A tíz tökéletesség (páramitá) a théraváda buddhizmusban

A théraváda buddhizmusban éppen úgy jelen vannak a tökéletességek, a páramiták vagy páli nyelven páramík, mint a mahájána buddhizmusban. (a mahájána buddhizmus hat tökéletességet sorol fel, amelyekről ITT írtam bejegyzést) Feltehetőleg a páramík nem tartoznak az eredeti théraváda tanítások közé, mert a páli kánon legősibbnek tekintett részében ilyenformán nem találhatók meg, csak az újabb részekben, illetve a kánonhoz tartozó magyarázószövegekben.

Például a tíz páramí a Dzsátakákban – “Születés történetek” - úgy jelenik meg, hogy egy-egy mesét szentelnek minden tökéletességnek. (a Dzsátakák a Szutta-pitaka – “Tanbeszédek kosara” – része, 547 állatmesét tartalmazó buddhista mese-és történetgyűjtemény. ITT írtam róla bejegyzést)

A tíz tökéletesség egymásból következik, ezért meghatározott a sorrendjük.

A tíz páramí a théraváda buddhizmusban

1. Az adakozás tökéletessége (dána)

Ebbe nem csupán a konkrét adományozás tartozik bele, hanem a nagylelkűség és az önzetlenség is. Nem számít, ki mennyit ad vagy ki mennyit kap. Nincs szükség köszönetre, viszonzásra. Nincsenek kikötések és nincsenek elvárások. Maga az adás ténye okoz örömet.

Az ily módon való adakozás, nagylelkűség lazít az önzőségen (és önző vágyakon), és segít a ragaszkodásmentesség kifejlesztésében. Ugyanakkor eljuttat a következő tökéletességhez, az erkölcsösséghez is.

2. Az erkölcsösség tökéletessége (szilá)

Bár úgy tartják, hogy az erkölcsös vagy helyes viselkedés természetes módon, önmagától következik az önző vágyak elengedéséből, de ez fordítva is igaz lehet: az önző vágyaktól való megszabadulás természetes módon ered az erkölcsös vagy helyes viselkedésből.

Ázsia nagy részén a buddhista világi hívők legalapvetőbb gyakorlata az, hogy alamizsnát adnak a kolostorban élőknek, és igyekeznek betartani az öt fogadalmat. Ezek a fogadalmak nem annyira önkényes szabályok, hanem inkább elvek, amelyeket annak érdekében alkalmazhatunk, hogy harmóniában élhessünk környezetünkkel.

Az első két páramí, az adakozás értékének teljes megértése és a környezetünkkel való harmónia elvezet a következő tökéletességhez, a lemondáshoz.

3. A lemondás tökéletessége (nekkhamma)

A lemondást úgy értelmezik a buddhizmusban, hogy elengedjük mindazt, ami a szenvedéshez és a tudatlansághoz köt. Bár ez nagyon jól hangzik, de könnyebb mondani, mint megcsinálni. Ugyanis leggyakrabban pontosan a szenvedéshez és tudatlansághoz kötő dolgokról gondoljuk azt, hogy boldogtalanok leszünk nélkülük.

Buddha tanítása szerint az igazi lemondáshoz nélkülözhetetlen, hogy teljes mértékben felfogjuk és megértsük azt, hogyan okozunk magunknak szenvedést a mohóságunkkal és önzőségünkkel. Amikor ezt megtesszük, a lemondás önmagától bekövetkezik, és inkább pozitív és felszabadító érzésként észleljük, nem pedig büntetésként.

Úgy tartják, hogy a lemondást a bölcsesség tökéletesítheti.

4. A megkülönböztető bölcsesség (pannyá)

A bölcsesség ebben az esetben a négy nemes igazság teljes felfogását és megértését jelenti, és a jelenségek valódi természetének (állandótlanság, én-telenség) belátását.

A bölcsesség az életerő, energia által tökéletesíthető, ami a következő páramí.

5. Az életerő/energia tökéletessége (virija)

Az életerő vagy energia itt azt jelenti, hogy ezen a szellemi ösvényen félelem nélkül, eltökélten, határozottan haladunk. Ebben az esetben is fennáll a kölcsönös hatás: a bölcsességet az életerő, a határozottság tökéletesíti, ugyanakkor a bölcsesség tökéletesítéséből magától jön létre a félelemnélküliség, határozottság.

Az életerő, a szorgalom fejlesztése és terelése kiérleli a türelmet.

6. A türelem tökéletessége (khanti)

A határozottság, félelemnélküliségből kifejlődik a türelem. A “khanti” szó jelentése “érzéketlen rá” vagy “képes neki ellenállni”. Ezért fordíthatjuk toleranciának, kitartásnak és önuralomnak is, éppen úgy, mint türelemnek vagy béketűrésnek.

A khanti segítségével könnyebben eltűrjük a nehézségeket, akárcsak azokat a kényelmetlenségeket vagy szenvedést, amiket mások okoznak. Sőt, még akár arra is képesek leszünk, hogy segítsünk rajtuk/nekik.

7. A szavahihetőség tökéletessége (szaccsa)

Ha sikerült kifejlesztenünk a türelmet és béketűrést, akkor könnyebben kimondjuk az igazságot, még akkor is, ha az emberek nem akarják hallani. A szavahihetőség becsületességben, igazságosságban és őszinteségben is megnyilvánul, és segít az elszántság és a céltudatosság kialakításában.

8. A céltudatosság tökéletessége (adhitthána)

A céltudatosság meghatározza azt, hogy mi szükséges a megvilágosodáshoz, és kiküszöböl mindent, ami az útjában van. Az ilyen módon megtisztított és szennyezetlen ösvényen kifejlődik a szerető kedvesség.

9. A szerető kedvesség tökéletessége (mettá)

A szerető kedvesség egy olyan elmeállapot, amit az emberek többségében gyakorlással ki lehet alakítani. Elengedhetetlen az énközpontúvá szűkült tudat megnyitásához. A mettá az önzés, a harag és a félelem ellenszere. (a könyörületességről vagy mettáról ITT írtam bejegyzést)

10. Az egykedvűség/lelki egyensúly tökéletessége (upekkhá)

Az “upekkhá” szó páli nyelven semlegességet, egykedvűséget, közömbösséget jelent. Az egykedvűség vagy semlegesség lehetővé teszi azt, hogy pártatlanul nézzük a dolgokat. A kialakított objektív és tárgyilagos szemlélet birtokában nem sodornak sehová sem a vágyaink, vonzódásaink vagy ellenérzéseink.

 Forrás: Tíz páramita a théraváda buddhizmusban (angol nyelven)

A hat elem gyakorlat 5.

(vissza az 1. részhez - bevezető és a föld elem)

(vissza a 2. részhez - víz és tűz elem)

(vissza a 3. részhez - levegő elem)

(vissza a 4. részhez - tér elem)

A tudat elem

Bár nem teljesen magától értetődő, a tudat ugyanolyan elemnek számít, mint a fizikai elemek vagy akár a tér. Annak idején itt a Földünkön valahogy élet keletkezett, és az élőlények evolúciója során megjelent a tudat. Hiszen minden élőlénynek, még egy amőbának is meg kell tudnia különböztetni önmagát a külvilágtól. 

Az MN 140. szuttában Buddha ezt mondja: “Ezután csak a tudat marad meg, amely immár tiszta és áttetsző.”

Nem tudjuk pontosan, hogy ezt hogyan értette. Lehetséges, hogy a tudat belső és valódi természetére utalt, ami eredendően tiszta és áttetsző. Vagy pedig egyszerűen csak úgy gondolta, hogy a tudatunk azáltal lesz tiszta és áttetsző, hogy elengedte az öt másik elemet. Bárhogyan is értette, a hat elem gyakorlat végzése során eddig felismertük, hogy nincs semmi sem, amibe kapaszkodhatnánk. Most pedig a tudatunk saját magára – a kapaszkodóra - irányítja figyelmét.

A gyakorlásnak ezen a szintjén észrevesszük és tudatosítjuk is magunkban, hogy milyen érzések, gondolatok, képzetek, érzelmek keletkeznek bennünk, amelyek maradnak egy ideig, majd pedig eltűnnek a semmibe. Ezek közül egyik sem állandó, mindegyik eltávozik belőlünk, mint ahogyan a föld, víz, tűz, levegő és tér elemek keresztülfolynak a testi formánkon. Tehát a “tudat ezen összetevői”- érzések, gondolatok, képzetek, érzelmek – nem rögzített, szilárd részeink, és nem mi vagyunk. Végeredményben, mint ahogyan nincs semmi sem, amibe kapaszkodhatnánk, ugyanúgy nincs senki sem, aki kapaszkodna.

Néha megesik, hogy a gyakorlásnak ezen a szintjén félelem vagy kényelmetlen érzés támad bennünk. Kezeljük ezeket az érzéseket is ragaszkodástól mentes módon, körülvéve éberséggel és barátságos jóindulattal (metta), és ismerjük fel, hogy sem a félelem, sem a kényelmetlen érzés nem mi vagyunk.

Ne feledjük, hogy a tudat tartalmai – kellemes, nem kellemes vagy semleges érzetek – keletkeznek és elmúlnak, és ezért nem lehet beléjük kapaszkodni.  Az MN 140. szutta szerint: “Ezután csak az egykedvűség marad meg, amely immár tiszta és áttetsző, lágy, képlékeny és fénylő.“

Ez az egykedvűség az elengedésből keletkezik, és annak a megszüntetéséből, hogy azonosuljunk saját tudatunk tartalmával. Ez az egykedvűség úgy keletkezik, hogy nem keveredünk bele saját belső drámáinkba: nem reagálunk a kellemetlen érzésekre idegenkedéssel, sem pedig a kellemes érzetekre ragaszkodással. Ez, tehát az elfogadás egykedvűsége.

Elértünk annak a belátásához, hogy nem vagyunk sem fizikai elemek, sem tér, ami tartalmazza őket, sem pedig tudat, ami tudja, felismeri ezeket a dolgokat. Ezek után megkérdezhetjük, hogy pontosan mik is vagyunk? Erre a kérdésre könnyebben lehet meditációban, gyakorlati tapasztalás útján válaszolni, mint racionálisan, csak gondolatokon keresztül. Ahelyett, hogy megpróbálunk egy logikai kijelentésekből álló választ összehozni, egyszerűen csak feltesszük a kérdést, és türelmes meditációban hallgatjuk a szívünk intuitív válaszát.

A meditációban létrejött válasz inkább érzés. Az az érzés, hogy én magam vagyok az univerzum, amiről tudással bírok; hogy nem vagyok több, mint tudatos, fenséges energia; hogy a tudatom leválaszthatatlanul tiszta, ragyogó, bölcs és szerető; hogy elkezdtem megismerni saját igazi természetemet.

Bármelyik érzés keletkezik is saját elmélkedésünkből, folytassuk a meditációt, és tapasztaljuk meg a gyakorlás gyümölcsét, egészen addig, amíg készen nem állunk arra, hogy továbblépjünk.

Ne felejtsük azt, hogy a hat elem gyakorlat közvetlen tapasztalásos módszer az elengedéshez vezető úton. Élni annyi, mint elengedni. És annak érdekében, hogy teljes életet éljünk, meg kell tanulnunk a teljes elengedést és annak az elfogadását hogy beletartozunk az elemek áramlásába, ami nem más, mint az egész univerzum.

(vége)

Forrás: Hat elem gyakorlat - A tudat elem (angol nyelven)