Cölibátus (és spirituális egyesülés) a buddhizmusban

Sokan úgy tudják, hogy az összes buddhista szerzetes és apáca cölibátusban él. Ez azonban nem teljesen igaz, akadnak kivételek. Ez utóbbi jobbára Japánra érvényes. Amióta a 19. században a japán császár eltörölte a cölibátust, azóta az ottani buddhista szerzetesek többsége házasságban él. Ugyanez vonatkozik azokra a japán buddhista iskolákra, amelyek a nyugati országokban is elterjedtek.

A koreai buddhizmusnak erre a részére a 20. századi japán megszállás csak keveset hatott. Bár voltak olyan szerzetesek, akik átvéve a japán gyakorlatot, megházasodtak, ez a szokás azonban nem igazán szilárdult meg. Majdnem az összes koreai kolostori szerzetes és apáca hivatalosan is cölibátusban él.

Tibetben a nyingmapa iskolán belül mindkét irányzat, a cölibátus és a nem-cölibátus al-iskola megtalálható. Az úgyszintén tibeti szakjapa iskolát ugyanaz az arisztokrata, nem-cölibátus klán irányítja a 11. század óta; a vezetés apáról fiúra száll.

Viszont a tibeti cölibátusi rendeken belül létezik egy, úgynevezett spirituális egyesülés a tantrát gyakorlók között – ezt lentebb kicsit bővebben kifejtem.

A mongol buddhizmusban, amely közeli rokonságban áll a tibetivel, de irányításában különbözik tőle, szintén változóak a szabályok ezen a téren. Vannak cölibátus rendek és vannak nem-cölibátusok.

A buddhizmus többi iskolájában a felszentelt szerzetesek és apácák cölibátusi fogadalmat tesznek. Ez a történelmi Buddha ideje óta igaz. Cölibátusban élnek a tibeti, a burmai, kambodzsai, kínai, laoszi, Srí Lanka-i, thaiföldi és vietnámi szerzetesek és apácák is.

Tudnunk kell, hogy a buddhizmusban a szerzetesi rend nem válik el a papságtól, mint ahogy az a katolikus vallásban történik. A legtöbb buddhista rendben a felszentelésnek két szintje van, a kezdő és a teljesen felszentelt. A teljesen felszentelt buddhista apácák és szerzetesek ugyanolyanok, mint egy pap a kereszténységben.

Cölibátus a Vinaja szerint

A buddhista szerzetesi szabályzat gyűjteménye a Vinaja. (a buddhista szent irat, a Tripitaka vagy Tipitaka (“három kosár”) egyik része a Vinaja-pitaka). A buddhista szent iratokról ITT írtam rövid összefoglalót)

Ahogy a buddhizmus évszázadokon át terjedt Ázsiában, a buddhista szent iratoknak, köztük a Vinajának is legalább három különböző verziója jött létre, de ezek mindegyike a cölibátust írja elő a szerzetesek és apácák számára.

(A történelmi Buddha idején, több, mint 2500 évvel ezelőtt teljesen természetes volt, hogy a megvilágosodást keresők családjukat hátrahagyva távoztak “otthontalanságba”, azaz vonultak el egy-egy tanító köré gyűlve az erdőségekbe, ligetekbe. Már az Upanisádokban – azokban az új tanításokban, amelyek a történelmi Buddha korában és azt egy-két évszázaddal megelőzően jelentek meg – is úgy tartották, hogy a nemi vágy - és úgy általában bármilyen vágy – a szamszárához köti az embert. Emiatt egyértelműnek tűnt, hogy csak a cölibátusban való élés juttathat el a teljes vágytalansághoz, ezáltal a megvilágosodáshoz és a szamszárából való megszabaduláshoz. A történelmi Buddha tanításainak vallási előzményeiről, a Védákról és az Upanisádokról ITT és ITT írtam bejegyzést. a ford. megjegyzése)

A théraváda buddhizmusban a szerzetesek még kezet sem foghatnak nővel, ugyanígy egy apáca sem érinthet meg férfit, azon oknál fogva, hogy az érintés az érzéki vágy forrása, amely a megvilágosodás megakadályozója.

A mahájána cölibátusi rendek, általánosságban, nem ennyire szigorúak az érintéssel kapcsolatban. (a szex és a buddhizmus kapcsolatáról ITT írtam bejegyzést)

A tantra és a spirituális egyesülés

És végül a már fent említett spirituális egyesülésről kicsit részletesebben.

A spirituális egyesülés a tibeti tantra magasabb szintű része, ami teljes mértékben ezoterikus. A tantra szexuális ábrázolásokat és vizualizációkat (jab-jum) is alkalmaz, mintegy eszközként arra, hogy a vágy energiáját a megvilágosodás felé terelje. De a tanítások és a gyakorlások ezeken a magasabb szinteken már nem publikusak. Vannak olyan tibeti tantra tanítók, akik azt mondják, hogy valójában nem történik szex két ember között, mások viszont sejtetni engedik, hogy esetleg mégis.

A jab-jum a vadzsrajána buddhizmusban két istenség szexuális egyesülésben való ábrázolása. Ez képviseli a férfias alapelv, az aktív erő (upája) és a nőies alapelv, a bölcsesség (pradzsnya) egyesülését. Erre a képre fókuszálva, a tantra gyakorlója önmagán belül egybeolvasztja a férfias és nőies minőséget. (arról, hogy mi is a tantra valójában, ITT írtam bejegyzést)

A spirituális egyesülésekkel kapcsolatban két nagyon fontos dolgot kell tudnunk, függetlenül attól, hogy valójában mi történik vagy mi nem történik ilyenkor.

Az első az, hogy a tantrikus egyesülés két magasan képzett és spirituálisan egyenlő szinten álló gyakorló között zajlik, akik minden bizonnyal már évek óta teljesen felszenteltek. A második az, hogy ezt a tantrikus “házasságot” nem tartják titokban a rendjük előtt. Így amikor egy idősebb, magasabb szinten álló szerzetes egy sokkal fiatalabb partnert választ, aki nincs előzetesen beavatva a magasabb tantrába, az nem tantrikus hagyomány, az csak simán elcsábítás. És felszentelt gyakorlók nem létesítenek tantrikus “házasságot” egymással a rend vezetőinek tudta és beleegyezése nélkül. Tehát, ha valaki egy olyan vadzsrajána csoportba tartozik, ahol a csoport erről másképp vélekedik, akkor erősen gyanítható, hogy ott valami nagyon nem-hagyományos dolog történik, hanem elképzelhető módon szexuális visszaélés. Ilyen esetben az javasolható, hogy kellő körültekintés, utánakérdezés után, csak saját felelősségére maradjon valaki abban a csoportban.

Forrás: Cölibátus a buddhizmusban (angol nyelven)

           Jab-jum (angol nyelven)