A semmi az valami?

Ezt a mostani bejegyzést Robinak köszönhetjük. Ő fordította a "Hét dolog, amit Buddha sosem mondott" című bejegyzést is, ami nagy olvasottságra tett szert, eddig több, mint 1000 megtekintést kapott.

Thích Nhát Hanh válaszol gyerekek kérdéseire

(Thích Nhát Hanh zen buddhista szerzetes és békeaktivista. 1926-ban született Vietnámban, de az 1960-as évek végén száműzték hazájából, mert szembehelyezkedett az ott dúló háborúval. Jelenleg a dél-franciaországi Plum Village-ben lakik, ahol kolostort alapított. Békemozgalmak aktív támogatója, az erőszakmentes megoldások híve. Martin Luther King a “Béke és erőszakmentesség apostolá”-nak nevezte)

A gyerekek különleges helyzetben vannak Thích Nhát Hanh buddhista tanító Plum Village-i hagyományában, ahol kifejezetten gyerekek és kamaszok számára kialakított gyakorlatok, fogadalmak és programok is szerepelnek. Thích Nhát Hanh tanítóbeszédei első részét gyakran rájuk gondolva alakítja ki. A gyerekek rendszeresen kérdeznek tőle olyanokat, amikkel általában a felnőttek is azonosulni tudnak. Lehet, hogy a gyerekek kisebbek és fiatalabbak, és lehet, hogy viccesen fogalmaznak, de a kérdéseik, akár a felnőtteké, jellegzetes emberi gondolatokról és problémákról árulkodnak.

A Semmi az valami? című új illusztrált könyvből következzék most a gyerekek hét nagyon találó kérdése és Thích Nhát Hanh rájuk adott bölcs válasza. 

“Mindig megpróbálom a tőlem telhető legjobb választ adni” - mondja Thích Nhát Hanh. “Jóval idősebb vagyok a kérdező gyerekeknél, de amikor együtt ülünk és együtt lélegzünk, egyformának tűnünk.”

 Mi az éberség?

Az éberség energia. Ez az energia segít abban, hogy élvezzük azt, ami épp most történik. Az éber energia sok örömöt adhat számunkra. Segít abban, hogy kevesebbet szenvedjünk és tanuljunk a szenvedésünkből. Úgy tudunk a legkönnyebben némi éber energiára szert tenni, ha becsukjuk a szemünket és könnyedén lélegzünk. Csak a légzésre figyeljünk. Ha képesek vagyunk arra, hogy élvezzük a be-és kilégzést, akkor éber energiát teremtünk.

Mit kell tenned, ha valaki rosszul érzi magát és fel akarod vidítani az illetőt, és azt akarod, hogy jobban érezze magát?

Az egyik legegyszerűbb és legkedvesebb dolog, amit tehetsz valakiért, aki rosszul érzi magát, ha egyszerűen csak vele vagy és együtt lélegzel vele. Mondhatod azt is: “Itt vagyok Neked!”. Felajánlod neki a jelenléted, ami a legcsodálatosabb ajándék, amit egy másik embernek adhatsz.

Mit csinálsz, ha megrémülsz?

Általában, amikor megijedünk, megpróbálunk elmenekülni attól, ami megrémített. Amikor én megrémülök, elkezdek mélyen lélegezni és megnyugtatom magam. Megpróbálok nem gondolkodni, csak lélegezni. Ez mindig segít rajtam. Ha elrontom a gyomrom, rendszerint megtöltök egy palackot forró vízzel, és a gyomromra teszem. Öt perc elteltével sokkal jobban érzem magam. Az éber légzés olyan az elmémnek, mint a forró vízzel telt palack. Minden alkalommal, amikor az éber légzést használom a félelmemre, megnyugszom.

A semmi az valami?

Igen. A semmi az valami. Van egy elképzelés a fejedben a semmiről. Van egy elképzelés a fejedben a valamiről, Mindkettő olyan dolog, ami egyaránt képes szenvedést vagy boldogságot teremteni.

Miért érzem néha azt, hogy magányos vagyok és hogy nem szeret senki?

Néha a körülötted lévő emberek figyelme elterelődik, és esetleg elfelejtik kifejezni a szeretetüket. De ha úgy érzed, hogy senki sem szeret, még mindig fordulhatsz a természet világa felé. Látod odakint azt a fát? Az a fa szeret téged. Felajánlja neked a szépségét és a frissességét, és oxigénnel lát el, hogy lélegezni tudj. A Föld szeret téged, friss vizet és ízletes gyümölcsöt kínál, hogy megehesd. A világ sokféleképpen fejezi ki szeretetét, nem csupán szavakkal.

Hogyan tudok szeretni valakit, aki más dolgokat kedvel, mint én?

A szeretet felfedezés. Amikor szeretsz egy embert, akkor felfedezed a kellemes tulajdonságait. De élvezheted a különbségeket is, mert elég unalmas volna, ha mindenki ugyanolyan lenne. Ha valakinek olyan tulajdonságai vannak, amik miatt nem tűnik szerethetőnek, te még akkor is gyakorolhatod annak az embernek a szeretetét, aki olyan amilyen, nem pedig olyan, amilyennek te szeretnéd, hogy legyen.

Hogy maradhatok nyugodt, amikor annyi rossz dolgot látok a világban?

Ha erőszakot vagy kegyetlenséget látok, az engem is feldühít. Mindannyian mérgesek leszünk néha. De meg tudjuk tanulni, hogyan bánjunk a haragunkkal. Ha közelről megvizsgáljuk, észrevehetjük, hogy a kegyetlen emberek belül sokat szenvednek. Amikor belátjuk ezt, együtt érzőek leszünk, és segíthetünk a helyzeten azzal, hogy békét teremtünk, még akkor is, ha nem túl békés dolgok történnek körülöttünk. A légzésünket és az éberségünket arra használhatjuk, hogy a harag energiáját az együttérzés energiájává alakítsuk át. Amikor már rendelkezünk az együttérzés erejével, többféle dolgot tehetünk azért, hogy az emberek kevesebbet szenvedjenek.

Forrás: A semmi az valami? (angol nyelven)

A hat páramita a mahájána buddhizmusban

A mahájána buddhizmusban a bódhiszattva ösvényre lépőknek hat fontos elmeállapot – a hat páramitá - kialakítására is szükségük van. A páramitá szót általában “tökéletesség”-nek szokták fordítani, mert ha tökélyre sikerül fejleszteni, akkor segítségükkel elérhetjük a megvilágosodást és a megszabadulást. De a szanszkrit jelentése alapján, amely “túláradó, túlnyúló, kiterjedő”, nevezhetjük a hat páramitát “túlvivő magatartásnak” is, hiszen valamilyen formában keresztülvihet problémáinkon.

A hat páramitá kifejlesztése több szempontból is nagyon hasznos:

 -- Képessé tesznek arra, hogy megoldjunk vagy akár el is kerüljünk különböző problémákat

-- Segítenek abban, hogy minél távolabb tarthassuk magunkat a zavaró érzelmektől és zavaró elmeállapotoktól

-- Általuk képessé válhatunk, hogy mások legnagyobb segítségére lehessünk

A hat páramitá fejlesztése közben tartsuk szem előtt ezeket a célokat, hogy erőt adjanak a folytatáshoz.

A hat páramitá

1. Nagylelkűség – dána-páramitá

A nagylelkűség vagy adományozás önzetlen, viszonzást nem váró jó tett vagy jó szó. Kifejlesztésének haszna a következő:

-- Több önbecsülésülésünk lesz azáltal, hogy másoknak adhatunk valamit

-- Segít legyőzni az egocentrikus gondolkodást, önzőséget és fukarságot

-- Enyhíthetünk mások szenvedésén

2. Erkölcsösség – szilá-páramitá

Erkölcsösség az, amikor tartózkodunk az ártalmas magatartástól azáltal, hogy felismerjük a hátrányait. Kifejlesztésének haszna a következő:

-- Képessé tesz bennünket arra, hogy távol tartsuk magunkat a problémáktól, amelyek az ártó tettekből, beszédből és gondolkodásból keletkeznek. Embertársainkkal való kapcsolatainkban bizalmi alapot épít ki.

-- Segít a negatív viselkedési ösztönök legyőzésében és olyan önkontrollt alakít ki, amely kiegyensúlyozottabbá tesz.

-- Megakadályoz abban, hogy másokat bántsunk – akár tettel, akár szóval, akár gondolatban.

3. Türelem – ksántí-páramitá

A türelem vagy béketűrés az a képesség, hogy elviseljük a nehézségeket, problémákat anélkül, hogy méregbe gurulnánk vagy indulatossá válnánk.

Kifejlesztésének haszna:

-- Általa megelőzhetjük azt, hogy kínos jeleneteket rendezzünk, ha valami nem a kedvünk vagy tervünk szerint alakul

-- Segít legyőzni a haragot, türelmetlenséget vagy intoleranciát. A nehézségekkel nyugodtabban tudunk szembenézni

-- Könnyedebbé válnak az emberi kapcsolataink, mert kevésbé leszünk dühösek másokra, ha nem követik a tanácsainkat, ha hibákat követnek el, ha irracionálisan viselkednek vagy beszélnek, vagy ha gondot okoznak nekünk

4. Törekvés/kitartás/erőfeszítés – vírja-páramitá

A törekvés vagy kitartás azt jelenti, hogy ha valamit eltervezünk, azt a felmerülő nehézségek ellenére sem adjuk fel, hanem végigcsináljuk. Kifejlesztésének haszna:

-- Erőt ad ahhoz, hogy befejezzük, amit elkezdtünk, anélkül, hogy elkedvetlenednénk

-- Segít legyőzni az alkalmatlanság érzését és a lustaságot. Segít abban, hogy haladás közben ne térítsenek el jelentéktelen dolgok

-- Képessé tesz arra, hogy sikeresen befejezzük a legbonyolultabb kötelezettségeket is, és hogy ne adjuk fel a legkilátástalanabb helyzetben lévők megsegítését sem

5. Elmélyedés – dhjána-páramitá

Az elmélyedés (koncentráció) az elmének az az állapota, amely teljesen mentes a mentális elkalandozástól, tompaságtól és érzelmektől.

Kifejlesztésének haszna:

-- Képessé tesz arra, hogy összeszedettek maradjunk, így bármit is teszünk, kevésbé követünk el hibát vagy balesetet

-- Segít legyőzni a stresszt és a szorongást, és megakadályoz abban, hogy érzelmileg túlságosan megzavarodjunk vagy pánikba essünk

-- Lehetővé teszi, hogy arra figyelhessünk, amit mások mondanak vagy amit cselekednek, így jobban észrevesszük azt, hogy hogyan segíthetünk nekik vagy segíthetünk-e egyáltalán

6. Megkülönböztető bölcsesség – pradzsnyá-páramitá

Megkülönböztető bölcsesség az elmének olyan állapota, amely képes az igazi megkülönböztetésre és bizonyosságra aközött, hogy mi a helyes és mi nem az, mi a valódi és mi nem az.

Kifejlesztésének haszna:

-- Képesek leszünk arra, hogy felfogjuk, megértsük és a gyakorlatban is alkalmazzuk a buddhista tanítás lényegét (állandótlanság, éntelenség)

-- Lehetővé teszi, hogy tisztán és jól lássuk, mit kell tennünk és hogyan kell viselkednünk egy adott helyzetben, megelőzvén azt, hogy olyat tegyünk, amit később megbánunk

-- Segít legyőzni a határozatlanságot és zavarodottságot

-- Megfelelően és pontosan látjuk mások helyzetét, így tudni fogjuk, hogy akkor és ott mit kell mondanunk és tennünk

Forrás: A hat páramitáról röviden (angol nyelven)

A helyes összpontosítás szintjei (dzshánák vagy dhjánák)

A történelmi Buddha idején a megvilágosodást kereső és különböző irányzatot képviselő aszkétáknál, remetéknél bevett gyakorlatnak számított a meditáció (bhávana). A meditációnak egy magas foka képezi a nemes nyolcrétű ösvény nyolcadik tagját, a helyes összpontosítást/helyes elmélyedést (sammá szamádhi).

A dzshánák (páli) vagy dhjánák (szanszkrit) ennek a helyes összpontosításnak/helyes elmélyedésnek a különböző lépcsőfokai.

A dhjána szó “elmélyülés”-t, “összpontosítás”-t jelent, éppen úgy, mint a szamádhi.

(Azonban a szamádhinak a buddhizmusban létezik egy konkrétabb megfogalmazása is, ez a “jól megalapozott elme, helyesen fenntartott elme”, illetve egészen pontosan “egyhegyű elme” – citta-ekágratá (szanszkrit) vagy citta-ekaggatá (páli) )

Eredetileg a dhjána négy fokozatból állt, ez később újabb néggyel egészült ki. Az így kapott nyolc szint két részre osztható: az eredeti négy lett az alsó szint, a rúpadzsána (“formákhoz kötött dzshánák”), és a hozzátoldott újabb négy a felsőbb szint, az arúpadzsána (“formák nélküli, csak tudati dzshánák”).

Létezik még egy úgynevezett kilencedik dzshána is, ez a nirodha-szamápatti (“érzések és észlelések megszűnése”).

A dhjánák leírása a théraváda irányzat szerint

A rupadzshána – formákhoz kötött dzshánák

Az első fokozat eléréséhez a gyakorlónak el kell engednie az öt akadályt (nívárana). Ezek az érzéki vágy, a rosszakarat, tompaság, nyugtalanság, kétely. Majd egy  “meditációs tárgyat” kell választania a fókuszáláshoz. Ez a tárgy lehet testi, például a légzés figyelése. Lehet vizuális, egy pont a falon, mandala vagy egy belső kép. De lehet auditív, például mantra.

A páli kánonban több szuttában is megtalálható a négy dzshána részletes leírása. Ezekben rendszerint ugyanazokat a szavakat, ugyanolyan szófordulatokat használnak, ami azt jelenti, hogy a dzshánák részletezését feltehetőleg utólag toldották be a szövegekbe. Most például az MN 19. szuttából idézek, amelyben a történelmi Buddha saját szavaival így írta le az első fokozat elérését:

“Lankadatlan kitartás keletkezett bennem és letisztult a figyelmem. A testem békés volt és nyugodt, az elmém összpontosított és egyhegyű. Teljesen visszavonulva az érzékektől, visszavonulva a nem üdvös dolgoktól, beléptem az első dzshánába és ott időztem: elragadtatás és öröm született a visszavonulásból, megragadott és megtartott gondolatok által kísérve.”

(a szuttában szereplő “megragadott gondolatok” kifejezés elsuhanó, háttérgondolatokat jelent, a “megtartott gondolatok” pedig inkább akaratlagos vagy hosszabb időn keresztül meglévő gondolatokat)

A második dzshánáról így beszél Buddha:

“Lecsendesítve a megragadott és a megtartott gondolatokat, beléptem a második dzshánába, és ott időztem: elragadtatás és öröm született az összpontosításból; az összpontosított és belső biztonságban lévő, nyugodt tudat ébersége mentes a megragadott és megtartott gondolatoktól. “

A harmadik dzshána:

“Elhalványítva az elragadtatást, egykedvű maradtam, figyelmes és éber, megtapasztalva magamban az örömöt. Beléptem a harmadik dzshánába és ott időztem. Amiről az mondják a bölcsek: “Örömteli életet él az, aki felülemelkedett egykedvűségben és éberségben tartózkodik.” “

A negyedik dzshánához:

“Feladva a korábbi örömöt és fájdalmat, beléptem a negyedik dzshánába és ott időztem, áthatva az éberség és egykedvűség tisztaságával, sem szenvedést, sem örömöt nem érezve.”

(a teljes MN 19. szutta ITT olvasható a Buddha Ujja oldalon)

Arúpadhzsána (“formák nélküli, csak tudati dzshánák”)

Ötödik dzshána – végtelen tér – a figyelem a meditációs tárgyról áthelyeződik a térre, amely végtelen és üres.

Hatodik dzshána – végtelen tudat – a térről, amely üres, áthelyeződik a figyelem magára a tudatra. Csak a végtelen tudat létezik.

Hetedik dzshána – semmi tudatossága – megjelenik az érzés, hogy nincs tudat, nincs semmi.  A “van” hiánya.

Nyolcadik dzshána – sem észlelés, sem nem észlelés – az elme legelvontabb lehetséges állapota

A dhjánák szerepe a megvilágosodás elérésében

Vannak olyan buddhista meditációs tanítók, akik a tanítványaik fejlődését a dhjánákban való előrehaladásban mérik. Míg más tanítók szerint felesleges ragaszkodni a meditációs lépcsőfokokra való odafigyeléshez.

A théraváda buddhizmus hagyományai szerint a megvilágosodás eléréséhez nélkülözhetetlen az elmélyülés, ezen belül is az éberség/belátás (vipasszaná) meditáció gyakorlása. A meditáló arra használja a dzshánákat, hogy elcsendesítse és “egyhegyűvé” tegye elméjét annak érdekében, hogy megvizsgálhassa a jelenségek valódi természetét (állandótlan, nem-kielégítő, éntelen). Ez a fajta megvizsgálás adja az éberség/belátás (vipasszaná) meditáció lényegét.

A mahájána irányzat különböző iskolái többféleképpen képzelik el a megszabaduláshoz való eljutást, de itt is megtalálhatunk olyanokat, amelyek a meditációt elengedhetetlennek tartják. Ilyen az Indiában i. sz. 4. században alakult jógácsára, majd a körülbelül i. sz. 4-5. században Kínában megjelenő csan meditációs iskola. A “csan” kínai szó a szanszkrit “dhjána” kiejtéséből származik.

A csan i. sz. 700 körül került át Koreába, ott szon néven alakultak ki ugyanolyan jellegű, a meditációra erős hangsúlyt helyező iskolák. A zen Japánba Kínából került át i. sz. 8. századtól. (a zen a csan kínai írásjel japán olvasata)

A vadzsrajána irányzatban, úgy általánosságban nem igazán erőltetik a meditáció magas fokának elérését. Valószínűnek tartják, hogy azért nem, mert a tibeti buddhizmusban a tantra gyakorlást tartják a megvilágosodás igazi eszközének. A tantrában nagy szerepe van a gyakorló tudatában meglévő érzékelhető vágyaknak és a szenvedélynek, amelyek viszont a dhjánák magasabb szintjein már nem is lehetnek jelen.

Ennek ellenére vannak, és a korábbi időszakokban is voltak olyan tibeti buddhisták, akik annak szentelték életüket, hogy a dhjánákban minél magasabbra szintre jussanak. 

Forrás: A dzshánák vagy dhjánák (angol nyelven)

              Dzshánák a buddhizmusban (angol nyelven)

              Ian Harris: Buddhizmus képes enciklopédiája Kossuth Kiadó 

Miért nincsenek női Buddhák? (négy érdekes kérdés a buddhizmussal kapcsolatban)

Bár a nyugati társadalom már jó pár évszázada felfedezte a buddhizmust, szélesebb körben csak az utóbbi 40-50 évben terjedt el. Emiatt ez a vallás még mindig több-kevésbé ismeretlennek számít a nyugatiak körében. (Nyugaton nem csupán a buddhizmussal vannak így. Érdekes tény, hogy a nyugati ateisták döntő többsége leragadt a kereszténység Istenének a tagadásánál, mert nem sok fogalmuk van más, nem keresztény vallások isteneiről)

A buddhizmussal kapcsolatban ráadásul nagyon sok a félretájékoztatás is. Ha az interneten nézelődünk, több olyan oldalt  - blogot, fórumot - találunk, amelyek jó része nem feltétlenül megbízható forrás.

Itt most négy kérdést fejtek ki bővebben.

1. Miért nincsenek női Buddhák?

A válasz attól függ, hogy a.) kit kérdezünk, b.) mit értünk “Buddha” alatt?

A mahájána buddhizmus több iskolájában minden élőlénynek, férfinek és nőnek alapvető lényege a “Buddha-természet”. Ha ilyen értelemben nézzük, akkor mindenki Buddha.

Bár valóban létezik egy elterjedt nézet azzal kapcsolatban, hogy csak férfiak léphetnek be a Nirvánába – amit pár kései szútrában le is írnak  -, de ezt a hiedelmet egyértelműen és kifejezetten megcáfolják az i. sz. 100 körül keletkezett Vimalakirti Szútrában.

Kannon (Bosatsu)

Az eredetileg férfiként ábrázolt Avalókitésvara, a könyörületesség bódhiszattvája Kínában és Japánban női formát öltött. Kínában Kuan Jin, Japánban pedig Kannon (Bosatsu) néven imádkoznak hozzá. (Avalókitésvaráról ITT írtam részletesebben)

A théraváda buddhizmus szerint a jelenlegi világkorszakban (kappa) négy Buddha született, ebből a történelmi Buddha volt a negyedik. Még ebben a világkorszakban lesz egy ötödik és egyben utolsó Buddha is, a Maitréja Buddha.

Annak ellenére, hogy a théraváda irányzat eddig csak férfi Buddhákat tart számon, nagyon sok megvilágosodott nőről tesz említést. Őket, éppen úgy, mint a megvilágosodott férfiakat, arhatoknak vagy páli nyelven arahantoknak nevezik. (Arról, hogy hányféle Buddha van, ITT írtam bejegyzést. A buddhizmus híres női alakjairól akik közül jó néhányan megvilágosodtak több bejegyzés is olvasható, köztük ITT és ITT)

2. A kövér, kopasz és nevető Buddha azonos a történelmi Buddhával?

Az átlagember úgy gondolja, hogy igen, a kettő ugyanaz. Azonban erről szó sincs. A kövér, nevető Buddha i. sz. 10. században tűnt fel Kínában. Egy pocakos, vidám, állandóan zsákot cipelő buddhista szerzetes, Cs’i-tzu nem sokkal a halála előtt azt állította, hogy ő az eljövendő korok, Maitréja Buddha reinkarnációja.

Később alakja legendássá vált, Kína-szerte elterjedt Pu-taj (Budai) – “Rongyos Zsák”- néven. A róla készült szobrok sok kínai buddhista templomban feltűntek. Természetesen annak a népi hagyománynak, mely szerint a jó szerencse érdekében meg kell simogatni a “Buddha” hasát, semmi köze sincs a buddhista tanításokhoz. (Bővebben a nevető Buddháról ITT olvasható egy bejegyzésem, Maitréja Buddháról pedig ITT írtam)

3. Az ábrázolások szerint miért van Buddhának púp a feje tetején?

Természetesen nincs mindig, de a legtöbb esetben valóban van. Létezik egy olyan legenda is, mely szerint a fején található apró csomók nem mások, mint csigák, amelyek önként másztak fel oda befedni Buddha fejét, hogy melegítsék vagy hűtsék. Ez a legenda nem fedi a valóságot.

A tudomány jelenlegi állása szerint a történelmi Buddhát emberi alakban legelsőként Gandharában ábrázolták. (Gandhara egy ókori buddhista királyság volt, a mai Afganisztán és Pakisztán területén terült el) Az itteni művészekre a perzsa, görög és a római művészet egyaránt hatással volt, így feltehetően az akkor divatos görög-római stílust jelentette ez a hullámos, a fejtetőn kontyban összecsomózott hajviselet.

Később, ahogy Buddha megjelenítése tovább terjedt Ázsia egyéb területeire, a hullámok stilizált dudorokká vagy csigaházakká alakultak és a kontyból púp lett, amely a bölcsességet jelképezi. Ugyanígy a hosszú fülcimpa is a bölcsesség jele a keleti ábrázolásban. (Buddha megjelenítéséről ITT írtam részletesebben, a Selyemút és a buddhista művészet kapcsolatáról pedig ITT. Arról, hogy miért majdnem teljesen kopaszok a buddhista szerzetek, ha magát Buddhát hullámos hajjal ábrázolják ITT olvasható bejegyzés)

4. Miért narancssárga a buddhista szerzetesek ruházata? 

Bár sok laikusnak ez tűnik legelőször a szemébe, nem minden szerzetesi ruha narancssárga. Ezt a színt a théraváda irányzat szerzetesei hordják Dél-Kelet-Ázsiában és Srí Lankán, és az árnyalatuk közepesen sötét narancstól a mandarinon keresztül a sárgás-narancsig terjed. A kínai szerzetesek és apácák sárga ruhát hordanak ünnepi alkalmakkor. A tibeti felsőruhák vöröses gesztenyebarna és sárga színűek. Japánban és Koreában gyakran szürke és barna vagy fekete ruhát hordanak, de bizonyos szertartások során többféle színt is magukra öltenek.

A théraváda irányzat úgynevezett “sáfránysárga” színű felsőruházata a legelső buddhista szerzetesektől származó hagyomány. A történelmi Buddha az mondta felszentelt tanítványainak, hogy ruházatukat “tiszta ruhákból” készítsék. Ez azt jelentette, hogy olyanokból, ami senki másnak nem kell.

Így a legelső szerzetesek és apácák temetkezési helyeken és szemétkupacok között kutatva leginkább olyan ruhákat találtak, amik vagy eredetileg holttesteket borítottak vagy különféle testváladékkal voltak szennyezettek. Ahhoz, hogy ezeket a ruhákat újra felhasználhassák, ki kellett főzniük. A szennyfoltokat és szagokat pedig a főzővízhez adott különféle növényi anyagokkal – virágzattal, terméssel, gyökerekkel, kéreggel - próbálták eltüntetni vagy semlegesíteni. Ezen anyagok közül az egyik legnépszerűbb a jákafa (jackfruit) levele volt. A kifőzött ruhák végül rendszerint sárgás-barnás színt kaptak.

A “sáfrányszín” elnevezés azért is megtévesztő, mert feltehetőleg a sáfrány akkoriban is elég drágának számított, így kevésbé tűnik valószínűnek, hogy egy ilyen drága fűszerrel színezték volna a legelső szerzetesi közösség tagjai a különböző használt ruhákat.

Manapság a théraváda irányzat szerzeteseinek felsőruháit a világi hívők adományozzák.

Forrás: Öt érdekes tény a buddhizmusról (angol nyelven)