Dhammapada

A Dhammapada a páli kánon, a Tipitaka talán legismertebb szövege. Ahogy már ITT írtuk, a théraváda buddhizmus szent iratgyűjteménye a Tipitaka (‘Három kosár’), ami páli kánonnak is szoktak nevezni.

A Dhammapada a Szutta-pitakában (‘Beszédek kosara’) található, ezen belül is a Khuddaka Nikája (‘Kisebb gyűjtemények’) részben szerepel, de népszerűsége a világ klasszikus vallási olvasmányainak sorába emeli. Ezt is az ókori páli nyelven alkották, mint a Tipitaka többi részét.

A thérváda buddhista hagyomány szerint eredetileg a Dhammapada minden versét a történelmi Buddha mondta el egy adott eseményre válaszul. Azonban szinte bizonyos, hogy a versek valójában nem Buddhától származnak, viszont Buddha gondolatait és tanításait nagyon híven tolmácsolják.

Keletkezésének idejét nem lehet pontosan megállapítani, csak az tűnik biztosnak, hogy amikor a Tipitakát élőszóban rögzítették, a hagyomány szerinti i.e. 240-ben tartott zsinaton, akkor a Dhammapada is belekerült a kanonizált szövegek közé. Tehát vagy akkor vagy már azelőtt keletkezhetett. A Dhammapadához hozzátartozik egy szintén páli nyelven íródott magyarázószöveg, a Dhammapada- atthakathá. Erről a hagyomány úgy tartja, hogy a jóval később, i. u. 5. században élt nagy buddhista tudós, Bhadantácsárija Buddhaghósza írta. (Buddhaghósza művéről, a Viszuddhimaggáról és magáról Buddhaghószáról ITT írtunk)

A Dhammapada - atthatkathá nem annyira valós kommentár, hanem inkább egyfajta legendagyűjtemény. A szerző elsősorban a páli kánon, a Tipitaka más részeiből, leginkább a Dzsátakák (‘Születés történetek’) című gyűjteményből vett át történetek. (A Dzsátakákról ITT írtunk bejegyzést. A Dhammapada legendagyűjteménye, a Dhammapada – atthakathá Vekerdi József fordításában ITT olvasható)

Maga a Dhammapada cím egy összetett szó. A páli nyelvű dhamma (szanszkrit nyelven dharma) szó jelentése ‘törvény’ vagy ‘igazság’ vagy ‘tan’, de a buddhizmusban kifejezetten Buddha tanítására, a Tanra használják a ‘Dhamma’ szót. Az összetett szó második tagja, a pada itt leginkább ‘ösvény, út’ jelentéssel bír.

A műben 423, egymástól szinte teljesen független verset huszonhat csoportba osztottak, ezek a csoportok elrendezésükben véletlenszerűnek tűnnek.

A Dhammapada leginkább ösztönző vagy oktatói jellegű versek gyűjteménye, amit alapnak szántak a személyes fejlődéshez és oktatáshoz.

Azonban verseinek mondanivalói túlnyúlnak a keletkezésének körülményein és célján, mert könnyen megértheti bármely kor embere az élet minden helyzetében. Az egyszerű emberek számára a Dhammapada egyértelmű tanácsadó; az intellektuális embereket a tisztasága és közvetlen tanításai alázatosságra és elmélkedésre sarkallja; a komoly útkeresőknek pedig halhatatlan forrása az előremutatásnak és a gyakorlati tanácsoknak.

Számos nyelvre fordították már le a Dhammapadát, angolra többek között olyan neves tudósok, mint Max Müller és Dr. S. Radhakrishnan.

Magyar nyelven 1994-ben Fórizs Lászlótól jelent meg a Dhammapada, Az Erény útja, míg Vekerdi József fordítása 1999-ben. A Buddha Ujja oldalon Fórizs László és Vekerdi József fordításait egymással párhuzamosan ITT lehet olvasni.

A théraváda buddhizmust követő országokban, mint Srí Lanka, Burma és Thaiföld, a Dhammapada hatása mindenütt megtalálható. Tanítóbeszédek és vallási eszmecserék témáinak örökzöld forrása, a mindennapok számtalan problémáinak megoldását segítő útikönyv és a kolostorok novíciusainak képzéséhez elengedhetetlen segédkönyv. Még azok a gyakorlott meditálók is, akik az erdőkbe vagy hegyek barlangjaiba vonultak vissza meditációs életre, kevés vagyontárgyaik mellett nagy valószínűséggel rendelkeznek a könyv egy példányával is.

Három részlet a Dhammapadából (Fórizs László fordítása):

Illustrated Dhammapada egy képe

(6) Sokan nincsenek tudatában annak,

hogy egyszer mindenki meghal.

Akik ráébrednek erre,

azonnal abbahagyják az ellenségeskedést.

   (Páros versek)

(85) Az emberek közül csak kevesen

érik el a túlsó partot, a legtöbben

ezen a parton szaladgálnak fel-alá

anélkül, hogy bármit is találnának.

    (A bölcs)

(130) Mindenki fél a büntetéstől,

mindenki szereti az életét.

Aki úgy tesz másokkal, ahogyan önmagával tenne,

az nem öl, és másokat sem késztet ölni.

    (A husáng)

Forrás: Dhammapada -  Acharya Buddharakkhita angol fordításának Előszava, amit maga a fordító írt és a Bevezető, amit Bhikkhu Bodhi írt

              Dhammapada - Vekerdi József fordításának Utószava

Szabó Lőrinc: Buddha az éjszakai háremben

   Szabó Lőrinc buddhista tanulmányokat is folytatott, amelyek eredménye több buddhista vonatkozású vers is volt. Ezek közül talán az egyik legfelkavaróbb A kurtizán prédikációja, amit már tavaly májusban lehetett olvasni egy másik bejegyzésben, és hozzá Szabó Lőrinc önvallomását magáról a versről és a buddhizmushoz való viszonyáról.

Buddha a háremben (díszítés az Amarávatí Sztúpa korlátján)

   Egy másik verse, ami egy fordítás, Buddha az éjszakai háremben, az ifjú Sziddhártha (vagy páli alakban: Sziddhattha) otthonából való eltávozásának egy fontos mozzanatát mutatja be. Eredetileg Asvaghósa Buddha-eposzából való ez a rész, ami itt Szabó Lőrinc fordításában olvasható. Az i.sz. 1. században keletkezett, szanszkrit nyelvű mű teljes egészében hozzáférhető magyarul, Vekerdi József fordításában: Asvaghósa: Buddha élete (Buddhacsarita).
    Sziddhattha otthonából  remeteségbe távozásának leírását, illetve a remeteségbe távozásának okait egy valószínűleg ennél korábbi, páli forrásból  ITT lehet olvasni A Buddha Ujján, szintén Vekerdi József fordításában.

Szabó Lőrinc:

Buddha az éjszakai háremben

… Félmeztelen hevertek ott, a

zeneszerszámok mellett, hanyatt, arcon,

keresztűl-kasúl, kábultan, ahogy

rájuk csapott az álom, háttal-arccal

egymásra dőlve, összegyűrve-gyúrva,

szakadékba szórt hullák; nyakukon

lánccá feszült a hurkos gyöngysor; izzadt

ruhájuk nyakig csúszott; úgy hevertek,

mint akiket ájulásig botoztak

vagy mint letört és elhervadt virágok.

Némelyik falnak esett, ez az ablak

párkányát fogta, az dermedt halottként

nyult el a padlón; félig vagy egészen

nyitott szájukból a nyál mocska csurgott;

hajukat vad rendetlenség kuszálta,

mint az őrültekét; arcukba fonnyadt

koszorúk dúlt szemete-dísze csüngött;

kar kart ölelt és lábat, összevissza,

és az egyik mosolygott és a másik

a homlokát ráncolta és nyöszörgött.

A szép királyfi elnézte sokáig

az alvókat, s megszólalt: „Az imént még

oly gyönyörűek voltak, úgy kacagtak,

a szivük táncolt, hangjuk, mint a csengő,

s testük rózsa volt, szemük nevető láng!

Milyen mások most! Rútak, undorítók!

Ha ilyenek a nők, hogy lehet akkor

szeretni őket és bízni a húsban?

Hazug szépség ez, mámor, képzelődés,

csak a vágy mérgezi vele a férfi

lelkét és agyát! Ráébredtem az

Igazságra, és itt hagyom örökre

a test s a Látszat csillogó világát!"

Forrás:  Szabó Lőrinc: Örök barátaink