A történelmi Buddha női tanítványai

A ‘Nők és a buddhizmus’ bejegyzésemben már írtam arról, hogy a történelmi Buddha eredetileg nem akart nőket tanítványául fogadni. Feltehetőleg nem azért, mert alacsonyabb rendűnek gondolta őket, hanem az Ázsiában (és többé-kevésbé az egész világon) máig is uralkodó patriarchátusi társadalom rosszallásától és a remete-koldusélet kiszolgáltatottságától féltette őket.

Ennek ellenére a korai buddhista iratok több olyan női tanítványról is említést tesznek, akik elhagyták otthonaikat, Buddha tanítványai lettek, megvilágosodtak és elsőrangú tanítókká váltak.

Dhammadinná, Khemá életéről már írtam, ezzel együtt Kiszá Gótamí és az ő nagyon híres mustármagos történetéről is. Ezeket a buddhizmus jelentősebb női alakjairól szóló első bejegyzésemben ITT lehet olvasni.

Mahápadzsápatíról, a legelső apácáról, aki egyben a történelmi Buddha nevelőanyja is volt, a fentebb már említett ‘Nők és a buddhizmus’ bejegyzésben írtam.

Itt most három olyan apáca története szerepel, akik szintén a történelmi Buddha közvetlen tanítványai voltak, és ezzel együtt a legelső általa alapított szerzetes-és apácaközösség, a szangha tagjai.

Bhaddá Kundalakesza eredetileg egy gazdag magadhai (ókori észak-indiai királyság) család elkényeztetett és meglehetősen öntörvényű lánya volt.

Egyszer a kamaszkorú Bhaddá megpillantott az utcán egy szimpatikus fiatalembert, akit kivégzésre vittek. A fiatal férfit Szatthukának hívták, nem mellesleg régóta tolvaj volt, és akkor fogták el. Bhaddá első látásra szerelemre gyúlt Szatthuka iránt, és kérte apját, hogy váltsa ki a fiatalembert, engedjék szabadon, és ha ő is beleegyezik, vegye feleségül Bhaddát.

Szatthukát azonban Bhaddá ékszerei jobban érdekelték, mint maga a leány. Így esküvőjük után azt mondta Bhaddának, hogy felajánlást szeretne tenni egy bizonyos hegyi istenségnek, és kérte a nőt, hogy kísérje el őt. A terve az volt, hogy egy sziklafal tetejéről lelöki Bhaddát, és annak halála után elveszi ékszereit. Amikor felértek, a nő észrevette, hogy mire készül a férje, pánikba esett, és ő taszította le a mélybe Szatthukát.

Ezután a megzavarodott és felkavarodott Bhaddá csupán egyetlen dolgot tudott biztosan, nem mehet vissza családjához. Helyette vándorolni kezdett és hamarosan egy csoport dzsaina apácával találkozott, akikhez csatlakozott. Az apácák önsanyargatással próbálták kiűzni magukból a karma negatív következményeit. (a történelmi Buddha több tanbeszédében is elutasítja az aszketizmus minden formáját. Az MN 14. szuttát, amely egy párbeszédet ír le dzsaina szerzetesek és Buddha között, ITT lehet magyarul olvasni a Buddha Ujja oldalon)

Felszentelésekor a dzsainák Bhaddá hajszálait egyenként tépdesték ki. Később a visszanőtt haja vastag lett és göndör, ami miatt a második neve Kundalakesza – “göndör hajú” lett.

Egy idő után Bhaddá Kundalakesza a dzsaina tanításokat nem találta kielégítőnek, és inkább magányos vándorként járta a vidéket, vitapartnereket és másfajta tanítókat keresve.

Egy napon a Szávatthi városához közeli Dzsétavana-ligethez, Anathapindika kertjéhez keveredett. (Anathapindikáról – a történelmi Buddha egyik legbőkezűbb világi támogatójáról ITT írtam bejegyzést)

Bhaddá itt először Száriputtával, a történelmi Buddha egyik legnevezetesebb tanítványával találkozott – róla ITT írtam bejegyzést. Majd pedig magával Buddhával is. Az ő tanítását teljes mértékben el tudta fogadni, így apácaként csatlakozott a szanghához, és hamarosan elérte a megvilágosodást.

Versei megtalálhatók a páli szent iratokban, a Szutta-pitakában – “Beszédek kosara”- , ezen belül is a Terígáthákban – “Az Öreg Szerzetesnők Versei” -. (Magyarul ITT lehet olvasni a Buddha Ujján)

Punniká rabszolgaként született a már fentebb említett gazdag kereskedő, Anathapindika, a történelmi Buddha egyik legbőkezűbb világi támogatójának háztartásában.

Punniká feladata a vízhordás volt, amit ő zokszó nélkül megtett. Belül azonban háborgott sorsa ellen. Egyszer vízhordásból hazafelé jövet egy nagyobb embercsoportra lett figyelmes, akik a történelmi Buddha beszédét hallgatták. Punniká is megállt, és addig nem mozdult el onnan, amíg Buddha beszélt. Nagyon mély benyomást tettek rá a Megvilágosodott szavai.

Néhány nap múlva, egy hajnali órán Punniká a folyónál egy Udakaszuddhika nevű papot pillantott meg, aki éppen rituális fürdését végezte. Punniká megszólította őt, ami nagyon merész cselekedet volt, hiszen egy rabszolga nem kezdeményezhetett beszélgetést egy felső kasztbélivel:

- Én rabszolga vagyok, nincs más választásom, mint hogy innen vizet hordjak. De te miért fürdesz itt ilyenkor fogvacogva?

A pap azt válaszolta, hogy lemossa magáról a rossz karmát.

Punniká ezzel nem elégedett meg. Azt felelte erre, hogy ha a víz lemosná a rossz karmát, akkor az összes béka, teknős, vízisikló és krokodil a mennyekbe menne. Ráadásul a hentesek, csapdával vadászó vadászok, tolvajok, hóhérok is ilyen könnyen megszabadíthatnák magukat a karma gyümölcsétől. És ha a víz lemossa a rossz karmát, akkor a jó cselekedeteket is lemossa?

A pap meghökkent ezen, és belátta, hogy Punnikának igaza van. E tanításért cserébe a köpenyét akarta neki adni. Punniká azt mondta, hogy nincs rá szüksége, tanításért inkább menjen a Megvilágosodotthoz, a Buddhához. Udakaszuddhika így cselekedett.

Pár nappal később maga Punniká is elment Buddhához és kérte, hogy vegye fel őt tanítványául az apácák közé. Buddha elküldött egy szerzetest, hogy utánajárjon, ki is Punniká. Az Udakaszuddhikával való beszélgetése alapján azonosították be a lányt, így az elküldött szerzetes Anathapindikával, Punniká gazdájával tért vissza. Anathapindika felszabadította Punnikát, sőt némely forrás szerint lányává fogadta.

Így aztán Punniká apáca lehetett, és idővel ő maga is megvilágosodott.

Punniká története szintén a páli nyelvű Szutta-pitakában – “Beszédek kosara”- , ezen belül is a Terígáthákban – “Az Öreg Szerzetesnők Versei” – ITT olvasható – sajnos, csak angolul.

Patácsárá egy tehetős család lánya volt a szintén fentebb már említett Szávatthiban, az ókori Észak-India egyik jelentős városában. Patácsárá szülei a lányukat egy idősebb férfihez akarták feleségül adni, de ő egyik házi szolgájukba lett szerelmes és megszökött vele.

Hogy a szégyen – és a szülők haragja – elől elmeneküljenek, a pár egy kicsi faluban telepedett le, távol Szávatthitól. De amikor Patácsárá első gyerekükkel volt várandós, el szeretett volna menni édesanyjához. A férje nem akarta elvinni feleségét – teljesen jogosan attól tartva, hogy a szülők letartóztatják őt és kivégeztetik  -, ezért Patácsárá egyedül indult útnak. Azonban a baba útközben megszületett. A férj rájuk talált és visszavitte őket otthonukba.

Ugyanez ismétlődött meg, amikor a második gyermekük születése közelgett: Patácsárá ugyanúgy az úton szült meg, a férj pedig ugyanúgy megtalálta őket.

Innentől kezdve egymást érték a családi tragédiák: a férjet egy kígyó marta halálra, az újszülött kisbabát elragadta egy sas, az elsőszülött kisgyermek pedig belefulladt az esőtől megáradt folyóba. És amikor Patácsárá ezek után szülei házához ért, megtudta, hogy a házuk összedőlt, és a szülei a romok alatt lelték halálukat. Éppen a temetésre érkezett haza.

Ezek utána Patácsárá a fájdalomtól megzavarodva összetépte ruháit, és félőrülten céltalanul bolyongani kezdett a környéken. Hamarosan odaért a Dzsétavana-ligethez, ahol Buddha beszélt követőihez. Meglátván a nyomorult, megtört Patácsárát, megnyugtató szavakkal fordult hozzá.

Egy idő után a nő lenyugodott, és kérte Buddhát, hogy hadd lehessen a szangha tagja, szentelje fel őt. Hamarosan elérte ő is a megvilágosodást. Apácaként szakavatott tanácsadójává vált a gyásszal vagy egyéb veszteséggel küszködő nőknek.

A páli nyelvű szent iratokban, a Szutta-pitakában az ő versei is megtalálhatók a Terígáthákban. (Magyarul ITT lehet olvasni a Buddha Ujján) 

Forrás: Buddha női tanítványai (angol nyelven)

Hogyan kezeljük a haragot? (nyolc buddhista tanács a harag leküzdésére)

Tudományos szempontból nézve a harag, a düh a legősibb érzelmek közé tartozik. Ha belegondolunk, hogy az indulat mekkora energiát képes az emberből (vagy állatból) kihozni, könnyű belátni, hogy több tízezer évvel ezelőtt a túléléshez nélkülözhetetlen volt. Azonban az utóbbi egy-kétezer évben az emberek már annyira szoros közelségben élnek egymással, hogy a hirtelen felindulás inkább negatív hatással bír. Arról nem is szólva, hogy a tartóssá vált haragból gyűlölet válik, ami végképp alá tudja ásni az emberek egymás közti viszonyát. Nem véletlen, hogy se szeri, se száma a haragtól, elfajuló indulattól óvó mondásoknak, bölcseleteknek. Bár a mai pszichológia azt tanácsolja, hogy ne fojtsuk el dühünket, hanem bátran mutassuk ki, a buddhizmus szerint a harag, és az ebből fakadó gyűlölet a három méreg egyike.

Sántidéva, az i.sz. 8. századi buddhista tudós szerint a harag a legszélsőségesebb negatív erő, ami képes elpusztítani mindazt a jót, aminek kialakításán olyan sokat fáradoztunk. (Sántidéváról ITT írtam bejegyzést, írásairól pedig ITT)

A harag, az indulat lerombolhatja a barátságot és azokat az emberi kapcsolatokat, amiket talán évtizedeken keresztül építettünk. Végső soron a harag, és a belőle fakadó gyűlölet sokkal veszélyesebb, mint a világ összes bombája, fegyvere és kése együttvéve.

Mit tehetünk tehát ez ellen? Át kell alakítanunk a gondolkodásunkat. Ehhez a buddhizmus egyszerű módszereket ajánlj. De vigyázzunk, ezek nem varázstabletták, amelyek minden erőfeszítés és gyakorlás nélkül, önmaguktól hatnak!

Ebben a bejegyzésben a harag leküzdésére nyolc buddhista tippet sorolok fel:

1. Ez az élet: szamszára

Buddha legelső, 2500 évvel ezelőtti tanítása egészen pontosan ezt mondja: az élet nem kielégítő. És ez így van, az életünk sosem lesz kielégítő.

Megszületünk, meghalunk. E kettő között lesznek jó és rossz időszakok, és olyanok is, amelyek semlegesek - ezt a véget nem érő ciklust nevezi a buddhizmus szamszárának. Amikor megérkeztünk erre a világra, senki nem mondta, hogy az élet szép lesz és könnyű, és hogy a dolgok mindig úgy történnek majd, ahogyan mi szeretnénk. Ha elfogadjuk saját helyzetünket a szamszárában, képesek leszünk elfogadni a másokét is.

Mindannyian ebben élünk. Amikor elönt bennünket az indulat, attól sem másoknak, sem nekünk nem lesz jobb. Ha valaki olyat mond vagy tesz, ami nem tetszik nekünk, ne felejtsük el, hogy ő is ugyanabban a körforgásban van, mint amiben mi.

Ez a fajta gondolkodás képes lehet arra, hogy radikálisan átalakítsa a nézőpontunkat. Még akkor is, ha mindegyikünk a saját maga kis univerzumának középpontjában él, be kell látnunk, hogy ez nem jelenti azt, hogy minden pontosan úgy fog történni, ahogyan mi akarjuk.

2. Legyél hős: türelem és önuralom

A zavaró érzelmeken a legkönnyebben az ellenkezőjével lehet felülkerekedni. Azért, mert agyunk egy adott pillanatban nem képes egyszerre két ellentétes érzelemre. Nem kiabálhatunk rá valakire és nem lehetünk türelmesek vele ugyanabban az időben – ezt az agy nem tudja megcsinálni.

Sok ember számára a türelem a gyengeség jele, mert úgy érzik, hogy akkor mások keresztülgyalogolnak rajtuk és azt tesznek, amit akarnak. A valóság azonban más. Amikor frusztráltak vagyunk, nagyon könnyű ordítani. Úgy is mondhatnánk, hogy ez az ösztönös reakciónk. Ugyanakkor mennyivel nehezebb nyugodtnak maradni és érzelmeinket féken tartani. Ha hagyjuk, hogy elragadjanak az érzelmeink, az nem tesz hőssé bennünket – inkább gyengít.  Tehát legközelebb, amikor már az ordítás határán vagy, gondolj erre és őrizd meg a nyugalmad.

Könnyű ezt tanácsolni, de hogyan tegyük? Próbáljunk mélyeket be-és ki lélegezni, amikor azt érezzük, hogy kezdünk feszültté válni.

Vagy magunkban elszámolhatunk lassan 100-ig, hogy megelőzzük azt, hogy olyat mondjunk vagy tegyünk, amit később megbánunk. Minden helyzet más és más, így nekünk kell felismernünk, hogy melyik válik be a legjobban.

3. Legyen eszed: elemezd a helyzetet

Amikor indulatba jövünk, első pillanatban úgy érezzük, hogy haragunk valamiféle védelem vagy barát, aki az érdekeinket képviseli és segít nekünk a “harcmezőn”. Ez olyan illúzió, aminek hatására azt képzeljük, hogy jogunkban áll dühösnek lenni. De ha alaposabban megnézzük, a harag nem a barátunk, hanem inkább ellenségünk.

Ugyanis a harag stresszt okoz nekünk és szenvedést – szorongást, álmatlanságot, étvágytalanságot. Ha a haragunk tovább folytatódik, az – ahogy fentebb írtam – gyűlöletté és feszültséggé változhat, ami rányomja a bélyegét az emberi kapcsolatokra, akár munkahelyen, akár rokonok, barátok között. Nézzünk szembe a ténnyel: ki szeret együtt lenni egy gyűlölködő és feszült emberrel, még akkor is, ha annak haragja nem őellene irányul?

Például, ha megvádolnak valamivel, és azt érezzük, hogy görcsbe rándul a gyomrunk és emelkedik bennünk a pumpa, picit álljunk meg és próbáljunk meg racionálisan gondolkodni. Ebben az esetben két lehetőség van: vagy igaz a vád vagy hamis. Ha igaz, akkor miért kellene haragudnunk? Ha érett felnőttek akarunk lenni, el kell ismernünk, hogy hibáztunk, tudnunk kell elnézést kérni, tanulni belőle, majd pedig tudnunk kell haragtartás nélkül továbblépni. Ha viszont nem igaz a vád, akkor végképp miért kellene haragudnunk? Aki megvádolt, az hibázott. Ekkor célszerű higgadtan megbeszélni a dolgokat, tisztázni, amit szükséges.

Ha elveszítjük a fejünket és ordibálunk, nem leszünk képesek józan megbeszélésre. Ráadásul olyan sértő szavakat is kimondhatunk, amik miatt a másik megbántódik, és beindul a kölcsönös sértegetés. Emiatt elterelődik a figyelem az eredeti problémáról, és csak a harag és a feszültség marad a higgadt megoldás helyett.

4. Figyelj az elmédre: meditáció

A meditáció és a belátás gyakorlása kifejezetten hasznos lehet a haraggal szembeni küzdelemben. Esetleg vannak olyanok, akik szerint a meditáció időpocsékolás – mire jó 20 percet némán üldögélve tölteni? És vannak olyanok is, akik azt gondolják, hogy a meditáció egy kellemes menekülés a valódi élet elől, amelyben távol lehetünk a gyerekektől/férjtől/feleségtől/e-mailektől/munkahelytől.

De a meditáció ettől sokkal több. Ha jól végezzük, akkor inkább egyfajta felkészülés a valódi életre.

A meditáció hozzászoktatja elménket a pozitív gondolatokhoz – türelem, szerető- kedvesség, könyörület, megértés. Ráadásul bárhol, bármikor meg tudjuk csinálni. Például reggelenként, amikor tömegközlekedési eszközzel megyünk a munkahelyünkre, ahelyett, hogy napilapot olvasunk vagy zenét hallgatunk vagy esetleg már előre bosszankodunk kibírhatatlan kollégáinkon, 10 percnyi metta meditációt végzünk. Ezzel szerető-kedvesség gondolatokat hozunk létre mások iránt, és nagyban tudjuk csökkenteni a későbbi indulatokat.

5. Hajolj meg: tanulj az ellenségedtől

A buddhizmus sok esetben tanácsolja azt, hogy pontosan az ellenkezőjét tegyük annak, amit normális esetben tennénk.

Amikor mérgesek leszünk valakire, az ösztönünk azonnal bosszúért kiált – de rendszerint ez a bosszú nem következik be. Helyette mi történik? Ott maradunk legalább annyi, ha nem még több, nyomorult érzéssel telve, mint azelőtt. Helyette meg kell próbálnunk az ellenkezőjét csinálni.

Talán bolondságnak hangszik, de gondoljunk úgy a haragunk tárgyára, mint egy tanárra. Ha jobbak akarunk lenni – türelmesebbek, elfogadóbbak, kedvesebbek, megértőbbek –, akkor gyakorlásra van szükségünk. Mindannyian tudjuk, hogy mekkora időt és erőfeszítést igényel, ha valaki világhírű sportoló vagy zenész akar lenni. A gondolkodásunk átalakítása miért különbözne ettől? Ha mindig olyan emberekkel lennénk körülvéve, akik mindenben egyetértenek velünk és azt tennék, amit mi akarunk, sosem fejlődnénk.

Ha ilyen értelemben nézzük azt a személyt, akire mérgesek vagyunk, kifejezetten értékesnek látjuk, mert lehetőséget ad arra, hogy ténylegesen is gyakorolhassuk a türelem és önuralom kialakítását. Ez a látásmód azonnal megállítja emelkedő indulatunkat, mert megváltoztatja a nézőpontunkat – nem arra gondolunk, hogy mit tett velünk, hanem arra hogy mit tesz értünk.

6. Jusson eszedbe a halál: állandótlanság

Mindannyian meg fogunk halni. Tehát amikor valaki, akit ki nem állhatunk, egy felettébb bosszantó dolgot tesz, azonnal tegyük fel a kérdést magunknak: “Amikor majd a halálos ágyamon fekszem, fog ez engem érdekelni?” vagy “Ha ő meghal, akkor is ez jut majd eszembe vele kapcsolatban?” E kérdésre a válasz, hacsak az a valaki nem egy piszkosul elszánt illető, aki világ fölötti teljes uralomra és/vagy népirtásra készül, minden bizonnyal az lesz, hogy “nem”.

Ez az apró tanács nagyon egyszerű, mégis segíthet azon, hogy könnyebben túllépjünk az élet kisebb bosszúságain.

Mindannyian tudjuk, hogy meg fogunk halni, de nyilvánvalóan ezt igyekszünk nem tudomásul venni. A halál egy felfoghatatlan, távoli dolog, ami másokkal szokott történni  - az öregekkel, a betegekkel, a háborús övezetben élőkkel. De ez nem teljesen így van. Bárkit, bármikor elérhet a halál.

Ha a saját elkerülhetetlen, a jövőben (holnap? egy év múlva? 20 év múlva?) bekövetkező halálunkra összpontosítunk, sok dolog, ami normál esetben felkavar, szó szerint semmivé válik. Ez nem azt jelenti, hogy semmi sem bosszant majd bennünket, de felismerjük, hogy nincs értelme a drága időnket és energiánkat vesztegetni rájuk.

7. Ami körbejár: a karma

Azt szokták mondani, hogy ami elmegy, az vissza is tér vagy hogy ez az ő karmája – azaz megérdemli, ami vele történik. Ez nem teljesen egyezik azzal, ahogyan a buddhizmus értelmezi a karmát. (a karmáról ITT írtam bejegyzést)

Ráadásul úgy tűnik, hogy míg az emberek egyfelől megnyugszanak attól, ha felemlegethetik, hogy mások szenvedése a karmájuk miatt van, másfelől viszont, amikor saját maguk kerülnek hasonlóan kellemetlen helyzetbe, akkor már nem hangoztatják olyan szívesen, hogy az szintén történhet a karma miatt.

Minden, amit tapasztalunk – a legfelemelőbb pillanatoktól a legelkeserítőbb percekig –, okkal történik. Ezek az okok nem csak úgy a semmiből hullanak alá az ölünkbe, hanem mi magunk alakítjuk ki őket. Amikor valamilyen dühítő helyzetbe kerülünk, ahelyett, hogy szabadjára engednénk haragunkat, gondolkozzunk el: honnan jött ez és akarom-e, hogy rosszabb legyen?

A karma lényege, hogy ha mindig csak ösztönből és érzelemből cselekszünk, akkor az nem vezet jóra. Ha megértjük, hogyan működik a karma, látni fogjuk, hogy megvan a lehetőségünk arra, hogy azzal, amit most teszünk, mondunk vagy gondolunk, megváltoztassuk a jövőbeni tapasztalatainkat. Ebben az esetben ez azt jelenti, hogy türelmet és önuralmat gyakorlunk, amikor kezdünk dühbe gurulni.

8. Nem valódi: üresség

Míg a türelem és önuralom közvetlen ellenszere, addig az üresség – vagy én-telenség - a legerősebb ellenszere, és nem csupán a haragnak, hanem minden gondunknak és problémánknak. Valójában nem számít, mennyire vagyunk türelmesek, ha nem értjük meg az üresség tanítását, akkor a feszültség és indulat újra és újra feltör belőlünk.

Ha kívülállóként, kicsit távolabbról megnézünk egy indulatot kiváltó helyzetet, észreveszünk valamit. Mégpedig egy kifejezetten erős “én” megjelenését:

“Én nagyon dühös vagyok azért, amit te mondtál nekem. Nem tudom elhinni, hogy ő mit tett az én barátommal! Nekem egyértelműen igazam van, és ő az, aki téved!”

Mindenhol, mindig csak én, én és én.

Ki ez az “én”, aki minden feszültséget teremtő helyzetekben megjelenik? A mahájána buddhizmus szerint ez az “én” nem létezik, mert minden dolog – az embert is beleértve – mentes önmagától. A történelmi Buddha sem azt mondta, hogy mi nem létezünk, vagy hogy semmi sem számít, hanem azt, hogy amikor meg akarjuk találni az “én”-t – a testünk lenne? az agyunk? a gondolataink? érzelmeink? –, akkor semmire sem mondhatjuk azt, hogy “Igen, ez az!”

Buddha tanításai közül talán ezt a legnehezebb felfogni. De amikor a valóságnak megfelelően tényleg megértjük, és nem csupán szavak szintjén mondogatjuk, hanem képesek leszünk ezt a megértést a gyakorlatba is átültetni, akkor radikálisan megváltozik a nézőpontunk. Mert abban a pillanatban, amikor kezdene bennünk kialakulni a feszültség, azonnal be fogjuk látni majd, hogy végeredményben nincs senki, aki haragudhat és nincs az sem, akire a haragunk ténylegesen irányulhat.

Összegzés

Nem számít, hányszor ismételgetjük el magunkban, hogy “Megőrzöm a nyugalmamat”, ez nagyon kevés lesz akkor és ott, amikor konkrétan indulatba jövünk.  Ha nem gyakoroljuk folyamatosan a gondolataink átalakítását, sosem érjük el azt a belső békét, amit mindannyian annyira szeretnénk.

A fenti felsorolás nem csupán egy szépen összeállított lista – ezek valójában eszközök, amiket arra használhatunk, hogy megszabadítsuk magunkat a frusztrációtól, haragtól és szomorúságtól. Ne felejtsük el, kellő gyakorlással bármelyikünk meg tudja csinálni.

Forrás: Nyolc buddhista tipp a harag kezelésére (angol nyelven)