A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nem-én. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nem-én. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. március 9., péntek

A tibeti buddhista kolostoriak az átlagostól jobban félnek a haláltól?


Egy friss felmérés eredményei alapján a kutatók meglepődve állapították meg, hogy a tibeti szerzetesek és apácák jóval több halálfélelmet tanúsítottak, mint az egyéb résztvevők.

2018. januárjában a Cognitive Science című újságban megjelentetett tanulmány összevetette az ‘én’-hez való viszonyt és a halálfélelmet különböző csoportba tartozó emberek között. A felmérés résztvevői nem-vallásos nyugatiak, hinduk, keresztények, világi tibetiek, világi bhutániak és tibeti buddhista kolostoriak voltak.


A több egyetem akadémikusainak közreműködésével készült felmérés célja az volt, hogy megvizsgálják, vajon a különböző kultúrák ‘én’-ről való nézetei hogyan befolyásolhatják az egyén halálfélelmét.

A keresztény vallásban a lélek független a testtől, és a halál után tőle levált állapotban létezik. A hindu hagyomány a reinkarnáció tanát vallja, mely szerint a lélek egyik testből a másikba vándorol. A buddhista vallásban nincsen ‘én’, ami a testtől vagy elmétől függetlenül létezne.

Pontosan ebből kiindulva, a kutatók feltételezték, hogy a tibeti kolostoriak kevésbé hajlamosak a haláltól való félelemre. A buddhista tanítások szerint a nem-én elmélet megértése, felfogása ellenszere lehet az egocentrizmusnak és a halálfélelemnek.

“Amikor felismerjük, hogy nincsen ‘én’, ami egy életen át tart, a halálfélelemnek enyhülnie kell, mivel ezzel pontosan annak alapját ássuk alá,” olvasható a cikk bevezetőjében, aminek a címe “Halál és az Én”.

De nem ez történt a tibeti kolostori résztvevőkkel.

“Meglepetésünkre,” írják a szerzők, “az ellenkezőjét találtuk. A tibeti kolostori buddhisták lényegesen nagyobb halálfélelmet mutattak, mint bármely más csoport.”

A résztvevőket kérték, hogy jelöljék be egy skálán saját halálfélelmük mértékét, és az eredmények azt mutatták, hogy a tibeti kolostoriak lényegesen jobban féltek a haláltól, mint bármely más csoport. És az egyéb vallásos résztvevőkhöz hasonlóan hittek a halál utáni életben is.

Ezeket az eredményeket annak ellenére kapták, hogy egy másik kérdésre a válaszok azt jelezték – amire eredetileg számítottak is -, hogy a tibeti kolostoriak kevésbé hittek egy ‘én-magban’, mint a többi csoport tagjai.

A résztvevőket arról is megkérdezték, hogy lemondanának-e saját életük néhány hónapjáról azért, hogy ezzel megnöveljék egy másik ember életét. A válaszok azt sugallták, hogy a tibeti kolostoriak “egocentrikusabbak”, mint a többiek. A többség (72 százalék) nem ajándékozna oda hat hónapot az életéből, még akkor sem, ha ezzel egy másik személy életét öt vagy több évvel hosszabbítaná meg.

A kutatók közölték, hogy a tanulmány nem volt teljesen átfogó, többek között azért sem, mert csak egyetlen buddhista hagyományból való kolostoriakra fókuszált. Emiatt – hangsúlyozták ki - nem világos, hogy ez a jelenség csak a kiválasztott közösségre, a tibeti buddhizmusra vagy a buddhizmus egészére jellemző.

A kutatók azt is elmondták, hogy – mint ahogyan maguk a buddhisták a múltban már felismerték – az önazonosság érzése nagyon erős egy biológiai élettartamon át. Ezért azt feltételezik, hogy talán az ösztönös halálfélelmet túlságosan nehéz gyengíteni, még azon filozófiai meggyőződés által is, hogy nincsen állandó ‘én’.

(Emellett még két lehetőség felmerülhet. Az egyik, hogy a kolostorban élő tibeti szerzetesek és apácák komolyabban vehetik a hamis beszédtől való tartózkodást. A többi csoport tagjai a társadalom által kimondatlanul is elvárt önzetlenség hatására hajlamosabbak lehetnek kevésbé önző választ adni.
Az is tény, hogy a kolostorokban élők rendszeresen foglalkoznak az elmúlással. Emiatt jobban bele tudnak gondolni ebbe, szemben a világi emberekkel, akiknek mindennapi életét kevésbé hatja át a halál, a megsemmisülés gondolata. a ford. megjegyzése)

A “Halál és az Én” tanulmány szerzői:
Shaun Nichols - Department of Philosophy, University of Arizona
Nina Strohminger – Deparment of Legal Studies and Business Ethics, The Warton School of Business, University of Pennsylvania
Arun Rai  - Central University of Tibetan Studies
Jay Garfield – Department of Philosophy, Smith College, Harvard Divinity School, University of Melbourne, Central University of Tibetan Studies

            Halál és az Én - cikk kivonata (angol nyelven)

2018. február 13., kedd

Milinda-panyhá (Menandrosz király kérdései)

A harci szekér hasonlat
Bár a Milinda-panyhá vagy “Menandrosz király kérdései” nem része a páli kánonnak, mégis fontos korai buddhista szöveg. Nagy tiszteletnek örvend, mivel a Milinda-panyhá a buddhizmus legbonyolultabb tanításaival foglalkozik, amelyeket szellemességgel és tiszta, világos érthető módon magyaráz el.

A szöveg leghíresebb része a harci szekér hasonlat, amely azt a célt szolgálja, hogy segítségével meglehessen érteni az anatta vagy nem-én elvét.

Milinda-panyhá háttere 
A Milinda-panyhá formája párbeszéd, amely I. Menandrosz király (páli nyelven Milinda) és egy megvilágosodott buddhista szerzetes, Nágaszena között zajlik.

I. Menandrosz az indo-görög ókori királyság, Baktria uralkodója volt, feltehetőleg körülbelül i.e. 160-tól 130-ig uralkodott.
Baktria a mai Afganisztán, Üzbegisztán és Tádzsikisztán területét és Pakisztán egy kis részét foglalta magába.

A források szerint Menandrosz hívő buddhista volt, így elképzelhető, hogy a Milinda-panyha ismeretlen szerzőjét a király és egy megvilágosodott tanító közötti valódi beszélgetés inspirálta.
Ennek ellenére a tudósok szerint csak a szövegnek egy része származik i.e. 1. századból. A többit később írhatták Srí Lankán.

A Milinda-panyhát nem-kánonikus szövegnek is nevezik, mert nem része a Tipitakának, a páli
kánonnak. Feltehetőleg azért, mert a páli kánont már körülbelül i.e. 3. századra véglegesítették, még jóval Menandrosz előtt.

Ennek ellenére a páli kánon burmai változatában a Milinda-panyhá megtalálható, a Khuddaka Nikája - ‘A kisebb gyűjtemény’ - 18. könyve.

Milinda király kérdései
A Milinda-panyhához tartozó befejezésben az áll, hogy a mű 262 kérdést tartalmaz, de a napjainkban fellelhető kiadványokban már csak 236 található.
Milinda király – többek között – rákérdez Nágaszenától a nem-én tanára; arra, hogy hogyan lehetséges újraszületés lélek nélkül; mi jellemzi a bölcsességet; mi az öt khandha vagy léthalmaz; milyen az, amikor tudva vagy tudatlanul rosszat tesz valaki, stb. (a khandháról vagy öt léthalmazról ITT írtam bejegyzést)

Nágaszena minden kérdésre metaforákkal, párhuzamokkal és hasonlatokkal válaszol.

A harci szekér hasonlat
A király egyik legelső kérdése az ‘én’ természetével és a személyiséggel kapcsolatos. Amikor a király Nágaszenához érkezett, és megkérdezte a bölcstől a nevét, az illendően bemutatkozott. Azonban azt is hozzátette, ez a  “Nágaszena” csak egy elnevezés; ugyanis nem található egy állandó “Nágaszena” személyiség (nincs lélek).

A király tovább kérdezősködött, hogy ha nincs állandó személyiség (nincs lélek), akkor ki hord ruhát, ki eszik, ki él erkölcsös életet, ki szenteli magát meditációnak, kinek a célja a Nibbána elérése? Vagy pont az ellenkezője, ki öl másokat, ki követ el gaztetteket?

Nágaszena azt tudakolta a királytól, hogy hogyan jött el hozzá, gyalog vagy harci szekéren? A király azt felelte, hogy harci szekéren. Ezután Nágaszena tovább folytatta a kérdezősködést. Mi a harci szekér? A rúdja, a tengelye, a kereke, a kerék küllői, a kötelek, a járom? A király mindegyikre azt felelte, hogy nem. Akkor valami, ami kívülről jön, az teszi a harci szekeret azzá, ami? A király megint azt felelte, hogy nem.

Nágaszena erre így szólt, hogy nincsen olyan dolog, hogy harci szekér. Ekkor a király is belátta, hogy az az általános elnevezés, hogy ‘harci szekér’ csak ezen alkotórészek együttes meglétéből következik, és maga a ‘harci szekér’ kifejezés csak egy fogalom, pusztán egy név.

Ugyanígy, mondta Nágaszena, a ‘Nágaszena’ is egy elnevezés valami olyasmire, ami fogalmilag létezik. Pusztán egy név.
És még hozzátette:
“A nővérünk, Vadzsirá ezeket mondta a Magasztos jelenlétében:
Mint amikor a különböző alkotórészek együtt vannak,
és ekkor a ‘harci szekér’ szót használjuk,
éppen úgy, ha az öt khandha van jelen,
akkor ‘lény’-ről beszélünk.”
(Menandrosz király kérdései, 2. könyv, 1. fejezet, 3.1.1. Személyiség és név; A harci szekér hasonlat -Sutta Central – angol nyelven)

Vadzsirá a történelmi Buddha tanítványa volt, és ugyanezt a harci szekér hasonlatot használta egy korábbi szövegben, a Vadzsirá szuttában, az SN 5.10-ben. Bár ebben a tanbeszédben Vadzsirá Mára démonhoz beszél:
“Miért tételezel fel lényt?
Mára, megragadtál egy nézetet?
Ez csak a tiszta alakzatok halmaza:
Itt nincs [semmiféle] lény.
Csak úgy, mint az összeillesztett részekre,
A szekér szót használják,
Így, amikor az összetevők léteznek,
A “lény” szót szokás használni.”
(a teljes szutta magyarul ITT a Buddha Ujja oldalon olvasható Szabó Márta fordításában)

             Milinda-panyhá - Access to Insight (angol nyelven)
             Menandrosz király kérdései - Sutta Central (angol nyelven)