Hittérítés és a buddhizmus

Annak ellenére, hogy a történelmi Buddha tanításaiban egyértelműen megnyilvánult, hogy nem ért egyet több kortársa tanaival, nézeteivel, tanítványait mégis arra kérte, hogy tiszteljék a más véleményen lévőket.

A buddhizmus legtöbb iskolájában nem szorgalmazzák az agresszív hittérítést.

Úgy általánosságban azt nevezzük hittérítésnek, amikor valaki vagy valakik arról győzködnek egy egyént vagy embercsoportot, hogy térjen át az ő (vagy ők) vallására vagy egyik vallásról/hitről egy másikra. Még azt is idesorolhatjuk, ha úgy vitatkozunk, hogy azt állítjuk, a mi álláspontunk az egyetlen helyes álláspont, míg másoké rossz, helytelen.

Lényeges dolog, hogy az nem számít hittérítésnek, ha erőltetés, “nyomulás” vagy nyomásgyakorlás nélkül beszélünk valakinek a vallásos hitünkről, nézetünkről.

Vannak olyan vallások vagy vallási irányzatok, amelyek szinte megkövetelik híveiktől a hittérítést. Azonban a buddhizmus hagyománya szerint, amely a történelmi Buddha idejéig nyúlik vissza, addig nem beszélnek a Tanról, amíg nem kérdezik őket. Némely iskola azt is előírja, hogy háromszor kell kérdezni.

A páli nyelvű Vinaja-pitaka – a ‘szerzetesi fegyelem kosara’ – megtiltja, hogy szerzetesek és apácák olyan embereknek prédikáljanak, akik nem érdeklődnek a Tan iránt, vagy tiszteletlenek vele szemben. Az is a tiltások között szerepel, hogy olyan embereknek beszéljenek a Tanról, akik járművön utaznak, akik sétálnak vagy akik ülnek, mialatt a szerzetesek vagy apácák állnak.

Tehát röviden, a legtöbb iskola szerint nem illik idegenek az utcán leszólítani és Buddhával vagy tanításaival kapcsolatban kérdezgetni őket vagy beszélni nekik.

A keresztények közül nagyon sokan értetlenek ezzel az állásponttal kapcsolatban. Ők, ugyanis, irgalmasságból, könyörületből térítik az embereket.

Nyilván a buddhisták is szeretnék, ha minél több ember ismerné meg tanaikat. A történelmi Buddha idejében a tanítványok egyik helyről a másikra vándoroltak, ilyen módon sikerült a tanításokat elérhetővé tenni minden érdeklődő számára. Ennek ellenére a buddhisták többsége nem próbálkozik áttérítéssel.

Buddha vonakodása a tanítástól

A páli kánonban szereplő tanbeszédben – amely ITT olvasható teljes egészében -  Buddha maga mondja el, hogy megvilágosodása után tartózkodni akart mások tanításától.

“Ezt a tan mély, nehezen felfogható, nehezen érthető, nyugalmat adó, magasrendű, ésszel fel nem érhető, titkos, csak bölcseknek szóló. Számomra világos lett. Ám az emberek vágyaik rabjai, vágyaikon csüggenek, vágyaikat élvezik (...) Ha tehát hirdetni fogom a tant, és a többi ember nem érti meg tanításomat, csak baj háramlik belőle rám.” (idézet ‘A Buddha tanító útjának kezdete’ című szuttából, Vekerdi József fordításában)

Buddha úgy gondolta, hogy a tanbeszédek elmondása nem csupán elvek és intelmek átadása. Inkább egyfajta előkészítése annak, hogy az emberek saját maguk tapasztalják meg a Tant, és lássák be azt, hogy az ösvényen járás elkötelezettséget és céltudatosságot igényel.

Éppen emiatt az emberek ezt képtelenek megtenni addig, amíg személyes motiváltságot nem éreznek, teljesen mindegy, hogy mennyire erőltetik rájuk. És pontosan ezért jobb, ha olyanok számára teszik elérhetővé a tanításokat, akik érdeklődnek irántuk.

Az elrontott Dharma

Emellett azt is jó tudni, hogy a hittérítés nem igazán segíti a belső nyugalmat, mert izgatottsághoz és haraghoz vezet a folyamatos összeütközés olyan emberekkel, akik nem értenek egyet a mi becses hitünkkel.

És vajon mit árul el rólunk az, amikor úgy érezzük, hogy be kell bizonyítanunk a világnak, hogy a hitünk az egyetlen helyes hit, és hogy a mi feladatunk leterelni mindenki mást a téves útjáról?

Leginkább azt, hogy erőteljesen ragaszkodunk a hitünkhöz. Ha buddhistának valljuk magunkat, ez azt jelenti, hogy rosszul csináljuk. A buddhista ösvényen való haladás valójában egy folyamat, amelynek során mindig nyitottnak kell maradunk új értelmezésekhez.

Ha úgy gondoljuk, hogy nekünk van igazunk, és mindenki más téved, akkor egyértelmű, hogy nem vagyunk nyitottak új értelmezéshez. Ha azt próbáljuk bizonygatni, hogy más vallások rosszak, akkor gyűlöletet és ellenszenvet hozunk létre elménkben (és másokéban is). Ezáltal elrontjuk a Dharmát.

Úgy mondják, hogy a buddhista tanításokat nem szabad szorosan és fanatikusan marokba szorítani, hanem nyitott kézben kell tartani, mert így a megértésünk mindig növekedhet.

Asóka király rendeletei

Asóka király az ókori India uralkodója volt i. e. 269-től 232-ig. Rendeleteit oszlopokra vésette, amelyeket szerte birodalmában állíttatott.

Buddhista misszionáriusokat küldött Ázsiába és Európába, hogy mások is megismerjék a Tant. Többek között arról is híres volt, hogy szabad vallásgyakorlást engedélyezett birodalmában, annak ellenére, hogy ő maga elkötelezett buddhistának vallotta magát. (Asókáról ITT írtam egy bejegyzést)

Upajá – ‘ügyes eszköz’

Ugyanakkor, ne felejtsük el, hogy néha egy másik vallással való közelebbi ismeretség válhat upajává – ‘ügyes eszközzé’ - ahhoz, hogy megvalósítsuk a bölcsességet. A buddhista tanításoktól eltérő tanokat járműként használhatjuk szellemi felfedezéshez és saját belsőnk kivetítéséhez. Ez is oka lehet annak, hogy a buddhisták miért nem lesznek feszültek vagy ingerültek más vallások tanításaitól.

Van, amikor maguk a buddhisták sem javasolják a buddhizmusra való áttérést. Legalábbis addig semmiképpen sem, amíg azt nem tanulmányozták és nem járták körbe rendesen. Őszentsége, a 14. dalai láma ezt írja könyvében (Őszentsége, a dalai láma - Ősi bölcsesség, modern világ, Európa Könyvkiadó, 2001. fordította: Barkóczi András):

“Abban az esetben, ha valaki hosszas és érett megfontolás után másik vallás felvétele mellett dönt, nagyon fontos, hogy ne feledkezzék meg arról a határozott hozzájárulásról, amellyel minden egyes vallási hagyomány gazdagítja az emberiséget. Fennáll a veszély, hogy a döntését mások előtt igazolni igyekvő egyén kritizálja korábbi hitét. Ezt mindenképpen kerüljük el. Azért, mert egy hagyomány többé nem viszi előre az egyént, még nem feltételezhetjük, hogy az emberiségnek sincs már hasznára. Épp ellenkezőleg, biztosra vehetjük, hogy milliókat lelkesített a múltban, milliókat lelkesít ma, és milliókat fog lelkesíteni a szeretet és együttérzés útján a jövőben is.

Fontos észben tartanunk, hogy a vallás célja végeredményben nem más, mint a szeretet, együttérzés, türelem, elnézés, megbocsátás és a többi elősegítése. Ha ezeket elhanyagoljuk, mit sem segít rajtunk a vallásváltoztatás. Ugyanígy semmire sem megyünk saját hitünk buzgó gyakorlásával, ha elmulasztjuk beépíteni mindennapi életünkbe ezeket a tulajdonságokat. Az ilyen hívó szikrányival sem különb a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő páciensnél, aki végigolvas egy orvosi tanulmányt, de nem veti alá magát a javallott kezelésnek.”

 Forrás: Hittérítés és a buddhizmus (angol nyelven)

             Őszentsége, a dalai láma - Ősi bölcsesség, modern világ (Európa Könyvkiadó)

Mi a szeretet és hogyan fejleszthetjük?

A buddhizmusban a szeretet annak óhaja, hogy mások boldogok legyenek, és hogy meglegyen erre az okuk. Ha megértjük azt, hogy mindenki boldog szeretne lenni, akkor belátjuk, hogy ez egyetemes és feltétel nélküli. A szeretet magába foglalja azt is, hogy odafigyeljünk mások szükségleteire, és hogy hajlandóak legyünk hozzájárulni a boldogságukhoz. Mindenkire egyformán ki kell terjesztenünk, függetlenül attól, hogy milyen viszonyban állunk velük, vagy mit tettek, még akár ellenünk is. Ugyanakkor nem várunk cserébe semmit.

A buddhizmusban a szeretet a boldogság legnagyobb forrása.

Szeretet és kötődés

A szeretetet gyakran kísérik más érzelmek. Ha egészségtelen módon kötődünk valakihez, akkor felnagyítjuk a jó – akár valóságos, akár elképzelt - tulajdonságait, és tagadjuk a gyenge pontjait vagy nem veszünk róluk tudomást. Kapaszkodunk abba az illetőbe, és ha nem foglalkozik eleget velünk, akkor feldúltak leszünk, és ezeket mondogatjuk: “Szeretlek téged, ezért ne hagyj el soha” vagy “Nem tudok nélküled élni.”

“Az igaz szeretet lényege, hogy pártatlanul óhajtja minden lény boldogságát, függetlenül attól, hogy kedveljük vagy sem.”

(Yongdzin Ling Rinpoche)

A szeretet a buddhizmusban a másokkal való közelség érzése, amelynek azonban nem az az alapja, hogy ők szeretnek bennünket vagy törődnek velünk. Ezért, tehát, nem függhet semmitől sem. Amikor a szeretetet összekeverjük a kötődéssel és függőséggel, akkor nem lesz stabil. Ha a személy, akit szeretünk, olyasvalamit tesz, ami bánt bennünket, lehet, hogy úgy érezzük, hogy már nem is szeretjük többé. Nézzünk körül, hány házasság kezdődik szerelemmel és végződik válással!

Amikor nincs bennünk elvárás, nincs ami megingasson bennünket. Akárcsak a szülők, akik akkor is szeretik és a legjobbat akarják gyereküknek, amikor az rosszat cselekszik vagy mond, a bennünk kifejlesztett stabil szeretetet erőt ad ahhoz, hogy a legnehezebb embereket is el tudjuk fogadni. Ez gyakorlást igényel, de mindannyiunkban megvan rá a képesség.

Szeretni önmagunkat

Az egyetemes szeretetbe beletartozik egy gyakran elfelejtett tényező: szükségünk van arra, hogy saját magunkat is szeressük – természetesen nem én-középpontú, narcisztikus módon, hanem őszinte odafigyeléssel saját rövid és hosszú távú jóllétünkre. Nem biztos, hogy személyiségünk minden egyes részét kedveljük, de ez nem azt jelenti, hogy boldogtalanok szeretnénk lenni vagy rosszat kívánnánk magunknak.

Amikor magunk felé irányítjuk a szeretetet, nem azt kívánjuk, hogy mindent megkapjunk, ami örömhöz és szórakozáshoz juttat. Az a kis mennyiségű élvezet, amit az ilyen dolgokból kapunk, nem tartósak, és rendszerint azzal végződnek, hogy többet akarunk belőlük.

Ha őszintén szeretjük magunkat, próbáljuk meg megtalálni az igazi tartós boldogságot, nem csak az átmeneti élvezeteket. Amikor igazán képessé válunk arra, hogy önmagunkat szeressük, akkor fogunk tudni szeretni másokat.

Hogyan fejlesszük a szeretetet?

Az egyetemes szeretet – ami annak az óhaja, hogy mások boldogok legyenek, és hogy meglegyen az okuk a boldogságra - annak a megértéséből keletkezik, hogy életünk teljes mértékben összefügg mindenki máséval. Mindegyikünk az emberiség része, és állapotunk szoros kapcsolatban van a teljes földi közösség állapotával – például egyikünk sem menekülhet a gazdaság ingadozása, klímaváltozás vagy menekülthullám hatásai elől. Éppen ezért szükséges a szeretetünket teljes mértékben és egyenlően kiterjeszteni mindenkire.

“A mások iránti szeretet kifejlesztése automatikusan nyugalomba tereli az elmét. Ez a siker alapvető forrása az életben. “

(A 14. dalai láma)

A szeretet kialakításához elengedhetetlen, hogy felismerjük és értékeljük az emberiség egyedei közötti összefonódást. Ne felejtsük el, bármit eszünk, használunk, élvezünk, azt mások kemény munkája által kapjuk. Jussanak eszünkbe a világ különböző részein élő emberek ezrei, akik például ennek a készüléknek, amin ezt a bejegyzést olvassuk, az előállításában valamilyen formában részt vettek, vagy akik a mai étkezésünk alapjait biztosították.

Ezt felismerve és értékelve megjelenik bennünk a hála érzése, amelyből aztán egy mély boldogságérzet, és ezzel együtt aggódás is keletkezik. Ezek az érzelmet adják az alapot az egyetemes szeretet felé.

A szerető kedvesség kifejlesztésére éppen úgy célszerű meditációt végezni, mint a könyörületesség kialakítására. Itt is, akár csak a könyörületesség meditáció esetén, legelőször a saját magunk iránti szeretető kedvességet fejlesztjük.

Hiszen amíg magunknak nem kívánunk boldogságot, addig nem kívánhatunk szívből másoknak sem:

-- Milyen nagyszerű lenne, ha boldog volnék, és meglenne az okom a boldogságra!

-- Kívánom, hogy boldog legyek!

-- Képes legyek arra, hogy boldogságot adjak saját magamnak!

Miután már gyakorlatot szereztünk abban, hogy a boldogság óhaját önmagunkra irányítottuk, kiterjeszthetjük a figyelmünket, és ugyanezeket a gondolatokat egyre szélesebb körben alkalmazhatjuk másokra.

1. Először szeretetünket azokra irányítjuk, akiket kedvelünk.

2. Utána az összes olyan ember felé, akikkel naponta találkozunk, de semleges érzéseink vannak velük kapcsolatban.

3. Ezután megpróbáljuk a szeretet kifejlesztését azok iránt is, akiket egyáltalán nem kedvelünk.

4. Legvégül szeretetünket a világ valamennyi élőlényére (tehát nem csak emberekre) irányítjuk.

Ilyen módon nem csak saját magunk és a közvetlen környezetünkben élők iránt leszünk képesek szeretetet érezni, hanem minden élőlény iránt.

Ha ténylegesen megvan a lehetőségünk arra, hogy megtegyünk valamit a mások boldogsága érdekében, akkor meg kell tennünk. Ha nincs meg, akkor ezzel a módszerrel, a szerető-kedvesség meditációval el tudjuk képzelni, hogy azt adjuk nekik, ami nem csak rövid ideig tartó boldogsághoz, hanem hosszabb távú jóllétükhöz is vezet. Ez nem csupán azt jelenti, hogy ételhez és otthonhoz jussanak a hontalanok, hiszen nagyon sok gazdag és sikeres ember szintén valami miatt rosszul érzi magát, ezért szükséges a mi kívánságunk számukra is. Így majd, előbb-utóbb az a szeretet, amit a családunk, barátaink és minden egyes élőlény iránt érzünk, boldogságot teremt magunk és mások számára is.

Forrás: Mi a szeretet? (angol nyelven)

            Hogyan fejleszthetjük a szeretetet? (angol nyelven)