonytalan, háttértörténettel nem rendelkező átlagemberrel,  Sziddhattha Gótamával, aki a törzsi nevén kívül kevés emberi dologgal rendelkezett, és ezért gyanúsnak és távolinak tűnt.

De az is lehet, hogy nem így van. Talán Buddha családjának történetei nagyon régi szájhagyományra vezethetők vissza, és egyszerűen azért hiányoznak a páli szuttákból, mert a szerzeteseket, akik kanonizálták és kántálták ezeket, jobban érdekelték a tanok és a meditációs technikák, mint Buddha családi élete és személyes története.

“Elképzelhető, hogy a páli szuttákat másfajta hallgatóságnak szánták,” mondja Vanessa Sasson, a québeci Westmountban található Marionopolis College vallásos tanulmányok professzora. Sassonnak nem tetszik az a gondolat, hogy Buddhát megfosztják családjától. “Ezt nem tehetik meg!” mondta. “Ezek a zavaros, bonyolult történetek részei a hagyománynak. Túl sokáig próbáltuk lemezteleníteni a buddhizmust, hogy csak Buddha maradjon meg belőle egyedül. Pedig az attól jóval több.”

De talán az, hogy nem vágyunk “lemezteleníteni a buddhizmust egyetlen emberré” többet mond el rólunk, mint Buddháról, mint ahogy a régi India legendái is többet árulhatnak el a régi indiai buddhistákról, mint Sziddhattha Gótamáról. Ennek ellenére jelenleg nincs lehetőségünk arra, hogy nyugvópontra jussunk ebben a kérdésben. A Buddhától származó vagy az általa ihletett tanítások bőséggel állnak rendelkezésünkre, hogy megtapasztalhassuk őket. Maga Buddha pedig, a belátható jövőben legalábbis, titokzatos, álmok és legendák alakja marad.

Forrás: Volt-e valójában felesége és fia Buddhának? (angol nyelven)