Démoni erők: A négy Mára 1. rész

Káma, a szerelem istene

Mára a hindu mitológiában

A hindu mitológiában Mára megegyezik Kámával, a szerelem istenével. Ezt az azonosságot a buddhizmus is átvette.

A hindu istenek azt kérték Kámától, hogy térítse magához Sivát mély meditációjából, aki ezek után minden bizonnyal érdeklődni kezd felesége, Párvatí iránt, aki majd megszüli Kárttikéya nevű gyermeküket. Erről a gyermekről azt jövendölték, hogy hét napos korában meg fogja ölni Táraka démont.

Hogy felriassza Sivát, Káma öt nyilat lőtt ki íjából. Ezek a nyilak

- elragadtatást keltenek,

- vágyakozást keltenek,

- elkábítanak, ami talán azt sugallja, hogy valakit szórakozottá tesznek,

- lefogyasztanak és kiszárítanak, ami ebben a szövegkörnyezetben megviselt, éhes és szomjas állapotot jelenthet, és amely miatt a meditáló feladja gyakorlását. Más szövegkörnyezetben talán Márának arra a művére utalhat, hogy kiszáradttá válunk és a könyörületesség nedve elfogy belőlünk.

- megölnek, ami – ebben a környezetben – talán Sivában aggodalmat kelt, hogy meghal, mialatt meditál, és ettől való félelmében abbahagyja a meditációt.

Ezt az ötöt hívják az öt problémának, ami Mára műve.

Siva bosszús lett, hogy megzavarják, és a harmadik szeme tüzével hamuvá égette Kámát. Ezután Káma feleségének, Ratínak kérésére – Párvatí közbenjárására - Siva beleegyezett, hogy Káma Pradjumnaként szülessen újra, immáron Krisna isten és Rukminí fiaként. Amikor Pradjumna hat éves lett, Sambara démon ellopta őt és bedobta a tengerbe, mivel egy jóslat szerint Pradjumna felnőve megöli Sambarát. Pradjumnát lenyelte egy hal, amit aztán kifogtak, és a gyomrában talált fiút odaadták egy Sambara házában dolgozó nőnek, aki felnevelte őt, és aki nem volt más, mint Ratí reinkarnációja, Májávatí. A felnőtt Pradjumna megölte Sambarát, majd feleségül vette Májávatít.

Ezért Márát isteni lénynek lehet tekinteni. A buddhista kozmológiában a vágyak világában, az istenek (dévák) birodalmának legmagasabb pontján, a Meru-hegy tetején lakik. (a vágyak világának hat birodalmáról ITT írtam bejegyzést)

Mára a buddhista mitológiában

A buddhizmusban Mára a helytelen nem-buddhista nézeteket személyesíti meg. Ezek voltak a legutolsók azon nézetek közül, amiket Buddhának le kellett győznie a bölcsesség harmadik szemével. Ez hasonlatos ahhoz a hindu mitológiai leíráshoz, amely szerint Káma megpróbálta megzavarni Sivát, és Siva elpusztította őt a harmadik szemének tüzével.

Különböző szuttákban bukkan fel Mára, hogy megkísértse akár Buddhát, akár tanítványait, de mindig alulmarad.

(Márának a buddhizmusban betöltött szerepéről két bejegyzést is írtam, ITT és ITT)

A négy Mára

A mára kifejezés a szanszkrit mr szótőből származik, ami ‘gyilkos’-t jelent. Ezért átvitt értelemben úgy is vehetjük, hogy Mára az, aki “meggyilkol” bennünket, korlátolt lényeket, zavart, feszültséget kelt bennünk és azokban az építő tetteinkben, amelyek a három spirituális célhoz vezetnek: jobb újraszületéshez, megszabaduláshoz és megvilágosodáshoz. Mára jelentheti még azt is, hogy ‘ami véget vet’ (szanszkrit nyelven antaka) – azaz ami véget vet a szellemi gyakorlásnak.

A Mára négy típusa:

- Mára, a Halál Ura (szanszkrit nyelven: mrtjumára)

- A zavaró érzelmek, szennyeződések Márája (klesamára)

- Az öt halmaz Márája (szkhandamára)

- Mára, az istenek fia (devaputramára)

(2. rész)

Forrás: Dr. Alexander Berzin: Démoni erők: A négy Mára (angol nyelven)

            Négy Mára (angol nyelven)

A buddhista mitológia alakjai: Mára, a Halál Ura 2. rész

Mára, a Halál Ura - 1. rész 

A zen tanító, Lynn Jnana Sipe, a következő kérdést feltéve folytatja gondolatait:

 

“Ki az, aki legyőzi Márát? A magától értetődő válasz erre, hogy Buddha, akinek egyik legrégibb és lényeges elnevezése volt a sokból az, hogy ‘Mára Legyőzője’. Akik Buddha ösvényén haladnak, szintén legyőzik Márát.

Stephen Batchelor így ír Máráról: “Ő Buddha démoni ikertestvére. Buddhának szüksége van Márára azért, hogy Buddha lehessen. És nem csupán egyszer, egyetlen epizódként a megvilágosodás hősies drámájában. Ameddig Buddha él, folyamatosan szemben áll Márával. Mára jelenti az én-t Buddha önzetlenségével szemben, a félelmet Buddha félelemnélküliségével szemben, a halált Buddha haláltalanságával szemben. A kettő elválaszthatatlan egymástól. Buddha [megvilágosodásával Mára birodalmán kívülre került, emiatt] ‘láthatatlanná válik’ Mára számára, ő mégis beszél Buddhához. Ráadásul olyan módon, mintha idegen volna számára, pedig Mára valójában Gótama saját ellentmondásos emberi természete...Buddha és Mára kettős ábrázolása az emberben legbelül zajló alapvető kettősség szimbóluma. Míg Buddha az éberségre, nyitottságra és szabadságra való képességet jelenti, addig Mára a zavarodottságra, kirekesztésre és korlátozottságra való képességet.”

Batchelor folytatja azzal, hogy a ‘buddhatermészet’ és ‘máratermészet’ elválaszthatatlan egymástól. Akár egy szelep, amit nyitható és zárható, az ember maga is képes kinyílni (buddha) és bezárulni (mára).”

 

Végül, milyen eszközzel győzték le Márát? Erre a kérdésre a válasz az, hogy leginkább a buddhista természet eszközeivel. Ezek a megszabadulásnak pontosan azon módszerei, amit a buddhizmus általánosságban is hangsúlyoz. Ezért Mára legyőzésének módja nagyon nagy mértékben egybeesik azokkal az eszközökkel, amik segítségével a buddhizmus központi céljai megvalósulnak; ez pedig, általános kifejezéssel élve, a nyolcrétű ösvény követése (különös tekintettel a helyes koncentrációra) és, főképpen, a meditáció gyakorlása. Ahogy a Dhammapada mondja: ‘Azok, akik az ösvényre lépnek és a meditációt gyakorolják, megszabadulnak Mára rabságából.’

 

Legvégül, a Gonosz szimbólumának tekintett Mára mentségére legyen mondva, ő a természetes rend része, ő egy ’természetes dolog’. De ugyanakkor, ő az erkölcsi és szellemi igazság negatív képviselője. Bárhonnan nézzük is, ez a szimbólum ellenséges érzést vált ki. Lépten-nyomon emlékeztet arra dukkhára, ami hozzátartozik az ember létezéséhez, és amelyik mögött ott rejlik minden érző lény esdeklése [a dukkha megszüntetésére]; és egyúttal arra is emlékeztet, hogy a bölcsesség elengedhetetlen a dukkha megszüntetéshez vezető úton.

 

Legyünk mindannyian békések, boldogok és egészségesek. Érjük el mindannyian Mára szorításából való megszabadulást.” – fejezi be gondolatait a zen tanító, Lynn Jnana Sipe.

Forrás: Elmélkedések Márán (angol nyelven)

A buddhista mitológia alakjai: Mára, a Halál Ura

A buddhista irodalom több természetfölötti lényről tesz említést, ezek közül Mára egyedülálló. Ő a buddhista irodalomban a legkorábban feltűnő nem-emberi lények egyike. Mára – nevének jelentése “pusztítás” - valamiféle démon, akit a Halál Urának is neveznek.

Annak ellenére, hogy a Páli Kánonban is többször feltűnik, mégis a történelmi Buddha megvilágosodásának történetéből vált igazán ismertté. Ez a történet, ami aztán mítoszteremtővé vált, leírja azzal a Márával való nagy küzdelmet, aki a bennünket behálózó és megtévesztő szenvedélyt szimbolizálja.

Buddha megvilágosodása

Ennek a történetnek jó néhány változata létezik. Némelyik világos és egyszerű, némelyik választékosan kidolgozott, némelyik pedig fantazmagóriás. Ez itt az egyszerű változata:

Az akkor még csak bódhiszattva Sziddhártha Gautama (vagy páli nyelven: Sziddhattha Gótama) elszántan arra, hogy elérje a megvilágosodást, leült egy pippal-fa (szent fügefa – Ficus religiosa) alá. Ekkor Mára, hogy eltántorítsa őt a megvilágosodás elérésétől, odarendelte leányait, hogy csábítsák el Sziddhárthát. Ő, azonban, ügyet sem vetett rájuk. Ezután Mára szörnyek mérhetetlen seregét küldte Sziddhártha ellen, aki továbbra is nyugodt, rendíthetetlen és sértetlen maradt (a szörnyek virágokká változva hullottak Sziddhártha lábai elé).

Ekkor Mára azt állította, hogy a fa alatti hely, a megvilágosodás helye, törvényesen őt illeti, nem pedig a halandó Sziddhárthát. Ugyanis korábban ő már önkéntes áldozattal érdemeket szerzett. Ezt Mára szörny katonái mind tanúsították. Sziddhártha azonban szintén gyűjtött érdemeket előző életei során, de erre semmilyen tanúja nem lévén, a Földet szólította olyan módon, hogy jobb kezét kinyújtva megérintette azt. A Föld tanúként állt ki Sziddhártha igazáért. (ezt a szimbolikus mozdulatot a buddhista ikonográfiában bhúmi-szparsa-mudrának – ‘föld tanúságul hívása’ mudrának nevezik. A buddhista mudrákról ITT lehet még többet olvasni)

'Föld tanúságul hívása' mudra

Ekkor  Mára eltűnt. Így Sziddhártha Gautama zavartalanul mélyedhetett el meditációjában, amelynek során elérte a megvilágosodást és Buddha lett belőle.

Mára eredete

Elképzelhető, hogy Mára alakja még a buddhizmus előtti időszakból származik, és esetleg részben valamilyen, mára elfeledett, népszerű néphagyományi karakteren alapul.

A zen tanító, Lynn Jnana Sipe, rámutat az “Elmélkedések Márán” című művében, hogy az ilyen jellegű mitikus lény, amelyik a gonoszságért és a halálért felelős, a védikus bráhman mitológiai hagyományokban éppen úgy megtalálható, mint az olyan nem-bráhmanikus hagyományokban is, mint a dzsáinizmus. Vagyis, úgy tűnik, India minden vallásának mítoszaiban létezik egy ilyen jellegű karakter, mint Mára.

Elképzelhető, hogy a védikus mitológiában meglévő aszály-démon – Namuci – volt Mára alakjának alapja.

A Tiszteletreméltó Jnana Sipe írja:

“Kezdetben a Páli Kánonban Namuci, mint önmaga tűnik fel, később már a korai buddhista szövegekben Márává, a halál istenévé alakult. Mivel az aszály nyomán a halál jár, ezért az aszály megtestesítőjéhez félelemmel és ellenséges érzéssel viszonyultak, így Namuci alakját a buddhizmus könnyen átvehette és használhatta arra, hogy kialakítsa belőle Márát; ez tehát az a Gonosz, aki eredetileg Namuci volt, az emberiség jólétének veszélyeztetője. De Mára nem az évszakhoz kötött nagy esők visszatartásával fenyeget, hanem az igazság megismerésének visszatartásával vagy elrejtésével.”

Mára a korai szövegekben

Ánanda W.P. Guruge azt írja a Buddha találkozása Márával, a Kísértővel című művében, hogy majdnem lehetetlen megismerni Mára hiteles történetét:

“Professzor G.P. Malalasekera A Páli valódi nevek szótárában Márát, mint ‘a Halál, a Gonosz, a Kísértő (a Gonosz vagy Pusztítás Alapelvének buddhista hasonmása) megtestesüléseként’ mutatja be. A professzor így folytatja: ‘A Márával kapcsolatos legendák nagyon zavarosak a könyvekben, emiatt kudarcba fullad minden, a valóság kihámozására irányuló kísérlet.’”

Guruge azt is írja, hogy Mára az első szövegekben különböző szerepekben jelenik meg, így különböző karakternek tűnik.  Megtestesítője a halálnak, és megtestesítője a tudatlan érzelmeknek. Képviseli a teljes feltételhez kötött létezést. De feltűnhet egy isten fiaként is, amelyik inkább objektíven létező lény, nem pedig valaminek a megszemélyesítője.

Mára volna a buddhista Sátán?

Bár vannak egyértelmű párhuzamok Mára és a monoteista vallások Gonosza vagy Sátánja között, azért léteznek jelentős különbségek is. Annak ellenére, hogy mindkét karakter a gonosszal hozható összefüggésbe, fontos megértenünk azt, hogy a “gonoszról” való buddhista felfogás eltér attól, ahogyan ezt más vallások értelmezik.

Ezenkívül Márának, a Sátánhoz képest, viszonylag csekély szerepe van a buddhista mitológiában.

Másfelől viszont, ahogy Jnana Sipe írja:

“Először is, mi Mára jogköre? Mire hat ki a működése? Egy alkalommal Buddha mondta, hogy az öt szkandha (vagy öt halmaz) mindegyike, éppen úgy, mint az elme, az elmeállapotok és az elme tudatossága mind-mind Márához tartozik. Mára szimbolizálja a felvilágosulatlan emberiség teljes létezését. Más szavakkal, Mára birodalma az egész szamszára, a lét körforgása. Mára áthatja az élet minden zugát és hasadékát. Csak a Nirvánában nincs befolyása.

Másodjára, hogyan működik Mára? Ebben rejlik Mára minden felvilágosulatlan lény fölötti befolyásának titka. A Páli Kánon kezdeti válaszokat ad, nem vagylagos, hanem eltérő kifejezéseket. Először is, Mára úgy viselkedik, mint az akkoriban elterjedt eszmék egyik démona. Megtévesztést, álcázásokat és fenyegetéseket használ, hatalmában tartja az embereket és mindenféle ijesztő jelenséget felhasznál, hogy rémületet keltsen vagy zavarodottságot okozzon. Mára leghatásosabb fegyvere a félelem légkörének fenntartása, mindegy, hogy ez aszálytól, éhínségtől vagy ráktól vagy terrorizmustól való félelem. Vággyá vagy félelemmé alakulva, megszorítja azt csomót, ami hozzá köt minket, és ezáltal az uralma alatt tud tartani bennünket.”

Mit jelent Mára számunkra?

Mint a legtöbb buddhista tanításban, Mára lényege itt sem a benne lévő “hit”, hanem annak megértése, hogy mit jelképez Mára a saját gyakorlásunkban és életünk megismerésében.

“Mára hadserege éppen annyira valóságos számunkra manapság, mint amilyen volt Buddhának” – mondja Jnana Sipe – “Mára a viselkedésnek azon mintáit jelenti, amikor inkább valami igaziba és állandóba való kapaszkodás biztonsága után vágyódunk, nem pedig arra, hogy szembenézzünk azzal, hogy múlandó és bizonytalan teremtmény vagyunk. ‘Nincs különbség aközött, hogy mibe kapaszkodsz’ mondja Buddha, ‘amikor valaki kapaszkodik, Mára áll mellette’. Az erőteljes vágyakozás és a szorongás, ami elfog bennünket, éppen úgy, mint a nézeteink és véleményeink, amik bezárnak minket, elegendő bizonyítékai ennek. Akár arról beszélünk, amikor engedünk az ösztöneink ellenállhatatlan csábításának vagy az erőteljes ragaszkodásainknak vagy függőségeinknek, akár arról, amikor kényszeres képzeteink megbénítanak, ezek mindegyike világos és érthető lelki jellegű kifejeződései a gonosszal való napi együttélésünknek.”

                                                                                                              (folytatás: 2 .rész)

Forrás: Mára, a Halál Ura (angol nyelven)

            M. Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története