Buddha és az Ateizmus

Buddha nem volt ateista. Gyermekkorától vallásos nevelésben részesült. Síva volt az istene. Megvilágosodását követően sem fordult szembe az által elfogadott és tanult istenekkel. Csak a megvilágosodáshoz nincs szükség istenre. Ez az Ember saját belső egyéni útja által érhető el.
Mi a helyzet a "nyugati tanítványokkal"?
Számunkra sem az agnoszticizmus, sem a teizmus nem járható út. Mivel mindkettő egy az indiaitól merőben eltérő istenképhez viszonyulást fejez kis.
Buddha elnéző lehetett a saját isteneivel szemben. Mivel azok nem követeltek meg kizárólagosságot, így megengedtek rajtuk túlmutató megszabadulást is. Ezzel szemben az Egy Igaz Isten kizárólagos, mert aki nem általa nyeri el az üdvösséget az nem is nyerheti el azt.
Emiatt a nyugati féltekén a keresztény, zsidó hagyományokból jövők nem lehetnek oly toleránsok a istennel, - mint volt Buddha - mert ez az isten kirekesztő. Egy ilyen istenképet nem lehet szép szóval megkerülni, túlhaladni. Ezzel szemben csak az elutasítás lehet a megfelelő válasz.
Így a Nyugati Buddhizmusnak az ATEIZMUST kell képviselnie, míg az istenhez való viszony, és isten szerepe nem válik annyira áttetszővé, hogy már ne okozzon fejtörést a megvilágosodás keresésében.
Míg ez nem jön el, addig viszont kőkeményen a jelenlegi évezredes istenképpel szemben kell meghatározni a saját nézőpontunkat.

Ezért ha kérdenek azt kell mondanod, hogy
- Buddhista vagyok és ateista.
Vagy fordítva...

Két szélsőség

Két szélsőséget kell elkerülni annak (többek között) aki a középúton kíván maradni.

1. Buddha felismerése, tanítása egyetemes.
   
2. Buddha felismerése, tanítása unikális.

Vegyük először az egyetemességet. Közkedvelt nézet, hogy lényegében minden világvallás azonos dolgokról szól. Kerülni a rosszat, tenni a jót, és törekedni valami magasztosabb felé. Ez így még védhető is, mivel tényleg mindenki az által képviselt jó felé törekszik. Viszont a célban és az alkalmazandó eszközökben Mózes, Konfucius, Buddha, Jézus és Mohamed sem értett egyet. Aki azt vallja, hogy ezen tanítások lényege azonos, az magát a lényegi különbségeket nem látja, vagy nem akarja látni. Mondhatjuk persze, hogy az egyetemes emberi kultúra egységes. És ez igaz is, ha a csimpánzok vagy az UFOk kultúrájával vetjük össze. De az emberi kultúrán belül ezek éles töréseket mutatnak, melyek eltérő társadalmakban gyökeresen különböző válaszokat adtak az örök kérdésekre.
Ha Buddhát azonosnak veszünk másokkal akkor egy generál szósszal leöntött valamit kapunk, ami ízében egyetlen összetevőjére sem emlékeztet.

A másik szélsőség, hogy Buddhát és a tanítását unikálisnak tekintjük. Eszerint az általa képviselt tanítás és felébredés más kultúrában, gondolkodók, praxis által elérhetetlen. Eckhart mester tanítása eleve téves, miként upanisádok is, mert nem buddhista terminológia szerint mondták amit mondtak. Ezzel Buddhát és a tanítását kitépjük az emberi kultúrából, a megismerésre törekvés egyetemes ígényéből. Papírmasévá válik a tanítás, mely a valóság sokszínűsége előtt áll mint egy paraván.

Mi hát a helyes út?
El kell fogadnunk, hogy Buddha olyan kérdésekre kereste a válasz, melyre rajta kívül még számosan találtak elfogadható megoldást.
Ugyanakkor nem szabad megfeletkeznünk arról sem, hogy a buddhai út egyedi, mely nem mosható össze más utakkal.
Párhuzamok vannak, de nem aztonosság.
Aki a párhuzamokat tagadja az nem látja a közöset, aki pedig az egyediséget tagadja, az nem látja a különbségeket, melyek egyedivé tesznek minden utat.


Nekünk meg lavírozni kell valahol középen, mert erre tanított aki sem nem egyedi sem nem univerzális...

Izmusok és szabadság

Milaba már megint szólt, és bennem elindult egy folyamat.

Megölik-e az izmusok a szabadságot?
Az izmus valami kötött tanrendszerre utal legáltalánosabban, melyben a kötöttség a lényeg. A kötöttség ellentétes a szabadsággal. A felébredés az izmusok lebontásával jár.
Mégis érdemes egy finom kitételt tenni. A szabadság csak egy rendszeren belül fogalmazható meg. A korátok és a szabadság ugyanazon érme két oldala, miként a nirvána és a számszára is. Csak együtt értelmezhetőek. Számszára nélkül nincs nirvána és fordítva sem. (Így van ez a füsttel és a tűzzel is, ha érted mire gondolok.)
Tehát az izmusok kellenek a szabadsághoz, hogy legyen mit meghaladni tudva a határokat.
Ugyanakkor más és más felébredést eredményeznek a különböző izmusok. A keresztény megvilágosodása más mint a new age-esé, vagy a marxistáé, esetleg a buddhistáé.
A felébredés első lépése, hogy izmust választunk. Mert aki izmust sem választ, annak esélye sincs min felülemelkedni. Neki megmarad a sodródás.

Viszont fontos jól megválasztani az izmusunkat, mert annak tükrében érhetjük el a szabadságot, de míg el nem értük addig annak foglyai vagyunk. Talán a nácizmuson keresztül is elérhető a nirvána, de az odavezető út mocskos, és ha nem sikerül a végére jutnunk akkor csak a mocsok marad halálunkkor.

A buddhizmus szikár és sok lemondással járó út. De kimondott célja, hogy már a elején is jobb emberekké váljunk, még ha célt nem is érjük el (mint sokan mások).
Persze ilyen utat nyújt az összes világvallás, mert a destruktív hozzáállás nem marad fent évezredekig.
(A degeneratív mémek mindig feltűnnek és elenyésznek, míg a pozitívak kiállják az idő próbáját)

Ezért úgy gondolom, hogy két feladata van egy felébredést kajtatónak:

1. Olyan izmust találni mely nem mások legyőzését tűzi ki célul, hanem a magunk felemelését megszentelését.
2. Emellet kitartani mindaddig, míg a korlátokat át nem tudjuk lépni könnyűszerrel anélkül, hogy lerombolnánk.

Ha ezt elérjük, akkor egy izmussal lettünk szabaddá, felébredetté.

Szerzetesek és Világiak

Mozgásba lendült a buddhista blogszféra. Egyre több poszt jelenik meg (ami jó), de bennem érlelődik egy kérdés, miszerint kik és kiknek írnak itt?
A buddhizmusban a kezdetektől két csoport, a Szerzetesek és a Világiak egymás mellett és egymást támogatva voltak jelen.
A praxist, a filozófiai vitákat a szerzetesek képviselték, akik "főállásban" a buddhista út mellett kötelezték el magukat. Míg a lelkes amatőrök (Világiak) hétköznapi nyelven fogalmazták meg, élték meg a tanítást, nem merülve el a filozófiai mélységeiben. Ők kolostorokat tartottak fent, szúpákhoz adták a pénzt és munkaerőt. A Tan terjesztését a szerzetesek vállalták magukra, de az infrastruktúrát, (a hallgatókat, a helyet) a világiak teremtették elő.
Ez a felosztás jól működik immáron 2500 éve.
Viszont a mai buddhista blogszféra valahogy irányt tévesztettnek tűnik, amiként a hazai buddhizmus is. Félállású szerzetesekként féláálású szerzetesekhez szólunk.
Nehéz a helyzet mert nincsenek főállású szerzeteseink és nincsenek világiak sem akik elfogadnák hogy ők (csak) világiak. Mivel nincs lehetőség sem szerzetessé válni, sem teljes értékű világivá aki saját döntése alapján választja az útját. Így félszerzetek vannak. És olyan bloggerek, kik nem tudjá "kire lőjjenek".
Nem hiszem, hogy erős szerzetesi réteg nélkül van esélye a hazai buddhizmusnak. Pláne akkor ha mindenkit műkedvelő szerzetesként definiálunk. Így a kérdések, viták egyszerre lesznek amatőrök és intellektualizálók.

Lehet hogy sikerül kialakítani egy erős és működő buddhizmust szerzetesek nélkül is (bár erre nem ismerek példát), de szerintem bizonyosan nem az az útja, hogy az amúgy világiakat néhanap beöltöztetjük szerzetessé, vagy olyan kérdésekkel problémákkal bombázzuk őket, mely megválaszolása évtizednyi szerzetesi tapasztalatot igényelne más helyen.

Szatti és a Mester

Milabát olvass mert jó!