A poszt apropója nem az, hogy szeretném fellendíteni a blog forgalmát, hanem kaptam egy mélt, hogy küldjek pár linket egy vallásszociológusnak "buddhizmus és szex" témában. A téma hatalmas :), gondoltam, először megnézem mit dob ki a gugel magyarul.
Berhidai Tamás: Szex és buddhizmus?!
Gosztonyi Miklós: Érzékek és a buddhizmus
Gerlóczy Ferenc: Milyen a buddhista párkapcsolat?
Várom a további linkeket + vitára bocsátanám a cikkek tartalmát. (Pl. A leírtak mennyire tartoznak a mainstream buddhista elképzelésekhez? Mennyire "nyugatiak"? Vannak-e bennük tévedések, félreértések, félremagyarázások?)
ÁPDÉT:
Kérdés a helytelen szexuális viselkedésről 1.
Kérdés a helytelen szexuális viselkedésről 2.
Pindóla: Buddhizmus – szerelem – szex
Lílávadzsra (Pressing Lajos): A női és a férfi, a látható és a láthatatlan...
Brad Warner: Sex, Sin, and Zen: A Buddhist Exploration of Sex from Celibacy to Polyamory. (interview, review)
Scott Edelstein: Sex & Spiritual Teacher (review, interviews)
Bhikkhu Cintita Dinsmore: Sex, Sin and Buddhism
2010. február 25., csütörtök
Buddhizmus és szex
Címkék:
Brad Warner,
Buddhizmus,
értelmezés,
etika,
szex,
tantra,
vélemény,
zen
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
18 megjegyzés:
Én a kérdezőnek három könyvet ajánlottam figyelmébe:
-----
Bernard Faure: The red thread: Buddhist approaches to sexuality
Bernard Faure: The power of denial: Buddhism, purity, and gender
José Ignacio Cabezón (ed.): Buddhism, Sexuality, and Gender
-----
Azonban itt nagyjából ki is merültek a komolyabb munkák. Amik marginálisabban kapcsolódhatnak, s még mindig nem a pop-szint:
John Powers: A Bull of a Man: Images of Masculinity, Sex, and the Body in Indian Buddhism
Sarah Hieatt Jacoby (doctoral dissertation): Consorts and Revelations in Eastern Tibet: The Auto/biographical Writings of the Treasure Revealer Sera Khandro (1892-1940)
Én ezekkel találkoztam eddig, de keresve se találtam többet. Természetesen minél lejjebb adjuk a minőség igényét, annál többet találunk. Pár érdekesség ismert buddhista szerzőktől:
Jeffry Hopkins: Sex, Orgasm, and the Mind of Clear Light: The Sixty-four Arts of Gay Male Love
David R. Loy: Money, Sex, War, Karma: Notes for a Buddhist Revolution
Gendun Chopel: Tibetan Arts of Love: Sex, Orgasm & Spiritual Healing
John Stevens: Lust for Enlightenment: Buddhism and Sex
És akkor innentől mehetnek az egészen mindenféléről beszélő könyvek. Ebből egyet ki is emelnék, amit magyarra is lefordítottak:
Philip Toshio Sudo: Zen Sex
Mindebből nekem valahogy úgy tűnik, hogy míg ahogy sört, úgy könyvet is el lehet adni szexszel, elég kevesen vállalkoznak rá, hogy mélyrehatóbban is vizsgálják a témát. Amiben az is közrejátszhat, hogy talán nincs is olyan sok mindent vizsgálni.
Az idézett cikkeket még megnézem...
Az első cikk (Berhidai) és a második (Gosztonyi-Pressing) egyaránt egy romantikus, buddhista jelmezben tetszelgő nyugati ideológiát mond el. A buddhizmushoz legfeljebb névleg van köze. A harmadik (Gerlóczy-Nydhal) viszont inkább a párkapcsolatról szól, s annak is egy igen ideális lehetőségéről. De ahogy írja, egész sok esetre kitér, amik felmerülhetnek gondok. Azt hiányoltam magából a cikkből - a könyvben nem tudom mi van - hogy ennek a sok szép dolognak a megvalósításához azt mondja, pusztán "érettnek" kell lenni. Hozzáteszem ehhez, hogy a középkori szintű ázsiai életvitelt elnézve igen valószínűtlen, hogy egy ilyen "párkapcsolatos" könyv ott megjelent volna valaha.
S akkor ami felmerülhet kérdésnek, hogy mennyire és hogyan érdemes a buddhizmus egyes technikáit fogyaszthatóvá lezülleszteni/lebutítani. Például a buddhista erkölcsi előírások nem kerültek említésre. Talán azért, mert kiderülne, hogy ez mégsem egészen a hippi-mozgalom ázsiai változata.
Másrészt ott van az az eset, hogy a buddhizmus gyakorlása eleve jó hatással van a személyre, ami értelemszerűen kihat a párkapcsolatára is. Így aztán nem is biztos, hogy a párkapcsolatot külön ki kéne emelni, hacsak nem reklám céljából.
Kedves Astus,
Kicsit szigorúnak érzem az értékelésed a három cikk kapcsán, mintha olyasvalamit kérnél számon rajtuk, amit -- már csak műfajukból eredően sem -- vállalhatnak fel.
A "középkori ázsiai" témában talán érdekes vélemény:
http://www.diamondway-teachings.org/export/en/content/advanced/shamar_notradit.html
A hippimozgalomhoz: annak a sodrából már én is kimaradtam, tehát kellőképpen idegen és egzotikus számomra. Azon viszont talán érdemes elgondolkodni, hogy magában a hippimozgalomban is elég erősen jelen volt a keleti elem, tehát nem függetleníthető annak hatásaitól (és talán a visszatérése a kelethez sem feltétlenül meglepő.) Leary pl elkezdett írni egy kommentárt a Tibeti halottaskönyvhöz (http://www.lycaeum.org/books/books/psychedelic_experience/tibetan.html). (Most ezt találtam hirtelen, nem tudom, ez ugyanaz-e, ami jó tíz éve, amikor néztem, a régi honlapján volt.)
Ezt a lezüllesztést/lebutítást nem feltétlenül értem. Szerintem az, ha pl Ole közérthető nyelven, bevallottan nem azzal a fajta tudományos igénnyel, mint pl a Faure könyv, megpróbálja megmutatni, hogy a gyakorlásnak milyen jótékony hatásai lehetnek a párkapcsolatra (ami a nyugati válási statisztikákat ismerve elég sokakat érint), az nem lezüllesztés, hanem egy általános téma ismertetése és népszerűsítése egy konkrétabb téma vonatkozásában. Más a megcélzott olvasóközönség, és szerintem más a szerzői szándék is. (Faure könyve kapcsán szerinted hányan jutnak arra, hogy meg kellene próbálni meditálni, hátha? Egyáltalán, hány nem bölcsészagyú ember bírja végigolvasni?)
Az utolsó bekezdéseddel egyetértek. Valószínűleg népszerűsítés tettenérésének esete forog fenn.
Legjobbakat,
Béka
Kedves Béka!
Igen, elég szigorúra vettem a dolgot. Lehetett volna / Lehetne barátságosabban is. Roni például szinte mindig a használhatóságát és a jó oldalait veszi először szemügyre. Én ennél sokkal végletesebben szoktam fogalmazni. Aztán ha arról van szó, finomítok rajta.
De akkor az első két cikkből kiemelek egy-egy részt.
"Minden szellemi út arról szól, hogy miként lehet megvalósítani a teljességet, a harmóniát. A tantra tanítása szerint ezt mindig az ellentétek egyesítésével, illetve a látszólagos ellentétek feloldásával lehet elérni. Mivel fizikai síkon a legnyilvánvalóbb ellentét a férfi-nő ellentét, ezért a tapasztalat leghétköznapibb szintjén a szexualitásban lehet megélni a teljességet"
Minden szellemi út... - durva általánosítás, s még csak nem is igaz.
A tantra tanítása szerint... - feltételezem, itt a buddhista tantráról van szó, de még ez sem biztos. Mindazonáltal komoly csúsztatás, hogy itt a "kozmikus ellentétek" egyesítéséről lenne szó. Arról nem is beszélve, hogy a tantrának ez egy szegmense csupán, ahol egyáltalán előkerül a férfi-nő páros.
Mivel fizikai síkon... - szó sincs arról a (buddhista) tantrában, hogy a szex ahhoz kellene, hogy az ember valamiféle teljességet éljen át. Sőt, még a nemek ellentéte sem jelentkezik ilyen formában.
"Vallják, a szexuális egyesülésben a kettészakadt isteni természet egysége helyreáll. Ilyen értelemben a keleti hagyomány szakrális élményt kínál. A szex tehát nem valami bűnös, alantas vagy testi, hanem magasztos dologként jelenik meg náluk: éppen az isteni egység válik átélhetővé, jelenvalóvá. Így az ember az egyesülésben a saját önzésén, az egóján is túllép."
Vallják, a szexuális egyesülésben... - ez biztos nem buddhizmus. Eleve isteni természet sincs, nem hogy azok egyesítése. Maga az elképzelés hasonlít arra, ahogyan a kínai yin-yang párost szokás (félre)értelmezni nyugaton.
Ilyen értelemben a keleti hagyomány... - milyen keleti hagyomány? Ázsia egész nagy kontinens, kezdve a törököktől egész az indonézekig (mindkettő többségében muszlim nemzet).
A szex tehát nem valami bűnös, alantas... - bűnösnek nem bűnös, mert a bűn ábrahámita koncepciója hiányzik. De ettől még a nemi vágy az, ami az embert leginkább megköti a szenvedéshez.
Így az ember az egyesülésben... - szépen hangzik, csak nem igaz, a már említett okok miatt.
Nos, ezért mondom, hogy a cikkek nyugati romantikus elképzeléseket takarnak, miközben úgy tüntetik fel, hogy a szerzők (Berhidai, Pressing) ennek komoly szakértői, tehát biztos igazuk van.
Azt nem tartom egyáltalán gondnak, ha akár Olé, akár más ír egy könyvet arról, hogyan lehetnek az emberek párkapcsolatait javítani a buddhizmus segítségével. Amit fontosnak tartok, hogy egyrészt tükrözzön egyfajta erkölcsi mércét - nem azért, mert "ez a parancsolat", hanem mert a viselkedés az első területe az önfejlesztésnek. Másrészt ami még fontos szerintem, hogy ne akarja elkenni azt, hogy a szex szenvedéshez vezet, s egyáltalán nem könnyű megszabadulni a nemi vágytól.
Kedves Astus,
Az idézett részek kritikáját illetően teljesen igazad van, nem tudok vitatkozni az érveiddel.
Amit fontosnak tartok, hogy egyrészt tükrözzön egyfajta erkölcsi mércét - nem azért, mert "ez a parancsolat", hanem mert a viselkedés az első területe az önfejlesztésnek. Másrészt ami még fontos szerintem, hogy ne akarja elkenni azt, hogy a szex szenvedéshez vezet, s egyáltalán nem könnyű megszabadulni a nemi vágytól.
Ezzel kapcsolatban az jutott eszembe, amibe szinte lépten nyomon belebotlok, amikor a tantrikus buddhizmusról olvasok: a tanító felelőssége abban, hogy a tanítványa szintjének megfelelő tanítást adjon.
Lehet szabályokat tenni a gyakorlók elé, de ha az a szintjük fölött van, akkor nem fejlődést fognak eredményezni, csak frusztráltságot. (Faure legelején: "One who, possessing desire, represses desire, is living a lie. (Candamaharosana-tantra)")
Ugyanakkor a tantra azt ígéri, hogy épp a negatív érzelmeket fogja átváltoztatni a gyakorlás révén.
A két dologból nekem valahogy az rakódott össze a fejemben (persze lehet, hogy tévedek, és semmiképpen sem rád erőltetni akarom az álláspontomat), hogy a (tantrikus) gyakorlás idővel létrehozza azt az állapotot, amikor az általad számon kért erkölcs nem külső szabály, hanem belső igény lesz, és spontán nyilvánul meg a viselkedésben.
(Persze ettől még lehet és valószínűleg érdemes törekedni a helyesre...)
És lehet, hogy bizonyos mennyiségű gyakorlás után a láma úgy látja, hogy ideje gyakorolni az önmegtartóztatást, mert érett rá a gyakorló, és erre kéri. És lehet, hogy az önmegtartóztatás bizonyos ideig való gyakorlása után arra kéri majd, hogy ne gyakorolja tovább. (Nem tudom, csak spekulálok.)
De mindennek fényében úgy gondolom, hogy a legszélesebb értelemben vett nagyközönséghez, buddhistákhoz, szimpatizánsokhoz és soha buddhistává nem válókhoz egyszerre szólva nem biztos, hogy muszáj lenne rögtön annál szigorúbb erkölcsi útmutatással kezdeni, hogy "ne törj házasságot".
Legjobbakat,
Béka
PS1: http://www.buddhizmusma.hu/buddhizmus/lena-leonteva-nok-a-buddhizmusban.html, különös tekintettel az anyaságról mondottakra
PS2: Szerintem a négy általános előkészítőben (four preliminaries) implicite benne van az, amit te úgy fogalmazol meg, hogy "a szex szenvedéshez vezet").
Az erkölcs természetté válása benne van az összes irányzatban. Az arhat és a bódhiszattva egyaránt tökéletes erkölccsel rendelkezik. De még egy folyamba lépettről is azt mondják, hogy betartja az öt világiaknak szóló előírást, s azt sosem szegi meg.
Igaz, hogy a tanító feladata alkalomhoz illő tanítást adni. De a tanítvány felelőssége az, hogy ő mit cselekszik. Az a kifogás, hogy "De ő mondta!" nem működik a buddhizmusban.
Ahogy mondod, az általános előkészítő gyakorlatok magukban foglalják az elsajátítandó mahájána alapokat, míg a speciális előkészítők a mantrajána alapjait.
Ami mindazonáltal félreértésre ad okot, hogy Tibetben sem volt divat az, hogy egyszerű világiaknak szerzetesek bármiféle komolyabb tanítást adjanak azon túl, hogy ne öljenek, ne lopjanak, s hasonlók. A buddhizmus elsődlegesen a szerzetesek gyakorlata, s még az apácák se nagyon játszanak különösebb szerepet, nemhogy világiak. A társadalmi rendszer nagyon hasonló ahhoz, amilyen Európában volt a középkorban. A tudás - hogy egyáltalán írni tud valaki - az az egyházi személyek kiváltsága, illetve néhány arisztokratáé. A nők pedig, még ha apácák is, gyakorlatilag a világiakkal egy szinten állnak vallási gyakorlat terén (néhány kivételtől eltekintve).
S hogy mennyire férfias a tantra, elég csak arra rávilágítani, hogy az olyan esetekben, amikor bármilyen formában is szerepet játszik a szexualitás, ott mindig férfiaknak szól az instrukció, a nők pedig leginkább csak az eszközük.
Amit az általad idézett előadás kiemel fogadalmat, tisztelni a nőket, rámutat, hogy pontosan azért volt az előírás, mert nem tisztelték a nőket. A vadzsrajána egész története során talán ha egy tucat kiemelkedő női mesterről esik szó, nem többről. Semmivel sem feministább a tantra, mint a többi irányzat.
Másrészt viszont, pont a mantrajánában megjelenő egyáltalán nem buddhista jellegű tanítások, amik szexről, hatalomről, gyilkosságról, vagyonszerzésről, stb. szólnak, többekben komoly félreértésre adtak okot. Kínában ezt sikerült elkerülni annyival, hogy egyszerűen cenzúrázták a szövegeket, s így a durva részek sosem lettek lefordítva. Tibetben máshogy alakult, cserébe megerősítették újra és újra a szerzetesi előírások fontosságát.
Béka, írj kicsit a 4 alapgyakorlatról, légyszi! Én abszolút nem vagyok képben. Ez az, amit ngöndro-nak hívnak?
ez a rész, hogy szerzeteseknek és világiaknak külön tanítás, újra és újra előjön, mintha a társadalmat akarnánk hozzáalakítani a tanításhoz, és nem fordítva. vagy ez a kitétel inkább csak a kedves olvasók számára intés, hogy forduljanak mesterhez?
Kedves Roni,
Hadd ne én beszéljek a ngöndróról. Nagyon az elején vagyok még.
http://diamondway.org.au/buddhism/introduction_to_ngondro
Az első alapgyakorlathoz illusztráció:
http://www.nimmersoft.dk/buddha/ngondro1.htm
...és kommentár egy nagy tanítótól:
http://www.kagyu-asia.com/t_prostrations.html
És más ngöndrója van a nyingma tradíciónak:
http://www.rigpawiki.org/index.php?title=Category:Ng%C3%B6ndro
(De a négy általános előkészítő alatt azt értettem, amin pl egy borulás session előtt meditálunk. Részletesen: http://www.kagyu-asia.com/t_four_thoughts.html)
Legjobbakat,
Béka
Astus:
Az első két bekezdéssel teljesen egyetértek. Személy szerint igyekszem minél inkább betartani az öt világiaknak szóló előírást.
Az, hogy Tibetben hogyan zajlottak a dolgok... Nem tudom, lehet, hogy akármelyik tibeti irányzat nyugati képviselői túlhangsúlyozzák a vadzsrajána ha nem is feminista, de legalábbis emancipált/emancipáló jellegét, s ebből a szempontból nem tradicionalisták. A kérdés az, hogy mekkora torzulást ("lezüllesztést"?) jelent ez, és hogyan kell/érdemes viszonyulnunk ehhez a torzuláshoz. (Ha szabad egy teljesen személyes megjegyzést: a buddhizmussal ismerkedve egy ponton nyilvánvalóvá vált, hogy a tibeti buddhizmus gyakorlójává szívesen válok, de eszem ágában sincs átlényegülni tibetivé.)
Ugyanakkor be kell vallanom, teljesen ambivalens érzéseim vannak azzal kapcsolatban is, amikor a tibeti irányzatok nyugati képviselői a nyugati buddhizmus megteremtéséről, vagy annak szükségességéről beszélnek. Szóval ezen a téren leginkább a zavarodottság/tanácstalanság állapotában vagyok, és ezen a ponton inkább arra szoktam kilyukadni magamban, hogy gyakorolni kell, aztán hátha lesz belőle valami bölcsesség is egyszer. :-)
Ami kérdés felmerült bennem: világiakról és szerzetesekről beszélsz. Szerinted jógikról és jóginikról beszélhetünk a másik két kategória mellett?
Az utolsó bekezdéseddel kapcsolatban tudnál némi útmutatást adni? Teljesen ignoramus vagyok a témában.
Legjobbakat,
Béka
Béka: Köszi, megnézem majd.
Hajóvonta: Nem értelek.Én vhogy úgy értelmezném a helyzetet, h a hagyományosan buddhista országokban jól elkülönül az, h kik a világiak és kik a szerzetesek, így az is, h milyen fogadalmat vesznek magukra a világiak és milyeneket a szerzetesek. Nyugaton meg mintha nem lenne ez egyértelmű. Itt a világiak nagy része nem tartja a fogadalmakat (én sem :)), mondván, h itt nem kell/nem lehet, miközben elképesztő mértékig idealizálja a szerzetesek életmódját (én is :)).
hajovonta:
Igen, előjön ez a különbség, mert egyáltalán nem elhanyagolható. Maga a Buddha hozta létre a négyes közösséget (szanghát), ami áll a bhiksukból (szerzetesek), bhiksuníkból (apácák), upászakákból (világi férfiak) és upászikákból (világi nők). A buddhista hagyomány őrzői és továbbadói mindig is az otthontalan közösség volt, s ez ma is igaz. Számtalan gyakorlati oka is van annak, hogy a hagyományt az otthontalanok közössége őrizte, kezdve azzal, hogy ők 24 órában a Dharmával foglalkoznak, azt lehet mondani, hogy hivatásos buddhisták.
Ma egy dolgozó világi embernek mennyi ideje van naponta a buddhizmussal foglalkozni? Talán egy, vagy két órája, ha nincs családja. De egy ilyen ember nem könnyen szakít időt arra, hogy a buddhizmust ne csak tanulmányozza, hanem még tovább is adja. Ezzel szemben egy otthontalannak bőven van ideje és energiája rá.
De megnézhetjük azt is, hogy milyen világiak lettek mégis buddhista tanítók. Nyilvánvalóan nem azok, akik a földeken dolgoztak, vagy a piacon kereskedtek, esetleg a műhelyben készítettek valamit, hanem azok, akiknek volt elég vagyonuk ahhoz, hogy ne a létfenntartásukért kelljen dolgozniuk. Manapság nyugaton is ez a helyzet. Azok lettek tanítók Amerikában, akik megengedhették maguknak, hogy évtizedeken át tanuljanak, elvonulásokra járjanak, Ázsiába utazzanak.
S ezért jó a szerzetesség, mert vagyoni és társadalmi helyzettől függetlenül lehetőséget biztosít az embereknek, hogy "hivatásos buddhisták" legyenek. Ugyanígy ment Európában is, ahol aki tanulni akart, elmehetett egyházi embernek.
De bizonyos szempontból jobb helyzetben vagyunk, mint elődeink, mert 8 órás munka mellett is akár 5, vagy 6 óra szabadidőnk van. S vannak emberek, akiknek még 8 órát sem kell dolgozniuk, bár ez a kisebbség. Mi több, már rendelkezünk bizonyos általános képzettséggel, mint az írás és olvasás, vagy akár idegen nyelvek tudása. Így nem meglepő a nagy információ gazdagság. Innen már nem olyan nehéz az, hogy Danielle Steel, vagy Metropol helyett valaki Aszangát és Kamalasílát olvasson. Teszem hozzá, ezt a nyugati buddhisták közül is kevesen teszik.
béka:
A vadzsrajánának sokféle képviselője tevékenykedik nyugaton. Vannak hagyománytisztelőbbek - ezek vannak többségben - és vannak azok, akik próbálnak alkalmazkodni - ők a népszerűbbek és ismertebbek.
Én teljesen rendben vagyok azzal, hogy a mantrajánát szándékosan nyugatiasítják kicsit a mesterek. Egyszerűen így emészthető nagyobb közönségnek. Ez egy normális dolog. Ettől nem lesz rosszabb a tanítás, csak némileg átalakul. Az már egy másik kérdés, hogy hol van az a pont, ahol valaki túl liberális lesz a Dharma kapcsán. Végül úgyis csak idővel dől el, hogy mi lesz ebből az egész helyzetből 400 év múlva.
Nekem mindenesetre úgy fest, pont a tibeti irányzatok azok, amik elég jól törekszenek tartani a követelményszintet.
Jógikról és jóginíkről (avagy jóginokról) is lehet beszélni. Tekintettel arra, hogy remeteként élnek eldugott helyeken (akár világi, akár szerzetesi fogadalommal rendelkezve), s életüket teljesen a Dharma megvalósításának szentelik, így leginkább az otthontalanok csoportjába lehet őket sorolni.
Az utolsó bekezdéshez ezt a remek esszét tudom ajánlani:
http://vajrayana.faithweb.com/DGrayCompassionateViolence.pdf
Roni: már miért ne lehetne? szerintem az öt előírást betartani könnyű. ne olts ki életet - ez könnyű. szexuális eltévelyedés - ez is könnyű. ne vedd el ami a másé - szintén nagyon könnyű betartani. ne fogyassz bódító szereket - ez mondjuk nekem a legnehezebb, na nem mintha alkoholista lennék, hanem azért mert a kultúra része néha egy korsó sör, vagy pohár bor. ne hazudj - nagyon egyszerű betartani.
ezzel szemben eszem ágában sincs szerzetesnek állni. én úgy tekintem, hogy ha már valaki szerzetesnek állt, és a helyén érzi magát, akkor jó neki, de nem irigylem. én világiként érzem magam a helyemen. a saját életembe meg nem fér bele a szerzetesi életmód :-)
Astus: én arra céloztam, hogy a Buddha által létrehozott négyes közösség jól beleilleszkedett az akkori kor Indiájának társadalmába. de véleményem szerint, akik ezt a mai Európában erőltetik, azok ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez, hogy ez így a legjobb. inkább arra az erőfeszítésre kellene koncentrálni, hogy a jelen keretek között kialakítsunk valami működő dolgot (és az nem feltétlenül a négyes közösségi szerkezet).
Hajóvonta: Mivel a fogadalom úgy szólna, h "tartózkodom a részegítő ital fogyasztásától", a pohár bor/korsó sör sem férne bele, hiába ez az általános elképzelés. Lásd (angolul) ITT. Hogy miket ihattak a szerzetesek a Buddha korában + egy atomrészeg szerzetes sztorija (angolul) ITT (a sztori a kommentárok közt!).
A négyes szerkezet miért ne működhetne ma is? Mi változott, amitől ne működne? A nyugati országokban is vannak már kolostorok, szerzetesek, s teljesen jól megy a dolog, Ázsiáról nem is beszélve. Akkor hol látod azokat a tényezőket, amiért szerinted ezen változtatni kellene? S mivé változtatni?
Roni: tudom. de itt már az is bejátszik, hogy az előírásoktól különleges esetekben el lehet térni. például ha a szülinapos megsértődne, ha nem innék az egészségére, akkor talán helyesebb engedni. mondjuk nekem az utóbbi pár évben egyre kevesebbszer van kedvem alkoholt inni. összehasonlítva a bódult és a józan tudatállapotot, az utóbbit sokkal kellemesebbnek találom. :-)
Astus: a társadalom szerkezete, a történelmi gyökerek teljesen mások. itt szocializmus volt, meg fasizmus, most meg demokrácia van, egyikben sem nagyon tolerálták, ha valaki nem dolgozott. nyilván az az elképzelés, hogy ha sok világi van, akkor azok el tudnak majd tartani néhány szerzetest, működhet - adó 1% felajánlásával, alapítványoknak adományozással, stb., de hogyan lesz majd itt sok világi, ha nincs szerzetes? :-) ha megnézem a nyugati országokat, mindenhol ugyanaz a séma működött: keletről érkezett tanítók terjesztették el a buddhizmust.
hajovonta:
Az előírás megszegése nem függ attól, hogy mivel magyarázod ki. Ez igaz nem csak az alkoholra, de a többire is. Tehát például a "kegyes hazugság" is hazugság.
Nyugaton több formában terjed a buddhizmus. Az első fontos mozzanatok egyike az volt, hogy megnőtt az érdeklődés általában Ázsia és az ottani vallások iránt. Ezt követte az, hogy nyugatiak keletre utaztak, írtak könyveket, fordítottak szövegeket, társaságokat hoztak létre, tudományos csoportokat alkottak, stb. S akkor ezután fokozatosan jött el az, hogy meghívtak keleti tanítókat, ill. egy páran maguktól jöttek. De hozzá tehető még ehhez az is többek közt, hogy Ázsiából érkeztek bevándorlók.
Magyarországon az orientalista tanulmányok a buddhizmus kapcsán nagyon gyerekcipőben járnak. Nincsenek fordítások, szakkönyvek, ismeretterjesztő könyvek. Cserébe viszont nyugatról elég szép mennyiségben hozzáférhetőek mindezek, s onnan jönnek ide tanítók is. Így Mo. nem Ázsiából hozatja a buddhizmust, hanem főképp Európából, illetve Amerikából. Csak meg kell nézni a magyar buddhista közösségeket, hogy miként kerültek ide.
Így azt lehet mondani, hogy Mo-n a buddhizmus szent nyelve az angol.
Megjegyzés küldése