Shambala: Mítosz és valóság

Alexander Berzin 2010-es moszkvai előadásának jegyzete, 1. rész

Ezen az estén Shambaláról beszélünk, a mítoszról és valóságról.

Shambala legrégebbi megemlítése

A Shambala szó hallatán sok emberben romantikus képek és különféle asszociációk keletkeznek. [Ez a szó] eredetileg hindu és buddhista forrásból származik. Először egy hindu szövegben, az i.u. negyedik századból származó, "Visnu Purána" nevűben olvashatunk róla. [Ez a szöveg] a világegyetem négy korszakáról beszél, ami a Kali-jugával ("veszekedés kora") végződik. A szövegben az is áll, hogy Visnu tizedik avatárja - inkarnációja - egy Shambala nevű városban fog megszületni. [Az avatár] neve Kalki lesz, és a Shambalában pusztító hordákat fogja megsemmisíteni. Ezután egy új aranykorszak kezdődik, és ezzel befejeződik a Kali-juga.

Sok évszázaddal később újra találkozunk Shambalával, már a buddhista irodalomban, különösen a kálacsakra szövegekben. Kálacsakra azt jelenti, hogy "idő kereke" vagy "idő körforgása". A buddhista történet a korábbi hindu "Visnu Purána" egyik variációja. Itt Shambala már egy egész ország, nem csak egy város, és van egy királya, aki Indiába megy, hogy Buddhától megkapja a kálacsakra tanítást, amit aztán visszavisz Shambalába. A hét generációval későbbi shambalai király egyesíteni fogja az összes kasztot, és felveszi a Kalki nevet, a Visnu avatár nevét. És ez a király megjövendöli, hogy a jövőben, sok évszázaddal később majd megtámadják őket, és mindenkinek össze kell fognia annak érdekében, hogy képesek legyenek harcolni e támadás ellen. Aztán a Kalki uralkodó utódainak sorozata következik, majd a huszonötödik utód idejében bekövetkezik ez a támadás azon erők által, akik eltökélték, hogy elpuszítják az összes szellemi gyakorlatot. A [huszonötödik] Kalki vezetésével a shambalai erők legyőzik ezeket a támadókat, és elérkezik az új aranykorszak. Ez, tehát, ugyanannak a témának egy variációja.

Shambala a Teozófiai Társaság tanításaiban

A mostani beszélgetésünkben, kicsit később, valamivel alaposabban is megszemléljük Shambala jelentésének további szintjeit a buddhista tanításokban. De most gondoljunk bele abba, hogy milyen lehetett a régi európaiaknak, akik Indiába érkezve a hindu és buddhista irodalom apró részleteivel találkoztak vagy mások ismertették meg velük. Hogyan értették meg ezeket egyáltalán? Nekik nem volt meg az a lehetőségük, ami nekünk van manapság, hogy az irodalom különböző fordításai rendelkezésünkre állnak. Valójában ők készítették a legelső szanszkrit és tibeti szótárakat is. Így [ezek az európaiak] valóban tiszteletreméltó úttörők voltak, akik megpróbálták megérteni azokat az apró részleteket, amiről tudomást szereztek és amit végül sikerült is lefordítaniuk, viszont nem állt a rendelkezésükre az egész kép.

Így legelőször 1833-ban írtak európai nyelven Shambaláról. A nagy magyar tudós, Kőrösi Csoma Sándor - ő volt az, aki a legelső tibeti-angol szótárt megszerkesztette - írt egy cikket a kálacsakráról és ebben említette Shambalát.

Ez volt, tehát, az első alkalom, hogy Európához eljutott valami Shambaláról. A következő dekádokon át mindig egy kicsivel többet lehetett megtudni e témáról. Az 1860-as években egy német, Emil Schlagintweit, írt egy könyvet, Buddhizmus Tibetben a címe, ami szintén Shambaláról szól. És azt a bizonyos hindu Visnu Purána-t is lefordították angolra.

Amikor Madame Blavatsky Indiába indult, mindössze ennyi európai forrása volt Shambaláról. Újra kérem, hogy próbáljuk meg megérteni vagy felfogni azt, hogy milyen helyzetbe került Blavatsky Indiában: nem csupán nyelvi problémákkal küszködött, hanem az sem volt teljesen egyértelmű, hogy mi pontosan a hinduizmus és mi a buddhizmus. Madame Blavatsky azonban nagyszerű úttörő volt, mert a frissen tanult dolgokat azokkal a kifejezésekkel és fogalmakkal próbálta meg elmagyarázni, amiket abban az időben az európai közönség ismert. Európában akkoriban nagy volt az érdeklődés különféle okkult/rejtett/titkos dolgok iránt, így Madame Blavatsky a buddhista és hindu irodalomban találtak lefordításaihoz felhasználta ezeket az okkultista sajátosságokat, fogalmakat. Ez, tulajdonképpen, egy nagyon intelligens módja volt a buddhista és hindu irodalom európai bemutatásának: olyan módon és olyan fogalmakkal próbálta meg bemutatni ezt az egészet, ami az [európai] emberek számára már valamelyest ismerősnek számított.

A Shambalával kapcsolatos európai gondolkodás két fő irányzatban fejlődött tovább. Az egyikben Shambalára úgy tekintettek, mint valamiféle szellemi-lelki Paradicsomra. A másik irányzat arra helyezte a hangsúlyt, hogy Shambala erői elpusztították az ártó támadókat vagy megszabadultak azoktól, akik megpróbáltak megsemmisíteni minden szellemi gyakorlást, így inkább káros hatást tulajdonított Shambalának. Más szavakkal, szerintük [Shambala] egy nagyon erőszakosan megtisztított világa volt az úgynevezett gonosznak.

Nos, Madame Blavatsky az első változatot vallotta magáénak, miszerint Shambala egy csodálatos szellemi/lelki ország. A buddhizmus és hinduizmus világképe szerint írta le - tehát a központjában a Meru-hegy és körötte a négy világrész  -, és összevonta ezt a leírást a születés, a buddhizmusból ismert, négy különböző típusának megnevezésével: anyaméhből születés, tojásból születés, melegből és nedvességből születés és egyfajta kisugárzás által való születés. Madame Blavatsky ehhez az ötletéhez - ami nem volt teljesen világos az őáltala feltárt irodalomban sem - hozzátette ezt a négy világrészt, olyan neveket adva nekik, amelyek ismerősnek számítottak a nyugati okkult irodalomban. Úgy mondta, hogy amikor az egyik - Lemuria nevű - világrész elsüllyedt, akkor a lakosai elköltöztek egy másik világrészre, amit ő Atlantisznak nevezett; viszont a szellemileg érett lakosok a Shambala nevű helyre mentek. Madame Blavatsky így képzelte Shambalát. Azt is mondta, hogy ez egy szent föld volt, ami a Góbi-sivatagban található meg. Ő, azonban, nem állította, hogy Shambala lett volna az ő tanításainak - "A titkos tanítás" - forrása, de követői, különösen Alice Bailey és Helena Roerich, már azt mondták, hogy a titkos tanok a shambalai mesterektől származnak. Újra kérem, ne feledkezzenek meg arról, hogy abban az időben nem rendelkeztek semmiféle más információval a buddhista vagy hindu forrásokat illetően, így Shambala gondolatát, nyilvánvalóan, csak a saját hátterükből kiindulva fejleszthették tovább. Tehát, ezzel nincs is semmi baj.

Az Oroszországgal azonosított Shambala

II. Miklós cár feleségével és gyerekeivel

Tibetben, természetesen, ismerték Shambalát a kálacsakra irodalomból. És a kálacsakra irodalomban leírják, hogy Shambala egy északon lévő területen fekszik. A tizenharmadik dalai lámának volt egy Agvan Dorzsijev nevű, burját származású tanácsadója. Ez a huszadik század elején volt, amikor az oroszok, a britek és a kínaiak Közép-Ázsia - Tibetet is beleértve - fölötti hatalomért harcoltak. És Dorzsijev megpróbálta meggyőzni a tizenharmadik dalai lámát, hogy legjobban Oroszország védhetné meg Tibetet, így azt mondta a tizenharmadik dalai lámának, hogy valójában Oroszország volt Shambala, és hogy II. Miklós cár Congkapa - a nagy tibeti mester - reinkarnációja, és hogy a Romanov dinasztia tagjai Shambala uralkodóinak leszármazottjai. Bár a tizenharmadik dalai láma nagyon reménykedett abban, hogy Oroszország megvédi őket, ez azonban hiú remény maradt.  Ennek ellenére Dorzsijev erőfeszítésének eredményeként Szentpéterváron felépült az első buddhista templom. (Dorzsijev a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után az 1920-as években fontos közéleti szerepet töltött be a Szovjetunió Burjátföld nevű tagköztársaságában. Azonban az 1930-as években a Szovjetunióban a vallásellenesség egyre erősebbé vált. 1937-ben letartóztatták Dorzsijevet is, és 1938-ban Burjátföldön, egy börtönkórházban halt meg. a fordító kiegészítése)

Az előadás folytatása következik. (2. rész)

Forrás: Shambala: Mítosz és valóság (angol nyelven)

            Agvan Dorzsijev (wikipédiás cikk magyarul)