Imádkoznak-e a buddhisták?

A szótárak általános meghatározása szerint az imádkozás egyfajta kommunikáció vagy “beszélgetés” Istennel, istenekkel, szentekkel vagy más istenszerű lényekkel. Az ima nagyon sok vallás egyik elengedhetetlen része. Mivel a buddhizmus nem számít teista vallásnak – az istenek nem igazán játszanak benne szerepet  –, feltehetjük a kérdést, hogy imádkoznak-e a buddhisták?

A válasz igen is, nem is, és attól függ.

A szótári értelemben vett imádkozás nem képezi a buddhizmus formális részét, mivel ebben a vallásban nincsen egy hatalmas, erős “valaki”, aki felé az ima irányulhat. Ugyanakkor léteznek számos imádságszerű tevékenységek, mint például a fogadalmak és megszólítások vagy mantrák. Emellett a buddhisták is kérnek segítségek és kifejezik hálájukat. Így az első kérdés az, hogy ezek a kifejeződések hová irányulnak?

Istenek vagy nem istenek?

A buddhista iratokban és művészetben többféle olyan lény jelenik meg, amelyeket istenként lehet definiálni. Közülük néhányra, mint például a dévákra, jobbára úgy tekinthetünk, mint tanmesék szereplőire. A buddhizmus dévái saját birodalmukban élnek, és általában semmit nem tesznek az  emberekért, így nincs értelme hozzájuk imádkozni, még akkor sem, ha “léteznének”. (az istenekről a buddhizmusban ITT olvasható bejegyzés)

A vadzsrajána buddhizmus tantrikus istenségei saját legmélyebb természetünk archetípusaiként értelmezhetőek, vagy bizonyos elveket képviselnek, mint például a megvilágosodás tényezői. Itt az imák olykor transzcendens buddhák és bódhiszattvák felé irányulnak, akiket szintén archetípusnak tekinthetünk. (a tantrikus istenségekről ITT írtam bejegyzést)

Azonban nagyon sok esetben a világi buddhistáknál megfigyelhető, hogy úgy tekintenek különféle ikonikus alakokra, mint rajtuk kívül és tőlük függetlenül “létező” lényekre, annak ellenére, hogy ez a felfogás nem áll összhangban a buddhista tanításokkal. Így előfordulhat, hogy olyan emberek, akik magukat buddhistáknak vallják, imádkoznak ezekhez a lényekhez, viszont az ilyen jellegű ima nem része a történelmi Buddha tanításainak.

Buddhista kántálási liturgia

Többféle típusú szöveg létezik, amelyeket a buddhista liturgia részeként kántálnak. Különösen a mahájána buddhizmusban a kántálások gyakran irányulnak transzcendens buddhák és bódhiszattvák felé. Például, a Tiszta Föld buddhizmusban  Amitábha Buddha nevét kántálják. Amitábha Buddhában való hit a Tiszta Földön való újraszületést eredményez, amely olyan állapot vagy hely, ahol a megvilágosodás könnyen megvalósítható. (a Tiszta Földekről ITT lehet olvasni bővebben)

Nem csupán a jelentésük, hanem hangzóik miatt is értékes a mantrák vagy a dharaník kántálása. Ezek általában rövid szövegek, amelyeket folyamatosan ismételgetnek, így egyfajta meditációként is felfogható, amelyet nem némán, hanem hanggal végeznek. A kántálásokat sok esetben szintén egy transzcendens buddhának vagy bódhiszattvának ajánlják. Például, a Gyógyító Buddha mantra vagy egy hosszabb dharaní egy beteg érdekében is kántálható. (a Gyógyító Buddháról és a mantrájáról ITT írtam bejegyzést)

Ez az egész felvet egy nyilvánvaló kérdést: ha azért szólítunk néven egy buddhát vagy bódhiszattvát, hogy segítsen előbbre jutni spirituális életünkben vagy gyógyítsa meg beteg barátunkat, akkor
az nem imának számít?

A buddhizmus bizonyos iskoláiban az áhítatos kántálásokra egyfajta imádságként tekintenek. Azonban alapvetően mégis úgy értelmezik, hogy az imádság célja nem egy valahol a külső térben “létező” lény megszólítása, hanem az, hogy felébressze a bennünk lévő spirituális erőt.

Imafüzérek, zászlók, imakerekek

A buddhisták nagyon sokszor használnak imafüzért, amelynek málá a neve. De ugyanígy megfigyelhető az imazászló és imakerék jelenléte.

Az imafüzért a mantrázás során a mantrák számolására használják. Eredetileg a hinduizmusból származik, de gyorsan elterjedt a buddhizmusban, éppen úgy, mint a világ több más vallásában. (a buddhista imafüzérről több bejegyzést is írtam. A máláról ITT és ITT két részben, a buddhista és dzsaina málákról ITT, a tibeti rózsafüzérekről pedig ITT)

A tibeti buddhizmusban elterjedt szokásnak számít, hogy a hegyi szélben imazászlókat függesztenek fel. Minden bizonnyal ez a korábbi tibeti bön vallásból ered. (a bön vallásról ITT olvasható részletesebben)

A zászlókat általában szerencseszimbólumokkal és mantrákkal díszítik. E gyakorlat célja nem az istenekhez való könyörgés, hanem az, hogy minden lény felé szétszórják az áldást és jó szerencsét. (az imazászlókról ITT lehet olvasni)

Az imakerék, amely elsősorban szintén a tibeti buddhizmushoz köthető, többféle alakban és formában létezik. A kerekeket általában írott mantrák borítják. A gyakorlók megforgatják a kerekeket, miközben a mantrára fókuszálnak és felajánlják a cselekedet érdemét minden élőlénynek. Ilyen módon a kerék forgatása szintén a meditáció egyik formájának tekinthető. (az imakerékről, imamalmokról ITT írtam bejegyzést)

 Forrás: Imádkoznak-e a buddhisták? (angol nyelven)