A következő címkéjű bejegyzések mutatása: théraváda iratok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: théraváda iratok. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 20., vasárnap

Dhammapada

A Dhammapada a páli kánon, a Tipitaka talán legismertebb szövege. Ahogy már ITT írtuk, a théraváda buddhizmus szent iratgyűjteménye a Tipitaka (‘Három kosár’), ami páli kánonnak is szoktak nevezni.
A Dhammapada a Szutta-pitakában (‘Beszédek kosara’) található, ezen belül is a Khuddaka Nikája (‘Kisebb gyűjtemények’) részben szerepel, de népszerűsége a világ klasszikus vallási olvasmányainak sorába emeli. Ezt is az ókori páli nyelven alkották, mint a Tipitaka többi részét.

A thérváda buddhista hagyomány szerint eredetileg a Dhammapada minden versét a történelmi Buddha mondta el egy adott eseményre válaszul. Azonban szinte bizonyos, hogy a versek valójában nem Buddhától származnak, viszont Buddha gondolatait és tanításait nagyon híven tolmácsolják.

Keletkezésének idejét nem lehet pontosan megállapítani, csak az tűnik biztosnak, hogy amikor a Tipitakát élőszóban rögzítették, a hagyomány szerinti i.e. 240-ben tartott zsinaton, akkor a Dhammapada is belekerült a kanonizált szövegek közé. Tehát vagy akkor vagy már azelőtt keletkezhetett. A Dhammapadához hozzátartozik egy szintén páli nyelven íródott magyarázószöveg, a Dhammapada- atthakathá. Erről a hagyomány úgy tartja, hogy a jóval később, i. u. 5. században élt nagy buddhista tudós, Bhadantácsárija Buddhaghósza írta. (Buddhaghósza művéről, a Viszuddhimaggáról és magáról Buddhaghószáról ITT írtunk)

A Dhammapada - atthatkathá nem annyira valós kommentár, hanem inkább egyfajta legendagyűjtemény. A szerző elsősorban a páli kánon, a Tipitaka más részeiből, leginkább a Dzsátakák (‘Születés történetek’) című gyűjteményből vett át történetek. (A Dzsátakákról ITT írtunk bejegyzést. A Dhammapada legendagyűjteménye, a Dhammapada – atthakathá Vekerdi József fordításában ITT olvasható)

Maga a Dhammapada cím egy összetett szó. A páli nyelvű dhamma (szanszkrit nyelven dharma) szó jelentése ‘törvény’ vagy ‘igazság’ vagy ‘tan’, de a buddhizmusban kifejezetten Buddha tanítására, a Tanra használják a ‘Dhamma’ szót. Az összetett szó második tagja, a pada itt leginkább ‘ösvény, út’ jelentéssel bír.
A műben 423, egymástól szinte teljesen független verset huszonhat csoportba osztottak, ezek a csoportok elrendezésükben véletlenszerűnek tűnnek.

A Dhammapada leginkább ösztönző vagy oktatói jellegű versek gyűjteménye, amit alapnak szántak a személyes fejlődéshez és oktatáshoz.

Azonban verseinek mondanivalói túlnyúlnak a keletkezésének körülményein és célján, mert könnyen megértheti bármely kor embere az élet minden helyzetében. Az egyszerű emberek számára a Dhammapada egyértelmű tanácsadó; az intellektuális embereket a tisztasága és közvetlen tanításai alázatosságra és elmélkedésre sarkallja; a komoly útkeresőknek pedig halhatatlan forrása az előremutatásnak és a gyakorlati tanácsoknak.

Számos nyelvre fordították már le a Dhammapadát, angolra többek között olyan neves tudósok, mint Max Müller és Dr. S. Radhakrishnan.
Magyar nyelven 1994-ben Fórizs Lászlótól jelent meg a Dhammapada, Az Erény útja, míg Vekerdi József fordítása 1999-ben. A Buddha Ujja oldalon Fórizs László és Vekerdi József fordításait egymással párhuzamosan ITT lehet olvasni.

A théraváda buddhizmust követő országokban, mint Srí Lanka, Burma és Thaiföld, a Dhammapada hatása mindenütt megtalálható. Tanítóbeszédek és vallási eszmecserék témáinak örökzöld forrása, a mindennapok számtalan problémáinak megoldását segítő útikönyv és a kolostorok novíciusainak képzéséhez elengedhetetlen segédkönyv. Még azok a gyakorlott meditálók is, akik az erdőkbe vagy hegyek barlangjaiba vonultak vissza meditációs életre, kevés vagyontárgyaik mellett nagy valószínűséggel rendelkeznek a könyv egy példányával is.

Három részlet a Dhammapadából (Fórizs László fordítása):
Illustrated Dhammapada egy képe

(6) Sokan nincsenek tudatában annak,
hogy egyszer mindenki meghal.
Akik ráébrednek erre,
azonnal abbahagyják az ellenségeskedést.
   (Páros versek)

(85) Az emberek közül csak kevesen
érik el a túlsó partot, a legtöbben
ezen a parton szaladgálnak fel-alá
anélkül, hogy bármit is találnának.
    (A bölcs)

(130) Mindenki fél a büntetéstől,
mindenki szereti az életét.
Aki úgy tesz másokkal, ahogyan önmagával tenne,
az nem öl, és másokat sem késztet ölni.
    (A husáng)


Forrás: Dhammapada -  Acharya Buddharakkhita angol fordításának Előszava, amit maga a fordító írt és a Bevezető, amit Bhikkhu Bodhi írt
              Dhammapada - Vekerdi József fordításának Utószava

2012. május 21., hétfő

Théraváda buddhista iratok

A történelmi Buddha halála után a tan, amelyet tanított, tovább terjedt India-szerte, és az eredeti tanításoknak különféle értelmezései keletkeztek. Ezek aztán szakadásokhoz vezettek a Szanghában (buddhista közösségben), és a buddhizmusnak legalább tizennyolc jól megkülönböztethető irányzata alakult ki. Ezen iskolák egyike végül teret engedett egy megújító mozgalomnak, amely magát mahájána (‘nagyobb/nagyszerűbb szekér' néven nevezte, lekicsinylően utalva ezzel a többi iskolára: hínajána, azaz ‘kisebb/hitványabb szekér’ néven hívva őket. Tehát, amit ma théravádának hívunk, az az egyedüli túlélője a korai, nem-mahájána iskoláknak.

A théraváda irányzat iratait a Tipitaka (páli nyelven) vagy Tripitaka (szanszkrit nyelven) néven ismert műben gyűjtötték össze. A Tipitaka páli szó jelentése "három kosár". Ez jelzi, hogy a Tipitaka három részből áll, és minden rész több műből tevődik össze.

I. Vinaja-pitaka: A szerzetesi fegyelem kosara - a szerzetesek és apácák szabályzata található benne, de néhány fontos életrajzi adat is szerepel benne a történelmi Buddháról.

II. Szutta-pitaka: Beszédek kosara - tartalmazza a történelmi Buddha és főbb tanítványai tényleges és állítólagos beszédeit, öt különböző csoportra osztva, pl. Hosszú beszédek gyűjteménye, Közepesen hosszú beszédek gyűjteménye, Tárgy szerint csoportosított beszédek gyűjteménye. Ezeken a szuttákon kívül egyéb, későbbi keletkezésű írásművet is tartalmaz, Szerzetesek verseit, Apácák verseit, Tan verseit (Dhammapada), Születés-történetek (Dzsátakák), amely Buddha előző életeinek történeteit örökíti meg.

III. Abhidhamma-pitaka: A Legfelsőbb Tan foglalata - ez a filozófiai - elemző mű a későbbi időkből származik.

A Tipitaka legteljesebb és legismertebb változata páli nyelven íródott. Ezért szokták Páli Kánon-nak is nevezni, és ez a théraváda buddhizmus szent irata.

A szutták jó része kezdődik e szavakkal: "Evaṃ me sutaṃ" (Évam mé szutam) azaz "Így hallottam..." Ez abból a hagyományból származik, hogy három hónappal a történelmi Buddha halála után az Öregek tanácskozásán- zsinatán, a Tiszteletreméltó Ánanda, a Buddha unokatestvére, és állandó kísérője, mondta fel az általa hallott tanításokat, amit akár a történelmi Buddha, akár annak jelentősebb tanítványai mondtak. Ánanda sok éven keresztül volt Buddha személyes kísérője és tökéletes emlékezőtehetséggel rendelkezett. Később, az i.e. 240 körül tartott zsinaton a hitelesnek tekintett tanításokat kánonba foglalták, ekkor még csak élőszóban. Sokáig ezt a kánont, szintén élőszóban elmondva, adták tovább, és kb. i.e. 1. században jegyezték le írásban elsőként Srí Lankán.

A Tipitaka egyes részleteinek létezik egy nagyon régi, más nyelven, pl. szanszkritül írt változata is, ami megegyezik a Páli Kánonban található némely szútrával, és ezeknek a korai beszédeknek a gyűjteményét Ágamáknak nevezik.

Az Abhidhammának is vannak változatai, amelyek jelentősen különböznek a Páli Kánonban található Abhidhammától. Némelyik manapság már csak töredékeiben maradt fenn. De ezek egyike, a szarvásztiváda Abhidhamma még épen van. (A buddhizmus egyik korai szektája a szarvásztiváda, ami i.e. 3.században alakult ki.)

Forrás: Vekerdi József: Buddha beszédei - Utószó
Mi a théraváda buddhizmus?
Buddhista iratok (angolul)

A fotókon (1.) hagyományos módon, pálmalevélre írt szutták és (2.) a teljes Tipitaka könyv formátumban.