Mi a szeretet és hogyan fejleszthetjük?

A buddhizmusban a szeretet annak óhaja, hogy mások boldogok legyenek, és hogy meglegyen erre az okuk. Ha megértjük azt, hogy mindenki boldog szeretne lenni, akkor belátjuk, hogy ez egyetemes és feltétel nélküli. A szeretet magába foglalja azt is, hogy odafigyeljünk mások szükségleteire, és hogy hajlandóak legyünk hozzájárulni a boldogságukhoz. Mindenkire egyformán ki kell terjesztenünk, függetlenül attól, hogy milyen viszonyban állunk velük, vagy mit tettek, még akár ellenünk is. Ugyanakkor nem várunk cserébe semmit.

A buddhizmusban a szeretet a boldogság legnagyobb forrása.

Szeretet és kötődés

A szeretetet gyakran kísérik más érzelmek. Ha egészségtelen módon kötődünk valakihez, akkor felnagyítjuk a jó – akár valóságos, akár elképzelt - tulajdonságait, és tagadjuk a gyenge pontjait vagy nem veszünk róluk tudomást. Kapaszkodunk abba az illetőbe, és ha nem foglalkozik eleget velünk, akkor feldúltak leszünk, és ezeket mondogatjuk: “Szeretlek téged, ezért ne hagyj el soha” vagy “Nem tudok nélküled élni.”

“Az igaz szeretet lényege, hogy pártatlanul óhajtja minden lény boldogságát, függetlenül attól, hogy kedveljük vagy sem.”

(Yongdzin Ling Rinpoche)

A szeretet a buddhizmusban a másokkal való közelség érzése, amelynek azonban nem az az alapja, hogy ők szeretnek bennünket vagy törődnek velünk. Ezért, tehát, nem függhet semmitől sem. Amikor a szeretetet összekeverjük a kötődéssel és függőséggel, akkor nem lesz stabil. Ha a személy, akit szeretünk, olyasvalamit tesz, ami bánt bennünket, lehet, hogy úgy érezzük, hogy már nem is szeretjük többé. Nézzünk körül, hány házasság kezdődik szerelemmel és végződik válással!

Amikor nincs bennünk elvárás, nincs ami megingasson bennünket. Akárcsak a szülők, akik akkor is szeretik és a legjobbat akarják gyereküknek, amikor az rosszat cselekszik vagy mond, a bennünk kifejlesztett stabil szeretetet erőt ad ahhoz, hogy a legnehezebb embereket is el tudjuk fogadni. Ez gyakorlást igényel, de mindannyiunkban megvan rá a képesség.

Szeretni önmagunkat

Az egyetemes szeretetbe beletartozik egy gyakran elfelejtett tényező: szükségünk van arra, hogy saját magunkat is szeressük – természetesen nem én-középpontú, narcisztikus módon, hanem őszinte odafigyeléssel saját rövid és hosszú távú jóllétünkre. Nem biztos, hogy személyiségünk minden egyes részét kedveljük, de ez nem azt jelenti, hogy boldogtalanok szeretnénk lenni vagy rosszat kívánnánk magunknak.

Amikor magunk felé irányítjuk a szeretetet, nem azt kívánjuk, hogy mindent megkapjunk, ami örömhöz és szórakozáshoz juttat. Az a kis mennyiségű élvezet, amit az ilyen dolgokból kapunk, nem tartósak, és rendszerint azzal végződnek, hogy többet akarunk belőlük.

Ha őszintén szeretjük magunkat, próbáljuk meg megtalálni az igazi tartós boldogságot, nem csak az átmeneti élvezeteket. Amikor igazán képessé válunk arra, hogy önmagunkat szeressük, akkor fogunk tudni szeretni másokat.

Hogyan fejlesszük a szeretetet?

Az egyetemes szeretet – ami annak az óhaja, hogy mások boldogok legyenek, és hogy meglegyen az okuk a boldogságra - annak a megértéséből keletkezik, hogy életünk teljes mértékben összefügg mindenki máséval. Mindegyikünk az emberiség része, és állapotunk szoros kapcsolatban van a teljes földi közösség állapotával – például egyikünk sem menekülhet a gazdaság ingadozása, klímaváltozás vagy menekülthullám hatásai elől. Éppen ezért szükséges a szeretetünket teljes mértékben és egyenlően kiterjeszteni mindenkire.

“A mások iránti szeretet kifejlesztése automatikusan nyugalomba tereli az elmét. Ez a siker alapvető forrása az életben. “

(A 14. dalai láma)

A szeretet kialakításához elengedhetetlen, hogy felismerjük és értékeljük az emberiség egyedei közötti összefonódást. Ne felejtsük el, bármit eszünk, használunk, élvezünk, azt mások kemény munkája által kapjuk. Jussanak eszünkbe a világ különböző részein élő emberek ezrei, akik például ennek a készüléknek, amin ezt a bejegyzést olvassuk, az előállításában valamilyen formában részt vettek, vagy akik a mai étkezésünk alapjait biztosították.

Ezt felismerve és értékelve megjelenik bennünk a hála érzése, amelyből aztán egy mély boldogságérzet, és ezzel együtt aggódás is keletkezik. Ezek az érzelmet adják az alapot az egyetemes szeretet felé.

A szerető kedvesség kifejlesztésére éppen úgy célszerű meditációt végezni, mint a könyörületesség kialakítására. Itt is, akár csak a könyörületesség meditáció esetén, legelőször a saját magunk iránti szeretető kedvességet fejlesztjük.

Hiszen amíg magunknak nem kívánunk boldogságot, addig nem kívánhatunk szívből másoknak sem:

-- Milyen nagyszerű lenne, ha boldog volnék, és meglenne az okom a boldogságra!

-- Kívánom, hogy boldog legyek!

-- Képes legyek arra, hogy boldogságot adjak saját magamnak!

Miután már gyakorlatot szereztünk abban, hogy a boldogság óhaját önmagunkra irányítottuk, kiterjeszthetjük a figyelmünket, és ugyanezeket a gondolatokat egyre szélesebb körben alkalmazhatjuk másokra.

1. Először szeretetünket azokra irányítjuk, akiket kedvelünk.

2. Utána az összes olyan ember felé, akikkel naponta találkozunk, de semleges érzéseink vannak velük kapcsolatban.

3. Ezután megpróbáljuk a szeretet kifejlesztését azok iránt is, akiket egyáltalán nem kedvelünk.

4. Legvégül szeretetünket a világ valamennyi élőlényére (tehát nem csak emberekre) irányítjuk.

Ilyen módon nem csak saját magunk és a közvetlen környezetünkben élők iránt leszünk képesek szeretetet érezni, hanem minden élőlény iránt.

Ha ténylegesen megvan a lehetőségünk arra, hogy megtegyünk valamit a mások boldogsága érdekében, akkor meg kell tennünk. Ha nincs meg, akkor ezzel a módszerrel, a szerető-kedvesség meditációval el tudjuk képzelni, hogy azt adjuk nekik, ami nem csak rövid ideig tartó boldogsághoz, hanem hosszabb távú jóllétükhöz is vezet. Ez nem csupán azt jelenti, hogy ételhez és otthonhoz jussanak a hontalanok, hiszen nagyon sok gazdag és sikeres ember szintén valami miatt rosszul érzi magát, ezért szükséges a mi kívánságunk számukra is. Így majd, előbb-utóbb az a szeretet, amit a családunk, barátaink és minden egyes élőlény iránt érzünk, boldogságot teremt magunk és mások számára is.

Forrás: Mi a szeretet? (angol nyelven)

            Hogyan fejleszthetjük a szeretetet? (angol nyelven)

A hat elem gyakorlat

A hat elem meditáció az állandótlanságon, a lényegnélküliségen/éntelenségen és az egymástól való függő keletkezésen való mélyreható elmélkedés. Ez egyike azoknak a legfontosabb belátás-meditációknak, ami a páli kánonban is megtalálható. (a buddhizmus szent iratai közül ITT írtam részletesebben a páli kánonról)

A gyakorlat főbb részletei az MN 140. szuttában olvashatók, felületesebb leírásával pedig máshol is lehet találkozni. (A Buddha Ujja oldalon az MN 140. szutta magyarul a páli fordító csoport fordításában ITT és Csíky Ferenc fordításában ITT olvasható)

A meditáció úgy zajlik, hogy egymás után elmélkedünk a föld, víz, tűz, levegő, tér és tudat elemekről, felfigyelve arra, hogy ezek mindegyike inkább egy folyton változó folyamat, mintsem állandó dolog, amihez kötődni lehetne. Mivel a gyakorlás lényege az elengedés, ezért a hagyomány úgy tartja, hogy a hat elemen való elmélkedés elvezet az egykedvűséghez és a forma nélküli dzshánák (meditatív elmélyülések) kialakításához.

Ahhoz, hogy mélyebben megérthessük és elvégezhessük ezt a gyakorlatot, olvassuk el többször is ezt a bejegyzést, rendszeresen szünetet tartva és időt adva önmagunknak ahhoz, hogy a szavak átérzett tapasztalássá alakulhassanak.

Mielőtt elkezdenénk

A gyakorlás előtt általában célszerű néhány percnyi barátságos jóindulat (metta) meditációt végezni. Ez azért is hasznos, mert eközben már észrevehetjük azt, hogy akkor és ott éppen milyen lelkiállapotban vagyunk. Ugyanakkor a metta segítségével kialakíthatjuk azon érzelmek elfogadásának képességét, amik a meditáció során megjelennek, legyenek bármilyen jellegűek is.

A metta meditáció végén kívánhatunk magunknak jó dolgokat azáltal, hogy elismételjük a következő mondatokat: “Érezzem magam jól. Legyek boldog. Legyen meg a lelki békém.”, ezután pedig kiterjesztjük jókívánságainkat a világra a metta érzésének segítségével.

Bár a hat elem gyakorlás gyakran megerősítő hatású, azért komoly kihívást is jelent. Ezért fontos, hogy valamennyire pozitív elmeállapotban legyünk, mielőtt a saját állandótlanságunkon való elmélkedést elkezdenénk.

A hat elem meditációt a föld elemmel indítjuk.

A föld elem

Először saját magunkon belül idézzük fel a föld elemet. Minden, ami szilárd és ellenálló, minden, ami formát képez, az föld elemnek számít. Legelőször célszerű a testnek azon megnyilvánulásaira felfigyelni, amelyeket közvetlenül is meg lehet tapasztalni: a testünk fizikai megjelenése és súlya, az ülőcsontok belenyomódása a párnába vagy zsámolyba, a kéz, amely az ölünkben nyugszik, a térd a padlón, a fogak a szánkban. Legkönnyebben ezeknek a szilárdságát vesszük észre.

Ezzel az észleléssel egyidejűleg belépünk a testünk további részleteinek képzeletbeli felfedezésébe. Még akkor is, ha nem tudjuk közvetlenül megtapasztalni, eszünkbe jut az MN 140. szutta, amely felsorolja a testünk föld elemeit, kezdve a hússal, a porccal, és a csonton, csontvelőn, vesén, szíven, májon, rekeszizmon keresztül az összes szilárd anyagig a testben, egészen le a beleinkben lévő székletig. Elmélkedésünk során ne gondoljuk végig ezeket a dolgokat, egyszerűen csak idézzük fel őket, felismerve, hogy ezek ott vannak és tudatunkkal tapasztaljuk őket.

A testen belüli föld elemen való elmélkedés után felidézzük a kívül lévő föld elemet – minden, ami szilárd és ellenálló saját testünkön kívül – kezdve a padlóval, amin ülünk. Majd eljutva az épületekig, járművekig, utakig, hegyekig, sziklákig, kavicsokig, talajig, mások testéig, fákig, vad és termesztett növényekig. Ismételten, nem célunk, hogy gondolatfolyamot kezdjünk, csupán emlékeket hívunk elő érzékelhető benyomások formájában, hagyjuk a képeket, hangokat és tapintásos érzeteket a tudatunkban megjelenni.

Azután minden föld elemű szilárd dolgon elmélkedünk a testen belül és a testen kívül. Valójában nincs “én” föld elem vagy “más” föld elem – mindegyik ugyanaz az anyag. Úgy szoktunk gondolni saját formánkra, testünkre, mint önmagunkra, de itt és most, ezen a ponton eszünkbe jut az, hogy minden, ami föld elemű és bennünk van, az kívülről érkezett és vissza is tér kívülre.

Azok, akik modern tudományos beállítottságúak, felidézhetik a fogantatás folyamatát: A testem úgy keletkezett, hogy szüleimből egy spermium és egy petesejt egyetlen sejtté olvadt össze – tehát ez nem én vagyok. A megtermékenyített sejt osztódni kezdett és embrióvá növekedett olyan módon, hogy magába építette a különböző tápanyagokat a külvilágból – az édesanyám vérkeringésén keresztül, de végeredményben azokból a növényekből és állatokból, amiket ő megevett. Fogantatásomtól kezdve az életem végéig minden egyes atom, ami hozzájárul az ebben a testben lévő föld elemhez, éppen így a külvilágból érkezik. Elképzelhetjük a föld elem áramlását a szántóföldekről és a talajból a testbe. Ebben a testben a szilárd anyagnak nincsen egyetlen olyan atomja sem, amit mi hoztunk volna létre. Mindegyiket csak kölcsönvettük.

És vissza is kell adnunk. Valójában az életünk minden egyes pillanatában az történik, hogy a bennünk lévő föld elem állandóan visszatér a külvilágba. Hajunkat hullajtjuk, hámlik a bőrünk, és vécére járunk. A szilárd anyagok energiát termelve elégnek a testünkben és kilélegezzük őket. Még a csontjaink is, amikről úgy véljük, hogy testünk legszilárdabb és legellenállóbb részei, részesei a véget nem értő folyamatnak, a lebontásnak és felépülésnek. Testünknek vannak olyan sejtjei, amelyeknek semmi más szerepük sincs, mint lebontani a körülvevő csontokat, míg más sejtek a visszaépítéshez szükségesek. Ha belegondolunk, a csontok is inkább folyamatok, mint dolgok.

Tehát a bennünk lévő föld elem csak idei-óráig alkotja testünket, és mindig visszatér a külvilágba, keresztüláramolva rajtunk, mint egy folyó. Ahogyan felidézzük az ilyen módon áramló föld elemet, így elmélkedünk: “Ez nem én vagyok, nem az enyém, én nem ez vagyok.”

Úgy gondolom, hogy itt fel sem merülhet az “elengedés” kérdése, hiszen a föld elem sosem “mi” voltunk. Sosem volt a “miénk”. Nem ragaszkodunk hozzá, hiszen hogyan is kapaszkodhatnánk valamibe, ami folyamatosan áramlik?

A föld elemhez hasonlóan elmélkedünk a testet alkotó többi elemről, amelyeket ugyanilyen módon szemlélünk – felidézzük az elemet önmagunkban, felidézzük önmagunkon kívül, elmélkedünk azon, hogy minden, ami “mi” vagyunk, valójában csak kölcsönvett a külvilágtól és folyamatosan visszatér oda. És végül megállapítjuk azt, hogy az az elem, ami keresztüláramlik rajtunk, nem én vagyok, nem az enyém, én nem ez vagyok.

Tovább a 2. részre: A víz és a tűz elem

Forrás: Hat elem gyakorlat (angol nyelven)