Az iszlám buddhista megközelítése

Alexander Berzin, 2006. november

Eredetileg Az iszlám és vallásközi kapcsolatok: Gerald Weisfeld Előadások 2006. címmel, 2007-ben kiadott mű részlete

Bevezetés

A globális felmelegedés és a globalizáció problémái egyre jobban a figyelem középpontjába kerülnek, és annak fontossága, amit Őszentsége, a Tizennegyedik Dalai Láma “egyetemes felelősségnek” hív, egyre inkább nyilvánvalóvá válik.  A fenntartható fejlődés, de még a túlélés is, függ a nemzetektől, kultúráktól, vallásoktól és az egyénektől, akik részt vállalnak abban a felelősségteljes feladatban, hogy megpróbálják megoldani ezeket az egyetemes problémákat. Az ilyen együttműködés egyik legfontosabb alapja a kölcsönös egyetértés. A más kultúrákról való ismeretterjesztéssel, remélhetőleg, elkerülhetjük azt a végzetes következményt, amely a jövőben esetleg bekövetkező “civilizációk összecsapásából” adódhatna.

Két ilyen civilizáció a buddhista és az iszlám világ. A történelem során ez a két civilizáció kölcsönösen hatott egymásra mind építő, mind pedig problémás módon. Egymás elleni harcukban vallási ideológiákkal buzdították csapataikat, de ha ennek mélyebben utánanézünk, láthatjuk, hogy a konfliktusok mögött elsősorban gazdasági, politikai és katonai- stratégiai okok húzódtak.

Jelenleg a világ nagyon kis részén élnek együtt hagyományos buddhista és iszlám csoportok. Abban a néhány régióban, ahol keverednek – mint Tibet, Ladakh és Thaiföld déli része –, ezt a kölcsönhatást annyira erősen befolyásolják más kultúrák és etnikai csoportok hatásai, hogy nem lehet érdemben kifejezetten buddhista vagy muzulmán tényezőket elkülöníteni, a szélesebb összefüggéseiken kívül. Más területeken, mint Malajzia és Indonézia, a buddhista népességet a külföldi kínaiak jelentik, és így a kölcsönhatást közöttük és az őslakos muzulmánok között elsődlegesen gazdasági tényezők irányítják. Röviden, úgy tűnik, hogy vallási különbözőségek kis szerepet játszanak a jelenlegi buddhista-iszlám kapcsolatokban.

Akkor mi a célja a buddhista-muzulmán párbeszéd szorgalmazásának? E két vallás között mindig lesznek ideológiai különbségek, és természetesen, ezeket ismerni kell és tudomásul venni, így nem származik belőle akaratlanul is sértés a másik fél számára. Ennek ellenére, ha felismerjük és megerősítjük az alapvető közös emberi értékeket – mint azt a tényt, hogy senki sem szeretne szenvedni és mindenki boldog szeretne lenni, és ez mindannyiunkat összekapcsol –, akkor minden közösség tagja, nem csupán buddhista vagy muzulmán, közösen képes kezelni erőforrásait és összpontosítani tudja erőfeszítéseit abban, hogy a sürgető globális problémákat közösen próbálják meg megoldani.

Most itt áttekintjük a buddhista – muzulmán kölcsönhatás történetét a [Mohamed] Próféta utáni első évezreden keresztül, leginkább arra fókuszálva, hogy az indo-tibeti buddhista hagyomány megismerkedett az iszlám vallással, és azokat a tényeket is megemlítjük, amelyeket harmonikusnak vagy problémásnak tekintünk. Ez utóbbiak arra figyelmeztetnek, hogy kezelésükhöz kölcsönös tolerancia szükséges, így elkerülhetjük az együttműködés bármilyen formájú visszautasítását. Másfelől, ezek a közös pontok előrevihetnek abban, hogy olyan pozitív alapot rakjunk le, amelyeken felépíthetjük a kölcsönös tiszteletet és összehangolhatjuk az erőfeszítéseinket. Ebben a cikkben nem térek ki az Ilhanidák időszakára, amikor 1256 és 1295 között a mongol uralkodók az iszlám vallásra való áttérésük előtt a tibeti buddhizmust támogatták és terjesztették. Szintén nem sorolom fel az ujgur buddhisták reakcióit az i.u. 11. és 14. század közötti iszlám terjeszkedéssel kapcsolatban az ujgur fennhatóság alá tartozó Kelet-Turkesztánban (jelenleg Hszincsiang- Xinjiang Kínában)

Buddhista és iszlám világ kölcsönhatásának történelmi áttekintése

A történelmi Buddha Közép-India északi részén élt, i.e. 566 és 485 között, Mohamed Próféta pedig az Arab-félszigeten, i.u. 570 és 632 között. Emiatt a buddhista irodalomban – a kialakulását követő több évszázadon keresztül – nem is találhatunk utalást az iszlámra vagy tanításaira. A buddhista források, még az iszlám vallás megerősödése után is, csak ritkán említik meg az iszlám tanokat. A két nép közötti, bármilyen jellegű kölcsönhatás az egymás hitéről való kevéske tudáson alapult.

Buddhisták az Omajjádok és Abbászida uralom alatt

A történelmi Buddha utáni, korai évszázadok során a buddhista tanítások az Indiai-félszigetről szétterjedtek a mai Afganisztán, Kelet-Irán, Üzbegisztán, Türkmenisztán és Tádzsikisztán területein. Szerzetesi és világi közösségek egyaránt kialakultak itt. A [Mohamed] Próféta halála után három évtizeddel később ezek a régiók arab iszlám befolyás alá kerültek, először az Omajjádok, aztán az Abbászida kalifátus uralma következett. Ekkor az ottani buddhisták dhimmi státuszt kaptak. Ez azt jelentette, hogy – nem muzulmánként – követhették ugyan az eredeti vallásukat, de a világiakat extra fejadó megfizetésére kötelezték. Volt némi vallási jellegű üldözés, de az nem tartott sokáig, és a buddhistáknak azt is engedélyezték, hogy újraépítsék bármelyik lerombolt kolostorukat. Ennek ellenére, úgy tűnik, hogy a dhimmi státuszú buddhista közösség nem igazán érdeklődött az iszlám iránt és nem is írt róla. Ebben az időszakban több buddhista tért át az iszlám hitre ezeken a területeken. Áttérésük oka régiónként és egyénenként változott. Úgy tűnik azonban, hogy az áttérések fő indítékai inkább gazdasági és politikai jellegűek voltak, nem pedig a vallásos meggyőződés vagy az erőszaknak való engedés. Nem igazán található olyan írásos feljegyzés ezekről az áttérésekről, amely vallási vagy más okot említene magyarázatként.

Buddhista tudósok Bagdadban

Az első komolyabb kapcsolat buddhista és muzulmán tudósok között i.u. 9. század közepén, az Abbászida uralom időszaka alatt kezdődött. A 9. század elején Abd Allah al-Mamún kalifa építtette meg Bagdadban a Bölcsesség Házát (arab nyelven: Bajt al-Hikma),

hogy ott lefordítsák és tanulmányozhassák a görög és indiai kulturális világból származó szövegeket, különös tekintettel a tudományos tárgyú írásokra. Ennek részeként al-Mamúm kalifa fia, al-Mahdi, buddhista tudósokat hívott meg Indiából és a hatalmas Baktra (Balkh) város Nava Vihara kolostorából (Baktra v. Balkh a mai Afganisztán területén fekvő ókori Baktria fővárosa volt)

Nem tudjuk, hogy Bagdadban a buddhista szerzetesek hivatalosan is kapcsolatba kerültek-e a Bölcsesség Házával. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy folytattak párbeszédet iszlám tudósokkal abban az időben. A bizonyíték erre A vallási és filozófiai szekták könyvből (arab neve: Kitáb al-milal va-l-nihal) származik, az iszlám eretnekekről szóló tanulmányból, amiben egy i.u. 12. századi iszmáilita teológus, Ibn Hazm ad egy rövid áttekintést az iszlám tudósoknak a buddhizmusról akkoriban alkotott képéről. És mivel az iszlám tudósok főleg a görög gondolatok iránt érdeklődtek, így nem a buddhizmust tanulmányozták kellő mélységgel.

Úgy tűnik, hogy Bagdadban maguk a buddhista tudósok sem nagyon érdeklődtek az iszlám tanok iránt. Bár akkoriban a szerzetesek a buddhista kolostori egyetemeken, a mai Afganisztán területén és az Indiai-félszigeten, élénk eszmecserét folytattak különböző nem-buddhista indiai nézetrendszerek kijelentéseiről, nincs bizonyíték arra, hogy bármilyen jellegű párbeszéd lett volna közöttük és muzulmán tudósok között. Ilyesmiről szanszkrit nyelvű buddhista filozófiai értekezésekben sem akkor, sem utána nem tesznek semmiféle említést.

Buddhista kolostorok elpusztítása az Indiai-félszigeten

Az Indiai-félszigeten sok buddhista kolostort romboltak le különféle katonai támadások során, elsőként az i.u. 8. század első felében az Omajjád erők, később az Abbászidák alatt, az i.u. 11. század elejétől a 13. század közepéig, türk vazallus államok iszlám vallású, vegyes nemzetiségű csapatai.

A kolostorok nem heverték ki ezt a pusztítást, és bár itt, az Indai-félszigeten a későbbiekben sok buddhista az iszlámra tért át, azonban a buddhisták többsége beleolvadt az általános hindu népességbe.

A türk betöréseket, úgy tűnik, elsősorban katonai, politikai és gazdasági tényezők motiválták, nem annyira vallásos lelkesedés. Ennek ellenére, meg kell említeni azokat a történelmi dokumentumokat, amelyek muzulmán, buddhista és nyugati oldalról is egyaránt beszámolnak azokról a kegyetlenkedésekről és vallásos fanatizmusról, amelyek ezeket a hadjáratokat végigkísérték. Viszont attól függetlenül, hogy mik lehettek a rombolások okai, [gazdasági vagy vallási indíték], azokból az időkből a buddhista irodalomban nincs több információ az iszlám tanítások buddhista megközelítéséről.

Muzulmánok az ötödik dalai láma idején Tibetben

A szülőföldjükön pusztító éhínség miatt a 17. század közepén egy csoport kasmíri muzulmán emigráns telepedett le Lhászában (Tibetben), az ötödik dalai láma politikai uralkodása során.

Az ötödik dalai láma, vallási tolerancia politikájának részeként, különleges kiváltságokat adott a muzulmánoknak. Földterületet adományozott részükre mecsetnek és temetőnek; engedélyezte nekik, hogy egy olyan öt tagból álló bizottságot válasszanak, akik felügyelik az ő belső ügyeiket; engedte nekik, hogy saját vitás kérdéseiket függetlenül, a saria jognak megfelelően rendezzék, és nem kellett adót sem fizetniük. Bár ezek a kiváltságok kifejezték a buddhista tiszteletet Tibetben a muzulmán közösség autonómiája iránt, de nem utalnak semmiféle vallásközi párbeszéd meglétére.

Következtetés

Ebből az áttekintésből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy bár az indo-tibeti buddhista világnak és az iszlám világnak, a [Mohamed] Prófétát követő első évezreden keresztül, többször is kapcsolatba kerültek egymással, mind békés és mind pedig problémás módon, buddhista oldalról mégsem tapasztalhatunk különösebb érdeklődést az iszlám tanításai iránt.

Forrás: Iszlám buddhista megközelítése (angol nyelven)