A buddhista és dzsaina málákról

Minden gyakorló buddhista legfőbb célja a megvilágosodás. Több buddhista irányzatban tartják a megvilágosodás egyik leghatásosabb módszerének az imafüzérrel való kántálást vagy az imafüzér használatát a szamatha (elnyugtatás/koncentrációs) meditációban.

A Kínában kialakult Tiszta Föld iskola Amitábha Buddha nevét ismételgeti fennhangon. Míg a tibeti buddhizmusban a málá segítségével kántált ima az Om Mani Padme Hum, ami Avalókitésvara bódhiszattvához, a Könyörületesség bódhiszattvájához szóló ima.

A buddhista imafüzér általában 108 szemből áll, a japán Nicsiren iskola szerint 108 a közönséges halandók földi vágyainak száma. Japánban, ahogy előző az bejegyzésben írtuk, dzsuzu a füzér neve, Kínában sucsu (számoló gyöngy) és fócsu (Buddha-gyöngy), míg a szanszkrit málá csak annyit jelent: füzér.

A 108 szemes kör elejét egy széles bojt vagy szalag jelzi, és egy úgynevezett guru szem is van rajta, hogy emlékeztesse a hívőt a szellemi tanító meglétének fontosságára. Az Advaja-táraka Upanisad-ban* az áll, hogy a "gu" jelentése "sötét" és a "ru" jelentése "fény". A guru vezeti ki a tanítványt a szellemi sötétségéből a megvilágosodás felé vagy a fényre. Ez főképp igaz a buddhizmusra, ahol a történelmi Buddhát nem annyira istenként, hanem leginkább tanítóként tisztelik.

Az átlagos buddhista füzéren az egyforma méretű és anyagú szemek sorozatába a 21. vagy 27. szemnél másfajta anyagú, hangsúlyosabb gyöngyöket tehetnek. Mivel a málá zsinórja elkopik és elszakad a használat során, emiatt többször is újra kell fűzni. Ez a fajta fizikai elhasználódás is arra szolgál, hogy emlékeztesse a használót Buddha tanításaira az élet állandótlanságáról és minden dolog mulandóságáról, és még jobban hozzásegít a nem-kötődés megértéséhez.

Rövidebb, 27 szemből álló füzért hagyományosan a leborulásoknál használják, mivel úgy tartják, hogy a málá nem érheti a földet. A tibeti buddhizmusban a 108 körös leborulásokat csukló málával végzik, a ngöndro-ként ismert gyakorlásban.

Ahogy írtuk az előző bejegyzésben, a málák anyaga többféle is lehet. Nem csupán bódhi-fából készülhetnek, hanem a szent lótusz virág magjaiból fűzötteket szintén nagyra becsülik mert a kedvezőtlen körülmények ellenére is bekövetkező szellemi növekedés lehetőségét szimbolizálják. A rudráksa-fa magjából készült máláról azt tartják, különösen Tibetben, hogy az imádkozót védelmezi.

Csontból készült málák anyaga még inkább arra készteti a hívőt, hogy felidézze Buddha tanításait a világ állandótlanságáról. A legnagyobb becsben tartott málák elhunyt lámák koponyacsontjaiból készülnek. A féldrágakövek, különösen Tibetben, arra szolgálnak, hogy összekapcsolják a kő színét vagy minőségét különböző istenségekkel. Például a türkizt a zöld Tárá istenséggel, a piros köveket a Gyógyító Buddhával. De a régi népi hiedelmek is megjelennek: a hagyományos tibeti málák szemei közé fűzött nagy darab türkiz amulett elhárítja a veszélyt és gazdagságot hoz. A füzéreket kombinálhatják még gyöngyökkel vagy korong alakú, bűvös erejűnek tartott borostyán, korall vagy achát szemekkel. A kvarc-kristályról, megjelenése miatt úgy  gondolják, hogy átadja, felerősíti és kivetíti a pozitív energiát. Használata olyan könyörületes szemlélődő technikák alapjául szolgálhat, mint a szerető kedvesség meditáció.

Dzsaina málá

Mahávíra, Kalpaszútra*, 15. sz.

A dzsainizmus történeti, tényleges alapítója, Mahávíra, szintén élő személy volt. A történelmi Buddha korában élt, egyes források szerint kb. i.e. 599-ben született. A dzsainizmus hívei szerint vallásuk már az idők kezdete óta létezik, és Mahávíra előtt huszonhárom tírthankara** nyilvánította ki ebbéli hitét. Mahávíra volt az, aki összegezte és rendszerbe foglalta minden előző tírthankara tanait, és tette azzá, ami ma a dzsainizmust jellemzi. Éppúgy, mint a buddhisták, a dzsainák sem hisznek egy teremtő Istenben, de hisznek abban a lehetőségben, hogy az aszkézis és másoknak való nem- ártás révén el lehet érni a megvilágosodást, a móksát.

A dzsainák legfontosabb mantrája a Navkar mantra vagy Egyetemes Ima, amit málá füzérrel együtt lehet recitálni. Az Egyetemes Ima történelmi alapító vagy szentek említése helyett a szellemileg kimagasló dzsainákat magasztalja. A hívők fizikailag meghajolnak a legkiválóbb lények előtt, akik a lemondás és önmegtartóztatás által elérték a megvilágosodást.

A Navkar mantra-üdvözlések* a hívőket arra az ösvényre emlékeztetik, amelyen minden dzsaina iparkodik és törekszik. Az első hálaéneket nem a megszabadult lényeknek éneklik, hanem az arihantoknak*, azoknak, akik az utat mutatják. A mantra ezután azon megszabadult lények tiszteletéről szól, akik megvalósították a móksát*, és elismeréssel adóznak a szellemi vezetőknek (ácsária*) és a szent iratokat nagyon jól ismerő szerzeteseknek (upadhjája). Az ima minden szerzetes (szádhu) és apáca (szádhvi) dicséretével végződik, akik betartják a szigorú szerzetesi szabályzatot, amibe beletartozik a cölibátus, az erőszak-nélküliség és lemondás a világi élvezetekről.

* A link angol nyelvű
** Szó szerint: gázló-készítő -- tanító mester, aki segít átkelni a lét szenvedésteli folyamán

Forrás: Buddhista málák (angol nyelven)

             Dzsainizmus

Málá - a buddhista rózsafüzér 2. rész

A buddhista rózsafüzérről szóló bejegyzésünk első részében a málá történetéről írtunk. Ebben a részben a különböző buddhista málákról lesz szó, amely kultúránként is változott.

Tibet

A régi Tibetben majdnem mindenki rendelkezett imafüzérrel, amit fából, kagylóból, borostyánból, féldrágakőből vagy drágakőből készítettek. A viselője ízlése és gazdasága határozta meg az imafüzér anyagát, de függött a hívő irányzatától és az istenségtől is, amit tisztelt. A legnagyobb tekintélynek örvendő füzérek lámák csontjaiból készültek.

A régi tibeti rózsafüzéreken három különböző méretű és anyagú, kerek vagy korong formájú gyöngyöt használtak a teljes 108 szemből álló füzér négy részre  - részenként 27 szemet tartalmazó - felosztására. A teljes füzér két végét három nagy visszatartó szem segítségével fogták össze, ezek a nagy gyöngyszemek jelezték, ha a füzért használó az imádkozása vagy mantrázása során bevégzett egy kört.

Ez a három nagyméretű szem Buddha, Dharma (Tan) és Szangha (közösség) hármasát szimbolizálják.

A fő füzérhez általában 10 kisebb gyöngyszem két fonata kapcsolódik. Ez a két fonat a "számtartó" vagy számoló, és miniatűr abakuszként használják őket. Ezzel tartják számon azt, hogy a használó hányszor haladt a fő füzéren körbe. Ehhez a hagyományos rózsafüzérhez  sokszor még néhány személyes apróságot - csipeszt, kulcsot - is szoktak hozzákapcsolni.

Kína, Korea, Japán

Kínában a buddhista imafüzérek kevésbé terjedtek el. Ennek ellenére a Csing-dinasztia alatt (1644- 1912) ezek a füzérek tibeti mintát követve divatosak és felkapottak lettek az uralkodói udvarban és ezzel együtt egészen bonyolulttá is váltak. "Udvari láncok"-nak hívták őket, és elsősorban státuszszimbólumként használták, nem pedig imádkozáshoz.

Koreában, ahol a buddhizmus hivatalos állami vallás volt egészen addig, amíg a Csoszon-dinasztia (1392-1910) be nem tiltotta, a rózsafüzérek egészen fontos részei voltak a vallásos rituáléknak. A koreai rózsafüzérek, ellentétben nagyon sok, 108 szemből álló buddhista füzérrel, jellemzően 110 szemből álltak. Két nagy extra szem volt rajtuk, egyiket szvasztikával díszítették, és a zsinór kezdetén található. A másik díszítetlen volt és középen foglalt helyet. Egy hitbuzgó értekezés kinevezte a koreai füzért "A rózsafüzérek klasszikusá"-nak. Ezt a "Klasszikust" a koreai buddhista templomok falain plakátokon mutatták be, ahol egy rózsafüzér volt látható és használatát is elmagyarázták.

A japánok körében az imafüzérek fontos részei voltak a társadalmi és vallási életnek. A szerzetesek és a világi követőek is viseltek füzért szertartások és temetések alkalmából. Minden teaház falán volt egy kampó, hogy a vendégek felakaszthassák rá füzéreiket; egy szokatlan öszzeállítással bíró, vagy fontos személy tulajdonát képező füzér tekintélyt adott a teaháznak.

A buddhista rózsafüzér Japánban egyedi formát öltött, különféle számú és különféle összeállítású füzéreket viseltek. A legelterjedtebb dzsuzu 112 szemből állt. A  gyakran szerzetesi pihenőhelyek mellett lévő dzsuzut árusító boltok úgy hirdették szentelt portékáikat, hogy hatalmas fa rózsafüzéreket akasztottak a bolton kívülre. Tulajdonosa számára különösen értékes volt az olyan imafüzér, amit egy nagyrabecsült templom füstölője fölött áldottak meg. A japán buddhista rózsafüzérek kedvelt anyaga a fa volt. Egyaránt használtak cseresznye, rózsa, szilva, vésett és sima őszibarack, ébenfa és mahagóni fákat. De úgyszintén népszerű alapanyag volt a dióhéj, cseresznye magja és gyöngyfa (Melia azedarach) diója.

Burma

A théraváda buddhizmus egyik országában, Burmában is használtak imafüzéreket. Szerzetesek és világi hívők is egyaránt viselték a Seik Pa De nevezetű burmai füzért vándorlásuk során vagy ha valamilyen kolostort látogattak. A füzér az erényes életvitel szimbóluma volt. Leginkább arra szolgált, hogy az elme féken tartásával megvalósítsák az egyetlen pontra való koncentrációt. A füzért kifejezetten a szamatha (elnyugtatás/ koncentrációs) meditációnál alkalmazták, a vipasszaná (belátás) meditációnál nem. Burmában a füzérek anyaga a bódhifa volt vagy a rudráksa-fa magjai vagy szantálfa vagy elefántcsont, esetleg burmai terrakotta. Az utóbbi években azonban a füzér viselése egyre ritkább a szerzetesek és világi hívők körében.

Forrás: Buddhista füzérek - imafüzérek (angol nyelven)
           Mianmari buddhista imafüzérek (angol nyelven)