2017. szeptember 17., vasárnap

Vipasszaná meditáció 1. rész

Az elmúlt években több bejegyzést is írtam a buddhista meditációk különböző formáiról. Arról, hogyan vizualizáljunk, a hat elem gyakorlatról, a könyörületesség fejlesztéséről, a szeretet fejlesztéséről. Ebben a bejegyzésemben azt írom le, hogyan végezzük a vipasszaná vagy belátás meditációt – minden buddhista meditáció alapját – a néhai vipasszaná mester, Szajádav U Pandita tanításai alapján.

A vipasszaná vagy belátás meditáció lényege, hogy önmagunkat, a különböző érzéseinket folyamatosan fenntartott tudatos éberséggel figyeljük, akár egész napon keresztül is. Ezáltal végérvényesen meglátjuk a létezés igazi természetét.
Úgy vélik, hogy ezt a fajta meditációs formát maga Buddha tanította először, és bár többféle speciális változata lehet, ez minden buddhista meditáció alapja.
Szajádav U Pandita

A vipasszaná a legelterjedtebb meditációs gyakorlat Srí Lankán és Délkelet-Ázsiában. A huszadik század elején e meditáció korai formájának felélesztése a burmai tiszteletreméltó Mahászi Szajádav vezetésével történt. Mahászi Szajádav  később híressé vált tanítványa, Szajádav U Pandita, 1955-től 1982-ig tanított a Mahászi Szászana Jeiktha központban. U Pandita 1990-ben Mahászi Szajádav módszerét vitte tovább, amikor megalapította Panditáráma nevű kolostorát a burmai Rangon-ban. A vipasszaná meditáció egyik nagy vezető megújítója és tanítója volt. Sok meditációs központot hozott létre szerte a világban.



Hol és hogyan üljünk?

1. A meditációhoz milyen hely a legalkalmasabb?
Buddha eredetileg azt javasolta, hogy erdőben, fa alatt, egyébként azonban bármilyen csendes hely megfelelő a meditációhoz.

2. Hogyan üljön a meditáló?
Nyugodt, kényelmes tartásban, a lábait keresztezve.

3. Hogyan üljenek azok, akiknek hát-vagy derékproblémái miatt nehézkes az ilyen jellegű ülés?
Ha a keresztezett lábbal való ülés nehézkes vagy kellemetlen volna, akkor másfajta ülőhelyzet is elfogadható. A háttáji problémákkal küszködők széket is használhatnak. Azonban mindegyik esetben egyenes háttal üljünk, a padlóhoz viszonyítva derékszögben, de nem túl mereven.

4. Miért jó, ha egyenesen ülünk?
Azért célszerű így ülni, mert a púposan vagy hajlottan tartott hát elég hamar fájdalmat fog okozni. Ezenkívül az a fizikai erőfeszítés, hogy támasz nélkül egyenesen tartsuk magunkat, energiát ad a meditációs gyakorláshoz.

5. Miért fontos egyáltalán testtartást választani?
Ahhoz, hogy az elménk nyugodt legyen, a testünknek is nyugodtnak kell lennie. Ezért fontos, hogy olyan testhelyzetet válasszunk, amelyik hosszabb időn keresztül is kényelmes.

A meditáció alatti légzés

6. Mi következik azután, hogy leültünk?
Hunyjuk be a szemünket, és figyelmünket összpontosítsuk a hasunkra. Lélegezzünk normálisan  – ne befolyásoljuk a légzésünket –, ne lassítsuk le és ne gyorsítsunk rajta. Csak a szokásos légzésünket végezzünk.

7. Mit figyelünk, amikor belélegzünk és amikor kilélegzünk?
Bizonyos érzéseket figyelünk, ahogyan belégzés során a hasunk emelkedik, és ahogyan kilégzés során a hasunk süllyed.

Figyelem kialakítása

8. Hogyan összpontosítsunk?
Legelőször is, legyünk biztosak abban, hogy az elménk képes a folyamatok összességére fókuszálni. Figyeljünk fel minden érzésre a legelejétől kezdve, ami a has emelkedésével összefüggésben keletkezik. Tartsunk fenn töretlen figyelmet az emelkedés közepén és végén. Aztán fókuszáljunk a hasunk süllyedő mozgásának érzésére a kezdetétől fogva a közepén át, egészen a süllyedés végéig.
Bár a hasunk emelkedését és süllyedését most úgy írtuk le, mintha lenne kezdete, közepe és vége, ezt csak annak érdekében tettük, hogy rámutassunk arra, hogy a figyelmünknek folyamatosnak és alaposnak kell lennie.
Semmiképpen sem szándékozunk ezt a folyamatot három részre törni. Úgy kell tekinteni minden egyes mozzanatra a kezdettől a végéig, mint egy  teljes, egész folyamatra. Nincs szükség arra, hogy túlösszpontosított figyelemmel lessük magunkat, azt keresve, hogy hol kezdődik és hol végződik a has emelkedése és süllyedése.

9. Miért fontos ebben a meditációban, hogy meglegyen az éberség (szati) és az összpontosítás (szamádhi) is?
Azért fontos, mert ekkor az elme közvetlenül és erőteljesen tud találkozni az érzéssel.

10. Milyen módja van annak, hogy segítsük a precíz éberséget és az összpontosítást?
Egyik lehetőség az, hogy lágy mentális megjegyzéssel illetjük a figyelem tárgyát, megnevezve az érzést azáltal, hogy kimondjuk a szót finoman és halkan magunkban, mint például a hasunk “emelkedik, emelkedik...” és “süllyed, süllyed...”

11. Amikor az elménk vándorolni kezd, mit tegyünk?
Figyeljük az elménket, és legyünk tudatában annak, hogy gondolkozni kezdtünk!

12. Hogyan tudjuk megtisztítani az éber figyelmet a gondolkodástól?
Jelöljük meg a gondolatot magunkban azzal a szóbeli címkével, hogy “gondolkodás”, és térjünk vissza a has emelkedéséhez és süllyedéséhez.

13. Vajon lehetséges-e teljes mértékben csak a has emelkedésére és süllyedésére fókuszálni egész idő alatt?
Mindazon erőfeszítés ellenére, amit teszünk, senki nem képes teljes mértékben fókuszban maradni örökké. Előbb-utóbb elkerülhetetlenül megjelennek más dolgok is, és azok válnak meghatározóvá. Ezért a meditáció területe kiterjed minden tapasztalásunkra: látványokra, hangokra, szagokra, ízekre, a test érzéseire és az elme tárgyaira, például az elképzelésekre vagy érzelmekre. Amikor bármelyik ezekből a tárgyakból megjelenik, egyenesen fókuszáljunk rájuk és magunkban nevezzük meg egy enyhe szóbeli címkével.

Gyakorlás alatt

14. Ha egy dolog annyira megragadja a figyelmünket, hogy elvonja azt a hasunk emelkedéséről és süllyedéséről, mit tegyünk?
Az ülő meditáció végzése közben ezt a tárgyat egyértelműen meg kell jelölnünk. Például, ha valamilyen hangot hallunk meditációnk során, tudatosan irányítsuk a figyelmünket a hangra, amilyen hamar az keletkezik vagy azt észrevesszük. Legyünk tudatában annak, hogy egy hangot hallunk, és azonosítsuk be tömören a lágy, belső szóbeli címkével “hallás, hallás”. Amikor a hang elhalkul és/vagy már nem annyira meghatározó, figyelmünkkel térjünk vissza a hasunk emelkedéséhez és süllyedéséhez. Ez az alapelv követendő végig az ülő meditáció során.

15. Hogyan “gyártsunk” szóbeli címkéket?
Ehhez nem szükséges összetett nyelvezet, a legjobb egy egyszerű szó. A szemekkel, fülekkel, nyelvvel kapcsolatos érzésekre használjuk azt, hogy “látás, látás...” vagy “hallás, hallás...” vagy “ízlelés, ízlelés...”

16. Milyen módszerrel jelöljük meg a testérzetet?
A testérzetre használhatunk valamivel leíróbb kifejezéseket is, mint például “melegség”, “nyomás”, “keménység” vagy “mozgás”.

17. Hogyan címkézzük fel az elménkben megjelenő dolgokat?
Annak ellenére, hogy az elme tárgyai zavarba ejtően változatosnak látszanak, valójában mindegyiket be lehet őket sorolni néhány egyértelmű kategóriába, mint amilyen a “gondolkodás”, “képzelődés/ábrándozás”, “emlékezet”, “tervezés” és “elképzelés”.

18. Mi a címkézés értelme?
A címkézési technika nem a szóbeli képességeink erősítésére szolgál. Hanem arra, hogy segítségével világosan észleljük azt, hogy éppen akkor mit tapasztalunk, anélkül, hogy belemerülnénk a tapasztalás tartalmába. Erősíti a fókuszálást (szamádhi) és az éberségünket (szati).

19. Milyen tudatos megfigyelést végzünk a meditációban, és miért tesszük ezt?
A meditációban az elme és a test mély, tiszta, precíz tudatos megfigyelését végezzük. Ez a közvetlen megfigyelés mutatja meg nekünk a valódi igazságot életünkről, és feltárja a mentális és a fizikai folyamatok valóságos természetét.

A meditáció végén

20. Körülbelül egy órányi üldögélés után a meditációnk véget is ér?
Nem szükséges véget vetni a meditációnak egy órai ülés után. Folyamatosan lehet tovább folytatni egész nap.

21. Hogyan álljunk fel az ülő meditációból?
Amikor a hosszú üldögélés után fel akarunk állni, óvatosan tegyük ezt meg azzal a szándékkal kezdve, hogy ki akarjuk nyitni a szemünket. Így azt mondjuk magunkban: “szándék, szándék” ; “szemnyitás, szemnyitás”. Éljük át a szándék mentális élményét és a szemünk kinyitásának érzését. Ettől a pillanattól fogva precízen folytassuk a címkézést és tudatos megfigyelést, a testünk helyzetének minden változását egészen addig a pillanatig, amíg felállunk és elkezdünk sétálni.

22. Az ülésen és a sétáláson kívül még mire figyeljünk oda tudatosan a nap folyamán?
A nap folyamán minden más testi aktivitásra is tudatosan oda kell figyelnünk és mentálisan megneveznünk. Ilyenek amikor kinyújtjuk vagy behajlítjuk a karunkat, megfogjuk a kanalat, felvesszük a ruhát, megmossuk a fogunkat, nyitjuk vagy csukjuk az ajtót, becsukjuk a szemünket, eszünk, és így tovább. Minden tevékenységet figyeljünk meg tudatosan, és jelöljünk meg lágy
mentális címkével.

23. Van-e nap folyamán olyan időszak, amikor pihentetjük az éberségünket?
Az alváson kívüli időszakban egész nap próbáljuk meg fenntartani a folyamatos éberséget.

24. Ez elég nehéz dolognak tűnik.
Csak az elején nehéz, később már nem lesz az, mert automatikussá válik. A lényeg, hogy tudatosan figyeljünk meg mindent és jelöljük meg.

(folytatása következik)

2017. szeptember 4., hétfő

Mit jelent az a kifejezés, hogy a Tan kerekének háromszori megforgatása?


Dr. Alexander Berzin: A Dharma kerekének háromszori megforgatása
 
A mahájána buddhizmusban Buddha tanításaival kapcsolatban létezik egy kifejezés: “a Dharma/Tan kerekének háromszori megforgatása” vagy “a Dharma továbbadásának három köre”. Mindegyik forgatás vagy kör különböző helyszínen és különböző időben történt Buddha életében, bár későbbi tudósok, mint például Congkapa, a hármat tartalmukban különböztetik meg, nem annyira időrendi sorrendjük által.
 
Az átadás első köre
Az átadás első köre Iszipatanában, az Őzek ligetében történt. Buddha oda ment rögtön azután, hogy megvilágosodott, és az első tanítást ott adta öt remetetársának. Ebben belátásának alapjait fektette le: a négy nemes igazságot. Ezek pedig a szenvedés/stressz megléte, a stressz valódi oka, a stressz megszüntetésének valódi lehetősége és a helyes ösvény vagy az elme útja, amely elvezet a valódi megszüntetéshez, és ahhoz, amelyek következnek belőle.
 
A buddhizmusban nagyon sokszor használják a “nemes” szót. Több kifejezésben is szerepel: “négy nemes igazság”, “nemes nyolcrétű ösvény”, “nemes tanítványok”, “nemes keresés”, stb.
A “nemes” az eredeti páli nyelvű szövegekben található “árja” szó fordítása, amelyik az “árja” kifejezésből származik. Az árják indoeurópai népcsoport, akik Közép-Ázsiában laktak, és körülbelül 2000 évvel időszámításunk előtt hódították meg Indiát, és önmagukat a helyi törzsek és kultúra fölött felsőbbrendűnek nyilvánították.
 
A buddhista tanításokban az “árja” – nemes tanítvány-  egy helyes és valódi belátással rendelkező lény, olyan valaki, akinek nem-fogalmi szintű ismeretei vannak erről a négy nemes igazságról. És amelynek tényszerű voltát egy árja nem-fogalmi szinten igaznak lát, ugyanakkor az átlagemberek és a más indiai filozófiai rendszerek követői egyáltalán nem véltek/vélnek igaznak.
 
Érdekes, hogy bár Buddha tanbeszédeiben az “árja” kifejezést használta, ami társadalmi szinten a nemesség egy tagját jelentette, az általa létrehozott tanítványi közösségben mégis eltörölte a kasztrendszert és a hierarchikus felépítést. Ennek ellenére azt, aki nem születésen vagy klánhoz tartozáson vagy rasszon alapuló buddhista árjává lett, semmi sem jogosította fel politikai hatalomra vagy gazdasági státuszra; ez “csupán” egyfajta szellemi rangot jelentett. Éppen emiatt Buddha azért használta ezt a kifejezést, hogy jelezze, azok, akik felismerték ezeknek a tényeknek a valódiságát, kiemelkednek a tömegből, olyan módon, hogy örökre megszabadították magukat a szenvedések bizonyos szintjétől.
 
Emellett, az őzeket általában békés, kedves jószágnak ismerik. Azáltal, hogy az Őzek parkjában tanított, Buddha szimbolikusan jelezte, hogy megértvén a tanításait, el lehet jutni egy szenvedéstől mentes, békés állapotba.
(Több tudós szerint nem a négy nemes igazság volt Buddha legelső tanítása. Erről ITT írtam egy bejegyzést. A ford. megjegyzése)
 
Az átadás második köre
Buddha tanításainak második körének átadása a Keselyűcsúcs-hegyen történt, ami Magadha királyságban van, nem messze annak fővárosától, Rádzsagahától. Ez Buddha életének egyik különösen nehéz időszakában volt: háború dúlt szülőföldjén, Szakjában (Szakkában); és Magadhában a trónörökös herceg börtönbe vetette saját apját, elbitorolta a trónt és halálra éheztette apját. Ekkortájt történt az is, amikor Dévadatta, Buddha unokatestvére megpróbálta Buddhát megölni és szakadást előidézni a tanítványi közösségben.
(Dévadattáról két bejegyzést írtam, ITT és ITT. A ford. megjegyzése)
Ráadásul, amikor Buddha éppen úton volt Magadhába, megrágalmazták Vaddzsíban, így elment, hogy Keselyűcsúcs-hegy barlangjában éljen.
 
A tanítás átadásának második köre elsődlegesen azzal a témával foglalkozik, amivel később a pradzsnyáparamitá - ”bölcsesség tökéletesítése” – szútrák is. Azaz az üresség témájával és a megkülönböztető éberségből nyert fokozatokkal. Az üresség a stabil, önálló, ‘én’ létezésének teljes hiánya. Bár minden önállónak, okoktól és feltételektől függetlennek tűnik, a képzeletnek ez a kivetése nem felel meg a valóságnak. Ahhoz, hogy elnyerjük a megszabadulást és a megvilágosodást, szükségünk van arra, hogy meglássuk a különbséget a képzelőerő és valóság között. Meg kell tapasztalnunk az üresség nem-fogalmi szintjének tényszerű voltát.
 
E tanítás átadása Buddha életének ennek a szakaszában válik érthetővé. Annyi borzasztó dolog történt személyesen vele és a környezetével, hogy a tanítványi közösségnek szüksége volt egy olyan módszerre, amely megmutatja, hogyan lehet feldolgozni ezt a sok negatív élményt. Az üresség megértése segített nekik abban, hogy ebben a nehéz helyzetben talpra állhassanak, és megértsék, a háború és egyéb tragédiák nem önállóan létező szilárd szörnyetegek, hanem számos okból és feltételtől függően keletkező folyamatok részei. Ha ebből a szemszögből nézzük az átadás második körét, akkor az ürességről szóló tanítás Buddha életének ezen a pontján különös jelentőséggel bír.
 
Az átadás harmadik köre
Az átadás harmadik köre Vészálíban, a Vaddzsí köztársaság fővárosában volt. Buddha számos alkalommal járt oda-és vissza Vaddzsín keresztül, amikor Kószala és Magadha között vándorolt. Itt történt az, hogy végre beleegyezett abba, hogy nők is csatlakozhassak a tanítványi közösséghez.
Vaddzsí szegény köztársaság volt, ezért nem véletlen, hogy a nők felvétele a közösségbe egy olyan egyenlőségre törekvő környezetben teremtődött meg, ahol a vezető szerepben lévő, konzervatív papok kasztja nem volt annyira erős.
 
Kétféleképpen lehet leírni a tanítások harmadik körének tartalmát. Az egyik a mahájána irányzat csittamátra – ‘csak elme’-  iskolájának tanításaira utal. Ennek az iskolának fő filozófiai nézete szerint a jelenségek és a mentális tényezők, amelyekkel észleljük ezeket, nem különböző forrásból származnak. Hanem mind ugyanabból ered – egy karma magból vagy a tudatban elraktározott hajlamból. Emiatt az elme saját magából kiindulva mindent szubjektíven értelmez. Tehát, amikor két ember néz valamit, például a frissen létrehozott női tanítványi közösség egyik új tagját, akkor nincs közös nevező vagy objektív személy, akit mindketten egyformának látnak. Mert az, ahogyan a női tanítvány megjelenik mind a két illetőben, a néző elméjének tudati hajlamából keletkezik. Éppen emiatt, ha valaki ezt a női tanítványt nem helyes módon nőnek látja, az nem objektív valóság, csak a személy szubjektív nézete.
 
A másik értelmezés szerint Buddha ekkor tanított a buddha-természetről, arról a veleszületett tényezőről, amely mindenkiben megvan, és amely lehetővé teszi, hogy bárkiből megvilágosodott Buddha váljon. Emiatt minden élőlény egyenlő, férfiak és nők egyaránt.
A buddha-természetről szóló tanítás hatalmas segítség a tanítványi közösség férfi tagjainak, hogy elfogadják a női tanítványokat, emellett a nőket is arra bátorítja, hogy törekedjenek a megvilágosodásra.
Az szintén figyelemreméltó, hogy Buddha ezt a témát Vaddzsíban, egy egyenlőségre törekvő államban tanította, ahol nagyobb esélye volt annak, hogy az átlagember számára is értelmet nyerjen. Ráadásul mindenki számára fontos segítség ahhoz a felismeréshez, hogy bármilyen konfliktus és háború ellenére, minden lény elméjének alapvető természete a tisztaság – beleértve ellenségeink elméjét is.
 
Összegzés

Buddha a különböző tanításait nagyon bölcsen adta át életének különböző szakaszaiban. Olyan módon használta fel ezeket és választotta meg a témákat, hogy alkalmas legyen a helyhez, időhöz és alkalomhoz, és találkozzon a hallgatóság éppen akkori szellemi szükségleteivel. Így bátran mondhatjuk, hogy Buddha az ügyes eszközök mestere is volt.