A fogadalmakról

A legtöbb vallás rendelkezik erkölcsi és etikai szabályokkal és/vagy parancsolatokkal. A buddhizmusnak is vannak fogadalmai, amely azonban – és ez egy nagyon fontos különbség – nem egy szabályokkal teli lista, amiket muszáj betartani.

Vannak olyan vallások, amelyekben az erkölcsi törvényekre úgy tekintenek, mint Istentől származókra, és ezen törvények áthágása Isten ellen való véteknek vagy törvényszegésnek számít. A buddhizmusban nincsen Isten, és a fogadalmak nem parancsolatok. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a fogadalmakat szabadon lehet vagy nem lehet választani.

A “fogadalom” szó a páli szíla kifejezésből ered. A szíla-t gyakran erkölcsnek, erénynek fordítják. A szílának azonban több értelmezése is van, amelyek túlmutatnak az ‘erkölcs’ szón. Utalhat olyan belső erényre, mint amilyen a kedvesség és szavahihetőség, éppen úgy, mint a világban lévő erények ténykedésére. De utalhat az erkölcsös úton való cselekvés elvére is. Mindezek ellenére talán az a legjobb, ha a szílát valamiféle harmóniaként, összhangként értelmezzük.

Harmóniában lenni önmagunkkal

Bikkhu Bódhi, théraváda tanító ezt írja erről:

“A buddhista szövegek értelmezése szerint a szíla a beszédünk és cselekedeteink harmóniája. A szíla összhangba rendezi tetteinket a saját valódi érdekeinkkel, a mások jólétével és az egyetemes törvényekkel. A szílával ellentétes cselekedeteink meghasonuláshoz vezethetnek, ami bűntudatban, szorongásban és lelkifurdalásban is nyilvánulhat. De ha betartjuk a szíla elvét, akkor ez a meghasonulás eltűnik, és a belső késztetéseink és a tetteink kiegyensúlyozott egységbe kerülnek.”

A fogadalmak fajtái

A buddhizmusban többféle fogadalom-csoportról beszélhetünk, még a világiak számára is többféle lehetőség van. Ezek közül egy párat sorolok fel:

Az öt fogadalom

A legalapvetőbb – és talán legismertebb - buddhista fogadalmat páli nyelven panycsa szíla vagy “öt fogadalom” néven nevezik. A théraváda buddhizmusban minden világinak meg kell ezeket fogadniuk:

1. Tartózkodás az élet elvételétől

2. Tartózkodás annak elvételétől, amit nem adnak

3. Tartózkodás a helytelen nemi élettől

4. Tartózkodás a valótlan dolgok állításától

5. Tartózkodás a mámort okozó szerek fogyasztásától

(a “helytelen nemi élet”-hez való buddhista viszonyulásról ITT írtam bejegyzést)

A nyolc fogadalom

Azok a világi férfiak és nő, akik komolyabban veszik a hitüket, az előző öt fogadalomhoz még hozzácsatolnak hármat. Ezeket sok esetben a théraváda országokban (Thaiföld, Burma, Srí Lanka) a világiak olyankor is meg szokták fogadni, amikor egy-egy napra elvonulnak a helyi kolostorokba.

6. Tartózkodás a helytelen időben való étkezéstől (a helyes étkezés napi egyszer, dél előtt szokott lezajlani)

7. Tartózkodás az énekléstől, tánctól, zenétől, színjátékok nézésétől, arc festésétől, ékszerek viselésétől.

8. Tartózkodás a magas és puha helyen való alvóhelyeken való alvástól.

A tíz nagy fogadalom

A mahájána buddhisták általánosságban azt a tíz fogadalmat követik, ami a Brahmadzsala (Brahma hálója) szútrában található (Ez a szútra nem tévesztendő össze az azonos nevű páli szuttával. Ez utóbbi ITT olvasható a Buddha Ujján, Pressing Lajos fordításában)

A első öt pont megegyezik az öt fogadalommal (panycsa szíla), ehhez még hozzájön ez az öt kitétel:

6. Tartózkodás mások hibáinak és tévedéseinek felemlegetésétől

7. Tartózkodás saját magunk felmagasztalásától és mások hibáztatásától

8. Tartózkodás a fösvénységtől

9. Tartózkodás a haragtól

10. Tartózkodás a Három Ékkő szidalmazásától (a Három Ékkő Buddhát, a Dharmát-Tant, és a Szanghát- buddhista közösséget jelenti)

A három tiszta fogadalom

Vannak olyan mahájána buddhisták, akik felvállalják a három tiszta fogadalom megtartását is. Ezen fogadalmak a bódhiszattva ösvényen való haladással kapcsolatosak:

1. Nem tenni semmi rosszat

2. Jót cselekedni

3. Az összes lényt megmenteni

A “jó” és “rossz” szavakat eredetileg a páli kuszala és akuszala szavakból egyszerűsítették le fordítás során. E két szó pontosabb jelentése: “üdvösséghez vezető/helyes/előrevivő” és “üdvösségtől eltávolító/helytelen/hátravivő”. Értelmezésében az “előrevivő” tett közelebb hoz bennünket és másokat a megvilágosodáshoz, míg a “hátravivő/helytelen” tett eltávolít a megvilágosodástól.

“Az összes lény megmentése” – ezt az egy kitételt bódhiszattva fogadalomnak is nevezik, ez a mahájána buddhisták alapvető fogadalma, mely szerint minden érző lényt segíteni kell a megvilágosodás elérésében és a szamszárából való kiszabadulásban. (a három tiszta fogadalomról ITT írtam bejegyzést)

A tizenhat bódhiszattva fogadalom

Létezik még a tizenhat bódhiszattva fogadalom. A legtöbb esetben ez a tíz nagy fogadalmat és a három tiszta fogadalmat jelenti, plusz a három menedéket.

(a három menedék így hangzik:

Buddhához folyamodom oltalomért

A Dharmához – Tanhoz folyamodom oltalomért

A Szanghához – a buddhista közösséghez folyamodom oltalomért)

A fogadalmakkal kapcsolatos félreértésekről Alexander Berzin előadásában ITT írtam
A második fogadalomról: a lopásról ITT, a harmadik fogadalomról: a szexualitásról ITT, a negyedik fogadalomról: a hazugságról ITT, az ötödik fogadalomról: a bódító szerek fogyasztásáról ITT lehet részletesen olvasni. 

Forrás: Buddhista fogadalmak (angol nyelven)

           A szerzetesi élet szabályai (Vekerdi József: Buddha beszédei, Helikon kiadó)

  

Miért majdnem teljesen kopaszok a buddhista szerzetesek és apácák?

(És akkor a történelmi Buddhát miért hullámos vagy göndör hajjal ábrázolják?)

 

 

Bizonyára nagyon sokunkban felmerült már az a kérdés, hogy a buddhista apácák és szerzetesek miért borotválják le kopaszra a fejüket?

Nem igazán van erre más válasz, mint az, hogy “ez a szabály”. Nyilván arra gondolhatunk, hogy a haj leborotválása nem csupán a hiúságot és a vágyat csökkenti, de egyfajta lemondás a világi életről is. Emellett praktikus viselet, különösen forróságban.

 

Történelmi háttér: Hajviselet és a spirituális útkeresés

Történészek szerint az időszámításunk előtti utolsó évezredben a megvilágosodást kereső vándorló koldusok látványa India-szerte megszokott volt. (A történelmi Buddha társadalmi és vallási környezetéről ITT írtam bejegyzést)

 

Mivel a haj- és testápolás az ókori Indiában alapvető követelménynek számított, elsősorban a felső három kaszthoz tartozó férfiaknál és nőknél, ezért a világi életről való lemondást jelezte a szándékosan ápolatlanul hagyott haj és szakáll. Voltak olyan koldusok is, akik szálanként tépték ki a hajukat.

 

Buddha első szerzetesrendjének szabályzatát a páli nyelven íródott Vinaja-pitaka – ‘A szerzetesi fegyelem kosara’ tartalmazza. (a buddhista szent iratokról ITT olvasható bejegyzés)

A Vinaja-pitakán belül található Khandhaka nevű részben írják, hogy a szerzeteseknek legalább minden második hónapban borotválniuk kell a fejüket, vagy pedig akkor, ha a hajuk két ujjnyi hosszúra nőtt. Nem tudjuk, hogy ez az előírás már a történelmi Buddha idejében bekerült-e a szabályzatba vagy csak utólag tették bele.

A Khandhaka azt is előírja, hogy a szerzetesek/apácák csak borotvával vághatják le hajukat, nem pedig ollóval, hacsak nincs valami seb a fejükön. A szerzetesek/apácák nem téphették ki a hajukat és nem festhették ősz hajszálaikat. Nem volt szabad sem fésűt, sem kefét használni, vagy bármilyen olajjal, kenőccsel bekenni. Ezek a szabályok mindenképpen a hiúság csökkentését szolgálták.

 

Érdekes, hogy a Khandhaka szabályzata megengedi a szerzeteseknek, hogy rövid szakálluk legyen. Ennek ellenére nem igazán lehet látni szakállas buddhista szerzetest.

 

A fej borotválása napjainkban

A legtöbb buddhista apáca és szerzetes még manapság is a Vinaja szabályát követi a hajviseletével kapcsolatban. Bár a gyakorlat iskolánként valamelyest változó, mégis úgy tűnik, hogy a felszentelési ceremóniákban mindenhol ott szerepel a haj leborotválása is. A szerzetesjelöltek némely esetben még a szertartás előtt majdnem teljesen lekopasztják a fejüket, csak egy kevéske hajat hagynak a fejtetőn a ceremóniamesternek, hogy az vágja le.

A borotváláshoz változatlanul jobbára pengét használnak. Vannak olyan szerzetesrendek, amelyek úgy vélik, hogy az elektromos borotva inkább ollószerű tárgy, ezért - a Vinaja -ra hivatkozva - tiltott hajvágási eszközként kezelik.

 

A történelmi Buddha haja

A korai buddhista iratok szerint a történelmi Buddha ugyanolyan módon élt, mint a tanítványai. Ugyanolyan ruhát hordott és ugyanúgy kéregette az ételt, mint bárki közülük. Akkor a történelmi Buddhát miért nem ábrázolják ugyanolyan kopasz fejjel, mint egy szerzetest? (ne felejtsük, hogy a kopasz, kövér, nevető Buddhának semmi köze nincs a történelmi Buddhához, Sákjamuníhoz. A nevető Buddháról ITT olvasható bejegyzés)

 

A legkorábbi iratokban nem említik meg külön, hogy a történelmi Buddha milyen formában viselte a haját megvilágosodása után. Viszont a buddhista hagyomány úgy tartja, hogy három évvel azután, hogy elérte a megvilágosodást, egy látogatásra hazament családjához. Mivel le akarta vágatni a haját, Upálit, a borbélyt rendelték oda hozzá. (Upáli ekkor kapta az első tanítást Buddhától, később ő is szerzetesnek állt, és Buddha egyik leghíresebb tanítványa lett. A buddhista hagyományban Upáli neve összekapcsolódik a Vinajával. ITT írtam róla)

 

A művészettörténészek szerint a történelmi Buddhát emberi formában legelőször időszámításunk előtti első században Gandhára művészei jelenítették meg. (nagyon sokáig csak különböző szimbólumokkal ábrázolták a történelmi Buddhát. Buddha megjelenítéséről ITT lehet olvasni)

Gandhára buddhista királyság volt, kb. kétezer évvel ezelőtt a mostani Pakisztán és Afganisztán területén. Mivel az ókori világ legforgalmasabb kereskedelmi útvonala, a Selyemút mentén feküdt, az itteni művészekre több művészeti stílus is hatást gyakorolt, a görög éppen úgy, mint perzsa és indiai. (A Selyemút és a buddhista művészet kapcsolatáról ITT írtam)

Ezek a legelső emberi formájú Buddha-ábrázolások kétségtelenül görög stílusúak. Ez megnyilvánul a ruházatban, az alakok testének arányaiban is. A hajviselet mediterrán jellegűen hullámos, amit kontyba fogva ábrázolták a fejtetőn.

Később, az évszázadok során ez a hullámos haj stilizált mintává vált, olyannyira, hogy már inkább sisakra hasonlít, mint hajra. Az is tény, hogy borotvált fejű történelmi Buddha-ábrázolás nagyon elvétve akad.

Forrás: Miért borotválják a fejüket a buddhista szerzetesek és apácák? (angol nyelven)

Nyolc meditációs probléma

A meditáció gyakorlatához még a buddhizmuson belül sem egyforma módon viszonyulnak a különféle iskolák. Egyénenként változó, hogy kinek milyen jellegű meditáció válik be, tehát nincsen általános, mindenki által egyformán alkalmazott modell.  

A meditációval kapcsolatban nem csupán a kezdőknél, hanem bárkinél, bármikor felmerülhetnek gondok, függetlenül attól, hogy nem egyforma buddhista meditációt gyakorlunk. Ezek közül nyolcat sorolunk fel. Feltehetőleg egyik sem lesz ismeretlen.

1. Stresszoldás vagy spirituális gyakorlás?

Először is, tisztáznunk kell, hogy miért meditálunk. A meditációt nyugaton elsősorban egyfajta természetes stresszoldóként, nyugtatóként hirdetik. Nyilván csökkentheti a stresszt, de az eredeti célja mégis csak az, hogy segítsen a megvilágosodásban.

Tehát, ha valaki inkább biztonságos és természetes nyugtatóként használná, akkor napi pár perces éberség meditáció erre alkalmas lehet. (Az éberség meditációnak vannak árnyoldalai. Erről már ITT írtam bejegyzést. a ford. megjegyzése)

Ha a buddhista meditációt spirituális célból végeznénk, akkor máshogy kell megközelíteni. Nem árt, ugyanis, tisztában lenni azzal, hogy a helyesen végzett buddhista meditáció nem mindig relaxáló hatású, sőt.

Ettől függetlenül rendszeres gyakorlás esetén elképzelhető, hogy úgy érzed majd, könnyebben kezeled a stresszt, mint azelőtt.

2. Ne várj megüdvözülést!

A meditáció a szanszkrit (és páli) bhávaná szóból származik, aminek “elme ápolása” vagy “fejlesztés” lehet a jelentése. Ebben az esetben az “elme ápolásába/fejlesztésébe” nem csupán a gondolkodás és az értelmi szint ápolása/fejlesztése tartozik, hanem a nem-intellektuális dolgoké is, mint amilyenek az érzékelés, figyelem, érzelmek, magatartás, stb.

Tehát a bhávaná az edzés, a fejlesztés egyik fajtája. Fejlesztjük az elménket, hogy ne a szokott formában, hanem másféle módon érzékeljünk, tapasztaljunk és értelmezzünk dolgokat. Így a buddhista meditációt népszerűsítő reklámszövegekkel ellentétben, nem az lényeg, hogy “megüdvözülj” vagy hogy elmenekülhess a problémáid elől gondolatban a “nyugalom szigetére”. Természetesen a rendszeres gyakorlás képessé tehet majd arra, hogy a gondjaid forrásáig eljutva megtaláld az okokat és elengedhesd őket, de ez mindenképpen ellentéte a menekülésnek.

Ha a vadzsrajána irányzat iskoláinak egyikében meditálsz, akkor megtaníthatnak arra, hogy tantrikus istenségeket vagy mandalákat vizualizálj. Azonban maguk a tanítók is arra kérnek, hogy saját magadnak ne idézz fel képeket vagy ne erőltesd semmiféle testen kívüli élmény megtapasztalását. Előfordulhat, hogy ilyen jellegű gyakorlás során lesznek érdekes érzékelési élményeid, ezekre majd nem árt odafigyelned. (arra hajlamosok egyéneknél a különféle vizualizációs technikák, de maga a hosszas meditálás is túlságos megemelheti az agyban a dopaminszintet, ami könnyen érzékcsalódáshoz, realitásvesztéshez, esetleges eufóriához vezethet. Ha ezek valamelyikét tapasztaljuk, célszerű rögtön abbahagyni a meditációt. És ha következő gyakorlás során újra előjönnek ezek a tünetek, akkor jobb minél előbb orvoshoz fordulni, mielőtt még a probléma súlyosabbá nem válik. a ford. megjegyzése)

Mi a helyzet a szatorival? Ez már inkább egy hirtelen intenzív örömérzet? Lehetséges, viszont létezik egy túl korai, idő előtti szatori, ami akkor történik, ha valaki még az előtt erőlteti magát mély meditációs állapotba, hogy teljesen készen állna rá. Az eredmény jobb esetben is nagyon frusztráló lehet, a rosszabbikban pedig kifejezetten veszélyes.

3. Ne kritizáld önmagad!

Ez alatt nem azt értjük, hogy ne ítéld meg önmagadat meditáció közben vagy után. Ha elkezdtél gyakorolni, de közben aggódsz amiatt, hogy ez nem olyan, mint amit vártál, akkor hagyd abba az aggodalmaskodást. Mert ha a legjobbat hozod ki magadból, akkor nem a meditációddal van a baj, hanem az elvárásaiddal. Ez utóbbiakat nem árt elengedni.

A gyakorlott meditálók sokszor az intenzív meditatív elvonulások alatt szokták önmagukat erősen megkritizálni. Pedig bárkivel, bármikor előfordulhat, hogy hatalmas erőfeszítéssel kell átvergődnie a meditációs időszak álmos vagy kényelmetlen részein, vagy képtelen koncentrálni, mert a munkájára, a házasságára vagy a befizetetlen számláira gondol. Így amikor az elvonulásos időszak végére érünk, frusztráltak és elégedetlenek leszünk önmagunkkal, mert azt gondoljuk, hogy nem jól csináltuk.

Önmagunk indokolatlan bírálata két ok miatt sem igazán szerencsés. Az egyik az, hogy ha nem tudunk túllépni ezen a negatív érzésen, akkor az áthúzódik a következő meditációs periódusra, majd pedig az azt követőre is, és így tovább.

A másik ok pedig az, hogy néha azok a gyakorlások, amikor éppen fáj a térdünk vagy az elménk nem marad nyugton, kiváló edzési lehetőségek lehetnek. Olyasmi ez is, mint egy testi tréning, néha nem árt kicsit megdolgozni azért, hogy erősebbek legyünk. És könnyen előfordulhat, hogy egy tényleg “szörnyű” meditációs periódust követ majd egy fantasztikus. Tehát ne ragadjunk bele az önbírálatba!

4. A testhelyzet fontossága

A buddhizmus bizonyos iskolái szigorúbbak a meditációs testhelyzetekkel kapcsolatban, mint mások. A többségük lehetőséget ad a lábtartás megválasztásához, sokszor még azt is megengedik, hogy széken meditálj. De ez nem jelenti azt, hogy azok a tanítók, akik ragaszkodnak egy bizonyos testhelyzethez és akik rendszeresen kijavítanak, amikor görnyedten ülsz, okvetetlenkedő kukacoskodók volnának.

Két elengedhetetlen oka van annak, hogy néhány buddhista iskolában nagyon fontosnak tartják a meditációs testi formulákat. Az egyik az, hogy azokban az iskolákban amelyekben a meditáció egyet jelent a szinte mozdulatlan üléssel, már nagyon régóta megfigyelhették, hogy melyek a biztonságos és melyek a nem biztonságos módjai ennek elvégzésére. Különösen akkor, ha fizikailag kevésbé vagy csúcsformában, egy hosszú ideig tartó, mozdulatlan ülés rendkívül fájdalmas lehet. Ráadásul, ha nem jól csinálod, akkor megsérülhetnek az ízületeid, összenyomhatod alhasi szerveidet és elszoríthatod a lábad vérkeringését. A gyakorlók hosszú-hosszú generációi alakították ki ezeket a testhelyzeteket pontosan olyanra, hogy ne legyen komolyabb fájdalmuk vagy sérülésük, és ezért ezek a “hivatalos” meditációs testhelyzetek.

A másik ok az, hogy ezek a testhelyzetek valóban hatással vannak a meditációs gyakorlásra. A buddhista meditáció nem csak a fejedben végzett gyakorlat, hanem az egész testedet és elmédet egyszerre veszi igénybe.

Gyakorlott meditálók a legtöbb esetben tisztán fel tudják mérni azt, hogy a gerincük egyenesen áll-e vagy sem, milyen kéztartásokat (mudrákat) használnak, a mellkasukat “nyitottnak” vagy “zártnak” érzik-e. Ezek mindegyike hatással van az elmére is, ezért hatalmas különbséget eredményeznek a meditációs gyakorlásban.

5. Nem kívül és nem belül

Általában a kezdő meditációs csoportokban a tanítók el szokták mondani, hogy a bölcsesség nem “kívül” van, de önmagadban sem. Ez általában arra ösztönzi a legtöbb kezdőt, hogy még jó pár éven keresztül úgy beszéljen erről a dologról, mint egy megfoghatatlan M (‘Megvilágosodás’) pontról.

Igen, ez a bizonyos pont nem kívül van és nem belül. Vagy pedig kívül is van és belül is; valamelyik. A “kívül” és “belül” önkényes megjelölések, amelyek semmi fontosat sem jelentenek. Amikor már ott vagy, akkor felismered, hogy az M” pont bárhol lehet. Csak gyakorolj!

6. Nem túl erősen, nem túl lazán

A történelmi Buddha a gyakorlást egy húros zenei hangszerhez hasonlította. Ha a húrok túl szorosra vannak húzva, akkor elpattanhatnak; ha túl lazák, akkor nem lehet rajtuk játszani.

Ez érvényes az élet egyéb területeire is. Hiszen nagyon sokan nagyon sokszor hatalmas lelkesedéssel vetik magukat bele a buddhista gyakorlásba – vagy bármilyen új tevékenységbe –, és lehetetlen, majdnem teljesíthetetlen terveket és célokat tűznek ki maguk elé. Aztán kiégnek és feladják. Ez olyan, mint a szoros húr, ami elpattan. Míg szintén nagyon sokan, nagyon sokszor nem igazán kötelezik el magukat a gyakorlás iránt – vagy bármilyen új tevékenység iránt –, csak alkalmanként meditálnak, és nem jutnak el sehová sem, előbb-utóbb ők is feladják; olyan ez, amint a túl laza húr, nem lehet rajta játszani.

Vannak, akik teendőkkel már eleve zsúfolt életükbe szeretnék beletuszkolni a meditációs gyakorlást. Nekik célszerűbb visszafogott célt felállítaniuk; elég, ha mondjuk 5-10 percet gyakorolnak, de azt naponta. Ha úgy érzik, bármikor lehet emelni ezen az időtartamon. De jobb minden nap öt percnyi meditációt tervezni, mint szombatonként egyszerre két órát – ez utóbbi a legtöbb esetben úgysem valósul meg.

7. A tanító szerepe

A meditációhoz többféle könyv és internetes oldal szolgálhat jó útmutatóval. Ennek ellenére célszerű a buddhizmus valamelyik elismertebb iskolájában egy gyakorlott meditációs tanító irányítását kérni.

Ez esetben a tanító keresése nem azt jelenti, hogy elkötelezzük magunkat egy guru felé vagy kivonulunk a társadalomból. Akár még az is elég lehet, ha a meditációs mentorunkat egyszer-kétszer látjuk egy évben a hétvégi elvonuláskor.

Semmiképpen sem árt, ha van olyan oktatónk, aki ismer bennünket és, aki ha szükséges, tanácsot is tud adni.

Ahogy fentebb már írtuk, a meditációs gyakorlatok veszélyesek lehetnek, de az évszázados-évezredes hagyományokkal rendelkező iskolák ismerik ezeket és vannak módszereik a kezelésükre. De mivel mostanában a meditációs foglalkozások nagyon népszerűek, ezért könnyen előfordulhat, hogy olyanok is tanítanak meditációt és vezetnek elvonulást, akiknek nincs a buddhista hagyományok szerinti képzésük, és akik nem igazán ismerik fel, ha valami gond van. Ezért oda kell figyelni erre is!

8. Ne barikádozd el az “én”-edet!

A buddhista meditáció egyik fontos része az “én”-hez való kötődésünk meglazítása. A tanítások szerint a gondjaink abból erednek, hogy folyamatosan megkülönböztetünk: aki ebben a bőrben lakik, az “én” vagyok, és minden, ami bőrön túl van, az a “másik”. És bár mindannyian nagy valószínűséggel azért kezdtünk el meditációt gyakorolni, hogy gyógyírt találjunk saját magunk számára, de ha a gyakorlásunk őszinte, akkor sokkal érzékenyebbek leszünk a mások szenvedései iránt és szeretnénk, hogy mások is jobban éreznék magukat. Ám, ha ez az “átfordulás” valamiért nem következik be, akkor a meditációs gyakorlásunk inkább a saját “én”-ünk konzerválását fogja jelenteni, amely megerősíti az “én” és “nem-én” kettőséget, ahelyett, hogy feloldaná azt.

Emiatt válik nagy mértékben fontossá a másokkal együtt való meditálás. Még egyszer, ez nem azt jelenti, hogy mindenképpen muszáj valamilyen buddhista közösséghez, szanghához csatlakozni. Talán hetente vagy kéthetente be lehet ülni egy meditációs csoportba a környékeden.

A szinte kizárólagosan önmagadban való gyakorlás egyik lehetséges veszélye az, hogy kialakulhat benned egy olyan jellegű érzés, mely szerint ez a te gyakorlásod, csak a tiéd, és meg kell alkudnod magaddal, ha ez megosztod másokkal. Ezen a fázison sokan keresztülmennek, de fontos, hogy ne ragadjunk itt le. A meditációs gyakorlás egyik gyümölcse lehet az, hogy szinte természetes módon tudjuk lazítani az önmagunkba való kapaszkodást. Tehát a másokkal való gyakorlás erre is lehetőséget ad.

Ráadásul, ha ragaszkodsz ahhoz a gondolathoz, hogy “én meg tudom egyedül is csinálni”, akkor ez a ragaszkodásod megmarad. Ez egy intő jel lehet, tehát ha azt veszed észre, hogy a másokkal való meditálásnak már a gondolatától is ideges leszel, akkor beszélj a tanároddal.

Forrás: Nyolc általános meditációs hiba (angol nyelven)

A karmáról bővebben

Okozhat-e természeti katasztrófákat a karma?

Amikor természeti katasztrófákról hallván elborzadunk, vannak olyanok, buddhisták és nem-buddhisták, akik úgy vélekednek, hogy mindezeket a karma okozza. Az áldozatoknak tényleg ez volna a “karmájuk”? Ha egy közösséget árvíz vagy földrengés sújt, akkor az egész közösség bűnhődik?

A buddhizmus legtöbb iskolája szerint nem, mert a karma nem ilyen módon működik. De először nézzük meg, hogy valójában mi is a karma?

Karma a buddhizmusban

A karma szanszkrit szó (páli nyelven kamma), és “akaratlagos tett”-et jelent. A karma tana a szándékos emberi tettek és annak következményeit fejti ki – az okokat és okozatokat.

Azonban azt sem árt tudni, hogy Ázsia különféle vallási és filozófiai irányzataiban a karma tanának többféle változata alakult ki, olyanok is, amelyek ellentmondanak egymásnak. A karmáról szóló tanítások sok esetben annyira különbözőek lehetnek, hogy alig van közük más vallási hagyományok tanításaihoz.

A buddhizmusban a karma nem egy kozmikus büntetőjogi intézményt jelent. Nincs intelligencia, aki ezt irányítaná, és aki jutalmakat osztana és büntetéseket. A karma nem “végzet”. Csak azért, mert valaki egy X mennyiségű rosszat tett a múltban, nem jelenti azt, hogy arra rendeltetett, hogy eltűrjön X mennyiségű rosszat a jövőben. A múltbéli tetteink eredményét a jelenben lehet csökkenteni tetteinkkel, és meg tudjuk változtatni életünk pályáját.

A karmát a gondolataink, szavaink és cselekedeteink alkotják; minden akaratlagos tettnek, beleértve a gondolatainkat is, vannak következményei. Gondolataink szavaink és cselekedeteink eredményei képezik a karma “gyümölcseit”, nem pedig maga a karma.

Nagyon fontos, hogy megismételjük: a tudatunk állapota, a gondolataink éppen olyan fontosak, mint a tetteink.

A karmát lehet szennyeződésként (klesa szanszkrit nyelven vagy kilesa páli nyelven) értelmezni, beleértve a három mérget vagy három káros gyökeret, ami a kapzsiság, gyűlölet és tudatlanság. Ezek ártalmas vagy kellemetlen következményeket alakítanak ki. A karma lehet jó is, például a három méreg és a három káros gyökér ellenkezője – a nagylelkűség, a szerető kedvesség és bölcsesség –, amelyek jótékony és kellemes eredményekhez vezetnek.

A karma és természeti katasztrófák

Tehát ezek voltak az alapok. Most pedig lássuk, mi a helyzet a természeti katasztrófákkal. Ha valaki természeti csapás következtében hal meg, akkor azt jelenti, hogy valami rosszat tett, és megérdemelte? Ha pedig jobb ember volt, akkor megmenekült?

A legtöbb buddhista iskola szerint ez nem így van. Fentebb már megállapítottuk, hogy nem létezik semmiféle intelligencia, amely a karmát irányítaná. (Nagyon sok nyugati ember - akár buddhista, akár nem az, de hallott már róla – automatikusan ugyanúgy tekint a karmára, mint sokan a kereszténységben “Isten akaratára”, azaz bele kell törődnünk minden rosszba, mert így rendeltetett az Isten/karma által. A ford. megjegyzése) A buddhizmusban a karma egyfajta természeti törvény. Ugyanakkor nagyon sok olyan dolog történik a világban, amelyet nem emberi akaratlagos tettek okoznak.

Buddha tanítása szerint ötféle természeti törvény – nijama - létezik, amelyek irányítják a jelenségek

világát, és a karma ezek közül az egyik. (A buddhista nijama szó nem tévesztendő össze a hinduizmusban, különösen a jógában használt nijama kifejezéssel. A buddhizmusban megtalálható öt nijamáról ITT írtam bejegyzést. A ford. megjegyzése)

Például gravitáció nem a karma miatt létezik. Mint ahogyan napsütést vagy a magok kikelését sem a karma okozza. Ezek mind természeti törvények, amelyek nyilvánvalóan összefüggenek egymással, de mindegyik a saját természete szerint működik.

Vagy más oldalról megközelítve, némelyik nijama  erkölcsi és némelyik nijama természeti következménnyel bír. Ez utóbbinak semmi köze ahhoz, hogy az emberek rosszak vagy jók. A karma nem küld természeti katasztrófát, hogy embereket büntessen. Azonban nem jelenti azt, hogy a karma szempontjából ez nem számít. A karmának ahhoz van köze, hogyan éljük át és miképpen válaszolunk a természeti katasztrófákra.

Ráadásul nem számít, milyen jók vagyunk vagy mennyire megvilágosodottak, akkor is szembe kell néznünk a betegségekkel, idősödéssel és a halállal. Még maga Buddha is ezt tette. A buddhizmus legtöbb iskolájában helytelen nézetnek számít az a gondolat, hogy ha nagyon jók vagyunk, akkor immunisak leszünk a balszerencsére. Sokszor tényleg megesnek tragédiák olyanokkal, akik nem “érdemelték meg”, mert semmi rosszat nem tettek. A buddhista gyakorlat abban segít, hogy higgadtan nézhessünk szembe a balszerencsével, de ez nem garancia arra, hogy nem is fog velünk megtörténni.

Ennek ellenére, sok tanító makacsul ragaszkodik ahhoz a nézethez, mely szerint a felhalmozott “jó” karma majd gondoskodik arról, hogy katasztrófa esetén biztonságos helyre juttassa a felhalmozót. Nehéz elképzelni, hogy Buddha ilyesmit tanított volna, de ebben nem lehetünk teljesen biztosak.

Ettől függetlenül, kívülállóként erkölcsileg nem helyénvaló azt mondogatni, hogy a tragédiák áldozataival nem véletlenül történt az, amit történt, mert előtte bizonyára tettek valami rosszat, nem voltak elég nagylelkűek, kedvesek vagy bölcsek. Ilyen esetekben, mi kívülállók, ne felejtsük, a tragédiák áldozatainak segítségre van szükségük, nem pedig ítélőbíróra!

(Ellenben azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ilyen kiszámíthatatlan katasztrófák, amelyek jóformán bárkivel megtörténhetnek, a kívülállókban rendszerint szorongást keltenek, amellyel szemben az elhárítómechanizmusok egyikét,  a racionalizációt alkalmazzák. A racionalizáció ésszerűnek tűnő okok, magyarázatok használata ésszerűtlen esetekben. Egyfajta önáltatás, viszont kiváló szorongáscsökkentő hatású. A ford. megjegyzése)

Kiegészítések

Talán nem árt bővebben elmagyarázni azt a fenti kijelenést, hogy a “legtöbb buddhista iskola” azt tanítja, hogy nem mindennek a karma az oka. Például a tibeti buddhista hagyományokban olyan tanítók kommentárjaira lehet bukkanni, amelyek nyíltan kimondják, “mindent a karma okoz”, beleértve a természeti katasztrófákat is. Kétségtelen, hogy erős a meggyőződésük, amellyel védik ezt az álláspontot, ennek ellenére a buddhizmus legtöbb iskolája nem így gondolja.

Aztán létezik még olyan is, hogy “kollektív” karma, ami egy eléggé homályos felfogás, amelyről a történelmi Buddha nem is beszélt. Néhány dharma-tanító nagyon komolyan veszi a “kollektív” karma létezését; mások viszont kijelentik, hogy ilyen nincs. A “kollektív” karma teóriája szerint közösségek, nemzetek, vagy akár magának az emberi nemnek van “kollektív” karmája, amelyet több ember alakított ki és a karma eredményei mindenkit sújtanak abban a közösségben, nemzetben, stb.-ben.

Mindenki választhat kedve szerint a fenti nézetek közül.

Manapság azt a tényt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a minket körülvevő világ már nem olyan háborítatlan, mint azelőtt volt. A mindennapos viharokat, árvizeket, szélsőséges időjárást sok esetben az emberiség is okozhatja. Ezért az erkölcsi és természeti okok összefonódnak egymással, jobban, mint valaha. Talán ideje volna a hagyományos ok-okozati viszonyokat felülvizsgálni.

Viszont azt talán bátran kijelenthetjük, hogy a pár hónapja történt nepáli földrengést a földlemezek mozgása okozta, és nem emberi tevékenység hatására történt. Tehát, ebben az esetben ne a karmát hibáztassuk!

Forrás: A karma szerepe a természeti katasztrófákban (angol nyelven)

Miért nincs valójában én?

Xuanzang összefoglalója az átman (igazi én) elleni érvekről:

Az első elmélet szerint az átman azonos a szkandhákkal.

A második elmélet szerint külön van a szkandháktól.

A harmadik elmélet szerint nem azonos és nincs külön a szkandháktól.

(első elmélet)

Azt mondani, hogy az átman azonos a szkandhákkal ellentmond az értelemnek, mert ha azonos volna, akkor a szkandhákhoz hasonlóan nem lenne sem örök, sem egylényegű.

Emellett, a rúpa, vagyis az öt érzékszerv, biztosan nem az átman, mert testi, kiterjedése és ellenállása van, miként az anyagnak.

Továbbá, a tudat és annak tevékenységei (csitta és csaitta) nem az igazi átman, mert nem megszakítás nélkül folytatódnak, megjelenéseik különféle okok és feltételek függvénye.

A többi feltételes szamszkárák, vagyis a viprajuktaszamszkárák, és az avidzsnyapti rúpája, szintúgy nem az igazi átman, mert az üres térhez hasonlóan nincs értelmük.

A második elmélet, hogy az átman különálló a szkandháktól, nem kevésbé értelmetlen, mert akkor az átman olyan lenne, mint az üres tér, ami nem cselekszik és nem szakítja le a tettek gyümölcseit.

A harmadik elmélet, hogy az átman nem azonos és nincs külön a szkandháktól ugyanúgy ellent mond az értelemnek. Ez az elmélet elfogadja, hogy az átman a szkandhákon alapszik, de azokkal nem azonos és nincs tőlük külön. Ebben az esetben az átman egyáltalán nem lehet az igazi átman, csupán névleges létező, mint egy váza [aminek elkészítése az agyagon alapszik, de nem agyag és nem is más].

Továbbá, mivel lehetetlen megmondani, hogy az úgy nevezett átman okokból jött-e létre vagy sem, ugyanúgy lehetetlen megmondani, hogy az egy átman vagy sem.

Ezért az igazi átman létét ezen elmélet alapján nem lehet megállapítani.

(további cáfolatok)

1. Az eretnek (nem-buddhista) iskolák ellen

Az átman, amit különféle eretnek iskolák igazi létezőként ragadnak meg, rendelkezik gondolkodással vagy sem? Ha igen, akkor nem örök, mivel nem gondolkozik mindig. Ha nem, akkor olyan, mint az üres tér, ami nem cselekszik és nem szakítja le a tettek gyümölcseit. Ezért, az értelmes érvelés alapján, az így elképzelt átmant nem lehet megállapítani.

Továbbá, a különböző iskolák által elképzelt igazi átman lényege végez bármilyen cselekvést vagy nem? Ha igen, akkor olyan, mint a kezek és lábak, nem örök. Ha nem, akkor olyan, mint a nyúl szarva (ti. képzelt) és nem egy igazi átman.

Ezért egyik esetben sem állapítható meg az általuk elképzelt átman.

2. A vátsziputríják ellen

A különböző iskolák elképzelte igazi átman lényege az átmadrsti (én-hit, átman-nézet) tárgya vagy nem? Ha nem, honnan tudják az elmélet hívei, hogy valóban létezik átman? Ha igen, akkor lennie kéne egy olyan átmadrstinek, ami nem téves nézet, mert az a valóság tudása lenne. Ebben az esetben hogyan lehet az, hogy az átman elméletét követők által hitt tökéletes igaz tanok mind elutasítják az átmadrstit és támogatják annak hiányát, azt mondva, hogy aki mentes az átmadrstitől az eléri a nirvánát, míg aki ragaszkodik hozzá, azt a születés és halál tengere öleli körbe? Hogy lehet az, hogy egy hibás nézet nirvánához vezet, és egy helyes nézet, épp ellenkezőleg, a születés és halál tengerébe süllyedéshez?

Továbbá, a különböző nézetek az átmanról (átmadrsti) valójában nem az igazi átmant veszik tárgyuknak, mert olyan tárgyaik vannak, amik nem maga az átman, miként az elme tárgyai (pl. külső dolgok) mások. Az átmadrsti tárgya határozottan nem az igazi átman, mert ő maga ugyanúgy észlelhető, mint más dharmák.

Ezért úgy vélekedünk, hogy az átmadrstinek nem az igazi átman a tárgya; hogy tárgyai csupán a belső tudatosság képezte szkandhák; és hogy az egyes egyének téves véleményeivel összhangban ezeket a szkandhákat értelmezi az átman különféle formáinak.

(forrás: Wei Tat: Ch'eng Wei-Shih Lun, p 17-21)

Kiegészítő magyarázat:

A halmazok a következők: test, érzés, észlelés, képzetek, tudatosság. A test nem az anyagot jelenti, hanem az öt testi érzékszervi tapasztalatot. A többi négy tudati minőség. Ezek közül amiket tudati folyamatoknak szokás tartani hétköznapilag, az az érzés-észlelés-képzetek csoportba tartozik. A tudatosság pedig pontosan az, hogy a többi négynek tudatában vagyunk. Tehát amikor ilyen merül fel egyáltalán, hogy valami a halmazokon kívül van, akkor az egyben azt is jelenti, hogy nem tudunk róla, nem gondolunk rá, nem érzékeljük, nem tapasztaljuk semmilyen módon, tehát csak egy "mi lenne ha" elméleti feltevés, semmi más.

Amikor pedig arról van szó, hogy a halmazok nem az én, az én nem birtokolja a halmazokat, nincs én a halmazokon belül és nincsenek a halmazok az énben, akkor ez másként mondva azt jelenti, hogy ha valóban megnézzük a halmazokat - vagyis a tapasztalataink teljességét a testi benyomásoktól a tudatosságig - akkor azt találjuk, hogy mind változó, állandótlan, mulandó. És épp ezért az csak rossz nekünk, ha kapaszkodunk bármilyen élménybe, ha arra egy személyiséget építünk, ha személyesnek veszünk tapasztalatokat. Gyakorlatilag arról van szó, hogyan ne szívjuk mellre, bármi is történjen.

"Mihelyt valóban felfogja
a szkandhák keletkezését és pusztulását,
öröm és boldogság lesz osztályrésze:
megismeri a Halál Nélkülit."
(Dhp 25.374)

A végtelen jelentés Dharma-kapuja

Születés és halál nélkül, a dharmák se nem nagyok, se nem kicsik, se nem mozgók, se nem mozdulatlanok, se nem előre menők, se nem visszavonulók. Mint a tér, nem kettősek. Azonban az érző lények tévesen úgy okoskodnak, hogy ez ellenében van az, a nyereség ellenében van a veszteség. Rossz gondolatokat táplálnak, gonosz karmát cselekszenek, így aztán a hat életúton vándorolnak, rémes szenvedésen keresztül menve. Kalpák számtalan kótijain át képtelenek meghaladni maguk a körforgást. Alaposan megfigyelve őket ilyen módon és meg akarván menteni őket, a bódhiszattva-mahászattvák együtt éreznek és nagy kedvességet és együttérzést sugároznak. Továbbá mélyen belelátnak a dharmákba: egy ilyen dharma megjelenésével ilyen dharma jelenik meg; egy ilyen dharma megjelenésével ilyen dharma marad; egy ilyen dharma megjelenésével ilyen dharma változik; egy ilyen dharma megjelenésével ilyen dharma tűnik el; egy ilyen dharma megjelenése gonosz dharmákat okozhat; egy ilyen dharma megjelenése jó dharmákat okozhat. Ugyanilyen módon minden egyes dharma marad, változik, eltűnik. Teljesen megfigyelve és megértve a négy megjelenés [megjelenik, marad, változik, eltűnik - születés, öregség, betegség, halál] belsejét és külsejét, a bódhiszattvák ezután jól megfigyelik, hogy minden dharma egy pillanat alatt megjelenik és eltűnik, miként a gondolatok, egyik a másik után, és sosem maradnak. Azt is megfigyelik, hogy minden dharma egy pillanat alatt születik, marad, változik és meghal. Miután ezeket a megfigyeléseket tették, a bódhiszattvák belátják az érző lények képességeit, természeteiket és vágyaikat. Mivel képességeik, természeteik és vágyaik mérhetetlenek, a bódhiszattvák mérhetetlen dharmát nyilatkoznak ki. Mivel a kinyilatkoztatott Dharmák mérhetetlenek, a jelentéseik ugyanúgy mérhetetlenek. A mérhetetlen jelentések egyetlen dharmából születnek. Ennek az egy dharmának nincs megjelenése, és nincs a megjelenéstől külön. Az igazság, hogy a megjelenés és nem megjelenés nincs egymástól külön a végső valóság. Mivel a bódhiszattva-mahászattvák ebben a végső valóságban tartózkodnak, a kedvesség és együttérzés, amit sugároznak, igaz és nem hamis. Valóban véget tudnak vetni az érző lények szenvedéseinek. Megmentve őket a szenvedéstől, a bódhiszattvák kinyilatkoztatják nekik a Dharmát, ezzel megadva nekik a boldogság megtapasztalhatóságát.

(forrás: Sūtra of Immeasurable Meaning, tr. Rulu  - sutrasmantras.info/sutra20.html)

Buddhizmus szimbólumai: A Tan (dharma) kereke

A Tan (dharma) kereke - szanszkrit nyelven dharmacsakra - egyike a buddhizmus legrégebbi szimbólumainak. A kerék éppen úgy a buddhizmus jelképe, mint ahogyan a kereszt a kereszténységnek vagy a Dávid-csillag a zsidó vallásnak vagy a félhold az iszlámnak. Ezen kívül még a buddhizmus nyolc szerencsejegyének (astamangala) egyike is. (a nyolc szerencsejegyről vagy szerencseszimbólumról ITT írtunk bejegyzést)

A Tan (dharma) kereke nem más, mint egy hintó vagy harci szekér kereke, változó számú küllővel. Bármilyen színű lehet, bár arany színű változata a leggyakoribb. A közepén legtöbbször három forma örvénylik egymásba fonódva, de előfordulhat jin-jang szimbólum vagy egy másik kerék vagy egy üres kör is.

Mit szimbolizál a Tan (dharma) kereke?

A Tan kereke három alapvető részből áll – kerékagy, kerék széle/pereme és a küllők. Az évszázadok alatt nagyon sok hagyomány és még több tanító tulajdonított ezeknek a részeknek egymástól eltérő jelentéseket, egy könyvet is megtöltene, ha mindet leírnánk. Itt most a Tan kerekének néhány legelfogadottabb és legáltalánosabb értelmezését adjuk:

-- Maga a kör, a kerék formája a Tant, Buddha tanításának tökéletességét képviseli.

-- A kerék széle/pereme azt az összpontosítást és éberséget képviseli, amelyek egybefogják a meditáció gyakorlatát.

-- A kerékagy az erkölcsi szabályokat jelenti. Az a három örvény, ami gyakran látható a kerékagyon, általában a Három Ékkövet (Három Menedék) – Buddha, Dharma (Tan) és szangha (közösség) - szokta jelenteni, de sok esetben képviselhetik az örömöt is.(a Három Ékkőről ITT írtunk hosszabb bejegyzést)

A küllők, számuktól függően különböző dolgot jelenthetnek:

-- Ha a keréknek négy küllője van, ami általában ritka, akkor a Négy Nemes Igazságot vagy a négy dhjánát (a meditáció négy szintjét) képviselhetik.

-- Ha a keréknek nyolc küllője van, akkor a Nemes Nyolcrétű Ösvényt képviselik. A leggyakrabban ezt a nyolcküllős kereket szokták a buddhizmus jelképének felhasználni.

-- Ha a keréknek tíz küllője van, akkor a küllők a tíz irányt – gyakorlatilag az összes irányt képviselik.

-- Ha a keréknek 12 küllője van, akkor a tizenkét láncszemből álló Függő Keletkezést képviselik.

-- Ha a keréknek 24 küllője van, akkor a tizenkét láncszemből álló Függő Keletkezésen kívül a Függő Keletkezés tizenkét láncszemének fordított sorrendjét, azaz a szamszárából való megszabadulást jelképezi. A 24 küllős Tan kerekét Asóka csakrának is szokták nevezni – erről bővebben írunk alább.

-- Ha a keréknek 31 küllője van, akkor a küllők az ókori buddhista kozmológia szerinti létezés 31 birodalmát jelentik.

A Tan kerekének gyakran vannak peremen túl nyúló küllői, amik első ránézésre életlen tüskéknek látszanak. Ezek a tüskék a mindenen átható belátást jelentik.

Az Asóka csakra

A sok küllővel ellátott kerék (dharmacsakra) az indiai művészetben az uralkodói hatalom és a törvény ősi jelképe volt, és nagyon hamar a történelmi Buddha tanításainak szimbóluma lett. Ennek az ábrázolásnak a legrégebbi, ma is létező példányai a Nagy Asóka király által emeltetett oszlopokon található. Asóka (i.e. 304-232) a mai India legnagyobb részét és a mai Afganisztán nyugati határait is magába foglaló területeket egyesítő uralkodó volt. Bár a buddhizmust államvallássá tette és támogatta elterjedését országának határain túl is, mégis alattvalóival szemben vallási türelmet gyakorolt.

Asóka hatalmas, kőből készült oszlopokat emeltetett szerte a királyságában, ezek jó része még mindig áll. Az oszlopokon rendeletek találhatóak, ezek némelyike az alattvalók számára javaslatokat tartalmaznak a buddhista erkölcs és erőszakmentesség gyakorlásáról. A kőoszlopok tetején faragott állatalakok voltak, és gyakran díszítették a 24 küllős Tan kerekével is. Az egyik ilyen oszlop teteje, a homokkőből készült szárnáthi oroszlános oszlopfő képe látható a mai India címerén.

1947-től a független India nemzeti lobogójának közepén, a fehér sávban sötétkék, 24 küllős Asóka csakra látható.

A Tan kerekének egyéb jelentései 

Van amikor a dharmacsakra egyfajta kompozíció részeként jelenik meg: egy lótuszvirág emelvényen áll egy-egy őzzel. Az őzek kb. feleakkorák, mint a kerék mérete, rendszerint térdelnek és orrukat a kerék felé magasba emelik. Ez a jelenet a történelmi Buddha legelső tanbeszédére utal, amit megvilágosodása után adott öt koldusnak a mai Szárnáthban, az Őzek Ligetében (a mai Benáresz mellett, Uttar Pradesh államban található, Indiában).

A buddhista legendák szerint a parkban lakó ruru őzcsorda is Buddha köré gyűlt, hogy meghallgassa tanbeszédeit. Az őz és a dharmacsakra együtt Buddhának arra a tanítására figyelmeztet, mely szerint minden élőlény megszabadítása a cél, nem csak az embereké.

Ugyanennek a történetnek egyéb változataiban az őzek a bódhiszattvák kisugárzásai. (arról, hogy kik a bódhiszattvák, több bejegyzést is írtunk, a legelső ITT olvasható)

A Tan (dharma) kerekének megforgatása

A “Tan kerekének megforgatása” kifejezés azt jelenti, hogy Buddha a Tanról -dharmáról szóló tanítását átadja a világnak. A mahajána buddhizmusban úgy tartják, hogy Buddha háromszor forgatta meg a Tan  kerekét.

Legelső volt az Őzek Ligetében tartott tanbeszéd, amit Buddha megvilágosodása után mondott. Ekkor tárta fel először Buddha a Négy Nemes Igazságot.

A második megforgatás a tökéletes bölcsesség tanítása volt a szúnjata (üresség) természetén keresztül.

A harmadik megforgatás a Buddha-természet tanának elmagyarázása volt.

(részletesebben a Tan kerekének háromszori megforgatásáról ITT írtam egy bejegyzést)

Forrás: A Dharma-kerék (angol nyelven)