2013. július 9., kedd

Kerti törpék helyett Buddha - szobrok Németországban

Kitört a Buddha-szobrok divatja a németországi kertekben, törpék helyett egyre inkább a nyugalmat, harmóniát sugalló ázsiai alkotások kandikálnak ki a bokrok közül.
 

Aki Buddhára néz, a nyugalomra, a harmóniára, a kikapcsolódásra gondol - kikapcsolódni pedig leginkább kint a kertben lehet.
 
A kereslet óriási, ezért szinte az összes kertészeti centrumban megtalálhatók a Nepálból, Kínából, Tibetből, Baliról és Thaiföldről származó szobrok. "Az emberek manapság a rohanó világban nyugalomra vágynak" - mondta el Christian Hartl, aki feleségével néhány éve kezdett Buddha-szobrokkal kereskedni. 

A férfi Bali szigetén maga szerzi be az árut, elmondása szerint minden szobor egyedi. Az ülő Buddhát ábrázoló, egy méter magas szobor ára 500 és 800 euró (150 és 180 ezer forint) között változik. Ennél azonban sokkal extravagánsabb Buddha-szoborral is díszítheti kertjét, aki nem sajnálja a pénzt: 80 ezer euróért (mintegy 240 millió forintért) már hét méter magas, márványból készült, öt tonna súlyú alkotást is lehet venni. 

"Tíz évvel ezelőtt két Buddhával kezdtük, ezeket a barátom hozta a bőröndjében Ázsiából" - mondta a méregdrága szobrokkal kereskedő Thomas Waldmüller. A férfi társával egy garázsban indította be a "Buddha-bizniszt", ma viszont már hat alkalmazottjuk van, forgalmuk pedig megtízszereződött és idén is 20 százalékos növekedést várnak. 

Nemcsak a kerti szobrok kelendőek, hanem a Buddhát ábrázoló ajándéktárgyak is. A termékskála egyre bővül, a legnagyobb európai forgalmazónál mintegy 150 féle tárgy kapható a képeslaptól a teamécsestartóig. A megélénkült külföldi keresletet a buddhista Thaiföldön élénk figyelemmel kísérik.
 
"A Buddhák nem díszítőelemek" - hívta fel a figyelmet Porncsaj Pinjapong, a buddhisták világszervezetének thaiföldi vezetője. Nincs ellenére, hogy a nem buddhisták Buddha-szobrokat állítsanak, egészen addig, amíg tisztelettel bánnak az alkotással. 

A tiszteletlen bánásmód megbosszulja magát - hangsúlyozta. Ennek kapcsán Christian Hartl arról számolt be, hogy az ő Buddháit felszentelik Balin még azelőtt, hogy a szállítóládákba kerülnének, a vevők pedig kapnak a szertartásról egy videót.

Forrás: Webbulvár 

Nincsenek megjegyzések: