Mi a könyörületesség és hogyan fejleszthetjük?

A buddhizmusban a könyörületesség annak az óhaja, hogy minden érző lény megszabaduljon életének attól a részétől, ami számára szenvedést okoz. Ehhez elengedhetetlen, hogy megértsük és elfogadjuk más lények érzéseit. Nyilván ez könnyebben mehet akkor, ha mi magunk is hasonló megpróbáltatásokon megyünk/mentünk keresztül. De ha még sosem tapasztaltuk azt, amit mások átélnek, képzelőerőnk segítségével akkor is könnyen átérezhetjük, hogy mennyire rossz lehet nekik.

Ezt a 14. Dalai Láma így fogalmazta meg: “A szeretet és könyörületesség nem luxusdolgok, hanem nélkülözhetetlenek. Nélkülük az emberiség nem képes a túlélésre.”

És valóban, ez így van. Humánetológusok szerint az egyébként nagyon esendő – karmokkal, fogakkal is gyengén ellátott – emberi faj fennmaradása és bolygónkon való elterjedése annak köszönhető, hogy képes volt olyan közösséget létrehozni, amelynek minden tagja valamilyen szinten törődik a másikkal.

Amikor problémákkal szembesülünk, és kapcsolatba léphetünk másokkal, könnyebben leszünk úrrá a problémák okozta szorongásunkon. Kevésbé érezzük magunkat elszigeteltnek, és magukra a gondokra is könnyebben találunk megoldást egy közösségben.

Ennek ellenére kevesen születnek empatikus készséggel, viszont a legtöbb emberben ki lehet fejleszteni.

A könyörületesség vagy empátia aktívvá is tesz, arra motivál bennünket, hogy vállaljunk felelősséget mások szenvedéseinek csillapításában. Bár a segítségnyújtásban lehetnek korlátaink, mégis megtesszük, amit tudunk, mert ha tényleg átérezzük a másik lény szenvedését, képtelenek leszünk tétlen nézelődésre.

Viszont a könyörületességet csak bölcsességgel együtt jó kifejleszteni – hiszen nem árt tudnunk, hogy mi az, ami igazán hasznos másoknak. Például egy panaszáradat hallatán fel kell ismernünk, hogy az illető tényleg megfogadható tanácsot vár el tőlünk vagy csak ki akarja önteni a lelkét. Vagy kölcsönt kérő ismerősünknek valóban azzal teszünk-e jót, ha adunk pénzt, ezzel is tovább növelve már meglévő adósságát.

Ne felejtsük el, hogy minden élőlénynek külső és belső adottságai, és ezzel együtt külső és belső korlátai vannak. Hiába bontjuk le neki a külsőt, a belső adottságaival, korlátaival neki magának kell megküzdenie. Erre egy jó példa az, amikor egy ismerősünk rosszul érzi magát munkahelyén/kapcsolatában, és bár többen azt tanácsolják neki, hogy lépjen ki belőle, mert könnyedén találna másikat, ő mégsem tudja ezt megtenni. Helyette kitalál mindenféle racionálisnak tűnő indokot: “egy-két apróságot leszámítva nem is olyan rossz a helyzet” vagy “én nem vagyok ilyen típus”, stb. Valójában azonban a belső korlátja – a szorongása – akadályozza meg abban, hogy lépjen. Ezért van szükség a bölcsességre, hogy képesek legyünk különbséget tenni a valódi racionális indok és a szorongás vagy egyéb érzelmek által kreált racionálisnak tűnő indok között. Mert míg az első esetben van értelme az aktív segítségnyújtásnak, addig az utóbbinál csupán annyit tehetünk, hogy tudomásul vesszük a másik magyarázatát.

Hogyan fejleszthetjük a könyörületességet?

Ahogy írtam fentebb, annak ellenére, hogy nagyon kevés ember születik empátiával, a legtöbben ki tudják fejleszteni magukban, ha akarják.

Ennek a legegyszerűbb módja az, hogy először azokra az emberekre vagy egyéb élőlényekre koncentrálunk, akikkel közvetlenül is kapcsolatban vagyunk. Majd pedig fokozatosan kiterjesztjük másokra is: azokra akiket szeretünk, azokra, akik idegenek számunkra és azokra is, akiket egyáltalán nem kedvelünk. A legvégén pedig az egész világ minden érző lényére megpróbálunk könyörületességgel és empátiával gondolni – beleértve a csótányokat és legyeket is.

A könyörületesség mindenkire való kiterjesztése elsősorban azért elengedhetetlen, mert az emberek elsöprő többsége szelektív látásmóddal rendelkezik: leginkább csak a neki kedves vagy a hozzá közel álló lények iránt mutat empátiát, akár emberre gondol, akár állatra. Holott a Föld minden érző lénye egyformán szeretne szenvedésmentes életet élni, legyen szó japán bálnavadászról vagy kullancsról. Amíg ezen a szelektív látásmódon nem tudunk felülemelkedni, addig a könyörületesség, empátia gyakorlatba való átültetése sem fog sikerülni. Akkor éppen olyan hasztalan marad, mint az a fajta meditáció, amit hiába gyakorlunk minden áldott nap, ha a való életben képtelenek vagyunk alkalmazni.

Könyörületesség meditáció a buddhizmusban általánosan gyakorolt meditáció-fajta. Ebben a már előbb említett fokozatokat alkalmazzuk. Legelőször azokra fókuszálunk, akiket kedvelünk, aztán azokra, akik semlegesek számunkra, majd azokra, akiket nem kedvelünk. Legvégül pedig egyformán minden lényre koncentrálunk, bármi/bárki is az és bárhol legyen.

Mindegyik fokozatnál három kívánalmat fogalmazunk meg önmagunkban:

-- Milyen jó lenne, ha megszabadulnának a szenvedéseiktől és annak okaitól!

-- Legyenek szabadok, kívánom, hogy legyenek szabadok!

-- Képes legyek segíteni abban, hogy megszabadulhassanak!

Egy 2012-es kísérlet mutatta ki azt, hogy hosszabb távon a könyörületesség-meditáció akkor is speciális, rá jellemző hatással bír, amikor az illető éppen nem meditál, hanem normál, hétköznapi állapotban van. A depresszióval kapcsolatban úgy találták, hogy jótékonyan hat rá ez a fajta meditáció. Ugyanis azt tapasztalták, hogy aki a kísérlet nyolc hete alatt magasabb óraszámban végezte a könyörületesség-meditációt, annak jóval alacsonyabb lett a pontszáma a depressziós teszten a kísérlet végén az elején mérthez képest. (viszont a szorongásos tesztek eredményeire nem igazán hatott sem a könyörületesség-meditáció, sem pedig a vele párhuzamosan, szintén nyolc héten át egy másik csoport által végzett éberség-meditáció gyakorlása)

Ugyanakkor erre a fajta meditációra is érvényes az, amit már több bejegyzésemben, ITT és ITT írtam, hogy nem mindenkinek tesz jót ennek a gyakorlása. Ha úgy érezzük, hogy lenyugszunk tőle, és jobban érezzük magunkat, akkor csináljuk. De ha feszültebbek, ingerültebbek leszünk, akkor inkább az éberség-meditáció segítségével próbáljuk meg belátni azt, hogy minden élőlény ugyanazt szeretné, amit mi magunk is: minél kevesebbet szenvedni ebben az életben.

Forrás: Mi a könyörületesség? (angol nyelven)

           Hogyan fejleszthetjük a könyörületességet? (angol nyelven)

           Az éberség meditáció és a könyörületesség meditáció hatása az érzelmi ingereknek kitett amygdalára normális, nem meditatív állapotban (angol nyelven)

A hat elem gyakorlat

A hat elem meditáció az állandótlanságon, a lényegnélküliségen/éntelenségen és az egymástól való függő keletkezésen való mélyreható elmélkedés. Ez egyike azoknak a legfontosabb belátás-meditációknak, ami a páli kánonban is megtalálható. (a buddhizmus szent iratai közül ITT írtam részletesebben a páli kánonról)

A gyakorlat főbb részletei az MN 140. szuttában olvashatók, felületesebb leírásával pedig máshol is lehet találkozni. (A Buddha Ujja oldalon az MN 140. szutta magyarul a páli fordító csoport fordításában ITT és Csíky Ferenc fordításában ITT olvasható)

A meditáció úgy zajlik, hogy egymás után elmélkedünk a föld, víz, tűz, levegő, tér és tudat elemekről, felfigyelve arra, hogy ezek mindegyike inkább egy folyton változó folyamat, mintsem állandó dolog, amihez kötődni lehetne. Mivel a gyakorlás lényege az elengedés, ezért a hagyomány úgy tartja, hogy a hat elemen való elmélkedés elvezet az egykedvűséghez és a forma nélküli dzshánák (meditatív elmélyülések) kialakításához.

Ahhoz, hogy mélyebben megérthessük és elvégezhessük ezt a gyakorlatot, olvassuk el többször is ezt a bejegyzést, rendszeresen szünetet tartva és időt adva önmagunknak ahhoz, hogy a szavak átérzett tapasztalássá alakulhassanak.

Mielőtt elkezdenénk

A gyakorlás előtt általában célszerű néhány percnyi barátságos jóindulat (metta) meditációt végezni. Ez azért is hasznos, mert eközben már észrevehetjük azt, hogy akkor és ott éppen milyen lelkiállapotban vagyunk. Ugyanakkor a metta segítségével kialakíthatjuk azon érzelmek elfogadásának képességét, amik a meditáció során megjelennek, legyenek bármilyen jellegűek is.

A metta meditáció végén kívánhatunk magunknak jó dolgokat azáltal, hogy elismételjük a következő mondatokat: “Érezzem magam jól. Legyek boldog. Legyen meg a lelki békém.”, ezután pedig kiterjesztjük jókívánságainkat a világra a metta érzésének segítségével.

Bár a hat elem gyakorlás gyakran megerősítő hatású, azért komoly kihívást is jelent. Ezért fontos, hogy valamennyire pozitív elmeállapotban legyünk, mielőtt a saját állandótlanságunkon való elmélkedést elkezdenénk.

A hat elem meditációt a föld elemmel indítjuk.

A föld elem

Először saját magunkon belül idézzük fel a föld elemet. Minden, ami szilárd és ellenálló, minden, ami formát képez, az föld elemnek számít. Legelőször célszerű a testnek azon megnyilvánulásaira felfigyelni, amelyeket közvetlenül is meg lehet tapasztalni: a testünk fizikai megjelenése és súlya, az ülőcsontok belenyomódása a párnába vagy zsámolyba, a kéz, amely az ölünkben nyugszik, a térd a padlón, a fogak a szánkban. Legkönnyebben ezeknek a szilárdságát vesszük észre.

Ezzel az észleléssel egyidejűleg belépünk a testünk további részleteinek képzeletbeli felfedezésébe. Még akkor is, ha nem tudjuk közvetlenül megtapasztalni, eszünkbe jut az MN 140. szutta, amely felsorolja a testünk föld elemeit, kezdve a hússal, a porccal, és a csonton, csontvelőn, vesén, szíven, májon, rekeszizmon keresztül az összes szilárd anyagig a testben, egészen le a beleinkben lévő székletig. Elmélkedésünk során ne gondoljuk végig ezeket a dolgokat, egyszerűen csak idézzük fel őket, felismerve, hogy ezek ott vannak és tudatunkkal tapasztaljuk őket.

A testen belüli föld elemen való elmélkedés után felidézzük a kívül lévő föld elemet – minden, ami szilárd és ellenálló saját testünkön kívül – kezdve a padlóval, amin ülünk. Majd eljutva az épületekig, járművekig, utakig, hegyekig, sziklákig, kavicsokig, talajig, mások testéig, fákig, vad és termesztett növényekig. Ismételten, nem célunk, hogy gondolatfolyamot kezdjünk, csupán emlékeket hívunk elő érzékelhető benyomások formájában, hagyjuk a képeket, hangokat és tapintásos érzeteket a tudatunkban megjelenni.

Azután minden föld elemű szilárd dolgon elmélkedünk a testen belül és a testen kívül. Valójában nincs “én” föld elem vagy “más” föld elem – mindegyik ugyanaz az anyag. Úgy szoktunk gondolni saját formánkra, testünkre, mint önmagunkra, de itt és most, ezen a ponton eszünkbe jut az, hogy minden, ami föld elemű és bennünk van, az kívülről érkezett és vissza is tér kívülre.

Azok, akik modern tudományos beállítottságúak, felidézhetik a fogantatás folyamatát: A testem úgy keletkezett, hogy szüleimből egy spermium és egy petesejt egyetlen sejtté olvadt össze – tehát ez nem én vagyok. A megtermékenyített sejt osztódni kezdett és embrióvá növekedett olyan módon, hogy magába építette a különböző tápanyagokat a külvilágból – az édesanyám vérkeringésén keresztül, de végeredményben azokból a növényekből és állatokból, amiket ő megevett. Fogantatásomtól kezdve az életem végéig minden egyes atom, ami hozzájárul az ebben a testben lévő föld elemhez, éppen így a külvilágból érkezik. Elképzelhetjük a föld elem áramlását a szántóföldekről és a talajból a testbe. Ebben a testben a szilárd anyagnak nincsen egyetlen olyan atomja sem, amit mi hoztunk volna létre. Mindegyiket csak kölcsönvettük.

És vissza is kell adnunk. Valójában az életünk minden egyes pillanatában az történik, hogy a bennünk lévő föld elem állandóan visszatér a külvilágba. Hajunkat hullajtjuk, hámlik a bőrünk, és vécére járunk. A szilárd anyagok energiát termelve elégnek a testünkben és kilélegezzük őket. Még a csontjaink is, amikről úgy véljük, hogy testünk legszilárdabb és legellenállóbb részei, részesei a véget nem értő folyamatnak, a lebontásnak és felépülésnek. Testünknek vannak olyan sejtjei, amelyeknek semmi más szerepük sincs, mint lebontani a körülvevő csontokat, míg más sejtek a visszaépítéshez szükségesek. Ha belegondolunk, a csontok is inkább folyamatok, mint dolgok.

Tehát a bennünk lévő föld elem csak idei-óráig alkotja testünket, és mindig visszatér a külvilágba, keresztüláramolva rajtunk, mint egy folyó. Ahogyan felidézzük az ilyen módon áramló föld elemet, így elmélkedünk: “Ez nem én vagyok, nem az enyém, én nem ez vagyok.”

Úgy gondolom, hogy itt fel sem merülhet az “elengedés” kérdése, hiszen a föld elem sosem “mi” voltunk. Sosem volt a “miénk”. Nem ragaszkodunk hozzá, hiszen hogyan is kapaszkodhatnánk valamibe, ami folyamatosan áramlik?

A föld elemhez hasonlóan elmélkedünk a testet alkotó többi elemről, amelyeket ugyanilyen módon szemlélünk – felidézzük az elemet önmagunkban, felidézzük önmagunkon kívül, elmélkedünk azon, hogy minden, ami “mi” vagyunk, valójában csak kölcsönvett a külvilágtól és folyamatosan visszatér oda. És végül megállapítjuk azt, hogy az az elem, ami keresztüláramlik rajtunk, nem én vagyok, nem az enyém, én nem ez vagyok.

Tovább a 2. részre: A víz és a tűz elem

Forrás: Hat elem gyakorlat (angol nyelven)