Etika a buddhizmusban

Az etika az erkölcsi értékeknek olyan rendszere, amely viselkedésünket úgy formálja, hogy boldogabb, kiegyensúlyozottabb életünk lehessen. Csak tisztességgel és becsülettel tudjuk kiérdemelni a köröttünk élők bizalmát és barátságát. Az etika kulcs a boldogsághoz.

Etika a buddhizmusban

A buddhizmusban az etika a megkülönböztető éberségen alapul: a józan eszünket arra használjuk, hogy különbséget tegyünk aközött, hogy mi okoz megmaradó jó érzést és mi okoz visszatérő problémákat. Nem az a lényeg, hogy vakon engedelmeskedjünk egy sor szabálynak, hanem hogy legyünk meggyőződve arról, az etikai irányelvek követése ésszerű dolog.

Ha igazán törődünk magunkkal, belátjuk, hogy józan ésszel kell döntéseket hoznunk viselkedésünkkel kapcsolatban. Mindenki boldog akar lenni és mindenki megérdemli, hogy boldog legyen, és ebbe mi magunk is beletartozunk. Az önbizalomhiány erkölcsi érzéketlenséghez vezet, míg a helyes önértékelés önbecsüléshez. Ez utóbbi által olyan mély tisztelet alakul ki bennünk önmagunk iránt, hogy sosem fogunk lealacsonyodni ahhoz, hogy etikátlan módon viselkedjünk, mert nem érezzük magunkat jól tőle.

“Mint a méh, amely összegyűjtvén a nektárt

távozik anélkül, hogy ártana a virágnak,

hogy elváltoztatná annak színét vagy illatát,

úgy éljen a bölcs ezen a Földön!”

(Dhammapada: Virágok (49) fordította: Fórizs László)

Az önbizalomhiányos, “nekem mindegy” jellegű hozzáállás (amelyben azt érezzük, hogy bennünket nem szeret senki, nem vagyunk jók semmire, tehát semmi sem számít) csak az elszigeteltség, magányosság és a depresszió érzéséhez vezet. Az etika segítségével leküzdhetjük az ilyen hozzáállást, és bizalmas, stabil barátságokat építhetünk, amely a kiegyensúlyozott és sikeres élet alapja.

Az etika és a fogadalmak józan észen alapulnak

A buddhista gyakorlás azon a józan ésszel könnyen belátható tényen alapul, hogy ha önzők, indulatosak és önteltek vagyunk másokkal szemben, akkor hiába várjuk el, hogy békés és boldog életünk legyen.

A buddhizmusban a fogadalmaknak három szintjük van. Például a tibeti hagyományban egy teljesen felszentelt szerzetes 253 fogalmat követ.

A világi buddhisták általában ezt az öt fogadalom betartását vállalják:

1. Tartózkodás az élet elvételétől

2. Tartózkodás annak elvételétől, amit nem adnak

3. Tartózkodás a helytelen nemi élettől

4. Tartózkodás a valótlan dolgok állításától

5. Tartózkodás a mámort okozó szerek fogyasztásától

(a fogadalmakról, úgy általánosságban ITT írtam bejegyzést, a helytelen nemi élethez való buddhista hozzáállásról ITT, az ötödik fogadalomról pedig ITT lehet bővebben olvasni)

Ezeket a fogadalmakat a gyakorló buddhisták önként teszik le annak érdekében, hogy a gyakorláshoz hasznos életet alakíthassak ki. Ezek a szabályok abban segítenek, hogy ne térjünk le a helyes irányról, és abban is, hogy megteremtsék a kiegyensúlyozott és sikeres élet lehetőségét.

A sikeres élet etikája

Sokan úgy vélik, hogy az a sikeres élet, amikor hatalmas anyagi háttérrel és hatalommal rendelkezünk. Azonban ha ezeket meg is szerezzük, akkor sem leszünk sosem elégedettek, mert mindig többet akarunk belőlük, ráadásul mindig aggódni fogunk, hogy esetleg elveszítjük őket. Minél többet birtokolunk, különösen akkor, ha mások kárára jutottunk vagyonunkhoz, annál több ellenséget szerzünk. Épelméjű ember könnyen beláthatja azt, hogy nem az a sikeres élet, amikor az emberek nem szeretnek bennünket vagy irigyek ránk. A sikeres élet az, amikor olyan barátaink és ismerőseink vannak, akik jól érzik magukat a társaságunkban. Ebben az esetben nem számít, hogy mennyi pénzünk vagy hatalmunk van, mert rendelkezni fogunk azzal az érzelmi támogatással, ami erőt ad ahhoz, hogy bármilyen nehézséggel szembenézzünk.

Az etikai irányelvek megmutatják, hogy melyik viselkedésminta az, ami elvezet kiegyensúlyozottsághoz és melyik az, ami problémákat okoz. Ha őszinték vagyunk másokhoz és tisztességesek velük szemben, akkor bízni fognak bennünk, hogy nem csapjuk be őket, nem erőszakoskodunk velük vagy nem használjuk ki őket. Ez a bizalom alapul szolgálhat bármilyen kapcsolatunkhoz, mert az emberek szeretni fognak velünk lenni, hiszen tudják azt, hogy nincs mitől tartaniuk. Mi pedig, cserébe, saját magunk is boldogabbnak érezzük magunkat.

Hiszen alig akad olyan ember, aki szereti, ha óvatosak velük szemben vagy tartanak tőlük. A legtöbben azt kedveljük, ha bennünket is kedvelnek.

Mi, emberek társas lények vagyunk: a túlélésünkhöz mások támogatása szükséges. Nem csupán akkor, amikor gyámoltalan újszülöttek vagyunk és esendő öregemberek az idősek otthonában, hanem egész életünkön keresztül szükségünk van mások segítségére és törődésére. Az érzelmi támogatás, amit kiegyensúlyozott, derűs emberi kapcsolatokból nyerünk, kiteljesedett életet hoz létre. A tudatosan kialakított etikus hozzáállás lehetővé teszi azt, hogy harmonikus kapcsolatot alakíthassunk ki bárkivel, akivel találkozunk.

Forrás: Mi az etika? (angol nyelven)

Hittérítés és a buddhizmus

Annak ellenére, hogy a történelmi Buddha tanításaiban egyértelműen megnyilvánult, hogy nem ért egyet több kortársa tanaival, nézeteivel, tanítványait mégis arra kérte, hogy tiszteljék a más véleményen lévőket.

A buddhizmus legtöbb iskolájában nem szorgalmazzák az agresszív hittérítést.

Úgy általánosságban azt nevezzük hittérítésnek, amikor valaki vagy valakik arról győzködnek egy egyént vagy embercsoportot, hogy térjen át az ő (vagy ők) vallására vagy egyik vallásról/hitről egy másikra. Még azt is idesorolhatjuk, ha úgy vitatkozunk, hogy azt állítjuk, a mi álláspontunk az egyetlen helyes álláspont, míg másoké rossz, helytelen.

Lényeges dolog, hogy az nem számít hittérítésnek, ha erőltetés, “nyomulás” vagy nyomásgyakorlás nélkül beszélünk valakinek a vallásos hitünkről, nézetünkről.

Vannak olyan vallások vagy vallási irányzatok, amelyek szinte megkövetelik híveiktől a hittérítést. Azonban a buddhizmus hagyománya szerint, amely a történelmi Buddha idejéig nyúlik vissza, addig nem beszélnek a Tanról, amíg nem kérdezik őket. Némely iskola azt is előírja, hogy háromszor kell kérdezni.

A páli nyelvű Vinaja-pitaka – a ‘szerzetesi fegyelem kosara’ – megtiltja, hogy szerzetesek és apácák olyan embereknek prédikáljanak, akik nem érdeklődnek a Tan iránt, vagy tiszteletlenek vele szemben. Az is a tiltások között szerepel, hogy olyan embereknek beszéljenek a Tanról, akik járművön utaznak, akik sétálnak vagy akik ülnek, mialatt a szerzetesek vagy apácák állnak.

Tehát röviden, a legtöbb iskola szerint nem illik idegenek az utcán leszólítani és Buddhával vagy tanításaival kapcsolatban kérdezgetni őket vagy beszélni nekik.

A keresztények közül nagyon sokan értetlenek ezzel az állásponttal kapcsolatban. Ők, ugyanis, irgalmasságból, könyörületből térítik az embereket.

Nyilván a buddhisták is szeretnék, ha minél több ember ismerné meg tanaikat. A történelmi Buddha idejében a tanítványok egyik helyről a másikra vándoroltak, ilyen módon sikerült a tanításokat elérhetővé tenni minden érdeklődő számára. Ennek ellenére a buddhisták többsége nem próbálkozik áttérítéssel.

Buddha vonakodása a tanítástól

A páli kánonban szereplő tanbeszédben – amely ITT olvasható teljes egészében -  Buddha maga mondja el, hogy megvilágosodása után tartózkodni akart mások tanításától.

“Ezt a tan mély, nehezen felfogható, nehezen érthető, nyugalmat adó, magasrendű, ésszel fel nem érhető, titkos, csak bölcseknek szóló. Számomra világos lett. Ám az emberek vágyaik rabjai, vágyaikon csüggenek, vágyaikat élvezik (...) Ha tehát hirdetni fogom a tant, és a többi ember nem érti meg tanításomat, csak baj háramlik belőle rám.” (idézet ‘A Buddha tanító útjának kezdete’ című szuttából, Vekerdi József fordításában)

Buddha úgy gondolta, hogy a tanbeszédek elmondása nem csupán elvek és intelmek átadása. Inkább egyfajta előkészítése annak, hogy az emberek saját maguk tapasztalják meg a Tant, és lássák be azt, hogy az ösvényen járás elkötelezettséget és céltudatosságot igényel.

Éppen emiatt az emberek ezt képtelenek megtenni addig, amíg személyes motiváltságot nem éreznek, teljesen mindegy, hogy mennyire erőltetik rájuk. És pontosan ezért jobb, ha olyanok számára teszik elérhetővé a tanításokat, akik érdeklődnek irántuk.

Az elrontott Dharma

Emellett azt is jó tudni, hogy a hittérítés nem igazán segíti a belső nyugalmat, mert izgatottsághoz és haraghoz vezet a folyamatos összeütközés olyan emberekkel, akik nem értenek egyet a mi becses hitünkkel.

És vajon mit árul el rólunk az, amikor úgy érezzük, hogy be kell bizonyítanunk a világnak, hogy a hitünk az egyetlen helyes hit, és hogy a mi feladatunk leterelni mindenki mást a téves útjáról?

Leginkább azt, hogy erőteljesen ragaszkodunk a hitünkhöz. Ha buddhistának valljuk magunkat, ez azt jelenti, hogy rosszul csináljuk. A buddhista ösvényen való haladás valójában egy folyamat, amelynek során mindig nyitottnak kell maradunk új értelmezésekhez.

Ha úgy gondoljuk, hogy nekünk van igazunk, és mindenki más téved, akkor egyértelmű, hogy nem vagyunk nyitottak új értelmezéshez. Ha azt próbáljuk bizonygatni, hogy más vallások rosszak, akkor gyűlöletet és ellenszenvet hozunk létre elménkben (és másokéban is). Ezáltal elrontjuk a Dharmát.

Úgy mondják, hogy a buddhista tanításokat nem szabad szorosan és fanatikusan marokba szorítani, hanem nyitott kézben kell tartani, mert így a megértésünk mindig növekedhet.

Asóka király rendeletei

Asóka király az ókori India uralkodója volt i. e. 269-től 232-ig. Rendeleteit oszlopokra vésette, amelyeket szerte birodalmában állíttatott.

Buddhista misszionáriusokat küldött Ázsiába és Európába, hogy mások is megismerjék a Tant. Többek között arról is híres volt, hogy szabad vallásgyakorlást engedélyezett birodalmában, annak ellenére, hogy ő maga elkötelezett buddhistának vallotta magát. (Asókáról ITT írtam egy bejegyzést)

Upajá – ‘ügyes eszköz’

Ugyanakkor, ne felejtsük el, hogy néha egy másik vallással való közelebbi ismeretség válhat upajává – ‘ügyes eszközzé’ - ahhoz, hogy megvalósítsuk a bölcsességet. A buddhista tanításoktól eltérő tanokat járműként használhatjuk szellemi felfedezéshez és saját belsőnk kivetítéséhez. Ez is oka lehet annak, hogy a buddhisták miért nem lesznek feszültek vagy ingerültek más vallások tanításaitól.

Van, amikor maguk a buddhisták sem javasolják a buddhizmusra való áttérést. Legalábbis addig semmiképpen sem, amíg azt nem tanulmányozták és nem járták körbe rendesen. Őszentsége, a 14. dalai láma ezt írja könyvében (Őszentsége, a dalai láma - Ősi bölcsesség, modern világ, Európa Könyvkiadó, 2001. fordította: Barkóczi András):

“Abban az esetben, ha valaki hosszas és érett megfontolás után másik vallás felvétele mellett dönt, nagyon fontos, hogy ne feledkezzék meg arról a határozott hozzájárulásról, amellyel minden egyes vallási hagyomány gazdagítja az emberiséget. Fennáll a veszély, hogy a döntését mások előtt igazolni igyekvő egyén kritizálja korábbi hitét. Ezt mindenképpen kerüljük el. Azért, mert egy hagyomány többé nem viszi előre az egyént, még nem feltételezhetjük, hogy az emberiségnek sincs már hasznára. Épp ellenkezőleg, biztosra vehetjük, hogy milliókat lelkesített a múltban, milliókat lelkesít ma, és milliókat fog lelkesíteni a szeretet és együttérzés útján a jövőben is.

Fontos észben tartanunk, hogy a vallás célja végeredményben nem más, mint a szeretet, együttérzés, türelem, elnézés, megbocsátás és a többi elősegítése. Ha ezeket elhanyagoljuk, mit sem segít rajtunk a vallásváltoztatás. Ugyanígy semmire sem megyünk saját hitünk buzgó gyakorlásával, ha elmulasztjuk beépíteni mindennapi életünkbe ezeket a tulajdonságokat. Az ilyen hívó szikrányival sem különb a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő páciensnél, aki végigolvas egy orvosi tanulmányt, de nem veti alá magát a javallott kezelésnek.”

 Forrás: Hittérítés és a buddhizmus (angol nyelven)

             Őszentsége, a dalai láma - Ősi bölcsesség, modern világ (Európa Könyvkiadó)

Mi a szeretet és hogyan fejleszthetjük?

A buddhizmusban a szeretet annak óhaja, hogy mások boldogok legyenek, és hogy meglegyen erre az okuk. Ha megértjük azt, hogy mindenki boldog szeretne lenni, akkor belátjuk, hogy ez egyetemes és feltétel nélküli. A szeretet magába foglalja azt is, hogy odafigyeljünk mások szükségleteire, és hogy hajlandóak legyünk hozzájárulni a boldogságukhoz. Mindenkire egyformán ki kell terjesztenünk, függetlenül attól, hogy milyen viszonyban állunk velük, vagy mit tettek, még akár ellenünk is. Ugyanakkor nem várunk cserébe semmit.

A buddhizmusban a szeretet a boldogság legnagyobb forrása.

Szeretet és kötődés

A szeretetet gyakran kísérik más érzelmek. Ha egészségtelen módon kötődünk valakihez, akkor felnagyítjuk a jó – akár valóságos, akár elképzelt - tulajdonságait, és tagadjuk a gyenge pontjait vagy nem veszünk róluk tudomást. Kapaszkodunk abba az illetőbe, és ha nem foglalkozik eleget velünk, akkor feldúltak leszünk, és ezeket mondogatjuk: “Szeretlek téged, ezért ne hagyj el soha” vagy “Nem tudok nélküled élni.”

“Az igaz szeretet lényege, hogy pártatlanul óhajtja minden lény boldogságát, függetlenül attól, hogy kedveljük vagy sem.”

(Yongdzin Ling Rinpoche)

A szeretet a buddhizmusban a másokkal való közelség érzése, amelynek azonban nem az az alapja, hogy ők szeretnek bennünket vagy törődnek velünk. Ezért, tehát, nem függhet semmitől sem. Amikor a szeretetet összekeverjük a kötődéssel és függőséggel, akkor nem lesz stabil. Ha a személy, akit szeretünk, olyasvalamit tesz, ami bánt bennünket, lehet, hogy úgy érezzük, hogy már nem is szeretjük többé. Nézzünk körül, hány házasság kezdődik szerelemmel és végződik válással!

Amikor nincs bennünk elvárás, nincs ami megingasson bennünket. Akárcsak a szülők, akik akkor is szeretik és a legjobbat akarják gyereküknek, amikor az rosszat cselekszik vagy mond, a bennünk kifejlesztett stabil szeretetet erőt ad ahhoz, hogy a legnehezebb embereket is el tudjuk fogadni. Ez gyakorlást igényel, de mindannyiunkban megvan rá a képesség.

Szeretni önmagunkat

Az egyetemes szeretetbe beletartozik egy gyakran elfelejtett tényező: szükségünk van arra, hogy saját magunkat is szeressük – természetesen nem én-középpontú, narcisztikus módon, hanem őszinte odafigyeléssel saját rövid és hosszú távú jóllétünkre. Nem biztos, hogy személyiségünk minden egyes részét kedveljük, de ez nem azt jelenti, hogy boldogtalanok szeretnénk lenni vagy rosszat kívánnánk magunknak.

Amikor magunk felé irányítjuk a szeretetet, nem azt kívánjuk, hogy mindent megkapjunk, ami örömhöz és szórakozáshoz juttat. Az a kis mennyiségű élvezet, amit az ilyen dolgokból kapunk, nem tartósak, és rendszerint azzal végződnek, hogy többet akarunk belőlük.

Ha őszintén szeretjük magunkat, próbáljuk meg megtalálni az igazi tartós boldogságot, nem csak az átmeneti élvezeteket. Amikor igazán képessé válunk arra, hogy önmagunkat szeressük, akkor fogunk tudni szeretni másokat.

Hogyan fejlesszük a szeretetet?

Az egyetemes szeretet – ami annak az óhaja, hogy mások boldogok legyenek, és hogy meglegyen az okuk a boldogságra - annak a megértéséből keletkezik, hogy életünk teljes mértékben összefügg mindenki máséval. Mindegyikünk az emberiség része, és állapotunk szoros kapcsolatban van a teljes földi közösség állapotával – például egyikünk sem menekülhet a gazdaság ingadozása, klímaváltozás vagy menekülthullám hatásai elől. Éppen ezért szükséges a szeretetünket teljes mértékben és egyenlően kiterjeszteni mindenkire.

“A mások iránti szeretet kifejlesztése automatikusan nyugalomba tereli az elmét. Ez a siker alapvető forrása az életben. “

(A 14. dalai láma)

A szeretet kialakításához elengedhetetlen, hogy felismerjük és értékeljük az emberiség egyedei közötti összefonódást. Ne felejtsük el, bármit eszünk, használunk, élvezünk, azt mások kemény munkája által kapjuk. Jussanak eszünkbe a világ különböző részein élő emberek ezrei, akik például ennek a készüléknek, amin ezt a bejegyzést olvassuk, az előállításában valamilyen formában részt vettek, vagy akik a mai étkezésünk alapjait biztosították.

Ezt felismerve és értékelve megjelenik bennünk a hála érzése, amelyből aztán egy mély boldogságérzet, és ezzel együtt aggódás is keletkezik. Ezek az érzelmet adják az alapot az egyetemes szeretet felé.

A szerető kedvesség kifejlesztésére éppen úgy célszerű meditációt végezni, mint a könyörületesség kialakítására. Itt is, akár csak a könyörületesség meditáció esetén, legelőször a saját magunk iránti szeretető kedvességet fejlesztjük.

Hiszen amíg magunknak nem kívánunk boldogságot, addig nem kívánhatunk szívből másoknak sem:

-- Milyen nagyszerű lenne, ha boldog volnék, és meglenne az okom a boldogságra!

-- Kívánom, hogy boldog legyek!

-- Képes legyek arra, hogy boldogságot adjak saját magamnak!

Miután már gyakorlatot szereztünk abban, hogy a boldogság óhaját önmagunkra irányítottuk, kiterjeszthetjük a figyelmünket, és ugyanezeket a gondolatokat egyre szélesebb körben alkalmazhatjuk másokra.

1. Először szeretetünket azokra irányítjuk, akiket kedvelünk.

2. Utána az összes olyan ember felé, akikkel naponta találkozunk, de semleges érzéseink vannak velük kapcsolatban.

3. Ezután megpróbáljuk a szeretet kifejlesztését azok iránt is, akiket egyáltalán nem kedvelünk.

4. Legvégül szeretetünket a világ valamennyi élőlényére (tehát nem csak emberekre) irányítjuk.

Ilyen módon nem csak saját magunk és a közvetlen környezetünkben élők iránt leszünk képesek szeretetet érezni, hanem minden élőlény iránt.

Ha ténylegesen megvan a lehetőségünk arra, hogy megtegyünk valamit a mások boldogsága érdekében, akkor meg kell tennünk. Ha nincs meg, akkor ezzel a módszerrel, a szerető-kedvesség meditációval el tudjuk képzelni, hogy azt adjuk nekik, ami nem csak rövid ideig tartó boldogsághoz, hanem hosszabb távú jóllétükhöz is vezet. Ez nem csupán azt jelenti, hogy ételhez és otthonhoz jussanak a hontalanok, hiszen nagyon sok gazdag és sikeres ember szintén valami miatt rosszul érzi magát, ezért szükséges a mi kívánságunk számukra is. Így majd, előbb-utóbb az a szeretet, amit a családunk, barátaink és minden egyes élőlény iránt érzünk, boldogságot teremt magunk és mások számára is.

Forrás: Mi a szeretet? (angol nyelven)

            Hogyan fejleszthetjük a szeretetet? (angol nyelven)

Shaolin szerzetesek

 A Shaolin-kolostor Kína legismertebb temploma. Bámulatos ügyességű, hihetetlen hajlékonyságú és fájdalomtűrő képességű szerzetesei révén világszerte ismerik.

Ugyanakkor sokakat foglalkoztathat a kérdés, hogy hogyan váltak békés buddhista szerzetesekből a harcművészet legkiválóbbjai?

A Shaolin-kolostor építése

A legendák úgy tudják, hogy i. sz. 480 körül egy vándorló buddhista tanító érkezett Indiából Kínába, akinek a neve Buddhabhadra (vagy kínai nyelven Batuo vagy Fotuo volt). A hagyomány szerint Batou úgy gondolta, hogy a tanításokat a legjobban a mester tudja átadni a tanítványnak, nem pedig a buddhista szövegek tanulmányozása.

496-ban Batou az Északi Wei uralkodótól kapott pénzt arra, hogy kolostort építsen a mai Henan tartományban található Songshan-hegység szent Shaoshi-hegyén, 48 kilométerre az akkori fővárostól, Lojangtól. Ennek a templomnak a neve Shaolin lett, “shao” a Shaoshi hegyből, míg a “lin” jelentése “liget, berek, erdő”. Batou lett a kolostor első apátja.

A hagyomány szerint egy szintén Indiából érkezett buddhista tanító, Bódhidharma alapozta meg a harcművészetet, mint erőteljes mozgásformát a meditációban eltunyult szerzetesek megmozgatására. A tudósok nagy része azonban úgy véli, hogy ez egy legenda, ami a jóval későbbi évszázadokban született.

534-ben a Wei-dinasztia ellen lázadások törtek ki, amelyek véget vetettek uralkodásuknak. Ekkor súlyosan megrongálták a környéken lévő templomokat, így feltehetőleg Shaolint is.

Shaolin a Szuj- és a korai Tang-korban

I. sz. 600 körül az új Szuj dinasztia uralkodója, Wendi, aki a konfuciánus udvartartása ellenére a buddhizmus elkötelezett híve volt, az újjáépített Shaolin-kolostornak 574 hektár területet adományozott és mellé még vízimalomban való gabonaőrlési jogot. A Szuj dinasztia újra egyesítette Kínát, de uralmuk mindössze 37 éven át tartott. Hamarosan az ország újra szétesett egymással versengő hadurak hűbérbirtokaira.

A Tang dinasztiát 618-ban egy lázadó hadvezér, Li Jüan alapította. A shaolin szerzetesek később Li Jüan fia, Li Si-min oldalán harcoltak az egyik hadúr, Wang Sichong ellen. Li Si-min lett a Tang-dinasztia második, és egyben egyik legnagyobb uralkodója.

Segítségük ellenére Shaolint – de Kína egyéb buddhista templomait is – a császári udvar részéről támadások érték. 622-ben Shaolint bezárták, a szerzeteseit erőszakkal térítették vissza a világi életbe. Csak két évvel később nyithatták meg újra a templomot, és a Wang Sichong ellen nyújtott segítség ellentételezéseként 625-ben Li Si-min 230 hektárnyi területet visszajuttatott a kolostornak.

A Tang-korból való átmenet, a Ming-kor és az aranykor

844-ben, a Tang uralkodó, Vu Cung elrendelte a buddhista kolostorok lerombolását, és a szerzetesek világi életre való visszatérését vagy megölését. Mivel Vu Cung példaképének tartotta nagy elődjét, Li Si-mint, ezért Shaolint megkímélte.

907-ben a Tang-dinasztia korszaka véget ért, és kaotikus állapotok után 960-tól a Song dinasztia uralkodása és a régió fölötti hatalma következett 1279-ig.

A 14. században rablók támadták meg a kolostort valódi és vélt értékei miatt, lerombolták a nagy részét és elhajtották a szerzeteseket. Valószínűsíthetően 1351 és 1359 között a kolostor jobbára elhagyatott volt.

Az 1500-as évektől kezdve a Shaolin-kolostor szerzetesei kidolgozták a kard nélküli, bottal való küzdőtechnikát. 1511-ben 70 szerzetes halt meg banditákkal elleni összecsapásban, és 1533-1555 között a szerzeteseket legalább négy alkalommal mozgósították japán kalózokkal szemben. A következő évszázadokban a “shaolin ököl technika” fejlesztése folytatódott.

Shaolin a Csing-érában és a modern korban

1641-ben a lázadó Li Zicheng kifosztotta Shaolint, és lakóit elűzte vagy megölte azért, mert a szerzetesek a Ming-dinasztiát támogatták. Ezzel gyakorlatilag majdnem teljesen megsemmisítette a kolostort. Ezután Li Zicheng parasztfelkelői segítségével elfoglalta Pekinget, így 1644-ben véget vetett a Ming-kornak. Azonban a mandzsuk kikergették őt, és megalapították a Csing-dinasztiát, amely 1644-től 1911-ig uralkodott Kínában.

Az 1641-es kifosztása után a Shaolin-kolostor évtizedeken keresztül jobbára romokban hevert, és csak egy maroknyi szerzetes otthona volt. Az utolsó apát, Yongyu, anélkül hunyt el 1664-ben, hogy vezetőt nevezett volna ki maga helyett.

A kolostor újabb lerombolását és a shaolin harcművészet Kínában való elterjesztését különbözőképpen mesélik el. Az tény, hogy a Csing-dinasztia egy feltételezett Csing-ellenes összeesküvéssel vádolta meg a kolostorbeli szerzeteseket, és ezért történt egy ismételt lerombolás. Vannak, akik szerint ekkor öt szerzetes elmenekült, és ők terjesztették el Kína-szerte ez a fajta harcművészet. Ugyanakkor több Shaolin kolostor is létezett, ezért azok közül többet a Henan tartományban lévő helyett vagy azzal együtt romboltak le.

A későbbi évtizedekben a Csing-dinasztia uralkodói támogatni kezdték a kolostort, újra felépítették, és Shaolin lassan kezdett újra benépesülni szerzetesekkel, és küzdősportot elsajátítani vágyó világiakkal.

1735-től 1736-ig Jung-cseng császár, utána pedig a fia, Csien Lung elhatározta, hogy renoválják Shaolint, ugyanakkor megtisztítják a “hamis szerzetesektől”- olyan harcművészetet gyakorlóktól, akik nem voltak felszentelve, mégis szerzetesi ruhát viseltek. Csien Lung császár 1750-ben személyesen is meglátogatta Shaolint, és verset írt a szépségéről, később azonban betiltotta a szerzetesi küzdősportokat.

Shaolin a modern korban

A kolostor hírneve megtépázódott az 1900-as bokszer-felkelésben, amikor a shaolin szerzetesekről – feltehetőleg hamisan – azt állították, hogy a bokszer-lázadó harcosokat ők képezték ki. 1911-ben, amikor Kína legutolsó császári dinasztiájának uralmát megdöntötték, az ország káoszba süllyed. Bár hivatalosan megalakult a Kínai Köztársaság, valójában beköszöntött a hadurak kora, ami éhínséget, korrupciót, szabad rablást jelentett, mivel a hadurak egymás ellen is harcoltak. Ez az áldatlan állapot 1928-ig tartott. Ebben az évben Si Jou-san hadúr felgyújtatta a Shaolin-kolostort, mert a kolostorban keresett és kapott menedéket egy vele szemben álló hadúr. Az apátot megölték, a szerzetesek kis csoportja tudott csak megmenekülni. Rengeteg évszázados buddhista irat, szent szöveg, szobor semmisült meg az épületek 90 %-ával együtt.
A kolostor nagy nagy részét évtizedeken át nem is építették újra.
1927 és 1949 polgárháború zajlott, amiből a kommunisták kerültek ki győztesen, így 1949-ben létrejött a Kínai Népköztársaság.

Shaolin a kommunista uralom alatt

Eleinte Mao kormánya – az ateizmus hivatalossá tétele ellenére - nem foglalkozott a Shaolin-kolostor megmaradt részeivel és kevés szerzetesével.

Később, 1966-ban Mao Ce-tung elindította a “kulturális forradalmat”, és az ennek megvalósítására létrehozott “vörös gárda” nem csupán felbecsülhetetlen kulturális értékeket pusztított el, hanem a maradék buddhista templomokat is feldúlta. A maroknyi shaolin szerzetest nyilvánosan megkorbácsolták, aztán bebörtönözték őket, és a megmaradt kolostori feljegyzéseket, buddhista szövegeket, festményeket és egyéb értékeket tönkretették vagy elvitték magukkal.

Ez a végső csapást jelenthette volna a Shaolin-kolostor számára, ha 1982-ben nem mutatnak be egy kínai-hongkongi akciófilmet, “Shaolin templom” címmel, amelynek főszereplője a fiatal Jet Li volt. A film azt az eseményt dolgozza fel, amikor a szerzetesek a második Tang-uralkodót, Li Si-mint Wang tábornokkal szemben trónra segítik. Bár a történet erősen kiszínezett és túlzottan szentimentális, ráadásul a buddhista vallást is enyhén kifigurázzák, mégis nagy siker lett.

Ennek hatására az 1980-as és 1990-es években a Shaolint látogató turisták száma megsokszorozódott, az 1990-es évek végére több, mint 1 millió embert jelentett évente. A shaolin szerzetesek a Föld legismertebbjei közé kerültek, harcművészeti bemutatókat tartanak a legkülönbözőbb országokban, és filmek százai szólnak róluk vagy harcművészetükről.

(Közel 30 évvel később, 2011-ben egy újabb film készült Shaolin címmel. Ez teljesen más jellegű, mint az 1982-es, és feltehetően az 1928-ban történt hatalmas pusztítás ihlette. Bár ebben is vannak látványos kung-fu küzdőjelenetek, mégis inkább tekinthető buddhista filmdrámának. A shaolin szerzetesek erkölcsi tisztaságba, könyörületessége, önfeláldozása, bátorsága áll szemben az egyik hadúr, majd altisztje és az angolok kapzsiságával, sóvárságával, könyörtelenségével és kegyetlenségével.)

Batou öröksége

Nem tudjuk, hogy mit gondolna Shaolin legelső apátja, ha most látná a templomot. De egészen biztosan döbbent, esetleg csalódott is volna a kolostor történelmén végighúzódó vérontás hallatán, és a napjainkban turista célpontként üzemelő építmény, és szerzeteseinek cirkuszi mutatványosként való fellépései láttán.

Azonban a kínai történelem viharos és zavaros időszakainak átvészeléséhez az általa alapított kolostor lakóinak meg kellett tanulniuk a különböző harci technikákat, amelyek nélkülözhetetlenek voltak a túléléshez. Feltehetőleg ennek köszönheti a Shaolin-kolostor azt, hogy több elpusztítási kísérlet, kifosztás ellenére  ma is virágzó intézmény a Songshan-hegység lábánál.

Forrás: A shaolin szerzetesek története (angol nyelven)
            Kína története
            Shaolin-kolostor (angol nyelven)

Tényleg a négy nemes igazság volt Buddha első tanítása?

Több tudós állítja – a páli kánonban található életrajzi adatok alapján – , hogy az MN 26 szuttában szerepel Buddha megvilágosodásának leírásai közül a legkorábbi.

Ebből a feltevésből kiindulva úgy vélik, hogy a négy nemes igazság csak egy később megjelenő tantétel, mivel ebben a szuttában semmilyen formában nincs utalás a négy nemes igazságra, sem a megvilágosodás felidézésekor, sem pedig Buddha legelső tanítványainak adott tanításakor.

Ezt a feltevést, természetesen, nem mindenki fogadja el. Többek között azért sem, mert ebben az MN 26 szuttában Buddha nem említi a megvilágosodás előtti önsanyargatás időszakát, sem pedig azt, hogy az öt remetetársa elhagyta őt akkor, amikor felhagyott az önsanyargatással. Csak a hozzájuk való visszatéréséről beszél, és arról, hogyan adta át nekik a megvilágosodás tapasztalatát. (ugyanakkor ha mégis későbbi tanítás a négy nemes igazság, akkor az azt jelentheti, hogy Buddha tanítói pályája legelején még nem a négy nemes igazság gondolatából indult ki, hanem az Upanisádokból, amelyben már megfogalmazódott, hogy vágytalanság szükséges a szamszárából való kitöréshez. És ez esetben a fő kérdés az volt, hogy hogyan lehet kialakítani és megőrizni a vágytalanságot? a ford. megjegyzése)

A négy nemes igazságra való utalás hiánya nem feltétlenül jelzi azt, hogy ténylegesen csak később megjelenő tanítás lett volna. Ahogy az a páli kánonban szokott lenni, a Buddhára vonatkozó életrajzi adatokat úgy szerkesztették bele a szövegbe, hogy alátámassza az aktuális tanítást. És ebben a szuttában ez a tanítás a nemes és a nemtelen keresésről szól, ahol Buddha saját nemes küzdelmét mutatja be, és a későbbi tanítói pályafutásának lényegét: a keresést a Nibbána után, ami “születetlen, kortalan, betegségmentes, haláltalan, bánatnélküli, szennyezetlen legfelsőbb rendű menedék a rabságból”.

(Buddha ezt a tanítóbeszédet bhikkhuknak mondja:)

“Koldusok, megvilágosodásom előtt, amikor még csak megvilágosulatlan bódhiszattva voltam, én magam is, aki ki vagyok téve a születésnek, kerestem [a boldogságot abban], ami szintén ki van téve a születésnek. Én magam is, aki ki vagyok téve az öregségnek... betegségnek... halálnak ... szerencsétlenségnek... szennyeződésnek, kerestem [a boldogságot abban], ami szintén ki van téve az öregségnek... betegségnek... halálnak ... szerencsétlenségnek... szennyeződésnek. Ez a gondolat ötlött fel bennem:

-- Én magam is, aki ki vagyok téve a születésnek, miért keresem [a boldogságot abban], ami szintén ki van téve a születésnek? Én magam is, aki ki vagyok téve az öregségnek... betegségnek... halálnak... szerencsétlenségnek... szennyeződésnek, miért keresem [a boldogságot abban], ami szintén ki van téve az öregségnek... betegségnek... halálnak... szerencsétlenségnek... szennyeződésnek? Mi lenne, ha én magam, aki ki vagyok téve a születésnek, meglátván a születés árnyoldalát, megkeresném a születetlen legfelsőbb rendű menedéket a rabságból, a Nibbánát? Mi lenne, ha én magam, aki ki vagyok téve az öregedésnek... betegségnek... halálnak... szerencsétlenségnek... szennyeződésnek, meglátván az öregedés... betegség... halál... szerencsétlenség... szennyeződés árnyoldalát, megkeresném a kortalan, betegségmentes, haláltalan, bánatnélküli, szennyezetlen legfelsőbb rendű menedéket a rabságból, a Nibbánát?

Később, még mindig fiatalon, fekete hajú fiatal férfiként, áldott fiatalsággal, életem virágjában, bár édesanyám és édesapám másként akarta, és könnyeket hullajtott, leborotváltam hajam és szakállamat, sárga ruhát öltöttem és elhagyván otthonomat, otthontalanságba távoztam.”

(innentől egy darabig ugyanaz, mint az MN 36-os szutta eleje, ami Vekerdi József fordításában ITT olvasható. A különbség onnan kezdődik, amikor Buddha elhagyja Uddaka Rámaputtát, és megérkezik Uruvélába. Itt egyetlen szóval sem említi az önsanyargatását, hanem a következőképpen folytatódik Buddha elbeszélése megvilágosodását illetően:)

“Ekkor, koldusok, magam is, aki ki vagyok téve a születésnek, meglátván a születés árnyoldalát, megkeresve a születetlen legfelsőbb rendű menedéket a rabságból, a Nibbánát, elértem a születetlen legfelsőbb menedéket a rabságból, a Nibbánát; én magam is, aki ki van téve az öregedésnek... betegségnek... halálnak... szerencsétlenségnek... szennyeződésnek... meglátván az öregedés... betegség... halál... szerencsétlenség... szennyeződés árnyoldalát, megkeresve a kortalan... fájdalommentes... haláltalan... bánatnélküli .... szennyeződésmentes legfelsőbb menedéket a rabságból, a Nibbánát, elértem a kortalan... fájdalommentes... haláltalan... bánatnélküli... szennyeződésmentes legfelsőbb menedéket a rabságból, a Nibbánát. Tudás és látás keletkezett bennem:

-- Ez a megszabadulás rendíthetetlen; ez az utolsó születésem; most már nincs további létezés.”

(innentől egy darabig ugyanaz, mint Buddha tanító útjának kezdete, amit ITT lehet olvasni, szintén Vekerdi József fordításában. Majd amikor az öt hajdani aszkétatársnak a fenti tanítást adja Buddha, akik felfogják és megértik ezt, akkor így folytatódik a szutta:)

“Tudás és látás keletkezett bennük:

-- Ez a megszabadulás rendíthetetlen; ez az utolsó születésünk; most már nincs további létezés. [...]

Koldusok, az érzéki élvezeteknek öt fonala van. Melyik ez az öt? A szem ismeri fel a formákat, amelyek kívánatosak, kellemesek, elbűvölőek, megnyerőek, érzéki vágyat okozóak és csábítók. A fül ismeri fel a hangokat, amelyek ... Az orr ismeri fel az illatokat, amelyek... A nyelv ismeri fel az ízeket, amelyek ... A bőr ismeri fel az érezhető dolgokat, amelyek kívánatosak, kellemesek, elbűvölőek, megnyerőek, érzéki vágyat okozóak és csábítók. Ez az érzéki élvezetek öt fonala.

És azok a remeték és papok, akik kötődnek az érzéki élvezetek öt fonalához, akikben nagy a szenvedély irántuk, akik tökéletesen elkötelezik magukat irányukba, és akik anélkül használják őket, hogy meglátnák az árnyoldalukat vagy észrevennék a menekülés lehetőségét, tudniuk kell, hogy szerencsétlenség éri őket, szörnyűség éri őket, a Gonosz (Mára) azt tehet velük, amit akar. [....]

De azok a remeték és papok, akik nem kötődnek az érzéki élvezetek öt fonalához, akikben nincsen nagy szenvedély irántuk, akik nem kötelezik el magukat tökéletesen irányukba, és akik úgy használják őket, hogy meglátják az árnyoldalukat vagy észreveszik a menekülés lehetőségét, tudniuk kell, hogy őket nem éri szerencsétlenség, nem éri őket szörnyűség, a Gonosz (Mára) nem tehet velük azt, amit akar. [....]

Ez volt az, amit a Magasztos mondott. A koldusok elégedettek voltak, és örültek a Magasztos szavainak.”

forrás: A bevezető rész Thanisszaro Bhikkhu fordításának előszava (angol nyelven)

              MN 26 szutta - A nemes keresés (angol nyelven)

              MN 26 szutta - A nemes keresés (angol nyelven)

Tíz bhúmi a buddhizmusban

A bhúmi szanszkrit szó, jelentése “föld” vagy “terület”. Így a tíz bhúmi tíz olyan “föld” vagy “terület”, amelyen egy bódhiszattvának keresztül kell haladni a buddhaság eléréséhez.

A bhúmik már a korai mahájána buddhizmusban fontossá váltak. Számos mahájána szövegben felsorolják őket, bár nem mindig beazonosítható módon. A bhúmik bizonyos szintig ugyanazok, mint a a tökéletességek vagy páramiták. (a mahájána buddhizmusban szereplő hat páramitáról, tökéletességről ITT írtam részletesen)

A mahájána buddhizmusban mindenki, aki a gyakorlás útjára lép, leteszi a bódhiszattva-fogadalmat. Ezáltal gyakorlatilag mindenki “bódhiszattvává” válik. Hogy különbséget tegyenek az ösvényen való haladás egyes fokozatai között, meghatározták, hogy bizonyos szinteken állóknak milyen tudással, tökéletességgel kell rendelkezniük. Azok a bódhiszattvák, akik már elérték a 10. szintet, csodálatos képességeikkel segítenek az érző lényeken.

Felsorolok egy irányadónak tekinthető listát a Dasabhúmika-szútrából, amely egy nagyobb szöveggyűjtemény, az Avatamszaka vagy Virágfüzér-szútra része.

1. Pramuditá-bhúmi (örömmel teli föld)

A bódhiszattva örömmel kezdi meg útját a megvilágosodás ösvényén. Leteszi a bódhiszattva esküt, aminek alapja a következő: “Érjem el a buddhaságot minden érző lény hasznára”. Már ebben a korai szakaszban felismeri a jelenségek ürességét. Emellett a dána-páramitá, az adakozás vagy nagylelkűség tökéletességét gyakorolja, amelyben eljut addig a felismerésig, hogy nincsen adományozó és nincsen adományban részesített.

2. Vimalá-bhúmi (tisztaság földje)

A bódhiszattva a szíla-páramitát, az erkölcsösség tökéletességét ápolja, amelyik a minden lény iránti önzetlen könyörületességben csúcsosodik ki. Ekkorra megtisztította magát az erkölcstelen viselkedéstől és az erkölcstelen beállítottságtól is.

3. Prabhákarí-bhúmi (sugárzó vagy ragyogó föld)

A bódhiszattva a ksánti-páramitát fejleszti, ami a türelem vagy béketűrés tökéletessége. Tudja, hogy minden terhet és nehézséget képes eltűrni ahhoz, hogy végigmenjen az úton. Meg tudja valósítani a dhjána (helyes összpontosítás) fokozatait.

4. Arcismatí-bhúmi (fényes vagy lángoló föld)

A megmaradt hamis vagy téves képzeteket is elégette, és a jó minőségek kifejlesztését folytatja. Ez a szint a vírja-páramitával, az energia tökéletességével azonos.

5. Szudurjayá-bhúmi (a föld, amit nehéz meghódítani)

A bódhiszattva mélyebbre hatol a meditációba, mivel ezt a földet a dhjána-páramitával, az összpontosítás tökéletességével azonosítják. Áthatol a tudatlanság sötétjén. Megérti a négy nemes igazságot és a két igazságot. Ahogyan fejleszti önmagát, a bódhiszattva elkötelezi magát mások megsegítésére.

6. Abhimukhí-bhúmi (az örömmel várt bölcsesség földje)

Ez a föld a pradzsnyá-páramitával, a bölcsesség tökéletességével azonos. A bódhiszattva belátja az éntelenséget, és megérti a függő keletkezést. Felülkerekedett minden kötődésen és ragaszkodáson.

7. Dúrangamá-bhúmi (a kiterjedt föld)

A bódhiszattva szert tesz az upája vagy ‘ügyes eszköz’ képességére hogy másokat segítsen a megvilágosodás elérésében.

8. Acalá-bhúmi (az megingathatatlan föld)

A bódhiszattvát többé már nem lehet megzavarni, mert a buddhaság látótávolságon belül van. Innentől kezdve már nem esik vissza a fejlődés korábbi szakaszaiba. Megvalósította a nirvánát.

9. Sádhumatí-bhúmi (a jó gondolatok földje)

A bódhiszattva egyre gyorsabban halad a megvilágosodás felé. Teljes mértékben érti a Dharmát (a Tant), és másokat is képes tanítani.

10. Dharmameghá-bhúmi (a dharma-felhők földje)

Ebben a szakaszban a bódhiszattvák tökéletes testet nyernek, és képesek abban a formában megtestesülni, amilyenben szükség van rájuk.  Ahogy a felhők szórják az esőt a földre, úgy szórják a Dharmát (Tant) az érző lények irányába.

Forrás: Tíz bhúmi a buddhizmusban (angol nyelven)

Mandzsusrí-ima

Az előző bejegyzésemben a vég nélküli leborulás imáját, a vég nélküli recitálás a szútrákból és a folyamatos felajánlás szövegét írtam le. 

Ebben a bejegyzésemben Mandzsusrínak, a bölcsesség bódhiszattvájának imáját fordítottam le. (arról, hogy ki pontosan Mandzsusrí, és miért tölt be fontos szerepet a mahájána buddhizmusban, ITT írtam részletesebben)

Hódolat az Értelmesnek

 

Leborulok gurum és védelmezőm, a nemessé emelkedett, hibátlan Mandzsusrí előtt.

 

Értelmed, mely a naptól is erősebben fénylik, mentes a homályosság két felhőjétől, így lehetővé teszi számodra azt, hogy megláss minden élőlényt és azt, hogy miként léteznek: ezért szentírásos szöveget tartasz a szívedhez.

 

Jóindulatod mindannyiunkra, mint egyetlen gyermekedre kiterjed; miránk, akik vándorlunk, problémákkal küszködünk, kényszerítő létezésünk börtönében tapogatózunk a tudatlanság sötétjében: ezért beszéded olyan szépen csengő, mint hatvan csiszolt kristálylap.

 

Mennydörgős üvöltésed felébreszt bennünket zavaró érzelmeink kábulatából, megszabadít a karmánk vasláncaitól, és eloszlatja éberségünk hiányának homályát; problémáinkat már kicsírázásuk pillanatában lemetszed: ezért kardot forgatsz.

 

Tisztán a szennyeződéstől és keresztüljutván a tíz bhúmin, a megvilágosodáshoz vezető összes tökéletességgel rendelkezel: ezért a Győzedelmes szellemi gyermekeként a testedet tízszer tíz és még tizenkettő megvilágosodási ékszer borítja.

 

Kérlek, távolítsd el a sötétséget tudatomról, ó, Mandzsusrí, meghajlok előtted.

 

OM-A-RA-PA-CSA-NA-DÍH [többször ismételve]

 

DÍH-DÍH, DÍH-DÍH, DÍH-DÍH [többször ismételve]

 

Te, a Jóindulatú, a legfelsőbb rendű mindent tudásod világító-sugarával oszlasd el tudatomról a járatlanság homályát.

 

Irányíts engem, kérlek, hogy magabiztos értelmed segítsen abban, hogy teljesen felfoghassam Buddha szavainak kiváló szövegét és a róluk való értekezéseket.

Forrás: Mandzsusrí ima: Hódolat az Értelmesnek (angol nyelven)