2018. október 5., péntek

Buddha és Visnu – Buddha-bhagavatizmus

Visnu eredetileg védikus isten volt, aki az indo-árják panteonjában még nem töltött be nagy szerepet. Ahogyan az indo-árja törzsek elkezdtek szétrajzani az Indiai-félszigeten és megindult a keveredésük a helyi lakosokkal, úgy olvadt egybe Visnu személye más védikus és nem-védikus istenség és helyi legendás hős (pl. Krisna-Vaszudéva) alakjaival.

Visnu kultusza – a bhagavatizmus - a Maurja-dinasztia uralma alatt (i.e. 4-3. század) kezdett elterjedni India-szerte.
(a bhagavatizmus egy Legfelsőbb Lény, a Bhagaván – a vaisnavák esetén Visnu, a saivák esetén Siva – imádatára irányul. A vaisnavizmus hatására széles körben elterjedt a nem-ártás elve - ahimszá -, amibe beletartozott az állatáldozat tiltása és a vegetarianizmus)

A vaisnavák úgy tartják, hogy Visnu többször is testet öltött/ölt a földön, valahányszor veszélyben van az emberiség. A hagyományuk szerint ez tíz alkalommal történt/történik meg, és Visnu kilencedik avatárja volt Sziddhártha Gautama.
(a tizedik megtestesülése a jövőben következik majd be. Amikor csak káosz, gonoszság uralkodik a földön, akkor jelenik meg Kalki alakjában. Kalki fehér lovon ül, kivont kardja üstökösként fénylik. Véget vet a Kali-jugának, hogy ezzel egyidőben megkezdje a Szatja-jugát. Shambala és Kalki kapcsolatáról ITT írtam bejegyzést)



Buddhát, Visnu reinkarnációjaként, a vaisnavák eltérő módon ítélik meg. Vannak olyan iratok, mint például bizonyos puránák, amelyek szerint Visnu azért testesült meg Buddhaként, hogy megtévessze az embereket és elterelje őket a Védák helyes útjáról. Míg mások szerint Visnu Buddha alakjában állította le a véres állatáldozatokat, és terjesztette el a nem-ártás elvét. Ezt fogalmazza meg az i.sz. 13. században élt vaisnava költő, Dzsajadéva, aki Gíta-govinda című művének első énekében felsorolja Visnu tíz megtestesülését. A kilencedikről ebben így ír:
A szigorú Véda Tanán igazít a te békéd:
tiltod az áldozat állatölését,
Buddha, te irgalmat szerető,
egek ura, üdv Hari, üdv!
(a mű Weöres Sándor fordításában ITT olvasható)

A buddhista hagyomány nem fogadja el azt, hogy Buddha Visnu egyik avatárja volna. Ők fordítva, Krisnát vették át, és építették be alakját több Dzsátakába – ‘Születés regék’ –. Ezekben a tanmesékben Krisna-Vaszudéva Buddha tanítványa lesz annak előző életeinek egyikében. Ezzel együtt, természetesen, a Bhagavad-gítá alapját adó Ardzsuna-Krisna párbeszéd sem jelenik meg a ‘Születés regékben’.

A hinduizmus és a buddhizmus közötti szellemi, spirituális és vallásos téren való összefonódás már időszámításunk kezdeti időszakában megindult. A folyamat akkor gyorsul fel, amikor a Gupta-uralkodók (i.sz. 300-550) kiterjesztették bráhmanista jellegű támogatásukat a buddhista létesítményekre.

Ahogyan már írtam a buddhista kolostorokról – vihárákról – szóló bejegyzésemben, az eredetileg az esős évszak idejére kialakított építmények idővel egyre nagyobbakká váltak. Már nem csak tartós szállást biztosítottak a buddhista szerzeteseknek, apácáknak, hanem hatalmas komplexumokká alakultak, amelyek a tanulás-tanítás, a vallásos áhítat és a meditáció központjai is lettek. Az i.sz. 400 körüli időszaktól kezdve egészen az i.sz. 600-as évek közepéig számos kínai buddhista zarándok látogatta meg ezeket a kolostorokat, illetve maradványaikat, és hiteles, jó beszámolókat írtak működésükről, a rendelkezésükre álló anyagi javaikról, és állapotukról.

Amikor Gupta-uralkodói hatásra ezekben az intézményekben megjelent a bráhmanista befolyás, ez megkönnyítette annak felismerését, hogy az elmúlt évszázadokban történő fokozatos összefonódás miatt egyre kevésbé észrevehető a különbség a buddhizmus és bráhmanizmus között. Az, hogy a bhagavatizmus ideológiájába Visnu egyik avatárjaként beépítették Buddhát, ezt az összefonódási folyamatot felgyorsította.

A buddhista létesítményekben elkezdtek világi tantárgyakat is tanítani, és elismerték a Védákat és sásztrákat – ‘elv, szabályok, kézikönyv’– , mint ahogyan erről a kínai zarándokok tudósítottak. A felfogásbeli változás egyéb dolgokra szintén hatással volt: a kolostori szertartásosság helyett a szellemi és spirituális tanítások irányába tolódott el a képzés. Ez és a számos világi tantárgy tantervben való megjelenése a mahájána buddhizmust haladóbbá, a tanítási rendszerét pedig nagyon változatossá és népszerűvé tette. Ezek eredményeként a szerzetesi oktatás szellemi és spirituális középpontja fokozatosan azonossá vált a bráhmanista gondolatokkal.

Mindehhez még hozzájött a mahájána filozófia panteisztikus kiterjesztése, amelyik bráhmanikus mintára létrehozta saját istenségeinek panteonját a nekik megfelelő tulajdonságaikkal és szimbólumaikkal. Ezért a Buddha-bhagavatizmus – ahogyan némely esetben a mahájána buddhizmust nevezni szokták – alig különbözött a hindu-bhagavatizmustól.
A világi buddhisták inkább tűntek hinduknak a mahájána kultuszban, mint a világi hinduk buddhistának, akik a bhagavatizmus hatására több humanista tulajdonsággal is átitatódtak. Valójában a két bhagavatizmus olyan találkozási pont volt, ahol e két vallást megkülönböztető tényezők lényegtelenné váltak. Ezért már nem igazán látszott semmiféle vallásos vagy ideológiai akadály, amelyik meggátolta volna a hinduizmus és a buddhizmus közötti egybefonódás folyamatát.

Azonban ez korántsem volt így a Nyugat-Himalájai kolostorokban. Ezek a létesítmények sorvadoztak, mivel ők nem részesültek királyi patronálásban vagy más bőkezű támogatásban. Ehhez hozzájött még az, hogy a Gupta-időszak neo-bráhmanista reneszánsza a lakosság körében egyértelműen lekörözte a buddhizmust. Ennek hatására olyan pszichológiai légkör alakult ki, amiben a buddhista kolostorok háttérbe szorultak a bráhmanista létesítményekkel szemben, vagy átnevezték őket úgy, ahogyan az a bráhmanizmus számára kényelmes volt.

Az i.sz. 5. századtól kezdve Észak-Indiában rossz napok köszöntöttek a buddhizmusra, mert külső támadással is szembe kellett nézniük. A fehér hunok i.sz. 440 körül megszállták az észak-nyugati régiókat Gandharában és Kasmírban, és hatalmas pusztítást végeztek. Összesen ezerhatszáz létesítményt, sztupákat és szangharamákat – ‘kolostorok’ – romboltak le. Ekkor még a hun seregek elvonulása után viszonylag hamar újraépítették vagy újonnan hoztak létre kolostorokat.




A 12. században Észak-Indiát újabb hordák támadták meg - immáron muszlim csapatok –, és ekkor mindkét vallás, a hinduizmus és buddhizmus is hatalmas csapást szenvedett.
A pusztítás azonban jobban sújtotta a buddhizmust, mivel erre az időszakra már szinte teljes mértékben intézményesített vallássá alakult, amely hatalmas mennyiségű kincsekkel, művészi ikonokkal és kéziratokkal teli vihárákba és mahávihárákba zárta magát. Ezért ezek a kolostorok lettek a kincsvadászok és képromboló fanatikusok legcsábítóbb, ugyanakkor legvédtelenebb célpontjai.
A segítséget hiába váró szerzetesek elmenekültek Nepálba és Tibetbe. Így világi követőik vallásos irányítása olyanokra maradt, akik már végképp nem láttak különbséget a buddhizmus és hinduizmus között.
.

Forrás: Dasávatára (angol nyelven)
             Gautama Buddha a hinduizmusban (angol nyelven)

2018. szeptember 18., kedd

Néhány számadat a buddhistákról

Bár a buddhizmus követőinek száma változó – éppen úgy, mint bármely más vallás esetében –, egy 2013-as adat szerint ez valamivel több, mint 500 millió ember, ami a világ népességének 9-10 %-a. Ezáltal a buddhizmus (követőinek számát tekintve) a Föld negyedik legnagyobb vallása.






A következő számok még 2010-es felméréseken alapulnak: 
Azon országok listáját, ahol a legtöbb buddhista vallású él, Kína vezeti 244 millió emberrel, ami az összlakosságának 18.2 %-a. Míg Indiában – ahonnan a buddhizmus eredetileg származik  – valamivel több, mint 9 millió ember vallja magát buddhistának, ez a teljes népesség 0.8 %-a.

A kínaiak leginkább a mahájána irányzatot követik, velük együtt Kelet-Ázsia nagyobbik része úgyszintén. Ezáltal a világ buddhistáinak több, mint a fele ezt az irányzatot képviseli, Ázsiában összesen 360 millió ember - ezek megint 2013-as adatok.

A következő a théraváda buddhizmus, amelyet 150 millióan követnek, jobbára Dél-Kelet-Ázsiában.

A vadzsrajána buddhizmus, amelynek hívei leginkább Tibetben, a Himalájai-régióban, Mongóliában és Oroszországban találhatók, 18.2 millió fővel a harmadik. Leginkább erre az irányzatra érvényes az, hogy követői a világban szétszóródva élnek.

Ázsián kívüli országokban még körülbelül 7 millióan vallják magukat buddhistának.
(2010-es adatok szerint Észak-Amerikában majdnem 4 millióan, Európában közel másfél millióan, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában 500 ezren, Latin-Amerikában és a Karibi-térségben 410 ezren, Ausztráliában pedig 529 ezren)

Forrás: Buddhizmus országonként (angol nyelven)

2018. szeptember 4., kedd

Öt buddhista elv, amelyek segíthetnek vállalkozásunk sikerében

Az embereknek a buddhizmussal kapcsolatban leginkább a meditáció jut eszükbe. Azonban a buddhista gyakorlás kialakíthat egy olyan sokrétű gondolkodást, amely az élet egyéb területén is alkalmazható. Nézzünk néhány buddhista elvet, amelyek hasznosak lehetnek egy vállalkozásban.

Határozzuk meg a célt

A buddhizmusban még azelőtt nagy hangsúlyt kap a cél és az irány tiszta meghatározása, hogy a buddhista gyakorlásba belekezdenénk. A pontosan megfogalmazott cél elengedhetetlen, mert az tud teljesen megszabadítani a zavaró érzelmektől, és segíteni abban, hogy ráébredjünk az elménk összes lehetőségére. Ezt a célt - végső állapotot - hívják “megvilágosodás”-nak.

Ehhez hasonló az, amikor belekezdünk valamilyen vállalkozásba vagy vállalkozásunk egyik résztevékenységbe: meg kell határoznunk, hogy mi a célunk. Pusztán vétel és eladás? Vagy egy megrendelt termék elkészítése vagy a vevő/megrendelő valamilyen bonyolult problémájának, kérésének megoldása?
Minél pontosabban fogalmazzuk meg a célt, annál könnyebb lesz megtalálni azt az utat, amelyik elvezet hozzá, és annál nagyobb a valószínűsége, hogy el is érjük.

Kövessük az ok és okozat elvét

Miután meghatároztuk a célt, fel kell ismernünk azokat a lépéseket, okokat, amelyek elvezethetnek a célhoz. A buddhizmusban a cél – a megvilágosodás – eléréséhez vezető okok megszüntethetik a romboló viselkedést és kialakítják az elménk jó minőségeit. Megismertetnek bennünket a világ realista módon való észlelésével, és azzal, hogy ezt hogyan kezeljük.

Üzleti terv esetén egyfajta logikus gondolkodásra van szükségünk, hogy megtaláljuk a lépéseket, amelyek elvezetnek bennünket a végső célhoz. Ez a folyamat olyan, mint egy megfordított mérnöki munka. Elkezdünk visszafelé haladni a megfogalmazott céltól, egészen a kezdetekig. Ennek a folyamatnak a segítségével meghatározhatjuk a szükséges lépéseket ahhoz, hogy elérjük a célt, és jó alapot biztosíthatunk az üzleti tervünkhöz.

Együttérzés: oldjuk meg a vásárló problémáját

Az együttérzés az egyik legfontosabb buddhista elv.
Buddha tanítása szerint:
Az együttérzés annak az óhaja, hogy mások szabaduljanak meg a szenvedéseiktől.

Mi köze mindehhez egy vállalkozásnak?
Adott egy vevő/megrendelő, akinek van egy megoldandó problémája. Az a vállalkozás kerül előnybe, aki jobb megoldást tud nyújtani, mint bármely másik. Így a sikeres üzletmenethez elengedhetetlen az empatikus hozzáállás, a potenciális vásárlóink problémáinak megértése és az azzal való szembenézés.  Azonosítsuk be és idézzük fel azokat a valós problémákat, amelyeket a célközönségünk körében korábban már tapasztaltunk, és ezek segítségével igyekezzünk a lehető legtökéletesebb megoldást választani. Az együttérzés az alapja minden vállalkozás vásárlóközpontú vagy felhasználóbarát megközelítésének.

Állandótlanság: alkalmazkodjunk a változó világhoz

A buddhista módon való gondolkodás egy újabb értékes belátást is eredményez: minden folyamatosan változik – mi magunk, a környezetünk, és minden ember körülöttünk. Nagyon könnyű kitalálni egy elméletet, ami magától értetődőnek és biztosnak látszik; de a gyorsan változó valóságban gyakran válik egy hamvába holt merev, rugalmatlan ötletté.

Etika: tiszteljük magunkat, csapatunkat és a vásárlót

A buddhista etika az erőszakmentesség elvén alapul. Felismerjük, hogy mindenki boldog akar lenni és senki nem akar szenvedni. Ha tetteinket ennek megértésére alapozzuk, és igyekszünk óvakodni attól, hogy másoknak ártsunk, tiszteletet és bizalmat kaphatunk.

Ha tiszteljük kollégáinkat, alkalmazottainkat, bizalom és megértés alakul ki a munkahelyi csapatunkban. Ne beszéljünk rosszindulatúan senkiről, se a szemébe, se a háta mögött ne mondjunk bántó dolgokat. Ne legyünk kétszínűek. Ezzel párhuzamosan, minél inkább tiszteljük a vásárlóinkat, annál több bizalmat és hűséget kapunk cserébe.

Összegzés:

Ezt az öt buddhista elvet használhatjuk arra, hogy vállalkozásunk sikeresebb legyen:

-- Határozzuk meg a célt

-- Figyeljünk fel az ok-okozati összefüggésekre

-- Fejlesszünk ki empátiát és együttérzést a vásárlók iránt

-- Ne felejtkezzünk el a folyamatos változásról, és legyünk rugalmasak, újítóak

-- Kövessük az etikai elveket, tiszteljük a kollégákat/alkalmazottakat és vásárlókat


2018. augusztus 3., péntek

Vihárák - buddhista kolostorok

A történelmi Buddha és tanítványai még vándorló életmódot folytattak, csak az esős évszakban igyekeztek ideiglenes menedéket vagy szállást keresni maguknak. Ezek a menedékek egyszerű fából készült vagy bambusztetős kunyhók voltak.
A világi hívők számára nem csupán a tanítványok élelemmel való ellátása számított üdvös cselekedetnek, hanem a szállás biztosítása is, így a későbbi kolostorok a világi hívők adományaiból épültek.

Ezek a kolostorok, amelyek neve vihára – szanszkrit nyelven “szálláshely” vagy “ház” – jobbára lakott települések szomszédságában álltak. Elég közel ahhoz, hogy a szerzetesek megkapják a lakosságtól az alamizsnát, de megfelelő távolságban ahhoz, hogy ne zavarják őket a meditációban.

Az első, világi hívő által létrehozott viháráról a páli kánon több szuttájában - tanbeszédében -
is olvashatunk. Ezt a történelmi Buddhának és tanítványainak építtette egy gazdag kereskedő, Anáthapindika a Szávatthi város közelében található Dzsétavana-ligetben. (Anáthapindikáról ITT írtam bejegyzést, a róla szóló szutta pedig ITT olvasható)


Adzsantái barlangok
A hívők által építtetett vihárák mellett kezdetben a barlangok is nyújtottak átmeneti szálláslehetőséget Buddha követőinek.
Már időszámításunk első évezredétől kezdve laktak a világtól elvonuló különféle elmélkedők vagy más okból otthontalanok a természetes barlangokban, sziklaüregekben. A szangha korai tagjai, az eleinte még vándorló bhikkhuk és bhikkhuník szintén megkedvelték ezeket a természet adta menedékeket. Ahogy nőtt a szangha, és egyre inkább letelepedett életmódot kezdtek el élni, a szerzetesek és apácák egész barlangrendszereket vájtak a puhább falú kőzetekbe. 

Karla
Így alakult ki az i.e. 1. században a nyugat-indiai Mahárástrában Bhadzsa és Karla sziklákba vájt sztupacsarnokai, a csaitja-grihák. Vagy i.sz. 2. században az adzsantái barlangtemplom, szintén Mahárástrában. Ezekben már hatalmas, négyszögletes, fallal körbevett előcsarnokot vagy szentélyeket alakítottak ki, apró cellákkal az oldalán. A bejárati falba kaput véstek, és a későbbi időszakokban az oldalsó részekben gyakran helyeztek el különféle Buddha-ábrázolásokat.
A cellákban sziklába vájt emelvények alkották az ágyakat és a párnákat. Ez még hasonló volt a buddhizmus kialakulásának korai évtizedeinek alapvető berendezéséhez.

Nálandá romjai
A világi támogatók által a szangha tagjai számára felépített építmények, az önálló vihárák kereskedelmi útvonalak mentén helyezkedték el. Így a vagyonos kereskedők a kolostorok gazdasági erejét is növelték.
A mahájána irányzatban megnövekvő tanításra/tanulásra való igény miatt az i.sz. 1. századtól kezdve a kolostorok – amelyek továbbra is megtartották a vihára nevet -  oktatási intézményekké alakultak. Némely közülük több ezer tanulót befogadó buddhista egyetemmé – mahávihára - fejlődött. Ilyen volt Nálandá vagy Taxilá kolostora is.

A vihárák lakóinak életét már korán szabályokba foglalták, amelyeket a páli kánon Vinája-pitáka – “szerzetesi fegyelem kosara” – része tartalmazza.
Vikramasíla romjai

Az észak-indiai Bihár állam a neve a “vihára” szóból ered, feltehetőleg azért, mert nagyon sok buddhista kolostor volt a területén. (itt állt az öt híres mahávihára: Nálandá, Vikramasíla, Szomapura, Odantapura, Jagaddala)
Egy teória szerint Üzbegisztán székhelye, Buhara is a “vihára” szóból származik.

Thaiföldön a “vihára” jelentése szűkebb: “szent terem”.

A vihára vagy kolostor a buddhizmus sokrétű intézménye. Szerzetesek, apácák lakhelye, a vallásos áhítat és meditáció központja, a buddhista tanulás-tanítás kiindulópontja. Több vihára, mint például a Nálanda, amelyet i.sz. 5. században vagy Vikramasíla, amelyet i.sz. 8. vagy 9. században alapítottak, világhírűvé vált. Így tanításaik eljutottak Ázsia egyéb területeire, Kínába, Tibetbe, Koreába, Közép-Ázsiába, ahol a buddhizmus tovább virágzott indiai lehanyatlása után.

Emiatt az indiai viháráknak elengedhetetlen szerepük volt a buddhista vallási-filozófiai gondolatok kialakulásában, megújulásában, fenntartásában és átadásában.
Azokban az időkben, amikor Európa a sötét középkorban élt, India, Kína és a Közel-Kelet a szellemi pezsgés, az oktatás, az eszmék szabad terjedésének virágzó központjainak számított.

 Forrás: Vihárák (angol nyelven)
              Nálandá (angol nyelven)

2018. július 22., vasárnap

Imádkoznak-e a buddhisták?

A szótárak általános meghatározása szerint az imádkozás egyfajta kommunikáció vagy “beszélgetés” Istennel, istenekkel, szentekkel vagy más istenszerű lényekkel. Az ima nagyon sok vallás egyik elengedhetetlen része. Mivel a buddhizmus nem számít teista vallásnak – az istenek nem igazán játszanak benne szerepet  –, feltehetjük a kérdést, hogy imádkoznak-e a buddhisták?

A válasz igen is, nem is, és attól függ.

A szótári értelemben vett imádkozás nem képezi a buddhizmus formális részét, mivel ebben a vallásban nincsen egy hatalmas, erős “valaki”, aki felé az ima irányulhat. Ugyanakkor léteznek számos imádságszerű tevékenységek, mint például a fogadalmak és megszólítások vagy mantrák. Emellett a buddhisták is kérnek segítségek és kifejezik hálájukat. Így az első kérdés az, hogy ezek a kifejeződések hová irányulnak?

Istenek vagy nem istenek?
A buddhista iratokban és művészetben többféle olyan lény jelenik meg, amelyeket istenként lehet definiálni. Közülük néhányra, mint például a dévákra, jobbára úgy tekinthetünk, mint tanmesék szereplőire. A buddhizmus dévái saját birodalmukban élnek, és általában semmit nem tesznek az  emberekért, így nincs értelme hozzájuk imádkozni, még akkor sem, ha “léteznének”. (az istenekről a buddhizmusban ITT olvasható bejegyzés)

A vadzsrajána buddhizmus tantrikus istenségei saját legmélyebb természetünk archetípusaiként értelmezhetőek, vagy bizonyos elveket képviselnek, mint például a megvilágosodás tényezői. Itt az imák olykor transzcendens buddhák és bódhiszattvák felé irányulnak, akiket szintén archetípusnak tekinthetünk. (a tantrikus istenségekről ITT írtam bejegyzést)

Azonban nagyon sok esetben a világi buddhistáknál megfigyelhető, hogy úgy tekintenek különféle ikonikus alakokra, mint rajtuk kívül és tőlük függetlenül “létező” lényekre, annak ellenére, hogy ez a felfogás nem áll összhangban a buddhista tanításokkal. Így előfordulhat, hogy olyan emberek, akik magukat buddhistáknak vallják, imádkoznak ezekhez a lényekhez, viszont az ilyen jellegű ima nem része a történelmi Buddha tanításainak.

Buddhista kántálási liturgia
Többféle típusú szöveg létezik, amelyeket a buddhista liturgia részeként kántálnak. Különösen a mahájána buddhizmusban a kántálások gyakran irányulnak transzcendens buddhák és bódhiszattvák felé. Például, a Tiszta Föld buddhizmusban  Amitábha Buddha nevét kántálják. Amitábha Buddhában való hit a Tiszta Földön való újraszületést eredményez, amely olyan állapot vagy hely, ahol a megvilágosodás könnyen megvalósítható. (a Tiszta Földekről ITT lehet olvasni bővebben)

Nem csupán a jelentésük, hanem hangzóik miatt is értékes a mantrák vagy a dharaník kántálása. Ezek általában rövid szövegek, amelyeket folyamatosan ismételgetnek, így egyfajta meditációként is felfogható, amelyet nem némán, hanem hanggal végeznek. A kántálásokat sok esetben szintén egy transzcendens buddhának vagy bódhiszattvának ajánlják. Például, a Gyógyító Buddha mantra vagy egy hosszabb dharaní egy beteg érdekében is kántálható. (a Gyógyító Buddháról és a mantrájáról ITT írtam bejegyzést)

Ez az egész felvet egy nyilvánvaló kérdést: ha azért szólítunk néven egy buddhát vagy bódhiszattvát, hogy segítsen előbbre jutni spirituális életünkben vagy gyógyítsa meg beteg barátunkat, akkor
az nem imának számít?
A buddhizmus bizonyos iskoláiban az áhítatos kántálásokra egyfajta imádságként tekintenek. Azonban alapvetően mégis úgy értelmezik, hogy az imádság célja nem egy valahol a külső térben “létező” lény megszólítása, hanem az, hogy felébressze a bennünk lévő spirituális erőt.

Imafüzérek, zászlók, imakerekek
A buddhisták nagyon sokszor használnak imafüzért, amelynek málá a neve. De ugyanígy megfigyelhető az imazászló és imakerék jelenléte.

Az imafüzért a mantrázás során a mantrák számolására használják. Eredetileg a hinduizmusból származik, de gyorsan elterjedt a buddhizmusban, éppen úgy, mint a világ több más vallásában. (a buddhista imafüzérről több bejegyzést is írtam. A máláról ITT és ITT két részben, a buddhista és dzsaina málákról ITT, a tibeti rózsafüzérekről pedig ITT)

A tibeti buddhizmusban elterjedt szokásnak számít, hogy a hegyi szélben imazászlókat függesztenek fel. Minden bizonnyal ez a korábbi tibeti bön vallásból ered. (a bön vallásról ITT olvasható részletesebben)
A zászlókat általában szerencseszimbólumokkal és mantrákkal díszítik. E gyakorlat célja nem az istenekhez való könyörgés, hanem az, hogy minden lény felé szétszórják az áldást és jó szerencsét. (az imazászlókról ITT lehet olvasni)


Az imakerék, amely elsősorban szintén a tibeti buddhizmushoz köthető, többféle alakban és formában létezik. A kerekeket általában írott mantrák borítják. A gyakorlók megforgatják a kerekeket, miközben a mantrára fókuszálnak és felajánlják a cselekedet érdemét minden élőlénynek. Ilyen módon a kerék forgatása szintén a meditáció egyik formájának tekinthető. (az imakerékről, imamalmokról ITT írtam bejegyzést)





 Forrás: Imádkoznak-e a buddhisták? (angol nyelven)

2018. július 5., csütörtök

Hogyan hasznosíthatjuk a buddhista tanításokat mindennapjainkban?

A buddhista tanítások több hasznos tanácsot is adnak ahhoz, hogyan éljük a mindennapjainkat:

Amikor felébredünk

Ébredés után, de még az ágyból való kikelés előtt próbáljuk meg nagyon boldognak és hálásnak érezni magunkat azért, hogy élünk és készen állunk szembenézni egy új nappal. Kötelezzük el magunkat arra, hogy:

1. Értelmessé tesszük a napot.

2. Nem vesztegetjük el azt az értékes lehetőséget, hogy dolgozzunk magunkon és segítsünk másokon.

Ha aznap munkába indulunk, határozzuk el, hogy összeszedetten és termelékenyen fogunk dolgozni. Igyekszünk elkerülni azt, hogy idegesen, türelmetlenül vagy rosszkedvűen viselkedjünk munkatársainkkal. Barátságosak leszünk mindenkivel, de nem vesztegetjük mások idejét értelmetlen fecsegésre és pletykákra.
Ha nem dolgozni megyünk, hanem aznap a családunkkal leszünk, akkor megpróbáljuk nem elveszíteni a türelmünket, hanem a lehető legnagyobb odafigyeléssel gondoskodunk rokonaink fizikai és érzelmi szükségleteikről.

Reggeli meditáció

Általában még reggeli előtt egy rövid meditációt megejthetünk. 5 vagy 10 percnyi nyugodt ülés, amelyben a légzésünkre fókuszálunk és középpontban igyekszünk maradni, segíteni fog.
Ilyenkor elmélkedjünk el azon, hogy életünk hogyan fonódik össze egybe mindenki máséval, hogyan befolyásolnak bennünket és mindenki mást az ő érzéseik és tetteik. Ekkor alakítsuk ki magunkban a szeretet meleg érzését: “Legyen mindenki boldog”, a könyörületesség érzésével együtt: “Szabaduljon meg mindenki a boldogtalanságától és minden meglévő problémájától.”
Határozzuk el azt, hogy ma igyekezni fogunk segíteni másoknak mindenben, amiben tudunk, de ha ez nem lehetséges, legalább óvakodunk attól, hogy kárt okozzunk.

Éberség a nap folyamán

Napközben megpróbáljuk fenntartani az éberséget azzal kapcsolatban, hogy hogyan és mit cselekszünk, beszélünk, gondolkodunk és érzünk. Különösen akkor igyekezzünk erre odafigyelni, ha olyan zavaró érzelmek bukkannak fel bennünk, mint harag, mohóság, féltékenység, önteltség, és így tovább. Jegyezzük meg magunkban azt, ha önzőn vagy  érzéketlenül cselekszünk, önsajnálattal vagy előítélettel viselkedünk.
Az éberség kifinomultabb szintjén már megcélozhatjuk azt is, hogy felismerjük, ha nem valódi tényeket állapítunk meg úgy általában önmagunkról, másokról, bizonyos helyzetekről, hanem úgynevezett ‘mítoszokat’ kreálunk. Ugyanígy figyeljünk fel azokra a pillanatokra, amikor pesszimistán gondolkodunk olyan helyzetről, amiben benne vagyunk, vagy önsajnálatot érzünk magunk iránt.

Amikor rajtakapjuk magunkat, hogy a fentiek közül bármelyiket tesszük, mondjuk vagy gondoljuk, alkalmazzuk az éberség másik formáját.
Először is, próbáljuk meg megállítani önmagunkat, mielőtt olyat cselekszünk vagy mondunk, amit később megbánunk. Ha már megtettük, fejezzük be azonnal, mielőtt még rosszabbá válna a helyzet. Tegyük ugyanezt, ha azt vesszük észre, hogy negatív gondolatok bűvkörébe kerültünk.
Emlékezzünk rá, hogy a zavaró mentális és érzelmi tényezők ellenszere a lenyugvás, és az, hogy ellenálljunk nekik. Alkalmazzuk és tartsuk fent ezeket a következő módon, amíg vissza nem nyerjük önuralmunkat:

Tételezzük fel, hogy valaki a munkahelyünkön vagy otthon bántóan viselkedik vagy bosszantó, irritáló dolgot tesz.

1. Emlékezzünk, a kiabálás nem segít. Próbáljunk lenyugodni úgy, hogy fókuszáljunk a légzésünkre, ahogyan reggel tettük.

2. Idézzük fel, hogy mindenki boldog szeretne lenni és jól akarja érezni magát, de az emberek többségének külső vagy belső problémái vannak, amik akadályozzák ebben.

3. Magunkban kívánjuk azt nekik, hogy legyenek boldogok és legyen okuk a boldogságra.

4. Ezután, ha nyitottak erre, mutassunk rá viselkedésük negatív hatásaira, majd kérjük meg őket, hogy hagyják abba.

5. Ha egyáltalán nem reagálnak, hallgassunk el, és tekintsük úgy ezt az esetet, mint egyfajta leckét, amely türelemre tanít. Ennek ellenére, ha kicsit is csökkenteni tudjuk a feszültséget, akkor tegyük meg.

A legfontosabb tényezők egyike az, hogy legyőzzük azt az ösztönünket, hogy azonnal védekezni kezdjünk, amikor mások kritizálnak bennünket. Próbáljunk meg nyugodtak maradni, így könnyebb objektíven megvizsgálni, hogy amit állítanak, az igaz-e – és ha igen, akkor bocsánatot kérhetünk és javíthatunk viselkedésünkön. Ha az, amit mondtak, nem igaz, akkor – ha nem volt fontos – lépjünk túl rajta.
Viszont, ha olyan dolgot érint, ami lényeges és számít, mutassunk rá a hamis gondolkodásukra, de csak akkor, ha bármiféle lekezelés vagy indulat nélkül meg tudjuk tenni.

Esti meditáció

Elalvás előtt – újra a légzésre koncentrálva - még végezhetünk egy rövid meditációt, hogy lenyugodjunk a napi tevékenységek után. Áttekintjük a nap eseményeit és megnézzük, hogyan kezeltük azokat. Elvesztettük-e az önuralmukat vagy tettünk-e, mondtunk-e valami butaságot? Ha igen, bánjuk meg ezeket, és aztán bűntudat érzése nélkül határozzuk el, hogy jobban csináljuk holnap. Azt is jegyezzük meg, amikor bölcsen és jóindulatúan rendeztük el a dolgainkat. Örüljünk ennek, és legyünk eltökéltek abban, hogy ebben az irányban megyünk tovább.
Még elalvás előtt jusson eszünkbe, hogy holnap folytathatjuk a magunkon való dolgozást és mások segítését. Érezzük magunkat igazán boldognak, hogy értékes életünket ilyen értelmessé tesszük.


Forrás: Egy buddhista egy napja (angol nyelven)

2018. június 20., szerda

Buddhista zarándoklatok (szent) helyei 4.

4. Kuszínárá – a hely, ahol Buddha meghalt

Buddha utolsó napjait a Maháparinibbána-szutta (DN 16. - ‘A végső kialvásról szóló nagy beszéd’) írja le. Az ekkor történt eseményeket éppen olyan hitelesnek tekinthetjük, mint megvilágosodásának történetét. Bár ez a szutta is sok utólagos betoldást tartalmaz, mégis nagyon megindító és szép alkotás.

A hagyomány szerint Buddha 80 éves korában halt meg Egyes források i.e. 487 és 483 közé teszik halálának idejét, míg a théraváda buddhizmus jóval korábbra, i.e. 544-re vagy 543-ra.
Buddha legutolsó napján tanítványai kíséretében érkezett meg Kuszínárá vidékére, a Mallák erdejébe. (Kuszínárá – a mai Kusinagar - Vészálítól északnyugatra, Kapilavatthu irányában fekszik. Buddha eredetileg feltehetőleg szülőföldjére vagy Szávatthiba indult, mivel Kuszínárát sehol máshol nem említik meg a szent iratok, így minden bizonnyal most sem ez volt útjának végcélja)
Itt kérte meg Ánandát – aki unokatestvére és egyben legkedvesebb tanítványa volt –, hogy készítsen neki fekhelyet. Végső óráiban még rákérdezett követőire, hogy vannak-e kérdéseik a Dharmával kapcsolatban. Majd legutolsó szavaival szinte összefoglalta tanításainak lényegét: “ami összetett, szükségszerűen elmúlik, törekedjetek éberségre” (‘vajadhammá szankhárá appamádena sampádethá’)

Halála után elhamvasztották holttestét, és a Mallák relikviaként összegyűjtötték a hamvakat. Ezt aztán nyolc részre osztották.
Asóka király i.e. 260-ban látogatott el Kuszínárába, és ott Buddha hamvainak emeltette a Nirvána-sztúpát, és emellé még több kisebb sztúpát. A Nirvána sztúpát aztán a Gupta-időszakban (i.sz. 4-7. század) kibővítették, és építettek egy templomot egy hatalmas fekvő Buddha-szoborral.
Ahogy a többi buddhista helyet, i.sz. 1200 körül ezt is magára hagyták a muszlim invázió elől menekülő szerzetesek, így az elkövetkező évszázadok alatt eléggé lepusztult állapotba került.


A 19. század végén Sir Alexander Cunningham, brit katonatiszt és archeológus a mai Kusinagar környékén is kutatásokba kezdett. 1867-ben pedig A. C. L. Carlleyle, angol archeológus feltárta a fő-sztúpát, a Nirvána-sztúpát, és kiásta az 1500 éves fekvő Buddha-szobrot. A kutatások tovább folytak a 20. század elején, és jelentős buddhista anyagot találtak, amelyek azt igazolták, hogy a mai Kusinagar területe már i.e. 3. században fontos zarándokhelynek számított.

Nirvána-sztúpa vagy Nirvána-csaitja (Fő sztúpa)
Ahogy fentebb említettem, 1876-ban Carlleyle tárta fel ezt a téglából, eredetileg Asóka által építtetett sztúpát. Az ásatások során egy réztálat találtak, amelyen egy felirat azt állította, hogy ezt a tálat egy Haribala nevű illető helyezte el a sztúpában.

Maháparinirvána-templom
Szintén fentebb említettem, hogy az eredeti templomot feltehetőleg a Gupta-időszakban emelték, ami aztán a muszlim invázió során elpusztult. A jelenlegi templomot az indiai kormány építtette 1956-ban a Buddha halálának 2500. évfordulójára való megemlékezés részeként, közvetlenül a fő sztúpa mellé. A templom belsejében található a 6.10 méter hosszú, jobb oldalán fekvő, arccal nyugat felé néző szobor, amelyik a halott Buddhát ábrázolja. Egy széles, téglából készült emelvényen nyugszik.
A heverő előtt három kicsi dombormű található, amelyekről úgy gondolják, hogy a következő három alakot jelenítik meg: közel a lábához a Tiszteletreméltó Ánanda, középen a Tiszteletreméltó Szubhadda, és a sarokban a Tiszteletreméltó Daba Malla. Középen egy i.sz. 5. századból származó felirat olvasható, mely szerint a szobor “ajándék a Mahávihárából származó Haribala szerzetestől, és Dinna munkálta meg”.

Ezt az 1500 éves fekvő Buddha szobrot egyetlen tömb vörös homokkőből alakították ki, amelyet Mathurából hoztak a Gupta-időszak idején. Amikor 1876-ban A. C. L. Carlleyle felfedezte, elég rossz állapotban volt, azonban a szétszórt darabkákat sikeresen össze tudták rakni.


Az ásatások során kiderült, hogy ezen a helyen az eredeti templom magába foglalt egy hosszúkás termet és előteret is, amelyek bejárata nyugat felé nézett. Számos vésett felületű téglát találtak a szemét között, amiből úgy tűnt, hogy a templomnak donga-boltozata volt, éppen úgy, mint a helyére épített modern templomnak.





Ramabhar-sztúpa vagy Mukutbandhan-csaitja
Körülbelül másfél kilométerre található a Maháparinirvána-templomtól. Ezt a hatalmas sztúpát Buddha hamvainak egy része fölé építették, jelezvén, hogy a Mallák ott hamvasztották el Buddha testét.



Matha Kuar síremlék
Egy nagy méretű Buddha szobor, amelyet egyetlen darabból véstek ki. A bódhi-fa alatt ülő Buddhát jelképezi, a ‘föld tanúságul hívása’ - bhúmi-szparsa-mudrá – kéztartással. A szobor alapján lévő feliraton az áll, hogy i.sz. 10. vagy 11. században készült.







Forrás: Kuszínárá (angol nyelven)
             Kusinagar (angol nyelven)