Hogyan küzdjük le a mások haragjától való szorongásunkat, félelmünket?

Természetesen, nincs lehetőségünk annak megakadályozására, hogy embertársaink soha ne haragudjanak meg ránk, de meg tudjuk változtatni, hogyan érezzünk ezzel kapcsolatban.

Bár a buddhisták sokat foglalkoznak azzal, hogy hogyan dolgozzák fel saját haragjukat, indulataikat, sokunkban mégis felmerülhet a kérdés, mi a helyzet más emberek velünk kapcsolatos indulataival? Többünknek is gondot okoz, hogy tartunk attól, a környezetünkből valaki megharagszik ránk. Van, akit az ettől való félelem, szorongás sebezhetővé, gyengévé és konfliktuskerülővé tesz. Hogyan lehet megoldani ezt a problémát?

Amikor úgy gondoljuk, a mások haragja “sebezhetővé, gyengévé és konfliktuskerülővé tesz”, akkor azt feltételezzük, hogy valaki más hangulata, szavai vagy tettei hatnak ránk így. De ha közelebbről megnézzük, észrevesszük, hogy a külső hatásokra adott reakcióink valójában azokból a gondolatainkból és érzelmeinkből fakadnak, amelyeket általában a múltbéli tapasztalatok alakítottak ki.

Ha a közvetlen környezetünkből valaki megharagudott ránk, arra nincs ráhatásunk. Arra viszont igen, hogy hogyan fogadjuk. A megbántottságunk ellenére képesek lehetünk mások haragját félelem és visszavágás helyett türelemmel, kedvességgel és kiegyensúlyozottsággal fogadni. A feltételes reakciókat át lehet úgy alakítani, hogy ne legyen belőlük feltétlen reflex-szerű érzékenység és megbántottság.

Nyilván könnyebb ezt mondani, mint csinálni. Azonban ne felejtsük el, hogy a buddhista gyakorlásnak jókora része a páramík – ‘tökéletességek’ - kifejlesztése. A théraváda buddhizmusban tíz páramí található, a mahájána buddhizmusban hat. Mindkettőről részletes bejegyzést írtam ITT és ITT.

Ezeken belül is a szerető kedvesség – amely a félelem, harag ellenszere - kialakítása elengedhetetlen. Az ehhez való tanácsokról ITT írtam.

Következetes és kitartó gyakorlással ezeket a tulajdonságokat ki lehet fejleszteni, és aztán ezen tulajdonságok fokozatosan alakítják át az ösztönből jövő visszahatást irányítható érzelemmé.

Ha ez sikerül, meglepve és örömmel tapasztaljuk azt, hogy milyen természetesen, ártó hatástól mentesen, bölcsen és együttérző módon reagálunk majd az ilyen helyzetekben

Forrás: Hogyan küzdjek meg a mások haragja miatti félelmemmel? (angol nyelven)

Tíz bhúmi a buddhizmusban

A bhúmi szanszkrit szó, jelentése “föld” vagy “terület”. Így a tíz bhúmi tíz olyan “föld” vagy “terület”, amelyen egy bódhiszattvának keresztül kell haladni a buddhaság eléréséhez.

A bhúmik már a korai mahájána buddhizmusban fontossá váltak. Számos mahájána szövegben felsorolják őket, bár nem mindig beazonosítható módon. A bhúmik bizonyos szintig ugyanazok, mint a a tökéletességek vagy páramiták. (a mahájána buddhizmusban szereplő hat páramitáról, tökéletességről ITT írtam részletesen)

A mahájána buddhizmusban mindenki, aki a gyakorlás útjára lép, leteszi a bódhiszattva-fogadalmat. Ezáltal gyakorlatilag mindenki “bódhiszattvává” válik. Hogy különbséget tegyenek az ösvényen való haladás egyes fokozatai között, meghatározták, hogy bizonyos szinteken állóknak milyen tudással, tökéletességgel kell rendelkezniük. Azok a bódhiszattvák, akik már elérték a 10. szintet, csodálatos képességeikkel segítenek az érző lényeken.

Felsorolok egy irányadónak tekinthető listát a Dasabhúmika-szútrából, amely egy nagyobb szöveggyűjtemény, az Avatamszaka vagy Virágfüzér-szútra része.

1. Pramuditá-bhúmi (örömmel teli föld)

A bódhiszattva örömmel kezdi meg útját a megvilágosodás ösvényén. Leteszi a bódhiszattva esküt, aminek alapja a következő: “Érjem el a buddhaságot minden érző lény hasznára”. Már ebben a korai szakaszban felismeri a jelenségek ürességét. Emellett a dána-páramitá, az adakozás vagy nagylelkűség tökéletességét gyakorolja, amelyben eljut addig a felismerésig, hogy nincsen adományozó és nincsen adományban részesített.

2. Vimalá-bhúmi (tisztaság földje)

A bódhiszattva a szíla-páramitát, az erkölcsösség tökéletességét ápolja, amelyik a minden lény iránti önzetlen könyörületességben csúcsosodik ki. Ekkorra megtisztította magát az erkölcstelen viselkedéstől és az erkölcstelen beállítottságtól is.

3. Prabhákarí-bhúmi (sugárzó vagy ragyogó föld)

A bódhiszattva a ksánti-páramitát fejleszti, ami a türelem vagy béketűrés tökéletessége. Tudja, hogy minden terhet és nehézséget képes eltűrni ahhoz, hogy végigmenjen az úton. Meg tudja valósítani a dhjána (helyes összpontosítás) fokozatait.

4. Arcismatí-bhúmi (fényes vagy lángoló föld)

A megmaradt hamis vagy téves képzeteket is elégette, és a jó minőségek kifejlesztését folytatja. Ez a szint a vírja-páramitával, az energia tökéletességével azonos.

5. Szudurjayá-bhúmi (a föld, amit nehéz meghódítani)

A bódhiszattva mélyebbre hatol a meditációba, mivel ezt a földet a dhjána-páramitával, az összpontosítás tökéletességével azonosítják. Áthatol a tudatlanság sötétjén. Megérti a négy nemes igazságot és a két igazságot. Ahogyan fejleszti önmagát, a bódhiszattva elkötelezi magát mások megsegítésére.

6. Abhimukhí-bhúmi (az örömmel várt bölcsesség földje)

Ez a föld a pradzsnyá-páramitával, a bölcsesség tökéletességével azonos. A bódhiszattva belátja az éntelenséget, és megérti a függő keletkezést. Felülkerekedett minden kötődésen és ragaszkodáson.

7. Dúrangamá-bhúmi (a kiterjedt föld)

A bódhiszattva szert tesz az upája vagy ‘ügyes eszköz’ képességére hogy másokat segítsen a megvilágosodás elérésében.

8. Acalá-bhúmi (az megingathatatlan föld)

A bódhiszattvát többé már nem lehet megzavarni, mert a buddhaság látótávolságon belül van. Innentől kezdve már nem esik vissza a fejlődés korábbi szakaszaiba. Megvalósította a nirvánát.

9. Sádhumatí-bhúmi (a jó gondolatok földje)

A bódhiszattva egyre gyorsabban halad a megvilágosodás felé. Teljes mértékben érti a Dharmát (a Tant), és másokat is képes tanítani.

10. Dharmameghá-bhúmi (a dharma-felhők földje)

Ebben a szakaszban a bódhiszattvák tökéletes testet nyernek, és képesek abban a formában megtestesülni, amilyenben szükség van rájuk.  Ahogy a felhők szórják az esőt a földre, úgy szórják a Dharmát (Tant) az érző lények irányába.

Forrás: Tíz bhúmi a buddhizmusban (angol nyelven)

A tíz tökéletesség (páramitá) a théraváda buddhizmusban

A théraváda buddhizmusban éppen úgy jelen vannak a tökéletességek, a páramiták vagy páli nyelven páramík, mint a mahájána buddhizmusban. (a mahájána buddhizmus hat tökéletességet sorol fel, amelyekről ITT írtam bejegyzést) Feltehetőleg a páramík nem tartoznak az eredeti théraváda tanítások közé, mert a páli kánon legősibbnek tekintett részében ilyenformán nem találhatók meg, csak az újabb részekben, illetve a kánonhoz tartozó magyarázószövegekben.

Például a tíz páramí a Dzsátakákban – “Születés történetek” - úgy jelenik meg, hogy egy-egy mesét szentelnek minden tökéletességnek. (a Dzsátakák a Szutta-pitaka – “Tanbeszédek kosara” – része, 547 állatmesét tartalmazó buddhista mese-és történetgyűjtemény. ITT írtam róla bejegyzést)

A tíz tökéletesség egymásból következik, ezért meghatározott a sorrendjük.

A tíz páramí a théraváda buddhizmusban

1. Az adakozás tökéletessége (dána)

Ebbe nem csupán a konkrét adományozás tartozik bele, hanem a nagylelkűség és az önzetlenség is. Nem számít, ki mennyit ad vagy ki mennyit kap. Nincs szükség köszönetre, viszonzásra. Nincsenek kikötések és nincsenek elvárások. Maga az adás ténye okoz örömet.

Az ily módon való adakozás, nagylelkűség lazít az önzőségen (és önző vágyakon), és segít a ragaszkodásmentesség kifejlesztésében. Ugyanakkor eljuttat a következő tökéletességhez, az erkölcsösséghez is.

2. Az erkölcsösség tökéletessége (szilá)

Bár úgy tartják, hogy az erkölcsös vagy helyes viselkedés természetes módon, önmagától következik az önző vágyak elengedéséből, de ez fordítva is igaz lehet: az önző vágyaktól való megszabadulás természetes módon ered az erkölcsös vagy helyes viselkedésből.

Ázsia nagy részén a buddhista világi hívők legalapvetőbb gyakorlata az, hogy alamizsnát adnak a kolostorban élőknek, és igyekeznek betartani az öt fogadalmat. Ezek a fogadalmak nem annyira önkényes szabályok, hanem inkább elvek, amelyeket annak érdekében alkalmazhatunk, hogy harmóniában élhessünk környezetünkkel.

Az első két páramí, az adakozás értékének teljes megértése és a környezetünkkel való harmónia elvezet a következő tökéletességhez, a lemondáshoz.

3. A lemondás tökéletessége (nekkhamma)

A lemondást úgy értelmezik a buddhizmusban, hogy elengedjük mindazt, ami a szenvedéshez és a tudatlansághoz köt. Bár ez nagyon jól hangzik, de könnyebb mondani, mint megcsinálni. Ugyanis leggyakrabban pontosan a szenvedéshez és tudatlansághoz kötő dolgokról gondoljuk azt, hogy boldogtalanok leszünk nélkülük.

Buddha tanítása szerint az igazi lemondáshoz nélkülözhetetlen, hogy teljes mértékben felfogjuk és megértsük azt, hogyan okozunk magunknak szenvedést a mohóságunkkal és önzőségünkkel. Amikor ezt megtesszük, a lemondás önmagától bekövetkezik, és inkább pozitív és felszabadító érzésként észleljük, nem pedig büntetésként.

Úgy tartják, hogy a lemondást a bölcsesség tökéletesítheti.

4. A megkülönböztető bölcsesség (pannyá)

A bölcsesség ebben az esetben a négy nemes igazság teljes felfogását és megértését jelenti, és a jelenségek valódi természetének (állandótlanság, én-telenség) belátását.

A bölcsesség az életerő, energia által tökéletesíthető, ami a következő páramí.

5. Az életerő/energia tökéletessége (virija)

Az életerő vagy energia itt azt jelenti, hogy ezen a szellemi ösvényen félelem nélkül, eltökélten, határozottan haladunk. Ebben az esetben is fennáll a kölcsönös hatás: a bölcsességet az életerő, a határozottság tökéletesíti, ugyanakkor a bölcsesség tökéletesítéséből magától jön létre a félelemnélküliség, határozottság.

Az életerő, a szorgalom fejlesztése és terelése kiérleli a türelmet.

6. A türelem tökéletessége (khanti)

A határozottság, félelemnélküliségből kifejlődik a türelem. A “khanti” szó jelentése “érzéketlen rá” vagy “képes neki ellenállni”. Ezért fordíthatjuk toleranciának, kitartásnak és önuralomnak is, éppen úgy, mint türelemnek vagy béketűrésnek.

A khanti segítségével könnyebben eltűrjük a nehézségeket, akárcsak azokat a kényelmetlenségeket vagy szenvedést, amiket mások okoznak. Sőt, még akár arra is képesek leszünk, hogy segítsünk rajtuk/nekik.

7. A szavahihetőség tökéletessége (szaccsa)

Ha sikerült kifejlesztenünk a türelmet és béketűrést, akkor könnyebben kimondjuk az igazságot, még akkor is, ha az emberek nem akarják hallani. A szavahihetőség becsületességben, igazságosságban és őszinteségben is megnyilvánul, és segít az elszántság és a céltudatosság kialakításában.

8. A céltudatosság tökéletessége (adhitthána)

A céltudatosság meghatározza azt, hogy mi szükséges a megvilágosodáshoz, és kiküszöböl mindent, ami az útjában van. Az ilyen módon megtisztított és szennyezetlen ösvényen kifejlődik a szerető kedvesség.

9. A szerető kedvesség tökéletessége (mettá)

A szerető kedvesség egy olyan elmeállapot, amit az emberek többségében gyakorlással ki lehet alakítani. Elengedhetetlen az énközpontúvá szűkült tudat megnyitásához. A mettá az önzés, a harag és a félelem ellenszere. (a könyörületességről vagy mettáról ITT írtam bejegyzést)

10. Az egykedvűség/lelki egyensúly tökéletessége (upekkhá)

Az “upekkhá” szó páli nyelven semlegességet, egykedvűséget, közömbösséget jelent. Az egykedvűség vagy semlegesség lehetővé teszi azt, hogy pártatlanul nézzük a dolgokat. A kialakított objektív és tárgyilagos szemlélet birtokában nem sodornak sehová sem a vágyaink, vonzódásaink vagy ellenérzéseink.

 Forrás: Tíz páramita a théraváda buddhizmusban (angol nyelven)