Ki az a Sákjamuní Buddha?

Elsősorban a mahájána buddhizmusban szokták a történelmi Buddhát Sákjamuní Buddha néven is nevezni (a ‘sákjamuní’ szanszkrit szó, jelentése: ‘sákják/szakják bölcse’).

Tehát majdnem mindig, amikor a Sákjamuní nevet megemlítik, akkor a kb. 36 éves korában megvilágosodott Sziddhattha Gótama (vagy szanszkrit változatban: Sziddhártha Gautama) néven született történelmi alakra gondolnak. Ezt a megvilágosodott történelmi alakot Gautama Buddhának is szokták hívni. 

 

Sákjamunít transzcendens, még mindig létező alakként is emlegetik, nem pedig kizárólag olyan módon, mint egy régen élt és meghalt hús-vér embert. Így ez az egész nagyon zavaró lehet annak, aki még most ismerkedik a buddhizmussal. Akkor végül is ki ez a Sákjamuní Buddha?

 

A történelmi Buddha

Szanszkrit változatban Sziddhártha Gautama vagy páli nyelven Sziddhattha Gótama i.e. 5. - 6. században született a mai Nepál területén. A történészek úgy vélik, hogy tényleg létezett egy ilyen illető, azonban életének nagy részét legendák és mítoszok rejtik.

 

Egészen röviden:

A legendák szerint Sziddhártha Gautama egy király fia volt, aki fiatal korában gondtalan és elkényeztetett életet élt. 29 éves korában úgy döntött, hogy hercegi jogait feladva remeteségbe, otthontalanságba vonul, hogy rátaláljon belső nyugalmára. (az ókori Indiában, a történelmi Buddha idején meglévő társadalmi és vallási környezetről ITT írtam bejegyzést, többek között a remeteségbe vonulás szokásáról is)

Sziddhártha Gautama remeteségének hét éve alatt több, számára nem kielégítő szellemi utat próbált ki, míg végül 36 éves korában mély meditációban elérte a megvilágosodást. Innentől hívják Buddhának. E név jelentése: ‘aki felébredt’. Életében ezt a nevet sem ő nem használta saját magára, sem más, csak a későbbi korokban hívták így. Megvilágosodása után életének hátralévő részét tanítással töltötte és 80 éves kora körül halt meg.

 

A Sákjákról/Szakjákról

Ahogy fentebb írtam, a Sákjamuní név szanszkrit szó, jelentése ‘Sákják/Szakják bölcse’. Sziddhártha Gautama apja a Sákja/Szakja nevű kis törzs főnöke vagy egyik vezetője volt. Kb. i.e. 700-ban e törzs Észak-Indiában élt, birodalmának fővárosa a mai Nepál déli részén lévő Kapilavatthu volt. Félig-meddig függő helyzetben állt a vele szomszédos Kószalától.  

Úgy vélik, hogy a Sákják/Szakják a védikus időkben élt ókori bölcs, Gautama Maharisitől erednek, ezért leszármazottai a Gautama (páli nyelven Gótama) nemzetségnevet használták. (a páli kánonban, a Tipitakában található tanbeszédek tanúsága szerint Buddha önmagáról rendszerint ‘Gótama remete’-ként beszélt)

A buddhista szövegeken kívül más források is megemlítik a Sákjákat/Szakjákat, tehát úgy tűnik, nem csupán egy kitalált törzsről van szó.

 

Ha valóban Sziddhártha volt a Sákja/Szakja törzs vezetőjének utóda – ahogy a legendák mondják –, akkor sem lehet tudni, hogy remeteségbe vonulása és megvilágosodása mennyiben befolyásolta a Sákja/Szakja törzs pusztulását. Mert nem csupán ő maga adta fel vezetői és harcosi mivoltát, hanem a még remeteségbe távozása előtt született fia, Ráhula is, aki már gyerekként apja tanítványa lett, majd felnőve csatlakozott apja szerzetesi közösségéhez. Mint ahogyan több Sákja/Szakja törzsbéli nemesifjú, Sziddhártha rokonai, unokatestvérei is ezt tették. Emiatt nem lehet tudni, hogy a szerzetessé lett egykori harcosok megmenthették-e volna saját törzsüket, ha nem vonulnak remeteségbe?

Ugyanis, ahogy a korai iratokból megtudhatjuk – és már fentebb említettem -, a Sákja/Szakja törzs félig-meddig függésben állt a szomszédos Kószala nagyfejedelemségtől. Kószala fejedelme, minden bizonnyal növelni akarván befolyását a Sákják/Szakják fölött, feleségül kért egy Sákja/Szakja törzsbéli nemes hajadont. A Sákják/Szakják nem mertek ellenkezni, ugyanakkor azt sem akarták, hogy lányaik közül bármelyiket is egy törzsön kívüli vegyen feleségül (a források szerint a Sákja/Szakja törzs endogámiában élt, gyakori volt náluk a testvérek-unokatestvérek egymás közötti házassága. a ford. megjegyzése).

Így végül egy rabszolganőtől született lányt adtak feleségül Kószala fejedelméhez, nem pedig nemes hölgyet. A csalásra sokáig nem is derült fény. A kószalai fejedelemnek és a rabszolganőnek fia született, Vidudabha, aki – miután tizenhat éves korában megtudta az igazat az édesanyjáról – bosszút esküdött a Sákják/Szakják ellen. Megtámadta és lemészárolta a Sákják/Szakják nagy részét. Bár a vérengzést túlélő Sákják/Szakják néhány kisebb városukat újraépítették, számuk erőteljesen lecsökkent és függetlenségük is odalett. Így gyakorlatilag beleolvadtak a környező törzsekbe és megszűntek önállóan létezni.

 

Ez az esemény a történelmi Buddha halála előtti években történt. Ezzel kapcsolatban a nyugati emberekben beindultak különféle feltételezések, például Stephen Batchelor egyik könyvében, Egy buddhista ateista vallomásai címűben azt állítja, hogy a történelmi Buddhát megmérgezték, mert ő volt a Sákja/Szakja királyi család legjelentősebb életben maradt tagja. (bár a megmérgezés ténye Buddha utolsó napjainak hiteles leírása miatt nehezen elképzelhető, az biztosnak látszik, hogy az idős történelmi Buddha életének utolsó éveit nem csupán törzsének pusztulása árnyékolta be, hanem saját féltékeny unokatestvére, Dévadatta ármánykodásai, gyilkossági kísérletei, majd két kedvenc tanítványa, Mahámoggallaná és Száriputta halála is. Dévadattáról ITT, a két kedvenc tanítványról ITT és ITT írtunk részletesebben. a ford. megjegyzése)

 

A Trikája 

Halála utáni évszázadokban egyre inkább mitizálódott a történelmi Buddha élete és személye. Az  i.e. 3. századra életének eseményeit annyira átszőtték a mítoszok, hogy ekkoriban már majdnem isteni személynek tűnt. Bár azok a megvilágosodott tanítványok, akiket még ő maga juttatott el a megvilágosodáshoz, azt tanították, hogy Buddha halálakor a parinirvánába, az emberi kapcsolattartáson túli világba távozott. Azonban ezzel a későbbi nemzedékek már vitába szálltak, és kialakult az a feltételezés, hogy Buddha mindenütt és örökké jelen van.

Így lett a mahájána buddhizmus tana a trikája – a három test tana -, amely szerint a Buddhának három teste volt, a dharma-kája, szambhoga-kája és nirmána-kája. A nirmána-kája testet változás testnek is nevezik, mert ez a test az, ami megjelenik a jelenség világában. Sákjamunít nirmána-kája Buddhának is tekintik, mert megszületett, élt és meghalt.

A szambhoga-kája test az a test, ami a megvilágosodás üdvösségét és örömét érzi. A szambhoga-kája Buddha megtisztult a szennyeződésektől és mentes a szenvedéstől, de mégis jellegzetes, egyéni formát tart fenn. A dharma-kája test azonban túl van a formán és az egyéni jellegen.

Ennek ellenére a három test valójában egy test. Bár a Sákjamuní név általában csak a nirmána-kája testhez kapcsolható, esetenként némely iskolában Sákjamuní neve egyszerre vonatkozik mindhárom testére.

 

 

 Forrás: Sákjamuní Buddha (angol nyelven)

            A Sákják/Szakják (angol nyelven)

            Vekerdi József: Buddha beszédei (Utószó)

            Ian Harris: A buddhizmus képes enciklopédiája 

Ánanda, Buddha tanítványa (Ánanda élete)

Főbb tanítványai közül a történelmi Buddhához Ánanda állt a legközelebb. Ánanda, különösen Buddha utolsó éveiben, állandó kísérője és legközelebbi társa volt mesterének. A buddhista hagyomány szerint Buddha tanító beszédeit Ánanda mondta fel emlékezetből a Buddha halálát követő első buddhista tanácskozáson.

Mi az, amit valójában tudunk Ánandáról? Abban teljes az egyetértés, hogy Buddha és Ánanda első unokatestvérek voltak. Több forrás is állítja, hogy Ánanda apja Szuddhódana király testvére volt. Úgy vélik, amikor Buddha megvilágosodása után legelőször tért haza Kapilavatthu városába, az unokatestvére, Ánanda is hallotta őt beszélni, és ennek hatására vált tanítványává.

Ezen felül azonban, jó néhány ellentmondásos történet is létezik. Némely hagyomány szerint Buddha és Ánanda ugyanabban az évben és ugyanazon a napon is születtek, így teljesen egyidősek. Más hagyomány azt állítja, Ánanda még gyerek volt, talán hét éves, amikor Buddha közösségéhez, a szanghához csatlakozott, ami viszont azt jelenti, hogy legalább harminc évvel kellett fiatalabbnak lennie Buddhánál. (a hagyomány szerint Buddha kb. 37 éves korában érte el a megvilágosodást, és ezután kezdte tanait tanítani, és ezután alapította a szerzetesi közösséget, a szanghát)

Ánanda nem csupán Buddhát élte túl, hanem a legtöbb főbb tanítványát is, ami azt jelzi, hogy inkább ez az utóbbi változat a valószínűbb.

Szerény és csendes embernek ismerték Ánandát, aki teljes odaadással viseltetett Buddha irányában. Azt is állítják róla, hogy bámulatos emlékezete volt, egyszeri hallás után szóról szóra vissza tudta mondani Budha minden tanbeszédét. Az egyik híres történet szerint, Ánanda győzte meg Buddhát a nők szanghába való felvételéről. Az is ismert volt róla, hogy Ánanda a megvilágosodás elérésében lassabb volt, mint más tanítványok, és csak Buddha halála után jutott el a megvilágosodásig.

A hagyomány úgy tartja, hogy amikor Buddha 55 éves volt, egy új kísérőt szeretett volna maga mellé kérni. A kísérő munkája elég összetett volt, egyfajta keveréke a szolgálónak, a titkárnak és a bizalmasnak. A kísérőnek el kellett végeznie a "házimunkát", ebben az esetben a tanító ruházatának mosását és foltozását, hogy Buddha nyugodtan koncentrálhasson a tanításra. A kísérőnek kellett az üzeneteket továbbítania, és néha kapuőrként is helytállnia, hogy Buddhához ne csődülhessen be túl sok látogató egyszerre.

Amikor Buddha az új kísérő iránti igényét a szangha elé tárta, több szerzetes is jelentkezett a munkára. Ánanda, jellemző módon, csendben maradt. Amikor Buddha őt, az unokatestvérét kérte fel, hogy fogadja el a munkát, Ánanda beleegyezett, de több feltételt is szabott. Azt kérte, hogy Buddha sose adjon neki ételt vagy ruhát vagy bármiféle különleges elhelyezést, hogy semmiképpen se járjon együtt ez az állás anyagi haszonnal. Viszont kiváltságként azt kérte, hogy bármikor megbeszélhesse Buddhával az esetlegesen felmerülő kétségeit a tanításokkal kapcsolatban. Kérte azt is, hogy Buddha ismételje el neki minden tanbeszédét, mert munkájának elvégzése miatt esetleg valamelyikről lemaradhat. Buddha beleegyezett ezekbe a feltételekbe és így Ánanda Buddha életének hátralévő 25 évében kísérőjeként szolgálta mesterét.

A páli kánon egyik legvitatottabb része az első apácák szanghába való felvételének története. Ezt a történetet részletesen leírtuk a Nők a buddhizmusban bejegyzésben, így most csak a rövid lényegét írnám: Ánanda kérte meg Buddha mostohaanyja, Padzsápatí Gótami nevében Buddhát, hogy nők is csatlakozhassanak a szanghához. Ezt azonban némely modern tudós kétli, ugyanis ha Ánanda tényleg több, mint harminc évvel volt fiatalabb Buddhától, akkor még mindig gyereknek kellett lennie, amikor Padzsápatí a szanghába való felvételét kérte Buddhától. Ez az ellentmondás azt is jelentheti esetleg, hogy ezt a történetet jóval később adták hozzá - vagy pedig újraírták - olyasvalakik, akik nem helyeselték apácák jelenlétét a közösségben. És valamiért Ánandának akarták tulajdonítani azt a tényt, hogy ő támogatta nők felvételét a szanghába.

A páli kánon egyik legmegindítóbb szövege a Mahá-parinibbána-szutta, amelyik leírja Buddha életének utolsó napjait és halálát. Ebben a szuttában feltűnő, hogy Buddha mennyit beszél Ánandához, vigasztalja, nyugtatja, utolsó tanításokat ad neki.

Buddha halála után a szangha tagjai, az ötszáz megvilágosodott szerzetes összegyűlt. A fő kérdések egyike az volt, hogy eldöntsék, miképpen őrizhetnék meg mesterük tanításait, mivel senki sem írta le Buddha egyik tanítóbeszédét sem. Bár Ánanda emlékezőtehetségét a tanbeszédekkel kapcsolatban méltányolták, ő még nem érte el a megvilágosodást, így kétséges volt, hogy jelen lehet-e ezen a gyűlésen.

Buddha halála után Ánanda kísérői munkaköre megszűnt, így immár a meditációnak szentelhette magát. A tanácskozás kezdetének előestéjén Ánanda végre elérte a megvilágosodást. Így megjelenhetett a tanácskozáson, ahol felszólították Buddha tanbeszédeinek felmondására. A következő néhány hónapon át folyamatosan mondta fel ezeket a beszédeket, és a gyülekezet megegyezett abban, hogy emlékezetükbe vésve őrzik meg ezeket a tanításokat, és szájhagyomány útján adják tovább. Ánanda "A Dharma tárának Őrzője" nevet kapta. (a páli kánonban emiatt kezdődik nagyon sok tanítóbeszéd ezzel a mondattal: "Így hallottam", mert ezzel is jelzik, hogy Ánanda hallomásból való visszaemlékezései alapján maradtak fenn)

Azt is mondják, hogy Ánanda több, mint 100 évig élt. Az i.u. 5. században egy kínai zarándok egy olyan sztúpáról számolt be, amelyben állítólag Ánanda maradványait őrizték, és amelyet apácák gondoztak nagy szeretettel. Ánanda alakja és egész élete a hűséges és odaadó szolgálat jelképévé vált.

Forrás: Ánanda, Buddha tanítványa (angol nyelven)
További info: Ananda The Guardian of the Dhamma by Hellmuth Hecker