2017. december 28., csütörtök

Buddhista templomok védelmezői

Sokan gondolhatják úgy, hogy a buddhista templomokban és környékén csupa derűs Buddha és jóindulatú bódhiszattva ábrázolás látható. Azonban a legtöbb esetben hatalmas, ijesztő vagy rémisztő lényeket találunk, amelyek közül nagyon sok az ázsiai folklórból származik.
Most felsorolok a legelterjedtebbek közül párat:


Garuda – félig madár, félig ember
Az eredeti Garuda a hindu mitológiából származik, a Mahábhárata hősi eposzból. A buddhizmusban a garudák már nem egyedi karakterek, inkább mitikus lények összessége. Általában emberi testük, kezük és lábuk van, madárfejjel, szárnnyal és karommal. Hatalmasak és erősek, de jóindulatúak. A kegyetlen tetteket elkövetők ádáz ellenfelei.
A garudák régóta fennálló ellenséges viszonyban vannak a nágákkal, a kígyószerű lényekkel, akik szintén a templomok oltalmazói közé tartoznak. (a garudákról ITT írtam bejegyzést)



Thaiföldön a garudák a fontos állami épületek védelmezői is. Emellett Thaiföld és Indonézia nemzeti szimbóluma.
Ázsia nagyobb részén a garudákat madár fejjel és csőrrel ábrázolják, de a késői hindu művészetben és Nepálban inkább emberként madár szárnnyal.

Nágák – kígyószerű lények  
Akárcsak a garudák, a nágák is a hindu mitológiából származnak. A hindu művészetben az eredeti nágák deréktól felfelé emberek voltak és deréktól lefelé kígyók. A formájuk idővel teljesen kígyóvá alakult. Előszeretettel élnek különböző vizekben, tavakban, folyókban.
Kelet-Ázsiában a nágákat egyfajta sárkányoknak tekintik. Tibetben és Ázsia egyéb részein a nága és a kígyó két különböző lény. Van, ahol a nágákat láb nélküli sárkánynak ábrázolják és van, ahol hatalmas kobraként.
A mahájána buddhista hagyomány szerint Buddha a Pradzsnyápáramitá (“Tökéletes Bölcsesség”) szútra-gyűjteményt egy hatalmas nágának adta, aki a tengerben vigyázott rá, és aki később Nágárdzsunának adományozta.
Nem csupán nemes feladatuk van, hanem kórt, betegségeket terjeszthetnek, ha bosszantják őket. (a nágákról ITT lehet bővebben olvasni)


Buddha és a nága-király
Nagyon sok helyen látható az a fajta ábrázolás, amint egy nága, sokfejű kobraként védelmezi az alatta ülő Buddha alakot. Egy történetre utal, ami a páli kánonban is megtalálható Mucsalinda szutta címmel (a Khuddaka Nikája részen belül az Udána 2.1 – Mucsalindáról című szuttában)
A szutta elmeséli, hogy Buddha, nem sokkal megvilágosodása után egy fa alatt meditált, amikor hatalmas, hét napon át tartó vihar keletkezett, esővel, hideg széllel és sötétséggel. Mucsalinda, a nága-király kobraformában megjelent, körbetekeredett Buddhán, hogy védje a hidegtől, a csuklyáját pedig szétterjesztve Buddha feje fölött az esőtől is megóvta. Csak akkor távozott, immáron emberi formában, amikor hét nap elteltével véget ért a vihar.




Mágikus erejű, védelmező oroszlánok  
Oroszlánok vagy oroszlánalkatú, kutyaszerű lények a legrégebbi és legelterjedtebb templomi őrzők, a buddhista templomok környezetében már i. e. 208 körül feltűntek.
Ezek a stilizált védőoroszlánok – sisi Kínában és Japánban – mágikus erővel rendelkeznek, így elijesztik a gonosz szellemeket. Nem csupán a templomok bejárati ajtajánál, hanem templom-szerte domborműveken és festményeken is megtalálhatóak. Ezenkívül a sisik hagyományosan még királyi palotákat és más fontos építményeket őriztek.
Asóka király (i. e. 304- 232) oszlopainak tetejét is oroszlánok díszítették. (Asóka királyról ITT írtam bejegyzést)

A burmai natok
A legtöbb buddhista templomi őrzők ijesztőek vagy akár visszataszítóak, a natok azonban pontosan az ellenkezői, általában nagyon szépek.
A natok a burmai néphit ősi szellemei, amelyek még a buddhizmus előtti időkből származnak. Anawratha király (i. sz. 1044-1077) egyesítve az országot, megalapította az első burmai királyságot, és a mai Burma egész területén állami vallássá tette a théraváda buddhizmust. Mivel alattvalóinak jó része nem volt hajlandó feladni a natokban való hitét, így a király inkább beleolvasztotta ezeket az ősi szellemeket a burmai buddhizmusba. Megnevezett 37 “nagy” natot, akik a király határozata szerint, kegyes buddhisták voltak és a buddhizmus védelmezői. A kegyes natok alakjai képekkel díszített szútrákban és templomokban egyaránt feltűnnek.




A bősz jóindulatú királyok   
Elsősorban Kelet-Ázsiában gyakran fogadja a templomba lépőt egy-egy összeráncolt szemöldökű, izmos szoboralak az ajtó két oldalán. Ádáz megjelenésük ellenére jóindulatú királyoknak nevezik őket. Úgy tartják, hogy Vadzsrapáni bódhiszattva megtestesülései. Ők Buddha védelmezői. Vadzsrapáni japán neve Sukóngósin, az ottani megtestesülése pedig Nio (“Jóindulatú Király”).
(Vadzsrapáni bódhiszattváról ITT lehet bővebben olvasni)


A négy égi király
Kelet-Ázsiában, főleg Kínában és Japánban sok templom védője a négy égi király. Olyan harcos alakok, akik a négy égtájra  - észak, dél, kelet, nyugat – felügyelnek, elűzve a rosszindulatú szellemeket. A nyugat királya Komokuten japánul vagy Virúpáksa szanszkrit nyelven (páliul Virúpakkha). Észreveszi és megbünteti a gonoszokat, és bátorítja a megvilágosodás útján lévőket. Ázsia némely részén a nyugat királyát a nágák urának is tekintik.




Jaksa – jóindulatú természeti szellemek 
Hindu eredetű mitológiai lények, amelyek nem csupán a hinduizmusban, hanem a buddhizmusban és a dzsainizmusban is megtalálhatóak. Kegyetlen kinézetük dacára általában jóindulatúak, akiket föld alatti vagy gyökerek között elrejtett értékes dolgok felügyeletével bíztak meg. A buddhizmusban nagyon elterjedtek, itt a templomok védőjeként jelenítik meg őket.

A jaksák nem mindig démonarcúak, sok esetben egészen gyönyörűek. Léteznek gonosz jaksák is, akik temetők mellett vagy erdőkben kísértenek és felfalják az utazókat (a ráksaszákhoz – gonosz hindu démonok - hasonlóan).

Sárkányfal
Nem minden templomnak van sárkányfala, de nagy tiszteletnek örvend az, ahol ilyen megtalálható. Ezeket a templom elején helyezik el. Úgy tartják, hogy távol tartja az ellenséges kísérteteket és gonosz szellemeket.







Sárkány – mint vízköpő 
Az ázsiai kultúrában a sárkányok nem a nyugati fantáziafilmekben megszokott, félelmet keltő szörnyetegek, hanem erőt, kreativitást, bölcsességet és szerencsét képviselő lények. Sok buddhista templomot díszítenek meglehetősen bőkezűen sárkányokkal, amik a tetőn üldögélnek és/vagy a falakat díszítik. Ebben a templomban a sárkányt vízköpőként használják. (a sárkányokról ITT írtam bejegyzést)


             Nága (angol nyelven)

2017. december 17., vasárnap

Az öt khandha

A történelmi Buddha tanításaiban nagyon sokszor említette az öt khandhát (páli) vagy szkandhát (szanszkrit), amit öt halmaznak vagy öt halomnak fordítanak. A khandhák azok az összetevők, amelyek egy egyént többé-kevésbé alkotnak.


Minden, amiről azt gondoljuk, hogy ez az “én”, az nem más, mint a khandhák működése.




Khandhák és dukkha
A négy nemes igazság legelső pontja így hangzik: “dukkha” létezik. Ezt a szót gyakran úgy fordítják, hogy szenvedés vagy stressz vagy nem-kielégítő. (a “dukkha” értelmezéséről ITT írtam bejegyzést)
Az is egyfajta “dukkhának” számít, hogy a dolgok állandótlanok és feltételektől függőek. Mivel a khandhák szintén a feltételeiktől függően keletkeznek és elmúlnak, ezért a khandhák is stresszt okozóak vagy nem-kielégítőek.

A khandhákat összetevő részek olyan szétválaszthatatlan módon működnek együtt vagy egymás után, hogy ezáltal egy önálló “én” érzetét keltik. Ennek ellenére, a történelmi Buddha azt tanította, hogy nem lakozik “én” a khandhákban: “Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem.”
A khandhák megértése segít abban, hogy lássuk az “én” illúzióját.

A khandhák
Nem árt tudnunk, hogy az itt leírt magyarázat az eredeti, a történelmi Buddha tanításának kiindulási pontja. A buddhizmus különböző iskoláiban a khandhákat némileg eltérően értelmezhetik, emiatt egyik iskola tanításai nem mindig egyezik meg a másikéval.
Először nézzük a hat érzékszervet és a nekik megfelelő tárgyat:
1. Szem   - látható formák
2. Fül  - hangok
3. Orr – illatok
4. Nyelv – ízlelés
5. Test – bőrérzékelés
6. Elme – gondolatokat és elképzelések

Ezek után következnek a khandhák:

Az első khandha: forma (rúpa)
A formák vagy testek olyan anyagi dolgok, amiket fizikailag érzékelni lehet. A forma a négy nagy elemből (föld, víz, tűz, levegő) és a belőlük származókból keletkezik.
Ezek a belőlük származóak az az első öt érzékszerv, ami fentebb olvasható (szem, fül, orr, nyelv, test) és az első öt nekik megfelelő tárgy (látható formák, hangok, szagok, ízek, bőrérzékelés).

A forma feltétele az, hogy táplálékhoz jusson, levegőhöz, italhoz, ételhez.

A második khandha: érzékelés, érzés (védaná)
Az érzés, érzet vagy érzékelés fizikai vagy mentális élmények halmaza, amelyeket a hat érzékszervünkön keresztül tapasztalunk a külvilágból. Ezek az élmények háromfélék lehetnek: kellemesek, kellemetlenek vagy semlegesek.
Ki kell hangsúlyoznunk, hogy a buddhizmusban az elme szintén egy érzékszerv, éppen úgy, mint a szem vagy a fül. A nyugati ember hajlamos az elméjére olyan különleges dologként tekinteni, mint szellemére vagy lelkére, de ez a felfogás távol áll a buddhizmustól.

Feltétele az érintkezés, azaz a hatféle érzékszervünk legyen ép, és semmi ne akadályozza abban, hogy megtapasztalja a különböző fizika vagy mentális élményeket.

A harmadik khandha: észlelés (szannyá vagy szanszkrit nyelven szamdzsnyá)
Olyan képességünk, aminek segítségével felismerünk, beazonosítunk dolgokat más dolgokhoz viszonyítva a tulajdonságaik, jellemzőik alapján. Például, felismerjük a cipőt, mint cipőt, mert társítjuk azt a cipőkkel kapcsolatos előző tapasztalatainkkal.
Amikor először látunk valamit, azonnal elkezdjük végigkutatni a “mentális tartalomjegyzésünket”, hogy megtaláljuk azt a kategóriát, amivel kapcsolatba hozhatjuk az új tárgyat. Például, ha az egy valamilyen piros nyelű szerszám, akkor ezt az új dolgot behelyezzük az “eszköz” kategóriába és a “piros” színű dolgok közé.

Feltétele ennek is az érintkezés, azaz a hatféle érzékszervet ne akadályozza semmi sem abban az érzékelésben, ami előfeltétele az észlelésnek.

A negyedik khandha: mentális formáció, késztetés, akarati formáció (szankhára vagy szanszkrit nyelven szamszkára)
Minden szándékos tett, jó vagy rossz, ebbe a halmazba tartozik. Ezenkívül még a szokások, hajlamok, előítéletek is, éppen úgy, mint a büszkeség, vágy, rosszindulat, érdeklődés, vonzalom, és egyéb erényes vagy nem erényes mentális állapot.

Az okok és okozatok törvénye – a kamma/karma – a negyedik khandha hatáskörébe tartozik.

A feltétel itt is ugyanaz, a hatféle érzékszerv tapasztalataira (érzékelésre és észlelésre) van szükség ahhoz, hogy bármilyen jellegű késztetés, mentális formáció kialakuljon.

Az ötödik khandha: tudatosság, megismerés (vinnyána vagy szanszkrit nyelven vidzsnyána)
A tudatosság egy tárgy tudatában levése vagy összetevőinek, környezetének megismerése, megkülönböztetése, egy tárgyra való fogékonyság ítélkezés, érzelmek nélkül. Egy olyan reakció, aminek segítségével a (fent felsorolt) hat érzékszerv által felfogott dolgokról fogalmat alkotunk.
Például szemünk által látjuk, hogy télen valami fehér hullik az égből, így a tudatosság segítségével megállapítjuk, hogy esik hó.

A tudatosság feltétele nem csupán az, hogy a hat érzékszerv képes legyen érzékelni és észlelni a dolgokat. Hanem az is, hogy a formához hozzá tudjuk kapcsolni a nevet is. Azaz az előbbi példánál maradva, a fogalomalkotáshoz szükség van arra az ismeretre, hogy télen az égből hulló fehér dolgok általában hópelyhek.

Itt is elengedhetetlen annak a megértése, hogy ez az éberség vagy tudatosság/megismerés függ más khandháktól, és nem létezik tőlük függetlenül. Ez egy éberség vagy tudatosság, nem pedig felismerés, mivel a felismerés a harmadik khandha működése. Ugyanígy, ez az éberség vagy tudatosság nem érzékelés, mivel az a második khandha halmazába tartozik.

Miért fontosak?
Buddha a khandhákról szóló magyarázatát nagyon sok tanításába beleszőtte. Mivel a khandhák mindegyike átmeneti, feltételektől függő jelenség, így mentesek egy állandóan létező, változatlan “én”-től vagy lélektől.

Amikor azonban ezek a halmazok összeállnak, akkor létrehozzák az “én” illúzióját. Hogy ez miért fontos, az a buddhizmus különböző iskoláiban némileg eltérő lehet.
A théraváda hagyományban úgy gondolják, hogy az egy vagy több khandhához való ragaszkodás vezet a “dukkha” (szenvedés/stressz/nem-kielégítő) érzetéhez. Éppen ezért, ha megértjük, hogy sem a forma, sem az érzés, sem az észlelés, sem a késztetés, sem a tudatosság nem “én vagyok”, akkor képesek leszünk a “dukkhá”-tól való megszabadulásra.
A mahájána irányzatban annak a megértésére helyezik a hangsúlyt, hogy az összes khandha eredendően üres és mentes a kézzelfogható valóságtól, éppen ezért egy egyén megszabadulása a hozzájuk való kötődéstől csak úgy lehetséges, ha ezt nem fogalmi szinten is felismeri.

 Forrás:  Az öt szkandha    (angol nyelven)
              A szkandha kifejezés magyarázata (angol nyelven)
              Az öt halmaz