2012. november 2., péntek

Szabó Lőrinc: Buddha az éjszakai háremben

   Szabó Lőrinc buddhista tanulmányokat is folytatott, amelyek eredménye több buddhista vonatkozású vers is volt. Ezek közül talán az egyik legfelkavaróbb A kurtizán prédikációja, amit már tavaly májusban lehetett olvasni egy másik bejegyzésben, és hozzá Szabó Lőrinc önvallomását magáról a versről és a buddhizmushoz való viszonyáról.

Buddha a háremben (díszítés az Amarávatí Sztúpa korlátján)
   Egy másik verse, ami egy fordítás, Buddha az éjszakai háremben, az ifjú Sziddhártha (vagy páli alakban: Sziddhattha) otthonából való eltávozásának egy fontos mozzanatát mutatja be. Eredetileg Asvaghósa Buddha-eposzából való ez a rész, ami itt Szabó Lőrinc fordításában olvasható. Az i.sz. 1. században keletkezett, szanszkrit nyelvű mű teljes egészében hozzáférhető magyarul, Vekerdi József fordításában: Asvaghósa: Buddha élete (Buddhacsarita).
    Sziddhattha otthonából  remeteségbe távozásának leírását, illetve a remeteségbe távozásának okait egy valószínűleg ennél korábbi, páli forrásból  ITT lehet olvasni A Buddha Ujján, szintén Vekerdi József fordításában.

Szabó Lőrinc:
Buddha az éjszakai háremben

… Félmeztelen hevertek ott, a
zeneszerszámok mellett, hanyatt, arcon,
keresztűl-kasúl, kábultan, ahogy
rájuk csapott az álom, háttal-arccal
egymásra dőlve, összegyűrve-gyúrva,

szakadékba szórt hullák; nyakukon
lánccá feszült a hurkos gyöngysor; izzadt
ruhájuk nyakig csúszott; úgy hevertek,
mint akiket ájulásig botoztak
vagy mint letört és elhervadt virágok.
Némelyik falnak esett, ez az ablak
párkányát fogta, az dermedt halottként
nyult el a padlón; félig vagy egészen

nyitott szájukból a nyál mocska csurgott;
hajukat vad rendetlenség kuszálta,
mint az őrültekét; arcukba fonnyadt
koszorúk dúlt szemete-dísze csüngött;
kar kart ölelt és lábat, összevissza,
és az egyik mosolygott és a másik
a homlokát ráncolta és nyöszörgött.
A szép királyfi elnézte sokáig

az alvókat, s megszólalt: „Az imént még
oly gyönyörűek voltak, úgy kacagtak,
a szivük táncolt, hangjuk, mint a csengő,
s testük rózsa volt, szemük nevető láng!
Milyen mások most! Rútak, undorítók!
Ha ilyenek a nők, hogy lehet akkor
szeretni őket és bízni a húsban?
Hazug szépség ez, mámor, képzelődés,
csak a vágy mérgezi vele a férfi
lelkét és agyát! Ráébredtem az
Igazságra, és itt hagyom örökre
a test s a Látszat csillogó világát!"

Nincsenek megjegyzések: