Alexander Berzin előadása
2012. április, Berlin, Németország
Hogyan ismeri az “én” a dolgokat?
Kérdés: A buddhista nézet szerint hogyan ismeri az “én” a
dolgokat?
Alex: Hogyan ismeri az “én” dolgokat? Úgy ismeri, hogy a
besorolásának alapja a tudat, ismeri. Ezért nyugodtan mondhatod, hogy “Én
tudom”. De “Én”, az “én”, nem elme. De nem is tudatosság. Az “én” egy
nem-állandó jelenség.
A nem-állandó jelenségeknek három típusa van. Nem állandó – ezt gyakran
állandótlannak fordítják –, ami azt jelenti, hogy pillanatról
pillanatra változik. Ezek háromfélék lehetnek:
1. Egyik a fizikai jelenségek formája: látás, hallás,szaglás, ízlelés, testi érzékelések. És aztán vannak a kifinomultak is, mint amit látsz az álmaidban, amiket hallasz az álmokban, és így tovább.
2. Léteznek módok, eszközök arra, hogy valaminek a tudatában legyünk. De csak valaminek lehetünk a tudatában. A “tudatában lenni” kifejezés az egy olyan valamire vonatkozó kifejezés, amivel kapcsolatban tudással bírunk. Így tudatában lehetünk a látásunknak, hallásunknak, gondolkodásunknak, haragunknak, kötődésünknek, szerelmünknek, összpontosításunknak, törődésünknek, stb. Mindegyik egy módja annak, hogy tudatában vagyunk valaminek, és mindenféle dolognak lehetünk tudatában.
3. És aztán a harmadik csoportba azon dolgok tartoznak, amelyek pillanatról pillanatra változnak, de a fentiek közül egyik típusba sem sorolhatók. Erre a legkönnyebben érhető példa az idő. Az idő nem a fizikai jelenségek egy formája, sem pedig annak egy módja, hogy tudatában vagyunk valaminek, ugyanakkor az idő pillanatról pillanatra változik.
Az “én” is ebbe a harmadik csoportba tartozik. Mivel pillanatról pillanatra változik, és nem annak egy módja, hogy tudatában legyünk valaminek, ugyanakkor nem is fizikai vagy testi jelenségek egy formája.
És az “én” is csak akkor ismert, amikor a rá vonatkozó alapja ismert. Mint
ahogyan az időt sem ismerhetjük magában. Az időt mindig csak valaminek a
változásával kapcsolatban ismerjük, az óra mozgása vagy a bolygók Nap körüli
mozgása alapján. De csak önmagában nem lehet megismerni. Az idő, éppen úgy, mint
az “én”, nem olyan, amit önmagában meg lehet ismerni. Viszont, ha van egy
érvényes viszonyítási alapunk, akkor ismerhetjük az időt, ismerhetjük
az“én”-t.
Ismerlek téged. De hogyan ismerhetlek téged? Csak annak alapján, amit látok belőled és amit mondasz és így tovább. Nem arról van szó, hogy én téged csak elvonatkoztatva ismerlek. Ez lehetetlenség. Ugyanakkor nem mondhatjuk, hogy te az elméd vagy. Ez téveszme. Ténylegesen körbe kell ezt járnunk: általában mivel is azonosítjuk magunkat? És a legtöbben valójában az elmével azonosítják magukat.
Meg kell néznünk, hogy milyen következményei vannak az ilyen módon való
gondolkodásnak? Ha az elmémmel azonosítom magam, akkor mi van? Ebből milyen
jellegű zavar, milyen jellegű problémák merülnek fel? Vegyük azt a példát,
amikor valaki Alzheimer kóros lesz és szenilissé válik. Azért hoztam ezt fel,
mert anyámnak Alzheimer kórja volt. Az anyám nem ismerte fel az embereket.
Amikor az ágyára tettem, azt sem tudta, hogyan feküdjön le. Nem tudta, hogyan
tegye fel a szemüvegét, semmit sem tudott. Ekkor a nővérem ezt mondta, “Ez már
nem a mi anyánk.” Nos, tényleg már nem a mi anyánk? Nincs többé elméje. Nos,
akkor kicsoda a mi anyánk? Ki ez a személy? Ilyen kérdésekig juthat el az ember,
ha csak az elmével azonosítja magát.
Azt is szoktuk mondogatni, hogy “Úgy elvesztettem az eszemet, hogy már nem
is önmagam voltam”. Mit is jelent ez valójában? Nagyon sok olyan furcsa
kifejezésünk van, amelyek nem csupán a gondolkodásunk kifejezései, hanem az
érzéseinké is. Ezen sem árt gondolkozni.
(...)
És most arról, hogy a névnek, a nevünknek mi köze van az “én”-hez.
Az elme-folytonosságunk pillanatról pillanatra változik. Ebben az
elme-folytonosságban az “én”-t azonosnak tartjuk a nevünkkel. De az “én” nem a
nevem. Nem egy szó, bár maga a szó az “én”-re utal.
Hogy érthetőbb legyek, mondanék egy klasszikus példát a mozi világából. Itt
van például a Csillagok háborúja film. Ebben a filmben minden változik,
pillanatról pillanatra. Azonban maga a Csillagok háborúja film nem
azonos a Csillagok háborúja filmcímmel. Az csak a neve. Az még nem maga
a film, hanem csak a film neve, címe. És a Csillagok háborúja nem csak
egyetlen pillanata a filmnek. És a film összes pillanatának halmaza lett az
alapja a nevének, címének: Csillagok háborúja, ami utal magára a
Csillagok háborúja film egészére.
Az egész Csillagok háborúja film a film egyetlen pillanatában
játszódik? Nem. De van olyan film, hogy Csillagok háborúja? Igen.
Láttad a Csillagok háborúját? Igen. Mi az, amit láttál? Hiszen a
filmből mindig csak egy pillanatot láttál egyszerre. Amikor a második pillanatot
nézted, akkor az első pillanat már elmúlt. Mit láttál akkor?
Nos, az “én” is hasonló ehhez, az “én” szó utal a tapasztalásunk összes pillanatának összegzésére. És tapasztalásunk minden pillanata, a nem- kezdettől a nem-végéig, öt halmazból tevődik össze, a tapasztalat öt halmaztényezőjéből, ami azonban csak egy besorolási rendszer. Öt képzeletbeli dobozból álló besorolási rendszer. És minden pillanatban tapasztalunk egy vagy több dolgot ezekből a képzeletbeli dobozokból. Ezek mindegyike különböző mértékben változik, tehát semmi sem állandó vagy változatlan. Éppen úgy, mint a Csillagok háborúja című filmben is minden változik, semmi sem változatlan (itt most nem magáról a filmszalagról, a tényleges műanyag tekercsről beszélünk). Tehát a mozifilmben semmi sem változatlan, és ezt a mozifilmet a neve azonosítja be. A mi esetünkben, az “én”-t a személynév azonosítja be. Különböző neveink vannak minden életben, egy-egy személynév. Ez azonban nem lényeges. Maga az “én”az, ami egyedi, az a lényeges. A Csillagok háborúja mozifilmnek adhatunk bármilyen más címet, de attól még magából a filmből nem lesz Egri csillagok vagy A kőszívű ember fiai. Egyetlen, rá jellemzően egyéni mozifilm marad.
 |
| Kép az Egri csillagok filmből |
Az egyetlen halmaz, amiben a tudatosság valamilyen szintje mindig megjelenik, a megismerésé (páli nyelven vinnyána, szanszkrit nyelven vidzsnyána). Akár a teljes egészről beszélünk (csak érzéstudatosság), akár fogalmi szintről, akár álmodásról, vagy a legkifinomultabb szintről. Mindig ott van. És mert a megismerés mindig tudatában van valaminek, még akkor is, ha nincsenek érzékszervi információk, például, amikor alszunk, akkor is mondhatjuk, hogy az “én” ismer, mert az “én”-t ebbe a halmazba valónak tulajdonítjuk.
Mi a különbség az “én” és az elme között?
Kérdés: Miben különbözik az “én” az elmétől?
Alex: Abban különbözik, hogy az elme egy eszköze annak,
hogy tudatában legyünk dolgoknak, viszont az “én” nem eszköze annak, hogy
valaminek a tudatában legyünk, és nem is fizikai jelenségek egy formája. Az elme
inkább egyfajta működésre, tevékenységre való utalás. Az elme nem egy dolog.
Általában úgy gondolunk az elmére, mint az agyra vagy valami ilyesmire. De nem
az. Az elme egy mentális tevékenység. És ez a tevékenység egyik pillanatról a
másikra történik. És ennek a tevékenységnek három jellemzője van:
1. Mentális hologram vagy lenyomat keletkezése
Ezt a világosság, tisztaság, átlátszóság szavak fejezik ki. Ezek
nem azt jelentik, hogy valami bekerül egy fókuszpontba, és a képe kitisztul.
Csak annyit jelent, hogy valami keletkezik és kitisztul, de ez megint nem azt
jelenti, hogy a fókuszpontban van. Hologram mindig keletkezik. A nyugati nézet
szerint: fotonok és elektronok érik a szem retináját, ami elektromos impulzussá
és valamilyen kémiai dolgokká fordítja át ezeket az ingereket. Tehát valami
olyasmivé alakul át, amit egyszerűen csak mentális hologramként írhatunk le, és
ez az, amit felismerünk, amikor látunk. Tehát ez az egyik jellemzője a mentális
tevékenységnek.
2. Megismerési, észlelési összekapcsolódás.
Tehát, ami keletkezik, az egy mentális hologram, lenyomat. Bár az előbb a
szem működéséről beszéltem, azonban a hologram szót nem szükségszerűen csak
vizuális ingerek hatására keletkező lenyomatra használjuk. Ha vizuális hologram
összekapcsolódik egy megértéssel, lesz belőlük a látás. Ha hallás által
keletkező hologram kapcsolódik össze a megértéssel, lesz a hallás. És lesz a
szaglás. És lesz a gondolkodás. Tehát hologram lehet egy gondolat is, lehet egy
érzelem is. Valami, ami keletkezik. És ennek a hologramnak, lenyomatnak a
megértése a megismerési, észlelési összekapcsolódás.
3. És akkor a harmadik kifejezés: csak az, csupán az.
Ami azt jelenti, hogy nincsen külön “én”, aki néz vagy irányít. És nincsen
külön elme, ami olyan mint egy doboz, egy gép, amit az “én” működtet és tesz
megtörténtté. Csak tevékenység van, ami mindig egyik pillanatról a
másik pillanatra változik. Az “én”-t ide lehet besorolni. Az “én” nem ugyanaz,
mint az elme. De az “én” nem is valami olyan, ami teljesen különbözik az elmétől
és egyáltalán nem ismer, nem tud.
Forrás: A buddhizmus által elutasított átman fogalma a szánkhja és njája iskolákban (angol nyelven)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése