2016. július 21., csütörtök

Kínai mahájána szútrák

A mahájána buddhista szútrák nagy része jobbára az i. e. 1. és i. sz. 5. század között keletkezett, de van olyan is, ami csak egészen későn, az i. sz. 7. században. Bár a legtöbbjüket szanszkrit nyelven írták, nagyon sok esetben ezek az eredeti iratok elvesztek. Így a legrégebbi, ma ismert változatok csak kínai fordításban maradtak fenn.
A buddhizmusban a szútra kifejezést Buddha vagy valamelyik tanítványának tanbeszédére használják. (a buddhista szent iratokról ITT írtam egy rövid összefoglalót) A mahájána szútrákat sok esetben magától a történelmi Buddhától eredeztetik, és rendszerint úgy fogalmazták meg, mintha az ő egyik tanbeszédének feljegyzése volna. Azonban ezek a szútrák nem elég régiek ahhoz, hogy ténylegesen is a történelmi Buddhától származzanak. A legtöbbjük szerzője és eredete ismeretlen.

A legtöbb vallás iratait azért tekintik hitelesnek, mert úgy tartják, hogy azok az Isten vagy az ő szent prófétájának szavai, de mint tudjuk, a buddhizmusban ez nem így van. Bár azok a szútrák a legfontosabbak, amelyek minden bizonnyal a történelmi Buddha feljegyzett tanbeszédei, egy szútra igazi értékét a benne található bölcsesség adja, nem pedig az, hogy ki mondta vagy írta.

A főbb mahájána szútrákról ITT olvasható bejegyzés. Itt most a kínai mahájána szútrákról írok.

Azokat az iratokat tekintik kínai mahájána szútráknak, amelyek leginkább a kínai és kelet-ázsiai iskolákhoz kapcsolódnak. Ilyenek például a csan, a Tiszta Föld és a tien-taj. Ezek a szútrák a kínai kánonba tartoznak.
A kínai kánon egyike a buddhista szent iratok három nagy csoportjának. A másik kettő a tibeti és a páli kánon. Az előbbi, amiről ITT írtam részletesebben, szintén mahájána szövegeket tartalmaz, míg a páli kánonba, amiről ITT lehet bővebben olvasni, théraváda/hínajána iratok tartoznak.

A következő felsorolás, természetesen, nem a teljes lista a kínai kánon szútráiról, de ezek a legismertebbek.

Pradzsnyápáramitá-szútrák
A pradzsnyápáramitá szó jelentése “bölcsesség tökéletesítése”, néha ezeket “bölcsesség szútráknak” is hívják. Körülbelül negyven szútra tartozik ide, mint például a Szív-szútra és Gyémánt-szútra, amelyeket Nágárdzsunához és az általa alapított madhjamaka vallási-filozófiai iskolához kötnek, annak ellenére, hogy úgy vélik, nem ő írta őket.
Ebbe a csoportba tartoznak a legrégebbi mahájána szútrák is. Elképzelhető, hogy némelyik i. e. 1. században keletkezett. Ezek elsődlegesen a súnjata – üresség -fogalmával foglalkoznak.

Szaddharmapundarika-szútra
Lótusz-szútrának is nevezik ez a szép és közkedvelt szútrát, amit valószínűleg i. sz. 1. vagy 2. században írtak. Fő mondanivalója, hogy bármely lény buddhává válhat.

Tiszta Föld- szútrák
Három szútra köthető a Tiszta Föld buddhizmushoz: az Amitábha-szútra, az Amitájusz-dhjána- vagy Végtelen Élet-szútra és az Aparimitajur-szútra. Az Amitábha és Aparimitajur-szútrákat rövidebb és hosszabb Szukhávatí-szútráknak is nevezik. Úgy vélik, hogy ezeket i. sz. 1. vagy 2. században írták.
A Vimalakírti-szútrát, bár az egész mahájána buddhizmusban tisztelik, sok esetben szintén a Tiszta Föld-szútrákhoz szokták sorolni.

Tathágatagarbha-szútrák
Az ebbe a csoportba tartozó szútrák közül talán a legismertebb a Mahájána Maháparinirvána-szútra vagy röviden csak Nirvána-szútra. A legtöbb Tathágatagarbha- szútráról úgy vélik, hogy i. sz. 3. században keletkezett.
A “tathágatagarbha” szó körülbelüli jelentése “Buddha méhe”, és e szútra csoport legfőbb témája az a buddha-természet, amely csírájában minden lényben megtalálható, mivel ez minden lény legbelső lényege.

Harmadik forgatás-szútrák
A harmadik forgatás-szútrák a jógacsára vallási-filozófiai iskolához kapcsolhatók. Talán a legismertebb tagja a feltehetőleg 4. században összeállított Lankávatára-szútra, amit azonban némelykor a Tathágatagarbha-szútrákhoz kötnek.

Avatamszaka-szútra
Virágfüzér/Virágdísz-szútrának is nevezik. Az Avatamszaka-szútra egy terjedelmesebb szöveggyűjtemény, amit minden bizonnyal hosszabb időszakon keresztül írtak az i. sz. 1. századtól kezdődően és a 4. századdal bezáróan. Az Avatamszaka minden jelenség egymás közötti létezésének részletes leírásáról ismeretes.

Ratnakúta-szútra
Ratnakúta-vagy Ékszerrakás-szútra 49 változó hosszúságú és témájú mahájána szöveg gyűjteménye. Feltehetőleg régebbi a Pradzsnyaparamitá-szútráknál.

Egyéb említésre méltó szútrák
A Súrangama Szamádhi-szútra, amit Hősies előrehaladás vagy Hősies kapu szútrának is neveznek, egy korai mahájána szútra, ami a meditációt végzők természetfeletti erejét, transzcendentális természetét írja le a gyakorlás egy bizonyos szintjének elérése után.

Egy másik, jóval később keletkezett Súrangama-szútra nagy hatással volt a csan (zen) buddhizmusra. Számos témát ölel fel, köztük a szamádhi erejéről és az erkölcsi fogadalmak fontosságáról ír.

A Mahájána Brahmadzsála-szútrát, amit nem szabad összekeverni a hasonló nevű páli nyelvű (théraváda/hínajána) szútrával, feltehetőleg i. sz. 5. században írhatták. Különösen fontos, mert benne  található a mahájána ideálnak, a bódhiszattvának fogadalma.

A Mahászamnipáta vagy Nagy Gyülekezet-szútra szintén különböző szövegek gyűjteménye. Köztük az egyik kiemelkedőnek számító irat felsorolja Buddha tanításainak jövőbeli hanyatlásának lépcsőfokait. Valamikor i. sz. 5. század előtt írták.

A különféle ezoterikus iskoláknak is, mint például a csen-jen vagy singon megvannak a maga szútrái. Emellett léteznek olyan szútrák, amelyeket bizonyos bódhiszattváknak – Mandzsúsrí vagy Bhaisajyaguru – szenteltek. (Mandzsúsríról ITT írtam bejegyzést, Bhaisajyagururól ITT)
Még egyszer kihangsúlyozom, hogy ez nem teljes felsorolás. Ugyanakkor jó, ha tudjuk azt, hogy a mahájána iskolák legtöbbje e szútrák csak egy részére fókuszál.

Forrás: Kínai mahájána szútrák (angol nyelven)

2016. június 17., péntek

Ádzsívikák

Az ádzsívika egy ókori indiai filozófiai-vallási aszkéta irányzat, amely körülbelül egy időben tűnt fel a buddhizmussal és a dzsainizmussal, és i. sz. 14. századig maradt fenn. Nevük jelentése “akik meghatározott szabályokat követnek a létfenntartással kapcsolatban”.

Tanaikat és követőiket csak a korabeli vetélytársak - buddhista és dzsaina – forrásaiból ismerjük. E páli és szanszkrit nyelvű iratok szerint a szektát az a Gószála Makkhali alapította, aki a hagyomány szerint a dzsainizmus alapítójának, Mahávirának tanítványa és barátja volt.
Más források úgy tudják, hogy Gószála nem alapította, hanem csak vezetett egy nagyobb ádzsívika gyülekezet, míg egy másik nagyobb csoport tanítója Purana Kasszapa volt.

A dzsaina Bhagavati szútra elmondása szerint Gószala Makkhali alacsony kasztban született, apja hivatásos koldus vagy aszkéta volt. A felnőtt Gószala a dzsainizmus alapítójának, Mahávirának tanítványa lett, és hat éven keresztül vándoroltak együtt.

Az ádzsívikákat a vetélytársak úgy mutatják be, mint akik teljes determinizmust vallanak a létforgataggal (szamszárával) kapcsolatban. Míg a buddhizmus és dzsainizmus hitt abban, hogy az egyén az újraszületések során jobbá teheti a helyzetét, addig az ádzsívikák úgy tartották, hogy az egész univerzumot egy fő kozmikus erő (nijati) szabályozza. A nijati szanszkrit szó, jelentése “szabály” vagy “végzet”. Ez határozza meg minden élőlény sorsát a legapróbb részletekig, és elzárja az egyéni erőfeszítést a változtatás vagy spirituális fejlődés elől. A karma tanát téveszmének tartották. A buddhista vagy dzsaina források szerint az ádzsívikák nem hittek a cselekedetek erkölcsi erejében vagy az üdvösségben, vagy abban, hogy az egyén halála után bármiféle hatása lenne annak, hogy életében mit tett és mit nem tett. A cselekedeteknek azonnali hatásuk a jelenlegi életben van, a későbbi életre ható, bármiféle erkölcsi maradék nélkül. A tettek és a hatásaik előre meghatározottak. Minden élőlény minden egyes születésével eleve fejlődésen megy keresztül, amelyek összeadódnak az idők során, és egy végső megszabadulásban végződnek, amire minden élőlény determinált a nijati tényezőinek hatása miatt. Tehát a végzetszerűséget, fatalizmust abban az értelemben értették, hogy bizonyos események, mint a megszabadulás minden lény számára egyértelműen előre meghatározott.

Metafizikájuk, beleértve az atomok elméletét is, hasonlított a vaisésika filozófiai irányzathoz (a hat fő darsana egyikéhez). Az elmélet szerint minden atomokból áll össze, és a dolgok tulajdonságait az atomok egyesülése alakítja, de az egyesülés és ezeknek az atomoknak a természete a fő kozmikus erő által meghatározott.

Az ádzsívikák ateisták voltak és elutasították a Védákat, de hittek abban, hogy minden élőlényben benne van az átman, ami egyezett a hinduizmus és dzsainizmus központi tételével, de velük ellentétben olyan anyagi formában képzelték el, ami segíthet a meditációban. (a Védákról és az átman gondolatának kialakulásáról ITT írtam bejegyzést)

Az i. sz. 2. századból származó szöveg, az Asókavadana szerint a Maurja uralkodó, Binduszara és első felesége, Subhadrangi nagy támogatója volt ennek a mozgalomnak, ami ekkor érte el a csúcspontját. Az Asókavadana azonban azt is megemlíti, hogy Binduszara fia, Asóka, miután áttért a buddhizmusra, elrendelte, hogy öljenek meg minden ádzsívikát Pundravardhana területén, mert felbőszítette egy kép, amely a történelmi Buddhát negatív fényben tüntette fel. Az Asókavadana szerint körülbelül 18 ezer ádzsívikát végeztek ki ekkor. (Asóka királyról és az Asókavadanáról ITT írtam bejegyzést)

Több sziklába vájt barlangtemplommal is rendelkeztek az ádzsívikák, amelyeket Asóka király uralkodásának idején (i. e. 272 – 232) készíthettek. Ezek a legrégibb fennmaradó barlangtemplomok az ókori Indiából. Barabar barlangoknak hívják, és a mai Bihar állam területén találhatóak. A Barabar barlangokat gránitból vájták, a belső felületüket fényesre polírozták. Mindegyik két helyiséggel rendelkezik, az egyik egy nagy négyszögletes terem, a másik egy kisebb, kerek boltozatos kamra. Ezeket feltehetően meditációs célokra használták.

Az ádzsívika irányzat később névtelenségbe süllyedt, bár követői egészen i. sz. 14. századig éltek a dél-indiai államok területén.

A kutatók és tudósok úgy vélik, hogy az ádzsívikák részletesen kidolgozott filozófiával rendelkeztek, amelyeket minden bizonnyal le is jegyeztek. Ezek az iratok azonban elvesztek. Emiatt, ahogy fentebb írtam, filozófiájuk jelenleg csak közvetett forrásból ismerhetők meg. A róluk szóló információk között vannak egyértelműen ádzsívika iratokból származó idézetek is. Összességében azonban nem szabad elfelejteni, hogy a vetélytársak, éppen úgy, mint egyéb más irányzatok – csárvákák/lókájaták - esetében, nem biztos, hogy hűen adják vissza a valódi nézeteket. Ezért célszerű fenntartásokkal közeledni a buddhista és dzsaina másodkézből származó forrásokhoz.

Forrás:Ádzsívika (angol nyelven)
          Ádzsívikák (angol nyelven)

2016. június 4., szombat

Szvasztika

Hogyan vált az ősi szimbólumból náci horogkereszt?

A szvasztika egyenlő szárakból álló kereszt, amelynek mind a négy karja 90 fokban hajlik el, mindegyike a forgási irányával megegyezően. A hinduizmusban, a buddhizmusban és a dzsainizmusban máig is szentnek tekintik és szerencseszimbólumnak számít.

A szvasztika szó szanszkrit eredetű, jelentése “jól léthez kapcsolódó”. Már az őskortól kezdve használták ezt az ábrát szerte a világon. Számos elmélet született eredeti jelentéséről: nap-szimbólum, naptár és asztrológiai szimbólum, termékenységi jelkép, stb.

A legrégebbi szvasztikával díszített tárgyat – ami több, mint tízezer évvel ezelőtt készülhetett - Kelet-Európában találták meg. De több ezer évesek az Angliában, az Indus-völgyi civilizáció helyén, Kínában, Dél-Kelet Európában és az egyéb indoeurópai kultúrkörben fellelt szvasztika ábrázolások is. Megtalálható még Dél-és Közép-Amerikában (a majáknál) is, és Észak-Amerikában (elsősorban a navahó indiánoknál). A szvasztika feltűnt a korai keresztény és bizánci művészetben is (ahol gammadion kereszt vagy crux gammata néven vált ismertté, mert a görög ábécé négy egymáshoz illesztett ‘gamma’ betűjéből lehet megrajzolni).
 

A dzsainizmusban a szvasztika a hetedik szent (tírthankara) emblémája volt, és úgy tartják, hogy a kereszt a négy karjával az újraszületés négy lehetséges helyére emlékezteti a hívőt: az állati vagy növényi világ, a pokol, a mennyek és az emberi világ.

A hinduizmusban szerencseszimbólum a szvasztika. Ajtókra, kapukra, sőt emberek testére, fejére is festik. Szerencsét hozónak és a gonoszt elűző jelképnek számít. Különbséget tesznek a jobb-kezes szvasztika, amelyik az óramutató járásával megegyező irányba “forog” és a bal-kezes szvasztika között (amit szauvasztikának) hívnak és az óramutató járásával ellentétes irányba “forog”. Az előbbit a nap szimbólumának tekintik, míg az utóbbi jobbára az éjszakát, az ijesztő Káli istennőt és a varázslatokat jelképezi.

A buddhista hagyományban a szvasztika Buddha lábnyomát szimbolizálja. Gyakran helyezik el buddhista iratok elejére és végére. A tibeti buddhizmusban ruhák dekorációjaként is szolgál. A buddhizmus elterjedésével a szvasztika bekerült a kínai és japán ikonográfiába, ahol jelenti magát a buddhizmust, de a bőséget, jómódot és a hosszú életet is. A kínai, koreai, vietnami nyelven a jelentése “minden” vagy “örökké”.

A 19. század végén Törökországban egy német amatőr régész, Heinrich Schliemann régészeti kutatást kezdett Hisszarlik városa mellett, ahol a legendás Trója romjait sejteni vélte. Nagyon sok ókori tárgyat talált ezeken az ásatásokon, amelyek közül jó néhányat szvasztika ábrázolással díszítettek. Schliemann hasonló mintákat fedezett fel 6. századi német agyagedényeken, így azt feltételezte, hogy a szvasztika egy rendkívüli jelentőségű és egyetemes, az írott történelem előtti vallási szimbólum lehetett.

Sajnos, a frissen egyesített Németországban néhány tudós és nacionalista ezt a teóriát tovább gondolta. Úgy vélték, hogy az európai és ázsiai szvasztika ábrázolások a felsőbbrendűnek tekintett ókori árja rassz nyugat felé történő vándorlását és hódításait támasztja alá. 1910-ben Guido von List, költő és nacionalista ideológus javasolta, hogy a szvasztika legyen az antiszemita szervezetek jelképe. Így, amikor 1920-ban a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) megalakult, ezt a gondolatot magáévá tette. Ezután 1935. szeptember 15-én a náci Németország nemzeti lobogója lett a vörös háttéren fehér kör közepén az óramutató irányával megegyezően “forgó”, ferdén álló fekete szvasztika. A II. világháború végétől, 1945 májusától a szvasztika, mint hivatalos német nemzeti jelkép megszűnt létezni. Európa több országában betiltották használatát. A különböző neo-náci csoportok azonban jelenleg is kedvelik.
             Szvasztika - szimbólum (angol nyelven)
             Szvasztika (angol nyelven)

2016. május 26., csütörtök

Útmutató a füstölőkhöz

Füstölők a buddhista gyakorlásban

A buddhizmus minden iskolájában régi hagyomány a füstölők égetése. Természetesen enélkül is el lehet érni a megvilágosodást, de ha másokkal együtt hivatalos formában is gyakoroljuk a buddhizmust, akkor előbb-utóbb találkozunk a füstölő használatával.

A füstölőket a páli kánonban, a buddhizmus szent szövegeiben is rendszeresen megemlítik. Virágokkal, étellel, itallal, vagy akár ruházattal együtt egy-egy tiszteletreméltó személy nagyrabecsülésének jeleként használt felajánlási tárgy volt.

Bár a füstölők oltárnál való felajánlása vitathatatlanul egyike a legismertebb buddhista rítusoknak, a buddhisták nem mindig értenek egyet abban, hogy miért teszik ezt. Lehet az is egy ok, hogy úgy tartják, a füstölők megtisztítják a levegőt, legyen az meditációs terem vagy saját szobánk. Emellett illatuk nyugtató hatással bírhat. Bizonyos iskolákban a füstölőnek különleges szimbolikus értelmezése lehet. Három pálcika együtt égetése jelentheti például a Három Drágaságot – Buddhát, a Dharmát (Tant) és a szanghát (közösséget). 
Bármiért is csinálják, mi magunk a napi kántálásunk vagy meditációnk hasznos bevezetőjeként alkalmazhatjuk a füstölő felajánlást, mert segíthet figyelmünket fókuszba terelni.

A füstölők típusai
A nyugati emberek többsége minden bizonnyal találkozott füstölőkkel, akár folytatott már buddhista gyakorlást, akár nem. Léteznek kúp alakú és pálcika alakú füstölők. Kúp alakúakat nem nagyon szokás buddhista templomokban használni, de természetesen előfordulhat. Inkább a pálcika formájúak az elterjedtebbek. Van még az ömlesztett vagy darabos füstölő, amit úgy égetnek, hogy forró faszénre szórnak az illatos darabkákból.

A pálcika jellegű füstölőknek két fajtája van. A “mag” nélküli vagy teljesen tömör füstölő és a bambusz rostos “maggal”, belsővel ellátott. A tömör füstölő talán jobb, mert teljes mértékben elég. Ennek ellenére a bambusz belsővel ellátottat is éppen úgy használják.

Természetesen több egyébféle füstölő létezik még. Némely ázsiai templomban hatalmas tekercsekben lógnak le a füstölők a mennyezetről.

A boltokban és on-line áruházakban általában indiai, tibeti, japán és kínai füstölőket árulnak. Az illatuk és a minőségük egészen széles skálán mozog. Úgy tartják, hogy a japán füstölők finomabb illatúak, kevesebb füsttel járnak.  Ha jobban szeretjük az erőteljesebb, intenzívebb illatú változatokat, akkor jobb az indiai, tibeti.

Füstölő pálcika felajánlása
Mondjuk, készítettünk egy kis házi oltárt otthon és füstölőt akarunk felajánlani az ott lévő Buddha képmásnak. Legelőször célszerű egy gyertyát meggyújtani, és csak utána a füstölőt a gyertya lángjával. Van, ahol az az általános gyakorlat, hogy meghajlunk a Buddha-ábrázolásunk előtt a két tenyerünket egymásnak nyomva, aztán, míg egyik kezünket továbbra is imádkozó jellegű pozícióban tartjuk, a másikkal meggyújtjuk a füstölő végét a gyertya lángjánál. (Van, akik nem hagyják az egyik kezüket imádkozó tartásban, hanem leengedik maguk mellé, míg a másikkal meggyújtják a füstölőt)

Mit tegyünk az égő füstölő pálcikával a kezünkben? Ázsiában illetlenségnek tartják elfújni a lángot; olyasmi ez nekik, mintha leköpnénk a füstölőt. Van amikor meglengetik a pálcikát, hogy eloltsák a végét vagy pedig lángot a kezükkel fogják meg. Ha aggódunk a szálló szikrák miatt, tartsuk a pálcikát egyenesen felfelé, majd rántsuk lefelé egy gyors mozdulattal. Az égő füstölő pálcika elég forró lehet, hogy égési sebet okozzon, tehát vigyázzunk vele.
Ezután az izzó pálcikát meggyújtatlan végével lefelé beleállíthatjuk egy edénybe. Bármilyen kerámia vagy fém tál megteszi. Zen templomokban az ilyen tálakban benne szokták hagyni a régi, évek alatt összegyűlt füstölők hamvait. Ha nekünk nincs ilyesmink, akkor rakhatunk bele finom, tisztított homokot.

Ha boltokban lapos füstölőtartót veszünk, nem árt tudnunk, hogy ezeket elsősorban bambusz belsejű füstölőknek szánják, és nem biztos, hogy beválnak a tömöreknél.

Templomokban, az oltár előtt általában már égnek gyertyák, így ott könnyen meg lehet gyújtani a füstölőt. Nagyon sok esetben csak miután az izzó füstölőt beleállították a tartóba, akkor teszik össze a hívők a kezüket és hajolnak meg összetett kézzel. Van, aki le is térdel ilyenkor a Buddha képmás előtt. Mielőtt templomban ajánlanánk fel füstölőt, mindig nézzük meg, hogy ezt ott mások hogyan csinálják!
Érdemes tudni, hogy az izzó füstölő pálcikát meditációs időmérőként is használhatjuk. Több gyártó ráírja a csomagolásra, hogy körülbelül mennyi ideig ég egy-egy pálcika.

Ömlesztett vagy darabos füstölő felajánlása

Templomokban találkozhatunk ilyen jellegű füstölőkkel, de meg is vehetők vagy rendelhetők ázsiai termékeket áruló boltokból. Az ehhez szükséges tartó lehet kerek fedetlen vagy lefedett réztálka, vastál vagy csak egy doboz, ami meg van töltve homokkal, hamuval, és benne izzó faszén. Mellette szokták tartani egy külön dobozban az illatos golyócskákat vagy magvakat, darabokat.
A felajánlás előtt itt is hajoljunk meg. Majd tegyük össze a két tenyerünket. A bal kezünket ebben a pozícióban tartva, a jobb kezünkkel vegyünk egy csipetnyit az ömlesztett füstölőből. Érintsük meg a homlokunkat ezzel a csipetnyi füstölővel, aztán dobjuk bele az izzó szénbe. Ekkor illatos füst csap majd fel. Mielőtt eljövünk onnan, hajoljunk meg újra.
Ne felejtsük, hogy ez a fajta felajánlás is változhat templomról templomra! Van, ahol kifejezetten nem illik a homlokunkat megérinteni füstölődarabkákkal, van ahol csak az izzó szénbe való bedobás után teszik össze a tenyerüket, addig egyáltalán nem. Így mindenképpen figyeljük meg, hogy abban az adott templomban mások ezt hogyan csinálják.

Figyelmeztetések
Ne felejtkezzünk meg az óvintézkedésekről sem, hiszen tűzzel, égő gyertyával és füstölővel bánunk. Ne hagyjuk egyiket sem őrizetlenül, főleg, ha kisgyerek vagy kíváncsi macska vagy kutya van a közelben!

Bár léteznek olyan tanulmányok, amelyek szerint a füstölő füstjének belégzése növeli a tüdőrák kockázatát, tény, hogy jóval kevésbé teszik, mint a dohányzás. Ennek ellenére óvakodjunk attól, hogy egész nap füstölőt égessünk.

Vannak, akiket irritál a füstölő illata, füstje. Erre létezik egy alternatíva: szárított virágszirmokat is lehet használni felajánlásként füstölő helyett. Mindössze annyit kell tennünk, hogy a Buddha-ábrázolás elé egy tálba helyezzük a szirmokat. Ha a felajánló tál tele lesz, a szirmokat komposzt gyanánt felhasználhatjuk.

2016. május 4., szerda

Mantrajóga vagy mantrameditáció

Mi a mantra és hogyan mantrázzunk?

A mantrázás – hangok, szótagok, szavak, mondatok ritmikus ismételgetése – szinte egyidős az emberiséggel. A nyelv, a beszéd kialakulása óta az emberiség természetfölötti hatást tulajdonít a kimondott hangoknak, szavaknak, ezért eredeti céljai változatosak voltak: serkentő, lenyugtató, gyógyító vagy különféle mágikus hatást tulajdonítottak neki. Annak ellenére, hogy a mantrák ősidőktől fogva koroktól, kultúráktól, vallásoktól függetlenül léteznek, az utóbbi évszázadokban jobbára a távol-keleti vallásokhoz kapcsolják e kifejezést.
Ebben a bejegyzésben arról írok, hogy hogyan használhatjuk a mantrát meditációs gyakorlásra. Ezek a legtöbb mantrára érvényesek, akár vallási, akár nem vallási jellegűek.

Kezdetnek tudnunk kell, hogy a mantrákban vannak olyan univerzális hangok, mint például az “mmm”, az “ooo” vagy “aaa” hangok, amelyek szinte minden kultúrában megtalálhatóak.

A mantrákban a szótagok egy részének jelentése bizonytalan, érthetetlen, még abban a kultúrában is, ahol használják (erre egy példa a magyar nyelvben kiszámolóként és halandzsaversikeként számon tartott “Antanténusz...” kezdetű mondóka, amelynek értelmezésére többféle magyarázat is született). A hinduizmusban és buddhizmusban egyaránt megtalálható “om” szótag a több ezer éves Rigvédában jelenik meg először, és etimológiai jelentése máig tisztázatlan.

A hosszabb, több szóból álló mantrák közül némelyek pozitív megerősítéssel bírnak, míg mások meghatározott kívánságokat vagy istenek/Isten felé irányuló megszólítást fogalmaznak meg.  Ezek közül is van, ami köthető valláshoz, és van, ami nem.

Léteznek olyan mantrák is, amelyek bár rövidek, de gyakorlatilag teljes fohászok. Ezek egy-egy hosszabb szöveg, imádság vagy mantra részei, és állhatnak egyetlen meghatározott mondatból vagy kifejezésből, de akár több mondatból is.

A mantrák meditációs használata

Érzéssel vagy érzés nélküli recitálás
A mantrákat papagájként is ismételgethetjük, egyfajta memoriterként. Ez segíthet a koncentrálásban és elménk fókuszban tartásában, de nem olyan hasznos, mint amikor érzéssel recitáljuk.
Ne felejtsük el, hogy mantrázásnál nem a problémáink, gondolataink vagy érzelmeink elterelése vagy elnyomása a cél. Gondjainkat tudatos módon kell kezelnünk és megoldanunk, ha lehetséges. A mantrázást, akárcsak a meditációt, nem szerencsés menekülésre használni.

Hangosan vagy hangtalanul
A mantrákat fennhangon kántálni nagyon kellemes és hasznos, akár egyedül, akár másokkal együtt teszi az ember. Azonban bizonyos idő után talán jobb, ha a kántálást befelé fordulva, hangtalanul végezzük.

A szöveg ismétlése
Kezdetben akarattal és odafigyeléssel idézzük fel a mantra szövegét. Ennek a szándékos emlékezésnek kiegyensúlyozó, gondolatelterelő, nyugtató hatása van.
A későbbiekben, amikor már nem kell erőltetni a szöveg felidézését, elég lesz, ha nyugalomban, befelé figyelve ülünk. Ekkor a mantra önmagától fog bennünk felszínre bukkanni és ismétlődni. Ez haladóbb gyakorlat, ami némi türelmet igényel.
Tudnunk kell, hogy az akarattal való felidézés egy kifelé irányuló közlési forma, míg a bensőnkben keletkező és önmagától ismétlődő mantra befelé forduló elmélyülés.

Saját tempóban
Vannak olyan gyakorlók és tanítók, akik a mantra recitálása során szándékosan arra törekednek, hogy minél gyorsabban tegyék azt. Kétségtelen, hogy ez egyfajta rutinná teszi a mantra felidézését.
Haladóbb gyakorlásnál a mantrát a saját tempója szerint engedjük felszínre jönni és ismétlődni. Ez a tempó egy bizonyos idő után magától változik majd. Néha nagyon gyors lesz, gyorsabb, mint ahogyan azt az agyunk normálisan képes lenne recitálni, máskor viszont önmagától egészen lelassul.

Számoljuk vagy ne számoljuk?
Az ismétlések során a mantrák számolása segíthet a fókuszálásban, ezáltal stabilizál.
Az a fajta gyakorlás nagyon előnyös lehet az elme tisztítására, amikor egy meghatározott számú mantrát kell elismételni hosszabb időtartam alatt.
Mindezek ellenére, számoláskor a tudatunk jobbára a felszínen marad, mivel a számokra is figyelnünk kell. Amikor a számolást elhagyjuk, a gyakorlás mélyebb formát ölthet, mert a fókuszba kizárólagosan a mantra kerül.
Ettől függetlenül mindkét módszer, a számolásos és a nem számolásos is hasznos, és megvan a helye a szádhanában (spirituális gyakorlásban).

Málával (imafüzérrel) vagy málá nélkül
A mantrázás elején hasznos lehet a málá használata, amikor még magára a mantra szövegére is oda kell figyelnünk. (az imafüzérről, máláról ITT írtam bejegyzést)
Azáltal, hogy az ujjainkat a málá szemeinek tologatása során mozgatjuk, a testünk is bekapcsolódik a mantrázásba, így sokkal könnyebb koncentrálni.
Málá nélküli mantrázáskor kiiktatjuk az ujjaink és a test mozgatását. Így, elhagyva a test és érzékelés tudatosságát, tisztábban tudunk befelé, csak a mantrára figyelni.
Itt is mindkét gyakorlási forma, az imafüzéres vagy anélküli hasznos, és megvan a maguk helye a szádhanában (spirituális gyakorlásban).

Isten/istenek neve a mantrában
A vallásos mantrák esetében a mantrában Isten vagy istenek neve található. Ilyenkor is ugyanúgy zajlik a mantrázás, mint egyéb esetben. Eleinte célszerű másokkal együtt fennhangon ismételni, kántálni vagy énekelni. Utána könnyebb lesz csak magunkban felidézve recitálni.
Később a nevet/neveket tartalmazó mantra már önmagától áramlik bennünk, éppen úgy, mint bármilyen egyéb mantra esetében.

Engedjük, hogy a mantra irányítson
Van, amikor a mantra a csend felé kezdi terelni a figyelmünket. Ilyenkor azt gondolhatjuk, hogy elfelejtettük a mantrát, és esetleg extra erőfeszítéssel folytatni akarjuk a recitálását.
Ebben az esetben jobb, ha engedünk neki, és hagyjuk, hogy figyelmünket a csenden alapuló mélyebb, finomabb állapotba vezesse.
A mantrának ez az irányítása nagyon becsapós, mert olyasmi érzésünk lesz, mintha el akarnánk aludni. Némi gyakorlás és figyelem szükségeltetik ahhoz, hogy észrevegyük a különbséget a bealvás és a meditáció mélyebb, csendesebb, tisztább állapota között.
Ez az irányítási tulajdonság a mantragyakorlás egyik legfontosabb jellege.

Mondani vagy hallani
Ahhoz, hogy ezt a pontot megértsük, gondoljunk egy dalra, amit már többször hallottunk. Amikor e dal hangjai már eléggé befészkelik magukat az agyunkba, automatikusan, erőfeszítés nélkül keletkeznek, azaz teljesen maguktól jutnak eszünkbe.
Visszatérve a mantrához, kezdetben belülről recitáljuk, felmondva magunkban, mint egy verset. Később a gyakorlás inkább olyanná válik, mintha hallgatnánk a mantrát, és már nem hasonlít a versféle felmondásra.
Ez olyasmi, mint amikor eszünkbe jut valaki, akit nagyon szeretünk. Akkor is megjelenik a tudatunkban, ha nincs szándékunkban, mindenféle erőlködés és akarat nélkül.

A gondolatokkal való megbirkózás
Ahogy fentebb már utaltam rá, a mantrát nem szerencsés az élet bizonyos dolgainak elkerülésére, mentális, érzelmi problémák megoldására használni. Főleg meditációs időben, amikor a külső ingerek kevésbé terelik el figyelmet, felszínre törhetnek a gondolatok, nyomasztó érzések, gondok. Ilyenkor beindul a belső küzdelem ezek ellen.
Az időt és energiát rabló viaskodás helyett szánjunk néhány percet arra, hogy “megbeszéljük” magunkkal azt, hogy ez most a mantrameditáció ideje, és nem másé. Ezután sokkal könnyebb lesz felidézni a mantrát és sokkal könnyebb lesz teljesen átadni magunkat a vele kapcsolatos gyakorlásnak.
(a buddhista mantrákról ITT írtam)


2016. március 26., szombat

Mit tegyünk, ha negatív tüneteket tapasztalunk meditációnk során?

Előző bejegyzésemben leírtam, hogy kiknek miért nem tanácsos meditálni, és felsoroltam a meditáció lehetséges negatív hatásait. Ha ezeket a tüneteket sikerül magunkban felismernünk, akkor több választásunk van:

1. Hagyjuk abba a meditációt
Ne felejtsük el, hogy bármikor abbahagyhatjuk a gyakorlást. Bízzunk saját értékítéletünkben. Mint azt már az előző bejegyzéseimben írtam, a meditáció nem mindenki számára hasznos.

2. Folytassuk a meditációt
Egy másik lehetőség, hogy folytatjuk és reménykedünk a legjobbakban. Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy túljutunk a “lélek sötét éjszakáján”, és javulni fog az állapotunk. Ezért fontos, hogy olyan szakember vezetésével meditáljunk, aki tényleg megérti a helyzetünket, így nem érezzük magunkat egyedül vagy elveszve. A folytatás kétesélyes: vagy túljutunk a “sötét éjszakán” vagy nem. Ez utóbbi esetben életbe kell léptetni az 1. lehetőséget.

3. Bíráljuk felül a meditációnkat
Sok esetben az is elég lehet, ha változtatunk a meditációs gyakorlásunk hosszán és gyakoriságán, mindkettőt radikálisan, legalább a felére lecsökkentve. (tehát ha eddig egy órán át gyakoroltunk, akkor mostantól kezdve csak 30 percig tegyük. Ha félórát, akkor elég lesz 15 percnyi meditáció. Ha eddig naponta kétszer végeztük a gyakorlást, akkor csökkentsük napi egyre, stb.)

4. Gyakorlásunkat valódi szakemberekkel együtt végezzük
Könnyebb kiküszöbölni a problémákat, vagy ha meg is jelennek, könnyebb segíteni rajtuk, ha olyan tanítók tanítanak, akik ténylegesen képzett és tapasztalt szakemberek. A legideálisabb az, amikor a vezetőnk pszichoterápiában is jártas, nem csupán a meditációban.

5. Szerezzünk ismereteket
Nem árt tisztában lenni, hogy tudományos szempontból, természetesen csak nagyjából, mi zajlik meditáció során az agyunkban. Ezekről több helyen utána olvashatunk. (ITT írtam a meditáció biológiai, neurológiai, pszichológiai hatásairól) Ugyanakkor azt is nagyon fontos tudnunk, hogy a mi agyunkra hogyan hat a meditáció. Nem kell pszichiátriában vagy agykutatásban jártasságot szereznünk, elég ha csak az alapdolgokat ismerjük.
Mielőtt belevetnénk magunkat egy komolyabb meditációs gyakorlásba, célszerű volna elmenni pszichológushoz, hogy néhány kognitív tesztet elvégeztessen velünk vagy hogy egyáltalán felmérje aktuális elmeállapotunkat. Aztán egy bizonyos idő elteltével, 3-4 hónapnyi gyakorlás után nem árt ismét felkeresni, hogy objektív szakemberként eldönthesse, változtatott-e rajtunk a meditáció, és ha igen, előnyünkre vagy hátrányunkra.

6. Váltsunk át egy másik fajta meditációra
Ha negatív tapasztalataink vagy felmerülő problémáink ellenére is folytatni szeretnénk a meditációt, akkor kipróbálhatunk egy másik fajta meditációs technikát. Mint előző bejegyzéseimben írtam, különböző technikák különböző módon hatnak agyunkra. Így, például, ha valamiért a vipasszaná (éberség) meditáció kényelmetlenséget, problémákat okoz, akkor próbáljuk ki a tantra jellegű vizualizációs meditációt vagy a hat elem meditációt vagy a metta meditációt. Mivel egyik meditáció fajta sem “jobb” vagy “rosszabb”, mint a másik, adjunk egy újabb esélyt magunknak a váltással.


Saját értékítéletünkben bízzunk inkább, ne pedig akármilyen “guruéban”
Sajnos, nagyon sokan állítják, hogy a meditációnak nincsenek veszélyei és hogy “a lélek sötét éjszakája” csak egy spirituális jelenség. “Guruk” és egyéb ezoterikus vagy meditációs “tanítók” olyan szavakat használnak, mint “csakrák kinyitása”, “kundaliní ébredése”, “spirituális energia”, stb. – ezekkel a szavakkal egy biológiában valamennyire jártas ember nem igazán tud mit kezdeni. Manapság már rendelkezünk tudományos tényekkel arról, hogy mi játszódik le az agyban, hogyan hat a meditáció agyunkra. (ahogy már fentebb utaltam rá, ezekről a mechanizmusokról ITT írtam)
Ezért ha valakit a negatív tünetei ellenére is folytatásra ösztönöz a “guruja” vagy “tanítója”, akkor azzal komoly problémákat okoz az illető agyának működésében, sok esetben esetleg visszafordíthatatlan károsodást is, tönkretéve egész hátralévő életét.

Előfordul olyan is, amikor a “tanítók” azt mondják, hogy magával a meditációval és a technikájával semmi baj sincs, csak a meditációt végzőben vannak kijavítható hibák. De ha ezeket kiküszöböli, akkor majd jobb lesz. Ez azonban nem egészen így van.
Mindenféle kényelmetlenségen és fájdalmon keresztül erőltetni egy embert egy bizonytalan cél eléréséért nagyon veszélyes dolog és nem biztos, hogy ösztönző. Ráadásul, mivel senki nem tudja megmondani, hogy a meditációból keletkezett problémák csak átmenetiek lesznek-e vagy véglegesek, ezért nem lehet felelősséggel javasolni a folytatást.
Ha valaki úgy dönt, hogy kezdődő problémái ellenére mégis folytatni szeretné, akkor célszerű magára jobban odafigyelni: naplót vezetni az átélt élményekről és tapasztalatokról, mindent leírni oda, akár jó, akár rossz, vagy megkérni közeli családtagot, munkatársat, hogy szóljon, ha bármi változást tapasztal otthoni vagy munkahelyi viselkedésén, gondolkodásán. Így talán sikerül időben észrevenni, ha valami már nagyon félremegy. És ha ez mégis bekövetkezik, akkor merjük ténylegesen is abbahagyni a meditációt.

Ezek után felmerülhet a kérdés: a meditáció jó vagy rossz dolog?
A meditáció önmagában egy semleges tevékenység, amit annak érdekében végzünk, hogy növeljük az éberséget, tudatosságot és/vagy elérjük az elmének egy speciális állapotát. A meditációt eszközként kell kezelnünk, legyen szó spirituális eszközről és/vagy egészségünk érdekében használt eszközről. Meg kell értenünk azt, hogy ez a fajta eszköz nem mindenki számára megfelelő.

Az ember alapvetően nem némán üldögélő és befelé forduló, hanem közösségközpontú és a külvilág hatásaira élénken reagáló lény. Ettől függetlenül az emberek nagy részére a meditáció jelentős pozitív kognitív hatással bír. Azonban vannak olyanok, akiknek inkább kára származik belőle, mint haszna.
Mivel minden ember más, előre nem tudhatjuk, hogy melyik csoportba tartozunk. Ezt csak mi magunk ismerhetjük fel, senki más, ezért tudatosan és ésszel kell közelítenünk a meditáció kérdéséhez (is).

Vége

Forrás: A meditáció veszélyei (angol nyelven)

2016. március 23., szerda

Kik a leginkább veszélyeztetettek a meditáció szempontjából, és milyen tünetekre kell figyelnünk?

Előző bejegyzésemben írtam a meditáció agyunkra gyakorolt biológiai, neurológiai, pszichológiai hatásairól, amelyek miatt nem mindenkinek tesz jót a gyakorlás.
Mivel bizonyos pszichiátriai betegségben szenvedők és speciális helyzetben lévők gyakrabban tapasztalhatnak negatív élményeket a meditációval kapcsolatban, ezért ebben a bejegyzésemben felsorolom, hogy kiknek és miért nem tanácsos meditálni. A bejegyzés végén leírom azokat a tüneteket, amelyek jelzik, hogy valami nincs rendben gyakorlásunkkal.

Szorongásos megbetegedés: Vannak olyan szorongásos betegek, akiknek meditáció hatására javul az állapotuk, míg másoknak rosszabbodik. Ráadásul egy szorongós rendszerint amiatt is szorong, hogy helyesen végzi-e a gyakorlást vagy azt érzi-e, amit kellene éreznie gyakorlás során. A szorongósoknak maguknak kell eldönteni, hogy használ-e nekik a meditáció vagy sem? Ha inkább rosszabbodik állapotuk, akkor ne erőltessék, mert ez később enyhe pánikrohamba is torkollhat.

Unipoláris vagy major depresszió: A meditáció rosszabbá teheti a depressziós állapotát azzal, hogy felerősíti a meglévő érzéseket, megnöveli az agy jobb féltekéjének aktivitását, és tovább csökkenti a depresszióban amúgy is lassúbb agyi hullámokat.

Bipoláris hangulatzavar (mániás-depresszió): A bipolárisoknak tudniuk kell, hogy a meditáció elősegítheti mindkét véglet, a mániásabb és a depressziósabb állapot kialakulását. Amellett mániás állapotban a fókuszálás, koncentrálás majdnem lehetetlen, míg depressziós állapotban úgyszintén. Tehát bipolárisok, ha tehetik, inkább kerüljék a meditációt.

Introvertáltság: Az introvertáltak még befelé fordultabbá válhatnak a meditáció eredményeként. A helyesen végzett meditáció befelé irányítja az embert, de ha a figyelmünk már eredetileg is eléggé befelé fókuszált, az nem vezet jóra. A meditáció által tovább erősített introvertált magatartás csökkenti az egyén képességeit arra, hogy a külvilág hatásaira megfelelő módon reagáljon.

Újoncok: A kezdők gyakrabban tapasztalhatnak különféle problémákat. Különösen akkor, ha helytelen technikával meditálnak és/vagy ha egyhuzamban hosszabb ideig csinálják. A kezdőknek nagyon oda kell figyelniük a technika helyességére és a fokozatosság elvére.

Személyiségzavar: Míg bizonyos személyiségzavaros embereknek egyértelműen jót tesz a meditáció, addig másoknak ront a betegségén. Az elkerülő, a szkizoid és szkizotip személyiségzavarosak eredetileg is meglévő tüneteit felerősítheti a meditáció.

PTSD – poszt-traumás stressz zavar: Különféle traumák utáni stressz zavarban szenvedők a meditációjuk során újra átélhetik fájdalmas emlékeiket, érzelmeiket, így a meditáció még jobban felerősítheti a traumát. A PTSD-ben szenvedők semmiképpen se meditáljanak egyedül, csak olyan szakember irányításával, aki kifejezetten ilyen téren képzett.

Szkizofrénia: Mivel a meditáció átalakítja az aktivitást agyunk bizonyos területein és agyunk neurokémiáját is megbolygatja, ezért a szkizofréniában szenvedők hallucinációs és látomásos tüneteit felerősítheti. Ráadásul a meditáció – gyógyítás helyett - megpróbálja a beteggel “elfogadtatni” ezeket az abnormális tüneteket.  És mivel a probléma ezzel nem fog megszűnni, sőt, inkább fokozódhat, így a szkizofrén könnyen kórházban köthet ki, vagy ki tudja, hogy hol, ha folytatja a meditációt.

Szociális izoláció: Aki eredetileg is hosszabb ideje szociálisan elszigetelt, annak célszerű óvakodnia a meditációtól. A két dolog együtt, a szociális elszigeteltség és a meditáció pszichotikus epizódokat és a valóságtól való elszakadást válthat ki. A meditációs gyakorlás hatásainak ellensúlyozására mindig szükségesek a külvilágból jövő ingerek.

Milyen problémákat okozhat a meditáció?

Milyen jelekre figyeljünk oda?
-- ha érzékelési-észlelési változásokat, gondolkodási nehézségeket tapasztalunk, és iskolában, munkahelyen teljesítményromlást

-- ha függőséggé kezd válni a meditáció. Akár már egy alkalomnyi kihagyás során is feszültnek, ingerlékenynek, levertnek érezzük magunkat

-- ha bármiféle hallucinációt, érzékcsalódást kezdünk el érezni, hangokat hallunk, fényeket, ismeretlen tárgyakat látunk. Ugyanígy ha téveszmék kezdenek kialakulni bennünk önmagunkkal, másokkal kapcsolatban

-- ha érzelmileg ürességet, sivárságot, személytelenséget érzünk

-- ha már teljesen éntelennek érezzük magunkat – bár nyilván a buddhista meditáció az “én”-től való elszakadást próbálja meg erősíteni, de ne felejtsük el, hogy az “én” megléte biztosítja az önazonosságot, önbecsülést. Ha már nincs “én”-ünk, akkor teljesen személytelen, tudathasadásos állapotba kerülünk és mások alárendeltjévé válhatunk

-- ha érzelmeink intenzívebbé válnak, mint azelőtt voltak, nagyobb és több indulati kitörést tapasztalunk vagy ha hangulatunk nagyon ingadozóvá válik

-- ha már a valóság előli menekülésre használjuk a meditációt, és ezt erőltetjük, ahelyett, hogy megpróbálnánk megoldani a problémáinkat

-- ha túl érzékennyé válunk akár érzelmileg, akár érzékelésileg: túl hangos hangok vagy fájdalmas fények érzékelése

-- ha nárcisztikus attitűd kezd jelentkezni bennünk, úgy érezzük, hogy mi többek vagyunk a meditáció által

-- ha szociálisan egyre jobban elkülönülünk a többi embertől, vagy azért, mert elegünk van belőlük vagy azért, mert még többet akarunk meditálni

-- ha akaratlan mozgásokat, mozdulatokat tapasztalunk magunkon, rángásokat, tik-et, remegést, reszketést

-- ezeken kívül testi tüneteket is meg szoktak említeni: fejfájás, migrén, koponyán belüli nyomásérzés, emelkedett vérnyomás, rendszertelen szívverés, intenzív hő-vagy hidegérzet, megváltozott étvágy és alvás (túl sok vagy túl kevés)

A következő bejegyzésemben leírom, hogy mit tegyünk, ha ezeket a tüneteket tapasztaljuk.

Forrás: A meditáció veszélyei (angol nyelven)