A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyörületesség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyörületesség. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 20., kedd

Mi a könyörületesség és hogyan fejleszthetjük?

A buddhizmusban a könyörületesség annak az óhaja, hogy minden érző lény megszabaduljon életének attól a részétől, ami számára szenvedést okoz. Ehhez elengedhetetlen, hogy megértsük és elfogadjuk más lények érzéseit. Nyilván ez könnyebben mehet akkor, ha mi magunk is hasonló megpróbáltatásokon megyünk/mentünk keresztül. De ha még sosem tapasztaltuk azt, amit mások átélnek, képzelőerőnk segítségével akkor is könnyen átérezhetjük, hogy mennyire rossz lehet nekik.

Ezt a 14. Dalai Láma így fogalmazta meg: “A szeretet és könyörületesség nem luxusdolgok, hanem nélkülözhetetlenek. Nélkülük az emberiség nem képes a túlélésre.”
És valóban, ez így van. Humánetológusok szerint az egyébként nagyon esendő – karmokkal, fogakkal is gyengén ellátott – emberi faj fennmaradása és bolygónkon való elterjedése annak köszönhető, hogy képes volt olyan közösséget létrehozni, amelynek minden tagja valamilyen szinten törődik a másikkal.

Amikor problémákkal szembesülünk, és kapcsolatba léphetünk másokkal, könnyebben leszünk úrrá a problémák okozta szorongásunkon. Kevésbé érezzük magunkat elszigeteltnek, és magukra a gondokra is könnyebben találunk megoldást egy közösségben.

Ennek ellenére kevesen születnek empatikus készséggel, viszont a legtöbb emberben ki lehet fejleszteni.
A könyörületesség vagy empátia aktívvá is tesz, arra motivál bennünket, hogy vállaljunk felelősséget mások szenvedéseinek csillapításában. Bár a segítségnyújtásban lehetnek korlátaink, mégis megtesszük, amit tudunk, mert ha tényleg átérezzük a másik lény szenvedését, képtelenek leszünk tétlen nézelődésre.

Viszont a könyörületességet csak bölcsességgel együtt jó kifejleszteni – hiszen nem árt tudnunk, hogy mi az, ami igazán hasznos másoknak. Például egy panaszáradat hallatán fel kell ismernünk, hogy az illető tényleg megfogadható tanácsot vár el tőlünk vagy csak ki akarja önteni a lelkét. Vagy kölcsönt kérő ismerősünknek valóban azzal teszünk-e jót, ha adunk pénzt, ezzel is tovább növelve már meglévő adósságát.

Ne felejtsük el, hogy minden élőlénynek külső és belső adottságai, és ezzel együtt külső és belső korlátai vannak. Hiába bontjuk le neki a külsőt, a belső adottságaival, korlátaival neki magának kell megküzdenie. Erre egy jó példa az, amikor egy ismerősünk rosszul érzi magát munkahelyén/kapcsolatában, és bár többen azt tanácsolják neki, hogy lépjen ki belőle, mert könnyedén találna másikat, ő mégsem tudja ezt megtenni. Helyette kitalál mindenféle racionálisnak tűnő indokot: “egy-két apróságot leszámítva nem is olyan rossz a helyzet” vagy “én nem vagyok ilyen típus”, stb. Valójában azonban a belső korlátja – a szorongása – akadályozza meg abban, hogy lépjen. Ezért van szükség a bölcsességre, hogy képesek legyünk különbséget tenni a valódi racionális indok és a szorongás vagy egyéb érzelmek által kreált racionálisnak tűnő indok között. Mert míg az első esetben van értelme az aktív segítségnyújtásnak, addig az utóbbinál csupán annyit tehetünk, hogy tudomásul vesszük a másik magyarázatát.

Hogyan fejleszthetjük a könyörületességet?
Ahogy írtam fentebb, annak ellenére, hogy nagyon kevés ember születik empátiával, a legtöbben ki tudják fejleszteni magukban, ha akarják.
Ennek a legegyszerűbb módja az, hogy először azokra az emberekre vagy egyéb élőlényekre koncentrálunk, akikkel közvetlenül is kapcsolatban vagyunk. Majd pedig fokozatosan kiterjesztjük másokra is: azokra akiket szeretünk, azokra, akik idegenek számunkra és azokra is, akiket egyáltalán nem kedvelünk. A legvégén pedig az egész világ minden érző lényére megpróbálunk könyörületességgel és empátiával gondolni – beleértve a csótányokat és legyeket is.

A könyörületesség mindenkire való kiterjesztése elsősorban azért elengedhetetlen, mert az emberek elsöprő többsége szelektív látásmóddal rendelkezik: leginkább csak a neki kedves vagy a hozzá közel álló lények iránt mutat empátiát, akár emberre gondol, akár állatra. Holott a Föld minden érző lénye egyformán szeretne szenvedésmentes életet élni, legyen szó japán bálnavadászról vagy kullancsról. Amíg ezen a szelektív látásmódon nem tudunk felülemelkedni, addig a könyörületesség, empátia gyakorlatba való átültetése sem fog sikerülni. Akkor éppen olyan hasztalan marad, mint az a fajta meditáció, amit hiába gyakorlunk minden áldott nap, ha a való életben képtelenek vagyunk alkalmazni.

Könyörületesség meditáció a buddhizmusban általánosan gyakorolt meditáció-fajta. Ebben a már előbb említett fokozatokat alkalmazzuk. Legelőször azokra fókuszálunk, akiket kedvelünk, aztán azokra, akik semlegesek számunkra, majd azokra, akiket nem kedvelünk. Legvégül pedig egyformán minden lényre koncentrálunk, bármi/bárki is az és bárhol legyen.

Mindegyik fokozatnál három kívánalmat fogalmazunk meg önmagunkban:
-- Milyen jó lenne, ha megszabadulnának a szenvedéseiktől és annak okaitól!
-- Legyenek szabadok, kívánom, hogy legyenek szabadok!
-- Képes legyek segíteni abban, hogy megszabadulhassanak!

Egy 2012-es kísérlet mutatta ki azt, hogy hosszabb távon a könyörületesség-meditáció akkor is speciális, rá jellemző hatással bír, amikor az illető éppen nem meditál, hanem normál, hétköznapi állapotban van. A depresszióval kapcsolatban úgy találták, hogy jótékonyan hat rá ez a fajta meditáció. Ugyanis azt tapasztalták, hogy aki a kísérlet nyolc hete alatt magasabb óraszámban végezte a könyörületesség-meditációt, annak jóval alacsonyabb lett a pontszáma a depressziós teszten a kísérlet végén az elején mérthez képest. (viszont a szorongásos tesztek eredményeire nem igazán hatott sem a könyörületesség-meditáció, sem pedig a vele párhuzamosan, szintén nyolc héten át egy másik csoport által végzett éberség-meditáció gyakorlása)

Ugyanakkor erre a fajta meditációra is érvényes az, amit már több bejegyzésemben, ITT és ITT írtam, hogy nem mindenkinek tesz jót ennek a gyakorlása. Ha úgy érezzük, hogy lenyugszunk tőle, és jobban érezzük magunkat, akkor csináljuk. De ha feszültebbek, ingerültebbek leszünk, akkor inkább az éberség-meditáció segítségével próbáljuk meg belátni azt, hogy minden élőlény ugyanazt szeretné, amit mi magunk is: minél kevesebbet szenvedni ebben az életben.

Forrás: Mi a könyörületesség? (angol nyelven)
           Hogyan fejleszthetjük a könyörületességet? (angol nyelven)

2013. április 6., szombat

Zöld Tárá és Fehér Tárá

Zöld Tárá
(Szanszkrit nyelven Szjamatárá, tibeti nyelven Sgrol-ljang)  Fiatalkori életerővel telten, szinte maga a tevékenység istennője. Ő Tárá egy impulzívabb formája, és Avalókitésvara kísérője. Sokan vélik úgy, hogy ő az eredeti Tárá. Ahogyan Avalókitésvaráról, a Zöld Táráról is azt gondolják, hogy az "önmagától eredő" Amitábha Buddha kisugárzása, és Amitábha képe néha Tárá fejdíszén is látható.
Úgy vélik, hogy a Zöld Tárá a tibeti király, Szongcen Gampó nepáli feleségében testesült meg. A buddhizmusban a zöld szín jelenti a tevékenységet és megvalósulást. Ezért Amóghasziddhi - az öt meditációs buddha egyike, aki minden tett megvalósítását képviseli - szintén zöld színű.

Az ikonográfiában a Zöld Tárát nyugalomban, de tettre készen ábrázolják. Egyik lába meditáló helyzetben van behajlítva, másik lába pedig kinyújtva, ugrásra készen. A Zöld Tárá bal kezét menedék-adó mudrában tartja, jobb kezét adományozó mudrában. Emellett a kezeiben fog egy zárt kék lótuszféle, utpala nevű virágot is, amelyik a tisztaságot és energiát szimbolizálja. Testét gazdag ékszerezés borítja..
A buddhista vallási gyakorlatokban a Zöld Tárá elsődleges szerepe a megmentés. Úgy vélik, hogy követőit a veszélyek, félelmek és szorongások legyőzésében segíti, és különösen tisztelik azért a képességéért, hogy felül tud kerekedni a legbonyolultabb helyzeteken is. Követői szerint a Zöld Tárá könyörületes, és ha segítségül hívják, gyors cselekvésre képes.

Gyönyörűen szemlélteti Zöld Tárá szerepét és ikonográfiáját ez a középkori áhítatos himnusz is:

Az üresség felismerésének jelképe vagy, lótuszodon ülve,
Smaragd színű, egy arcú, két karú Hölgy,
Ifjúságod teljében, jobb lábad kinyújtva, a balt behúzva,
A bölcsességet és művészetet egyaránt képviseled - Hódolat neked!

Mint mennyei türkizszínű fa egyik kinyújtott ága,
Hajlékony jobb kezed adományozó tartásban van,
Úgy hívod a bölcset a legfőbb beteljesülés ünnepére,
Mint egy mulatságra - Hódolat neked!

Bal kezed menedéket ad nekünk, a Három Ékkövet mutatva;
Így szól:' Ti, emberek, akikre száz veszély leselkedik,
Ne féljetek, megmentelek benneteket mielőbb!'
Hódolat neked!

Kezeidben tartott kék utpala virággal ezt jelzed,
'Szamszárában élő lények! Ne kapaszkodjatok földi örömökbe.
Lépjetek be a megszabadulás nagy városába!"
Virág-ösztökéid erőfeszítésre sarkallnak bennünket.
Hódolat neked!

/ Első Dalai Láma (1391-1474)  /


Fehér Tárá
(szanszkrit nyelven Szitatárá, tibeti nyelven:Sgrol-dkar) Minden Buddha Anyjának is szokták nevezni, a könyörületesség anyai jellegét képviseli. Fehér színe a tisztaságot, bölcsességet és igazságot jelképezi.

Az ikonográfiában a Fehér Tárát gyakran hét szemmel ábrázolják - a két szeméhez hozzáadnak egy harmadik szemet a homlokán, és egyet-egyet a két kezén és lábán. Ezek szimbolizálják az éberségét és azt a képességét, hogy a vilában minden szenvedést észrevesz. A "Hétszemű Tárá", az istennő egyik formája, különösen Mongóliában népszerű.
Ahogy a Táráról szóló bejegyzésben írtuk, a Fehér Táráról úgy tartják, hogy az első tibeti király, Szongcen Gampó kínai származású feleségében testesült meg.
Fehér Tárá selyemruhát és kendőket visel, amelyek karcsú alakját és gömbölyű melleit fedetlenül hagyják. Éppen úgy, mint a Zöld Tárá, ő is gazdagon felékszerezett.

A Fehér Tárá lótuszülésben ül, lábainak sarka felfelé mutatnak. Testhelyzete kecses és nyugodt. Jobb keze adományozó mudrában, bal pedig védelmező mudrában van. Bal kezében egy szépen kidolgozott lótuszféle virágot tart, ami fölött háromféle állapotú virágzat is látható. Az első, a felmagzott állapotú képviseli a múltbéli Kasjapa Buddhát, a második teljes virágzatában szimbolizálja a jelenkorunk történelmi Buddháját, a harmadik pedig virágzásra készen áll, és a jövőbeli Maitréja Buddhát jelenti. Ez a három virágzat szimbolizálja azt, hogy Tárá a három Buddha lényege.

A Fehér Táráról a vallási gyakorlásban úgy vélik, abban segíti követőit, hogy leginkább azokon az akadályok legyenek képesek felülkerekedni, amelyek gátolják a vallás gyakorlását.
.

2013. április 1., hétfő

Tárá, a könyörületesség istennője

Tárá, a könyörületesség istennője, akinek szanszkrit eredetű neve "csillag"-ot jelent, különösen népszerű Tibetben, Nepálban és Mongoliában.
Tárát a tibetiek az egyik legfontosabb istenségüknek tekintik, ott Drölma (Sgrol-ma) a neve - jelentése "ő, aki megment". A mantrája (om taré tuttaré turé szváhá) Avalókitésvara mantrája (om mani padme hum) után a legtöbbet mondogatott mantra.
Amellett, hogy az egyetemes könyörületesség istennője, Tárá az erényes és megvilágosodott tetteket is képviseli. Azt tartják róla, hogy az élőlények iránti könyörületessége erősebb, mint egy anya szeretete gyermeke iránt. Azt is mondják még, hogy hozzá fohászkodva hosszú élettartamot biztosít, földi utazások során védelmet ad, és a megvilágosodás felé tartó szellemi utazáson elkíséri követőit.

A théraváda buddhizmus követői nem fogadják el őt istenségként, így csak elvétve jelenítik meg Srí Lankán vagy Dél-Kelet- Ázsiában. (kivéve talán Jáva szigetét, ahol i.u. 779-ben templomot szenteltek neki). 

Kínában Tárá gyakorlatilag ismeretlen volt, így nem terjedt el. Japánban viszont bódhiszattva lett belőle, Tarani Boszacu (Tarani Bosatsu) néven. A japán Tárá a tibeti fehér és zöld Tárá mindkét formáját egyesíti, de szinte csak mandalákon és imazászlókon ábrázolják. Színe halványzöld, egy gránátalmát (a jómód jelképe) és egy lótuszt tart.

Tárá eredete
Mielőtt a buddhizmusban meghonosodott volna, Tárát a hinduizmusban Párvatí istennő megtestesüléseként tisztelték. (Párvatí az egyik hindu főisten, Siva társa. Nevének jelentése: "a Hegy leánya")
Mivel a nőiség a buddhizmusban egészen az i.u. 4. századig nem jutott külön szerephez, emiatt Tárá is talán csak i.u. 6. század körül jelent meg a buddhizmusban.

A buddhista hagyományok Tárá születésének többféle változatát említik. Az egyik szerint Avalókitésvara bódhiszattva könyörületességének könnyeiből született. Ugyanis, amikor Avalókitésvara végignézett a megszámlálhatatlan szenvedő lények sokaságán, könnyeket kezdett el hullatni, és könnyei egy tavat formáltak. Ebből egy lótusz emelkedett ki, és amikor kinyílt, Tárá istennő mutatkozott meg kelyhében.

Egy hasonló hagyomány szerint a Fehér Tárá Avalókitésvara bal szemének könnyeiből született, míg a Zöld Tárá a jobb szemének könnyeiből. Egy harmadik legenda szerint Avalókitésvara egyik szeméből eredő kék fénynyalábból született meg Tárá.
Emellett Tárá Avalókitésvara kísérőjeként is megjelenik.

A Tárá Tantra szerint, nagyon régen egy király lányaként született meg Tárá. Mivel erős szellemi beállítottságú és könyörületes hercegnő volt, rendszeresen adott adományokat a szerzeteseknek és apácáknak. Így jelentős mennyiségű érdemet felhalmozott fel, és a szerzetesek mondták neki, hogy könyörögni fognak azért, hogy Tárá férfiként szülessen újra és férfiként terjeszthesse a buddhista tanításokat. Ő azt válaszolta erre, hogy nincsen férfi és nincs nő, mivel semmi sem létezik a valóságban, és hogy ő inkább női formában szeretne maradni, és addig szolgálni más lényeket, amíg mindenki el nem éri a megvilágosodást. Ezzel utalt a szerzetesek előítéletére, amely eleve azt feltételezi, hogy csak férfiak lehetnek tanítók a buddhizmusban.

A Zöld Tárá, félig nyílt lótuszban ülve, képviseli az éjszakát, és a Fehér Tárá, teljes virágjában pompázó lótuszban ülve, szimbolizálja a nappalt. Zöld Tárá az erényes cselekedeteket testesíti meg, míg a Fehér Tárá a nyugalmas derűt és kegyelmet képviseli. A Zöld Tárá és a Fehér Tárá együttesen szimbolizálja az istennő végtelen együttérzését, aki éjjel és nappal azon dolgozik, hogy a szenvedéseken enyhítsen.
 
A hetedik században Tibetben úgy hitték, hogy Tárá minden szent nőben megtestesül. Mivel az első tibeti királynak, Szongcen Gampónak két buddhista felesége volt, a kínai származású feleségéről azt mondták, hogy ő a Fehér Tárá reinkarnációja, míg a nepáli feleségről azt, hogy ő a Zöld Tárá reinkarnációja. Így az is elképzelhető, hogy e szent nők iránti tisztelet - akik közül mindkettőt Tárá reinkarnációinak tartották - vezetett ahhoz, hogy az istennőnek lett zöld és fehér megjelenési formája.

Más Tárák

Tárát nem csupán zöld és fehér színben és formában ábrázolják, hanem másféle színekben és formákban is. Tibeti imazászlókon gyakran lehet 21 különböző Tárát látni, fehér, vörös és sárga színekben, amelyek körülveszik a központi Zöld Tárát. Bősz, kék formájában, Ugra-Tárá vagy Ekadzsatá néven, elpusztítja az ellenséget; piros színben ő a szerelem istennője, Kurukullá, míg kígyómarás elleni védelmezőként Jangulí néven ismerik. A sárga Bhrikutí egy mérges vagy indulatos formája Tárának.

Forrás: Buddhista istenségek (angol nyelven)
           A könyörületesség bódhiszattvái (angol nyelven)
           Zöld Tárá jóga (angol nyelven)