2018. június 20., szerda

Buddhista zarándoklatok (szent) helyei 4.

4. Kuszínárá – a hely, ahol Buddha meghalt

Buddha utolsó napjait a Maháparinibbána-szutta (DN 16. - ‘A végső kialvásról szóló nagy beszéd’) írja le. Az ekkor történt eseményeket éppen olyan hitelesnek tekinthetjük, mint megvilágosodásának történetét. Bár ez a szutta is sok utólagos betoldást tartalmaz, mégis nagyon megindító és szép alkotás.

A hagyomány szerint Buddha 80 éves korában halt meg Egyes források i.e. 487 és 483 közé teszik halálának idejét, míg a théraváda buddhizmus jóval korábbra, i.e. 544-re vagy 543-ra.
Buddha legutolsó napján tanítványai kíséretében érkezett meg Kuszínárá vidékére, a Mallák erdejébe. (Kuszínárá – a mai Kusinagar - Vészálítól északnyugatra, Kapilavatthu irányában fekszik. Buddha eredetileg feltehetőleg szülőföldjére vagy Szávatthiba indult, mivel Kuszínárát sehol máshol nem említik meg a szent iratok, így minden bizonnyal most sem ez volt útjának végcélja)
Itt kérte meg Ánandát – aki unokatestvére és egyben legkedvesebb tanítványa volt –, hogy készítsen neki fekhelyet. Végső óráiban még rákérdezett követőire, hogy vannak-e kérdéseik a Dharmával kapcsolatban. Majd legutolsó szavaival szinte összefoglalta tanításainak lényegét: “ami összetett, szükségszerűen elmúlik, törekedjetek éberségre” (‘vajadhammá szankhárá appamádena sampádethá’)

Halála után elhamvasztották holttestét, és a Mallák relikviaként összegyűjtötték a hamvakat. Ezt aztán nyolc részre osztották.
Asóka király i.e. 260-ban látogatott el Kuszínárába, és ott Buddha hamvainak emeltette a Nirvána-sztúpát, és emellé még több kisebb sztúpát. A Nirvána sztúpát aztán a Gupta-időszakban (i.sz. 4-7. század) kibővítették, és építettek egy templomot egy hatalmas fekvő Buddha-szoborral.
Ahogy a többi buddhista helyet, i.sz. 1200 körül ezt is magára hagyták a muszlim invázió elől menekülő szerzetesek, így az elkövetkező évszázadok alatt eléggé lepusztult állapotba került.


A 19. század végén Sir Alexander Cunningham, brit katonatiszt és archeológus a mai Kusinagar környékén is kutatásokba kezdett. 1867-ben pedig A. C. L. Carlleyle, angol archeológus feltárta a fő-sztúpát, a Nirvána-sztúpát, és kiásta az 1500 éves fekvő Buddha-szobrot. A kutatások tovább folytak a 20. század elején, és jelentős buddhista anyagot találtak, amelyek azt igazolták, hogy a mai Kusinagar területe már i.e. 3. században fontos zarándokhelynek számított.

Nirvána-sztúpa vagy Nirvána-csaitja (Fő sztúpa)
Ahogy fentebb említettem, 1876-ban Carlleyle tárta fel ezt a téglából, eredetileg Asóka által építtetett sztúpát. Az ásatások során egy réztálat találtak, amelyen egy felirat azt állította, hogy ezt a tálat egy Haribala nevű illető helyezte el a sztúpában.

Maháparinirvána-templom
Szintén fentebb említettem, hogy az eredeti templomot feltehetőleg a Gupta-időszakban emelték, ami aztán a muszlim invázió során elpusztult. A jelenlegi templomot az indiai kormány építtette 1956-ban a Buddha halálának 2500. évfordulójára való megemlékezés részeként, közvetlenül a fő sztúpa mellé. A templom belsejében található a 6.10 méter hosszú, jobb oldalán fekvő, arccal nyugat felé néző szobor, amelyik a halott Buddhát ábrázolja. Egy széles, téglából készült emelvényen nyugszik.
A heverő előtt három kicsi dombormű található, amelyekről úgy gondolják, hogy a következő három alakot jelenítik meg: közel a lábához a Tiszteletreméltó Ánanda, középen a Tiszteletreméltó Szubhadda, és a sarokban a Tiszteletreméltó Daba Malla. Középen egy i.sz. 5. századból származó felirat olvasható, mely szerint a szobor “ajándék a Mahávihárából származó Haribala szerzetestől, és Dinna munkálta meg”.

Ezt az 1500 éves fekvő Buddha szobrot egyetlen tömb vörös homokkőből alakították ki, amelyet Mathurából hoztak a Gupta-időszak idején. Amikor 1876-ban A. C. L. Carlleyle felfedezte, elég rossz állapotban volt, azonban a szétszórt darabkákat sikeresen össze tudták rakni.


Az ásatások során kiderült, hogy ezen a helyen az eredeti templom magába foglalt egy hosszúkás termet és előteret is, amelyek bejárata nyugat felé nézett. Számos vésett felületű téglát találtak a szemét között, amiből úgy tűnt, hogy a templomnak donga-boltozata volt, éppen úgy, mint a helyére épített modern templomnak.





Ramabhar-sztúpa vagy Mukutbandhan-csaitja
Körülbelül másfél kilométerre található a Maháparinirvána-templomtól. Ezt a hatalmas sztúpát Buddha hamvainak egy része fölé építették, jelezvén, hogy a Mallák ott hamvasztották el Buddha testét.



Matha Kuar síremlék
Egy nagy méretű Buddha szobor, amelyet egyetlen darabból véstek ki. A bódhi-fa alatt ülő Buddhát jelképezi, a ‘föld tanúságul hívása’ - bhúmi-szparsa-mudrá – kéztartással. A szobor alapján lévő feliraton az áll, hogy i.sz. 10. vagy 11. században készült.







Forrás: Kuszínárá (angol nyelven)
             Kusinagar (angol nyelven)

2018. június 11., hétfő

Buddhista zarándoklatok (szent) helyei 3.

3. Szárnáth – az első tanbeszéd - a Tan kerekének megforgatása

Buddha legelső tanbeszédét szokták még a “Dharma/Tan kerekének megforgatásának” is nevezni. Ez a mai Szárnáthban (régi Benáresz), Iszipatana vadaskertben történt, Váránaszi városától kb. 10 km-re.

Miután Sziddhattha Gótama elérte a megvilágosodást és Buddha lett belőle, még egy darabig ott maradt Bógh-Gajában. Majd úgy gondolta, hogy a Tant, amire ráébredt, annak az öt aszkétának hirdeti először, akikkel egy ideig együtt folytatott önsanyargató életmódot. Úgy sejtette, hogy Benáresz mellett, Iszipatana vadaskertben tartózkodnak, így oda indult. Miután találkozott velük, elmondta legelső tanbeszédét, azaz “mozgásba hozta a Tan kerekét”. Hamarosan mind az öt aszkéta megértette és felfogta a Dharmát, és ezáltal megvilágosodtak. Így ők alkották a legelső szanghát, a tanítványok közösségét.

Ezek után az Iszipatana vadaskert nagyon népszerű hely lett, és a buddhizmus egyik fő központjává vált. Számos sztúpát, szentélyt, kolostort, templomot építettek ide a gazdag kereskedők és uralkodók. Amikor i.sz. 640-ben a kínai utazó, Xuan Zang (Hszüan-cang) ellátogatott ide, rengeteg kolostort és legalább 1500 szerzetest talált itt.

Asóka király Iszipatana vadaskertet szent helynek nyilvánította, ahol i.e. 3. században egy 15.24 m magas oszlopot emeltetett, négy oroszlánnal a tetején. Az oroszlánok szimbolizálták Asóka uralkodói hatalmát és Buddha királyi mivoltát is (Ez a szárnáthi oroszlános oszloptető a modern indiai köztársaság jelképe). A muszlim invázió során ez letört, de az alapja még mindig az eredeti helyén áll.
Az utolsó és legnagyobb kolostort – Dharma-Csakra-Jin Vihara - a muszlim invázió előtt építtette Govindacsandra király egyik felesége, Kumaradévi. (Govindacsandra i.sz. 1114 és 1155 között volt Benáresz uralkodója) Ezt a hatalmas kolostor-komplexumot több korábbi kolostor romjaira építettek.
Ötven évvel később, 1194-ben Qutub-ud-din Aibak muszlim hadvezér hódította meg a várost.


A Dhamekh-sztúpa
Egy i.sz. 1026-ból származó felirat szerint ezt a sztúpát eredetileg Dharma-csakra-sztúpának hívták, mert ezen a helyen mondta el Buddha a legelső tanbeszédét. A 19. században Sir Alexander Cunningham, brit katonatiszt és archeológus fúrt egy függőleges járatot a sztúpa belsejében, a tetejétől egészen az aljáig, és 91 cm magasságban egy i.sz. 6-7. századból származó, bráhmi írással írt kőtáblát talált. Tovább fúrván megállapította, hogy a sztúpa alsó része Maurja-korból származó téglából készült, tehát valószínűleg az eredeti sztúpát i.e. 3. században Asóka emeltette. Később, a Gupta-birodalom idején (i.sz. 4-6. században) többször átépítették és kibővítették. 


A tömör toronyrész jelenlegi magassága 33.5 méter, átmérője az aljánál 28.5 méter. Az egész sztúpa az alsó részével együtt 42.60 méter magasságú. Körülbelül 6 méterre a földtől nyolc mélyedés található a falban, nyolc különböző irányban, amelyekben eredetileg feltehetőleg Buddha-szobrokat helyeztek el. A falmélyedések alatti legalsó részt gyönyörűen faragott kövek borítják. A mintázatot, amely széles sávban fut körbe, geometriai ábrák, szvasztika, levélformák, finoman cizellált lótusz füzérek, madarak és emberi alakok adják. (a szvasztikáról ITT írtam bejegyzést)

A Csaukhandi-sztúpa
Ez a lépcsőzetes formájú sztúpa-rom azt a helyet jelzi, ahol Buddha találkozott az első tanítványaival. Eredetileg i.sz. 5. század körül építették, a Gupta-időszakban. A sztúpa nyolcszögletű teteje mogul építmény, amit 1588-ban emeltek a nagy mogul uralkodó, Humájun látogatásának emlékére. Jelenleg felújítás alatt áll.




A Dharmarajika-sztúpa egyike volt annak a néhány építménynek, amit feltehetően Asóka-király korát megelőzően építettek. Sajnos, mára csak az alapja maradt meg. A többi részét a 18. században Váránasziba vitték építőanyagnak. A sztúpában relikviákat is találtak, amiket később a Gangesz-folyóba dobtak.



Szárnáthba mindenfelől érkeznek buddhista zarándokok. Thaiföld, Japán, Tibet, Srí Lanka, Mianmar és több más ország templomokat és kolostorokat alakított ki a saját hazájukra jellemző buddhista irányzat stílusa szerint. Így a zarándokoknak és a turistáknak egyaránt lehetőségük van arra, hogy a különféle buddhista kultúrák építészetéről egy időben és helyen átfogó képet kapjanak.

Forrás: Szárnáth - az első tanbeszéd (angol nyelven)
            Szárnáth (angol nyelven)
            Dhamekh-sztúpa (angol nyelven)
            Csaukhandi-sztúpa (angol nyelven)
            Középkori India történelme (angol nyelven)

2018. június 1., péntek

Buddhista zarándoklatok (szent) helyei 2.

2. Bódh-Gajá – a megvilágosodás helye

Sziddhattha Gótama – a jövendőbeli Buddha - megvilágosodásának történetét élete egyik leghitelesebb részének tekinthetjük. Ezt a különböző tanbeszédeiben maga is többször elbeszélte tanítványainak, hallgatóságának.
Miután a jövendőbeli Buddha otthontalanságba távozott, egymás után két mester tanítványa lett. Azonban egyikük tanaival sem volt elégedett, így elhagyta mindkettőt. Vándorlása során a Magadha tartományban lévő Uruvélá (mai Bódh-Gajá) település közelébe ért, ami a Nérandzsará folyó mellett volt.

Ekkor csatlakozott öt szigorú aszkézist folytató remetéhez. És itt kezdett bele olyan erőteljes koplalásba, hogy majdnem belehalt. Felismerte, hogy ez a kegyetlen önsanyargatás sem vezet el a megvilágosodáshoz, így felhagyott vele. (egy fiatal anya, Szudzsatá adott tejben főtt rizst Sziddhattha Gótamának, aki ezáltal kissé megerősödött) Az öt aszkéta követője látván, hogy újra ételt vesz magához, elfordult tőle és otthagyta őt.
Ő maga egy pípalfa (Ficus religiosa) tövébe leülve még azon az éjszakán elérte a megvilágosodást.
(a hagyomány szerint megvilágosodásnak éjszakáján megjelent Mára, a démon, aki megpróbálta megzavarni őt a mély meditációjában, de végül Buddha győzedelmeskedett Mára fölött)


Vadzsrászana - "gyémánt trón"
A Mahábódhi-templom
Ezek után a mai Bódh-Gajá, mint a megvilágosodás színhelye, buddhista zarándoklatok egyik fő célpontjává vált. Feltehetőleg tanítói vándorútja során maga Buddha is többször visszatért Bódh-Gajába.
Körülbelül 200 évvel Buddha megvilágosodása után Asóka király látogatott el ide, hogy megalapítson egy kolostort, létrehozzon egy síremléket és kialakítson egy szentélyt. Az első kettő ma már nem látható, de erre az Asóka-féle szentélyre építették rá a jelenlegi piramis alakú Mahábódhi-templomot a Gupta időszakban (kb. i.u. 6-7. században). Asóka király közvetlenül a bódhi-fa alatt emeltetett egy “gyémánt trónt” (Vadzsrászana), egy homokkőből készült, oldalán vésett lapot, ami a megvilágosodás helyét jelképezi.

Az eredeti templomot – ahogy fentebb írtam – Asóka király emeltette, de azóta többször is átépítették. A mostani, piramis alakú formáját körülbelül i.u. 7. században nyerte el.
A 12. századtól kezdve a buddhizmus majdnem teljesen letűnt az indiai-félszigeten, és Bódh-Gaját és környékét a muszlim csapatok szállták meg. Ebben az időszakban a Mahábódhi-templom erőteljesen megrongálódott és jobbára elhagyatottá vált.
Jóval később, a 19. században, a gyarmatosítás idején az angolok restaurálták. Mivel a buddhizmus ekkora már teljesen megszűnt létezni Indiában, így a felújított Mahábódhi-templomot hindu papok használták. Csak a második világháború után került a templom igazgatása egy hindu-buddhista vegyes bizottság irányítása alá.


A templom belsejében egy kolosszális Buddha-szobor látható, bhúmi-szparsha-mudrá tartásban. (‘föld tanúságul hívó’ mudra. A mudrákról ITT írtam bejegyzést)
Azt mondják, hogy ez a szobor 1700 éves, és kelet felé néz, pontosan úgy, ahogyan egykor Buddha ült megvilágosodásakor.

A bódhi-fa
A pípalfa (Ficus religiosa) nem csupán a buddhizmusban számít szentnek, hanem a hinduizmusban és a dzsainizmusban is.
A Mahábódhi-templomcsoportban a főtemplom hátoldalán, nyugati felől van egy nagyon öreg pípalfa vagy bódhi-fa. Erre a jelenlegi fára úgy tekintenek, mint az eredeti leszármazottjára.
A hagyomány szerint Asóka király felesége titokban levágatta, mert féltékeny lett arra, hogy Asóka olyan sok időt töltött itt. De a fa újra kinőtt, és még akkor egy védőfalat építettek köré.
Nem csupán Indiában, hanem más országokban is több szent fát ültettek el az ókori Bódh-Gajá fájának magjaiból. Az eredeti bódhi-fa egy hajtását i.e. 3. században Asóka lánya, Szanghamittá bhikkuní vitte el magával Srí Lankára. Az ottani király, Devanámpija Tissza elültette Anurádhapurában, a Mahávíhara-kolosorban, ahol még ma is ereje
teljében van.

A bódhi-fát és a Mahábódhi-templomot egy körülbelül 2 méter magas, négy keresztrúdból álló kerítés veszi körbe. A legrégebbi részét még i.e. 150 körül kezdték el építeni, és folytatták egészen a Gupta-időszak végéig (i.u. 7. századig). A régebbiekbe – amelyek anyaga homokkő – különféle ábrázolásokat véstek, többek között a Dzsétavana-kert képét, szerelmes jeleneteket, Indra vagy Laksmí indiai isteneket, különböző állatokat: szárnyas oroszlánt, bikát, lovat, kentaurt, stb. A későbbi kerítést – amelyet durva gránitból építettek - finoman kidolgozott levél-és lótuszábrázolások, apró figurák és a sztúpák díszítik.

Bódh-Gajá újraéledése
1953 óta Bódh-Gajá zarándoklatok és a turizmus nemzetközi helyszínévé fejlődött. Buddhisták Srí Lankáról, Thaiföldről, Burmából, Tibetből, Bhutánból és Japánból kolostorokat és templomokat alakítottak ki, amelyekből könnyű sétával meg lehet közelíteni a Mahábódhi-templomcsoportot. A megvilágosodás helye az egész világból vonzza a buddhistákat és turistákat. 2002 júniusában a Mahábódhi-templomot az UNESCO Világörökség részévé nyilvánították. Így az ezen a területen található összes, a valláshoz kapcsolódó tárgyi lelet legálisan is védett.
A hűvösebb hónapokban - december és március között – folyamatosan áramlanak Bódh-Gajába a zarándokok Indiából és szerte a világból. Gyalog vagy buszokon érkeznek és körbejárva a templomot, leborulnak, és imákat mormolnak mindenféle nyelven.
Bódh-Gajá ma egy igazi, élettel teli hely, amely lehetőség ad a megvilágosodásra, és ahol a buddhizmus minden hagyománya fellelhető.

Forrás:  Bódh-Gajá - a megvilágosodás helye (angol nyelven)
             Mahabódhi-templom (angol nyelven)
             Bódhi-fa (angol nyelven)