2015. január 5., hétfő

Étkezési szabályok a buddhizmusban

A buddhizmus, mint minden nagy vallás, sajátos étkezési szabállyal rendelkezik. Azonban ezek jó része a buddhizmuson belül is eltérhet egymástól. Például a közvélekedés úgy tudja, hogy a buddhisták mind vegetáriánusok, de ez nem teljesen fedi a valóságot. Ugyanígy az alkoholra vonatkozó szabályt sem egyformán értelmezik a buddhista iskolák. Arról pedig csak nagyon kevesen hallottak, hogy a hagyma és fokhagyma fogyasztását nem javasolják a buddhista szútrák.

A húsevésről
Bár a buddhizmus minden iskolája támogatja a vegetarianizmust, a legtöbb esetben ez inkább személyes döntés kérdése, nem pedig szigorú előírás.
A történelmi Buddha legelső tanítványai még egyáltalán nem voltak vegetáriánusok. A közösségük, a szangha számára az volt az előírás, hogy egy nap csak egyszer étkezzenek, még dél előtt és minden elfogyasztott ennivalóhoz kéregetéssel, koldulással jussanak. Nem vásárolhattak ennivalót és természetesen azt sem vehették el, amit nem adtak nekik. A Vinaja –pitaka (a szerzetesi fegyelmi szabályzat) előírta, hogy minden nekik felajánlott ételt hálával kell elfogyasztaniuk, és mindet meg kell enni, nem tehettek el belőle másnapra. Ha pedig húst kaptak, akkor meg kellett enni a húst is.
Nem áll ez ellentétben a buddhisták első Fogadalmával, amely így szól, hogy tartózkodnak az élet elvételétől?
Természetesen ez a Fogadalom arra ösztönözte a későbbi korok buddhistáit, hogy egyáltalán ne egyenek húst. Azonban több oka is volt annak, hogy a korai buddhisták miért nem éltek teljes mértékben vegetáriánus étrenden. Az egyik okot az előbb már említettük: az élelmét csak koldulásból szerző ember nem teheti meg azt, hogy megválogatja, milyen ételt fogad el
Emellett tisztában kell lennünk azzal a ténnyel, hogy a korai szútrák szerint Buddhának nagyon sok követője volt. Sokszor tanítványok százai kísérték őt faluról falura, és élelmet koldulva tanítottak. A száraz évszakban ezek az állandóan úton lévő koldusok nagyon hamar felélhették, kimeríthették egy-egy kisebb közösség rizs, zöldség- és gyümölcskészletét, hiszen ilyenkor csak abból kaphattak, amit az emberek félre tudtak tenni. (Akár még ez is lehetett az oka annak, hogy Buddha az első szerzetesek és apácák étkezését napi egyre csökkentette, mert így nem okoztak gondot egész napos kéregetésükkel az őket élelemmel támogatóknak)

Azt is tudnunk kell, hogy a Vinaja-pitakában található húsevéssel kapcsolatos szabály csak szerzetesekre és apácákra vonatkozik. Ők akkor sem ehették meg a felajánlott húsételt, ha felmerült a gyanúja annak, hogy azt az állatot kifejezetten az ő számukra vágták le. És ez visszavezet az első Fogadalomhoz.

A buddhista világiak maguk választhatják meg azt, hogy egyáltalán nem esznek húst vagy csak ünnepek alkalmából tartózkodnak fogyasztásától.
A húsevőkre is vonatkoztak korlátozások, a következő tíz állat húsának fogyasztása számított helytelennek: a ló, elefánt, kutya, kígyó, tigris, leopárd és a medve.

Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy a vegetarianizmust teljesen lehetetlen betartani olyan hidegebb és szélsőséges időjárású helyeken, mint amilyen Tibet vagy Mongólia. (A buddhizmus és vegetarianizmus témában már ITT írtam egy bejegyzést)

Dévadatta szabálya
Dévadatta a történelmi Buddha tanítványa volt és rokona is egyben. (Róla két bejegyzést is írtam, ITT és ITT olvashatóak)
A páli iratokban Buddhára féltékeny rokonként jelenítik meg Dévadattát. A szútták szerint Dévadatta azt javasolta, hogy a szerzetesek és apácák még puritánabb módon éljenek. E szigorítások egyike lett volna az a szabály, hogy teljes mértékben hagyjanak fel a húsevéssel. Buddha azonban elutasította ezt a felvetést. Mivel ez a történet csak a páli iratokban található, a kínai/szanszkrit változatokban nem szerepel, jó okunk van azt feltételezni, hogy az eredeti szövegben nem volt benne.

A felsorolt okokon kívül van még egy dolog, amiért Buddha elutasíthatta ezt a feltétlen érvényességű szabályt a húsevésről. A buddhizmusban ugyanis nincsenek parancsoló, feltétlen és ellentmondást nem tűrő szabályok. (a buddhista világiak öt Fogadalma közül az elsőt a Biblia Tízparancsolatán felnőtt nyugatiak csak nemes egyszerűséggel úgy fordítják, hogy “Ne ölj!” – Eredetiben azonban ez így hangzik: “Tartózkodni az élet elvételétől”  a ford. megjegyzése)

Ez nem azt jelenti, hogy buddhizmusban nem lényegesek a szabályok vagy nem fontos a helyes életvitel! Sokkal inkább arról van szó, hogy ha valaki mereven ragaszkodik egy szabály betartásához azért, hogy “jó buddhista” legyen, akkor az már egyfajta ragaszkodás valamihez, ami egyértelműen ellentétes a buddhizmus céljával. Tehát a buddhizmus szempontjából nézve helyénvalóbb, ha alkalmanként megeszünk egy kevéske húst, mint ha fanatikussá válunk a húsevés teljes feladásában. (mindannyian ismerünk olyanokat, akik annyira ragaszkodnak saját vegetarianizmusukhoz, hogy ezt úton-útfélen hangoztatják magukról, ugyanakkor megvetően, szinte gyűlölettel beszélnek mindenki másról, aki húst fogyaszt. Ez a viselkedés szintén ellentétes a buddhizmussal)

Vegetarianizmus a mahájána buddhizmusban 
Amikor a buddhizmus időszámításunk első évezredében megjelent Kínában, az ottani kultúra megváltoztatta a kolostori életet. Nem csupán Kínában, hanem Kelet-Ázsia egyéb részein is önellátókká váltak a kolostori közösségek. Koldulás helyett megtermelték a szükségleteiket vagy megvásárolták az élelmiszert. Ha egy kolostor húst vett, akkor egészen bizonyosra vehető volt, hogy azokat az állatokat kifejezetten a szerzetesek számára vágták le.
Talán emiatt törekednek a mahájána kolostorok évszázadok óta arra, hogy csak vegetáriánus ételt készítsenek maguknak. Néhány mahájána szútrában pedig azt írják, hogy a Buddha-követőknek – akár világiak, akár kolostorban élnek – teljes mértékben tartózkodniuk kellene a húsevéstől.
Ennek ellenére, a buddhizmus legtöbb iskolájában a vegetarianizmus választása személyes döntés. És miért nem egyértelmű szabály? Erre a kérdésre az adja meg a választ, hogy hogyan értelmezi a buddhizmus a lemondást: amikor az ember önmaga ismeri fel a valamiről való lemondás lényegét, akkor ezt belülről jövő szándékból, belső indítékból teszi. De amikor valaki külső indíték hatására csak azért ad fel valamit, mert mások ezt mondják neki, akkor az nem ugyanaz a dolog.

Más élelmiszerek
Mámort okozó vagy bódító italok és átható szagú fűszerek
Az ötödik Fogadalom azt tanácsolja, hogy tartózkodjunk a részegítő italoktól, amelyek mámort okoznak. Általánosságban a théraváda buddhisták úgy értelmezik ezt a fogadalmat, hogy teljesen tartózkodjunk alkohol fogyasztásától. Ugyanakkor a mahájána buddhisták úgy gondolják, hogy ez azt jelenti, hogy mértékletességgel szabad inni.
Végül az öt átható szagú fűszerről. Ezek a hagyma, fokhagyma, mogyoróhagyma, póréhagyma és metélőhagyma. Vannak olyan iratok, amelyek szerint jobb, ha tartózkodunk ezek fogyasztásától, először is mert afrodiziákumnak számítanak, másodsorban az ezektől keletkező rossz szájszag bánthatja azokat, akik hallgatják a Tanról szóló tanításokat. Bizonyos iskolákban ez még mindig érvényes szabálynak számít, ugyanakkor más iskolák ezt teljesen figyelmen kívül hagyják. (A hinduk szentnek tekintett irata, a Bhagavad-Gítá sem ajánlja ennek az ötféle átható szagú fűszernek a fogyasztását. Ők azért nem, mert ezek a fűszerek az ájurvéda rendszere szerint a két alsóbb rendű csoportba, a radzsaszba és tamaszba sorolhatóak, amelyek a szenvedély és a tudatlanság csoportjai. Emellett ők is afrodiziákumnak tartják a fokhagymát, amely megnehezítheti a cölibátusi fogadalom betartását)

Egy másik bejegyzésemben a húsevésnek a környezetvédelemre gyakorolt hatásáról és a többi vallásnak a vegetarianizmushoz való viszonyáról írok ITT.


Forrás: Buddhizmus és ennivaló (angol nyelven)
           Fokhagyma és hagyma (angol nyelven)

1 megjegyzés:

kisbuddha írta...

Sziasztok!

Egy fontos dolgot hiányolok. A buddha - ha elfogadjuk a lényegiségét, "buddhaságát" - tudta, hogy mekkora ártalmat okoz vagy nem okoz az, aki húst eszik. És tudta, hogy ezzel szemben mit okoz annak az embernek a cselekedete, aki a mások tudatlansága v. kényszerűsége miatt megölt állatot úgy eszi meg (egy nagy lehetőséggel bíró buddhista gyakorló felajánlásával), hogy azzal annak a lénynek a karmáját megtisztítja, és talán még egy magasabb létformába is juttatja. S hogy így egy "áldásos cselekedetet" tesz érte.

Ezért mondta azt, hogy mindent tegyünk meg azért, hogy miattunk ne öljön meg senki egy állatot, de ha már megölte, akkor mi még tehetünk érte valami jót - és nem azzal, hogy a kukába dobjuk!

Tehát az, hogy nem eszem húst, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ragaszkodom egy szabályhoz. Mert hát akkor például miért ragaszkodjak ahhoz a szabályhoz, hogy nem ragaszkodom más szabályhoz, például a húsmentesség szabályához? Amúgy is, az "ideális" tudatállapotban mindent természetesen tesz az ember - például természetes, hogy nem öl - és nem azért, mert szabályokat tart be. Jelentheti egyszerűen azt is, hogy ez a természetes cselekedetem. De akár azt is, hogy egyszerűen, bármiféle szabály nélkül: nem akarok fájdalmat okozni, nem akarom valaki halálát okozni.

Védhetjük egy élő életét, de egy halottét már nemigen. Viszont tehetünk azért, hogy ne öljenek meg más élőket. És ez fontos.

A lemondásra ugyanez érvényes. Bele lehet magyarázni a "lelki érettségre" vagy a megértésre alapuló lemondást, illetve azt, hogy "kényszerből" mondasz le - és akkor az nem az igazi -, de a lényege mégis csak az, hogy mit okozol vele. A buddhisták többsége intellektuálisan "mond le", majd azon keresztük éri el a "belső késztetést" vagy a "lelki érettséget". Nem becsülhetjük le az intellektuális megértést.

Végül, ha elfogadjuk a buddha lényegiségét, "buddhaságát", akkor nem gondolhatjuk azt, hogy fogódzókat keresett a húsevés megvédése mellett (pedig ennek sokan nagyon örülnek, és büszkén tömik magukba a tetemeket). Vagy hogy "elutasította a húsevéstől való tartózkodást" - hiszen az elutasítás szintén egy szabályhoz való ragaszkodás lenne. Hanem azt gondoljuk, hogy tökéletesen és megingathatatlanul tudta, hogy mit miért tesz, és hogy annak mi a hatása, valamint, hogy az "áldásos" cselekedet-e, "megengedhető-e" vagy nem.