A filozófia buddhista értékelése

Vannak, akik úgy tartják, a buddhizmus a "filozófiák" kategóriába sorolandó. Ez legfőképp azon múlik, hogy mit értünk buddhizmus, és mit filozófia alatt. Kezdjük a filozófiával.

A saját meghatározásomban a filozófia olyan, amilyennek a nevében is mondja magát, törekvés a bölcsességre, de nem maga a tudás. Vagyis a filozófiának nem az a jelentősége, sem célja, hogy igazolt, biztos tudást adjon, hanem hogy gondolkozásra késztessen, s az elmélkedés (meditatio) következtében az ember látásmódja kitáguljon. Ez a kritikai hozzáállás, ami a módszeres vizsgálat alapja, kimozdít a bevett, megszokott látásmódból, hogy új horizontokat tárjon fel. (Lásd még: The Value of Philosophy)
A filozófiából két irányba mehetünk el. Az egyik a teológia, a másik a tudomány (scientia). A teológia a végső, míg a tudomány a véges válaszokkal operál. Így a filozófia az, ami a kérdések sorát jelenti.

Azért érdemes érintenünk ezt a három fogalmat (teológia, filozófia, tudomány) egyszerre, mert a buddhizmust mindegyikkel szokás összekapcsolni. Továbbá a teológia és a tudomány egyaránt szorosan összekapcsolódik a filozófiával, mégpedig oly módon, hogy ezek - ha úgy tetszik - a filozófia bővítményei. A teológia a filozófia alkalmazása azon feltételrendszerben, ahol fix válaszok léteznek bizonyos kérdésekre, s csak ezen válaszok mentén, azok létjogosultságát nem sértve lehetséges filozofálás. A tudomány pedig egy rögzített keretet alkalmaz, technikát bizonyos kérdések megválaszolására, aminek használatával bizonyosságra juthat egy korlátolt területen belül.

Ezen rövid definíciókból az derül ki, hogy akár mind a három igaz lehet a buddhizmusra. Teológia azért, mert van dogmatikája. Filozófia azért, mert a kötetlen vizsgálódást tanítja. Tudomány azért, mert adott módszerekkel adott kritériumok szerint mérhető eredményekre vezet. De mint látható, ez a három diszciplína lényegi pontokon zárja ki egymást. A tudományos (objektív) megfigyelhetőség feltétele nem engedi azt, hogy akár a filozófiát, akár a teológiát besorolhassuk alá. A filozófiai kötetlenség pedig ellentmond a teológiában található hittételeknek.

Kiindulva abból, hogy a buddhizmusnak vannak elidegeníthetetlen alaptanításai, amik az egésznek sarokkövei, nem sorolhatjuk be a filozófia alá, míg a tudományos jelzőnek azért nem felel meg, mert nem használja sem a kutatás nyitottságát, sem az eredmény általános bizonyíthatóságát. Marad a teológia, aminek gyakorlatilag meg is felel, amennyiben eltekintünk a szó etimológiájától.

De még a teológiai besorolásához is szükséges egy fontos kiegészítés. Ez arra az elemére vonatkozik a buddhizmusnak, amiről a gyakran idézett tutaj hasonlat szól. Vagyis a Buddha tanítása egy eszköz, amit alkalmazni kell, de amint betöltötte szerepét, nincs rá többé szükség. Ilyen értelemben pedig a buddhizmus nem végső, hanem ideiglenes válaszokat ad.

Pontosan az ideiglenessége, a feltételessége miatt olyan a buddhizmus, amit a megszokott végletes kategóriákban, úgy érződik, nem lehet elhelyezni. S ilyenkor van nagy szükségünk a filozófiára, hogy felül tudjuk vizsgálni megszokott, eddig meg nem kérdőjelezett sémáinkat.

A filozófia szellemiségében közel áll a buddhizmushoz, mert rugalmasságot, szabadságot és tisztánlátást követel meg. A filozófia a kérdező, nyitott elme birodalma, ami nem elégszik meg a bevett magyarázatokkal, hanem mindig talál egy újabb nézőpontot, ahonnan még nem vizsgálták.

Szung Szán zen mester gyakran idézte Szókratészt a következő módon:

"Ha gondolkozol, az nem a nem-tudom. A nem-tudom nem-gondolkodás. Csak a nem-tudom van. Szókratész, miközben Athénban járkált, azt szokta mondani: "Tudd, ki vagy!" Egyszer egy tanítvány megkérdezte: "Te tudod, ki vagy?" Mire Szókratész: "Nem tudom, de értem ezt a nem-tudomot." Nem-tudom, de mikor szomjas vagyok, iszom. Nem-tudom, de mikor fáradt vagyok, alszom. Csak ez."
(Don't-Know Mind in Teaching Letters, 303)

Restart

Átalakul a blog.
Részletek később...

Kimutatás a 2008. évi Szja 1 %-ának a 2009. évi adózói rendelkezéséről a 2009. rendelkező évre érvényes technikai számmal rendelkező egyházak és kiemelt költségvetési előirányzatok számára a felajánlott összeg szerint csökkenő sorrendben (2009. december 31.-i állapot)

1. MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ 3 058 968 189 (498 229)
2. MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ 1 047 123 691 (163 855)
3. MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ 315 756 973 (45 639)
4. MAGYARORSZÁGI KRISNA-TUDATÚ HÍVŐK KÖZÖSSÉGE 87 320 652 (12 039)
5. MAGYARORSZÁGI BAPTISTA EGYHÁZ 76 268 367 (11 581)
6. MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZÖVETSÉGE 65 242 506 (5 017)
7. HIT GYÜLEKEZETE 60 620 439 (17 501)
8. GYÉMÁNT ÚT BUDDHISTA KÖZÖSSÉG 29 114 224 (4 042)
9. MAGYARORSZÁGI JEHOVA TANÚI EGYHÁZ 26 607 090 (7 353)
10. MAGYARORSZÁGI UNITÁRIUS EGYHÁZ 20 519 889 (2 083)
11. TAN KAPUJA BUDDHISTA EGYHÁZ 20 265 560 (2 662)

Szép volt!
Bár kis hajrával "legyőzhetőek" lettek volna az Unitáriusok, és akkor a top 10-ben két buddhista egyház is lenne.
Jövőre a Cél egy dobogós hely megszerzése. ;-)

Buddhista modernizmus honlap (vendégposzt)

Yoscha anno nekem is adott szerkesztői elérést, ezt most ki is használom a Nyugati buddhizmus - Buddhista modernizmus honlap népszerűsítésére, amit Zsolt segítségével csináltam.

Jó olvasást, előadás- és filmnézést! Újabb linkeket, ötleteket, kritikát szívesen veszek.

Üdv Mindenkinek + boldog és sikeres 2010-es évet!

Roni

Nietzsche és a Buddhizmus

Előző posztommal kisebb vihart kavartam. Látván, hogy csendesedik gondolom megérett a helyzet pár újabb sarkos megjegyzésre:

Azzal, hogy a kereszténységet elítéljük, nem szeretnénk elkövetni semmiféle igazságtalanságot sem egy olyan rokon vallással szemben, amely, hívői számát tekintve, a kereszténységen még túl is tesz: a buddhizmussal szemben. Mint nihilisztikus vallás együvé tartoznak – mindkettő décadence-vallás –, ugyanakkor fölöttébb figyelemre méltó módon különböznek is egymástól. A kereszténység bírálója mély hálával tartozik az indiai tudósoknak azért, hogy e vallásokat most összehasonlíthatja. – A buddhizmus a kereszténységnél százszor realisztikusabb; – megvan benne az objektív és hűvös problémafelvetés tradíciója, egy évszázadokon át tartó filozófiai mozgalom után tűnik fel a színen, s „Isten” fogalmán már akkor túl vannak, mikor az megjelenik. A buddhizmus az egyetlen tulajdonképpeni pozitivista vallás, amit a történelem felmutat számunkra, még ismeretelméletében is (egy szigorú fenomenalizmus felől nézve –), már nem „a bűn ellen” hirdet harcot, hanem – maradéktalanul megadva a valóság jogát – „a szenvedés ellen”. Már maga mögött hagyja – s ebben mélyen más, mint a kereszténység – a morális fogalmakkal végzett öncsalást, vagyis saját szóhasználatommal élve: túl van jón és rosszon. – Az a két fiziológiai tény, melyeken nyugszik, s melyeket szemrevételez, az alábbi: először is az érzékek túlságosan is nagy ingerelhetősége, amely a fájdalom iránti kifinomult képességben mutatkozik meg, azután pedig egyfajta túlméretezett szellemiség, egy – fogalmakkal és logikai eljárásokkal – önmagát túlélt élet, melynek során a személyes ösztön a „személytelennel” szemben kárt szenved (– mindkettő olyan állapot, melyet legalábbis néhány olvasóm, az úgynevezett „objektívek”, hozzám hasonlóan tapasztalatból ismernek majd meg). E fiziológiai feltételek alapján valamiféle depresszió alakult ki: ez ellen lép fel, higiéniai szempontból, Buddha. Ellenszerül a szabad ég alatt eltöltött életet, a vándoréletet, az étkezést illetően pedig a mértékletességet és választékosságot ajánlja; elővigyázatosságot minden szeszes itallal szemben; hasonlóképpen elővigyázatosságot minden olyan affektussal szemben, amely epéssé tesz és vérforraló; ne gyötörjön semmiféle gond, sem önmagunkért, sem pedig másokért. Olyan elképzeléseket akar, melyek vagy nyugalommal töltenek el, vagy pedig felvidítanak – eszközöket ajánl arra, hogy elszokjunk a többiektől. A jóságot és a szívélyességet úgy fogja fel, mint ami jó az egészségnek. Az imádkozás ki van zárva, éppúgy, mint az aszkézis; nincs kategorikus imperatívusz, s egyáltalán semmiféle kényszer, még a szerzetesi közösségben sem (– az ember újfent elhagyhatja azt –). Mindez eszközül szolgálna ama túlságosan is nagy ingerelhetőség erősítéséhez. Éppen ezért a másként gondolkodókkal szemben semmiféle harcot nem követel meg; tanítása semmi ellen sem védekezik oly erőteljesen, mint a bosszú, az ellenszenv, a ressentiment érzése ellen (– „a gyűlölséget nem gyűlölség szünteti meg”: így hangzik az egész buddhizmus megható refrénje...). S teljes joggal: pontosan ezek az affektusok azok, melyek a dietétikai alapszándékot illetően a leginkább egészségtelenek. Úgy indít harcot a szellemi kimerültség ellen, mellyel szembetalálja magát, s amely egyfajta túlságosan is nagy „objektivitásban” (azaz az egyéni érdek meggyengülésében, illetve a súlypont, az „egoizmus” elvesztésében) fejeződik ki, hogy még a szellemi érdekeket is erőteljesen a személyre vezeti vissza. Buddha tanításában az egoizmus kötelességgé lesz: egy „szükséges dolog”, (11) vagyis az, hogy te „miképpen szabadulsz meg a szenvedéstől” szabályozza és határolja be ezt az egész szellemi diétát (– e ponton talán arra az Athénire emlékezhetünk vissza, aki a tiszta „tudományosság” ellen hasonlóképp szállt hadba, Szókratészre, aki a személyes egoizmust még a problémák birodalmában is a morál szintjére emelte).

Nietzsche: Antikrisztus 20. fejezet (Ictus Kiadó Bt. 1993.)

Buddha és az Ateizmus

Buddha nem volt ateista. Gyermekkorától vallásos nevelésben részesült. Síva volt az istene. Megvilágosodását követően sem fordult szembe az által elfogadott és tanult istenekkel. Csak a megvilágosodáshoz nincs szükség istenre. Ez az Ember saját belső egyéni útja által érhető el.
Mi a helyzet a "nyugati tanítványokkal"?
Számunkra sem az agnoszticizmus, sem a teizmus nem járható út. Mivel mindkettő egy az indiaitól merőben eltérő istenképhez viszonyulást fejez kis.
Buddha elnéző lehetett a saját isteneivel szemben. Mivel azok nem követeltek meg kizárólagosságot, így megengedtek rajtuk túlmutató megszabadulást is. Ezzel szemben az Egy Igaz Isten kizárólagos, mert aki nem általa nyeri el az üdvösséget az nem is nyerheti el azt.
Emiatt a nyugati féltekén a keresztény, zsidó hagyományokból jövők nem lehetnek oly toleránsok a istennel, - mint volt Buddha - mert ez az isten kirekesztő. Egy ilyen istenképet nem lehet szép szóval megkerülni, túlhaladni. Ezzel szemben csak az elutasítás lehet a megfelelő válasz.
Így a Nyugati Buddhizmusnak az ATEIZMUST kell képviselnie, míg az istenhez való viszony, és isten szerepe nem válik annyira áttetszővé, hogy már ne okozzon fejtörést a megvilágosodás keresésében.
Míg ez nem jön el, addig viszont kőkeményen a jelenlegi évezredes istenképpel szemben kell meghatározni a saját nézőpontunkat.

Ezért ha kérdenek azt kell mondanod, hogy
- Buddhista vagyok és ateista.
Vagy fordítva...

Két szélsőség

Két szélsőséget kell elkerülni annak (többek között) aki a középúton kíván maradni.

1. Buddha felismerése, tanítása egyetemes.
   
2. Buddha felismerése, tanítása unikális.

Vegyük először az egyetemességet. Közkedvelt nézet, hogy lényegében minden világvallás azonos dolgokról szól. Kerülni a rosszat, tenni a jót, és törekedni valami magasztosabb felé. Ez így még védhető is, mivel tényleg mindenki az által képviselt jó felé törekszik. Viszont a célban és az alkalmazandó eszközökben Mózes, Konfucius, Buddha, Jézus és Mohamed sem értett egyet. Aki azt vallja, hogy ezen tanítások lényege azonos, az magát a lényegi különbségeket nem látja, vagy nem akarja látni. Mondhatjuk persze, hogy az egyetemes emberi kultúra egységes. És ez igaz is, ha a csimpánzok vagy az UFOk kultúrájával vetjük össze. De az emberi kultúrán belül ezek éles töréseket mutatnak, melyek eltérő társadalmakban gyökeresen különböző válaszokat adtak az örök kérdésekre.
Ha Buddhát azonosnak veszünk másokkal akkor egy generál szósszal leöntött valamit kapunk, ami ízében egyetlen összetevőjére sem emlékeztet.

A másik szélsőség, hogy Buddhát és a tanítását unikálisnak tekintjük. Eszerint az általa képviselt tanítás és felébredés más kultúrában, gondolkodók, praxis által elérhetetlen. Eckhart mester tanítása eleve téves, miként upanisádok is, mert nem buddhista terminológia szerint mondták amit mondtak. Ezzel Buddhát és a tanítását kitépjük az emberi kultúrából, a megismerésre törekvés egyetemes ígényéből. Papírmasévá válik a tanítás, mely a valóság sokszínűsége előtt áll mint egy paraván.

Mi hát a helyes út?
El kell fogadnunk, hogy Buddha olyan kérdésekre kereste a válasz, melyre rajta kívül még számosan találtak elfogadható megoldást.
Ugyanakkor nem szabad megfeletkeznünk arról sem, hogy a buddhai út egyedi, mely nem mosható össze más utakkal.
Párhuzamok vannak, de nem aztonosság.
Aki a párhuzamokat tagadja az nem látja a közöset, aki pedig az egyediséget tagadja, az nem látja a különbségeket, melyek egyedivé tesznek minden utat.


Nekünk meg lavírozni kell valahol középen, mert erre tanított aki sem nem egyedi sem nem univerzális...