Szerzetesek és világiak II.

Az előző bejegyzés alapján egyértelműnek tűnik, hogy Buddha és a korai szanga számára a világi közösség kiemelt jelentősséggel bírt. Ez természetes is egy kolduló rendnél, mely önmaga nem intézhette az élelmezését, ruházkodását, pénzügyeit. Mégis a szutták szövegei alapján oly keveset tudhatunk meg erről a háttér infrastruktúráról, hiszen a beszédekben csak Buddha tanításai maradtak fenn.
Mi az ami valószínű kétezer-ötszáz év távlatából?
A világi közösség létszáma többszörösen meghaladta a szerzetesek számát, mert a sokszor említett több ezer koldus évtizedeken át tartó folyamatos élelmezése nem képzelhető el néhány dúsgazdag támogató által. Buddhát és a néhány „sztár” tanítványát természetesen mindenki meg akarta hívni ebédre, de a feljegyzések alapján az egyszerű szerzetesek között sem voltak nagy éhínségek. Őket pedig csak olyanok láthatták el, akik havi, heti egy meghívást nyújthattak. Sok-sok olyan ember kellett tehát, aki keveset adott, de rendszeresen.
A szangának voltak gazdag patrónusai. A nevük fennmaradt. Anáthapindika, Bimbiszára, Viszákhá. Ők jelentős adományokkal járultak hozzá a koldusok mindennapjaihoz. Ligeteket, ruhákat, területeket adományoztak. Megteremtették a további fejlődés alapjait, mivel a „köznép” csak a „működési költségeket” állta.
És bizonyosan volt valamely világi „szervezet”, amely felmérte az igényeket, koordinálta a jótékonyságot. Létére nem sok bizonyíték akad, de ha az akkori világ nem volt gyökeresen más mint a mai, akkor ezen koordináció nélkül jelentős zavaroknak kellett volna lenniük a korai szangában.

Elmondható tehát, hogy a korai szanga mögött egy jól működő világi közösség és szervezetek hálója volt, mely biztosította a „kevesek” hétköznapi szükségleteit, és a fejlődés lehetőségét.