2009. április 18., szombat

Buddha és az Ateizmus

Buddha nem volt ateista. Gyermekkorától vallásos nevelésben részesült. Síva volt az istene. Megvilágosodását követően sem fordult szembe az által elfogadott és tanult istenekkel. Csak a megvilágosodáshoz nincs szükség istenre. Ez az Ember saját belső egyéni útja által érhető el.
Mi a helyzet a "nyugati tanítványokkal"?
Számunkra sem az agnoszticizmus, sem a teizmus nem járható út. Mivel mindkettő egy az indiaitól merőben eltérő istenképhez viszonyulást fejez kis.
Buddha elnéző lehetett a saját isteneivel szemben. Mivel azok nem követeltek meg kizárólagosságot, így megengedtek rajtuk túlmutató megszabadulást is. Ezzel szemben az Egy Igaz Isten kizárólagos, mert aki nem általa nyeri el az üdvösséget az nem is nyerheti el azt.
Emiatt a nyugati féltekén a keresztény, zsidó hagyományokból jövők nem lehetnek oly toleránsok a istennel, - mint volt Buddha - mert ez az isten kirekesztő. Egy ilyen istenképet nem lehet szép szóval megkerülni, túlhaladni. Ezzel szemben csak az elutasítás lehet a megfelelő válasz.
Így a Nyugati Buddhizmusnak az ATEIZMUST kell képviselnie, míg az istenhez való viszony, és isten szerepe nem válik annyira áttetszővé, hogy már ne okozzon fejtörést a megvilágosodás keresésében.
Míg ez nem jön el, addig viszont kőkeményen a jelenlegi évezredes istenképpel szemben kell meghatározni a saját nézőpontunkat.

Ezért ha kérdenek azt kell mondanod, hogy
- Buddhista vagyok és ateista.
Vagy fordítva...

81 megjegyzés:

Zsolt írta...

Honnan vetted, hogy Sákjamuni saivita volt? Csak mert Siva nem is szerepel a buddhista panteonban. Szóval szerintem nem is hallott ilyen istenről.

Az ateizmus, nos, a buddhizmus annyiban ateista, hogy tagadja egy teremtő isten létezését, amiben a hinduk is hittek/hisznek. De egyáltalán nem tagadja halandó isteni lények létét. Ilyen értelemben a buddhizmus egy politeista kozmológiával bír. Te hogy gondoltad ezt az ateizmust?

Szatori írta...

Kedves Yoscha,

még néhány ilyen kategórikus kinyilatkoztatásokat tartalmazó bejegyzés, és az embernek lassan az lesz az érzése, hogy mindenki ostoba, és tévedésben létezik, aki nem az általad leírtak alapján "buddhista"...

Megjegyzem, éppen ez (és az előző) - "árokásó" - bejegyzésed intoleráns más kultúrákkal és vallásokkal szemben, nem gondolod??

A Buddha egyébként nem "ateista" volt, hanem autonomethateista, ha már teológiai kifejezéseket erőszakolunk rá...

Másrészt a hinduizmus sem ismer "teremtő istent" úgy, ahogyan a sémi népek: a lélek és a körforgás illúzióvoltát tanítja, amiből a tudás révén meg lehet szabadulni.

Ezért ha kérdeznek, azt kell modanod, hogy "otthontalan vagyok, de keresem Önmagam".

Yoscha írta...

ZsoltnakÉn úgy tanultam, hogy Buddha, miként a kánja többi tajga is Síva követője volt.
Persze lehet, hogy megtévesztettek. Értelmes vitát szívesen folytatnék a kérdésről


A buddhizmus politeista nézőpontját elfogadom. Magam sem tagadom az isteni világokat, bár inkább szimbolikusnak érzem, melyek bizonyos tudatállapotokra (világra tekintésre) utalnak.

A posztban talán nem elég hangsúlyosan írtam le, hogy a nyugati tanítványok számára tartom követendőnek az ateizmus deklarálását, mert ezzel éles határ húzható a monoteista istenképpel kapcsolatban.
Ki kell mondani, hogy a buddhizmus istenei semmilyen hasonlóságot nem mutatnak keresztény, muszlim vagy zsidó testvéreink istenképzetével, és az ő istenük léte nem fér bele a buddhista világképbe.

EZÉRT elutasítom azt, tehát felvállaltan ateista vagyok az ő nézőpontjukból.

Yoscha írta...

Kedves SzatoriEz a blog nem az együvé tartozásról, hanem a kínos kérdésekről szól. (Azért mert én írom, és én inkább keresem a konfliktus, ha ezáltal valami tisztább lehet, ahelyett hogy veregetnénk egymás hátát, nem tudva a másik mit gondol.)

Nem hiszem, hogy a blogot követő tucatnyi ember rosszabb buddhista lenne, mert nem ért velem egyet. Pont az a lényeg, hogy tudjunk "házon belül" vitázni, mert kívülről ennél csak rosszabb jöhet.

Sajnos az általad említett "autonomethateista" kifejezés számomra értelmezhetetlen, és még a Google sem tudja mit kezdjen vele. Kérlek fejtsd ki részletesebben, vagy mutass hivatkozást, melyből megtudhatom ez mit jelent. (Mert hülye vagyok hozzá...)


Egyébként a hinduizmus ismer teremtő istent úgy hívják: Brahman
(Bár Ő is erősen különbözik Jahvétól...)

Zsolt írta...

Yoscha!

Hát, én arra nem tudok hivatkozást, ahol a Buddha azt mondja, hogy "én nem Sivát követem", szóval ha esetleg tudsz valami forrást megjelölni arra nézve, hogy ki és mikor állította azt, hogy a Buddha saivita lett volna, azt szívesen veszem.

De megnéztem kicsit ezt a Siva kérdést. A saivizmus maga nem jelent meg kb. az isz. 4-5. századig. De még az a védikus isten sem bukkan fel a páli kánonban istenként, akit a Siva alak egyik ősének tartanak, név szerint Rudra. Csupán pár későbbi kommentár használja ezt a nevet (Rudra) egy démonfélére, s könnyen lehet, hogy annak vagy nincs semmi köze a védikus istenhez, vagy ott másfajta alakban jelent meg.

Szóval Aranyarcú Gautama sosem hallhatott Siva istenről.

Roni írta...

Bhikkhu Bodhi bevezetője a Brahmadzsála SzuttáhozÜdv!

R.

Milaba írta...

Az előző rész tartalmából.

Yoscha a maga módján kendőzetlenül nekimegy a buddhizmusba is beivódni látszó nyugati istenképnek (keleti is), miszerint Buddhát istenségnek tetsző helyre emelték/emelik sokan. A témát átláttató tiszta magyarázat helyett Yoscha radikális módszerrel védelmébe veszi a Szatori által is említett ősi utat, amit most buddhizmussá próbálnak alkudni sokan, akik olcsón szeretnék a megvilágosodást.

Bár Szatori egy tágabb, és ebben az esetben értelmezhetőbb szempontból kommentálja az egészet, Yoscha kimondottan a buddhista téveszméket zúzza. Mindeközben bele is szalad pont abba a hibába, ami ellenében írja posztját: "azt kell mondanod".

Szatori ellehetetlenítve érzi helyzetét, mondván, Yoscha már másodszor félrecsúszott a középútról. Végső kétségbeesésében otthontalansága távozik békességét megtalálandó.


A következő rész tartalmából.

Yoscha átgondolja az egészet és sokkal érthetőbb magyarázattal tiszteli meg a teizmust.

Szatori visszaolvasva Yoscha és önmaga érveit, megérti a félreérthető szöveg mögötti ember ünnepek utáni vadságát.

Önmaguk igazát biztosan tudva nyújtják egymásnak jobbjukat és elcsodálkoznak, hogy miként érthették félre még önmagukat is.

Elmélyedésükből felemelkedvén békességben élnek, míg a szobrok le nem dőlnek.

Reklám...

plumbeus írta...

"Míg ez nem jön el, addig viszont kőkeményen a jelenlegi évezredes istenképpel szemben kell meghatározni a saját nézőpontunkat."

Na és az nem szenvedés? Minél kőkeményebb bármilyen nézőpont annál inkább szenvedés.

Hogy Buddha ateista volt vagy nem azt egyszerűen Buddha tudná megmondani.
És akkor most holnap nem szenvedünk, ha ma kőkeményen ateista nézőpontunk van? Dehogynem. Jön egy kőkemény hívő azt már égnek áll a hajunk.

"Így a Nyugati Buddhizmusnak az ATEIZMUST kell képviselnie, míg az istenhez való viszony, és isten szerepe nem válik annyira áttetszővé, hogy már ne okozzon fejtörést a megvilágosodás keresésében."
Ezt meg nem is értem.

plumbeus írta...

"én inkább keresem a konfliktus, ha ezáltal valami tisztább lehet, "

Jaa az igazság jegyében nyilván.

Hát sajátos egy buddhizmus az igaz.
Sok sikert!:)

Roni írta...

Én abszolút egyetértek Yoschának az álláspontjával, h a nyugati buddhizmus (amit éppen igyekszünk kitalálni) ateizmus (legyen).

plumbeusz írta...

Roninak.

Tudjuk.:) Én meg visszatérek Yoscha érveire röviden:

"Ezzel szemben az Egy Igaz Isten kizárólagos, mert aki nem általa nyeri el az üdvösséget az nem is nyerheti el azt. Emiatt a nyugati féltekén a keresztény, zsidó hagyományokból jövők nem lehetnek oly toleránsok a istennel, - mint volt Buddha - mert ez az isten kirekesztő. Egy ilyen istenképet nem lehet szép szóval megkerülni, túlhaladni. Ezzel szemben csak az elutasítás lehet a megfelelő válasz."

A keresztények istene éppen Szent Pálnak köszönhetően nem kirekesztő, mivel bárki megkeresztelkedhet és lehet keresztény. Éppen ezért lett a kereszténység világvallás nem pedig valami kirekesztő vallás. Hogy a keresztény a kereszténységet tartja a legjobbnak a buddhista pedig a buddhizmust ettől még nem kirekesztő egyik sem. Hogy a zsidó -keresztény hagyományt illetően mennyiben beszélhetünk kirekesztésről, vagy kirekesztettségről, vagy mindkettőről, vagy egyikről sem azon fölösleges vitatkozni. Hogy miért? Mert a kirekesztés szenvedés, akkor is ha elutasításnak nevezzük. Hogy az elutasításból mérhetetlen szenvedés fakadt és fakad azt pedig mindenki tudja. Szóval ha azt mondjuk, hogy buddhisták vagyunk akkor a vélt vagy valós elutasítás elutasítása is elutasítás nekünk, ami szenvedést okoz így ezt próbáljuk mellőzni, azaz ha minket rekesztenek ki az nem zavar minket, de nem vagyunk kirekesztők a kirekesztővel szemben, mert az olaj a tüzére neki: "Egy ilyen istenképet nem lehet szép szóval megkerülni, túlhaladni" stb. ???

Az ateizmus helyességét illetően számos érv lenne egyébként felhozható - ahogy a zsidó-kereszténység kirekesztő mivolta tehát egészben vagy részben téves -ahogy ellene is. Vehetjük azt, hogy nyilvánvaló ha nézzük a világot, hogy nincs Jó Isten hiszen a világban van rossz. A probléma ezzel az, hogy azt is elmondhatjuk, hogy nyilvánvaló, hogy nincsenek atomok stb. mert olyat még senki sem látott. A buddhizmust illetően is nyilvánvaló, hogy tanításával szemben én mint olyan van hiszen ezt mindenki tapasztalja. És akkor ki szakadt el a valóságtól? Az ateizmust illetően ha buddhisták vagyunk éppen azt kellene észrevennünk, hogy miért és hogyan alakult ki bennünk ez a nézet, amit helyesnek tartunk és amihez - ellenérvek ellenére - ragaszkodunk. Csak nem azért, mert az általános iskolától kezdve stb. így vagyunk szocializálva, míg ha az egyház kezében lenne az oktatás teisták lennénk, amibe nyilván még belegodolni is rossz. Ha buddhisták vagyunk éppen észre kellene vennünk, hogy ha akár a teizmust, akár az ateizmust bármely érv mellett... elutasítjuk úgy az szenvedés, amitől viszont éppen szabadulni szeretnénk, mit illetően nehezítjük a helyzetünket,ha a nézetünket egyedül, más nézetet elutasítva kizárólagosan helyesnek tartjuk és akkor ezt még az összes nézetünket illetően gyakoroljuk, ugye???

A buddhizmusnak olyannak kell lennie amilyen én vagyok ...jelen esetben ateistánek és a teizmus elutasítójának azaz kirekesztőnek. Érdekes ötlet.


Leveli béka ööö Lelketlen béka blogjába írtam teizmus kontra ateizmus ügyben nézd meg ha érdekel,ide belépni alig tudok.

Roni írta...

Szerintem Yoscha megközelítése pont nem kirekesztő, csak látja azt, amit én is, h hogyan csúszhat át a buddhizmus a transzcendensben való hiten keresztül az istenibe-, majd az Istenbe vetett hitbe. És ezt nagyon sarkosan fogalmazta meg, mert valszeg extrémnek éli meg ezt az elcsúszást -- ahogyan én is.

Leveli Békát :) megnézem.

U.i. Ha már egyszer regisztráltál, akkor azzal be kéne tudnod lépni újra.

plumbeus írta...

Írd már meg hogy ezt melyik fragmentumban látja? Mert ezt már más is írta én viszont egyáltalán nem látom ...amit látok azt meg idéztem, úgy hogy olya tírt az biztos. Kirekesztő mert kirekeszti a szerinte kirekesztő és egyébként is halott nyugati istent.

Innen kilépek az életben nem fogok tudni visszalépni:)

"csak látja azt, amit én is, h hogyan csúszhat át a buddhizmus a transzcendensben való hiten keresztül az istenibe-,"

És akkor csússzon inkább ateizmusba a középúton...
Hát tőlem nekem mindegy.
Ha vki istenbe csúsztatja akkor majd mi atesitába csúsztatjuk. Hát az már igen!? :)

gapinthebreath írta...

Nagyon rossz szó az ateizmus, mert a modern világban implikálja a kontra-teizmust, az isten-ellenességet.

A buddhizmus nem ateista, hanem metateista. A megcélzott létállapot nem isteni, hanem istenfeletti.

Yoscha írta...

Csak jó labdát kell feldobni, hogy mindenki lecsapjon rá. :)

Néhány gondolat:
1. A Kereszténység valóban nem kirekesztő abban az értelemben, hogy bárki csatlakozhat hozzá. (Ez a világvallások egyik fontos ismérve) De az üdvözülést kizárólag a saját keretein belül hirdeti. Tehát aki nem keresztény az biztos nem jut a paradicsomba. Különben ezt leszarom...

2. Fontosabbnak ér érzem magam is amit Roni is írt. Tehát, hogy erős határvonalat húzzunk egy ökonomikus összeborulással szemben. Tehát Jézus tanítása a szeretetről nem azonos, sőt messze áll attól, amit Buddha mondott mettáról, vagy az istenekről.
Gyökeresen más világmagyarázatok ezek. Szerintem az ateizmus nem sértő a Teistáknak. Miként egy buddhistának sem sértő, ha egy keresztény kategorikusan tagadja a nirvánát. Ki kell mondani a különbségeket, mert a határozott nézőpontok ismeretében lehet valós párhuzamokat vonni, míg ha egy össznépi generálszószból akar valaki kikecmeregni, akkor akaratlanul rátapad egy csomó olyan feltételezés, ami nem a sajátja.

Persze nem kell ateistának és buddhistának lennie senkinek (rajtam kívül).

gapinthebreath írta...

Kedves Yosha,

Amíg vallási, ha úgy tetszik devocionális módon közelítünk meg egy hagyományt, addig mindenképpen lesznek feloldhatatlannak látszó ellentétek.
Ha ettől eltérünk, kétféle irány lehetséges. Az egyik - lefelé - a minőségek feloldásával, azaz a tanítás lerántásával és elferdítésével hoz létre közös pontot más vallással.
A másik - felfelé - a tanítások kvintesszenciájára irányulva fel tudja oldani ezeket az ellentéteket, egy felülről történő rátekintésből. Ez nem azonosságok, hanem analógiák feltárását jelenti.

Ami a mettát illeti, nem szeretnék kötekedni, de pont arra példa, hogy két hagyomány nagyon hasonló eszközöket használ megvalósítási célokra.
A keresztény lelkigyakorlatok nem adnak olyan részletes útmutatást a szeretettel kapcsolatban, mint ami a buddhistáknál a metta kibontakoztatásáról fennmaradt.
A szétsugárzó metta pedig par excellence megfeleltethető a jézusi szeretetideálnak.

Csak sajnos gyakran maguk a keresztények nem értik, mi áll az evangéliumban, és mit is kell érteni szeretet alatt.

plumbi írta...

Yoscha

Eléggé mindegy hogy azt hirdeti, hogy kövessék a tanítását, mert a buddhizmus ugyanezt mondja, csak ott nem a pap hanem a papné ööö mester. Pl. meditáció nélkül nincs megvilágosodás, továbbá a buddhizmus nem valami önképző kör, ahol mindenki mond, amit akar és megvilágosodik ahogy akar, hanem éppen követni kéne a tanításait bár attól még mondhatjuk, hogy buddhisták vagyunk hogy nem, követjük, ahogy a kereszténységet szintén.

Annyira nem áll messze Jézus Buddhától, hogy Jézus énje meghal a kereszten, azaz elmúlik. Nincs én nincsenek vágyak nincsenek indulatok hanem itt nem nirvánai hanem menyországi boldogság van. Ronival tekerjétek ki a buddhizmust nem fog nehezen menni mivel roni nővér újabban olyanokat lát írva, amiket nem írsz míg olyanokat nem lát amiket írsz, csak ateista legyen mint ő és akkor similis simili gaudet vagy hogy. Egyébként pusziljuk.

Buddha nem volt ateista, a kereszténység nem kirekesztő de így de úgy ezt mindenki tudja buddhizmus nélkül is.

És még ha nekünk Jézus valami akármi akkor is mossuk meg a szánkat meditáljunk többet ronival és oda szarjunk ahová való a wc-be ne pedig a saját blogunkba, bár tőlem ahol jól esik. És még azt mondod kívülről rosszabb jöhet..sajátos.
Teljesen mindegy hogy mi van Jézussal az ateista materializmus a buddhizmus megértését eleve nem teszi számunkra lehetővé.
Mivel valami felfoghatatlan okból minden alkalommal újra kell regisztrálnom nem zavarom többet az emésztésedet remélem.

plumbi írta...

gapinthebreath

"Csak sajnos gyakran maguk a keresztények nem értik, mi áll az evangéliumban, és mit is kell érteni szeretet alatt."

És sajnos a buddhisták sem , hogy mi áll a szent szövegeikben és mit kell érteni buddhizmus alatt.

Én ateista vagyok teáht a nyugati buddhizmusnak ateistának kell lenni. Buddha nem volt ateista, a kirekesztő érv is ugrott de akkor is.
Hát mit lehet erre mondani? Semmit:)

plumbeus írta...

Be tudtam lépni... akkor még írok:))

Szóval az ökumenikus összeborulás utópia viszont elmondhatnánk róla, hogy megszünne a szenvedés egy jó része, úgy mint vita, nem szólok hozzád, megöllek és megháborúzlak és megkínozlak ennyit az ökumenizmus hátrányáról.

Roni nővérrel együtt javaslom tekintetbe venni hogy a buddhizmus nem nem transzcendens attól hogy nem nyugati értelemben vett isteneket emleget. De amit nem értünk azt hagyjuk ki belőle az nagyon jó lesz....
Ja közben észre vettem hogy már nem kell mindenkinek ateistának lenne...megnyugtató.

Yoscha írta...

Azért Buddhizmustól függetlenül sem hülyeség ateistának lenni. Akt érdekel annak ajánlom figyelmébe R. Dowkins-tól az Isteni téveszme című könyvet, ami igen részletesen boncolgatja a téma tudományos, vallási, erkölcsi társadalmi vetületeit is.

Yoscha írta...

Dawkins az...

gapinthebreath írta...

Kedves Yosha,

Mint említettem, még buddhista kontextusban is zaccos az ateizmus felvállalása, mert ez ma materialista ateizmust jelent, melynél durvább téveszme nem létezik.

"Szerzetesek, létezik egy nem született, nem teremtett..."

Az idézet nem pontos, de azért ismerős, nem? Az ateista ezt explicite tagadja.

Amit Dawkins illeti, szerintem vigyázzon rá, mivel eteti a tudat nevű állatkát.

Bhava

Zsolt írta...

Valóban, az ateizmus általánosan a materializmust jelenti, ennyiben nem szerencsés. Dawkins erre pont jó példa. Végső soron pedig egy buddhistának nem ateistának, vagy teistának kell lennie, hanem buddhistának. Igen, a Buddha tagadta, hogy léteznek halhatatlan, teremtő istenek. De azt viszont állította, hogy vannak halandó isteni lények, akik szintúgy a karmának alávetettek. Nem is beszélve szegény pokollakókról.

Yoscha írta...

Én még mindig azt gondolom, hogy keresztény nézőpontból a buddhizmus közelebb áll az ateizmushoz, mint a teizmushoz, mivel az Egy Teremtő Isten nem fér bele a buddhizmus kozmológiájába, kozmogóniájába.
Ezen Isten léte ellentétes a buddhista világképpel. Azzal, hogy kimondjuk ezt már meg is tagadjuk Istent. Tehát az általam képviselt ateista hozzáállás a nyugati teista nézőponttal szemben érvényes és nem egyetemes.

A fontosnak azt tartanám, hogy a (hazai) buddhizmus képes legyen egy markáns alternatívát nyújtani a komplex nyugati világképpel szemben, olyan megfogalmazásokkal, melyek érthetőek és azonosíthatóak a nem buddhisták számára is. Ezért vallom, hogy jobb az elején keményen fogalmazni, mint utólag magyarázkodni.

OFF
Tarr Danit egyszer meghívták egy ökonomikus konferenciára a lélekről, melyen minden hazai egyház képviselte magát. Az összes felszólaló fél-egy órában fejtegette a saját lélek koncepcióját, szabad akarattal, bűnnel fűszerezve.
Dani mikor szót kapott, csak annyit mondott, hogy a buddhizmus tagadja a lelket, ezért nincs is több mondanivalója a témában. - Neki lett a legnagyobb sikere, és a szünetben mindenki őt faggatta, hogy akkor most mi van???

Milaba írta...

Ez egy nagyon jól sikerült bejegyzés Yoscha!

Kiváltképp az Isten feletti, meg egyéb "problémás" dolgok felhozatala jól esett. Bontottam is egy sört. Le a kalappal. Ez egy vidám bejegyzés volt.

Hadd kérdezzek én is valamit a kedves "megjegyzőktől", tanulságul a "nem megjegyzők" számára is...

Miként tanultatok meg enni, inni, hallani, figyelni, gondolkodni, úszni, kerékpározni, olvasni stb.?

Aki a gondolatmenetet megérti írjon megoldást.

Aki elkeni a kérdést, feltehetően elkeni, vagy már el is kente akár az egész életét is.

Ígérem este, vagy holnap befejezem a gondolatmenetet egy kis pszichológiai elemzéssel fűszerezve...

Persze csak ha senki sem fog anyuhoz, vagy apuhoz szaladni...

(na igen, ezzel az utóbbival túl sokat segítettem)

plumbeus írta...

Azt hittem a buddhizmus legalább részben téma, nem pedig az hogy az ateizmusnál nincs jobb, mert én az vagyok és tekintélyre is hivatkozok.

Ha már tévedhetetlen Dawkinst jó olvasni jelzem, hogy az istent akire itt fújva van már Jób félretette az ószövetségben kb. 3009 évvel ezelőtt, mert mivel hogy etikailag felül múlta. Nagyon Jó b könyv tudom ajánlani. Nyilván Dawkins nem olvasta mert akkor látná, hogy már nincs, akire fúj, már a filozófiában persze és ott sem közkeleten illetve köznyugaton.

Miről vitatkozunk? Ha azon hogy ki az okosabb akkor nem én, és akkor a vitának vége.





Na hát egy élmény volt tényleg, köszönjük.

plumbeus írta...

Éppen, hogy a buddhizmustól függetlenül is rá lehet jönni, hogy az ateizmus egy tökéletlen nézet mint az ellenkezője is ezért tök fölösleges ateistának lenni vagy bármely más istának, kivéve buddhistának amennyiben az valóban oda vezet, hogy nincs egyetlen igaz és tökéletes nézet sem, ahogy Zsolt mondja... De ha csak egy buddhista mondja is ezt már érdemes buddhistának lenni:)

plumbeus írta...

A buddhista misszió tudtommal úgy néz ki nyilván a hindu gyökerek miatt, hogy éppen nem azzal kezd mint a keresztény misszió hogy te tévedsz kisfiam, egyáltalán nem markánskodik, mert annál bölcsebb.

Hogy a világ hogy keletkezett az senki sem tudja, nem baj? De most akkor ne szenvedjünk, de markánsan menjünk szembe ha vki szerint nem úgy mint Buddha szerint. És akkor jól elszenvedünk , klafa.
Nekem jöhet az ősrobbanás is azt egy belga pap találta ki, de tőlem tök mindegy hogy keletkezett.
Ha azt gondolom hogy így keletkezett vagy úgy keletkezett akkor ha atesita vagyok holnap nem szenvedek? Valahogy nem úgy tűnik hogy ateista testvéreink nem szenvednének.

Bármelyik Popper Péter megmondja hogy úgy kezeli a lelket hogy nem tudja mi az.

Yoscha írta...

Plumbeus,
egyetértek veled. Az izmusok valóban a szenvedés okai lehetnek, és a buddhai tan többek között ezek felszámolását tűzi ki célul.

Amit én próbálok feszegetni, hogy milyen viszonyt alakítsunk ki a többségi keresztény, vagy posztkeresztény felebarátainkkal.

Milaba írta...

Elnézést, de egy gyors és annál alacsonyabb színvonalú, módszere tekintetében politikai színezetű, amolyan gyatrán beleidézős asszó azért ide kívánkozik:
"A keresztények istene éppen Szent Pálnak köszönhetően nem kirekesztő, mivel bárki megkeresztelkedhet és lehet keresztény."

Ez így is van, csakhogy nem erről beszéltünk, nem erről szól ez a blog. Alapvetően egyik célja, hogy a buddhizmust ne istenítse, hanem magyarázza. Mégpedig abból a szempontból, mi a nyugati tanítványok legfőbb tévedési lehetősége.

...
Buddha radikális filozófiája a megvilágosodást tűzi célul nem a buddhistává válást. Nem valamihez viszonyítva kell megérteni, nincs bent egy ilyenfajta segítség,ha azonban és amennyi mégis szükséges, arra is figyelmeztet, hogy használat után eldobandó, nincs bent Isten. Mi nincs bent?

Nincs bent apa, anya archetípus. A nyugati tanítványok főleg, de már a keletiek is előszeretettel "csempészik ezt vissza". Az eredeti gondolat lényege ezzel elveszik. Azonban a történelmi Buddha gondolatvilága a szellemi nagykorúságát élő embert mintázza.

Apa- és anyakomplexusát vallásokban kiélendő embert visszavezeti a problémához.

Tudod-e ki vagy felfejtetted-e azt akit önmagadnak hittél évtizedekig.

plumbeus írta...

Yoscha

Nem lehetne inkább a tisztelet tolerancia az együttérzés és ilyesmi?
Minta Buddha is ilyesmit javasolt volna.

Na és akkor mit kell nekünk azzal kezdeni, hogy Tarr Dániel azt mondta, hogy a buddhizmus szerint nincs lélek?

plumbeus írta...

Milaba

"Alapvetően egyik célja, hogy a buddhizmust ne istenítse, hanem magyarázza."
De miért? Azért mert mi ateisták vagyunk és azt gondoljuk annál nincs különb és az az igazság?
Mivel Buddha az isteneket is meghaladta vagy olyasmi bizonyos értelemben nyugodtan isteníthető, másrészt akármi a blog célja így ha jól értem a mások magunkra faragása már bocsánat én meg próbálom pongyolában mondani, hogy de hogy minek, és miért, ha egyszer nincs tökéletes világmagyarázat és nézet éppen a buddhizmus szerint is vagy sem vagy hogy:)
A buddhizmus célja hogy ne szenvedjünk nem pedig az hogy elutasítsunk bármit mert az szenvedés nekünk is és az elutasítottnak is.
Ahogy a nem tudom hogy hívják zen mester mondott valami olyasmit, hogy az hogy van téves nézet az egy téves nézet. Zsolt fejből tudja ha már fordította.


"Buddha radikális filozófiája a megvilágosodást tűzi célul "
Azt úgy nem lehet, hogy: ez igaz az nem igaz és aki nem úgy gondolja mint én az téved és gondolja úgy mint én és az jó lesz neki. Nem nincs bent isten hanem semmilyen nézetet nem tekint tévesnek a megvilágosodott..pont ez a számunkra nehéz slusz poénja, meg még a mit tudom én mi.

"Nincs bent apa, anya archetípus."
A nyugati vallást illetően ez egy nézet a sok közül, írtam fentebb hogy azt máshogy is lehet érteni méghozzá úgy hogy pászol a buddhizmussal. Az sem baj ha az az értelmezés sem igaz de nem vezet vitához azaz szenvedéshez és akkor mindegy hogy igaz-e

"Tudod-e ki vagy felfejtetted-e azt akit önmagadnak hittél évtizedekig."
Tudom: senki legalábbis szeretnék, és te ki vagy?

Milaba írta...

Nem meghaladta, nem túl van rajt, hanem nincs hozzá köze. Végső szempontból ennek semmi, de semmi jelentősége. Nagyon jól mondod. Az értelmes vita egyik legfontosabb jellemzője, hogy ne a másik nézőpontját vegyük célba, hanem egyeztessünk vita előtt nézőpontot.

Ha a Buddha anno elfogadja az "ez is igaz, meg az is", akkor most nincs buddhizmus. Én úgy emlékszem, mintha az első lényegi mondanivalója így festene: "hát fiúkák, látom és tudom, hogy bár több száz éve ezt csináljátok, de feltűnt-e valakinek mindeközben, hogy ez így ebben a formában nem vezet ellobbanáshoz, sőt, majdhogynem sehova? Épp csak azt nem mondta: ha szalonnát sütnétek, sokkal kevésbé csesznétek ki magatokkal és csapnátok be másokat. Ebben a beszédben nekem nem látszik az sem, hogy a vita, a más nézetek ütköztetése szenvedéshez vezetne.


Az ateizmust bátran hagyd meg Yoschának, majd Ő elbánik vele. Aki ismeri Őt, tudja, hogy nagy munkája van vele, majd megoldja. Mindannyian tudjuk, hogy hülyeség az ateizmus, (épp annyira, mint a buddhizmus). Feltehetően olyasmi az érzése Yoschának, mint Nietzschének volt. A "Buddha halott". Ezután bármi jöhet, de tiszteljük meg azzal az Öreget, hogy ne Istenként élesszük újjá.

plumbeus írta...

Olvasni azt tudom, amit ír a blog nem? Hogy egyébként mit tud mindenki azt honnan tudhatnám?

Úgy tudom Indra tisztelgett Buddha előtt, mikor megvilágosodott de hagyjuk, hogy meghaladta vagy mihez nincs köze tök mindegy.

"Ha a Buddha anno elfogadja az "ez is igaz, meg az is", akkor most nincs buddhizmus. Én úgy emlékszem, mintha az első lényegi mondanivalója így festene: "hát fiúkák, látom és tudom, hogy bár több száz éve ezt csináljátok, de feltűnt-e valakinek mindeközben, hogy ez így ebben a formában nem vezet ellobbanáshoz, sőt, majdhogynem sehova? Épp csak azt nem mondta: ha szalonnát sütnétek, sokkal kevésbé csesznétek ki magatokkal és csapnátok be másokat. Ebben a beszédben nekem nem látszik az sem, hogy a vita, a más nézetek ütköztetése szenvedéshez vezetne. "

A középúton, ami pl Tarr Dániel valamelyik oldala szerint Buddha szerint egyedül alkalmas arra, hogy elvezessen a szenvedésből, ez is igaz és az ellenkezője, az is igaz, méghozzá egyszerre és egyidejűleg, vagy szerinted mi a középút - rövid logikai csontja - , ami itt alaptanítás tudtommal így inkább anélkül nem lenne buddhizmus.

Azt mondta: van szenvedés, a szenvedésnek van oka, a szenvedés oka megszüntethető, a szenvedés a nemes nyolcas ösvénnyel szüntethető meg.
Hogy a szalonnasütős beszédből nem látjuk, hogy a vita, különösen a kőkemény eluasítás szenvedés nyilván mert azt a beszédet nem Buddha mondta:)

Szóval visszatérve az ominózus kérdésre, amire szerintem próbáltam írni valamit, a más nézetektől való kőkemény elhatárolódás és olyasmi az szenvedés. Azt nem mondtam, hogy senki soha ne vitatkozzon, minden esetre mutatom ki nem szenved:

" Kérdés:
- Az érző lények hamis képzeteit hogyan lehet megszüntetni?
Válasz:
- Ha valaki hamis képzeteket lát megjelenni és megszűnni, az nem hagyta el a hamis képzeteket."

http://zen.gportal.hu/gindex.php?pg=4792614&nid=4978915

Milaba írta...

Brahmá volt nem Indra...

Pár érdekesség azért eszembe jutott..

A Tűzbeszédként ismert szövegre utaltam, amiben egyáltalán nincs olyan, mint "Ti mit gondoltok róla?"

A felébredett elmondja a tutit.

De hadd kérdezzek vissza...

Hogy lehet elmondani valamit úgy, hogy ezt a valamit egy senki-vé vált mondja el? (ami Te szeretnél lenni) (remélem ezt nem gondoltad komolyan)

Mondhatjuk, hogy azért, mert épp ettől vált senkivé. Rendben... Épp ettől vált senkivé, majd fogja magát és a tűzpapoknak elmondja mi áll lángban. Csak hogy tudják a tutit...

Na de hagyjuk, már régen akartam erről egy pár gondolatot, de nem itt folytatom...

plumbeus írta...

Úgy lehet elmondani hogy két igazság van a buddhizmusban a relatív és az abszolút.
A senki ha nem tetszik akkor legyen üres, európai megközelítésben az éntelen az senki, vagy nem?

Mégegyszer elovastam nyilván a szallonasütésről kellett volna a tűzbeszédre gondolni.

"Mondhatjuk, hogy azért, mert épp ettől vált senkivé. Rendben... Épp ettől vált senkivé, majd fogja magát és a tűzpapoknak elmondja mi áll lángban. Csak hogy tudják a tutit... "
Mitől ettől?

Ja ha ez nem a megfelelő hely hát akkor egy élmény volt.

Milaba írta...

Az éntelennek csak ösztönei vannak, még rosszabb esetben - ha ezek a központok is sérültek - egy lélegeztetőgépen fekszik, ahol előfordulhat, hogy a keringését is géppel tartják fenn. Ez utóbbi esetben agyi-idegrendszeri aktivitás valójában jelentéktelen, majdhogy nincs.

Na, ha már belementünk, akkor hogy van a test lélek szellem hármassága? (összevetve a buddhista és az indiai elgondolással, hisz csak így teljes)

plumbeus írta...

"Az éntelennek csak ösztönei vannak, még rosszabb esetben - ha ezek a központok is sérültek - egy lélegeztetőgépen fekszik, ahol előfordulhat, hogy a keringését is géppel tartják fenn. Ez utóbbi esetben agyi-idegrendszeri aktivitás valójában jelentéktelen, majdhogy nincs."
A nyugati ateista materializmus szerint. A buddhizmusban az üresség azaz az éntelenség alaptalanítás.

"Na, ha már belementünk, akkor hogy van a test lélek szellem hármassága? (összevetve a buddhista és az indiai elgondolással, hisz csak így teljes"

Összevetve a buddhizmusban ilyen hármasságról nincs szó, öt halmazról van. A test lélek szellem hármasságában a kereszténység gondolkodik, de ott sem mindenki mivel valami zsinat úgy döntött, hogy csak test és lélek van.

Valamelyikünk nem a buddhizmusról beszél.:)

Roni írta...

:)

Milaba írta...

Hajaj...

http://pillangoszarnyfestekpor.buddhapest.hu/

Milaba írta...

tudom...

"Hajaj..."
Mijaj?

mentés másként írta...

Sarva Mangalam.

mentés másként írta...

Jelentős tény és érdemes kicsit eltűnödnünk rajta,hogy a Biblia e szavakkal inditja a teremtéstörténetet.Kezdetben az Isten teremté az eget és a földet....Mig a Dhammapada a buddhista szent iratok egyik és legnépszerűbb könyve,a következő szavakkal kezdődik:Atudat megelőzi a dolgokat,uralkodik fölöttük,teremti azokat:Ezek a nagy jelentőségű szavak a Buddha csendes nem civódó,de határozott válasza ama bibliai hitre.Itt válnak szét ennek a két vallásnak útjai:Az egyik messzire vezet el egy immaginárius túlvilágba,amásik egyenesen haza vezet az ember tulajdon szivébe.

plumbeus írta...

Valóban a Szent Pál értelmezése szerint ami kollektív bűnösséggel kezdődik mert szerinte más nem lehet. Egyébként viszont hogy hova vezet a tekintben isten útjai szinte kifürkészhetetlenek.

Jelentős különbség az is hogy az egyik szerint legyen világosság a másik meg tudat teremtette fényööö-t emleget. Talán azon kellene egy nagyot vitázni hogy isten szakállas bácsi a tudat meg nem.

plumbeus írta...

Ron

Most akkor jó tanítvány vagyok vagy nem ?:)

mentés másként írta...

Az igazság nem a mondatokban rejlik,hanem a torzitatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik,hanem az összhang állapotában.

plumbeus írta...

Miről beszélünk?

mentés másként írta...

A láthatalan megjelenik előtted.
Majd ismét eltünik.
Mi a tiéd és ki vagy te?
És vajon ki szenved emiatt?

mentés másként írta...

A BUDDHA TANA NEM AGNOSZTICIZMUS,NEM ATEIZMUS,MIVEL EGYRÉSZT NEM TAGADJA A LEGMAGASABBRENDŰ FÖLISMERÉST,VAGY A TÖKÉLETES MEGVILÁGOSODÁST(GNOSIS)LEHETŐSÉGÉT,MÁSRÉSZT NEM VONJA KÉTSÉGBE AZ ISTENÉLMÉNY ÉRTÉKÉT,AMELY AZ EMBERI FELISMERÉS FOKÁNAK MEGFELELŐEN KÜLÖNBÖZŐ FORMÁKBAN JELENTKEZIK,ÉS ÉPPEN EZÉRT ÉRTELEMSZERŰEN NEM DEFINIÁLHATÓ.BUDDHA TEHÁT NEM ATEIZMUST HIRDETETT,DE EGY NEM TEISTA TANT TANITOTT,AMELY ISTEN KÉPZET HELYETT AZ ISTENI MEGVALÓSITÁSÁT CÉLOZTA.BUDDHA EZÉRT KORTÁRSAI ISTENKÉPZETEIT NEM TETTE VITA TÁRGYÁVÁ ÉS A TEISZTIKUS TEÓRIÁKON TÚL AZT AZ UTAT MUTATTA MEG ,AMELY AZ EMBERBEN AZ ISTENI ÁTÉLÉSHEZ VEZET.

Roni írta...

Plumbeusnak

Figyellek egy ideje. :) Itt vitázol nézeteken, miközben Yoschát kiosztottad, h mit vitázik nézeteken, az csak szenvedéshez vezet. :)

Ölellek, Nővérem a Dharmában (haha)!

R.

Roni írta...

Mentés Máskéntnek

Hogy érted, hogy a megvilágosodás=gnózis?

Milaba írta...

Egyetértek Veled, de azt ne feledjük, hogy ez így sehol sem emelődik ki a Páli Kánonban.

A hagyomány szerint hasonló kérdésekre hallgatott.

Mit jelent ez? És ez szerintem a legfontosabb...

Ezzel segített mindenkit, hogy még véletlenül se valamilyen "fénymásoló utat" járva valaki más istenét találja meg. Bármilyen Istent találhat, bármilyen ürességet találhat, de azt saját magában, saját magából kiindulva, saját élményként fogja megtalálni...
Küzdelmei szellemi nagykorúságához vezették.

Hadd tegyem már hozzá a sajátomat:

Nincs tanító, nincs tanítvány, így tanítás sem lehet. Miért keresed kívül, mi belőled ered?

mentés másként írta...

A gnózis (gnoszisz) görög szó, jelentés ismeret. Az élet legbenső, rejtett magyarázatának ismeretével rendelkezik.Jellemzője, hogy nem önálló tanításként jelentkezik, hanem más vallásokat használ mintegy hordozóközeget.

plumbeus írta...

Meséljél inkább Ron nővér arról hogy mennyi én van a buddhizmusban? Úgy látszik Tarr Dániel néven kéne belépni és azt mondja nincs lélek, az nem baj ha nem Tarr Dániel ugyanazt mondja az nem jó:)

Valóban ha szenvedést okozott a szövegem akkor törjön le a kiskezem, jó?:)

Nővérke, hogy kirekesztő, hogy utasítsuk el az neked ok nekem nem. Aztán hogy ki mekkora én-t próbál betolni a nirvánába az nekem mindegy igazán bocsánat hogy megemlítettem hogy a buddhizmus szerint semennyit.

plumbeus írta...

Ja és kedves Ron nővér figyeljünk jobban az sose árt.

plumbeus írta...

Érdekes hogy többen kérdezik hogy ki vagy mi vagy ha meg az ember megmondja hogy az nincs megértve, kivéve ha Tarr Dániel mondja :))

Milaba írta...

http://pillangoszarnyfestekpor.buddhapest.hu/

Roni írta...

OK, jobban figyelek majd. :)

Mit mondjak az "én"-ről vagy a "lélekről"? "Minden összetett dolog állandótlan, minden összetett dolog szenvedés, minden dolog "nem-én"."

Én jobban szeretem azt a megfogalmazást, h "nem-én", mint azt, h "nincs én".

Pusza! :)

mentés másként írta...

Taccsittam jacsittam acsittam.

plumbeus írta...

Ron

Talán Tarr Dánielhez van szerencsém álruhában?:)
A tudat pedig nem tudat .... mert függő keletkező, legalábbis Zsolt magyarázata szerint.

Ja a kirekesztő kereszténységen belül roppant különböző nézetek vannak istent illetően, éndeszerentim pl isten az örök éntelenséges ööö
na és van vmi jezsuita szakértő aki szerint isten önmagában teljes ellentmondás..úgy hogy csak vigyázz a hibáimmal :))

Ha vita ha nem volt itt egy kis pörgés:)

plumbeus írta...

Illetve a tudat tudat mert nem tudat.

Na mindegy.

mentés másként írta...

Igen ugyanis például egy keresztyén elismerné, hogy az üdvösség más vallások útján is elérhető, azáltal hitének legalapvetőbb, legsajátabb tételével találná magát szöges ellentmondásban.(Ennyit a vallások közti párbeszédről)A keleti vallásokban pedig az ember (csakúgy, mint az egész létező világ) viszonya az „Isten fölötti Istenhez” a maga legsajátabb lényegéhez, legbensőbb valójához, léte középpontjához, alapjához és forrásához való viszonyulással egyenlő. Ez a viszony végső fokon belső ontológiai azonosságot jelent. Az egzisztencia síkján ugyan diszkontinuitás áll fönn az ember és az Isteni között, esszenciális síkon azonban lényegbeli azonosság.Így hirdetheti pl. az Upanisadok híres „TAT tvam asi” (AZ te vagy) mondása az Átmannak a Brahmannal, az individuum természetfölötti énjének a mindenség transzcendens Énjével, a személyes lét alapjának a Lét Teljessége alapjával való azonosságát.
A teista vallások Isten értelmezése alapvetően perszonalisztikus. Nem a „lét mélyét”, hanem a legfelsőbb Lényt értik alatta. Nem mint az egész mindenség legbelsőbb lényegét, hanem mint kívüle és fölötte állót fogják őt fel. Nem mint annak kimeríthetetlen kreatív fundamentumát, hanem mint Teremtőjét, aki kívülről alkot.

plumbeus írta...

Részemről el van ismerve.

A kereszténység fentiek szerint nehezen nevezhető kirekesztőnek. Ott van pl az egyébként toleráns hinduizmus ahová nem lehet betérni, hindunak születni kell, na most ez kirekesztő, de a hindu kultúra ezt a buddhizmussal megoldotta. Enyit a keleti vallásokról.

A zsidó kultúra pedig a keresztényséégel oldotta meg ha nem tudja is hhh

Na minden jót. Tőlem kirekesztő fujj nekem mindegy.

mentés másként írta...

Magam inkább a módszerekre gondoltam,a kirekesztéssel kapcsolatban ha pl egy szellemi út reálizálásának betetőzésének egy hegy megmászását tekintjük,azt mondják hogy pl liftel lehet oda csak feljutni,úgy nem hogy utat vágunk magunknak a rengetegbe vagy mászóvasakat ütünk a sziklába és úgy jutunk fel fokról fokra,vagy egy kényelmes kanyargós ösvényt épitünk.És ugye tudjuk ki áll a liftnél?

plumbeus írta...

Szerintem meg nem árt ha vesszük a szó jelentését, kirekeszt az nem beenged, nem pedig a leghelyesebbnek tart, ami mnden vallásról és minden izmusról elmondható hogy azt gondolja ő tudja a tutit.
És ha azt mondjuk hogy kirekesztő akkor azt mondjuk hogy nem beengedő nem pedig mást,. ha pedig mást gondolunk mint amit mondunk akor hogyna kellene azt megérteni?:) Sajnálatos módon az a buddhista iskola miszerint nem világosodhat meg mindenki szofisztikáltan kirekesztő. Aztán a valós kirekesztés elutasítása a kirekesztésen nem változtat de a vélt kirekesztésen sem.

A buddhizmusnak ugyanúgy követendő módszerei vannak nem pedig a tanítvány hordja a nadrágot. Bizonyos iskolában még botot is kap a hátára, na ennyit a módszertanról:)

mentés másként írta...

A buddhista spiritualitás nem kinyilatkoztatáson alapuló hitrendszer, mint a monoteista vallások, hanem inkább gyakorlati módszer, illetve módszerek összessége, amelyek hatására az ember jobban ráébred figyelem! önmaga és mások egymásra utaltságára, meghaladva szûkös "öntudata" határait. Ahogyan a Buddha mondta: "Jöjj és láss!" A buddhista spiritualitás arra hív föl minket, hogy az embertársainkkal való kapcsolatunkon keresztül egyre mélyebben éljük át önmagunkat.Tehát semmi dogma egymáson és az életben (nyilván az adott hagyomány által kipróbált módszerek!mert a megértés erősitheti a hitet is forditva talán kevésbé igaz tehát nem dogma !segitségével egyfajta "még!szanszárikus aknamezőn gyakorolunk" Tehát az ébredhet fel illetve világosodhat meg aki"akar"aki erőfeszitéseket tesz meg,aki szemlélet módjával erkölcsi etikai hozzáállásával (nemes8 silák )mintegy szituációs helyzetet teremthet megágyazhat ahol ez a szellemi megfordulás transzformáció bekövetkezhet.Tudod nem a vallás a lényeg hanem a vallásos életmód az út.Ha az adott szellemi út tényleg jobb szeretet teljesebb toleránsabb odafordulóbb őszintébb emberré formál bennünket ami a környezetünkre is hatással lehet(kis kő kis hullám sok kő sok hullám) .Nem értem azt a megjegyzésedet hogy szofisztikáltan kirekesztő.Aki pl.saját elhatározásából nem jár futball mérközésre az kirekesztett?Ha egy hindu mestert felkeresi egy európai tanitvány,és látja hogy rendelkezik azokkal a képességekkel "jelekkel" ami az út végig járásához szükséges tanitani fogja.Nem azt mondja hogy nincs hindu útleveled ülj le kettes.(Száz éve talán még igaz volt talán azért mert az akkori embereket korlátozta a megértésben a nyelvi tudás hiánya, felfogó illetve értelmezési képességei nem voltak megfelelőek tisztelet a kivételeknek)Az advaita hagyományra meg különösen nem igaz ez a kirekesztettség.(Ram Tzu).A puding próbája,illetve használjuk inkább talán az alma fogalmát, az hogy beleharapunk.Nem pedig egy alma lexikonnal a hónunk alatt lövöldözünk rá mint egy Tell Vilmos( a mai szekuralizálódótt embert ez jellemzi talán azért mert tulajdonképpen mindenki egyfajta hagyományba születik bele és ez a kabát melegen tart vagy biztonság érzetet teremt tudattalanul is a számukra("jobb útra sem kelni a fólyón kersztül mint eltévedni ki tudja hová sodor bennünket az áramlás?Buddha egy erős zseblámpát ad kezünkbe aminek segitségével rábukkanhatunk arra az eszközöre amivel a tutajunkat elkészithetjük, és vizre bocsájthatjuk".Érdemes a nyilat a tegezbe visszatenni levenni a napszeművegünket a tisztánlátás érdekében megtenni azt a pár lépést az almáig jóizüen beleharapni megkóstólni(Laci milyen szépek a fogaid).És helyet foglalni a meditációs párnánkon.ui:elnézést ha kicsit csapongó voltam.

Yoscha írta...

Több van ebben a hobbitban, mint ami kívülről látszik...


(Egyébként én kérek elnézést. Tar Bence volt a konferencián, bár a Dániel is lehetett volna.)

Roni írta...

Just for fun:

Alan Watts Animated by South Park Creators

plumbeus írta...

Akkor én kérek elnézést:)

plumbeus írta...

Ron

Azt nem merem megnézni gondolom 16 éven felülieknek való, az olyat nem bírom.

Roni írta...

Ja, ez nem South Park-humor, egyszerűen csináltak grafikát Alan Watts előadásának audiójához.

Jókat! :)

plumbeus írta...

Ron

Hát egy megtiszteltetés volt, az ateizmus helyességét illető részletes véleményed kifejtése.
Legalább annyit mondhattál volna:)) hogy nincs első ok mert az önellentmodás. Én meg elmondhattam volna hogy igen de attól hogy valami önellentmondó még nem hamis hanem csak nem ellentmondás mentes és még fordítva is. Arról nem is beszélve hogy a keresztény teológia szerint isten az alapvető ok aztán jönnek a másodlagos okok szóval ilyen értelemben elsődleges nem pedig úgy ahogy azt gondolni szokás.

plumbeus írta...

mentés másként

"Aki pl.saját elhatározásából nem jár futball mérközésre az kirekesztett"

A hínajana szerint hiába határozza el valaki akárki hogy futball mérkőzésre jár és hiába vesz jegyet és áll sorba évtizedekig nem mehet be a stadionba könyörgöm. Hát nem a buddhizmusról beszélünk, már bocsánat?:) Nyugodtan teperhet mindenki de eleve nem mindenki rúghat gólt hát akkor ez miért nem kirekesztés, szemben aztán a mahajánával, miszerint potenciálisan mindenki rúghat gólt?

A dogmákkal is az a helyzet hogy aki nem fogadja el a 4 igazságot az nem (lehet) buddhista, hogy milyen tanításokat kell még elfogadni azt Ron vagy Zsolt tudja megmondani. Ki ne találjuk már hogy a buddhizmus az amit mi képzelünk meg ott aztán gondolok amit akarok csinálok amit akarok és akkor az a buddhizmus, csak mert nincs itt egy buddhista aki közölje hogy nem annyira.

Hindu mesterek nem járják a világot, de még ha járják is amiről nem tudok, hindu az aki hindunak születik aztán jön a többi ember, akik járják a maguk vallási útját a hinduk szerint, már ha a hiduizmusról beszélünk, volt mondjuk két ember akit a hindu papok eleddig hajlandóak voltak hidunak "felkenni", az egyik valami prominenes hindu európai felesége, a kivétel azonban erősíti a szabályt nem gyengíti.
Na és akkor a keresztnység nem kirekesztő tekintve egyrészt hogy kereszténynek nem kell születni, másrészt hogy nem mondja azt hogy a megváltás egy szűk elitnek lehetséges, ahogy a hínajana szerint a megvilágosodás. Egyebekben pedig ne is feszegessük hogy ki mi a kirekesztő mielőtt esetleg tök fölöslegesen összeveszünk, mivel kirekesztés az van szerintem is de nem keresztényileg, és ha nem vagyok is templomba járó meg isten hívő meg ateista attól még a kiresztés kirekesztés a nem kirekesztés nem kirekesztés, ahogy a hegy hegy és a vizek vizek.

Roni írta...

Ja, szerintem az, h nincs első ok, értelmezhető ateizmusként is, teizmusként is, mint ahogyan Te is teszed a posztban.

A hínajánás-mahájánás különbségtétel a "ki rúghat gólt" címszónál nekem nagyon egyoldalú, mert a kérdés itt inkább az, "ki rúghat labdába". És h gól lesz-e belőle, az múlik az illetőn, a játékostársakon + még egy csomó dolgon. A hínajána-metafora akkor az lenne, h "mindegy, h gólt rúgsz-e, lényeg, h pályán legyél, eddzél & együttműködj a csapattársaiddal". A mahájána-metafora meg az, h "mindegy, h gólt rúgsz-e, mert a gól és a többi passzolás közt nincs különbség, csak élvezd a játékot".

Ez most pongyola :), de sztem ez a része sokkal fontosabb, mint a "ki világosodhat meg".

plumbeus írta...

Ron

A nincs első ok annyira nem értelmezhető teizmusként ha következetesek vagyunk úgy tudom, de hát a következetességen túl is van élet:) Én egyszerűen nem tudom hogy van vagy nincs de ez nem zavar úgy tudom.

Igen de ha eleve nem rúghatok gólt akkor mire rúgjak labdába?:)
Na mindeg eljátszadoztam (!)kirekesztés ügyileg :) Szerintem mindenkinek jobb lesz... ha mégegyszer nem nevezi kirekesztőnek a kereszténységet:))

A hindu mestereket illetően tévedtem mert van pl a rojsz rojszos mester Amerikában, de hát nem járhat mindenki gyalog mint Buddha hát hová vezetne (!) az kérem, a nirvánába! hhh

Milaba írta...

Foci? Húúú.m... Micsoda ötlet Hölgyek!

Ez azért kicsit férfias nem?


Na jó... Alakítsuk át...

Mi van, ha nincs középkezdés? Persze játék attól még van. Ha kezdet nincs, csak játék van, akkor vége sincs... Mivel nem lehet újra-kezdés sem.

Tehát, csak játék van.

Vesztes-ség, győztes-ség váltogatja egymást.

MINDEZ CSAK A SZABÁLYOK MIATT ÉS KÖZÖTT... (holott két szabályt már az elején kilőttünk: a középkezdést és azt, ki hozta a labdát.)

Ki az, AKI LÁTJA A SZABÁLYOKAT KÍVÜL-BELÜL és még így is játék számára a játék?

NEM SZENVED AKKOR SEM HA KAP, HA RÚG, HA MELLÉ MEGY... CSAK JÁTÉK VAN...

Roni írta...

Ja, én ilyen fiús csaj vagyok, bár néha szoktam sütit sütni + rajongani Dr House-ért. :) A focihoz nem értek, de tetszett a játékos kép (szabályok, edzés, csapatban együttműködni stb.).

Mielőtt Yoscha megvádol, h csak itt csetelgetek a blogján, lenne egy kérdésem Hozzátok A Buddha Ujjával kapcsolatban.

Gábor felvetette, h össze kellene állítani egy PDF-et a legfontosabb szuttákból.

Kérdés 1: Lenne-e erre igény?
Kérdés 2: Mi alapján válogatnátok ki a legfontosabbakat?

Írjatok A Buddha Ujja lapon található szerkesztői címre (lásd Kapcsolat). Köszi!

plumbeus írta...

Ron

A focit illetően szelektívnek tetszett lennie a hallásának, de nem baj így szeretjük magát.:)
Minden esetre én önmagát elitnek nevező csapatban nem játszok az tőlem a magáé :)

plumbeus írta...

Ron

Igény lenne de ha én 3 olyat olvastam sokat mondok, nem tudok hozzá szólni.

mentés másként írta...

Nem kirekesztő? csak gondolj pl a hugenottákra. kb. 250.000 hagyták el franciaországot.....vajon miért?
És ez csak a legfrissebb az "eretnek" üldőzések körül.Ők melyik elithez tartoztak?

plumbeus írta...

Nem gondolok mert kirekesztő az a vallás ami nem enged be, mert nem születtél olyannak. Ennyi.
Hogy kik mit művelnek egyébként az más kérdés.
Tájékozódjunk esetleg a zen II. világháborút illető szerepéről, mielőtt elhamarkodott kijelentéseket teszünk és azt hiszzük hogy a nyugati ember csúnya a keleti meg szép.