2017. szeptember 22., péntek

Vipasszaná meditáció 2. rész


(vissza az 1. részre)


Elvonulás és sétáló meditáció

25. Ha valaki elvonulásra szeretne menni, mire számítson?
Elvonulások során az ülő meditációs időszakokat váltogatni szokták az előírás szerint végzett sétáló meditációval. Mindkettőt célszerű körülbelül ugyanannyi ideig végezni egymásután a nap folyamán.

26. Mennyi ideig tart egy-egy sétáló meditáció?
Egy órás szokott lenni, de 45 perc is elfogadható.

27. Milyen hosszú ösvényen végzik a sétáló meditációt?
Körülbelül 20 lépésnyi sávot szoktak választani, amin aztán lassan fel-alá járnak.

28. A sétáló meditáció hasznos-e a napi életben?
Igen. Ülő meditáció megkezdése előtt egy rövid ideig – mondjuk 10 percen át - szabályosan végzett sétáló meditáció segít fókuszba hozni az elmét. Ezenkívül a sétálás valamennyire hasonlít a test elmozdulásaira a normál napi tevékenységeinkben, így könnyebben fejleszthetjük ki az éberséget (szati) a mindennapos dolgaink végzése során.

29. Milyen mentális minőségek fejlődnek sétáló meditációban?
Segíti az éberség (szati) egyensúlyát és precizitását/pontosságát és a koncentráció (szamádhi) tartósságát.

30. Fel lehet ismerni a Tan (dhamma) legalapvetőbb jellemzőit sétálás közben?
Igen, sétálás közben is fel lehet, sőt, akár a megvilágosodás is elérhető.

31. Van-e hátránya annak, ha nem végzünk sétáló meditációt ülés előtt?
Az a gyakorló, aki nem végez sétáló meditációt azelőtt, mielőtt leül, olyan, mint egy autó lemerülő akkumulátorral. Leülés után nehézségei lesznek az elme motorjának beindításánál.

Sétáló meditáció és a mozdulatokra való odafigyelés

32. Sétáló meditáció során mire figyelünk?
A meditáció során a sétálás folyamatára helyezzük a figyelmünket.

33. Ha gyorsan sétálunk, hová helyezzük éberségünket?
Ha viszonylag gyorsan lépkedünk, akkor a láb mozgását címkézzük fel mentálisan: “bal, jobb, bal, jobb”, és arra használjuk éberségünket, hogy a láb környéki területeken kövessük aktuális érzéseinket.

34. A lassabb sétánál mire figyeljünk?
Ebben az esetben mindkét láb emelésére, előremozdulására és földre való helyezésére figyeljünk.

35. Akár lassan, akár gyorsan sétálunk, hová irányítsuk az elménket?
Mindegyik esetben csakis és kizárólag a sétálás által okozott érzésekre.

36. Ha elérünk a sétálóösvény vagy sáv végére, mit tegyünk?
Figyeljünk fel arra, hogy mi történik akkor, amikor megállunk az ösvény végén, amikor nyugalomban ott álldogálunk és amikor megfordulva ismét sétálni kezdünk visszafelé.

37. Figyeljük-e a lábfejünket?
Ez nem szükséges, csak abban az esetben, ha valamilyen akadály van a földön. A lábfej képének elménkben való megjelenítése nem segít a tudatosság fenntartásában. Magukra az érzésekre kell fókuszálni, amelyek azonban nem vizuálisak.

38. Mit fedezhetünk fel, ha a sétáláskor keletkezett érzésekre fókuszálunk?
Sok ember számára lenyűgöző felfedezés az, amikor képessé válnak a fizikai tárgyak tulajdonságainak – könnyedség, csiklandósság, hidegség, melegség - tiszta, egyszerű, minden mástól mentes észlelésére.

39. Úgy általában, hogyan figyeljünk a sétálásra?
A sétálást alapvetően három elhatárolható mozdulatra oszthatjuk: a láb emelésére, mozgatására és lehelyezésére.

40. Hogyan pontosíthatjuk az éberségünket?
Ehhez egyértelműen határoljuk el a mozdulatokat egymástól, és készítsünk finom mentális címkét minden mozdulat kezdetén. Legyünk biztosak abban, hogy éberségünk pontosan és erőteljesen követi az elejétől a végéig. Egy apró, de fontos tényező, hogy a lehelyezési mozdulatot már akkor kezdjük el címkézni, amikor a láb lefelé kezd mozdulni.

41. Mennyire fontos a meditációban a hétköznapi fogalmak ismerete?
Nézzük, például, a “lábemelést”. Tudjuk a hétköznapi nevét, de a meditációban a hétköznapi, hagyományos fogalmak mögé kell hatolnunk. Meg kell értenünk a lábemelés egész folyamatának valódi természetét, ami az emelési szándékkal kezdődik, és folytatódik a teljes tényleges folyamattal, amelyben többféle érzés keletkezik.

42. Mi történik, ha a tudatos odafigyelésben túl erős vagy túl gyenge az erőfeszítésünk?
Ha túl erős, akkor túlfutunk az érzésen. Ha túl gyenge, akkor nem éri el a célt.

A belátás és a koncentráció kifejlesztése

43. Mi történik, ha az erőfeszítésünk kiegyensúlyozott?
A precíz és pontos mentális cél segít egyensúlyban tartani az erőfeszítést. Amikor az erőfeszítés kiegyensúlyozott és a cél precíz, az éberség szilárd alapot talál a tudatos figyelem tárgyán.

44. Milyen mentális tényezőknek kell jelen lenniük ahhoz, hogy a koncentráció kifejlődjön?
Három tényező jelenlétében fejlődik ki a koncentráció: erőfeszítés, pontosság, éberség.

45. Mi a koncentráció?
A koncentráció (szamádhi) nem más, mint az összeszedett elme, amely egyhegyű vagy egypontú (ekaggata-citta). Három fő jellemzője van: tisztaság, szilárdság vagy stabilitás és aktivitás vagy cselekvéskészség.

46. Mit veszünk észre, ahogyan egyre közelebbről figyeljük a lábemelő folyamatot?
Ahhoz hasonlít ez az egész, mintha hangyavonulást néznénk. Távolról a hangyák sorfala egységes fekete csíknak tűnhet, de közelebbről figyelve vibrálást és remegést látunk.

47. És ha még közelebb kerülünk, mit látunk?
Még közelebbről nézve a sorfalat, látjuk, hogy hangyák egyedeire bomlik, és hogy az egységes sorfalról alkotott képünk csak illúzió. Ekkor már a valóságnak megfelelően észleljük a hangyák sorfalát, amelyben egyik hangya vonul a másik hangya után.

A belátás folyamata

48. Tulajdonképpen mi a “belátás”?
A “belátás” egy mentális tényező. Amikor valóságnak megfelelően látjuk, például a lábemelő folyamatot a kezdetétől a végéig, a tudatosság mentális tényezője vagy minősége – azaz a “belátás”- egyre közelebb kerül a megfigyelés tárgyához. És ahogyan egyre közelebb kerül a belátás, annál tisztábban lehet látni a lábemelő folyamat valódi természetét.

49. Mi a belátás folyamata?
Bámulatra méltó tény az emberi elmével kapcsolatban az, hogy amikor belátás keletkezik, és a vipasszaná/belátás meditáció révén egyre mélyül, akkor a létezés igazságának sajátos nézőpontjai hajlamosak meghatározott sorrendben feltárulni. Ez a sorrend a belátás folyamata.

50. Melyik az a belátás, amit a meditálók általában először megtapasztalnak?
A meditálók felfogják - nem intellektuálisan vagy értelmük által, hanem teljesen intuitív módon -, hogy az a folyamat, mint amilyen a lábemelés, olyan elkülöníthető mentális és anyagi jelenségekből tevődnek össze, amelyek párban állnak egymással. Az anyagi jellegű fizikai érzések a mentális jellegű tudatos odafigyeléshez kapcsolódnak.

51. Mi a második belátás a belátás klasszikus folyamatában?
Már kezdjük felfogni a mentális események és fizikai érzések egész sorozatát, és tisztán látjuk a feltételességet, ami összekapcsolja az elmét az anyaggal. Látjuk azt a közvetlen egymásutániságot, ahogy az elme hat az anyagra, amikor felemelni szándékozunk a lábunkat, és ez kezdeményezi a mozdulat fizikai érzését.
És látjuk az anyagot az elmére hatni, amikor a tűző napsütés forróságának fizikai érzése azt a vágyat kelti bennünk, hogy sétáló meditációnkat árnyékos helyen folytassuk.
Az ok és okozatba való belátás a létezési formák széles választékát adhatja. Ennek ellenére, amikor a belátás megjelenik bennünk, az életünk egyszerűbbnek látszik számunkra, mint valaha előtte volt. Mert észrevesszük, hogy az életünk nem több, mint mentális és fizikai okok és okozatok láncolata. Ez a második belátás a belátás klasszikus folyamatában.

52. Mi a belátás következő szintje?
Ahogy kifejlesztjük a koncentrációt (szamádhi), még mélyebben belátjuk, hogy a lábemelés jelenségének folyamatai átmenetiek és személytelenek, egyik a másik után keletkezik és fantasztikus sebességgel elmúlik. Majd újra keletkezik és újra elmúlik.
Ez a belátás következő szintje, a létezés következő jellemzője, amit a koncentrált éberség képes lesz közvetlenül belátni: senki sincsen amögött, ami történik; a jelenség üres folyamatként keletkezik és elmúlik, az ok és okozat törvényének megfelelően. A mozdulatnak és a szilárdságnak ez az illúziója olyan, mint egy mozi. Átlagos megfigyelőnek szereplőkkel és tárgyakkal telinek tűnik, egy valódi világ látszatát keltve. De ha lelassítjuk a mozifilmet, látni fogjuk, hogy valójában elkülöníthető, mozdulatlan filmkockákból áll össze.

(vége)
Ez az interjú Szajádav U Panditával a Nibbana.com oldalon jelent meg először.


2017. szeptember 17., vasárnap

Vipasszaná meditáció 1. rész

Az elmúlt években több bejegyzést is írtam a buddhista meditációk különböző formáiról. Arról, hogyan vizualizáljunk, a hat elem gyakorlatról, a könyörületesség fejlesztéséről, a szeretet fejlesztéséről. Ebben a bejegyzésemben azt írom le, hogyan végezzük a vipasszaná vagy belátás meditációt – minden buddhista meditáció alapját – a néhai vipasszaná mester, Szajádav U Pandita tanításai alapján.

A vipasszaná vagy belátás meditáció lényege, hogy önmagunkat, a különböző érzéseinket folyamatosan fenntartott tudatos éberséggel figyeljük, akár egész napon keresztül is. Ezáltal végérvényesen meglátjuk a létezés igazi természetét.
Úgy vélik, hogy ezt a fajta meditációs formát maga Buddha tanította először, és bár többféle speciális változata lehet, ez minden buddhista meditáció alapja.
Szajádav U Pandita

A vipasszaná a legelterjedtebb meditációs gyakorlat Srí Lankán és Délkelet-Ázsiában. A huszadik század elején e meditáció korai formájának felélesztése a burmai tiszteletreméltó Mahászi Szajádav vezetésével történt. Mahászi Szajádav  később híressé vált tanítványa, Szajádav U Pandita, 1955-től 1982-ig tanított a Mahászi Szászana Jeiktha központban. U Pandita 1990-ben Mahászi Szajádav módszerét vitte tovább, amikor megalapította Panditáráma nevű kolostorát a burmai Rangon-ban. A vipasszaná meditáció egyik nagy vezető megújítója és tanítója volt. Sok meditációs központot hozott létre szerte a világban.



Hol és hogyan üljünk?

1. A meditációhoz milyen hely a legalkalmasabb?
Buddha eredetileg azt javasolta, hogy erdőben, fa alatt, egyébként azonban bármilyen csendes hely megfelelő a meditációhoz.

2. Hogyan üljön a meditáló?
Nyugodt, kényelmes tartásban, a lábait keresztezve.

3. Hogyan üljenek azok, akiknek hát-vagy derékproblémái miatt nehézkes az ilyen jellegű ülés?
Ha a keresztezett lábbal való ülés nehézkes vagy kellemetlen volna, akkor másfajta ülőhelyzet is elfogadható. A háttáji problémákkal küszködők széket is használhatnak. Azonban mindegyik esetben egyenes háttal üljünk, a padlóhoz viszonyítva derékszögben, de nem túl mereven.

4. Miért jó, ha egyenesen ülünk?
Azért célszerű így ülni, mert a púposan vagy hajlottan tartott hát elég hamar fájdalmat fog okozni. Ezenkívül az a fizikai erőfeszítés, hogy támasz nélkül egyenesen tartsuk magunkat, energiát ad a meditációs gyakorláshoz.

5. Miért fontos egyáltalán testtartást választani?
Ahhoz, hogy az elménk nyugodt legyen, a testünknek is nyugodtnak kell lennie. Ezért fontos, hogy olyan testhelyzetet válasszunk, amelyik hosszabb időn keresztül is kényelmes.

A meditáció alatti légzés

6. Mi következik azután, hogy leültünk?
Hunyjuk be a szemünket, és figyelmünket összpontosítsuk a hasunkra. Lélegezzünk normálisan  – ne befolyásoljuk a légzésünket –, ne lassítsuk le és ne gyorsítsunk rajta. Csak a szokásos légzésünket végezzünk.

7. Mit figyelünk, amikor belélegzünk és amikor kilélegzünk?
Bizonyos érzéseket figyelünk, ahogyan belégzés során a hasunk emelkedik, és ahogyan kilégzés során a hasunk süllyed.

Figyelem kialakítása

8. Hogyan összpontosítsunk?
Legelőször is, legyünk biztosak abban, hogy az elménk képes a folyamatok összességére fókuszálni. Figyeljünk fel minden érzésre a legelejétől kezdve, ami a has emelkedésével összefüggésben keletkezik. Tartsunk fenn töretlen figyelmet az emelkedés közepén és végén. Aztán fókuszáljunk a hasunk süllyedő mozgásának érzésére a kezdetétől fogva a közepén át, egészen a süllyedés végéig.
Bár a hasunk emelkedését és süllyedését most úgy írtuk le, mintha lenne kezdete, közepe és vége, ezt csak annak érdekében tettük, hogy rámutassunk arra, hogy a figyelmünknek folyamatosnak és alaposnak kell lennie.
Semmiképpen sem szándékozunk ezt a folyamatot három részre törni. Úgy kell tekinteni minden egyes mozzanatra a kezdettől a végéig, mint egy  teljes, egész folyamatra. Nincs szükség arra, hogy túlösszpontosított figyelemmel lessük magunkat, azt keresve, hogy hol kezdődik és hol végződik a has emelkedése és süllyedése.

9. Miért fontos ebben a meditációban, hogy meglegyen az éberség (szati) és az összpontosítás (szamádhi) is?
Azért fontos, mert ekkor az elme közvetlenül és erőteljesen tud találkozni az érzéssel.

10. Milyen módja van annak, hogy segítsük a precíz éberséget és az összpontosítást?
Egyik lehetőség az, hogy lágy mentális megjegyzéssel illetjük a figyelem tárgyát, megnevezve az érzést azáltal, hogy kimondjuk a szót finoman és halkan magunkban, mint például a hasunk “emelkedik, emelkedik...” és “süllyed, süllyed...”

11. Amikor az elménk vándorolni kezd, mit tegyünk?
Figyeljük az elménket, és legyünk tudatában annak, hogy gondolkozni kezdtünk!

12. Hogyan tudjuk megtisztítani az éber figyelmet a gondolkodástól?
Jelöljük meg a gondolatot magunkban azzal a szóbeli címkével, hogy “gondolkodás”, és térjünk vissza a has emelkedéséhez és süllyedéséhez.

13. Vajon lehetséges-e teljes mértékben csak a has emelkedésére és süllyedésére fókuszálni egész idő alatt?
Mindazon erőfeszítés ellenére, amit teszünk, senki nem képes teljes mértékben fókuszban maradni örökké. Előbb-utóbb elkerülhetetlenül megjelennek más dolgok is, és azok válnak meghatározóvá. Ezért a meditáció területe kiterjed minden tapasztalásunkra: látványokra, hangokra, szagokra, ízekre, a test érzéseire és az elme tárgyaira, például az elképzelésekre vagy érzelmekre. Amikor bármelyik ezekből a tárgyakból megjelenik, egyenesen fókuszáljunk rájuk és magunkban nevezzük meg egy enyhe szóbeli címkével.

Gyakorlás alatt

14. Ha egy dolog annyira megragadja a figyelmünket, hogy elvonja azt a hasunk emelkedéséről és süllyedéséről, mit tegyünk?
Az ülő meditáció végzése közben ezt a tárgyat egyértelműen meg kell jelölnünk. Például, ha valamilyen hangot hallunk meditációnk során, tudatosan irányítsuk a figyelmünket a hangra, amilyen hamar az keletkezik vagy azt észrevesszük. Legyünk tudatában annak, hogy egy hangot hallunk, és azonosítsuk be tömören a lágy, belső szóbeli címkével “hallás, hallás”. Amikor a hang elhalkul és/vagy már nem annyira meghatározó, figyelmünkkel térjünk vissza a hasunk emelkedéséhez és süllyedéséhez. Ez az alapelv követendő végig az ülő meditáció során.

15. Hogyan “gyártsunk” szóbeli címkéket?
Ehhez nem szükséges összetett nyelvezet, a legjobb egy egyszerű szó. A szemekkel, fülekkel, nyelvvel kapcsolatos érzésekre használjuk azt, hogy “látás, látás...” vagy “hallás, hallás...” vagy “ízlelés, ízlelés...”

16. Milyen módszerrel jelöljük meg a testérzetet?
A testérzetre használhatunk valamivel leíróbb kifejezéseket is, mint például “melegség”, “nyomás”, “keménység” vagy “mozgás”.

17. Hogyan címkézzük fel az elménkben megjelenő dolgokat?
Annak ellenére, hogy az elme tárgyai zavarba ejtően változatosnak látszanak, valójában mindegyiket be lehet őket sorolni néhány egyértelmű kategóriába, mint amilyen a “gondolkodás”, “képzelődés/ábrándozás”, “emlékezet”, “tervezés” és “elképzelés”.

18. Mi a címkézés értelme?
A címkézési technika nem a szóbeli képességeink erősítésére szolgál. Hanem arra, hogy segítségével világosan észleljük azt, hogy éppen akkor mit tapasztalunk, anélkül, hogy belemerülnénk a tapasztalás tartalmába. Erősíti a fókuszálást (szamádhi) és az éberségünket (szati).

19. Milyen tudatos megfigyelést végzünk a meditációban, és miért tesszük ezt?
A meditációban az elme és a test mély, tiszta, precíz tudatos megfigyelését végezzük. Ez a közvetlen megfigyelés mutatja meg nekünk a valódi igazságot életünkről, és feltárja a mentális és a fizikai folyamatok valóságos természetét.

A meditáció végén

20. Körülbelül egy órányi üldögélés után a meditációnk véget is ér?
Nem szükséges véget vetni a meditációnak egy órai ülés után. Folyamatosan lehet tovább folytatni egész nap.

21. Hogyan álljunk fel az ülő meditációból?
Amikor a hosszú üldögélés után fel akarunk állni, óvatosan tegyük ezt meg azzal a szándékkal kezdve, hogy ki akarjuk nyitni a szemünket. Így azt mondjuk magunkban: “szándék, szándék” ; “szemnyitás, szemnyitás”. Éljük át a szándék mentális élményét és a szemünk kinyitásának érzését. Ettől a pillanattól fogva precízen folytassuk a címkézést és tudatos megfigyelést, a testünk helyzetének minden változását egészen addig a pillanatig, amíg felállunk és elkezdünk sétálni.

22. Az ülésen és a sétáláson kívül még mire figyeljünk oda tudatosan a nap folyamán?
A nap folyamán minden más testi aktivitásra is tudatosan oda kell figyelnünk és mentálisan megneveznünk. Ilyenek amikor kinyújtjuk vagy behajlítjuk a karunkat, megfogjuk a kanalat, felvesszük a ruhát, megmossuk a fogunkat, nyitjuk vagy csukjuk az ajtót, becsukjuk a szemünket, eszünk, és így tovább. Minden tevékenységet figyeljünk meg tudatosan, és jelöljünk meg lágy
mentális címkével.

23. Van-e nap folyamán olyan időszak, amikor pihentetjük az éberségünket?
Az alváson kívüli időszakban egész nap próbáljuk meg fenntartani a folyamatos éberséget.

24. Ez elég nehéz dolognak tűnik.
Csak az elején nehéz, később már nem lesz az, mert automatikussá válik. A lényeg, hogy tudatosan figyeljünk meg mindent és jelöljük meg.

2017. szeptember 4., hétfő

Mit jelent az a kifejezés, hogy a Tan kerekének háromszori megforgatása?


Dr. Alexander Berzin: A Dharma kerekének háromszori megforgatása
 
A mahájána buddhizmusban Buddha tanításaival kapcsolatban létezik egy kifejezés: “a Dharma/Tan kerekének háromszori megforgatása” vagy “a Dharma továbbadásának három köre”. Mindegyik forgatás vagy kör különböző helyszínen és különböző időben történt Buddha életében, bár későbbi tudósok, mint például Congkapa, a hármat tartalmukban különböztetik meg, nem annyira időrendi sorrendjük által.
 
Az átadás első köre
Az átadás első köre Iszipatanában, az Őzek ligetében történt. Buddha oda ment rögtön azután, hogy megvilágosodott, és az első tanítást ott adta öt remetetársának. Ebben belátásának alapjait fektette le: a négy nemes igazságot. Ezek pedig a szenvedés/stressz megléte, a stressz valódi oka, a stressz megszüntetésének valódi lehetősége és a helyes ösvény vagy az elme útja, amely elvezet a valódi megszüntetéshez, és ahhoz, amelyek következnek belőle.
 
A buddhizmusban nagyon sokszor használják a “nemes” szót. Több kifejezésben is szerepel: “négy nemes igazság”, “nemes nyolcrétű ösvény”, “nemes tanítványok”, “nemes keresés”, stb.
A “nemes” az eredeti páli nyelvű szövegekben található “árja” szó fordítása, amelyik az “árja” kifejezésből származik. Az árják indoeurópai népcsoport, akik Közép-Ázsiában laktak, és körülbelül 2000 évvel időszámításunk előtt hódították meg Indiát, és önmagukat a helyi törzsek és kultúra fölött felsőbbrendűnek nyilvánították.
 
A buddhista tanításokban az “árja” – nemes tanítvány-  egy helyes és valódi belátással rendelkező lény, olyan valaki, akinek nem-fogalmi szintű ismeretei vannak erről a négy nemes igazságról. És amelynek tényszerű voltát egy árja nem-fogalmi szinten igaznak lát, ugyanakkor az átlagemberek és a más indiai filozófiai rendszerek követői egyáltalán nem véltek/vélnek igaznak.
 
Érdekes, hogy bár Buddha tanbeszédeiben az “árja” kifejezést használta, ami társadalmi szinten a nemesség egy tagját jelentette, az általa létrehozott tanítványi közösségben mégis eltörölte a kasztrendszert és a hierarchikus felépítést. Ennek ellenére azt, aki nem születésen vagy klánhoz tartozáson vagy rasszon alapuló buddhista árjává lett, semmi sem jogosította fel politikai hatalomra vagy gazdasági státuszra; ez “csupán” egyfajta szellemi rangot jelentett. Éppen emiatt Buddha azért használta ezt a kifejezést, hogy jelezze, azok, akik felismerték ezeknek a tényeknek a valódiságát, kiemelkednek a tömegből, olyan módon, hogy örökre megszabadították magukat a szenvedések bizonyos szintjétől.
 
Emellett, az őzeket általában békés, kedves jószágnak ismerik. Azáltal, hogy az Őzek parkjában tanított, Buddha szimbolikusan jelezte, hogy megértvén a tanításait, el lehet jutni egy szenvedéstől mentes, békés állapotba.
(Több tudós szerint nem a négy nemes igazság volt Buddha legelső tanítása. Erről ITT írtam egy bejegyzést. A ford. megjegyzése)
 
Az átadás második köre
Buddha tanításainak második körének átadása a Keselyűcsúcs-hegyen történt, ami Magadha királyságban van, nem messze annak fővárosától, Rádzsagahától. Ez Buddha életének egyik különösen nehéz időszakában volt: háború dúlt szülőföldjén, Szakjában (Szakkában); és Magadhában a trónörökös herceg börtönbe vetette saját apját, elbitorolta a trónt és halálra éheztette apját. Ekkortájt történt az is, amikor Dévadatta, Buddha unokatestvére megpróbálta Buddhát megölni és szakadást előidézni a tanítványi közösségben.
(Dévadattáról két bejegyzést írtam, ITT és ITT. A ford. megjegyzése)
Ráadásul, amikor Buddha éppen úton volt Magadhába, megrágalmazták Vaddzsíban, így elment, hogy Keselyűcsúcs-hegy barlangjában éljen.
 
A tanítás átadásának második köre elsődlegesen azzal a témával foglalkozik, amivel később a pradzsnyáparamitá - ”bölcsesség tökéletesítése” – szútrák is. Azaz az üresség témájával és a megkülönböztető éberségből nyert fokozatokkal. Az üresség a stabil, önálló, ‘én’ létezésének teljes hiánya. Bár minden önállónak, okoktól és feltételektől függetlennek tűnik, a képzeletnek ez a kivetése nem felel meg a valóságnak. Ahhoz, hogy elnyerjük a megszabadulást és a megvilágosodást, szükségünk van arra, hogy meglássuk a különbséget a képzelőerő és valóság között. Meg kell tapasztalnunk az üresség nem-fogalmi szintjének tényszerű voltát.
 
E tanítás átadása Buddha életének ennek a szakaszában válik érthetővé. Annyi borzasztó dolog történt személyesen vele és a környezetével, hogy a tanítványi közösségnek szüksége volt egy olyan módszerre, amely megmutatja, hogyan lehet feldolgozni ezt a sok negatív élményt. Az üresség megértése segített nekik abban, hogy ebben a nehéz helyzetben talpra állhassanak, és megértsék, a háború és egyéb tragédiák nem önállóan létező szilárd szörnyetegek, hanem számos okból és feltételtől függően keletkező folyamatok részei. Ha ebből a szemszögből nézzük az átadás második körét, akkor az ürességről szóló tanítás Buddha életének ezen a pontján különös jelentőséggel bír.
 
Az átadás harmadik köre
Az átadás harmadik köre Vészálíban, a Vaddzsí köztársaság fővárosában volt. Buddha számos alkalommal járt oda-és vissza Vaddzsín keresztül, amikor Kószala és Magadha között vándorolt. Itt történt az, hogy végre beleegyezett abba, hogy nők is csatlakozhassak a tanítványi közösséghez.
Vaddzsí szegény köztársaság volt, ezért nem véletlen, hogy a nők felvétele a közösségbe egy olyan egyenlőségre törekvő környezetben teremtődött meg, ahol a vezető szerepben lévő, konzervatív papok kasztja nem volt annyira erős.
 
Kétféleképpen lehet leírni a tanítások harmadik körének tartalmát. Az egyik a mahájána irányzat csittamátra – ‘csak elme’-  iskolájának tanításaira utal. Ennek az iskolának fő filozófiai nézete szerint a jelenségek és a mentális tényezők, amelyekkel észleljük ezeket, nem különböző forrásból származnak. Hanem mind ugyanabból ered – egy karma magból vagy a tudatban elraktározott hajlamból. Emiatt az elme saját magából kiindulva mindent szubjektíven értelmez. Tehát, amikor két ember néz valamit, például a frissen létrehozott női tanítványi közösség egyik új tagját, akkor nincs közös nevező vagy objektív személy, akit mindketten egyformának látnak. Mert az, ahogyan a női tanítvány megjelenik mind a két illetőben, a néző elméjének tudati hajlamából keletkezik. Éppen emiatt, ha valaki ezt a női tanítványt nem helyes módon nőnek látja, az nem objektív valóság, csak a személy szubjektív nézete.
 
A másik értelmezés szerint Buddha ekkor tanított a buddha-természetről, arról a veleszületett tényezőről, amely mindenkiben megvan, és amely lehetővé teszi, hogy bárkiből megvilágosodott Buddha váljon. Emiatt minden élőlény egyenlő, férfiak és nők egyaránt.
A buddha-természetről szóló tanítás hatalmas segítség a tanítványi közösség férfi tagjainak, hogy elfogadják a női tanítványokat, emellett a nőket is arra bátorítja, hogy törekedjenek a megvilágosodásra.
Az szintén figyelemreméltó, hogy Buddha ezt a témát Vaddzsíban, egy egyenlőségre törekvő államban tanította, ahol nagyobb esélye volt annak, hogy az átlagember számára is értelmet nyerjen. Ráadásul mindenki számára fontos segítség ahhoz a felismeréshez, hogy bármilyen konfliktus és háború ellenére, minden lény elméjének alapvető természete a tisztaság – beleértve ellenségeink elméjét is.
 
Összegzés

Buddha a különböző tanításait nagyon bölcsen adta át életének különböző szakaszaiban. Olyan módon használta fel ezeket és választotta meg a témákat, hogy alkalmas legyen a helyhez, időhöz és alkalomhoz, és találkozzon a hallgatóság éppen akkori szellemi szükségleteivel. Így bátran mondhatjuk, hogy Buddha az ügyes eszközök mestere is volt.

2017. augusztus 20., vasárnap

Etika a buddhizmusban

Az etika az erkölcsi értékeknek olyan rendszere, amely viselkedésünket úgy formálja, hogy boldogabb, kiegyensúlyozottabb életünk lehessen. Csak tisztességgel és becsülettel tudjuk kiérdemelni a köröttünk élők bizalmát és barátságát. Az etika kulcs a boldogsághoz.

Etika a buddhizmusban
A buddhizmusban az etika a megkülönböztető éberségen alapul: a józan eszünket arra használjuk, hogy különbséget tegyünk aközött, hogy mi okoz megmaradó jó érzést és mi okoz visszatérő problémákat. Nem az a lényeg, hogy vakon engedelmeskedjünk egy sor szabálynak, hanem hogy legyünk meggyőződve arról, az etikai irányelvek követése ésszerű dolog.

Ha igazán törődünk magunkkal, belátjuk, hogy józan ésszel kell döntéseket hoznunk viselkedésünkkel kapcsolatban. Mindenki boldog akar lenni és mindenki megérdemli, hogy boldog legyen, és ebbe mi magunk is beletartozunk. Az önbizalomhiány erkölcsi érzéketlenséghez vezet, míg a helyes önértékelés önbecsüléshez. Ez utóbbi által olyan mély tisztelet alakul ki bennünk önmagunk iránt, hogy sosem fogunk lealacsonyodni ahhoz, hogy etikátlan módon viselkedjünk, mert nem érezzük magunkat jól tőle.


“Mint a méh, amely összegyűjtvén a nektárt
távozik anélkül, hogy ártana a virágnak,
hogy elváltoztatná annak színét vagy illatát,
úgy éljen a bölcs ezen a Földön!”

Az önbizalomhiányos, “nekem mindegy” jellegű hozzáállás (amelyben azt érezzük, hogy bennünket nem szeret senki, nem vagyunk jók semmire, tehát semmi sem számít) csak az elszigeteltség, magányosság és a depresszió érzéséhez vezet. Az etika segítségével leküzdhetjük az ilyen hozzáállást, és bizalmas, stabil barátságokat építhetünk, amely a kiegyensúlyozott és sikeres élet alapja.

Az etika és a fogadalmak józan észen alapulnak
A buddhista gyakorlás azon a józan ésszel könnyen belátható tényen alapul, hogy ha önzők, indulatosak és önteltek vagyunk másokkal szemben, akkor hiába várjuk el, hogy békés és boldog életünk legyen.

A buddhizmusban a fogadalmaknak három szintjük van. Például a tibeti hagyományban egy teljesen felszentelt szerzetes 253 fogalmat követ.
A világi buddhisták általában ezt az öt fogadalom betartását vállalják:
1. Tartózkodás az élet elvételétől
2. Tartózkodás annak elvételétől, amit nem adnak
3. Tartózkodás a helytelen nemi élettől
4. Tartózkodás a valótlan dolgok állításától
5. Tartózkodás a mámort okozó szerek fogyasztásától
(a fogadalmakról, úgy általánosságban ITT írtam bejegyzést, a helytelen nemi élethez való buddhista hozzáállásról ITT, az ötödik fogadalomról pedig ITT lehet bővebben olvasni)

Ezeket a fogadalmakat a gyakorló buddhisták önként teszik le annak érdekében, hogy a gyakorláshoz hasznos életet alakíthassak ki. Ezek a szabályok abban segítenek, hogy ne térjünk le a helyes irányról, és abban is, hogy megteremtsék a kiegyensúlyozott és sikeres élet lehetőségét.

A sikeres élet etikája
Sokan úgy vélik, hogy az a sikeres élet, amikor hatalmas anyagi háttérrel és hatalommal rendelkezünk. Azonban ha ezeket meg is szerezzük, akkor sem leszünk sosem elégedettek, mert mindig többet akarunk belőlük, ráadásul mindig aggódni fogunk, hogy esetleg elveszítjük őket. Minél többet birtokolunk, különösen akkor, ha mások kárára jutottunk vagyonunkhoz, annál több ellenséget szerzünk. Épelméjű ember könnyen beláthatja azt, hogy nem az a sikeres élet, amikor az emberek nem szeretnek bennünket vagy irigyek ránk. A sikeres élet az, amikor olyan barátaink és ismerőseink vannak, akik jól érzik magukat a társaságunkban. Ebben az esetben nem számít, hogy mennyi pénzünk vagy hatalmunk van, mert rendelkezni fogunk azzal az érzelmi támogatással, ami erőt ad ahhoz, hogy bármilyen nehézséggel szembenézzünk.

Az etikai irányelvek megmutatják, hogy melyik viselkedésminta az, ami elvezet kiegyensúlyozottsághoz és melyik az, ami problémákat okoz. Ha őszinték vagyunk másokhoz és tisztességesek velük szemben, akkor bízni fognak bennünk, hogy nem csapjuk be őket, nem erőszakoskodunk velük vagy nem használjuk ki őket. Ez a bizalom alapul szolgálhat bármilyen kapcsolatunkhoz, mert az emberek szeretni fognak velünk lenni, hiszen tudják azt, hogy nincs mitől tartaniuk. Mi pedig, cserébe, saját magunk is boldogabbnak érezzük magunkat.
Hiszen alig akad olyan ember, aki szereti, ha óvatosak velük szemben vagy tartanak tőlük. A legtöbben azt kedveljük, ha bennünket is kedvelnek.

Mi, emberek társas lények vagyunk: a túlélésünkhöz mások támogatása szükséges. Nem csupán akkor, amikor gyámoltalan újszülöttek vagyunk és esendő öregemberek az idősek otthonában, hanem egész életünkön keresztül szükségünk van mások segítségére és törődésére. Az érzelmi támogatás, amit kiegyensúlyozott, derűs emberi kapcsolatokból nyerünk, kiteljesedett életet hoz létre. A tudatosan kialakított etikus hozzáállás lehetővé teszi azt, hogy harmonikus kapcsolatot alakíthassunk ki bárkivel, akivel találkozunk.

Forrás: Mi az etika? (angol nyelven)

2017. július 31., hétfő

Hittérítés és a buddhizmus

Annak ellenére, hogy a történelmi Buddha tanításaiban egyértelműen megnyilvánult, hogy nem ért egyet több kortársa tanaival, nézeteivel, tanítványait mégis arra kérte, hogy tiszteljék a más véleményen lévőket.

A buddhizmus legtöbb iskolájában nem szorgalmazzák az agresszív hittérítést.
Úgy általánosságban azt nevezzük hittérítésnek, amikor valaki vagy valakik arról győzködnek egy egyént vagy embercsoportot, hogy térjen át az ő (vagy ők) vallására vagy egyik vallásról/hitről egy másikra. Még azt is idesorolhatjuk, ha úgy vitatkozunk, hogy azt állítjuk, a mi álláspontunk az egyetlen helyes álláspont, míg másoké rossz, helytelen.
Lényeges dolog, hogy az nem számít hittérítésnek, ha erőltetés, “nyomulás” vagy nyomásgyakorlás nélkül beszélünk valakinek a vallásos hitünkről, nézetünkről.

Vannak olyan vallások vagy vallási irányzatok, amelyek szinte megkövetelik híveiktől a hittérítést. Azonban a buddhizmus hagyománya szerint, amely a történelmi Buddha idejéig nyúlik vissza, addig nem beszélnek a Tanról, amíg nem kérdezik őket. Némely iskola azt is előírja, hogy háromszor kell kérdezni.
A páli nyelvű Vinaja-pitaka – a ‘szerzetesi fegyelem kosara’ – megtiltja, hogy szerzetesek és apácák olyan embereknek prédikáljanak, akik nem érdeklődnek a Tan iránt, vagy tiszteletlenek vele szemben. Az is a tiltások között szerepel, hogy olyan embereknek beszéljenek a Tanról, akik járművön utaznak, akik sétálnak vagy akik ülnek, mialatt a szerzetesek vagy apácák állnak.
Tehát röviden, a legtöbb iskola szerint nem illik idegenek az utcán leszólítani és Buddhával vagy tanításaival kapcsolatban kérdezgetni őket vagy beszélni nekik.

A keresztények közül nagyon sokan értetlenek ezzel az állásponttal kapcsolatban. Ők, ugyanis, irgalmasságból, könyörületből térítik az embereket.
Nyilván a buddhisták is szeretnék, ha minél több ember ismerné meg tanaikat. A történelmi Buddha idejében a tanítványok egyik helyről a másikra vándoroltak, ilyen módon sikerült a tanításokat elérhetővé tenni minden érdeklődő számára. Ennek ellenére a buddhisták többsége nem próbálkozik áttérítéssel.

Buddha vonakodása a tanítástól
A páli kánonban szereplő tanbeszédben – amely ITT olvasható teljes egészében -  Buddha maga mondja el, hogy megvilágosodása után tartózkodni akart mások tanításától.
“Ezt a tan mély, nehezen felfogható, nehezen érthető, nyugalmat adó, magasrendű, ésszel fel nem érhető, titkos, csak bölcseknek szóló. Számomra világos lett. Ám az emberek vágyaik rabjai, vágyaikon csüggenek, vágyaikat élvezik (...) Ha tehát hirdetni fogom a tant, és a többi ember nem érti meg tanításomat, csak baj háramlik belőle rám.” (idézet ‘A Buddha tanító útjának kezdete’ című szuttából, Vekerdi József fordításában)

Buddha úgy gondolta, hogy a tanbeszédek elmondása nem csupán elvek és intelmek átadása. Inkább egyfajta előkészítése annak, hogy az emberek saját maguk tapasztalják meg a Tant, és lássák be azt, hogy az ösvényen járás elkötelezettséget és céltudatosságot igényel.
Éppen emiatt az emberek ezt képtelenek megtenni addig, amíg személyes motiváltságot nem éreznek, teljesen mindegy, hogy mennyire erőltetik rájuk. És pontosan ezért jobb, ha olyanok számára teszik elérhetővé a tanításokat, akik érdeklődnek irántuk.

Az elrontott Dharma
Emellett azt is jó tudni, hogy a hittérítés nem igazán segíti a belső nyugalmat, mert izgatottsághoz és haraghoz vezet a folyamatos összeütközés olyan emberekkel, akik nem értenek egyet a mi becses hitünkkel.
És vajon mit árul el rólunk az, amikor úgy érezzük, hogy be kell bizonyítanunk a világnak, hogy a hitünk az egyetlen helyes hit, és hogy a mi feladatunk leterelni mindenki mást a téves útjáról?
Leginkább azt, hogy erőteljesen ragaszkodunk a hitünkhöz. Ha buddhistának valljuk magunkat, ez azt jelenti, hogy rosszul csináljuk. A buddhista ösvényen való haladás valójában egy folyamat, amelynek során mindig nyitottnak kell maradunk új értelmezésekhez.

Ha úgy gondoljuk, hogy nekünk van igazunk, és mindenki más téved, akkor egyértelmű, hogy nem vagyunk nyitottak új értelmezéshez. Ha azt próbáljuk bizonygatni, hogy más vallások rosszak, akkor gyűlöletet és ellenszenvet hozunk létre elménkben (és másokéban is). Ezáltal elrontjuk a Dharmát.

Úgy mondják, hogy a buddhista tanításokat nem szabad szorosan és fanatikusan marokba szorítani, hanem nyitott kézben kell tartani, mert így a megértésünk mindig növekedhet.

Asóka király rendeletei
Asóka király az ókori India uralkodója volt i. e. 269-től 232-ig. Rendeleteit oszlopokra vésette, amelyeket szerte birodalmában állíttatott.
Buddhista misszionáriusokat küldött Ázsiába és Európába, hogy mások is megismerjék a Tant. Többek között arról is híres volt, hogy szabad vallásgyakorlást engedélyezett birodalmában, annak ellenére, hogy ő maga elkötelezett buddhistának vallotta magát. (Asókáról ITT írtam egy bejegyzést)

Upajá – ‘ügyes eszköz’
Ugyanakkor, ne felejtsük el, hogy néha egy másik vallással való közelebbi ismeretség válhat upajává – ‘ügyes eszközzé’ - ahhoz, hogy megvalósítsuk a bölcsességet. A buddhista tanításoktól eltérő tanokat járműként használhatjuk szellemi felfedezéshez és saját belsőnk kivetítéséhez. Ez is oka lehet annak, hogy a buddhisták miért nem lesznek feszültek vagy ingerültek más vallások tanításaitól.

Van, amikor maguk a buddhisták sem javasolják a buddhizmusra való áttérést. Legalábbis addig semmiképpen sem, amíg azt nem tanulmányozták és nem járták körbe rendesen. Őszentsége, a 14. dalai láma ezt írja könyvében (Őszentsége, a dalai láma - Ősi bölcsesség, modern világ, Európa Könyvkiadó, 2001. fordította: Barkóczi András):
Abban az esetben, ha valaki hosszas és érett megfontolás után másik vallás felvétele mellett dönt, nagyon fontos, hogy ne feledkezzék meg arról a határozott hozzájárulásról, amellyel minden egyes vallási hagyomány gazdagítja az emberiséget. Fennáll a veszély, hogy a döntését mások előtt igazolni igyekvő egyén kritizálja korábbi hitét. Ezt mindenképpen kerüljük el. Azért, mert egy hagyomány többé nem viszi előre az egyént, még nem feltételezhetjük, hogy az emberiségnek sincs már hasznára. Épp ellenkezőleg, biztosra vehetjük, hogy milliókat lelkesített a múltban, milliókat lelkesít ma, és milliókat fog lelkesíteni a szeretet és együttérzés útján a jövőben is.
Fontos észben tartanunk, hogy a vallás célja végeredményben nem más, mint a szeretet, együttérzés, türelem, elnézés, megbocsátás és a többi elősegítése. Ha ezeket elhanyagoljuk, mit sem segít rajtunk a vallásváltoztatás. Ugyanígy semmire sem megyünk saját hitünk buzgó gyakorlásával, ha elmulasztjuk beépíteni mindennapi életünkbe ezeket a tulajdonságokat. Az ilyen hívó szikrányival sem különb a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő páciensnél, aki végigolvas egy orvosi tanulmányt, de nem veti alá magát a javallott kezelésnek.”

 Forrás: Hittérítés és a buddhizmus (angol nyelven)
             Őszentsége, a dalai láma - Ősi bölcsesség, modern világ (Európa Könyvkiadó)

2017. július 21., péntek

Mi a szeretet és hogyan fejleszthetjük?

A buddhizmusban a szeretet annak óhaja, hogy mások boldogok legyenek, és hogy meglegyen erre az okuk. Ha megértjük azt, hogy mindenki boldog szeretne lenni, akkor belátjuk, hogy ez egyetemes és feltétel nélküli. A szeretet magába foglalja azt is, hogy odafigyeljünk mások szükségleteire, és hogy hajlandóak legyünk hozzájárulni a boldogságukhoz. Mindenkire egyformán ki kell terjesztenünk, függetlenül attól, hogy milyen viszonyban állunk velük, vagy mit tettek, még akár ellenünk is. Ugyanakkor nem várunk cserébe semmit.
A buddhizmusban a szeretet a boldogság legnagyobb forrása.

Szeretet és kötődés
A szeretetet gyakran kísérik más érzelmek. Ha egészségtelen módon kötődünk valakihez, akkor felnagyítjuk a jó – akár valóságos, akár elképzelt - tulajdonságait, és tagadjuk a gyenge pontjait vagy nem veszünk róluk tudomást. Kapaszkodunk abba az illetőbe, és ha nem foglalkozik eleget velünk, akkor feldúltak leszünk, és ezeket mondogatjuk: “Szeretlek téged, ezért ne hagyj el soha” vagy “Nem tudok nélküled élni.”

“Az igaz szeretet lényege, hogy pártatlanul óhajtja minden lény boldogságát, függetlenül attól, hogy kedveljük vagy sem.”
(Yongdzin Ling Rinpoche)

A szeretet a buddhizmusban a másokkal való közelség érzése, amelynek azonban nem az az alapja, hogy ők szeretnek bennünket vagy törődnek velünk. Ezért, tehát, nem függhet semmitől sem. Amikor a szeretetet összekeverjük a kötődéssel és függőséggel, akkor nem lesz stabil. Ha a személy, akit szeretünk, olyasvalamit tesz, ami bánt bennünket, lehet, hogy úgy érezzük, hogy már nem is szeretjük többé. Nézzünk körül, hány házasság kezdődik szerelemmel és végződik válással!
Amikor nincs bennünk elvárás, nincs ami megingasson bennünket. Akárcsak a szülők, akik akkor is szeretik és a legjobbat akarják gyereküknek, amikor az rosszat cselekszik vagy mond, a bennünk kifejlesztett stabil szeretetet erőt ad ahhoz, hogy a legnehezebb embereket is el tudjuk fogadni. Ez gyakorlást igényel, de mindannyiunkban megvan rá a képesség.

Szeretni önmagunkat
Az egyetemes szeretetbe beletartozik egy gyakran elfelejtett tényező: szükségünk van arra, hogy saját magunkat is szeressük – természetesen nem én-középpontú, narcisztikus módon, hanem őszinte odafigyeléssel saját rövid és hosszú távú jóllétünkre. Nem biztos, hogy személyiségünk minden egyes részét kedveljük, de ez nem azt jelenti, hogy boldogtalanok szeretnénk lenni vagy rosszat kívánnánk magunknak.

Amikor magunk felé irányítjuk a szeretetet, nem azt kívánjuk, hogy mindent megkapjunk, ami örömhöz és szórakozáshoz juttat. Az a kis mennyiségű élvezet, amit az ilyen dolgokból kapunk, nem tartósak, és rendszerint azzal végződnek, hogy többet akarunk belőlük.
Ha őszintén szeretjük magunkat, próbáljuk meg megtalálni az igazi tartós boldogságot, nem csak az átmeneti élvezeteket. Amikor igazán képessé válunk arra, hogy önmagunkat szeressük, akkor fogunk tudni szeretni másokat.

Hogyan fejlesszük a szeretetet?
Az egyetemes szeretet – ami annak az óhaja, hogy mások boldogok legyenek, és hogy meglegyen az okuk a boldogságra - annak a megértéséből keletkezik, hogy életünk teljes mértékben összefügg mindenki máséval. Mindegyikünk az emberiség része, és állapotunk szoros kapcsolatban van a teljes földi közösség állapotával – például egyikünk sem menekülhet a gazdaság ingadozása, klímaváltozás vagy menekülthullám hatásai elől. Éppen ezért szükséges a szeretetünket teljes mértékben és egyenlően kiterjeszteni mindenkire.

“A mások iránti szeretet kifejlesztése automatikusan nyugalomba tereli az elmét. Ez a siker alapvető forrása az életben. “
(A 14. dalai láma)

A szeretet kialakításához elengedhetetlen, hogy felismerjük és értékeljük az emberiség egyedei közötti összefonódást. Ne felejtsük el, bármit eszünk, használunk, élvezünk, azt mások kemény munkája által kapjuk. Jussanak eszünkbe a világ különböző részein élő emberek ezrei, akik például ennek a készüléknek, amin ezt a bejegyzést olvassuk, az előállításában valamilyen formában részt vettek, vagy akik a mai étkezésünk alapjait biztosították.
Ezt felismerve és értékelve megjelenik bennünk a hála érzése, amelyből aztán egy mély boldogságérzet, és ezzel együtt aggódás is keletkezik. Ezek az érzelmet adják az alapot az egyetemes szeretet felé.

A szerető kedvesség kifejlesztésére éppen úgy célszerű meditációt végezni, mint a könyörületesség kialakítására. Itt is, akár csak a könyörületesség meditáció esetén, legelőször a saját magunk iránti szeretető kedvességet fejlesztjük.
Hiszen amíg magunknak nem kívánunk boldogságot, addig nem kívánhatunk szívből másoknak sem:

-- Milyen nagyszerű lenne, ha boldog volnék, és meglenne az okom a boldogságra!
-- Kívánom, hogy boldog legyek!
-- Képes legyek arra, hogy boldogságot adjak saját magamnak!

Miután már gyakorlatot szereztünk abban, hogy a boldogság óhaját önmagunkra irányítottuk, kiterjeszthetjük a figyelmünket, és ugyanezeket a gondolatokat egyre szélesebb körben alkalmazhatjuk másokra.
1. Először szeretetünket azokra irányítjuk, akiket kedvelünk.
2. Utána az összes olyan ember felé, akikkel naponta találkozunk, de semleges érzéseink vannak velük kapcsolatban.
3. Ezután megpróbáljuk a szeretet kifejlesztését azok iránt is, akiket egyáltalán nem kedvelünk.
4. Legvégül szeretetünket a világ valamennyi élőlényére (tehát nem csak emberekre) irányítjuk.
Ilyen módon nem csak saját magunk és a közvetlen környezetünkben élők iránt leszünk képesek szeretetet érezni, hanem minden élőlény iránt.

Ha ténylegesen megvan a lehetőségünk arra, hogy megtegyünk valamit a mások boldogsága érdekében, akkor meg kell tennünk. Ha nincs meg, akkor ezzel a módszerrel, a szerető-kedvesség meditációval el tudjuk képzelni, hogy azt adjuk nekik, ami nem csak rövid ideig tartó boldogsághoz, hanem hosszabb távú jóllétükhöz is vezet. Ez nem csupán azt jelenti, hogy ételhez és otthonhoz jussanak a hontalanok, hiszen nagyon sok gazdag és sikeres ember szintén valami miatt rosszul érzi magát, ezért szükséges a mi kívánságunk számukra is. Így majd, előbb-utóbb az a szeretet, amit a családunk, barátaink és minden egyes élőlény iránt érzünk, boldogságot teremt magunk és mások számára is.

Forrás: Mi a szeretet? (angol nyelven)
            Hogyan fejleszthetjük a szeretetet? (angol nyelven)

2017. június 30., péntek

Shaolin szerzetesek

 A Shaolin-kolostor Kína legismertebb temploma. Bámulatos ügyességű, hihetetlen hajlékonyságú és fájdalomtűrő képességű szerzetesei révén világszerte ismerik.
Ugyanakkor sokakat foglalkoztathat a kérdés, hogy hogyan váltak békés buddhista szerzetesekből a harcművészet legkiválóbbjai?

A Shaolin-kolostor építése
A legendák úgy tudják, hogy i. sz. 480 körül egy vándorló buddhista tanító érkezett Indiából Kínába, akinek a neve Buddhabhadra (vagy kínai nyelven Batuo vagy Fotuo volt). A hagyomány szerint Batou úgy gondolta, hogy a tanításokat a legjobban a mester tudja átadni a tanítványnak, nem pedig a buddhista szövegek tanulmányozása.

496-ban Batou az Északi Wei uralkodótól kapott pénzt arra, hogy kolostort építsen a mai Henan tartományban található Songshan-hegység szent Shaoshi-hegyén, 48 kilométerre az akkori fővárostól, Lojangtól. Ennek a templomnak a neve Shaolin lett, “shao” a Shaoshi hegyből, míg a “lin” jelentése “liget, berek, erdő”. Batou lett a kolostor első apátja.
A hagyomány szerint egy szintén Indiából érkezett buddhista tanító, Bódhidharma alapozta meg a harcművészetet, mint erőteljes mozgásformát a meditációban eltunyult szerzetesek megmozgatására. A tudósok nagy része azonban úgy véli, hogy ez egy legenda, ami a jóval későbbi évszázadokban született.

534-ben a Wei-dinasztia ellen lázadások törtek ki, amelyek véget vetettek uralkodásuknak. Ekkor súlyosan megrongálták a környéken lévő templomokat, így feltehetőleg Shaolint is.

Shaolin a Szuj- és a korai Tang-korban
I. sz. 600 körül az új Szuj dinasztia uralkodója, Wendi, aki a konfuciánus udvartartása ellenére a buddhizmus elkötelezett híve volt, az újjáépített Shaolin-kolostornak 574 hektár területet adományozott és mellé még vízimalomban való gabonaőrlési jogot. A Szuj dinasztia újra egyesítette Kínát, de uralmuk mindössze 37 éven át tartott. Hamarosan az ország újra szétesett egymással versengő hadurak hűbérbirtokaira.

A Tang dinasztiát 618-ban egy lázadó hadvezér, Li Juan alapította meg. A shaolin szerzetesek később Li Juan fia, Li Shimin oldalán harcoltak az egyik hadúr, Wang Shichong ellen. Li Shimin lett a második Tang uralkodó.

Segítségük ellenére Shaolint – de Kína egyéb buddhista templomait is – a császári udvar részéről támadások érték. 622-ben Shaolint bezárták, a szerzeteseit erőszakkal térítették vissza a világi életbe. Csak két évvel később nyithatták meg újra a templomot, és a Wang Shichong ellen nyújtott segítség ellentételezéseként 625-ben Li Shimin 230 hektárnyi területet visszajuttatott a kolostornak.

A Tang-korból való átmenet, a Ming-kor és az aranykor
844-ben, a Tang uralkodó, Vu Cung elrendelte a buddhista kolostorok lerombolását, és a szerzetesek világi életre való visszatérését vagy megölését. Mivel Vu Cung példaképének tartotta nagy elődjét, Li Shimint, ezért Shaolint megkímélte.

907-ben a Tang-dinasztia korszaka véget ért, és kaotikus állapotok után 960-tól a Song dinasztia uralkodása és a régió fölötti hatalma következett 1279-ig.

A 14. században rablók támadták meg a kolostort valódi és vélt értékei miatt, lerombolták a nagy részét és elhajtották a szerzeteseket. Valószínűsíthetően 1351 és 1359 között a kolostor jobbára elhagyatott volt.

Az 1500-as évektől kezdve a Shaolin-kolostor szerzetesei kidolgozták a kard nélküli, bottal való küzdőtechnikát. 1511-ben 70 szerzetes halt meg banditákkal elleni összecsapásban, és 1533-1555 között a szerzeteseket legalább négy alkalommal mozgósították japán kalózokkal szemben. A következő évszázadokban a “shaolin ököl technika” fejlesztése folytatódott.

Shaolin a Csing-érában és a modern korban
1641-ben a lázadó Li Zicheng kifosztotta Shaolint, és lakóit elűzte vagy megölte azért, mert a szerzetesek a Ming-dinasztiát támogatták. Ezzel gyakorlatilag majdnem teljesen megsemmisítette a kolostort. Ezután Li Zicheng parasztfelkelői segítségével elfoglalta Pekinget, így 1644-ben véget vetett a Ming-kornak. Azonban a mandzsuk kikergették őt, és megalapították a Csing-dinasztiát, amely 1644-től 1911-ig uralkodott Kínában.

Az 1641-es kifosztása után a Shaolin-kolostor évtizedeken keresztül jobbára romokban hevert, és csak egy maroknyi szerzetes otthona volt. Az utolsó apát, Yongyu, anélkül hunyt el 1664-ben, hogy vezetőt nevezett volna ki maga helyett.
A kolostor újabb lerombolását és a shaolin harcművészet Kínában való elterjesztését különbözőképpen mesélik el. Az tény, hogy a Csing-dinasztia egy feltételezett Csing-ellenes összeesküvéssel vádolta meg a kolostorbeli szerzeteseket, és ezért történt egy ismételt lerombolás. Vannak, akik szerint ekkor öt szerzetes elmenekült, és ők terjesztették el Kína-szerte ez a fajta harcművészet. Vannak, akik szerint létezett egy másik, egy úgynevezett déli Shaolin-kolostor is, amit a Henan tartományban lévő helyett vagy azzal együtt romboltak le. Ezek a történetek azonban legendák, amiket előszeretettel terjesztenek maguk a különböző harcművészeti iskolák.

A későbbi évtizedekben a Csing-dinasztia uralkodói támogatni kezdték a kolostort, újra felépítették, és Shaolin lassan kezdett újra benépesülni szerzetesekkel, és küzdősportot elsajátítani vágyó világiakkal.
1735-től 1736-ig Yongzheng császár, utána pedig a fia, Qianlong elhatározta, hogy renoválják Shaolint, ugyanakkor megtisztítják a “hamis szerzetesektől”- olyan harcművészetet gyakorlóktól, akik nem voltak felszentelve, mégis szerzetesi ruhát viseltek. Qianlong császár 1750-ben személyesen is meglátogatta Shaolint, és verset írt a szépségéről, később azonban betiltotta a szerzetesi küzdősportokat.

Shaolin a modern korban
A kolostor hírneve megtépázódott az 1900-as bokszer-felkelésben, amikor a shaolin szerzetesekről – feltehetőleg hamisan – azt állították, hogy a bokszer-lázadó harcosokat ők képezték ki. 1911-ben, amikor Kína legutolsó császári dinasztiájának uralmát megdöntötték, az ország káoszba süllyed. Végül a hatalmi harcból a kommunisták kerültek ki győztesen, és 1949-ben létrejött a Kínai Népköztársaság.

Még előtte azonban, 1928-ban Shi Yousan hadvezér felégette a Shaolin-kolostor 90 %-át, és ennek nagy részét 60-80 éven át nem is építették újra.

Shaolin a kommunista uralom alatt
Eleinte Mao kormánya – az ateizmus hivatalossá tétele ellenére - nem foglalkozott a Shaolin-kolostor megmaradt részeivel és kevés szerzetesével.

Később, 1966-ban Mao Ce-tung elindította a “kulturális forradalmat”, és az ennek megvalósítására létrehozott “vörös gárda” nem csupán felbecsülhetetlen kulturális értékeket pusztított el, hanem a maradék buddhista templomokat is feldúlta. A maroknyi shaolin szerzetest nyilvánosan megkorbácsolták, aztán bebörtönözték őket, és kolostori feljegyzéseket, buddhista szövegeket, festményeket és egyéb értékeket tettek tönkre vagy vittek magukkal.

Ez a végső csapást jelenthette volna a Shaolin-kolostor számára, ha 1982-ben nem mutatnak be egy kínai-hongkongi akciófilmet, “Shaolin templom” címmel, amelynek főszereplője a fiatal Jet Li volt. A film cselekménye a Tang-korban játszódik, amikor a kínai császár egyik tábornoka az uralkodó ellen lázad. A kolostor szerzetesei hatalmas segítséget nyújtanak a lázadók leverésében. A történet alapja valóságos, azonban erőteljesen kiszínezett.

Ennek hatására az 1980-as és 1990-es években a Shaolint látogató turisták száma megsokszorozódott, az 1990-es évek végére több, mint 1 millió embert jelentett évente. A shaolin szerzetesek a Föld legismertebbjei közé kerültek, harcművészeti bemutatókat tartanak a legkülönbözőbb országokban, és filmek százai szólnak róluk vagy harcművészetükről.

Batou öröksége
Nem tudjuk, hogy mit gondolna Shaolin legelső apátja, ha most látná a templomot. De egészen biztosan döbbent, esetleg csalódott is volna a kolostor történelmén végighúzódó vérontás hallatán, és a napjainkban turista célpontként üzemelő építmény, és szerzeteseinek cirkuszi mutatványosként való fellépései láttán.

Azonban a kínai történelem viharos és zavaros időszakainak átvészeléséhez az általa alapított kolostor lakóinak meg kellett tanulniuk a különböző harci technikákat, amelyek nélkülözhetetlenek voltak a túléléshez. Feltehetőleg ennek köszönheti a Shaolin-kolostor azt, hogy több elpusztítási kísérlet, kifosztás ellenére  ma is virágzó intézmény a Songshan-hegység lábánál.

Forrás: A shaolin szerzetesek története (angol nyelven)
            Kína története
            Shaolin-kolostor (angol nyelven)