2011. május 10., kedd

Tibeti Halottaskönyv - A bardó útmutatás nagykönyve

A poszt egyik apropója, hogy többen is ajánlották ezt a filmet, a másik pedig, hogy megjelent Donald S. Lopez, Jr. új könyve (és egy ehhez kapcsolódó cikk) arról, miért örvend akkora népszerűségnek a Tibeti Halottaskönyv Nyugaton. Szerinte ennek oka első sorban az, hogy mindenkit foglalkoztat a halál, másodsorban a Tibetről bennünk élő romantikus kép, harmadsorban pedig, hogy az amerikai teozófus Walter Evans-Wentz által megalkotott "halottaskönyv" (amelynek 1960 után megjelent kiadásai C.G. Jung pszichológiai elemzését is tartalmazzák) sokkal inkább a transzcendentalista világképet tükrözi, mint a tibeti buddhizmusét.

A film (japán-francia-kanadai film, 90 perc, 1994, narrátor: Leonard Cohen):



Kara György: Tibeti Halottaskönyv (részlet)
Az Agócs Tamás-féle Tibeti Halottaskönyv Előszava (PDF)
Villáminterjú Agócs Tamással és Kelényi Bélával
Agócs Tamás beszél a Tibeti Halottaskönyvről a Tilos Rádió tematikus napján (mp3)
Tarr Bence László: Tibeti halálmeditációk

Nincsenek megjegyzések: