2008. április 11., péntek

Közügyek

Az elmúlt napokban két esemény foglalkoztatott ahogy a közélet nagy részét is. Ez Kína Tibet politikája, és a hazai nácik elleni civil fellépés.
Azt hiszem, hogy a magyar buddhistáknak és főleg a közösségeknek, egyházaknak egyértelműen hallatniuk kellene a hangjukat a kérdésekben.
Miért fontos az egyértelmű és megfelelően artikulált véleménynyilvánítás?
Legfőként azért, mert mindkét kérdésben vastagon érintettek vagyunk.
A nácik (nevezzék magukat bárminek) vallási, kulturális, etnikai alapon próbálják diszkriminálni honfitársainkat. Most a zsidók, cigányok vannak soron, de bármikor megtörténhet, hogy az istentagadókat, buddhistákat, vagy bármely más közösséget tekintsenek célpontnak. A kínai kormányzat pedig már jó ideje korlátozza a tibetiek vallásgyakorlását, etnikai kisebbségbe szorította őket saját földjükön, véres megtorlással válaszol a jogos autonómia igényekre. Tehát a tibetiekkel az történt amit mi itt nagyon el akarunk kerülni a saját hazánkban.
Persze jogosan merül fel, hogy ezekkel szemben/ ezek mellett minden jóérzésű demokratának fel kell szólalnia. Mégis azt hiszem, hogy kifejezetten buddhistakén, buddhista közösségekként megnyilvánulni is fontos, mégpedig azért, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, hogy "vannak itt buddhisták" és a társadalom integráns, megkerülhetetlen részeként akarnak jelen lenni a közéletben.
Zsidónak, cigánynak, buddhistának lenni nem magánügy ha nácikkal kerül szembe az ember...

Magyarok a nácik ellen

7 megjegyzés:

Roni írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Roni írta...

Bocs, nem volt jó a link az előbb.

Szóval, Csögyal a MaNcsban

Névtelen írta...

Mai hír, hogy a kínaiak szerint a tibetiek veszélyesebbek mint Oszama bin Láden, vagy az al-Kaida. Kemények.

A legdúrvább ebben, hogy a terrorkártya igen jól kijátszató, még ha teljesen alaptalan is.
Félek, hogy az olimpia után megintul a terror elleni kűzdelem, melyben a mecserek helyét a buddhista kolostorok veszik át.
Méginkább "radikális szerzetesekről" fognak szólni a híradások, és ez előbb-utóbb meg is szüli a tényleges ellenállást.

Ez pedig rossz hír mindenkinek, mert ha bármi módon összekapcsolhatóak lesznek a buddhisták és a terror akárcsak egy kisebbség fejében, akkor az itt nálunk is megnehezíti a buddhizmus elfogadását, térnyerését.

Unknown írta...

Szerintem nagyon-nagyon félrevezető dolog a két témát egy lapon emlegetni, és még ennél is rosszab összemosni. Hogy jönnek össze a kicsi, elszeparált, néha meg egyszerűen "lenácizott" csoportok és egy elnyomó világhatalom? Úgy írsz, mintha a kettő hasonló horderejű, hasonló jellegű lenne... nem beszélve arról, hogy nálunk maga a "nácizás" is politikai eszköz.

Névtelen írta...

Lehet hogy igazad van.
Tényleg nem azonos horderejű a két dolog. Viszont az attitűdöt hasonlónak látom, melyben valakiket pusztán a származásuk/vallásuk alapján akarnak elnyomni vagy nyomnak el.

Véleményem szerint kicsiben nem szabad hagyni elfajulni a dolgokat, mert míg a lokális problémáinkat kezelhetjük, addig egy világhatalom ellen már csak Free Tibet zászlókkal lehet vonulni, ami valljuk be nem túl sok.

Roni írta...

Váncsa az ÉS-ben az olimpiáról

Levente Bakos írta...

Egyet értek Napsugárral. Nagyon nem szerencsés a két dolog összekapcsolása.