Tanbeszédek: Példázat a tutajról

A történelmi Buddha tanbeszédei közül talán az egyik legismertebb a tutajról vagy csónakról szóló példázat. Még azok is hallhattak róla, akik egyébként nem sokat tudnak a buddhizmusról.

E példázatában Buddha az őt hallgató szerzeteseknek egy férfiről beszél, akinek vándorútját megáradt folyó keresztezi. Az innenső part az áradás miatt veszélyes és ingoványos, míg a túlsó part biztonságosnak és kellemesnek tűnik. A férfi nem talál se csónakot, se hidat, hogy átkeljen a vízen. Ekkor hatalmas erőfeszítéssel füvet, gallyakat, ágakat összegyűjtve, azokat egymáshoz kötözve egy egyszerű tutajt készít. Majd a tutajra ráhasalva, kézzel-lábbal evezve átér a túlsó partra. Innen már könnyen folytathatja útját.

Ezután Buddha felteszi a kérdést a szerzeteseknek: mit tegyen ez az ember a saját maga által készített tutajjal? Helyes-e, ha tovább cipeli magával a vándorútján? A szerzetesek tagadó válaszát Buddha is megerősíti, szerinte az embernek ott kell hagynia a tutajt. Magyarázatként hozzáteszi, hogy a Tan olyan, mint a tutaj. Hasznos az átkeléshez, de nem megőrzésre való. Ezzel ér véget a példázat. 

 

Ennek a nagyon egyszerű történetnek többféle értelmezése is van. A legelterjedtebb magyarázat az, hogy Buddha tanítása szerint a Tan csupán egyfajta átmeneti eszköz, amit el lehet hagyni akkor, amikor valaki megvilágosodik.

 

Vannak, akik ezt máshogy vélik. Némelyek szerint ez a példázat valójában arról szól, hogy hogyan őrizzük – vagyis hogyan értelmezzük - helyesen Buddha tanításait. És vannak olyanok is, akik előszeretettel idézgetik felmentésként a tutaj-példázatot akkor, amikor semmibe veszik például a Nemes Nyolcrétű Ösvényt vagy a Fogadalmakat vagy Buddha egyéb tanításait, mondván, hogy ezek úgyis elhagyni való dolgok.

 

A példázat és a háttere

A tutaj példázat az MN 22, Példázat a kígyóról című szuttában – tanbeszédben – található (ezt teljes egészében, kétféle fordításban ITT, a Buddha Ujján lehet elolvasni). A szuttában Buddha a Tan helyes értelmezésének fontosságáról beszél, és a nézetekhez való ragaszkodás veszélyéről.

Maga a szutta egy Arittha nevű szerzetes kijelentésével kezdődik, aki olyan téves nézeteket hangoztat, amelyeket a Tan félreértésére alapozva alakított ki. A többi szerzetes vitába száll vele, de Arittha nem tágít. Ezek után Buddhához fordulnak segítségért. Buddha elsőként egy kígyóról szóló példázatot említ, utána pedig a már fentebb leírt tutaj példázatot.

 

Az első hasonlatban egy férfi (nem tudni, miért) kígyót akar fogni. Miután talál egyet, rosszul nyúl hozzá, így a kígyó megmarja őt. Buddha ezt azokhoz hasonlította, akik helytelenül és figyelmetlenül tanulmányozzák a Tant, ami aztán az ilyen emberekben helytelen nézetek kialakításához vezet. A kígyó-hasonlatot a tutaj-példázat követi, aminek a végén ezt mondja Buddha (mindkét magyar nyelvű fordítás részletét idemásoltam):

“Ugyanígy, szerzetesek, a tutajhoz hasonlóan tanítottalak benneteket a Tanra, amely átkelésre szolgál, nem megőrzésre való. Hogyha megértettétek a tutaj hasonlatát, a helyes tételeken is túl kell lépnetek, nemhogy a téveseken.” (Vekerdi József fordítása)

 

“Szerzetesek, ezzel a hasonlattal megmutattam, hogy a Dharma, amit tanítok, éppen olyan, mint a tutaj; átkelésre szolgál és nem arra, hogy az ember birtokba vegye. Ha megértettétek, akkor a tanításokat is el kell majd hagynotok, hát még azt, ami bűnös, ami nem felel meg a tanításoknak.” (A páli fordító csoport fordítása)

 

A szutta további részében Buddha azokat az ősi Upanisádokban elsőként feltűnt kijelentéseket cáfolja, amelyek az “én” - atta vagy átman - állandó és örök voltáról szólnak, és a Brahman és az “én” azonosságáról, illetve a halálunk utáni egyesüléséről. A következő két idézet a Brihadáranjaka és a Cshándógja-Upanisádból valók:

 

“Ez a nagy, születetlen Lélek nem öregszik és nem hal meg. Ő az örök, rendíthetetlen Brahman. (...) A rendíthetetlen Brahmanná válik, ki tudja ezt. “

 

“(...) Ez a Brahman, ezzé leszek, ha majd elmegyek.”

 

Buddhának az éntelenségről – anatta vagy anátman – szóló tanításait is könnyen félreértik, félremagyarázzák. (a Védákról és az Upanisádokról, a Buddha tanaira közvetlenül hatást gyakorló és a Buddha tanait megelőző óindiai tanításokról ITT és ITT írtam bejegyzést)

 

A tutaj példázat kétféle értelmezése

A buddhista szerző és tudós, Damien Keown azt állítja A buddhista etika természete (1992) című művében, hogy a Tant – azon belül is elsősorban az erkölcsöt és a szamádhit, azaz szilárd, elmélyült, meditatív állapotot és a bölcsességet – ebben a példázatban nem a tutaj, hanem a másik part jeleníti meg. Keown szerint a tutaj példázat nem azt sugallja, hogy Buddha tanításait és erkölcsi szabályait kell elhagynunk megvilágosodáskor, hanem a tanítások ideiglenes és tökéletlen megértését.

 

A théraváda szerzetes és tudós, Thanissaro Bhikkhu más véleményen van:

“...a kígyó hasonlat egyértelműen arra mutat rá, hogy a Tant meg kell ragadni; a leglényegesebb azonban az, hogy helyesen ragadjuk meg. Amikor ezt aztán összevetjük a tutaj hasonlattal, világos a mondanivaló: Ha át akarunk kelni a folyón, helyesen kell tartanunk a tutajt. És csak akkor lehet elengedni, amikor már átértünk a biztonságos másik partra.”

 

A tutaj példázat és a Gyémánt Szútra

A tutaj példázat különféle változatai más buddhista iratokban is megjelennek. Az egyik legjelentősebb változat a Gyémánt Szútra hatodik fejezetében található.

A Gyémánt Szútra, mint minden szútrafordítás magán viseli a fordító saját egyéni értelmezését, ezért ennek a fejezetnek a változatai is eltérnek egymástól. Ez a részlet Kovács Gábor fordításából való (a teljes Gyémánt Szútra Kovács Gábor fordításában ITT olvasható):

“Azért, mert ha az ember bármilyen felfogást magáénak vall és amellett kitart, óhatatlanul kötődni kezd az énhez, a személyiséghez vagy az egyéniséghez. Hasonló a helyzet tehát ahhoz, mint amikor valaki a dolgoknak belső lényeget tulajdonít; és ahhoz is, amikor nem tulajdonít a dolgoknak belső lényeget. Kötődjék akár az elfogadás, akár az elutasítás által, mindannyiszor az ént, a személyiséget, az egyéniséget feltételezi.

Ezért a Tathágata szavai mindig figyelmeztetnek: az én tanításom a törvényből fakad és egy tutajhoz hasonlatos. Így a Buddha tanításait is el kell hagyni. És még inkább a tévtanokat!” 

 

A Gyémánt Szútrának ezt a részletét szintén többféle módon értelmezik. Mindentől függetlenül azonban butaság volna kiérteni azt ezekből a sorokból, hogy Buddha maga javasolja, hogy a Tanról szóló tanítások összességét hagyjuk el. Ez a szútra sokkal inkább azt sugallja, hogy ne ragadjunk le se fogalmaknál, se különböző felfogásoknál. Sok mai nyugati buddhistákra jellemző, hogy a buddhista tanokból kiindulva bonyolult, és a legtöbb esetben nem helyes filozófiai magyarázatokat kreálnak, és ezzel elkezdenek saját tévtanaikhoz kötődni. Vagy a mai nyugati emberek problémáira igyekeznek buddhista jellegű magyarázatokat adni, amelyek szintén tévtanok.

Ne felejtsük el, a buddhista tanításokhoz való merev ragaszkodás is éppen úgy ragaszkodás, mint bármely más, nem buddhista tanítás felszínes és sekély ismereteink miatti merev elutasítása!

Úgy általában, buddhizmustól függetlenül sem árt, ha odafigyelünk arra, hogy milyen tutajt használunk és mennyire ragaszkodunk hozzá. Bármilyen tutaj jó lehet arra, hogy átvigyen a túlsó partra, egészen addig, amíg tényleg visz valahová, és ha nem akarjuk magunkkal cipelni mindenáron egy egész életen át...

 

 Forrás: A tutaj-példázat (angol nyelven)