Miért nincs valójában én?

Xuanzang összefoglalója az átman (igazi én) elleni érvekről:

Az első elmélet szerint az átman azonos a szkandhákkal.

A második elmélet szerint külön van a szkandháktól.

A harmadik elmélet szerint nem azonos és nincs külön a szkandháktól.

(első elmélet)

Azt mondani, hogy az átman azonos a szkandhákkal ellentmond az értelemnek, mert ha azonos volna, akkor a szkandhákhoz hasonlóan nem lenne sem örök, sem egylényegű.

Emellett, a rúpa, vagyis az öt érzékszerv, biztosan nem az átman, mert testi, kiterjedése és ellenállása van, miként az anyagnak.

Továbbá, a tudat és annak tevékenységei (csitta és csaitta) nem az igazi átman, mert nem megszakítás nélkül folytatódnak, megjelenéseik különféle okok és feltételek függvénye.

A többi feltételes szamszkárák, vagyis a viprajuktaszamszkárák, és az avidzsnyapti rúpája, szintúgy nem az igazi átman, mert az üres térhez hasonlóan nincs értelmük.

A második elmélet, hogy az átman különálló a szkandháktól, nem kevésbé értelmetlen, mert akkor az átman olyan lenne, mint az üres tér, ami nem cselekszik és nem szakítja le a tettek gyümölcseit.

A harmadik elmélet, hogy az átman nem azonos és nincs külön a szkandháktól ugyanúgy ellent mond az értelemnek. Ez az elmélet elfogadja, hogy az átman a szkandhákon alapszik, de azokkal nem azonos és nincs tőlük külön. Ebben az esetben az átman egyáltalán nem lehet az igazi átman, csupán névleges létező, mint egy váza [aminek elkészítése az agyagon alapszik, de nem agyag és nem is más].

Továbbá, mivel lehetetlen megmondani, hogy az úgy nevezett átman okokból jött-e létre vagy sem, ugyanúgy lehetetlen megmondani, hogy az egy átman vagy sem.

Ezért az igazi átman létét ezen elmélet alapján nem lehet megállapítani.

(további cáfolatok)

1. Az eretnek (nem-buddhista) iskolák ellen

Az átman, amit különféle eretnek iskolák igazi létezőként ragadnak meg, rendelkezik gondolkodással vagy sem? Ha igen, akkor nem örök, mivel nem gondolkozik mindig. Ha nem, akkor olyan, mint az üres tér, ami nem cselekszik és nem szakítja le a tettek gyümölcseit. Ezért, az értelmes érvelés alapján, az így elképzelt átmant nem lehet megállapítani.

Továbbá, a különböző iskolák által elképzelt igazi átman lényege végez bármilyen cselekvést vagy nem? Ha igen, akkor olyan, mint a kezek és lábak, nem örök. Ha nem, akkor olyan, mint a nyúl szarva (ti. képzelt) és nem egy igazi átman.

Ezért egyik esetben sem állapítható meg az általuk elképzelt átman.

2. A vátsziputríják ellen

A különböző iskolák elképzelte igazi átman lényege az átmadrsti (én-hit, átman-nézet) tárgya vagy nem? Ha nem, honnan tudják az elmélet hívei, hogy valóban létezik átman? Ha igen, akkor lennie kéne egy olyan átmadrstinek, ami nem téves nézet, mert az a valóság tudása lenne. Ebben az esetben hogyan lehet az, hogy az átman elméletét követők által hitt tökéletes igaz tanok mind elutasítják az átmadrstit és támogatják annak hiányát, azt mondva, hogy aki mentes az átmadrstitől az eléri a nirvánát, míg aki ragaszkodik hozzá, azt a születés és halál tengere öleli körbe? Hogy lehet az, hogy egy hibás nézet nirvánához vezet, és egy helyes nézet, épp ellenkezőleg, a születés és halál tengerébe süllyedéshez?

Továbbá, a különböző nézetek az átmanról (átmadrsti) valójában nem az igazi átmant veszik tárgyuknak, mert olyan tárgyaik vannak, amik nem maga az átman, miként az elme tárgyai (pl. külső dolgok) mások. Az átmadrsti tárgya határozottan nem az igazi átman, mert ő maga ugyanúgy észlelhető, mint más dharmák.

Ezért úgy vélekedünk, hogy az átmadrstinek nem az igazi átman a tárgya; hogy tárgyai csupán a belső tudatosság képezte szkandhák; és hogy az egyes egyének téves véleményeivel összhangban ezeket a szkandhákat értelmezi az átman különféle formáinak.

(forrás: Wei Tat: Ch'eng Wei-Shih Lun, p 17-21)

Kiegészítő magyarázat:

A halmazok a következők: test, érzés, észlelés, képzetek, tudatosság. A test nem az anyagot jelenti, hanem az öt testi érzékszervi tapasztalatot. A többi négy tudati minőség. Ezek közül amiket tudati folyamatoknak szokás tartani hétköznapilag, az az érzés-észlelés-képzetek csoportba tartozik. A tudatosság pedig pontosan az, hogy a többi négynek tudatában vagyunk. Tehát amikor ilyen merül fel egyáltalán, hogy valami a halmazokon kívül van, akkor az egyben azt is jelenti, hogy nem tudunk róla, nem gondolunk rá, nem érzékeljük, nem tapasztaljuk semmilyen módon, tehát csak egy "mi lenne ha" elméleti feltevés, semmi más.

Amikor pedig arról van szó, hogy a halmazok nem az én, az én nem birtokolja a halmazokat, nincs én a halmazokon belül és nincsenek a halmazok az énben, akkor ez másként mondva azt jelenti, hogy ha valóban megnézzük a halmazokat - vagyis a tapasztalataink teljességét a testi benyomásoktól a tudatosságig - akkor azt találjuk, hogy mind változó, állandótlan, mulandó. És épp ezért az csak rossz nekünk, ha kapaszkodunk bármilyen élménybe, ha arra egy személyiséget építünk, ha személyesnek veszünk tapasztalatokat. Gyakorlatilag arról van szó, hogyan ne szívjuk mellre, bármi is történjen.

"Mihelyt valóban felfogja
a szkandhák keletkezését és pusztulását,
öröm és boldogság lesz osztályrésze:
megismeri a Halál Nélkülit."
(Dhp 25.374)

A végtelen jelentés Dharma-kapuja

Születés és halál nélkül, a dharmák se nem nagyok, se nem kicsik, se nem mozgók, se nem mozdulatlanok, se nem előre menők, se nem visszavonulók. Mint a tér, nem kettősek. Azonban az érző lények tévesen úgy okoskodnak, hogy ez ellenében van az, a nyereség ellenében van a veszteség. Rossz gondolatokat táplálnak, gonosz karmát cselekszenek, így aztán a hat életúton vándorolnak, rémes szenvedésen keresztül menve. Kalpák számtalan kótijain át képtelenek meghaladni maguk a körforgást. Alaposan megfigyelve őket ilyen módon és meg akarván menteni őket, a bódhiszattva-mahászattvák együtt éreznek és nagy kedvességet és együttérzést sugároznak. Továbbá mélyen belelátnak a dharmákba: egy ilyen dharma megjelenésével ilyen dharma jelenik meg; egy ilyen dharma megjelenésével ilyen dharma marad; egy ilyen dharma megjelenésével ilyen dharma változik; egy ilyen dharma megjelenésével ilyen dharma tűnik el; egy ilyen dharma megjelenése gonosz dharmákat okozhat; egy ilyen dharma megjelenése jó dharmákat okozhat. Ugyanilyen módon minden egyes dharma marad, változik, eltűnik. Teljesen megfigyelve és megértve a négy megjelenés [megjelenik, marad, változik, eltűnik - születés, öregség, betegség, halál] belsejét és külsejét, a bódhiszattvák ezután jól megfigyelik, hogy minden dharma egy pillanat alatt megjelenik és eltűnik, miként a gondolatok, egyik a másik után, és sosem maradnak. Azt is megfigyelik, hogy minden dharma egy pillanat alatt születik, marad, változik és meghal. Miután ezeket a megfigyeléseket tették, a bódhiszattvák belátják az érző lények képességeit, természeteiket és vágyaikat. Mivel képességeik, természeteik és vágyaik mérhetetlenek, a bódhiszattvák mérhetetlen dharmát nyilatkoznak ki. Mivel a kinyilatkoztatott Dharmák mérhetetlenek, a jelentéseik ugyanúgy mérhetetlenek. A mérhetetlen jelentések egyetlen dharmából születnek. Ennek az egy dharmának nincs megjelenése, és nincs a megjelenéstől külön. Az igazság, hogy a megjelenés és nem megjelenés nincs egymástól külön a végső valóság. Mivel a bódhiszattva-mahászattvák ebben a végső valóságban tartózkodnak, a kedvesség és együttérzés, amit sugároznak, igaz és nem hamis. Valóban véget tudnak vetni az érző lények szenvedéseinek. Megmentve őket a szenvedéstől, a bódhiszattvák kinyilatkoztatják nekik a Dharmát, ezzel megadva nekik a boldogság megtapasztalhatóságát.

(forrás: Sūtra of Immeasurable Meaning, tr. Rulu  - sutrasmantras.info/sutra20.html)

Buddhizmus szimbólumai: A Tan (dharma) kereke

A Tan (dharma) kereke - szanszkrit nyelven dharmacsakra - egyike a buddhizmus legrégebbi szimbólumainak. A kerék éppen úgy a buddhizmus jelképe, mint ahogyan a kereszt a kereszténységnek vagy a Dávid-csillag a zsidó vallásnak vagy a félhold az iszlámnak. Ezen kívül még a buddhizmus nyolc szerencsejegyének (astamangala) egyike is. (a nyolc szerencsejegyről vagy szerencseszimbólumról ITT írtunk bejegyzést)

A Tan (dharma) kereke nem más, mint egy hintó vagy harci szekér kereke, változó számú küllővel. Bármilyen színű lehet, bár arany színű változata a leggyakoribb. A közepén legtöbbször három forma örvénylik egymásba fonódva, de előfordulhat jin-jang szimbólum vagy egy másik kerék vagy egy üres kör is.

Mit szimbolizál a Tan (dharma) kereke?

A Tan kereke három alapvető részből áll – kerékagy, kerék széle/pereme és a küllők. Az évszázadok alatt nagyon sok hagyomány és még több tanító tulajdonított ezeknek a részeknek egymástól eltérő jelentéseket, egy könyvet is megtöltene, ha mindet leírnánk. Itt most a Tan kerekének néhány legelfogadottabb és legáltalánosabb értelmezését adjuk:

-- Maga a kör, a kerék formája a Tant, Buddha tanításának tökéletességét képviseli.

-- A kerék széle/pereme azt az összpontosítást és éberséget képviseli, amelyek egybefogják a meditáció gyakorlatát.

-- A kerékagy az erkölcsi szabályokat jelenti. Az a három örvény, ami gyakran látható a kerékagyon, általában a Három Ékkövet (Három Menedék) – Buddha, Dharma (Tan) és szangha (közösség) - szokta jelenteni, de sok esetben képviselhetik az örömöt is.(a Három Ékkőről ITT írtunk hosszabb bejegyzést)

A küllők, számuktól függően különböző dolgot jelenthetnek:

-- Ha a keréknek négy küllője van, ami általában ritka, akkor a Négy Nemes Igazságot vagy a négy dhjánát (a meditáció négy szintjét) képviselhetik.

-- Ha a keréknek nyolc küllője van, akkor a Nemes Nyolcrétű Ösvényt képviselik. A leggyakrabban ezt a nyolcküllős kereket szokták a buddhizmus jelképének felhasználni.

-- Ha a keréknek tíz küllője van, akkor a küllők a tíz irányt – gyakorlatilag az összes irányt képviselik.

-- Ha a keréknek 12 küllője van, akkor a tizenkét láncszemből álló Függő Keletkezést képviselik.

-- Ha a keréknek 24 küllője van, akkor a tizenkét láncszemből álló Függő Keletkezésen kívül a Függő Keletkezés tizenkét láncszemének fordított sorrendjét, azaz a szamszárából való megszabadulást jelképezi. A 24 küllős Tan kerekét Asóka csakrának is szokták nevezni – erről bővebben írunk alább.

-- Ha a keréknek 31 küllője van, akkor a küllők az ókori buddhista kozmológia szerinti létezés 31 birodalmát jelentik.

A Tan kerekének gyakran vannak peremen túl nyúló küllői, amik első ránézésre életlen tüskéknek látszanak. Ezek a tüskék a mindenen átható belátást jelentik.

Az Asóka csakra

A sok küllővel ellátott kerék (dharmacsakra) az indiai művészetben az uralkodói hatalom és a törvény ősi jelképe volt, és nagyon hamar a történelmi Buddha tanításainak szimbóluma lett. Ennek az ábrázolásnak a legrégebbi, ma is létező példányai a Nagy Asóka király által emeltetett oszlopokon található. Asóka (i.e. 304-232) a mai India legnagyobb részét és a mai Afganisztán nyugati határait is magába foglaló területeket egyesítő uralkodó volt. Bár a buddhizmust államvallássá tette és támogatta elterjedését országának határain túl is, mégis alattvalóival szemben vallási türelmet gyakorolt.

Asóka hatalmas, kőből készült oszlopokat emeltetett szerte a királyságában, ezek jó része még mindig áll. Az oszlopokon rendeletek találhatóak, ezek némelyike az alattvalók számára javaslatokat tartalmaznak a buddhista erkölcs és erőszakmentesség gyakorlásáról. A kőoszlopok tetején faragott állatalakok voltak, és gyakran díszítették a 24 küllős Tan kerekével is. Az egyik ilyen oszlop teteje, a homokkőből készült szárnáthi oroszlános oszlopfő képe látható a mai India címerén.

1947-től a független India nemzeti lobogójának közepén, a fehér sávban sötétkék, 24 küllős Asóka csakra látható.

A Tan kerekének egyéb jelentései 

Van amikor a dharmacsakra egyfajta kompozíció részeként jelenik meg: egy lótuszvirág emelvényen áll egy-egy őzzel. Az őzek kb. feleakkorák, mint a kerék mérete, rendszerint térdelnek és orrukat a kerék felé magasba emelik. Ez a jelenet a történelmi Buddha legelső tanbeszédére utal, amit megvilágosodása után adott öt koldusnak a mai Szárnáthban, az Őzek Ligetében (a mai Benáresz mellett, Uttar Pradesh államban található, Indiában).

A buddhista legendák szerint a parkban lakó ruru őzcsorda is Buddha köré gyűlt, hogy meghallgassa tanbeszédeit. Az őz és a dharmacsakra együtt Buddhának arra a tanítására figyelmeztet, mely szerint minden élőlény megszabadítása a cél, nem csak az embereké.

Ugyanennek a történetnek egyéb változataiban az őzek a bódhiszattvák kisugárzásai. (arról, hogy kik a bódhiszattvák, több bejegyzést is írtunk, a legelső ITT olvasható)

A Tan (dharma) kerekének megforgatása

A “Tan kerekének megforgatása” kifejezés azt jelenti, hogy Buddha a Tanról -dharmáról szóló tanítását átadja a világnak. A mahajána buddhizmusban úgy tartják, hogy Buddha háromszor forgatta meg a Tan  kerekét.

Legelső volt az Őzek Ligetében tartott tanbeszéd, amit Buddha megvilágosodása után mondott. Ekkor tárta fel először Buddha a Négy Nemes Igazságot.

A második megforgatás a tökéletes bölcsesség tanítása volt a szúnjata (üresség) természetén keresztül.

A harmadik megforgatás a Buddha-természet tanának elmagyarázása volt.

(részletesebben a Tan kerekének háromszori megforgatásáról ITT írtam egy bejegyzést)

Forrás: A Dharma-kerék (angol nyelven)

Tényleg szenvedés az élet? (a dukkha szó jelentése)

A történelmi Buddha az ókori Indiában élt, közel 2600 évvel ezelőtt. Nincs egyértelmű bizonyítékunk arra, hogy ténylegesen milyen nyelven beszélt és tanított, de a korai buddhista iratok szerint páli nyelven, amely a szanszkrit nyelv egyfajta változata. Nagyon sok általa használt kifejezést nehéz lefordítani. Pedig ahhoz, hogy Buddha tanítását megértsük – vagy elvethessük -, rengeteg múlik a szavak pontos fordításán és értelmezésén.

Például nagyon sok nyugati, keresztény kultúrkörben felnőtt ember olvassa értetlenül a Négy Nemes Igazság legelső részét, amelyet a fordítók gyakran úgy fordítanak, hogy “az élet szenvedés”. És mivel ez olyan zavaróan pesszimistán hangzik, ezért sokan már azelőtt elvetik a buddhista tanításokat, mielőtt még tudnák, hogy pontosan miről is szólnak.

Azonban a Buddha által megfogalmazott Négy Nemes Igazság legelső mondata a legkorábbi iratok szerint nem az volt, hogy az “élet szenvedés”, hanem az, hogy az “élet dukkha”.

 

 

Dukkha páli nyelven van, és több dolgot is jelent. Például bármi, ami ideiglenes, átmeneti, beleértve a boldogság vagy jóérzés állapotát is, az dukkha. Ennek ellenére vannak olyanok, akik nem képesek túllépni az európai fordítók által használt “szenvedés”’ szón, ezért ellenérzéssel viseltetnek a teljes buddhista tanítások iránt (a nyugati buddhisták közül is sokan “szenvedés”-ként értelmezik a dukkha szót). 

 

Emiatt az utóbbi években egyre több fordító veti el a “szenvedés” szót a dukkha fordítása során, és helyettesíti az “elégedetlenség” vagy “stressz, megpróbáltatás” szavakkal. Azonban ezek sem helyes kifejezések. Sokszor történik meg idegen nyelvű szövegek fordításakor, hogy fordítók olyan kifejezésekbe, szavakba ütköznek, amelyeknek nincs pontosan ugyanolyan jelentéstartammal bíró szavuk azon a nyelven, amire fordítanak. Úgy hiszem, a dukkha is ezek közé tartozik.

Viszont ahhoz, hogy megértsük a Négy Nemes Igazságot, a dukkha pontos jelentésének tisztázása elengedhetetlen. A Négy Nemes Igazság pedig a buddhizmus alapját képezi.

 

Akkor hogyan értelmezzük a dukkha szót?

Mivel nem igazán van olyan szó, ami pontosan és egyértelműen tartalmazná ugyanazt jelentésárnyalatot, mint a dukkha, talán egyszerűbb le sem fordítani. Máskülönben feleslegesen töltjük az időt olyan szavak keresésével, amik egész biztosan nem azt fogják jelenteni, amit Buddha értett alatta.

 

Tehát tegyük félre a “szenvedést”, “stresszt”, “elégedetlenséget” vagy egyéb szavakat, amelyeket fordításkor szoktak még használni, és járjuk körbe a dukkhát. Muszáj ezt megtennünk  – főleg akkor –, ha nem tudjuk pontosan, hogy hogyan értelmezendő a dukkha szó.

 

A dukkha meghatározása

Buddha a dukkha három fő csoportjáról beszélt. Ezek a következők:

1. Szenvedés vagy fájdalom (dukkha-dukkha)

2. Állandótlanság vagy változás (viparináma-dukkha)

3. Feltételhez kötött állapot (sankhára-dukkha)

 

Nézzük egyenként:

-- Szenvedés vagy fájdalom (dukkha-dukkha) Ez a szokásos értelemben vett szenvedés, pontosan az, amit a “szenvedés” szó jelentése alatt értünk. Ez a dukkha egyik formája, amibe beletartozik a fizikai/testi, lelki és szellemi fájdalom.

 

-- Állandótlanság vagy változás (viparináma-dukkha) Bármi, ami nem állandó, ami ki van téve változásnak, az dukkha. Ezért a boldogság is dukkha, mert nem állandó. Bármilyen jó érzés, ami idővel elhalványul, szintén dukkha. Még a szellemi gyakorlásban megtapasztalt, legtisztább állapotú üdvösség is dukkha.

Ez nem jelenti azt, hogy a boldogság, jó érzés vagy üdvösség rossz lenne, vagy helytelen volna élvezni őket. Ha örömet okoznak, akkor élvezd azt, hogy jól érzed magad tőlük. Csak ne ragaszkodj hozzájuk!

 

-- Feltételhez kötött állapot (sankhára-dukkha) Bármilyen feltételhez való kötöttség vagy attól való függés. A buddhizmus tanítása a Függő Keletkezésről azt mondja, hogy minden jelenség feltételhez kötött, mert minden jelenség hatással van egy másikra, ugyanakkor következik egy előzőből. A dukkha három csoportja közül talán ez a legnehezebben felfogható, ugyanakkor elengedhetetlen a buddhizmus megértéséhez.

 

Az élet dukkha

A Négy Nemes Igazság közül a legelső Igazság megértése nem könnyű. Legtöbbünk számára több éves gyakorlásba telik, különösen az, hogy túllépjünk a megszokott fogalmainkon és eljussunk a tanítások felismeréséig. Nagyon sokan azonban már abban a pillanatban elvetik a buddhizmus tanításait, amikor meghallják azt a szót, hogy “szenvedés”.

Ezért célszerűbb mellőzni ezeket a szavakat, mint “szenvedés” és “stresszel teli, megterhelő” és visszalépni a “dukkha”-hoz. Hagyjuk, hogy feltáruljon a dukkha jelentése, anélkül, hogy más szavak az utunkba állnának.

 

A példázat a kígyóról című tanbeszédében (MN 22 -  a teljes szutta ITT olvasható a Buddha Ujja oldalon) a történelmi Buddha ezt mondja, mintegy összefoglalva saját tanítását: “Ezelőtt is, most is, csak a dukkha-t és a dukkha megszüntetését hirdetem, szerzetesek.”

A buddhizmus tanításai egészen addig zűrzavarosak lesznek, amíg nem vagyunk képesek felfogni a dukkha mélyebb jelentését.

 

 Forrás: Az élet szenvedés? (angol nyelven)

Tanbeszédek: Példázat a tutajról

A történelmi Buddha tanbeszédei közül talán az egyik legismertebb a tutajról vagy csónakról szóló példázat. Még azok is hallhattak róla, akik egyébként nem sokat tudnak a buddhizmusról.

E példázatában Buddha az őt hallgató szerzeteseknek egy férfiről beszél, akinek vándorútját megáradt folyó keresztezi. Az innenső part az áradás miatt veszélyes és ingoványos, míg a túlsó part biztonságosnak és kellemesnek tűnik. A férfi nem talál se csónakot, se hidat, hogy átkeljen a vízen. Ekkor hatalmas erőfeszítéssel füvet, gallyakat, ágakat összegyűjtve, azokat egymáshoz kötözve egy egyszerű tutajt készít. Majd a tutajra ráhasalva, kézzel-lábbal evezve átér a túlsó partra. Innen már könnyen folytathatja útját.

Ezután Buddha felteszi a kérdést a szerzeteseknek: mit tegyen ez az ember a saját maga által készített tutajjal? Helyes-e, ha tovább cipeli magával a vándorútján? A szerzetesek tagadó válaszát Buddha is megerősíti, szerinte az embernek ott kell hagynia a tutajt. Magyarázatként hozzáteszi, hogy a Tan olyan, mint a tutaj. Hasznos az átkeléshez, de nem megőrzésre való. Ezzel ér véget a példázat. 

 

Ennek a nagyon egyszerű történetnek többféle értelmezése is van. A legelterjedtebb magyarázat az, hogy Buddha tanítása szerint a Tan csupán egyfajta átmeneti eszköz, amit el lehet hagyni akkor, amikor valaki megvilágosodik.

 

Vannak, akik ezt máshogy vélik. Némelyek szerint ez a példázat valójában arról szól, hogy hogyan őrizzük – vagyis hogyan értelmezzük - helyesen Buddha tanításait. És vannak olyanok is, akik előszeretettel idézgetik felmentésként a tutaj-példázatot akkor, amikor semmibe veszik például a Nemes Nyolcrétű Ösvényt vagy a Fogadalmakat vagy Buddha egyéb tanításait, mondván, hogy ezek úgyis elhagyni való dolgok.

 

A példázat és a háttere

A tutaj példázat az MN 22, Példázat a kígyóról című szuttában – tanbeszédben – található (ezt teljes egészében, kétféle fordításban ITT, a Buddha Ujján lehet elolvasni). A szuttában Buddha a Tan helyes értelmezésének fontosságáról beszél, és a nézetekhez való ragaszkodás veszélyéről.

Maga a szutta egy Arittha nevű szerzetes kijelentésével kezdődik, aki olyan téves nézeteket hangoztat, amelyeket a Tan félreértésére alapozva alakított ki. A többi szerzetes vitába száll vele, de Arittha nem tágít. Ezek után Buddhához fordulnak segítségért. Buddha elsőként egy kígyóról szóló példázatot említ, utána pedig a már fentebb leírt tutaj példázatot.

 

Az első hasonlatban egy férfi (nem tudni, miért) kígyót akar fogni. Miután talál egyet, rosszul nyúl hozzá, így a kígyó megmarja őt. Buddha ezt azokhoz hasonlította, akik helytelenül és figyelmetlenül tanulmányozzák a Tant, ami aztán az ilyen emberekben helytelen nézetek kialakításához vezet. A kígyó-hasonlatot a tutaj-példázat követi, aminek a végén ezt mondja Buddha (mindkét magyar nyelvű fordítás részletét idemásoltam):

“Ugyanígy, szerzetesek, a tutajhoz hasonlóan tanítottalak benneteket a Tanra, amely átkelésre szolgál, nem megőrzésre való. Hogyha megértettétek a tutaj hasonlatát, a helyes tételeken is túl kell lépnetek, nemhogy a téveseken.” (Vekerdi József fordítása)

 

“Szerzetesek, ezzel a hasonlattal megmutattam, hogy a Dharma, amit tanítok, éppen olyan, mint a tutaj; átkelésre szolgál és nem arra, hogy az ember birtokba vegye. Ha megértettétek, akkor a tanításokat is el kell majd hagynotok, hát még azt, ami bűnös, ami nem felel meg a tanításoknak.” (A páli fordító csoport fordítása)

 

A szutta további részében Buddha azokat az ősi Upanisádokban elsőként feltűnt kijelentéseket cáfolja, amelyek az “én” - atta vagy átman - állandó és örök voltáról szólnak, és a Brahman és az “én” azonosságáról, illetve a halálunk utáni egyesüléséről. A következő két idézet a Brihadáranjaka és a Cshándógja-Upanisádból valók:

 

“Ez a nagy, születetlen Lélek nem öregszik és nem hal meg. Ő az örök, rendíthetetlen Brahman. (...) A rendíthetetlen Brahmanná válik, ki tudja ezt. “

 

“(...) Ez a Brahman, ezzé leszek, ha majd elmegyek.”

 

Buddhának az éntelenségről – anatta vagy anátman – szóló tanításait is könnyen félreértik, félremagyarázzák. (a Védákról és az Upanisádokról, a Buddha tanaira közvetlenül hatást gyakorló és a Buddha tanait megelőző óindiai tanításokról ITT és ITT írtam bejegyzést)

 

A tutaj példázat kétféle értelmezése

A buddhista szerző és tudós, Damien Keown azt állítja A buddhista etika természete (1992) című művében, hogy a Tant – azon belül is elsősorban az erkölcsöt és a szamádhit, azaz szilárd, elmélyült, meditatív állapotot és a bölcsességet – ebben a példázatban nem a tutaj, hanem a másik part jeleníti meg. Keown szerint a tutaj példázat nem azt sugallja, hogy Buddha tanításait és erkölcsi szabályait kell elhagynunk megvilágosodáskor, hanem a tanítások ideiglenes és tökéletlen megértését.

 

A théraváda szerzetes és tudós, Thanissaro Bhikkhu más véleményen van:

“...a kígyó hasonlat egyértelműen arra mutat rá, hogy a Tant meg kell ragadni; a leglényegesebb azonban az, hogy helyesen ragadjuk meg. Amikor ezt aztán összevetjük a tutaj hasonlattal, világos a mondanivaló: Ha át akarunk kelni a folyón, helyesen kell tartanunk a tutajt. És csak akkor lehet elengedni, amikor már átértünk a biztonságos másik partra.”

 

A tutaj példázat és a Gyémánt Szútra

A tutaj példázat különféle változatai más buddhista iratokban is megjelennek. Az egyik legjelentősebb változat a Gyémánt Szútra hatodik fejezetében található.

A Gyémánt Szútra, mint minden szútrafordítás magán viseli a fordító saját egyéni értelmezését, ezért ennek a fejezetnek a változatai is eltérnek egymástól. Ez a részlet Kovács Gábor fordításából való (a teljes Gyémánt Szútra Kovács Gábor fordításában ITT olvasható):

“Azért, mert ha az ember bármilyen felfogást magáénak vall és amellett kitart, óhatatlanul kötődni kezd az énhez, a személyiséghez vagy az egyéniséghez. Hasonló a helyzet tehát ahhoz, mint amikor valaki a dolgoknak belső lényeget tulajdonít; és ahhoz is, amikor nem tulajdonít a dolgoknak belső lényeget. Kötődjék akár az elfogadás, akár az elutasítás által, mindannyiszor az ént, a személyiséget, az egyéniséget feltételezi.

Ezért a Tathágata szavai mindig figyelmeztetnek: az én tanításom a törvényből fakad és egy tutajhoz hasonlatos. Így a Buddha tanításait is el kell hagyni. És még inkább a tévtanokat!” 

 

A Gyémánt Szútrának ezt a részletét szintén többféle módon értelmezik. Mindentől függetlenül azonban butaság volna kiérteni azt ezekből a sorokból, hogy Buddha maga javasolja, hogy a Tanról szóló tanítások összességét hagyjuk el. Ez a szútra sokkal inkább azt sugallja, hogy ne ragadjunk le se fogalmaknál, se különböző felfogásoknál. Sok mai nyugati buddhistákra jellemző, hogy a buddhista tanokból kiindulva bonyolult, és a legtöbb esetben nem helyes filozófiai magyarázatokat kreálnak, és ezzel elkezdenek saját tévtanaikhoz kötődni. Vagy a mai nyugati emberek problémáira igyekeznek buddhista jellegű magyarázatokat adni, amelyek szintén tévtanok.

Ne felejtsük el, a buddhista tanításokhoz való merev ragaszkodás is éppen úgy ragaszkodás, mint bármely más, nem buddhista tanítás felszínes és sekély ismereteink miatti merev elutasítása!

Úgy általában, buddhizmustól függetlenül sem árt, ha odafigyelünk arra, hogy milyen tutajt használunk és mennyire ragaszkodunk hozzá. Bármilyen tutaj jó lehet arra, hogy átvigyen a túlsó partra, egészen addig, amíg tényleg visz valahová, és ha nem akarjuk magunkkal cipelni mindenáron egy egész életen át...

 

 Forrás: A tutaj-példázat (angol nyelven)

Magyar Bhutáni Baráti Társaság Rendezvények - 2015. február

Francoise Pommaret kultúrantropológus, a nagy múltú francia Bhután Társaság elnöke a Magyar Bhutáni Baráti Társaság meghívására február 18 és 20 között három különböző témájú nyilvános rendezvényen vesz részt Budapesten. 

Az események (Loszár holdújév és két előadás) részletes programja a MBBT honlapján olvasható.

Szükség van-e hitre a buddhizmusban?

A buddhizmusról már némi ismerettel rendelkező nyugatiak gyakran meghökkennek, amikor ezzel a vallással kapcsolatban a ‘hit’ szót megemlítik. Ugyanis a ‘hit’ szót, úgy általában valamiféle hajlíthatatlan, merev és megkérdőjelezhetetlen elfogadásként értelmezzük. Hogy valójában is ezt kellene-e jelentenie, az egy másik kérdés. A Miben hisznek a buddhisták című bejegyzésben már említettem, hogy a történelmi Buddha azt tanította, ne fogadjunk el semmilyen tanítást, beleértve az ő tanítását is, anélkül, hogy kipróbálnánk és megnéznénk, jó-e nekünk vagy sem. (Erre nagyszerű példa Káláma szutta, az AN 3.65, amit ITT, a Buddha Ujján lehet elolvasni kétféle fordításban is)  

 

Úgy vélem, hogy a hitnek, mint olyannak, több fajtája létezik, és ezeken belül több út is kínálkozik, amelyek a buddhista gyakorláshoz szükségesek.

 

A szanszkrit nyelvű sraddhá vagy a páli nyelvű saddhá szót általában ‘hit’-nek szokták fordítani, de jelenthet bizalmat, meggyőződést vagy hűséget is. A buddhista iskolák nagy része szerint a sraddhá kialakulása a gyakorlás korai szakaszában megjelenő fontos elem. Az elején, amikor csak ismerkedünk a buddhista tanokkal, olyan tanításokkal kerülünk szembe, amelyeknek nem igazán tudjuk még felfogni az értelmét, és amelyek úgy tűnnek, hogy teljes mértékben ellentétesek a magunkról és a világról kialakított belső szemléletünkkel. Ráadásul, amikor a buddhista tanítónk elmondja ezeket a legelső tanításokat, még azt is hozzáteszi, hogy mindezeket pusztán vakhit alapján ne fogadjuk el. Mit tehetünk ekkor?

 

Két lehetőségünk van. Megtehetjük, hogy első lendületből elutasítjuk ezeket a tanításokat. Mivel nem egyeznek az évtizedek óta meglévő világfelfogásunkkal, azt is gondolhatjuk, hogy ezek a tanítások rosszak. Viszont ne felejtsük el, hogy a buddhizmus szerint önmagunkról és az életünkről való tapasztalataink illúziókra épülnek. Tehát, ha elutasítjuk a buddhista tanításokat anélkül, hogy megvizsgálnánk őket úgy, mint a valóság egy másfajta nézetét, az azt jelenti, hogy az utunknak már akkor vége, mielőtt elkezdődött volna.

 

A tanítások feldolgozásának másik lehetősége az, hogy megpróbáljuk intellektuális módon megkeresni bennük az “értelmet”, ami alapján ezután különféle nézeteket és véleményeket alakíthatunk ki arról, hogy miről szólnak ezek a tanítások. Azonban a történelmi Buddha több alkalommal is óvta tanítványait ettől. Mert amikor már elkezdünk kötődni a bennünk kialakult korlátolt, helyesen vagy helytelenül kialakult nézetekhez, a tisztaság vagy átlátszóság utáni keresés véget is ért.

Ekkor jön a képbe a sraddhá vagy saddhá. Bhikkhu Bódhi, théraváda szerzetes és tudós ezt mondja: “A buddhista ösvény egy tényezőjeként a hit (saddhá) nem vakhitet jelent, hanem arra való hajlandóságot, hogy bizalmat előlegezzünk meg olyan állításoknak, amiket saját magunk a fejlődésünk jelenlegi szakaszában nem tudunk személyesen igazolni vagy megerősíteni.”

Tehát az igazi próbatételünk nem csupán az, hogy a vakhitet vagy a teljes hitetlenkedést, kételkedést elkerüljük, hanem a valamiféle korlátolt nézethez, véleményhez való ragaszkodást is. Mindezek helyett meg kell tanulnunk bizalmat kiépíteni a gyakorlás felé, és nyitottak maradni a belátás kialakítására.

 

Azt is gondolhatjuk, hogy addig szükségtelen a hit vagy bizalom kiépítése, amíg ki nem alakul bennünk a megértés a tanításokkal kapcsolatban. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a bizalomra még a megértés előtt szükségünk van. Nágárdzsuna (a buddhizmus i.u. 2. században élt legnagyobb hatású filozófusa) ezt mondta:

“Vannak, akik a hitre alapozva kerülnek kapcsolatba a Tannal, és vannak, akik igazi megértéssel rendelkeznek; e kettő közül az igazi megértés a vezető, mégis a hité az elsőbbség.”

 

Nagy hit, nagy kétség

A buddhizmus zen hagyományában úgy tartják, hogy egy tanulónak legyen nagyon nagy hite, nagyon sok kétsége és nagyon erős elhatározása. Bizonyos szempontból nézve a nagyon nagy hit és nagyon sok kétség ugyanaz. Mindkét dolog, a hit és a kétség a bizonyosságra való szükségletünk elengedéséről szól, és egy új, még nagyon is bizonytalan tudás felé nyitásról. És szól az elbizakodottságunk, önteltségünk levetkőzéséről és a megszokott, ismerős világlátásunkból való bátor kilépésről.

A bátorság és a buddhista ösvényen való haladás magabiztosságot igényel. Mert sok esetben a letisztulást fényévnyi távolságra érezzük magunktól. Ilyenkor azt is hihetjük, hogy nem rendelkezünk azzal, ami szükséges ahhoz, hogy a zűrzavart és az illúzióinkat képesek legyünk elengedni. Pedig ez a lehetőség mindannyiunkban megtalálható.

Természetesen, ehhez az is hozzátartozik, hogy képesek legyünk megfelelő és elegendő bizalmat előlegezni a buddhista tanítónknak is, aki segít nekünk és vezet bennünket ezen az ösvényen. (a tanítókkal/gurukkal kapcsolatos általános félreértésekről ITT írtunk egy bejegyzést)  

 

Talán nem árt tudni, hogy ez a fajta önálló gondolkodásra és szemléletváltozásra való igény megtalálható más vallásoknál is, például a kereszténységnél is. A német református írópáros, Elke Endrass  és Siegfried Kratzer így ír erről:

 

“Az önálló gondolkodás fáradságos dolog, különösen akkor, ha az ember nem szokott hozzá, hogy megkérdőjelezze a tényeket. Sokkal egyszerűbb és kényelmesebb átvenni bizonyos előre gyártott gondolkodásmódokat – még akkor is, ha azok szolgaságba taszítják az embert. Sokan ezért maradnak szívesebben régi elképzeléseik foglyai, semmint, hogy új lehetőségekkel ismerkedjenek meg.

  

Nagyon sokan érzik úgy, hogy hitük korlátozza és rabbá teszi őket, és mégis: nem mindenki számára jó dolog elhagyni a [az eredeti hitünk által kialakított] ‘barlang’ meleg, védelmező terét. Hiszen minden tudatbővülés hosszú és főként fáradságos folyamat, mert nem csupán alapvető változtatásokat tesz szükségessé, hanem gyakran olyan viselkedésmódokat is eredményez, amelyek értetlenségbe ütköznek az érintett addigi környezetében. Ráadásul kinn, ‘a barlang’ előtt nem süt mindig a nap, olykor jeges szél támad, s az ember ekkor legszívesebben visszamászna a ‘barlang’ védelmébe és biztonságába. De csak az nőhet fel, aki előre megy.

S még valami: A szabadsághoz vezető úton az embernek szüksége van egy ‘embercsempészre’, aki kivezeti őt a barlangból – ám az illető csak egy darabig kísérhet el bennünket. Egyszer elérkezik az a pont, ahonnan egyedül kell továbbmennünk. Ezzel is tisztában kell lennünk.

De megéri az út.”

 

(Elke Endrass – Siegfried Kratzer: Megbetegítő hit? Kiutak a válságból Magyarországi Református Egyház

Kálvin János kiadója

Budapest, 2006

Forrás: Hit a buddhizmusban (angol nyelven)