2016. december 20., kedd

Mi a könyörületesség és hogyan fejleszthetjük?

A buddhizmusban a könyörületesség annak az óhaja, hogy minden érző lény megszabaduljon életének attól a részétől, ami számára szenvedést okoz. Ehhez elengedhetetlen, hogy megértsük és elfogadjuk más lények érzéseit. Nyilván ez könnyebben mehet akkor, ha mi magunk is hasonló megpróbáltatásokon megyünk/mentünk keresztül. De ha még sosem tapasztaltuk azt, amit mások átélnek, képzelőerőnk segítségével akkor is könnyen átérezhetjük, hogy mennyire rossz lehet nekik.

Ezt a 14. Dalai Láma így fogalmazta meg: “A szeretet és könyörületesség nem luxusdolgok, hanem nélkülözhetetlenek. Nélkülük az emberiség nem képes a túlélésre.”
És valóban, ez így van. Humánetológusok szerint az egyébként nagyon esendő – karmokkal, fogakkal is gyengén ellátott – emberi faj fennmaradása és bolygónkon való elterjedése annak köszönhető, hogy képes volt olyan közösséget létrehozni, amelynek minden tagja valamilyen szinten törődik a másikkal.

Amikor problémákkal szembesülünk, és kapcsolatba léphetünk másokkal, könnyebben leszünk úrrá a problémák okozta szorongásunkon. Kevésbé érezzük magunkat elszigeteltnek, és magukra a gondokra is könnyebben találunk megoldást egy közösségben.

Ennek ellenére kevesen születnek empatikus készséggel, viszont a legtöbb emberben ki lehet fejleszteni.
A könyörületesség vagy empátia aktívvá is tesz, arra motivál bennünket, hogy vállaljunk felelősséget mások szenvedéseinek csillapításában. Bár a segítségnyújtásban lehetnek korlátaink, mégis megtesszük, amit tudunk, mert ha tényleg átérezzük a másik lény szenvedését, képtelenek leszünk tétlen nézelődésre.

Viszont a könyörületességet csak bölcsességgel együtt jó kifejleszteni – hiszen nem árt tudnunk, hogy mi az, ami igazán hasznos másoknak. Például egy panaszáradat hallatán fel kell ismernünk, hogy az illető tényleg megfogadható tanácsot vár el tőlünk vagy csak ki akarja önteni a lelkét. Vagy kölcsönt kérő ismerősünknek valóban azzal teszünk-e jót, ha adunk pénzt, ezzel is tovább növelve már meglévő adósságát.

Ne felejtsük el, hogy minden élőlénynek külső és belső adottságai, és ezzel együtt külső és belső korlátai vannak. Hiába bontjuk le neki a külsőt, a belső adottságaival, korlátaival neki magának kell megküzdenie. Erre egy jó példa az, amikor egy ismerősünk rosszul érzi magát munkahelyén/kapcsolatában, és bár többen azt tanácsolják neki, hogy lépjen ki belőle, mert könnyedén találna másikat, ő mégsem tudja ezt megtenni. Helyette kitalál mindenféle racionálisnak tűnő indokot: “egy-két apróságot leszámítva nem is olyan rossz a helyzet” vagy “én nem vagyok ilyen típus”, stb. Valójában azonban a belső korlátja – a szorongása – akadályozza meg abban, hogy lépjen. Ezért van szükség a bölcsességre, hogy képesek legyünk különbséget tenni a valódi racionális indok és a szorongás vagy egyéb érzelmek által kreált racionálisnak tűnő indok között. Mert míg az első esetben van értelme az aktív segítségnyújtásnak, addig az utóbbinál csupán annyit tehetünk, hogy tudomásul vesszük a másik magyarázatát.

Hogyan fejleszthetjük a könyörületességet?
Ahogy írtam fentebb, annak ellenére, hogy nagyon kevés ember születik empátiával, a legtöbben ki tudják fejleszteni magukban, ha akarják.
Ennek a legegyszerűbb módja az, hogy először azokra az emberekre vagy egyéb élőlényekre koncentrálunk, akikkel közvetlenül is kapcsolatban vagyunk. Majd pedig fokozatosan kiterjesztjük másokra is: azokra akiket szeretünk, azokra, akik idegenek számunkra és azokra is, akiket egyáltalán nem kedvelünk. A legvégén pedig az egész világ minden érző lényére megpróbálunk könyörületességgel és empátiával gondolni – beleértve a csótányokat és legyeket is.

A könyörületesség mindenkire való kiterjesztése elsősorban azért elengedhetetlen, mert az emberek elsöprő többsége szelektív látásmóddal rendelkezik: leginkább csak a neki kedves vagy a hozzá közel álló lények iránt mutat empátiát, akár emberre gondol, akár állatra. Holott a Föld minden érző lénye egyformán szeretne szenvedésmentes életet élni, legyen szó japán bálnavadászról vagy kullancsról. Amíg ezen a szelektív látásmódon nem tudunk felülemelkedni, addig a könyörületesség, empátia gyakorlatba való átültetése sem fog sikerülni. Akkor éppen olyan hasztalan marad, mint az a fajta meditáció, amit hiába gyakorlunk minden áldott nap, ha a való életben képtelenek vagyunk alkalmazni.

Könyörületesség meditáció a buddhizmusban általánosan gyakorolt meditáció-fajta. Ebben a már előbb említett fokozatokat alkalmazzuk. Legelőször azokra fókuszálunk, akiket kedvelünk, aztán azokra, akik semlegesek számunkra, majd azokra, akiket nem kedvelünk. Legvégül pedig egyformán minden lényre koncentrálunk, bármi/bárki is az és bárhol legyen.

Mindegyik fokozatnál három kívánalmat fogalmazunk meg önmagunkban:
-- Milyen jó lenne, ha megszabadulnának a szenvedéseiktől és annak okaitól!
-- Legyenek szabadok, kívánom, hogy legyenek szabadok!
-- Képes legyek segíteni abban, hogy megszabadulhassanak!

Egy 2012-es kísérlet mutatta ki azt, hogy hosszabb távon a könyörületesség-meditáció akkor is speciális, rá jellemző hatással bír, amikor az illető éppen nem meditál, hanem normál, hétköznapi állapotban van. A depresszióval kapcsolatban úgy találták, hogy jótékonyan hat rá ez a fajta meditáció. Ugyanis azt tapasztalták, hogy aki a kísérlet nyolc hete alatt magasabb óraszámban végezte a könyörületesség-meditációt, annak jóval alacsonyabb lett a pontszáma a depressziós teszten a kísérlet végén az elején mérthez képest. (viszont a szorongásos tesztek eredményeire nem igazán hatott sem a könyörületesség-meditáció, sem pedig a vele párhuzamosan, szintén nyolc héten át egy másik csoport által végzett éberség-meditáció gyakorlása)

Ugyanakkor erre a fajta meditációra is érvényes az, amit már több bejegyzésemben, ITT és ITT írtam, hogy nem mindenkinek tesz jót ennek a gyakorlása. Ha úgy érezzük, hogy lenyugszunk tőle, és jobban érezzük magunkat, akkor csináljuk. De ha feszültebbek, ingerültebbek leszünk, akkor inkább az éberség-meditáció segítségével próbáljuk meg belátni azt, hogy minden élőlény ugyanazt szeretné, amit mi magunk is: minél kevesebbet szenvedni ebben az életben.

Forrás: Mi a könyörületesség? (angol nyelven)
           Hogyan fejleszthetjük a könyörületességet? (angol nyelven)

2016. december 8., csütörtök

Az óceán és a természet szól hozzád...

Ebben a bejegyzésemben két rövidke angol nyelvű, de magyar feliratos videót tettem be. Mivel a környezetvédelemről szólnak, így közvetve köthetőek a buddhista tanításokhoz is.
Azonban elsősorban azért tettem fel őket, mert úgy gondolom, hogy sokat segíthetnek a meditációban.

Részben azért, mert az óceán és a természet megszemélyesítve, egyes szám 1. személyben beszél a óceán/természet és az ember viszonyáról, első hangzásra hideg és könyörtelen módon. Jobban belegondolva azonban inkább objektív és valós tény, hogy az emberiségnek van szüksége a óceánra/természetre, nem pedig fordítva. Ha ezt nem banális igazságként vagy embergyűlöletként értelmezzük, hanem meditációnk során erre koncentrálunk, akkor sokat segíthet a beszűkült ember-és énközpontú szemléletünk átalakításában.

Emellett még a hat elem meditáció elmélyítésében is alkalmazhatjuk. (a hat elem meditációt ITT írtam le, lépésről-lépésre)
A természet/óceán monológja emlékeztet bennünket az anyag végtelen körforgására. Testünk minden egyes atomja kívülről került be szervezetünkbe és az anyagcsere folyamatok révén előbb-utóbb vissza is kerül. Ugyanazok az atomok építenek fel bennünket, mint a minket körülvevő világot. Nincsenek speciális “emberi atomok”, csak atomok, amelyeknek nem számít, hogy kiben vagy miben találhatóak meg átmenetileg. Ennek ténynek a teljes felfogása is eljuttathat az én-telenség megértéséhez.







Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=CxMloE16pw4
              https://www.youtube.com/watch?v=mwKxvRafMWo