A költő és playboy dalai láma

A hatodik dalai láma rövid élete és tragikus halála

Mai korunk felkavaró és rejtélyes eseményei közé bátran be lehetne sorolni a hatodik dalai láma életének történetét. 14 évesen Tibet legfőbb vallási és világi vezetőjének választották, ő azonban hátat fordított a szerzetesi életnek és a politikának. Fiatal felnőttként estéit kocsmákban töltötte barátaival és különböző nőkkel létesített szexuális kapcsolatot. Kicsapongó életmódja miatt “playboy” dalai lámának is nevezik.

Bevezetés

A hatodik dalai láma története elődjével, Őszentsége Ngavang Loszang Gjacoval, az ötödik dalai lámával kezdődik. A “nagy ötödik”-nek is nevezték, mert kiváló tudós és államférfi volt. Uralkodása alatt sikerült egyesíteni Tibetet a mongol Güsri kán segítségével, így ő lett az első olyan dalai láma, aki tényleges vallási és világi hatalommal egyaránt rendelkezett. Kiegyensúlyozott kapcsolatot folytatott nagy szomszédjával, Kínával is.

Annak ellenére, hogy az ötödik dalai láma 1682-ben halt meg, a fiatal régens, Szangje Gjaco és néhány segítője 15 éven keresztül titokban tartotta halálát. Eltérőek a vélemények arról, hogy vajon ez a csalás az ötödik dalai láma végakarata volt-e vagy a még általa kinevezett Szangje Gjaco egyéni ötlete. Bárhonnan is származott, ez a “csúsztatás” hárította el a lehetséges hatalmi harcokat, és biztosított békés átmenetet a hatodik dalai láma színre lépéséig.

A választás

Az ötödik dalai láma halála után a lehető legnagyobb titokban és minél előbb meg kellett keresni azt a fiút, aki az ötödik dalai láma újraszületéseként Tibet új vallási és állami vezetője lesz. Rá is találtak a Butánhoz közeli határvidéken egy 1683-ban született, nemesi származású fiúra, Szandzse Tendzinre. Két évesen a szüleivel együtt egy közeli kolostorba vitték, ahol mindenkitől és mindentől elszigetelve, több éven keresztül tartott a nevelése. Nem tudni, hogy ez pontosan hogyan zajlott, mert szigorú titoktartás övezte. Egyes források szerint a gyerek éhezésben, durva bánásmódban, bezárásban is részesült, hiszen ekkor még nem az volt a fontos, hogy bölcs és igazságos uralkodó váljon belőle, hanem hogy kiderítsék, tényleg ő lehet-e az ötödik dalai láma újraszületése. Akkori nevelői sem a tudósok közül kerültek ki.

1697-ben a kínai császár fülébe jutott, hogy az ötödik dalai láma már nem él, így a régens kénytelen volt nyilvánosságra hozni a “nagy ötödik” halálát. Addigra már a 14 éves Sandzse Tendzint titokban Lhászába hozták. 1697 decemberében szerzetesnövendékké – gecul - avatták, majd pedig a trónra emelték Őszentsége, a hatodik dalai láma Cangjang Gjaco néven. A frissen elkészült Potala palotába költöztették.

A tinédzser korú dalai láma szerzetessé nevelése folytatódott, de ő az idő múlásával egyre kevesebb ezirányú érdeklődést mutatott. Teljes jogú szerzetessé – gelong - való felszentelésétől eleinte vonakodott, később pedig egyértelműen visszautasította, sőt a szerzetesnövendéki – gecul – fokozat alól is feloldozását kérte. Éjjelente kocsmákba kezdett járni, és többször látták őt részegen ivócimboráival együtt Lhásza utcáin. Selyemruhákban járt, mint egy nemesember. Van, aki szerint egy sátrat tartott fenn a Potala palotán kívül, ahová nőket vitt. Más források szerint vendégfogadókban vagy bordélyokban töltötte éjszakáit. Emellett verseket is írt.

Ellenség közel és távol

Pekingben akkor Kanghszi császár, Kína hosszú történelmének egyik legfélelmetesebb uralkodója uralkodott. Tibet, a szövetségeseivel, a mongol törzsek egy részével lehetséges katona fenyegetést jelentett Kína számára. Ahogy fentebb írtam, a “nagy ötödik” dalai láma fő katonai szövetségese a Tibetet egyesítő egyik mongol törzsfőnök, Güsri kán volt, aki a “Tibet királya” címet kapta. 

Güsri unokája, Lhaszang kán azonban már Kínához való hűségéről biztosította Kanghszit. Ez kapóra jött a kínai császárnak, mivel nem bízott a tibeti régensben, Szangje Gjacoban. A hataloméhes Lhaszang kán foglyul ejtette Szangje Gjacot – aki ekkorra már lemondott régensi tisztéről -, és 1705-ben lefejeztette.

A hatodik dalai láma elismerte Lhaszang kán hatalmát Tibetben, és folytatta addigi életmódját.

A vég

Ennek ellenére Lhaszang kán figyelme ezután a kicsapongó dalai lámára irányult, aki botrányos viselkedése ellenére megnyerő fiatal férfi volt, és népszerű a tibetiek körében. Lhaszang a dalai lámát saját hatalmára nézve veszélyesnek ítélte.

1706 nyarára sikerült annyi nemesi támogatót maga mögé állítania, hogy nyíltan megvádolhatta Cangjang Gjacot azzal, hogy ő “nem valódi” dalai láma. Elfogatta és egy Lhászán kívüli táborhelyre vitette. Kanghszi császár pedig utasította Lhaszang kánt, hogy hozassa Cangjang Gjacot Pekingbe, és ott majd döntenek további sorsáról.

Drepung kolostor közelében azonban szerzetesek kiszabadították a fogoly dalai lámát és a kolostorba vitték. Ekkor Lhaszang kán ágyúkkal jelent meg a kolostornál. A dalai láma - hogy elejét vegye a további erőszaknak – úgy határozott, megadja magát Lhaszangnak. Elhagyta a kolostort néhány hű barátjával, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy vele menjenek. Lhaszang kán elfogadta a dalai láma megadását, de barátait lemészárolta, sőt némely forrás szerint parancsot adott a kolostor megrohanására is.

A fogoly dalai lámával tovább indultak a mongol katonák Peking felé. A hosszú út során állítólag megbetegedett és 1706 novemberében halt meg, már Kínához tartozó területen. 24 éves volt. Valójában nem tudni, hogy pontosan mi okozta a halálát. A tibetiek szerint az őt kísérő katonák megölték, hiszen sem a kínai császárnak, sem Lhaszang kánnak nem volt érdeke, hogy a minden hatalmától megfosztott dalai láma tovább éljen.

A tibeti néphagyomány nem akarta elhinni, hogy meghalt, mert szerintük igazságtalan volt a tróntól való megfosztása és az elhurcolása. Így azt terjesztették, hogy elmenekült a fogságból és évtizedeken keresztül bujdosott és verseket írt.

A költő

A fiatalon elhunyt hatodik dalai lámát, Cangjang Gjacot alig érdekelte, hogy ő Tibet legfőbb vallási és világi vezetője. A zavaros tibeti bel-és külpolitikával pedig egyáltalán nem foglalkozott. De a versei, amiket örökül hagyott, arról árulkodnak, hogy őrlődött a szerzetesi élet és szerelmi ügyei között. Sajnos, uralkodónak és vallási vezetőnek egyértelműen alkalmatlannak bizonyult, annak ellenére, hogy ezt a szerepet várták el tőle – és pontosan ezért megindító életének története.

Versei, amelyek az életről, halálról, szerelemről, vágyakozásról, erotikáról szólnak, ma is a tibeti irodalom legkedveltebbjei közé tartoznak. Az alábbi versidézetek a Tudást Őrző Tiszta Tenger – Tibeti dalok című könyvből valók (szerkesztette Sári László, fordította Rab Zsuzsa). A legutolsó verset Professzor Paul Williams könyvéből: Songs of love, poems of sadness: the erotic verse of the sixth Dalai Lama fordítottam.

4 / Véletlen-lelt szeretőmtől

a véletlen elválasztott.

Mintha fehér tűzű türkizt

leltem s el is dobtam volna.

25 / Kong-phrug szerzetestársamnak

fogoly méhként verdes lelke -

együtt ittunk, nővel is hált,

és most a vallásba révül.

32 / Szeretőm, ki hajlott hozzám,

megkívánta más szerelmét.

A lelkemet gyötrő bánat

élő testem is szaggatja.

47/ Ha nem gondolsz elmúlásra,

ostoba vagy,

még ha másban okos is.

52/ Te szakállas sárga kutya,

ki embernél okosabb vagy!

Éji utam el ne áruld,

s azt se: hajnalban tértem meg!

Szeretőt keresni mentem,

lehullott a hó hajnalra.

Mikor lakom palotámban,

nevem: Szent Tudás Őrzője

Ha Lhászában lent csavargok,

ott úgy hívnak: vidám legény.

Titkom minek rejtegessem?

A hó rávall lépteimre.

“Jáma, karmám tükre,

Uralkodója az alvilágnak,

Ítélned kell és igazságot kell adnod.

Itt, amíg éltem, nem kaptam méltányosságot.”

Forrás: A hatodik dalai láma (angol nyelven)

           Buddhizmus, misztika, Tibet (Nagy Károly könyve)

           A hatodik dalai láma (beszélgetés Professzor Paul Williams-szel - angol nyelven)

Az iszlám buddhista megközelítése

Alexander Berzin, 2006. november

Eredetileg Az iszlám és vallásközi kapcsolatok: Gerald Weisfeld Előadások 2006. címmel, 2007-ben kiadott mű részlete

Bevezetés

A globális felmelegedés és a globalizáció problémái egyre jobban a figyelem középpontjába kerülnek, és annak fontossága, amit Őszentsége, a Tizennegyedik Dalai Láma “egyetemes felelősségnek” hív, egyre inkább nyilvánvalóvá válik.  A fenntartható fejlődés, de még a túlélés is, függ a nemzetektől, kultúráktól, vallásoktól és az egyénektől, akik részt vállalnak abban a felelősségteljes feladatban, hogy megpróbálják megoldani ezeket az egyetemes problémákat. Az ilyen együttműködés egyik legfontosabb alapja a kölcsönös egyetértés. A más kultúrákról való ismeretterjesztéssel, remélhetőleg, elkerülhetjük azt a végzetes következményt, amely a jövőben esetleg bekövetkező “civilizációk összecsapásából” adódhatna.

Két ilyen civilizáció a buddhista és az iszlám világ. A történelem során ez a két civilizáció kölcsönösen hatott egymásra mind építő, mind pedig problémás módon. Egymás elleni harcukban vallási ideológiákkal buzdították csapataikat, de ha ennek mélyebben utánanézünk, láthatjuk, hogy a konfliktusok mögött elsősorban gazdasági, politikai és katonai- stratégiai okok húzódtak.

Jelenleg a világ nagyon kis részén élnek együtt hagyományos buddhista és iszlám csoportok. Abban a néhány régióban, ahol keverednek – mint Tibet, Ladakh és Thaiföld déli része –, ezt a kölcsönhatást annyira erősen befolyásolják más kultúrák és etnikai csoportok hatásai, hogy nem lehet érdemben kifejezetten buddhista vagy muzulmán tényezőket elkülöníteni, a szélesebb összefüggéseiken kívül. Más területeken, mint Malajzia és Indonézia, a buddhista népességet a külföldi kínaiak jelentik, és így a kölcsönhatást közöttük és az őslakos muzulmánok között elsődlegesen gazdasági tényezők irányítják. Röviden, úgy tűnik, hogy vallási különbözőségek kis szerepet játszanak a jelenlegi buddhista-iszlám kapcsolatokban.

Akkor mi a célja a buddhista-muzulmán párbeszéd szorgalmazásának? E két vallás között mindig lesznek ideológiai különbségek, és természetesen, ezeket ismerni kell és tudomásul venni, így nem származik belőle akaratlanul is sértés a másik fél számára. Ennek ellenére, ha felismerjük és megerősítjük az alapvető közös emberi értékeket – mint azt a tényt, hogy senki sem szeretne szenvedni és mindenki boldog szeretne lenni, és ez mindannyiunkat összekapcsol –, akkor minden közösség tagja, nem csupán buddhista vagy muzulmán, közösen képes kezelni erőforrásait és összpontosítani tudja erőfeszítéseit abban, hogy a sürgető globális problémákat közösen próbálják meg megoldani.

Most itt áttekintjük a buddhista – muzulmán kölcsönhatás történetét a [Mohamed] Próféta utáni első évezreden keresztül, leginkább arra fókuszálva, hogy az indo-tibeti buddhista hagyomány megismerkedett az iszlám vallással, és azokat a tényeket is megemlítjük, amelyeket harmonikusnak vagy problémásnak tekintünk. Ez utóbbiak arra figyelmeztetnek, hogy kezelésükhöz kölcsönös tolerancia szükséges, így elkerülhetjük az együttműködés bármilyen formájú visszautasítását. Másfelől, ezek a közös pontok előrevihetnek abban, hogy olyan pozitív alapot rakjunk le, amelyeken felépíthetjük a kölcsönös tiszteletet és összehangolhatjuk az erőfeszítéseinket. Ebben a cikkben nem térek ki az Ilhanidák időszakára, amikor 1256 és 1295 között a mongol uralkodók az iszlám vallásra való áttérésük előtt a tibeti buddhizmust támogatták és terjesztették. Szintén nem sorolom fel az ujgur buddhisták reakcióit az i.u. 11. és 14. század közötti iszlám terjeszkedéssel kapcsolatban az ujgur fennhatóság alá tartozó Kelet-Turkesztánban (jelenleg Hszincsiang- Xinjiang Kínában)

Buddhista és iszlám világ kölcsönhatásának történelmi áttekintése

A történelmi Buddha Közép-India északi részén élt, i.e. 566 és 485 között, Mohamed Próféta pedig az Arab-félszigeten, i.u. 570 és 632 között. Emiatt a buddhista irodalomban – a kialakulását követő több évszázadon keresztül – nem is találhatunk utalást az iszlámra vagy tanításaira. A buddhista források, még az iszlám vallás megerősödése után is, csak ritkán említik meg az iszlám tanokat. A két nép közötti, bármilyen jellegű kölcsönhatás az egymás hitéről való kevéske tudáson alapult.

Buddhisták az Omajjádok és Abbászida uralom alatt

A történelmi Buddha utáni, korai évszázadok során a buddhista tanítások az Indiai-félszigetről szétterjedtek a mai Afganisztán, Kelet-Irán, Üzbegisztán, Türkmenisztán és Tádzsikisztán területein. Szerzetesi és világi közösségek egyaránt kialakultak itt. A [Mohamed] Próféta halála után három évtizeddel később ezek a régiók arab iszlám befolyás alá kerültek, először az Omajjádok, aztán az Abbászida kalifátus uralma következett. Ekkor az ottani buddhisták dhimmi státuszt kaptak. Ez azt jelentette, hogy – nem muzulmánként – követhették ugyan az eredeti vallásukat, de a világiakat extra fejadó megfizetésére kötelezték. Volt némi vallási jellegű üldözés, de az nem tartott sokáig, és a buddhistáknak azt is engedélyezték, hogy újraépítsék bármelyik lerombolt kolostorukat. Ennek ellenére, úgy tűnik, hogy a dhimmi státuszú buddhista közösség nem igazán érdeklődött az iszlám iránt és nem is írt róla. Ebben az időszakban több buddhista tért át az iszlám hitre ezeken a területeken. Áttérésük oka régiónként és egyénenként változott. Úgy tűnik azonban, hogy az áttérések fő indítékai inkább gazdasági és politikai jellegűek voltak, nem pedig a vallásos meggyőződés vagy az erőszaknak való engedés. Nem igazán található olyan írásos feljegyzés ezekről az áttérésekről, amely vallási vagy más okot említene magyarázatként.

Buddhista tudósok Bagdadban

Az első komolyabb kapcsolat buddhista és muzulmán tudósok között i.u. 9. század közepén, az Abbászida uralom időszaka alatt kezdődött. A 9. század elején Abd Allah al-Mamún kalifa építtette meg Bagdadban a Bölcsesség Házát (arab nyelven: Bajt al-Hikma),

hogy ott lefordítsák és tanulmányozhassák a görög és indiai kulturális világból származó szövegeket, különös tekintettel a tudományos tárgyú írásokra. Ennek részeként al-Mamúm kalifa fia, al-Mahdi, buddhista tudósokat hívott meg Indiából és a hatalmas Baktra (Balkh) város Nava Vihara kolostorából (Baktra v. Balkh a mai Afganisztán területén fekvő ókori Baktria fővárosa volt)

Nem tudjuk, hogy Bagdadban a buddhista szerzetesek hivatalosan is kapcsolatba kerültek-e a Bölcsesség Házával. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy folytattak párbeszédet iszlám tudósokkal abban az időben. A bizonyíték erre A vallási és filozófiai szekták könyvből (arab neve: Kitáb al-milal va-l-nihal) származik, az iszlám eretnekekről szóló tanulmányból, amiben egy i.u. 12. századi iszmáilita teológus, Ibn Hazm ad egy rövid áttekintést az iszlám tudósoknak a buddhizmusról akkoriban alkotott képéről. És mivel az iszlám tudósok főleg a görög gondolatok iránt érdeklődtek, így nem a buddhizmust tanulmányozták kellő mélységgel.

Úgy tűnik, hogy Bagdadban maguk a buddhista tudósok sem nagyon érdeklődtek az iszlám tanok iránt. Bár akkoriban a szerzetesek a buddhista kolostori egyetemeken, a mai Afganisztán területén és az Indiai-félszigeten, élénk eszmecserét folytattak különböző nem-buddhista indiai nézetrendszerek kijelentéseiről, nincs bizonyíték arra, hogy bármilyen jellegű párbeszéd lett volna közöttük és muzulmán tudósok között. Ilyesmiről szanszkrit nyelvű buddhista filozófiai értekezésekben sem akkor, sem utána nem tesznek semmiféle említést.

Buddhista kolostorok elpusztítása az Indiai-félszigeten

Az Indiai-félszigeten sok buddhista kolostort romboltak le különféle katonai támadások során, elsőként az i.u. 8. század első felében az Omajjád erők, később az Abbászidák alatt, az i.u. 11. század elejétől a 13. század közepéig, türk vazallus államok iszlám vallású, vegyes nemzetiségű csapatai.

A kolostorok nem heverték ki ezt a pusztítást, és bár itt, az Indai-félszigeten a későbbiekben sok buddhista az iszlámra tért át, azonban a buddhisták többsége beleolvadt az általános hindu népességbe.

A türk betöréseket, úgy tűnik, elsősorban katonai, politikai és gazdasági tényezők motiválták, nem annyira vallásos lelkesedés. Ennek ellenére, meg kell említeni azokat a történelmi dokumentumokat, amelyek muzulmán, buddhista és nyugati oldalról is egyaránt beszámolnak azokról a kegyetlenkedésekről és vallásos fanatizmusról, amelyek ezeket a hadjáratokat végigkísérték. Viszont attól függetlenül, hogy mik lehettek a rombolások okai, [gazdasági vagy vallási indíték], azokból az időkből a buddhista irodalomban nincs több információ az iszlám tanítások buddhista megközelítéséről.

Muzulmánok az ötödik dalai láma idején Tibetben

A szülőföldjükön pusztító éhínség miatt a 17. század közepén egy csoport kasmíri muzulmán emigráns telepedett le Lhászában (Tibetben), az ötödik dalai láma politikai uralkodása során.

Az ötödik dalai láma, vallási tolerancia politikájának részeként, különleges kiváltságokat adott a muzulmánoknak. Földterületet adományozott részükre mecsetnek és temetőnek; engedélyezte nekik, hogy egy olyan öt tagból álló bizottságot válasszanak, akik felügyelik az ő belső ügyeiket; engedte nekik, hogy saját vitás kérdéseiket függetlenül, a saria jognak megfelelően rendezzék, és nem kellett adót sem fizetniük. Bár ezek a kiváltságok kifejezték a buddhista tiszteletet Tibetben a muzulmán közösség autonómiája iránt, de nem utalnak semmiféle vallásközi párbeszéd meglétére.

Következtetés

Ebből az áttekintésből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy bár az indo-tibeti buddhista világnak és az iszlám világnak, a [Mohamed] Prófétát követő első évezreden keresztül, többször is kapcsolatba kerültek egymással, mind békés és mind pedig problémás módon, buddhista oldalról mégsem tapasztalhatunk különösebb érdeklődést az iszlám tanításai iránt.

Forrás: Iszlám buddhista megközelítése (angol nyelven)

A bön és a tibeti buddhizmus - Alexander Berzin előadásának nyers jegyzete

Az előadás végén feltett kérdések és válaszok

Kérdések és válaszok

 

Kérdés:  A bön és buddhizmus közötti különbség [kihangsúlyozásának] egyik érve, hogy a buddhizmus Buddhától ered, egy teljesen megvilágosodott lénytől, emellett jól dokumentált és van átadási vonala is, ellenben a bön nem olyantól származik, aki teljesen megvilágosodott.

 

Alex: Honnan tudjuk, hogy Buddha egy teljesen megvilágosodott lény volt? Nincsen erről semmilyen feljegyzés és nem készült róla hang-vagy képfelvétel sem. Honnan tudjuk egyáltalán, hogy a buddhista iratok valójában azt tartalmazzák, amit Buddha tanított? Róla és tanításairól szóló szövegek is csak körübelül 400 évvel Buddha halála után jelentek meg. Honnan tudjuk, hogy azok az emberek, akik közvetítették a tanításokat, pontosan emlékeztek? Ebben az átadási vonalban mindenkinek pontos memóriája volt és sosem tévedett, még akkor se, ha csak egyszer hallotta [Buddha tanításait]? Ez [a kijelentés] erős túlzás volna.

 

Nem gondolnám, hogy indokolt volna azt mondani, hogy Buddha megvilágosodott volt, de Shenrab Miwo nem. Hogyan is mondhatnánk, hogy ő nem volt az? Nem tanulmányoztam az életrajzát, így nem vagyok járatos a részletekben, de változtat-e ez valamit? Ez elvezet egy bonyolult fejtegetéshez arról, hogy vajon Buddha tanította-e a mahájána szútrákat? Mert ez ugyanaz a jellegű vita. Minden attól függ, hogy hogyan határozzuk meg a Buddhát? Ha úgy, mint a hínajána (théraváda - 'kis szekér') irányzat, mi is történelmi alaknak [gondoljuk], akkor nyilvánvalóan Buddha nem taníthatta a mahájána szútrákat, hacsak azt nem állítjuk, hogy titokban tanította és nem nyilvánosan adta át [másoknak]. A mahájána szútrák meghatározása szerint, valójában Buddha volt a mahájána szútrák tanítója - három testben, és zillion formában megtestesülve, mindenütt a térben és időben, és így tovább. Ilyen fajta Buddha könnyedén taníthatta a mahájána szútrákat. Éppen úgy, mint amikor az átadási vonal forrásáról beszélünk, azt gondolom, tisztában kell lennünk azzal, hogy Buddha melyik megjelenési formájára utalunk. Buddha Sákjamuniról vagy Shenrab Miworól, mint történelmi személyekről beszélünk, vagy arról a szempontról, ahogyan ők maguk leírnának egy megvilágosodott lényt?

 

Végül, a próba az, vajon a személy tanítása valóban használható-e a megvilágosodáshoz való eljutásban? Ez az, amiről megtudjuk egy tanítás érvényességét. Hacsak nincsen mindentudó elmét, nem vagyunk képesek észlelni azt, vajon bárki más megvalósította-e. Tehát honnan tudjuk, hogy bárki más megvalósította? Nem tudjuk. Lehet némi fogalmunk a tényből, hogy minden hagyomány létrehozott néhány fantasztikus lényt. Számomra ez elég. Én nem veszem szó szerint a dolgokat. Azt gondolom, hogy jobb, ha egy kicsit objektívebben tekintünk ezekre a dolgokra. Buddha egyik vagy másik jellegű meghatározása nagyon is hatással van a tanítás eredetének bemutatására.

 

Résztvevő: A bön három típusáról beszélnek: a régi bön, a szövegek elrejtése előtti bön; a Yungdrung bön, a hagyományosabb típusú bön a dzogcsennel, mádhjámikával, pradzsnyápáramitával és így tovább; az új típusú bön, Guru Rinpocse közös átadási vonalával. Az elmúlt század elején Sharcse, a nagy mester, ezáltal az új bön módszer által érte el a szivárvány testet.

 

Alex: Nem hallottam az új bönről. Teljesen bizonyos, hogy vannak, akik gond nélkül együtt gyakorolják a bönt és nyingmapát. És vannak olyan bön tudósok, akik a gelugpa vitaiskolákba járnak. Ahogy már említettem, az elrejtett szövegek felfedezői között többen voltak olyanok, aki mindkét hagyomány szövegeire rábukkant. A Szamje kolostorban fordítók együtt dolgoztak. Tehát némileg mindig is hatottak egymásra. Nem tudom, hogy mi volna a jellegzetes különbség a Yungdrung bön és az új bön között. A Yungdrung bönnek és a nyingmapának szintén közös az átadási vonala. Talán csak abból a szempontból [lehet különbség], hogy Guru Rinpocse benne van-e az átadási vonalban. Azt gondolom, a lecke, amit meg kell tanulnunk, hogy a bön a tibeti szellemi tanítások egyik átadási vonala, és nem valami rémísztő dolog, amiben "rossz fiúk" vagy ördögi vallásgyakorlók voltak.

 

Kérdés:  Ez a több, nyilvánosságra került ismeret a bönről jelenlegi fejlemény?

 

Alex:  Azt gondolom, igen. Általában egy valamilyen csoportra irányuló negatív kivetítés az arról a csoportról való teljes tudatlanságon alapul, mint amikor a muzulmánokból ördögöt csinálnak. Természetesen, a bönnel kapcsolatos nyilvános ismereteink jobbára újak. Nagyon nagy része van ebben Őszentségének, a Dalai Lámának, de nem ő az egyetlen. Az ötödik dalai láma idején vetettek véget a mongolok egy 150 éves polgárháborúnak, és ők tették meg az ötödik dalai lámát Tibet politikai vezetőjének. Ez nagyon sok okra vezethető vissza.

 

A negyedik dalai láma mongol volt. Az első pancsen láma, a negyedik és ötödik dalai láma oktatójaként, választotta ki az ötödik dalai lámát. Teljesen indokolt, hogy a mongolok támogatták az ő mongol származású negyedik dalai lámájuk reinkarnációját. Az ötödik dalai láma irányelve volt a Tibeten belüli különböző csoportok összebékítése, hogy véget vessen ennek a szörnyű polgárháborús időszaknak. Ő nem csupán összehozta az összes hagyományt és helyet biztosított számukra a Monlam fesztiválon, de a két fő nyingmapa átadási vonalat képviselő különböző nyingmapa kolostorokat kérte meg arra, hogy végezzenek szertartásokat a tibeti állam sikeréért. Bön kolostorokat is felkért, hogy végezzenek szertartásokat az állam sikere érdekében. A jelenlegi [tizennegyedik] dalai láma mondta, hogy megpróbálja folytatni a Nagy Ötödik irányelvét. Jelenleg a menekülthelyzet miatt mindegyik hagyomány egyformán nyilvánosan is terítékre került. Ezért van most információnk mindegyikről.

 

Kérdés: Egy nyugati is írt egy értekezést a bönről 1967-ben.

 

Alex:  Igen. A bön kolostorokat [David] Snellgrove tanulmányozta az ötvenes és hatvanas években.

 

Kérdés:  Az iráni kultúrában vannak-e dzogcsen elemek?

 

Alex:  Nem gondolnám. Még a bön teremtésmítosz is teljesen különbözik az ősi iráni zoroasztrizmus teremtés mítoszától. Amit mondtam, az az, hogy a buddhizmus egészen korán jelen volt az iráni kulturális területeken. Ha egy buddhista tanítást úgy határozunk meg, mint ami hozzásegít valakit a megvilágosodáshoz, egy megvilágosodott lény összes képességével, akkor az a tanítás buddhista, akár buddhistának nevezzük, akár nem. A bön nem feltétlenül iráni kulturális területről érkezett, bár Tibet nyugati területe iráni kulturális terület volt, és a bön követők azt mondják, hogy az ő hagyományuk onnan érkezett. Valószínű, hogy a Nyugat-Tibet és Khotán közötti kapcsolaton keresztül [jöhetett], ami éppen olyan jól dokumentált kulturális kapcsolat volt, mint a nyugat-tibeti és az iráni kulturális területek közötti. Legalábbis elképzelhető.

 

Kérdés:  Nem megalapozott-e az, hogy a bön idősebb, mint a buddhizmus?

 

Alex:  Honnan tudnánk, hogy idősebb? Elfogadjuk, hogy Shenrab Miwo harmincezer évvel ezelőtt élt a kőkorban vagy bronzkorban? Mennyire fontos ez? Én úgy értelmezem, hogy a bön befolyással volt a buddhizmusra Tibetben: azaz befolyásolták azt a módot, ahogy a tibeti buddhisták megjelenítik a buddhizmust. Ez világos. Ezzel nem vitatkoznék. De nem tudom, hogyan lehetne valaha is kiderítenünk objektíven, hogy ki jött először.

 

Kérdés:  A dzogcsen gyakorlata idősebb, mint a buddhizmus, nemdebár?

 

Zoroaszter (Zarathustra) ábrázolás

Alex:  Úgyszintén, itt sem látom, miképpen tudhatná ezt bárki is. Attól függ, hogyan határozzuk meg a dzogcsent. Ha úgy határozzuk meg, mint egy olyan tanítást, ami elvezet bennünket a megvilágosodáshoz, akkor a történelmi Buddha előtt érkezett-e? A buddhisták maguk mondanák, hogy a történelmi Buddha előtt is voltak Buddhák, akik a megvilágosodás eléréséhez szükséges módszereket tanították. Ha Shenrab Miwot egy korai Buddhának hívja valaki, az rendben is van. Miért ne? Mi volna a különbség? Ön a dzogcsenről, mint egy teljesen kifejlesztett rendszerről kérdez, ami megvilágosodáshoz vezet vagy pedig bizonyos módszerekről, amit a dzogcsenben is használtak, és ami egy korábbi gyakorlatból ered? A dzogcsen természetesen nincs benne a zoroasztrizmusban. Zoroaszter (Zarathustra) csak körülbelül ötven évvel a történelmi Buddha előtt élt, nem pedig harmincezer évvel azelőtt. Nincsen olyan dokumentált vallás, ami annyira messze visszanyúlna. Egy másik dolog pedig az, hogy ha egy hagyomány [művelőit] "rossz fiúknak" címkéznek, akkor az a hagyomány ezért a rossz nyilvánosságért egészen biztosan kárpótolni fogja magát azzal, hogy ők nagyon régiek. De szó szerint kell-e ezt vennünk? Én nem tenném ezt. De ha valaki viszont szó szerint szeretné venni, akkor tegye!

 

(a Kérdések és válaszok még folytatódnak a következő részben)

 

Forrás: A bön és a tibeti buddhizmus (angol nyelven)