2017. május 28., vasárnap

Tényleg a négy nemes igazság volt Buddha első tanítása?

Több tudós állítja – a páli kánonban található életrajzi adatok alapján – , hogy az MN 26 szuttában szerepel Buddha megvilágosodásának leírásai közül a legkorábbi.
Ebből a feltevésből kiindulva úgy vélik, hogy a négy nemes igazság csak egy később megjelenő tantétel, mivel ebben a szuttában semmilyen formában nincs utalás a négy nemes igazságra, sem a megvilágosodás felidézésekor, sem pedig Buddha legelső tanítványainak adott tanításakor.

Ezt a feltevést, természetesen, nem mindenki fogadja el. Többek között azért sem, mert ebben az MN 26 szuttában Buddha nem említi a megvilágosodás előtti önsanyargatás időszakát, sem pedig azt, hogy az öt remetetársa elhagyta őt akkor, amikor felhagyott az önsanyargatással. Csak a hozzájuk való visszatéréséről beszél, és arról, hogyan adta át nekik a megvilágosodás tapasztalatát. (ugyanakkor ha mégis későbbi tanítás a négy nemes igazság, akkor az azt jelentheti, hogy Buddha tanítói pályája legelején még nem a négy nemes igazság gondolatából indult ki, hanem az Upanisádokból, amelyben már megfogalmazódott, hogy vágytalanság szükséges a szamszárából való kitöréshez. És ez esetben a fő kérdés az volt, hogy hogyan lehet kialakítani és megőrizni a vágytalanságot? a ford. megjegyzése)

A négy nemes igazságra való utalás hiánya nem feltétlenül jelzi azt, hogy ténylegesen csak később megjelenő tanítás lett volna. Ahogy az a páli kánonban szokott lenni, a Buddhára vonatkozó életrajzi adatokat úgy szerkesztették bele a szövegbe, hogy alátámassza az aktuális tanítást. És ebben a szuttában ez a tanítás a nemes és a nemtelen keresésről szól, ahol Buddha saját nemes küzdelmét mutatja be, és a későbbi tanítói pályafutásának lényegét: a keresést a Nibbána után, ami “születetlen, kortalan, betegségmentes, haláltalan, bánatnélküli, szennyezetlen legfelsőbb rendű menedék a rabságból”.

(Buddha ezt a tanítóbeszédet bhikkhuknak mondja:)

“Koldusok, megvilágosodásom előtt, amikor még csak megvilágosulatlan bódhiszattva voltam, én magam is, aki ki vagyok téve a születésnek, kerestem [a boldogságot abban], ami szintén ki van téve a születésnek. Én magam is, aki ki vagyok téve az öregségnek... betegségnek... halálnak ... szerencsétlenségnek... szennyeződésnek, kerestem [a boldogságot abban], ami szintén ki van téve az öregségnek... betegségnek... halálnak ... szerencsétlenségnek... szennyeződésnek. Ez a gondolat ötlött fel bennem:
-- Én magam is, aki ki vagyok téve a születésnek, miért keresem [a boldogságot abban], ami szintén ki van téve a születésnek? Én magam is, aki ki vagyok téve az öregségnek... betegségnek... halálnak... szerencsétlenségnek... szennyeződésnek, miért keresem [a boldogságot abban], ami szintén ki van téve az öregségnek... betegségnek... halálnak... szerencsétlenségnek... szennyeződésnek? Mi lenne, ha én magam, aki ki vagyok téve a születésnek, meglátván a születés árnyoldalát, megkeresném a születetlen legfelsőbb rendű menedéket a rabságból, a Nibbánát? Mi lenne, ha én magam, aki ki vagyok téve az öregedésnek... betegségnek... halálnak... szerencsétlenségnek... szennyeződésnek, meglátván az öregedés... betegség... halál... szerencsétlenség... szennyeződés árnyoldalát, megkeresném a kortalan, betegségmentes, haláltalan, bánatnélküli, szennyezetlen legfelsőbb rendű menedéket a rabságból, a Nibbánát?

Később, még mindig fiatalon, fekete hajú fiatal férfiként, áldott fiatalsággal, életem virágjában, bár édesanyám és édesapám másként akarta, és könnyeket hullajtott, leborotváltam hajam és szakállamat, sárga ruhát öltöttem és elhagyván otthonomat, otthontalanságba távoztam.”

(innentől egy darabig ugyanaz, mint az MN 36-os szutta eleje, ami Vekerdi József fordításában ITT olvasható. A különbség onnan kezdődik, amikor Buddha elhagyja Uddaka Rámaputtát, és megérkezik Uruvélába. Itt egyetlen szóval sem említi az önsanyargatását, hanem a következőképpen folytatódik Buddha elbeszélése megvilágosodását illetően:)

“Ekkor, koldusok, magam is, aki ki vagyok téve a születésnek, meglátván a születés árnyoldalát, megkeresve a születetlen legfelsőbb rendű menedéket a rabságból, a Nibbánát, elértem a születetlen legfelsőbb menedéket a rabságból, a Nibbánát; én magam is, aki ki van téve az öregedésnek... betegségnek... halálnak... szerencsétlenségnek... szennyeződésnek... meglátván az öregedés... betegség... halál... szerencsétlenség... szennyeződés árnyoldalát, megkeresve a kortalan... fájdalommentes... haláltalan... bánatnélküli .... szennyeződésmentes legfelsőbb menedéket a rabságból, a Nibbánát, elértem a kortalan... fájdalommentes... haláltalan... bánatnélküli... szennyeződésmentes legfelsőbb menedéket a rabságból, a Nibbánát. Tudás és látás keletkezett bennem:
-- Ez a megszabadulás rendíthetetlen; ez az utolsó születésem; most már nincs további létezés.”

(innentől egy darabig ugyanaz, mint Buddha tanító útjának kezdete, amit ITT lehet olvasni, szintén Vekerdi József fordításában. Majd amikor az öt hajdani aszkétatársnak a fenti tanítást adja Buddha, akik felfogják és megértik ezt, akkor így folytatódik a szutta:)

“Tudás és látás keletkezett bennük:
-- Ez a megszabadulás rendíthetetlen; ez az utolsó születésünk; most már nincs további létezés. [...]

Koldusok, az érzéki élvezeteknek öt fonala van. Melyik ez az öt? A szem ismeri fel a formákat, amelyek kívánatosak, kellemesek, elbűvölőek, megnyerőek, érzéki vágyat okozóak és csábítók. A fül ismeri fel a hangokat, amelyek ... Az orr ismeri fel az illatokat, amelyek... A nyelv ismeri fel az ízeket, amelyek ... A bőr ismeri fel az érezhető dolgokat, amelyek kívánatosak, kellemesek, elbűvölőek, megnyerőek, érzéki vágyat okozóak és csábítók. Ez az érzéki élvezetek öt fonala.

És azok a remeték és papok, akik kötődnek az érzéki élvezetek öt fonalához, akikben nagy a szenvedély irántuk, akik tökéletesen elkötelezik magukat irányukba, és akik anélkül használják őket, hogy meglátnák az árnyoldalukat vagy észrevennék a menekülés lehetőségét, tudniuk kell, hogy szerencsétlenség éri őket, szörnyűség éri őket, a Gonosz (Mára) azt tehet velük, amit akar. [....]

De azok a remeték és papok, akik nem kötődnek az érzéki élvezetek öt fonalához, akikben nincsen nagy szenvedély irántuk, akik nem kötelezik el magukat tökéletesen irányukba, és akik úgy használják őket, hogy meglátják az árnyoldalukat vagy észreveszik a menekülés lehetőségét, tudniuk kell, hogy őket nem éri szerencsétlenség, nem éri őket szörnyűség, a Gonosz (Mára) nem tehet velük azt, amit akar. [....]

Ez volt az, amit a Magasztos mondott. A koldusok elégedettek voltak, és örültek a Magasztos szavainak.”

forrás: A bevezető rész Thanisszaro Bhikkhu fordításának előszava (angol nyelven)
              MN 26 szutta - A nemes keresés (angol nyelven)
              MN 26 szutta - A nemes keresés (angol nyelven)

2017. május 19., péntek

Tíz bhúmi a buddhizmusban

A bhúmi szanszkrit szó, jelentése “föld” vagy “terület”. Így a tíz bhúmi tíz olyan “föld” vagy “terület”, amelyen egy bódhiszattvának keresztül kell haladni a buddhaság eléréséhez.
A bhúmik már a korai mahájána buddhizmusban fontossá váltak. Számos mahájána szövegben felsorolják őket, bár nem mindig beazonosítható módon. A bhúmik bizonyos szintig ugyanazok, mint a a tökéletességek vagy páramiták. (a mahájána buddhizmusban szereplő hat páramitáról, tökéletességről ITT írtam részletesen)

A mahájána buddhizmusban mindenki, aki a gyakorlás útjára lép, leteszi a bódhiszattva-fogadalmat. Ezáltal gyakorlatilag mindenki “bódhiszattvává” válik. Hogy különbséget tegyenek az ösvényen való haladás egyes fokozatai között, meghatározták, hogy bizonyos szinteken állóknak milyen tudással, tökéletességgel kell rendelkezniük. Azok a bódhiszattvák, akik már elérték a 10. szintet, csodálatos képességeikkel segítenek az érző lényeken.

Felsorolok egy irányadónak tekinthető listát a Dasabhúmika-szútrából, amely egy nagyobb szöveggyűjtemény, az Avatamszaka vagy Virágfüzér-szútra része.

1. Pramuditá-bhúmi (örömmel teli föld)
A bódhiszattva örömmel kezdi meg útját a megvilágosodás ösvényén. Leteszi a bódhiszattva esküt, aminek alapja a következő: “Érjem el a buddhaságot minden érző lény hasznára”. Már ebben a korai szakaszban felismeri a jelenségek ürességét. Emellett a dána-páramitá, az adakozás vagy nagylelkűség tökéletességét gyakorolja, amelyben eljut addig a felismerésig, hogy nincsen adományozó és nincsen adományban részesített.

2. Vimalá-bhúmi (tisztaság földje)
A bódhiszattva a szíla-páramitát, az erkölcsösség tökéletességét ápolja, amelyik a minden lény iránti önzetlen könyörületességben csúcsosodik ki. Ekkorra megtisztította magát az erkölcstelen viselkedéstől és az erkölcstelen beállítottságtól is.

3. Prabhákarí-bhúmi (sugárzó vagy ragyogó föld)
A bódhiszattva a ksánti-páramitát fejleszti, ami a türelem vagy béketűrés tökéletessége. Tudja, hogy minden terhet és nehézséget képes eltűrni ahhoz, hogy végigmenjen az úton. Meg tudja valósítani a dhjána (helyes összpontosítás) fokozatait.

4. Arcismatí-bhúmi (fényes vagy lángoló föld)
A megmaradt hamis vagy téves képzeteket is elégette, és a jó minőségek kifejlesztését folytatja. Ez a szint a vírja-páramitával, az energia tökéletességével azonos.

5. Szudurjayá-bhúmi (a föld, amit nehéz meghódítani)
A bódhiszattva mélyebbre hatol a meditációba, mivel ezt a földet a dhjána-páramitával, az összpontosítás tökéletességével azonosítják. Áthatol a tudatlanság sötétjén. Megérti a négy nemes igazságot és a két igazságot. Ahogyan fejleszti önmagát, a bódhiszattva elkötelezi magát mások megsegítésére.

6. Abhimukhí-bhúmi (az örömmel várt bölcsesség földje)
Ez a föld a pradzsnyá-páramitával, a bölcsesség tökéletességével azonos. A bódhiszattva belátja az éntelenséget, és megérti a függő keletkezést. Felülkerekedett minden kötődésen és ragaszkodáson.

7. Dúrangamá-bhúmi (a kiterjedt föld)
A bódhiszattva szert tesz az upája vagy ‘ügyes eszköz’ képességére hogy másokat segítsen a megvilágosodás elérésében.

8. Acalá-bhúmi (az megingathatatlan föld)
A bódhiszattvát többé már nem lehet megzavarni, mert a buddhaság látótávolságon belül van. Innentől kezdve már nem esik vissza a fejlődés korábbi szakaszaiba. Megvalósította a nirvánát.

9. Sádhumatí-bhúmi (a jó gondolatok földje)
A bódhiszattva egyre gyorsabban halad a megvilágosodás felé. Teljes mértékben érti a Dharmát (a Tant), és másokat is képes tanítani.

10. Dharmameghá-bhúmi (a dharma-felhők földje)
Ebben a szakaszban a bódhiszattvák tökéletes testet nyernek, és képesek abban a formában megtestesülni, amilyenben szükség van rájuk.  Ahogy a felhők szórják az esőt a földre, úgy szórják a Dharmát (Tant) az érző lények irányába.

Forrás: Tíz bhúmi a buddhizmusban (angol nyelven)

2017. május 5., péntek

Mandzsusrí-ima

Az előző bejegyzésemben a vég nélküli leborulás imáját, a vég nélküli recitálás a szútrákból és a folyamatos felajánlás szövegét írtam le. 

Ebben a bejegyzésemben Mandzsusrínak, a bölcsesség bódhiszattvájának imáját fordítottam le. (arról, hogy ki pontosan Mandzsusrí, és miért tölt be fontos szerepet a mahájána buddhizmusban, ITT írtam részletesebben)








Hódolat az Értelmesnek
 
Leborulok gurum és védelmezőm, a nemessé emelkedett, hibátlan Mandzsusrí előtt.
 
Értelmed, mely a naptól is erősebben fénylik, mentes a homályosság két felhőjétől, így lehetővé teszi számodra azt, hogy megláss minden élőlényt és azt, hogy miként léteznek: ezért szentírásos szöveget tartasz a szívedhez.
 
Jóindulatod mindannyiunkra, mint egyetlen gyermekedre kiterjed; miránk, akik vándorlunk, problémákkal küszködünk, kényszerítő létezésünk börtönében tapogatózunk a tudatlanság sötétjében: ezért beszéded olyan szépen csengő, mint hatvan csiszolt kristálylap.
 
Mennydörgős üvöltésed felébreszt bennünket zavaró érzelmeink kábulatából, megszabadít a karmánk vasláncaitól, és eloszlatja éberségünk hiányának homályát; problémáinkat már kicsírázásuk pillanatában lemetszed: ezért kardot forgatsz.
 
Tisztán a szennyeződéstől és keresztüljutván a tíz bhúmin, a megvilágosodáshoz vezető összes tökéletességgel rendelkezel: ezért a Győzedelmes szellemi gyermekeként a testedet tízszer tíz és még tizenkettő megvilágosodási ékszer borítja.
 
Kérlek, távolítsd el a sötétséget tudatomról, ó, Mandzsusrí, meghajlok előtted.
 
OM-A-RA-PA-CSA-NA-DÍH [többször ismételve]
 
DÍH-DÍH, DÍH-DÍH, DÍH-DÍH [többször ismételve]
 
Te, a Jóindulatú, a legfelsőbb rendű mindent tudásod világító-sugarával oszlasd el tudatomról a járatlanság homályát.
 

Irányíts engem, kérlek, hogy magabiztos értelmed segítsen abban, hogy teljesen felfoghassam Buddha szavainak kiváló szövegét és a róluk való értekezéseket.

2017. április 21., péntek

A vég nélküli leborulás imája, vég nélküli recitálás szútrákból és folyamatos felajánlás

Imák és rituálék
A buddhista gyakorlás legfontosabb része az, hogy tudatunkat a negatív tulajdonságaink visszaszorításával és pozitív érzelmeink növelésével átalakítsuk. Bár ehhez önmagukban nem elegek az imák és rituálék, mégis segítségünkre lehetnek a meditációnk és tanulmányaink során, egyfajta keretet adva a Tannal való foglalkozásunknak. A buddhista gyakorlásunkat az intellektuális, érzelmi és elköteleződés részek egyensúlya teszi holisztikussá és teljessé.



Három gyakorlat, amit vég nélkül, folyamatosan lehet végezni:

Vég nélküli leborulás imája
Te, aki feltártad [a Dharmát], győzelmet arató, mindent felülmúló Mester, Te, aki Beérkezett, a megszabadult, tökéletes, teljesen megvilágosodott Buddha, aki tudással és teljes magabiztossággal rendelkezel, áldottan érkeztél, Te, aki mindentudóan ismeri a világot, aki biztos kézzel irányítja a szelíd lényeket, Te, aki a páratlan isteneknek és embereknek feltártad [a Dharmát]; előtted, Buddha, győzelmet arató, mindent felülmúló Mester, dicsőséges, győztes Sákjamuní, meghajlok; felajánlásokat adok neked és biztonságos irányítást kapok tőled.

Amikor, ó, Te, a kétlábúak között az első, megszülettél, hét lépést tettél ezen a csodálatos földön, és kijelentetted: “Páratlan vagyok ezen a világon.” Előtted, aki már abban az időben is tanult és bölcs voltál, meghajlok.

A teljesen tiszta, megvilágosodott tested, ami páratlan, kiváló formájú, olyan, mint a mély belátás tengere és az arany Meru-hegy, nevedet a három világ minden részében dicsőítik; előtted, aki elérted a legfelsőbb védelmező állapotát, meghajlok.

A legfelsőbb rendű [tökéletes] jelekkel rendelkezel, olyan az arcod, mint egy makulátlan hold, aranyra hasonlító színű; előtted leborulok. Minden szennyeződéstől mentes vagy, három birodalom sem hasonlítható hozzád; előtted, páratlanul mindentudó, meghajlok.

Védelmezőként hatalmas könyörülettel és minden tudással bírsz, Te, aki feltárod [a Dharmát], a pozitív erő és jó tulajdonságok óceánjának mezeje; előtted, ó, Te, aki Beérkezett, meghajlok.

Azáltal, hogy tiszta vagy, létrehoztad a ragaszkodástól való elválást. Azáltal, hogy alkotó vagy, létrehoztad a legrosszabb újraszületéstől való megszabadulást, és [ez eljuttatott] az egyedülállóan legfelsőbb rendű végső fokozathoz, a derűs nyugalomhoz, a Dharmához, ami előtt meghajlok.

Te, aki megszabadult vagy, tovább mutatod a megszabaduláshoz vezető utat a biztonságos és megalapozott tiszta [magasabb] gyakorlásban, megszentelt mezőkben; a jó minőségekkel felvértezett Szangha előtt is meghajlok.

Vég nélküli recitálás a szútrákból
Ne kövess el semmiféle negatív dolgot, tegyél meg mindent hibátlanul, ami építő, teljesen fékezd meg tudatodat, ezek Buddha tanításai.
Mint a csillagokra, a párára vagy egy fáklyára, a káprázatra, egy harmatcseppre vagy egy buborékra, az álomra, a villámlásra vagy a felhőkre, úgy nézz a feltételektől függő jelenségekre.

Folyamatos felajánlás
E pozitív erő által egyszer megvalósítom a mindent látó mindentudás legfelsőbbikét, és legyőzöm ellenségemet: az összes hiányosságomat; [e pozitív erő által] szabaduljak meg minden vándorló lény kényszerítő létezésének tengeréből, amelyben az öregség, betegség és halál hullámai lökdösnek.

Forrás: Folyamatos ima és leborulás (angol nyelven)

2017. április 8., szombat

Buddhista apácák és szerzetesek ruházata

Buddha legelső tanítványai még rongyokból foltozták össze a ruházatukat, éppen úgy, ahogy akkoriban Indiában a kolduló szent emberek tették.
Amikor a tanítványok vándorló közössége növekedett, Buddha úgy gondolta, hogy célszerű volna valamiféle szabályt bevezetni az öltözködésben is. Később ezeket a szabályokat a páli kánon Vinaja-pitaka (‘A szerzetesi fegyelem kosara’) részében rögzítették.

Ahogy már a Miért nincsenek női Buddhák? című bejegyzésem írtam, a legelső tanítványoknak úgynevezett “tiszta” anyagokból kellett ruházatot készíteniük, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy olyanokból, amelyek senkinek sem kellenek. Az ilyen “tiszta” anyagok azok voltak, amelyeket patkányok, egerek rágtak meg, esetleg megpörkölte a tűz, szülés vagy menstruáció során véres lett, vagy halottakat göngyöltek bele égetés előtt. A tanítványok elsősorban szeméttelepek és halottégetők körül keresték a ruházatnak való anyagokat.
A teljesen használhatatlan részeket ki-vagy levágták, és a ruhákat kimosták. Azután pedig megfestették úgy, hogy a főzővízbe különféle növényi eredetű színezőanyagokat tettek, amik által a ruhák jellegzetes sárgás-narancsos-barnás színt kaptak.

Manapság a buddhista szerzetesek adományként kapják a ruházatukat vagy ők maguk veszik.

A hármas és ötszörös ruházatok
Délkelet-Ázsia théraváda szerzetesei és apácái feltehetőleg 2500 éve változatlan módon viselik a következő három részből álló ruházatukat:
-- Az uttarászanga a legszembetűnőbb darab. Szokták kászája köpenynek is nevezni. Ez egy széles, téglalap formájú, körülbelül 2 méter széles és 3 méter hosszú. A viselője betakarhatja vele mind a két vállát, de jobbára csak a balt fedi el, szabadon hagyva a jobb vállat és jobb kart.
-- Az antaravászakát az uttarászanga alatt hordják. Szoknya módra derekuk köré csavarják, ezzel takarva be alsótestüket egészen térdig vagy még lejjebb.
-- A szangáti egy extra köpenyféle, amit legfelül hordanak, és amivel az egész felsőtestet be lehet takarni a hideg elleni védekezésül. Ha nem használják, akkor összehajtogatva a vállra fektethetik.

Ehhez még viselhetnek övszerű ruhadarabokat is.

Az eredeti apáca ruházat alapjában véve ugyanabból a három részből áll, mint a szerzeteseké, de kiegészítik még két darabbal, ezáltal “ötszörös ruházat” lesz belőle. Az apácák fűzőszerűséget (szamkaccsika) hordanak az uttarászanga alatt, és magukkal hordanak fürdéshez való ruhát (udakaszatika).
Eredetileg Buddha legelső női tanítványai is ugyanazt a három réteg ruházatot viselték, mint a férfi tanítványok, de amikor alamizsnáért jártak házról-házra, a szél a ruhájukat a testükhöz tapasztotta, miáltal a mellük szembetűnővé vált. Az emberek emiatt pajzán megjegyzéseket tettek, így Buddha javaslatára hordani kezdték a szamkaccsikát, hogy a mellüket leszorítsák.
Az udakaszatika ruhát pedig fürdéshez használják, mivel nem fürödhetnek meztelenül, sem szerzetesek, sem apácák.

Manapság a théraváda női ruházatok általában visszafogottabb színűek, fehérek vagy halvány rózsaszínűek, nem pedig élénksárga, fűszeresek. Bár az is tény, hogy teljesen felszentelt théraváda apácák ritkák.

Rizsföld mintázat  
A buddhizmus legtöbb iskolájának felsőruházatán látható egy, úgynevezett rizsföld mintázat. A Vinaja-pitakában az áll, hogy egyszer Buddha arra kérte unokatestvérét, hű segítőjét, Ánandát, hogy varrjon neki olyan felsőruházatot, amely rizsföld mintázatú. Ánanda ruhacsíkokból készítette el, és a minta azóta is jelen van a buddhista szerzetesek felsőruházatán. Gyakran öt oszlopos csíkmintát használnak, de előfordul hét vagy kilenc csíkos is.

Kínai, japán, koreai ruházatok
Kb. i. sz. 1. században jelent meg a buddhizmus Kínában, és hamar szembetalálta magát a kínai kultúrával. Indiában az egyik váll felfedése a tisztelet jele, míg Kínában ez nem szokás.
A kínai kultúrában a helyes öltözet betakarja az egész testet, beleértve a karokat és a vállakat is. Ráadásul, mivel Kína éghajlatát tekintve hűvösebb, mint India, ezért a hagyományos háromrétegű öltözet nem ad elég meleget.

Így némi tanácskozás után a kínai buddhista szerzetesek egy hosszú ujjú, elől záródó köpenyt kezdtek viselni, hasonlót, mint amilyet a taoista tudósok. Erre a hosszú ujjú köpenyre vették fel aztán a kászáját (uttarászanga). A ruházat színe még tompábbá vált, annak ellenére, hogy az élénksárga – amelyik szerencseszínnek számít a kínai kultúrában – megszokott.

Ehhez még az is hozzájött, hogy Kínában a szerzetesek nem voltak alamizsnafüggők, hanem kolostori közösségekben kezdtek el élni, amelyek annyira önfenntartókká váltak, amennyire csak lehetett.
Ezért a kínai szerzetesek és apácák a mindennapjaik egy részében háztartási és kerti munkálatokat végeztek, ezért a kászája egész idő alatti viselése nem volt praktikus. Így ezt csak a meditációk és a szertartások végzése során hordták. Végül a kínai szerzetesek körében megszokottá vált a hasított szoknya vagy a hosszúnadrág viselése a mindennapok során, a nem meditációs és nem szertartásos időkben.

Öltözködés terén manapság is ugyanez a gyakorlat folytatódik Kínában, Japánban és Koreában. Az ujjakkal ellátott ruhadarabok különféle stílusban léteznek. És ugyanígy, különböző derékszalagokat, ujjatlan köpenyeket, obikat (japán selyemövek), stólákat és más egyéb kiegészítőket viselnek a ruházattal együtt ezekben a mahájána buddhista országokban.
A szertartások során a különböző iskolák szerzetesei, papjai és néha apácái gyakran viselnek ujjal ellátott “belső” felsőruhát, általában szürkét vagy fehéret; egy ujjal ellátott külső felsőruhát, amit elől kötnek meg vagy húznak össze, mint egy kimonót, és végül egy kászáját ráhúznak a külső ujjas ruházatra.

Japánban és Koreában a külső ujjal ellátott ruházat általában fekete, barna vagy szürke, és a kászája fekete, barna vagy arany, de sok egyéb kivétel létezik.

Tibeti buddhista ruházatok  
Bár a tibeti szerzetesek, lámák, apácák a ruhák, kalapok, ujjatlan köpenyek hatalmas választékát viselik, az alapruházat a következőkből tevődik össze:
-- A donka, egy átkötős jellegű, nagyon rövid ujjú ing. Színe lehet gesztenyebarna vagy gesztenyebarna és sárga.
-- A semdap gesztenyebarna színű, ruhadarabokból, foltokból összevarrt szoknya.
-- A csögyu olyasmi, mint a szangáti. Azaz köpeny, amit a felsőtesten viselnek, bár néha ugyanúgy az egyik vállukra hajtogatnak, mint a kászáját.. A csögyu sárga színű, és bizonyos ceremóniáknál és tanításoknál viselik.
-- A zen hasonló a csögyuhoz, de gesztenyeszínű és az átlagos napi viselet része.
-- A namjar szélesebb, mint a csögyu, több foltból készült, és sárga színű, gyakran selyemből készítik. Szertartásokhoz használják és kászája-stílusban viselik, a jobb karjukat szabadon hagyva.


           Nők a buddhizmusban (angol nyelven)

2017. március 26., vasárnap

Arahat/arhat

A korai buddhizmusban Buddha tanítványainak legfőbb célja az arahat/arahant (páli) vagy arhat (szanszkrit) - “érdemes” vagy “tökéletes” – állapot elérése volt. Ők azok, akik megvilágosodtak és elérték a nirvánát. (arról, hogy mi is ténylegesen a nirvána vagy nibbána, ITT írtam bejegyzést)
Az arahat a kínai buddhizmusban áluóhán vagy luóhán.
 
A legrégebben keletkezett szent iratokban némely esetben a történelmi Buddhát is nevezték arahatnak. Ekkor még mindkettőre – a Buddhára és arahatra is - úgy tekintettek, mint akik tökéletesen megvilágosodtak és megtisztultak minden szennyeződéstől, béklyótól. Az egyetlen különbség a kettő között az volt, hogy míg az arahat egy tanító segítségével érte el a megvilágosodást, addig a Buddha saját maga erejéből. Ő a mesterek mestere, a világ tanítója, aki kinyitja az ajtót mások számára is.
 
A történelmi Buddha halála után tanítványai különbözőképpen kezdték el értelmezni tanait. Ezzel együtt szükségszerűen az arahatról (de nem a Buddháról) is megoszlottak a vélemények. Voltak olyanok, akik azt állították, hogy egy arahat még rendelkezhet némi tökéletlenséggel és tisztátalansággal. Többek között az arahatok minősége fölötti egyet nem értés is oka volt az eredetileg egységes szangha szétválásának.
 
Az arahat a théraváda buddhizmusban
A történelmi Buddha halála utáni évszázadokban, amikor a buddhizmus már egyre jobban elterjedt, az az elképzelés alakult ki, hogy három ösvényen lehet eljutni a felébredéshez/megvilágosodáshoz: egy Buddha tanítványaként (szávaka); önálló Buddhaként (paccseka-buddha) – ő az, aki saját erejéből elérte a felébredést, de nem tanít másokat; és önmagától helyes módon felébredt Buddha (szamma-szambuddha).
 
Az arahat pedig, a legrégebbi szent iratoknak megfelelően továbbra is az a személy, aki egy Buddha tanítványaként mind a tíz béklyótól megszabadult és megvilágosodott/felébredt. (a megvilágosodás négy fokozatáról ITT írtam bejegyzést)
 
Az arhat a mahájána buddhizmusban
A mahájána buddhisták is használhatják az arhat szót bármely megvilágosodott lényre, vagy úgy ítélhetik, hogy az is lehet arhat, aki már nagyon régen az ösvényen jár, de még nem érte el a megvilágosodást. Van, amikor a srávaka szót is alkalmazzák  – ‘hallgató/tanítvány’ – az arhat szinonimájaként. Mindkét szó egy nagyon előrehaladott gyakorlót fejez ki.
 
Szólnak legendák hat, nyolc, tizenhat, tizennyolc vagy egyéb meghatározott számú arhatról, akiket elsősorban a kínai és tibeti buddhizmusban találhatunk. Úgy tartják, hogy maga Buddha válogatta ki őket a tanítványai közül, hogy maradjanak a világban, és védelmezzék a Tant addig, amíg a Maitréja buddha – az eljövendő kor Buddhája - meg nem érkezik. A buddhizmusban ezeket az arhatokat olyan tisztelet övezi, mint a kereszténységben a szenteket.
 
Arhatok és bódhiszattvák
Míg a théraváda hagyományban manapság is az arahat/aharant állapot elérése a legfőbb cél, addig a mahájána buddhizmusban a gyakorlás ideálja nem annyira az arhat vagy srávaka, hanem a bódhiszattva. (a bódhiszattva olyan a megvilágosodott lény, aki megesküszik arra, hogy minden élőlényt megszabadít a szenvedéstől. A bódhiszattvákról ITT írtam bejegyzést)

Forrás: Arhat vagy arahat (angol nyelven)
           A tíz tökéletesség (angol nyelven)

 

2017. március 16., csütörtök

A megvilágosodás négy fokozata

A théraváda buddhizmus úgy tanítja, hogy a megvilágosodásnak négy fokozata van. A páli kánon legrégebbi szuttáiban még nem egyértelműek a különböző fokozatok elnevezései, a későbbiekben viszont már igen. A legelső fokozat páli nyelven szótápanna vagy “folyamba lépett”; a második a szakadágámi vagy “egyszer visszatérő”; a harmadik az anágámi vagy “nem-visszatérő” és a negyedik az arahat vagy “érdemes”.

Mit jelent pontosan a négy fokozat?
Úgy tartják, hogy a négy fokozat közti különbséget elsősorban a béklyóktól való megszabadulás adja. A béklyók (szamjódzsana) olyan mentális akadályok, amelyek a megvilágosodás útjában állnak. Általában 10 béklyót szoktak felsorolni, de nem mindenhol ugyanazokat. A megvilágosodás felé vezető ösvény fokozatainak meghatározásainál a Szutta-pitaka – “Tanbeszédek kosara” – szerinti felsorolást veszik alapul.

Szótápanna vagy “folyamba lépett”
A legelső fokozat a szótápanna. Az, aki “belépett a folyamba”, az első három béklyót törte szét:
1. hit a szilárd, állandó és minden mástól függetlenül létező “én”-ben (szakkája-ditthi) – azaz személyiségre vonatkozó elképzelés
2. bizonytalanság, kétség Buddha tanításaival szemben (vicsikiccsá) azaz szkeptikus kétely az állandótlan – nem-kielégítő – nem-én jellemzőkkel kapcsolatban
3. ragaszkodás szertartásokhoz, rítusokhoz, szabályokhoz (szílabbata-parámásza) azaz szertartások, előírások megtisztító erejében való hit

Szakadágámi vagy “egyszer visszatérő”
A második fok a szakadágámi. Őróla azt tartják, hogy nem csupán az első három béklyótól szabadult meg, hanem a három méregtől is. A három méreg a vágy, a gyűlölet és a nem-tudás. Ugyanakkor a 4. és 5. béklyót már meglazította. A szakadágámi még egyszer emberi testben visszatér, és akkor szabadulhat meg teljesen.

Anágámi vagy “nem-visszatérő”
A megvilágosodás előtti harmadik fokozat az anágámi. Halála után a legmagasabb mennyekben születik újra, ahol eléri az arahatságot, és nem születik újra emberként.
Érdekes módon a páli kánon legrégebbinek tartott részeiben, ahol ezt a négy fokozatot megemlítik, nem a harmadik fokozat megnevezésére használják az anágámi szót. Az anágámi nem béklyóktól való megszabadulást jelent, hanem jó mentális szokások, jó minőségek ápolását. Bizonyos későbbi szuttákban pedig három fokozatot említenek, a világi, az anágámi és az arahat fokozatokat, ugyanakkor még ezekben sem utalnak béklyókra.

A legkésőbb keletkezett szuttákban található leírások szerint az anágámik azok, akik megszabadultak az öt első (alacsonyabb szintű) béklyótól.
Ebből az első három ugyanaz, mint a “folyamba lépett”-ek béklyói. Hozzájön még a
4. a szenvedély, vágy az érzéki élvezetek iránt (káma-rága) és az
5. a rosszakarat, ellenségesség (vjápáda vagy bjápáda).

Arahat vagy “érdemes”
Az arahatok már ebben az életben elérik a megszabadulást. Nekik többet már nem kell sehol sem újjászületniük. Mind a tíz béklyót hátrahagyták.
Az első öt – alacsonyabb szintű - béklyó ugyanaz, mint amitől az anágámik megszabadultak. Az öt magasabb szintű béklyó a következő:
6. finom anyagi létezés utáni vágy, újraszületés vágya (rúpa-rága)
7. anyag nélküli létezés utáni vágy, újraszületés vágya (arúpa-rága)
8. önhittség, beképzeltség, gőg (mána)
9. nyugtalanság, aggódás, felkavarodottság (uddhacsa)
10. nem-tudás, tudatlanság (avidjá)

Forrás: Wisdom library (angol nyelven)
             A folyamba lépett (angol nyelven)
             DN 6 - Maháliról (Buddha Ujja - fordította Csornai Katalin)
             AN 10. 13 - A béklyók (Buddha Ujja - fordította Fenyvesi Róbert)