Noah Levine - Dharma Punx

Noah Levine 1971-ben született Kaliforniában. Punk-rockos és drogos "karrierje" (és némi börtöntapasztalat) után vipasszaná meditációval kezdte el kordában tartani a benne felgyűlt indulatokat és gyakran megjelenő depressziót. Ma az USA egyik legismertebb buddhista tanítója, aki meditációs központokban és börtönökben meséli az életét ("It sucks.") és propagálja a változást hozó "belső lázadást". Életéről dokumentumfilm készült Meditate & Destroy (Meditálj & pusztíts) címmel, ennek trailere magyar felirattal:



További linkek (és film) angolul:
Dharma Punx Homepage
Dharma Punx Interview (film)
Noah Levine Hollandiában (angol video)
Against the Stream Buddhist Meditation Society
Lecture on Buddhism by Noah Levine (video)

Ha valakit ez még mindig nem győzött meg, íme Noah keze (bölcsesség & együttérzés):













ÁPDÉT: Buddha punk volt? (magyar nyelvű cikk a Pszeudo-n)

Tulipán-buddhizmus, polder-buddhizmus

A filmben bemutatott könyv honlapja nagyszerű képekkel ITT.

ÁPDÉT: És itt jön egy másik holland szakember, aki leginkább arról beszél, hogy vallás-e a buddhizmus.

Bódhiszattva Szupersztár

Michael Trigilio amerikai buddhizmusról szóló filmjének trailere (magyar felirattal). A film honlapja ITT, interjú a rendezővel ITT.



A trailer végén emlegetett magazinok: Shambhala Sun,Tricycle, BuddhaDharma
A szereplők: Brad Warner (zen tanító), Diana Winston (vipasszaná tanító), Vince Horn (vipasszaná tanító), Caitriona Reed (NLP tréner), Deanna Erdmann (fotóművész)

Modern buddhizmus - Buddhista modernizmus

David L. McMahan The Making of Buddhist Modernism c. könyvének az az alaptézise, hogy a buddhizmus elterjedése az USA-ban, az Egyesült Királyságban, Európában és Ausztráliában (a 19. sz. második felétől napjainkig) annak köszönhető, hogy mindazok a kulturális jelenségek, amiket mi buddhizmusként azonosítunk (de nem feltétlenül azok) könnyen beilleszthetők a modern (vagy most már poszt-poszt-modern) gondolkodásba. McMahan szerint ez úgy működik, hogy saját kultúránk befolyása alatt olyan értékeket tulajdonítunk a buddhizmusnak mint pl. a demokrácia, a szabadságjogok tisztelete, a tudományos megismerés felsőbbrendűsége, az individualizmus és a kreativitás - miközben ezek nem a buddhizmus, hanem a modernitás, a "nyugati világ" kulcsfogalmai.

A modernizmust - és így annak érintkezését a buddhizmussal - (Charles Taylor nyomán) McMahan 3 nagy területre, diskurzusra osztja fel.

Az első ilyen diskurzust romantikus „expresszivizmus”-nak nevezi. Ez a Romantika "elvágyódás" fogalmához köthető leginkább: távoli tájak és/vagy korok emberei bölcsebbek, boldogabbak (voltak), mint mi - a megoldást életünk próblémáira más korok és más kultúrák tárgyaiban, történeteiben (ill. a civilizációtól távol, a természet egyszerűségében) érdemes keresnünk. Ez az a (leginkább az egész 19. sz.-ra és a 20. sz. elejére jellemző) hozzáállás, amit orientalizmus-nak szokás hívni. Az "expresszivizmus"-hoz McMahan azt a fajta spontán kreativitást kapcsolja, amit leginkább a Zen-ből ismerünk, és ebbe az "expresszivizmusba", önkifejezésbe beleérti az ahhoz vezető "belső utat" is.

A "ősi tudás"-ba vetett hit jelenik meg ebben a reklámban is, ahol egy keleti (Saolin?) mester tanítja a nyugati "keresőt":



A második ilyen diskurzus a racionális tudományosság. Ide tartoznak a Felvilágosodás eszméi: az az alapvetés, hogy a Világ tudományos eszközökkel megismerhető, a Valóság működésének átlátására nincs szükség misztikus tapasztalásra és/vagy vallásos hitre, a lehetőség mindenki számára nyitva áll. E megközelítés eredményeképp lett a páli "kialvás" jelentésű nibbána szóból Rhys Davids tudatos választásának köszönhetően (1882) a Felvilágosodást is jelentő angol Enlightenment. E megközelítésnek köszönhető az a törekvés, hogy a buddhizmust meg kell tisztítani az ázsiai országokban rárakódott rítusoktól és babonáktól, és ha így teszünk, egy tiszta, racionális filozófiát kapunk (lásd Protestant Buddhism), ami nem más, mint „a tudat tudománya”.

Ez a tudományosság is megjelenik a fent már beidézett reklámban, szintén a mester(!) szájából:



A harmadik diskurzus a monoteizmus. Ezt leginkább abban a jelenségben figyelhetjük meg, hogy buddhista fogalmakat (tudatosan vagy tudattalanul) sokszor keresztény kifejezésekkel (pl. megváltás, gyónás, részvét, Ázsia világossága) magyarítanak bizonyos fordítók. Ez a fajta kapcsolódás abban is megjelenik, hogy mind keleti, mind nyugati tanítók gyakran deifiniálják a buddhizmust olyan vallásként, amely - a kereszténységgel (zsidósággal, iszlámmal) szemben - mentes a dogmáktól, az egyházi hierarchiától, a külsőségektől. Ez az elhatárolódás gyakran torkollik abba a kijelentésbe, hogy "a buddhizmus nem vallás" (lásd a racionális tudományosság diskurzusa részt).

Végül az illusztrációul szolgáló reklámot nézhetjük innen is, hogy az adott "vallás" képviselője kedélyesen válaszol a kérdésekre, mellőz minden formaságot, a tudása bárki számára hozzáférhető.

A témáról bővebben itt: Nyugati buddhizmus - buddhista modernizmus

ÁPDÉT: Review of Buddhist Modernism by Eyal Aviv: Buddhism Meets Modernity
By David Chapman: The Making of Buddhist Modernism
Interjú a David McMahannel (angol)

Hogyan olvas(s)unk szuttákat?

Ajahn Sujato írt egy posztot arról, hogy mik azok a problémák, amikkel a szutták olvasása és értelmezése közben találkozhatunk.

A szent szövegeket általában számunkra érthetetlen nyelveken recitálják.* Ezeknek -- és az általunk tanulmányozott írott szövegeknek -- többsége sok száz évvel a Buddha halála után keletkezett. Mivel ezeket a későbbi szövegeket is a Buddha szavaiként tisztelik a hagyományok, nem könnyű eligazodnunk, mit is tanított valójában a Buddha.

Csatlakozom Ajahn Sujato-hoz, amikor azt javasolja, hogy mindennap -- vagy legalább hetente egyszer -- olvassunk szuttákat, hiszen nagyszerű "menedéket" nyújtanak a maguk bölcsességével. Azonban ne lepődjünk meg, ha elsőre nem látjuk meg a szövegek szépségét. Lehet, hogy túlságosan unalmasnak tartjuk a rengeteg ismétlést vagy túlságosan hétköznapinak a szutta témáját. Kis gyakorlattal meglátjuk majd ezekben is az egyensúlyt és azt, hogy a Buddha az élet minden helyzetében fel tudja mutatni a nyugalmat és bölcsességet.

Ne olvassunk sokat egyszerre! Egy olvasásra a Közepes Beszédek Gyűjteményének (Maddzshima Nikája) egy-egy szuttája lenne az ideális. Olvasás közben érdemes számon tartani, mit értünk már a szövegből és még mit nem. Ha a végére ér az ember, hasznos megnézni a láb- és végjegyzeteket. Ne analizáljuk a szöveget a végtelenségig, csak hagyjuk, hogy a lényege belénk ivódjon! Inspiráló lehet meditálás előtt szuttát olvasni, hiszen ez lendületet adhat a meditációnak -- a meditáció nyugalma pedig segíthet a megértésben.

Mindenképp tartsuk szem előtt, hogy fordítást olvasunk. Ne akadjunk fenn egy-egy szóválasztás okozta jelentés-eltolódáson -- egyszerűen ezt [a kifejezést] választotta a fordító. Apránként ismerkedjünk meg a buddhista tanítások alapfogalmainak páli/szanszkrit változataival!

Vegyük észre, hogyan reagálunk a szövegre, mit tartunk lelkesítőnek, unalmasnak vagy éppen félreérthetőnek. Legyünk tudatában annak, ahogy az elménk kritizálni akarja a szöveget. Bár a szövegkritikai megközelítés nagyon hatékony eszköz, nagy gyakorlatot és körültekintést igényel. Forduljunk együttérzéssel a szövegek felé! Szóbeli hagyományként keletkeztek, időben és térben tőlünk nagyon távol. Az is csoda, hogy egyáltalán léteznek, így nem kellene, hogy eltántorítson bennünket, ha úgy érezzük, a kifejezésmódjuk távol áll tőlünk.

A nagyobb problémát, valószínűleg, az a hajlamunk okozza, hogy szó szerint vesszük a szöveg értelmét vagy ragaszkodunk egy bizonyos olvasathoz. Magukban a szuttákban is van erre egy szó: ida(m)-szaccs'-abhinivésza -- ragaszkodás ahhoz, hogy "csak így/ez igaz". Minden szöveg számtalan módon olvasható, hangsúlyozható. Könnyen találunk olyan eseteket, amikor modern tanítók vagy akár hagyományos iskolák mást tanítanak, mint ami a szuttákban áll. Nem ennyire könnyű, de sokkal hasznosabb megérteni azt, hogyan kerültek a hagyományba ezek a változások és a Dhamma melyik aspektusáról van éppen szó [az adott helyen].

Ha az ember nem tud dönteni, érdemes felvenni azt a hozzáállást, amit a szutták is javasolnak: "Sem el nem fogadva, sem el nem utasítva [a szöveget], utánajárok a jelentésének." Nem kell elfogadnunk szó szerint, ami le van írva a szuttákban, de ha folyton hibát keresünk bennük, nem nagyon fogjuk megérteni őket.**

A Dhamma egy-egy kiragadott aspektusa -- legyen az meditáció, filozófia, etika vagy inspiráló történetek -- nem fedi le az egész Tant, nem az a "tuti". Fogjunk egy szöveget és éljük azt! Próbáljuk ki, hogyan hat az életünkre! "Már 18 éve ezt csinálom", írja Ajahn Sujato, "és még sosem csalódtam benne. Bármilyen hibát is találni bennem, az nem a Dhamma [hiányossága] miatt van, hanem mert én nem érek fel a Dhammához."

* Metta Szutta páliul, Három Drágaság szanszkritul, Szív Szútra tibetiül, Lótusz Szútra japánul, Amitábha Szútra kínaiul
** Itt Ajahn Sujato burkoltan a Nyugaton nagyon népszerű Káláma Szuttára utal, amit gyakran értelmeznek úgy, hogy még a Buddha szavát sem kell elfogadni addig, míg meg nem győződtünk az igazságáról.

Pop-buddhizmus

Zsolttal a következő linkeket találtuk érdekesnek. Vitára bocsátanám, h mit lenne érdemes kezdeni ezzel a jelenséggel (semmit, tiltakozni, elfogadni, h ez a 21. sz. buddhizmusának része, X).

Az elméleti háttér: Buddhism, pop-culture, and the homogenization of the Dharma by Scott A. Mitchel

Elmélet példákkal: Buddhism in Music

MC Happiness, a japán hip-hop szerzetes

A "Nam Myoho Renge Kyo" kalandjai a nyugati zenében:
The Music Emporium
XZIBIT
Tina Turner (interjú)

A legmenőbb kínai buddhista szerzetes és énekes, akinek a blogját is érdemes megnézni (legalább a képek miatt).



Ez egy thai csapat. És a sor még folytatható...