Buddhista zarándoklatok (szent) helyei 2.

2. Bódh-Gajá – a megvilágosodás helye

Sziddhattha Gótama – a jövendőbeli Buddha - megvilágosodásának történetét élete egyik leghitelesebb részének tekinthetjük. Ezt a különböző tanbeszédeiben maga is többször elbeszélte tanítványainak, hallgatóságának.

Miután a jövendőbeli Buddha otthontalanságba távozott, egymás után két mester tanítványa lett. Azonban egyikük tanaival sem volt elégedett, így elhagyta mindkettőt. Vándorlása során a Magadha tartományban lévő Uruvélá (mai Bódh-Gajá) település közelébe ért, ami a Nérandzsará folyó mellett volt.

Ekkor csatlakozott öt szigorú aszkézist folytató remetéhez. És itt kezdett bele olyan erőteljes koplalásba, hogy majdnem belehalt. Felismerte, hogy ez a kegyetlen önsanyargatás sem vezet el a megvilágosodáshoz, így felhagyott vele. (egy fiatal anya, Szudzsatá adott tejben főtt rizst Sziddhattha Gótamának, aki ezáltal kissé megerősödött) Az öt aszkéta követője látván, hogy újra ételt vesz magához, elfordult tőle és otthagyta őt.

Ő maga egy pípalfa (Ficus religiosa) tövébe leülve még azon az éjszakán elérte a megvilágosodást.

(a hagyomány szerint megvilágosodásnak éjszakáján megjelent Mára, a démon, aki megpróbálta megzavarni őt a mély meditációjában, de végül Buddha győzedelmeskedett Mára fölött)

Vadzsrászana - "gyémánt trón"

A Mahábódhi-templom

Ezek után a mai Bódh-Gajá, mint a megvilágosodás színhelye, buddhista zarándoklatok egyik fő célpontjává vált. Feltehetőleg tanítói vándorútja során maga Buddha is többször visszatért Bódh-Gajába.

Körülbelül 200 évvel Buddha megvilágosodása után Asóka király látogatott el ide, hogy megalapítson egy kolostort, létrehozzon egy síremléket és kialakítson egy szentélyt. Az első kettő ma már nem látható, de erre az Asóka-féle szentélyre építették rá a jelenlegi piramis alakú Mahábódhi-templomot a Gupta időszakban (kb. i.u. 6-7. században). Asóka király közvetlenül a bódhi-fa alatt emeltetett egy “gyémánt trónt” (Vadzsrászana), egy homokkőből készült, oldalán vésett lapot, ami a megvilágosodás helyét jelképezi.

Az eredeti templomot – ahogy fentebb írtam – Asóka király emeltette, de azóta többször is átépítették. A mostani, piramis alakú formáját körülbelül i.u. 7. században nyerte el.

A 12. századtól kezdve a buddhizmus majdnem teljesen letűnt az indiai-félszigeten, és Bódh-Gaját és környékét a muszlim csapatok szállták meg. Ebben az időszakban a Mahábódhi-templom erőteljesen megrongálódott és jobbára elhagyatottá vált.

Jóval később, a 19. században, a gyarmatosítás idején az angolok restaurálták. Mivel a buddhizmus ekkora már teljesen megszűnt létezni Indiában, így a felújított Mahábódhi-templomot hindu papok használták. Csak a második világháború után került a templom igazgatása egy hindu-buddhista vegyes bizottság irányítása alá.

A templom belsejében egy kolosszális Buddha-szobor látható, bhúmi-szparsha-mudrá tartásban. (‘föld tanúságul hívó’ mudra. A mudrákról ITT írtam bejegyzést)

Azt mondják, hogy ez a szobor 1700 éves, és kelet felé néz, pontosan úgy, ahogyan egykor Buddha ült megvilágosodásakor.

A bódhi-fa

A pípalfa (Ficus religiosa) nem csupán a buddhizmusban számít szentnek, hanem a hinduizmusban és a dzsainizmusban is.

A Mahábódhi-templomcsoportban a főtemplom hátoldalán, nyugati felől van egy nagyon öreg pípalfa vagy bódhi-fa. Erre a jelenlegi fára úgy tekintenek, mint az eredeti leszármazottjára.

A hagyomány szerint Asóka király felesége titokban levágatta, mert féltékeny lett arra, hogy Asóka olyan sok időt töltött itt. De a fa újra kinőtt, és még akkor egy védőfalat építettek köré.

Nem csupán Indiában, hanem más országokban is több szent fát ültettek el az ókori Bódh-Gajá fájának magjaiból. Az eredeti bódhi-fa egy hajtását i.e. 3. században Asóka lánya, Szanghamittá bhikkuní vitte el magával Srí Lankára. Az ottani király, Devanámpija Tissza elültette Anurádhapurában, a Mahávíhara-kolosorban, ahol még ma is ereje
teljében van.

A bódhi-fát és a Mahábódhi-templomot egy körülbelül 2 méter magas, négy keresztrúdból álló kerítés veszi körbe. A legrégebbi részét még i.e. 150 körül kezdték el építeni, és folytatták egészen a Gupta-időszak végéig (i.u. 7. századig). A régebbiekbe – amelyek anyaga homokkő – különféle ábrázolásokat véstek, többek között a Dzsétavana-kert képét, szerelmes jeleneteket, Indra vagy Laksmí indiai isteneket, különböző állatokat: szárnyas oroszlánt, bikát, lovat, kentaurt, stb. A későbbi kerítést – amelyet durva gránitból építettek - finoman kidolgozott levél-és lótuszábrázolások, apró figurák és a sztúpák díszítik.

Bódh-Gajá újraéledése

1953 óta Bódh-Gajá zarándoklatok és a turizmus nemzetközi helyszínévé fejlődött. Buddhisták Srí Lankáról, Thaiföldről, Burmából, Tibetből, Bhutánból és Japánból kolostorokat és templomokat alakítottak ki, amelyekből könnyű sétával meg lehet közelíteni a Mahábódhi-templomcsoportot. A megvilágosodás helye az egész világból vonzza a buddhistákat és turistákat. 2002 júniusában a Mahábódhi-templomot az UNESCO Világörökség részévé nyilvánították. Így az ezen a területen található összes, a valláshoz kapcsolódó tárgyi lelet legálisan is védett.

A hűvösebb hónapokban - december és március között – folyamatosan áramlanak Bódh-Gajába a zarándokok Indiából és szerte a világból. Gyalog vagy buszokon érkeznek és körbejárva a templomot, leborulnak, és imákat mormolnak mindenféle nyelven.

Bódh-Gajá ma egy igazi, élettel teli hely, amely lehetőség ad a megvilágosodásra, és ahol a buddhizmus minden hagyománya fellelhető.

Forrás:  Bódh-Gajá - a megvilágosodás helye (angol nyelven)

             Mahabódhi-templom (angol nyelven)

             Bódhi-fa (angol nyelven)

Az indiai buddhizmus európai felfedezése

A ma általánosan elfogadott történelmi ismereteink szerint a nyugati világban az indiai buddhizmus körülbelül 200 évvel ezelőtt még teljesen ismeretlennek számított. Az időszámításunk utáni első évezred első felében a nagy buddhista királyságok összeomlottak, így történelmi emlékeik majdnem teljesen eltörlődtek. Később a muzulmánok özönlöttek be, akik a 18. század elejéig uralkodtak India nagy részén. A hinduizmus későbbi megreformálása sem segítette elő a buddhista India megőrzését vagy felfedezését.

Csak a britek érkezésével kezdődött el India múltjának helyreállítása, egy maroknyi kiváló és eltökélt egyén kitartó erőfeszítésének köszönhetően. Ebben, elsősorban, a britek voltak a kezdeményezők, de nem teljesen az egyedüliek a történelmi dokumentumok (szó szerinti) kihantolásában és értelmezésében. Most megemlítjük azt a néhány - az indiai buddhizmus újra felfedezésében kulcsfontosságú - tényezőt és eseményt, amelyekben az egymástól teljesen eltérő csoportok tagjai, fizikusok, mérnökök, földmérők, botanikusok, geográfusok, fémipari szakemberek és kereskedők közreműködtek.

Francis Xavier

Európának a buddhizmusról szóló legelső és egyben korlátozott, tökéletlen ismeretei Indián túlról, a távol-keleti gyarmatosításból származtak. A távol-keleti buddhizmust megemlítő, legkorábbi misszionárius-felfedező-gyarmatosító beszámolókat a keresztény előítélet és félreismerés formálta.
Francis Xavier az általa Japánban 1550-1551-ben megfigyelt rinzai zent “az Ördög szemfényvesztő művének és találmányának” nevezte. A 16. század végén egy másik misszionárius Kínába utazván, úgy hitte, hogy a kínai buddhizmus a püthagoreanizmus egyik formája, amit Görögországból hoztak Indián keresztül.

A 16. és 17. században a misszionáriusok és felfedezők beszámolói közül [a nyugatiak számára] a legfelkavaróbbak azok voltak, amelyek ugyanolyan rítusokat és szokásokat írtak le a tibeti és mongóliai vallásokban, mint amilyeneket a római egyházban is gyakoroltak. A katolikus egyház válasza ezekre az összehasonlító beszámolókra az volt, hogy démonizálni kezdte a lámaizmusnak nevezett buddhizmust. Egyik katolikus riport leírja, hogy a dalai láma előtt “az idegenek érkezéskor leborulnak és a földet érintik fejükkel és hihetetlen tisztelettel csókolják meg őt, ami nem más, mint az, ahogy a római pápával szemben is viselkednek; tehát, ennélfogva ebben az Ördög csalárdsága és hamissága könnyen és félreérthetetlenül megmutatkozik.”

A 18. század vége körül már jelentősebb és hitelesebb beszámolók jelentek meg a buddhizmusról, elsősorban Burmáról és Ceylonról. Ezek a beszámolók hasznos háttér információt szolgáltattak ahhoz az állításhoz, mely szerint a buddhizmus ténylegesen Indiából ered. 1797-ben Dr. Francis Buchanan, brit orvos és botanikus, tagja lett egy brit diplomáciai expedíciónak a Ava Királyságba, ami a mai Burma felső részén terült el . Ő írta meg elsőként angol nyelven a legátfogóbb beszámolót a buddhizmusról, és ő használta elsőként nyomtatásban a ‘buddhizmus’ szót.

Buchanan esszéjében, A burmaiak vallásáról és irodalmáról, kijelentette, hogy a buddhizmus ténylegesen egy vallás, amit egy történelmi személyiség alapított. Azonban az indiai eredetet a burmai források nem támasztották alá, mivel a burmaiak úgy tudták, hogy az ő földjükre a buddhizmus Ceylon szigetéről érkezett. Buchanan azonban abból indult ki, hogy mivel a buddhizmus kétségtelenül már több évszázada volt jelen Ceylonban, így teljesen jogos az a feltételezés, hogy valamikor a távoli múltban a vele határos indiai szárazföldön is létezni kellett.

Ugyanabban a folyóiratban, ahol Buchanan eredeti esszéje megjelent, négy évvel később két olyan - ceyloni brit hivatalnoktól származó – iratot közöltek le, amelyek megerősítették és elfogadták Buchanan felfedezését. Ezen iratok szerzői nem a buddhizmus tanításának lényegét emelték ki, inkább arra helyezték a hangsúlyt, amit ők képesek voltak megérteni belőle. Ennek ellenére ezek az új források elfogadható pontossággal határolták be a történelmi Buddha idejét. A Ceylonról írt angolok egyike meg volt győződve arról, hogy a burmaiak, sziámiak és szingalézek vallása ugyanaz, és hogy mind Boudhou-t tisztelik, akit viszont minden országban más néven ismernek.

Ezután Buchanant egy évre elküldték Nepálba, ahol buzgón tanulmányozta azokat az anyagokat, amelyeket a nepáli vallásról gyűjtöttek össze. Ebben a himalájai királyságban figyelt fel azokra a nem- hindu nepáli építményekre, pagodákra és Buddha-alakokra, amelyek azokhoz hasonlítottak, amiket Avában látott. Azt is megállapította, hogy a Katmandu-völgyben élő newar népcsoport Szákják Oroszlánja nem más, mint az Avából és Ceylonról ismert Gautama Buddha.

Ezek a környező országokban felismert összefüggések nagyon jól beleilleszkedtek az Indiában akkor folyó felfedezésekbe, és mind kulcsfontosságú szerepet töltött be az abban az időben másképpen nem megismerhető történelmi háttér feltárásában.

Ezek a buddhizmussal foglalkozó első brit felfedezők kezdetben Buddhát Istennek tartották, nem pedig tanítónak. Még a nevében sem tudtak megegyezni, többek között Bodoo, Boudh, Bhoodha, Boudhu Bodou neveken említették.

Dr. Buchanan néhány évvel a nepáli kiküldetése után, 1811. novemberében, Indiában egy kis csapat segítővel együtt

útnak indult Patnából dél felé egy bengáli statisztikai felmérésre, a bihári Gajá városának irányába. Alig ért túl ezen a városon, egy kicsi kőtemplom, Bódh-Gajá mellett haladt el. Buchanan már Gajá városában is meglepetten látta, hogy sok, viszonylagosan újabb épületet építettek egyértelműen hulladék anyagokból, többek között kőbe vésett Buddha alakok és gránit oszlopok darabjaiból.

Mivel a Bódh-Gajában élő hindu aszkéták úgy vélték, hogy ez egy nagy múltú hely, és így azokat az ábrázolásokat és feliratokat, amiket ott találtak, kiemelkedő tisztelettel kezelték.

A bódhifa a mai Bódh-Gajában

Az ezután kezdődő ásatás és feltárás folyamán Bódh-Gajában az aszkéták vezetője bemutatta Buchanant egy helybélinek, aki áttért a buddhizmusra és így körbe tudta vezetni Buchanant a vidéken és bővebb tájékoztatással is ellátta. Az áttért illető elmagyarázta, hogy valamikor Bódh-Gajá egy vallási központ volt Indiában, és hogy a nagy buddhista király, Asóka építtette ott a Mahábódhi templomot. Még így is, hogy Dr. Buchanan nem tudta pontosan, mekkora jelentőségű hely Bódh-Gajá, ez a beszélgetés rendkívül értékes volt számára a buddhizmus korai történetével kapcsolatban. Ezután ezzel az áttért illetővel tovább utaztak, és Rádzsgírtól néhány mérföldre Buchanan nagy területen elterülő romokat fedezett fel, pompás kő szobrokkal. Itt néhány apró darabról rajzokat készített, majd a csoport továbbment. Akkor még nem tudták, hogy Nálanda romjai között táboroztak, ami az ókori Ázsia legnagyobb és legnevezetesebb egyeteme volt, és egyben a buddhizmus utolsó bástyája is Indiában.

                                         

                                                                                                   folytatás: 2.rész

Forrás: Az indiai buddhizmus európai felfedezése (Tiszteletreméltó Lynn "Jnana" Sipe cikke angol nyelven)

Szanghamittá napja (december teliholdja)

Sok buddhista a mai napon, december teliholdján tiszteleg Asóka király lánya, Szanghamittá előtt. A théraváda/hínajána hagyomány szerint ő volt az, aki Mahinda nevű bátyjával együtt meghonosította, majd elterjesztette a buddhizmust Srí Lankán. Mahinda alapította az első szerzetesi közösséget, Szanghamittá -- neve azt jelenti: a szangha barátja -- pedig a szerzetesnők első közösségét. A testvérpár nemcsak a Buddha tanításait, hanem a bódhi-fa egy hajtását is magával vitte Srí Lankára.

Ezen a napon a théraváda/hínajána buddhisták egyrészt magát Szanghamittát ünneplik, másrészt -- az ő példáján keresztül -- minden buddhista szerzetesnőt a Buddha korától napjainkig.

További olvasnivalók:

Thérígáthá (Az Öreg Szerzetesnők Versei) részletek magyarul

Thérígáthá angolul

Szanghamittá (angol Wikipedia-cikk)

Mai szerzetesnők tanításai angolul (E-book és audió)