2016. augusztus 29., hétfő

Honnan tudod mi buddhista?

A buddhizmus tanulmányozásához szükséges, hogy azonosítani tudjuk a hiteles forrásokat, amikre támaszkodva megfelelő ismeretekre tehetünk szert. Ennek az írásnak a célja, hogy segítsen olyan alapvető tudást megszerezni, ami alapján sikeresen tájékozódhatunk és válogathatunk a rendelkezésre álló információk között.

Buddha mondta

Könyvekben, és legfőképpen az interneten találkozni idézetekkel, amiket a Buddhának tulajdonítanak. Azonban sokszor ezek az idézetek nem találhatóak semmilyen buddhista iratban, amik a Buddha tanításait őrzik, de még csak jelentésükben sem illenek a buddhizmushoz. Angolul létezik egy remek oldal, a Fake Buddha Quotes (http://fakebuddhaquotes.com/), ahol rengeteg, főleg az interneten keringő idézetet megtalálni, amiket tévesen, vagy időnként helyesen, a Buddhának tulajdonítanak. Ezért az egyik megoldás, hogy ellenőrizzük valaminek a hitelességét, ha megpróbáljuk visszafordítani angolra (általában ugyanis angolból fordítják őket magyarra), és úgy keresünk rá, már amennyiben magyarul nem jártunk sikerrel. De ennél tovább is mehetünk.
Először is fontos észben tartani, hogy a Buddha az i.e. V. század környékén élt Indiában. Vagyis ha egy adott idézetben olyan fogalmakat látunk, amik inkább jellemzik a mai kor nyugati kultúráját, akkor érdemes gyanút fognunk. Továbbá, a Buddha elsősorban a lemondásról és a ragaszkodás megszüntetéséről tanított olyan embereknek, akik maguk mögött hagyták a világi életet. Így aztán szerelmi, pénzügyi, munkahelyi, családi, politikai és hasonló problémákkal nem igazán foglalkozott – ámbár találni egy-két tanítást ezekre vonatkozóan is – ezért ha ilyen témákkal kapcsolatos az idézet, akkor helyesen kezdünk kételkedni a valódiságában.
Akad egy pár könyv is magyarul, amik látszólag a Buddha tanítását kívánják közvetíteni, ám egy azzal nem egyező világnézetet képviselnek. Ilyen könyvek például „Deepak Chopra: Buddha - Egy fiatalember útja a megvilágosodásig” és „Julius Evola: A felébredés doktrínája”, vagy az olyan szerzők művei, mint Osho és Hamvas Béla. Továbbá például Sári László, alias Su-La-Ce, írásainak sincs nagyon köze Lin-csihez.
Tehát amikor találunk egy tetszetős idézetet, vagy olvasnivalót keresünk, akkor érdemes utánanézni, hogy mégis mi az. Az idézetek esetében a forrást kell megtalálni. Ehhez jó tudni, hogy a buddhizmusnak is vannak elfogadott és elismert iratai, amik a tanításokat tartalmazzák, és attól még nem lesz valami a Buddha mondása, vagy „buddhista közmondás”, csak mert ezt írták a szöveg alá. Könyvek esetében egyrészt érdemes tisztázni, hogy maga a szerző az milyen viszonyban áll a buddhizmussal. Másrészt tartalmilag is érdemes belegondolni, hogy főbb pontokban nem ütközik-e általánosan érvényes buddhista tanokkal. Harmadrészt pedig jobb nem elfelejteni, ha fordítást olvasunk, hogy akármennyire is hű az eredeti szöveghez a magyar változat, a fogalmak könnyen más jelentéssel bírhatnak, mint a köznyelvben.
A következőkben igyekszem adni egy rövid áttekintést olyan alapvető dolgokról, amik lényegében határozzák meg mindazt, amit buddhizmusnak hívhatunk.

Mi a buddhizmus?

A buddhizmus olyan tanítások összessége, amik Sziddhártha Gautamától, későbbi nevén Sákjamuni buddhától – avagy „a Buddha” – eredeztethetőek.

A buddhizmus történelme

A Buddha az i.e. V. század környékén alapította meg a szerzetesek és apácák közösségét, melyhez egy még nagyobb, nőkből és férfiakból álló világi követők csoportja tartozott. Kezdetben az India észak-nyugati részén fekvő Magadha királyságban terjedt el a Buddha tanítása, majd az i.e. III. század során Asóka uralma alatt a szubkontinensen kívül is megjelentek Sákjamuni követői, aminek köszönhetően Indiától keletre és nyugatra is meghonosodott a buddhizmus. Az ezt követő évszázadok során Ázsia szerte elterjedt a Buddha tanítása Baktriától Japánig és Mongóliától Indonéziáig. A muszlim terjeszkedés következtében először Közép-Ázsiából, a XIII. századra Indából, majd a XV. században Malajziából és Indonéziából is eltűnt a buddhizmus.
Sákjamuni buddha halálát követően számos irányzat jött létre, melyek különbözőképpen értelmezték egyes elemeit a tanításoknak. Az indiai buddhizmusnak három fő csoportját különböztetik meg: a korai iskolák, a mahájána és a vadzsrajána. Ezen korszakoknak az utódai, amikből fakad a három részre osztás, a következők. A korai iskolák közül a théraváda hagyomány Srí Lankán, Mianmarban, Thaiföldön, Laoszban és Kambodzsában található meg elsősorban, ezért nevezhetjük déli buddhizmusnak is. A mahájána korai formája Kínában terjedt el, majd onnan Koreában, Vietnamban és Japánban, így hívhatjuk keleti buddhizmusnak. A mahájána kései formája, ami a vadzsrajána, először Tibetben vált uralkodó tanítássá, majd onnan Bhutánba és Mongóliába terjedt tovább, ezért északi buddhizmusnak is mondhatjuk.

Ajánlott olvasmányok:
Andrew Skilton: A buddhizmus rövid története
Edward Conze: A buddhizmus rövid története
Hamar Imre: A kínai buddhizmus története http://imrehamar.elte.hu/downloads/HI_Kinai-buddh_2008-07-14.pdf
Thomas Laird: Tibet története - beszélgetések a dalai lámával
Valcsicsák Zoltán: Álmomban Bhutánban ébredtem


A buddhista iratok

Sziddhártha Gautama tanításai írott formában maradtak fent, melyeket kánonokba rendeztek és őriztek meg. Három fő kanonikus nyelv van: a páli, a kínai és a tibeti. Ezen gyűjtemények között részleges átfedések vannak. A korai iratok főleg a páli és a kínai kánonban találhatóak, míg a tibetiben csak részletek. Mahájána iratok teszik ki a kínai és a tibeti kánon jelentős részét, és bár nagy az átfedés, de vannak szövegek, amiket csak az egyik vagy csak a másik tartalmaz. Vadzsrajána szövegek elsődlegesen tibetiül maradtak fent, de a kínai kánonban is van egy kisebb szekció nekik.
A kánonok tartalmazzák mindazon írásokat, amiket az adott irányzat általánosan hitelesnek fogad el. Vagyis a déli buddhizmusnak a páli kánon, a keleti buddhizmusnak a kínai kánon, az északi buddhizmusnak pedig a tibeti kánon a mérvadó. Így ha az a kérdés, hogy a Buddha mondott vagy tanított-e valamit, akkor a kérdés igazából az, hogy szerepel-e egy kanonikus szövegben. Ezen gyűjtemények tartalmaznak vagy kapcsolódnak hozzájuk magyarázatok és kifejtések is, így egy tanítás értelmezése mindig bizonyos keretek között történhet csupán. A nagyobb irányzatokon belül (déli, keleti, északi) az egyes iskolák közötti különbséget gyakran az jelenti, hogy a kanonikus szövegek közül miket tartanak elsődlegesnek, és miket másodlagosnak. Ezért léteznek kánonon kívüli szövegek is, amik csak egy-egy iskola sajátos értelmezéseit tartalmazzák.
Ajánlott olvasmányok:
A páli nyelvű buddhista kánon tartalomjegyzéke: http://terebess.hu/keletkultinfo/palikanon.html
Wikipédia: Tripitaka Koreana: https://hu.wikipedia.org/wiki/Tripitaka_Koreana
Wikipédia: Tibeti buddhista kánon: https://hu.wikipedia.org/wiki/Tibeti_buddhista_k%C3%A1non
A tibeti buddhista kánon - Kandzsur és Tandzsur: http://www.buddhapest.hu/2014/09/a-tibeti-buddhista-kanon-kandzsur-es.html


A buddhista közösség

A buddhisták két fő csoportra oszlanak: a világról lemondottak és a világiak. Akik lemondtak a világról, azok szerzetesi, illetve apáca közösségben élnek, míg a világiak azon hétköznapi emberek, akik elfogadják a Buddha tanításait. A lemondottakat elsősorban az különbözteti meg a világiaktól, hogy több és szigorúbb előírásokat követnek, amik többek között tiltják a nemi életet és a magántulajdont. A világról való lemondás célja, hogy életüket a tanítások megvalósításának szenteljék, és példaképül szolgáljanak mindenki másnak.
Mivel a lemondott életforma az ideális, ahogyan maga Sákjamuni buddha is élt, ezért a világiak tisztelik a szerzeteseket és az apácákat, mert főképpen ők azok, akik megtestesítik, fent tartják és továbbadják a tanításokat. Ez azonban nem jelenti, hogy világiak ne lehetnének maguk is tanítók, s ne élhetnének példaértékűen. Mindazonáltal a buddhista tanítások leginkább olyanoknak szólnak, akik lemondtak a világról, és a megvilágosodás magasabb rendű célját tűzték maguk elé.

Ajánlott olvasmányok:
Dobos Andrea: Egy buddhista kolostor képzési programja Myanmarban http://www.vipassana.hu/szovegek/egy-buddhista-kolostor-kepzesi-programja-myanmarban
Buddhista szerzetesek életét éltük egy koreai kolostorban http://travelo.hu/tavol/2015/11/29/korea_temple_stay/

A buddhista világkép

Sákjamuni buddha felismerte, hogy minden lény a saját jó és rossz tettei következményeiként születik újra különféle világokba, környezetbe és testbe. Továbbá az erkölcsös és erkölcstelen tetteik következményei azok a kellemes és kellemetlen dolgok, amiket az életük során tapasztalnak. Egy adott tettnek a következményei megnyilvánulhatnak ugyanabban az életben, a következőben, vagy egy későbbiben is. A tett szó szanszkritul karma, vagyis a buddhizmusban nem egy külső erő vagy személy irányítja azt, ami valakivel történik, hanem mindenki a saját tetteinek, tehát karmájának a gyümölcsét élvezi vagy épp szenvedi el.
Újraszületni nem csak emberként lehet, hanem öt másik főbb létbirodalom létezik még. A poklokban különböző fokú gyötrelmeknek vannak kitéve annak lakói. Ide a gyűlölködés és az erőszakos tettek vezetnek. A következő birodalom az éhes szellemeké, ahol folyamatos éhséget és szomjúságot élnek át. A sóvárgás és a kapzsiság juttat ehhez a születéshez. Az állatok világában a lények egymást falják fel, vagy épp igába hajtják őket az emberek, és ezt a születést leginkább a szellemi tompaság eredményezi. A harcos félistenek világában a büszkeség és irigység szenvedélyeitől hajtva állandóan egymással és az istenekkel viaskodnak. Ide az önhittség és nagyravágyás vezet. Végül vannak az isteni világok, amiknek számos fokozata létezik, mindegyik egyre élvezetesebb. Az isteni világokba, avagy a mennyekbe, el lehet jutni jó tettek által, azonban magasabb isteni létformák csak azoknak érhetőek el, akik a jó tetteken túl valamilyen szintű belső megvalósításra tettek szert meditációs gyakorlatuk során.
Az újraszületések folyamatának nincs kezdete. Mindenki már számtalan alkalommal volt pokollakótól istenig minden. Ez azt is jelenti, hogy egyik létforma sem állandó, mindenhol csak bizonyos ideig él valaki, majd a halálát követően újraszületik aszerint, hogy milyen tetteket követett el abban, illetve az azt megelőző életeiben. Pontosan azért, mert még a legkifinomultabb isteni létállapotok sem maradnak meg örökké, így igazi megnyugvást, igazi békét és elégedettséget sehol nem találni. A Buddha tanítása épp ezért amellett, hogy jó és erkölcsös tettekre tanít, a végcélja még ezen is túlmutat, mégpedig az újraszületéstől való teljes megszabadulásra, a nirvánára.
Ajánlott olvasmányok:
Szegedi Mónika: Buddhista kozmológia 1. A sors szele - a tettek gyümölcse http://www.academia.edu/19977745/Buddhista_kozmol%C3%B3gia_1._A_sors_szele_a_tettek_gy%C3%BCm%C3%B6lcse
Szegedi Mónika: Buddhista kozmológia 2. “A kincses emberi test” http://www.academia.edu/19978564/Buddhista_kozmol%C3%B3gia_2._A_kincses_emberi_test_
Szegedi Mónika: Szándéketika és pszicho-kozmikus összeomlás: apokaliptika a buddhizmusban http://buddhista-szakkor.wdfiles.com/local--files/kozmologia/Szegedi_M_Apokaliptika_a_buddhizmusban.pdf
Buddhista kozmológia a 4.sz. Alexander-könyvből http://csoma.mtak.hu/hu/kozmologia.htm
Dzsamgön Kongtrul Lodrö Taye: Milliárd világ - Buddhista világkép az abhidharmában, a kálacsakrában és a dzogcsenben
Végh József: Létkerék
A buddhista emberkép

Miként az újraszületés a tettek okán történik, a tettek a tudati hajlamokból fakadnak. Három fő mozgatóerő vezérli az embereket, és minden más lényt: a sóvárgás, a harag és a tudatlanság. A sóvárgás azokat a vágyakat jelenti, amivel valamit meg akarunk szerezni vagy meg akarunk tartani. A harag azokat a vágyakat, amivel valamit el akarunk kerülni vagy el akarunk hagyni. A tudatlanság három különböző dolgot jelent. Általánosan a kételyt, a bizonytalanságot, amikor nem tudjuk mit kéne tenni, illetve a tompaságot, az érdektelenséget, amikor nem veszünk észre dolgokat. E kettőnél mélyebben pedig annak nem tudását jelenti, hogy mi az elégedetlenség, az elégedetlenség oka, az elégedetlenség megszűnése és az elégedetlenség megszűnéséhez vezető út, avagy a négy nemes igazság. Ez a harmadik jelentésű tudatlanság az, amire visszavezethető a másik két jelentés, továbbá a sóvárgás és a harag. Ameddig ez a tudatlanság megvan, addig megvan a többi hajlam, és ameddig a hajlamok léteznek, addig léteznek jó és rossz tettek, azok következményei, és az újraszületés. Ezért az egyedüli útja a megszabadulásnak a tudatlanság megszüntetése.
Ajánlott olvasmányok:
MN 14, A tengernyi szenvedés – beszélgetés Mahánámával http://a-buddha-ujja.hu/Szutta/Majjhima-14-cs1

A tanítás négy pecsétje

A tanítás négy pecsétje egy meghatározása annak, hogy mi számít hiteles buddhista tanításnak. Az első három tagja az a három általános jellemzője a jelenségeknek, amit a Buddha gyakran elmond beszédeiben, míg a negyedik pecsét egy rövid meghatározása annak, hogy mit jelent a megszabadulás.
Az első pecsét, hogy minden összetett állandótlan. Ez azt jelenti, hogy minden, ami okok és feltételek függvényében jön létre, az nem létezhet örökké. Másként szólva: minden változik, minden elmúlik. Ami megszületett, az meg is hal. Ami összeállt, az szét is esik. A második pecsét, hogy minden összetett szenvedés. Itt arról van szó, hogy mert a dolgok mulandóak, ezért sosem nyújthatnak tartós elégedettséget, de ameddig meg akarjuk ragadni őket, meg akarjuk tartani a jó dolgokat, addig biztos, hogy csalódni fogunk, mert egyszer eljön az a pillanat, amikor elveszítjük. Ha pedig nincs meg valami, amit szeretnénk, akkor azért vagyunk elégedetlenek. Tehát akár van valamink, akár nincs, sosem vagyunk képesek elégedettek lenni. A harmadik pecsét, hogy minden jelenség éntelen. Ez annyit tesz, hogy nincs semmi, amire valóban azt mondhatnánk, hogy az a valódi mibenlétünk, az az énünk, még a nirvánára sem. A negyedik pecsét, hogy a nirvána béke. Tehát amikor az ember szenvedélyei kialszanak, akkor többé nem jelenik meg sóvárgás, nem ragaszkodik semmihez, és épp ezért maradéktalanul elégedett.
Ez a négy pecsét kizár számos olyan tanítást, amik feltételeznek bármilyen állandó létformát, vagy azt állítják, hogy létezik egy örökkévaló lélek a jelenségeken túl, vagy pedig úgy képzelik, hogy a megszabadulás az egy különleges állapot vagy létmód. Másrészt viszont ez a négy egyben tartalmazza azt az igazságot, amit fel kell ismerni a megvilágosodáshoz, mégpedig hogy minden tapasztalat változó, a változó tapasztalatokhoz kötődni szenvedés, mert változnak és fájdalmasak, ezért nem tekinthetőek énnek, és így feladva az azonosság mindennemű képzetét elérjük a békét, a nyugalmat, az elégedettséget.
Ajánlott olvasmányok:
AN 3.134, Beszélgetés a Tan bizonyosságáról http://a-buddha-ujja.hu/Szutta/Anguttara-3-134-si


További ajánlott olvasmányok:

Bhikkhu Bodhi: A Nemes Nyolcrétű Ösvény
Vekerdi József: Buddha beszédei
Ácsán Szumédhó: Csittavivéka; Így van ez
Sza-szkja Pandita: A bölcsesség kincsestára
Ácsán Szucsittó: A buddhista meditáció
Valpola Ráhula: A Buddha tanítása
Kalu Rinpocse: A tibeti buddhizmus alapjai
Thich Nhat Hanh: Szívem, a Nap
Sunrjú Szuzuki: Zen szellem a kezdő szellem
Jeff Shore: Létezés én nélkül - Zen a modern világ számára
Dalai Láma: Dzogcsen - A nagy teljesség szívlényegisége
Szacsen Kunga Nyingpo: Elszakadás a négy ragaszkodástól
Szakjong Mipham: Hogyan tegyük szövetségesünkké az elménket?
IX. Karmapa - Beru Khjence Rinpocse: Mahámudra - amely eloszlatja a nemtudás sötétségét
Dalai Láma: A meditáció szakaszai
Análajó: Szatipatthána
Nyanaponika Thera: Satipatthána - A buddhista meditáció szíve

2016. augusztus 16., kedd

A tíz vagy tizennégy kifejtetlen kérdés


A buddhizmusban olyan kérdéseket is számon tartanak, amelyekre a történelmi Buddha nem válaszolt vagy amelyek kifejtésétől elhatárolódott. A théraváda irányzat tíz, a mahájána tizennégy ilyet ismer.

A mahájána változat
Buddha nem válaszolt azoknak, akik egy pontosan körülhatárolhatóan létező “én”-nel vagy “önvaló”-val (szanszkrit nyelven: átman) és egy pontosan körülhatárolhatóan létező univerzummal kapcsolatban feltették a következő kérdéseket:
Vajon az “én” vagy “önvaló” és az univerzum
-- örök?
-- nem örök – mivel előbb-utóbb eljön a pusztulásuk ideje?
-- mindkettő – abban az értelemben, hogy néhány lény és a környezetük, mint amilyen például a Teremtő Isten (Brahma), a mennyország vagy pokol örök; míg más lények, mint például a teremtmények nem léteznek örökké és előbb-utóbb eljön a pusztulásuk ideje?
-- egyik sem – mivel ezt nem lehet tudni?

Vajon “én” vagy “önvaló” (átman) és az univerzum
-- véges?
-- végtelen?
-- mindkettő – abban az értelemben, hogy bizonyos lények (érző lények) végtelenek a számukat tekintve, de az univerzum véges a méretét tekintve?
-- egyik sem – mivel ezt nem lehet tudni?


Vajon “én” vagy a Buddha “énje”- “önvalója” (életerő, egyéni lélek – dzsíva, az átman szinonimája)
-- létezni fog a halál után?
-- nem fog létezni a halál után?
-- létezni is fog, meg nem is – abban az értelemben, hogy a test nem létezik majd, de az életerő, egyéni lélek (dzsíva) igen?
-- egyik sem?

Vajon a test és az életerő (dzsíva)
-- egy és ugyanaz?
-- teljesen elválasztható egymástól és két külön dolog?

Buddha azért nem válaszolt ezekre a kérdésekre, mert egyetlen érző lénynek sincs, és Buddhának sincs pontosan körülhatárolhatóan létező “én”-je vagy “önvaló”-ja, és nincsen olyan sem, hogy pontosan körülhatárolhatóan létező univerzum. Ezért értelmetlen feltenni olyan kérdéseket, miszerint ezek a dolgok öröktől fogva vannak vagy csak korlátozott ideig, végesek vagy végtelenek. Olyan ez, mintha arra kérdeznénk rá, hogy a nyúl szarva, a teknős szőre vagy a csirke ajka mindig is volt-e vagy csak ideig-óráig létezik?
Ha Buddha azt felelte volna, hogy az “én” (lélek/életerő) (átman/dzsíva) vagy az univerzum örök, akkor a kérdező eternalizmust értett volna ki szavaiból. Ha azt felelte volna, hogy ezek nem örök dolgok, akkor pedig nihilizmust, mivel nem értették volna meg a válaszát. Emiatt helyesebb volt nem válaszolnia egyáltalán.

A théraváda változat

Egy régebbi lista, amelyik csak tíz megválaszolatlan vagy kifejtetlen kérdést sorol fel, a páli kánonban olvasható az MN 63. szuttában,  a Cúlamálunkyasutta (Rövidebb tanbeszéd Málunkjaputtához) nevűben.
(a teljes szutta magyarul ITT olvasható)
A szuttában egy Málunkjáputta nevű szerzetest folyamatosan eltérítenek meditációjától különféle metafizikai elmélkedések. Úgy határoz, hogy felteszi a kérdéseit Buddhának:

Vajon
-- az univerzum örök?
-- az univerzum nem örök?
-- az univerzum véges?
-- az univerzum végtelen?
-- a test és az életerő (dzsíva) egy és ugyanaz?
-- a test és az életerő (dzsíva) két különböző dolog?
-- halála után a Tathágata (Buddha) folytatja-e a létezését?
-- halála után a Tathágatá (Buddha) nem folytatja a létezését?
-- halála után a Tathágata (Buddha) folytatja is, meg nem is a létezését?
-- halála után a Tathagáta (Buddha) sem létezni nem fog, sem nem létezni nem fog?

Buddha a Málunkjáputta által feltett kérdésekre azt válaszolta, hogy ezekről szándékosan nem beszélt, ezeket szándékosan nem fejtette ki. Ugyanis bármelyik feltevés igazságtartalmát kezdjük el boncolgatni, az nem visz előbbre, nem vezet elnyugváshoz és megszabaduláshoz. Azonban mindezektől függetlenül kétségtelenül és vitathatatlanul létezik születés és halál, betegség és öregség, fájdalom és szomorúság, amelyeknek az ő (Buddha) tanításainak segítségével még ebben az életben véget lehet vetni.

Ugyanez a tíz kérdés ismétlődik meg egy Vaccshagotta nevű vándorló remete szájából az MN 72. szuttában, az Aggivacchagotta (Vaccshagotta – Példázat a tűzről) címűben. (a teljes szutta ITT olvasható)
Buddha mindegyik kérdésre hárító választ ad. Azzal indokolja, hogy ezekkel az elméletekkel azért nem foglalkozik, mert általuk csak tévhitekbe bonyolódhat az ember, és ez semmiképpen sem hoz elnyugvást.
A megszabaduláshoz az vezethet el, ha valaki felismeri, hogy mi az öt léthalmaz (khandha), azaz mi a test (rúpa), mi az érzékelés (védaná), mi az észlelés (szannyá), mi a késztetés (szankhárá) és mi a tudat (vinnyána), és mindezek hogyan jönnek létre és hogyan szűnnek meg. És ha felismeri, hogy ezen folyamatosan változó összetevők között nincsen az összetevőktől függetlenül létező állandó “én” (mint ahogyan nincs összetevőitől függetlenül létező, változástól mentes állandó univerzum sem), így értelmetlen feltenni ezeket a kérdéseket.

2016. augusztus 11., csütörtök

A jóga és a buddhista gyakorlás

A modern hatha jógafélék - mint amilyen az astanga vinyásza, Iyengar vagy minden olyan jóga, amely a testhelyzetekre – ászana - helyezi a hangsúlyt - számos előnyt nyújthatnak a buddhista gyakorláshoz:

-- A napi ászana gyakorlás erősíti önfegyelmünket, ezáltal a meditáció rendszeres végzése sem okoz gondot.

-- Testünk erősebb és hajlékonyabb lesz, ami az ülő meditációs foglalkozások során hasznos lehet. A szamatha (elnyugtatás vagy lehiggadás) meditációban, ahol célunk a lecsendesített elmeállapot, a testhelyzet nagyon fontos. Ebben az ászanák sokat segíthetnek.

-- Ha képesek vagyunk összpontosított állapotban maradni az ászanák végzése közben, könnyebben tudjuk figyelmünket hosszabb ideig befelé fordítva megtartani. Éppen úgy, mint amikor a pránájáma (légzés szabályozása) gyakorlásban a légzésre fókuszálunk.

--A savászana (hullapóz) segít a relaxáció elsajátításában – ez nagyon fontos, amikor a szamatha kifejlesztésére és tökéletesítésére törekszünk.

A két vallás mögött húzódó elmélet azonban ettől jóval összetettebb, mert több kulcsfontosságú elvet teljesen másként értelmez a jóga és másként a buddhizmus. Ha azt tervezzük, hogy a hatha jógát és a buddhizmust egyaránt gyakoroljuk, akkor nagyon fontos, hogy ne keverjük e két rendszer filozófiai nézeteit.

Hasonlóságok a jóga és a buddhizmus filozófiájában

-- Mindkét hagyomány elfogadja a halál és újraszületés körforgását (szamszára) és az ebből való kitörést, megszabadulást tekinti alapvető céljának.

-- A valóságot a nem-tudás (avidjá) által eltorzított módon látjuk – a tudatlanságunk miatt nem ismerjük fel azt, hogy a dolgok hogyan léteznek valójában. Ez vezet a karmához és az újraszületéshez.

-- Az eltorzított látásmódunk miatt keletkeznek a szennyeződések (klésák) – a zavaró érzelmek, mint a harag, ragaszkodás és önteltség.

-- Az út, amin haladva feladhatjuk ezt az eltorzított látásmódot, a bölcsességen (pradzsnyá) keresztül vezet – ez nem más, mint annak a megértése, hogy mi is a valóság.

-- Hogy ehhez a megértéshez eljussunk, le kell csillapítani az elmét, ehhez pedig összpontosítás (szamádhi) szükséges.

-- A szamádhi állapotának eléréséhez a legalsó lépcsőfok az erkölcsi fegyelem megtartása. A jógában ezt erkölcsi tilalomnak (jáma) és erkölcsi követelménynek (nijáma), a buddhizmusban pedig erénynek vagy helyes magaviseletnek (síla) nevezik.

-- A különböző zavaró tényezők kiküszöbölésére alkalmazhatóak az isteni állapot (brahmavihára) gyakorlatok: az önzetlen jóindulat (maitrí), az együtt érző részvét (karuna), együtt örülés (muditá) és a felülemelkedettség, derűs nyugalom (upéksá) elsajátítása.

-- Elménk ilyen módon való alakításával elérhetjük a karmától és az újraszületések körforgásából (szamszára) való végső megszabadulást.

Mindkét elmélet nagyban hasonlít egymáshoz – hiszen azonos talajon alakultak ki, azonos kérdésekre keresnek választ -, de félreértéshez vezet, ha általánosítunk és azt gondoljuk, hogy ezek a kifejezések teljesen ugyanazt jelentik.

Különbségek a jóga és a buddhizmus filozófiája között
Bár a fenti lépések hasonlónak tűnnek, a részletek nagyban különbözőek.

-- A jógával kapcsolatos írásokban gyakran megtalálható az a kijelentés, hogy a valóság illúzió (májá), ami nem létezik. A buddhizmus szerint a valóság létezik, de tudatlanságunk (avidjá) miatt nem úgy érzékeljük, ahogy az ténylegesen van.

-- A jóga teisztikus rendszernek tekinthető. Elképzelésük szerint Ísvára - aki bár nem teremtő Isten - iránti odaadás egyik lehetséges útja a megszabadulásnak. A buddhizmusban találhatóak ugyan istenek, de semmiféle szerepük nincs.

-- A jóga szerint a végső megszabadulás a kaivalja állapot, amely az önvaló, “én”, lélek (purusa) és az anyag (prakriti) teljes elkülönítése, a prakritihez való kötődés teljes felszámolása.
A buddhizmusban a nirvána állapotának elérése jelenti a végső megszabadulást. A nirvána az összes késztetés elnyugtatása és az összes kötődés elengedése, annak a bölcs belátásnak (vipassaná) a segítségével, miszerint az “én” vagy lélek pusztán tévképzet.

-- Ahogy fentebb már utaltam rá, mindkét rendszer kiindulópontja az erkölcsi fegyelem. Ezek között vannak közös pontok. Ilyenek a nem-ártás elve (ahímszá) vagy a hazugságtól vagy a lopástól való tartózkodás. Míg más pontok teljesen különböznek. Ilyen a jóga erkölcsi követelményei (nijáma) között szereplő aszkézis vagy egyfajta önmegtagadás (tapasz), amit a történelmi Buddha erőteljesen elítélt. Szerinte tartózkodni kell a szélsőségektől, akár a hedonizmustól, akár az aszkéta életmódtól. De ilyen erkölcsi követelmény az Ísvára iránti önfeláldozó odaadás (pranidhána) is, amely szintén távol áll a buddhizmustól.

Mindent összevetve, a jóga modern fajtáinak alkalmazása kétségtelenül előnyös a buddhista gyakorlásunkhoz. Ez azonban csak addig lehet hasznos, amíg tisztában vagyunk azzal, hogy a két vallás elmélete meddig hasonlít és mikortól tér el egymástól. Figyeljünk arra, hogy ne keverjük őket és hogy külön gyakorlás keretében végezzük egyiket és a másikat.

            Héjjas István: India ősi bölcsessége (Kiadó: INOK Kft. 2005.)
            Porosz Tibor: A lélek, a tudat és a személy a buddhizmusban  (Lélekenciklopédia - Kiadó: Károli Gáspár Református Egyetem és a L'Harmattan Kiadó 2015.)

2016. augusztus 4., csütörtök

A költő és playboy dalai láma

A hatodik dalai láma rövid élete és tragikus halála

Mai korunk felkavaró és rejtélyes eseményei közé bátran be lehetne sorolni a hatodik dalai láma életének történetét. 14 évesen Tibet legfőbb vallási és világi vezetőjének választották, ő azonban hátat fordított a szerzetesi életnek és a politikának. Fiatal felnőttként estéit kocsmákban töltötte barátaival és különböző nőkkel létesített szexuális kapcsolatot. Kicsapongó életmódja miatt “playboy” dalai lámának is nevezik.

Bevezetés
A hatodik dalai láma története elődjével, Őszentsége Ngavang Loszang Gjacoval, az ötödik dalai lámával kezdődik. A “nagy ötödik”-nek is nevezték, mert kiváló tudós és államférfi volt. Uralkodása alatt sikerült egyesíteni Tibetet a mongol Güsri kán segítségével, így ő lett az első olyan dalai láma, aki tényleges vallási és világi hatalommal egyaránt rendelkezett. Kiegyensúlyozott kapcsolatot folytatott nagy szomszédjával, Kínával is.

Annak ellenére, hogy az ötödik dalai láma 1682-ben halt meg, a fiatal régens, Szangje Gjaco és néhány segítője 15 éven keresztül titokban tartotta halálát. Eltérőek a vélemények arról, hogy vajon ez a csalás az ötödik dalai láma végakarata volt-e vagy a még általa kinevezett Szangje Gjaco egyéni ötlete. Bárhonnan is származott, ez a “csúsztatás” hárította el a lehetséges hatalmi harcokat, és biztosított békés átmenetet a hatodik dalai láma színre lépéséig.

A választás
Az ötödik dalai láma halála után a lehető legnagyobb titokban és minél előbb meg kellett keresni azt a fiút, aki az ötödik dalai láma újraszületéseként Tibet új vallási és állami vezetője lesz. Rá is találtak a Butánhoz közeli határvidéken egy 1683-ban született, nemesi származású fiúra, Szandzse Tendzinre. Két évesen a szüleivel együtt egy közeli kolostorba vitték, ahol mindenkitől és mindentől elszigetelve, több éven keresztül tartott a nevelése. Nem tudni, hogy ez pontosan hogyan zajlott, mert szigorú titoktartás övezte. Egyes források szerint a gyerek éhezésben, durva bánásmódban, bezárásban is részesült, hiszen ekkor még nem az volt a fontos, hogy bölcs és igazságos uralkodó váljon belőle, hanem hogy kiderítsék, tényleg ő lehet-e az ötödik dalai láma újraszületése. Akkori nevelői sem a tudósok közül kerültek ki.

1697-ben a kínai császár fülébe jutott, hogy az ötödik dalai láma már nem él, így a régens kénytelen volt nyilvánosságra hozni a “nagy ötödik” halálát. Addigra már a 14 éves Sandzse Tendzint titokban Lhászába hozták. 1697 decemberében szerzetesnövendékké – gecul - avatták, majd pedig a trónra emelték Őszentsége, a hatodik dalai láma Cangjang Gjaco néven. A frissen elkészült Potala palotába költöztették.

A tinédzser korú dalai láma szerzetessé nevelése folytatódott, de ő az idő múlásával egyre kevesebb ezirányú érdeklődést mutatott. Teljes jogú szerzetessé – gelong - való felszentelésétől eleinte vonakodott, később pedig egyértelműen visszautasította, sőt a szerzetesnövendéki – gecul – fokozat alól is feloldozását kérte. Éjjelente kocsmákba kezdett járni, és többször látták őt részegen ivócimboráival együtt Lhásza utcáin. Selyemruhákban járt, mint egy nemesember. Van, aki szerint egy sátrat tartott fenn a Potala palotán kívül, ahová nőket vitt. Más források szerint vendégfogadókban vagy bordélyokban töltötte éjszakáit. Emellett verseket is írt.

Ellenség közel és távol
Pekingben akkor Kanghszi császár, Kína hosszú történelmének egyik legfélelmetesebb uralkodója uralkodott. Tibet, a szövetségeseivel, a mongol törzsek egy részével lehetséges katona fenyegetést jelentett Kína számára. Ahogy fentebb írtam, a “nagy ötödik” dalai láma fő katonai szövetségese a Tibetet egyesítő egyik mongol törzsfőnök, Güsri kán volt, aki a “Tibet királya” címet kapta. 
Güsri unokája, Lhaszang kán azonban már Kínához való hűségéről biztosította Kanghszit. Ez kapóra jött a kínai császárnak, mivel nem bízott a tibeti régensben, Szangje Gjacoban. A hataloméhes Lhaszang kán foglyul ejtette Szangje Gjacot – aki ekkorra már lemondott régensi tisztéről -, és 1705-ben lefejeztette.
A hatodik dalai láma elismerte Lhaszang kán hatalmát Tibetben, és folytatta addigi életmódját.

A vég
Ennek ellenére Lhaszang kán figyelme ezután a kicsapongó dalai lámára irányult, aki botrányos viselkedése ellenére megnyerő fiatal férfi volt, és népszerű a tibetiek körében. Lhaszang a dalai lámát saját hatalmára nézve veszélyesnek ítélte.
1706 nyarára sikerült annyi nemesi támogatót maga mögé állítania, hogy nyíltan megvádolhatta Cangjang Gjacot azzal, hogy ő “nem valódi” dalai láma. Elfogatta és egy Lhászán kívüli táborhelyre vitette. Kanghszi császár pedig utasította Lhaszang kánt, hogy hozassa Cangjang Gjacot Pekingbe, és ott majd döntenek további sorsáról.

Drepung kolostor közelében azonban szerzetesek kiszabadították a fogoly dalai lámát és a kolostorba vitték. Ekkor Lhaszang kán ágyúkkal jelent meg a kolostornál. A dalai láma - hogy elejét vegye a további erőszaknak – úgy határozott, megadja magát Lhaszangnak. Elhagyta a kolostort néhány hű barátjával, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy vele menjenek. Lhaszang kán elfogadta a dalai láma megadását, de barátait lemészárolta, sőt némely forrás szerint parancsot adott a kolostor megrohanására is.

A fogoly dalai lámával tovább indultak a mongol katonák Peking felé. A hosszú út során állítólag megbetegedett és 1706 novemberében halt meg, már Kínához tartozó területen. 24 éves volt. Valójában nem tudni, hogy pontosan mi okozta a halálát. A tibetiek szerint az őt kísérő katonák megölték, hiszen sem a kínai császárnak, sem Lhaszang kánnak nem volt érdeke, hogy a minden hatalmától megfosztott dalai láma tovább éljen.

A tibeti néphagyomány nem akarta elhinni, hogy meghalt, mert szerintük igazságtalan volt a tróntól való megfosztása és az elhurcolása. Így azt terjesztették, hogy elmenekült a fogságból és évtizedeken keresztül bujdosott és verseket írt.

A költő
A fiatalon elhunyt hatodik dalai lámát, Cangjang Gjacot alig érdekelte, hogy ő Tibet legfőbb vallási és világi vezetője. A zavaros tibeti bel-és külpolitikával pedig egyáltalán nem foglalkozott. De a versei, amiket örökül hagyott, arról árulkodnak, hogy őrlődött a szerzetesi élet és szerelmi ügyei között. Sajnos, uralkodónak és vallási vezetőnek egyértelműen alkalmatlannak bizonyult, annak ellenére, hogy ezt a szerepet várták el tőle – és pontosan ezért megindító életének története.

Versei, amelyek az életről, halálról, szerelemről, vágyakozásról, erotikáról szólnak, ma is a tibeti irodalom legkedveltebbjei közé tartoznak. Az alábbi versidézetek a Tudást Őrző Tiszta Tenger – Tibeti dalok című könyvből valók (szerkesztette Sári László, fordította Rab Zsuzsa). A legutolsó verset Professzor Paul Williams könyvéből: Songs of love, poems of sadness: the erotic verse of the sixth Dalai Lama fordítottam.








4 / Véletlen-lelt szeretőmtől
a véletlen elválasztott.
Mintha fehér tűzű türkizt
leltem s el is dobtam volna.

25 / Kong-phrug szerzetestársamnak
fogoly méhként verdes lelke -
együtt ittunk, nővel is hált,
és most a vallásba révül.

32 / Szeretőm, ki hajlott hozzám,
megkívánta más szerelmét.
A lelkemet gyötrő bánat
élő testem is szaggatja.

47/ Ha nem gondolsz elmúlásra,
ostoba vagy,
még ha másban okos is.

52/ Te szakállas sárga kutya,
ki embernél okosabb vagy!
Éji utam el ne áruld,
s azt se: hajnalban tértem meg!

Szeretőt keresni mentem,
lehullott a hó hajnalra.
Mikor lakom palotámban,
nevem: Szent Tudás Őrzője

Ha Lhászában lent csavargok,
ott úgy hívnak: vidám legény.
Titkom minek rejtegessem?
A hó rávall lépteimre.

“Jáma, karmám tükre,
Uralkodója az alvilágnak,
Ítélned kell és igazságot kell adnod.
Itt, amíg éltem, nem kaptam méltányosságot.”

Forrás: A hatodik dalai láma (angol nyelven)
           Buddhizmus, misztika, Tibet (Nagy Károly könyve)
           A hatodik dalai láma (beszélgetés Professzor Paul Williams-szel - angol nyelven)