Sántidéva írásai

Két szöveget tulajdonítanak Sántidévának, az egyik a Bódhicsarjávatára (Útmutató a Bódhiszattva életmódhoz) és Siksászamuccsaja (Gyakorlás Gyűjtemény).

A Bódhicsarjávatára több, mint 900 versszakból álló munka. Tibeti legendák érzékeltetik, hogy a szöveget eredetileg szóban mondták fel, ahogyan ez következik a szöveg saját irodalmi jellegzetességéből. Bár tibeti nyelvre többször is lefordították, és mélyen tisztelik a összes tibeti buddhista hagyományban, eredetileg szanszkrit nyelven alkották és szerkesztették. Az olvasót tíz fejezeten át vezeti a szöveg a bódhiszattvává* válás ösvényén.

A Siksászamuccsaja (Gyakorlás Gyűjteménye) 27 "káriká"-ból azaz versből áll, szútrák és más szent iratok idézéséből, és Sántidéva néhány magyarázatából, mindezt 19 fejezetbe rendezve. A teljes szöveg majdnem 95 százalékát a szent iratok idézetei teszik ki, és ezért erről a szövegről szólva elmondható, hogy bár megmutatkozik Sántidéva magyarázatában a képzettség, de mivel ez a magyarázat-rész nagyon rövid, ezért kevés eredetiség van az egész szövegben. Még a "kárikák", azaz a versek sem teljesen eredetiek, beleértve azt a néhány példányukat, amelyek olyan régebbi munkákból való idézetek, amiket "idézet készleteknek" is lehetne nevezni. Ez szembetűnő ellentétben van a Bódhicsarjávatárával, amit változatlanul kreatív irodalmi mestermunkaként tartanak számon, és amely bemutatja Sántidéva vallásos költőként való vitathatatlan ragyogóságát. Ennek ellenére a Siksászamuccsaja nagyon értékes, mert nem csak egy rendszerező összefoglalása a mahájána tanítások gyakorlatának, hanem sok olyan szöveg is megismerhető belőle, amelyek máskülönben nem maradtak fent szanszkrit nyelven. A Sántidéva által idézett szövegek száma 110 körül van. Mivel ezek többsége csak kínai és tibeti nyelvben áll rendelkezésre, a Siksászamuccsajának egyik legnagyobb érdeme, hogy a Sántidéva idejében meglévő szanszkrit kánon kiterjedéséről bizonyosodhatunk meg. Ugyanúgy, mint a Bódhicsarjávatárát, a Siksászamuccsaját is eredetileg szanszkrit nyelven alkották, ahogy azokat a szútrákat is, amelyeket idéz. Ennek ellenére, míg az a kis rész, amely Sántidéva magyarázatát tartalmazza, viszonylag szabályos szanszkrit nyelvű, addig az idézett szútrák buddhista-szanszkrit keverék nyelven olvashatóak. A Siksászamuccsaja egy novícius olvasó számára sokkal kevésbé hozzáférhető, mint a Bódhicsarjávatára és az elrendezése is összezavaró lehet.

Kinek íródtak ezek a szövegek? Arra következtethetünk a szövegekből, hogy olyan férfi olvasóknak/hallgatóknak szánták, akikben munkál a nők iránti szexuális vágy, mivel az olvasó/hallgató szexuális sóvárgásai mindig megvitatásra kerülnek a szövegekben. Ezért az a hímnemű forma használata, amivel az olvasót/hallgatót megszólítja, nem zavaró. A megszólított olvasó/hallgató szintén ért szanszkrit nyelven, és az i.u.7. században vagy utána él. Bár a szanszkrit nyelvtudás csak feltételezhető, de mindenképpen jól képzettnek kell lennie, azaz jártasnak a klasszikus szanszkrit kultúra gondolatkörében. Emellett nem szükségszerűen jár a bódhiszattva ösvényen, amikor még elkezdi olvasni vagy hallgatni a szövegeket, de késztetést érez az ösvényre való rálépésre a tanulmányozásuk hatására.

A szövegek olvasó/hallgató tábora magába foglalja a szerzeteseket és magába foglalhat világi követőket is. Míg a szerzetesek lényeges elemei a szöveg olvasó/hallgató táborának, és bizonyos szempontól ők az ideális közönség, de nem szükségszerűen kizárólagosak. Azok az életviteli elvek, amelyek megjelennek a Bódhicsarjávatára 5. fejezetében, megközelítik a vinaja szerzetesi szabályzatot, sőt néhány belőlük közvetlenül a prátimoksa (patimokkha páliul) szerzetesi szabálygyűjteményből kerültek át. De ezekből jó párnak a betartása a világi követők számára lehetetlenség vagy képtelenség. A Siksászamuccsajában szintén, Sántidéva természetesen jobbnak tartja a szerzetességet és dicséretreméltóbbnak, mint a világi életet, de kötelességének része meggyőzni a világi olvasót/hallgatót a szerzetesi életre való törekvésről. Kijelenti, hogy "minden születésben a nagyszerű bódhiszattva kilép.... a világi életből" — azaz szerzetes lesz (Siksászamuccsaja 14.) De ezt a folyamatot mindegyik létben meg kell újítani, hiszen mindegyik lét a világi élettel kezdődik. Sántidéva több alkalommal is utal világi bódhiszattvákra. Részben ez a szöveg, tehát, világiaknak is címzett.

* A bódhiszattva egy jövőbeni Buddha, és ezért egy tökéletesség felé vezető úton járó lény.
A hínajána buddhizmusban csak Gautama (Gótama) ilyen 'megszabadulásra törekvő lény'. Ezt a megnevezést (bódhiszatta) használja Gautama önmagára, amikor a korábbi életeiről és utolsó születésének a megszabadulása előtti időszakáról beszél.
A mahájána buddhizmusban, ezzel szemben, mindenki ilyen 'megszabadulásra törekvő lény', aki letette a bódhiszattva-fogadalmakat, aki a buddhista gyakorlás útjára lépett. Mivel így mindenki 'bódhiszattva' lett, a fogalom kiüresedett, felmerült az igény, hogy a bódhiszattvaság különböző szintjeit megkülönböztessék, aszerint, hogy ki milyen 'közel' van a megszabaduláshoz. Ennek egyik legelterjedtebb formája a 10 bódhiszattva-szint (bhúmi) leírása.

Forrás: Internetes Filozófiai Enciklopédia (angol nyelven)
Erkölcsi nézetek Sántidéva Siksászamuccsaja c. művében (angol nyelven)