2018. november 7., szerda

Mi az a lucid álmodás és hogyan tudjuk megvalósítani?

(Ennek a bejegyzésnek az alapja Andrew Holecek egyik írása.
Andrew Holecek a The Power and the Pain, a Preparing to Die, a Dream Yoga: Illuminating Your Life Through Lucid Dreams című könyvek szerzője. Emellett részt vett egy olyan három éves elvonuláson, amit Khencsen Thrangu Rinpocse irányított)

Talán volt már részünk abban a nagyszerű pillanatban, amikor egy álom közepén felébredtünk, és tudtuk, hogy álmodunk. Ez a lucid vagy tudatos/éber álmodás, amely kifejleszthető képesség, és egyben hasznos meditációs gyakorlat is.

A nem tudatos álom felzaklató, buta, feledésre ítélt álom – jobbára elég hamar elfelejtjük, hogy mit álmodtunk. A tudatos/éber álom nem zaklat fel, értelmes és emlékezetes – tudatában vagyunk annak, hogy álmodunk, és elég jól tudjuk irányítani ezt a dolgot.

Kutatások során kiderült, hogy a meditálóknak több tudatos álmuk van, és egy hiteles meditációs mesternek minden álma tudatos. Úgy tartják, hogy olyan mértékig vagyunk tudatosak nappal, mint amennyire éjszaka. És ha az éberség meditációt gyakorolva tudatosak és éberek leszünk a nap folyamán, ez kihat arra, hogy természetes módon fogunk tudatosan és éberen álmodni éjjel.

Az álomjóga - amit némelyek Buddháig vezethetnek vissza – tudatos álmodás, amely spirituális célokat szolgál. Vannak olyan meditációs mesterek, akik úgy tartják, hogy tudatos álomban való gyakorlás akár kilencszer hatásosabb lehet, mint a normális, ébrenléti állapotban végzett. Azért, mert tudatos álmodás során az elménk a tudatosság és nem-tudatosság egyfajta egyedi kevert állapotában van. Úgy vélik, hogy amikor átalakítjuk az elménk nem-tudatos talaját, akkor átalakítunk minden mást, ami fölötte van.

Általánosságban véve, a tudatos álmodást önmegvalósító céllal végezzük, míg az álomjógát önmagunk meghaladására. Az álomjóga magába foglalja a tudatos álmodást. Mindkét gyakorlás eredményes “éjszakai műszakot” hoz létre, amelyik több évnyi tudatosságot adhat életünknek.

Ha összeadnánk, életünk folyamán körülbelül hat évnyi időt töltünk álmodással. Az álomjóga lehetővé teszi azt, hogy belevágjunk egy jó “éjszakai iskolába”, felkínálva a lehetőséget arra, hogy álmunkban gyakoroljunk. Gondoljunk bele, hogy mennyit tudnánk tanulni, ha hozzávehetnénk ezt a hat átálmodott évet!

Felsorolok néhány tanácsot arra, hogy hogyan kezdjünk hozzá a tudatos álmodáshoz:

1. Fogalmazzuk meg a szándékunkat

A nap folyamán nevezzük meg azt a szándékunkat, hogy éjszaka fel fogunk ébredni az álmunkból, éppen úgy, mint amikor egy belső ébresztő órát beállítunk. Mondogassuk napközben többször is: “Ma éjjel sok álmom lesz és tudatossá válok álmaimban.” Legyünk nagyon eltökéltek.

Adjunk némi érzelmi töltést szándékunknak. Ez bármi lehet, akár az is, hogy azt álmodunk, amit nagyon szeretnénk. Például, mondhatjuk azt magunknak, hogy ha ma éjjel felébredünk, érezni fogunk egy kellemes szédülést amiatt, hogy úgy szállunk álmunkban, mint egy madár.

A szándékot még azzal is megerősíthetjük, hogy buddhista jellegűre fordítjuk az éjszakai spirituális gyakorláshoz kötődő gondolatainkat. Mondhatjuk magunknak: “Saját magam és mások hasznára felébredek az álmomból, így gyakorolhatom a meditációt éjszaka is.”

2. Kiegyensúlyozottan térjünk nyugovóra

Elalvásunk előtti utolsó gondolatunk nagy hatással lehet arra, hogyan alszunk és mit álmodunk. Ha feszülten megyünk ágyba, valószínűbb, hogy álmunk is zaklatottabb lesz.

Mielőtt aludni térünk, nyugtassuk le magunkat meditációval. Aztán újra erősítsük meg szándékunkat, hogy tudatossá válunk álmainkban.

Miután befeküdtünk az ágyba, tegyük a kezünket a hasunkra, ami segít lenyugodni. Mivel hajlamosak vagyunk csak úgy bevackolni az ágyba, iktassunk be némi tudatosságot azzal, hogy elvégzünk huszonegy légzést. Figyeljük meg, hogy a légzésünk ugyanúgy lassul, mint a gondolataink áramlása. Amikor elvégeztük a huszonegy légzést, már ne akarjunk semmire se gondolni, hagyjuk magunkat elaludni.

3. Alkalmazzuk a felébresztés-és-ágyba-visszatérés módszerét

Ahhoz, hogy ezt a módszert megértsük, tisztában kell lennünk, úgy általában az alvás folyamatával.
A normális alvás két nagy részből áll: NREM (Non-Rapid Eye Movement – gyors szemmozgás nélküli) és REM (Rapid Eye Movement – gyors szemmozgásos) szakaszokból. A NREM további négy különböző lépcsőfokra osztható. A két nagy szakasz és a NREM-en belüli lépcsőfokok szabályszerű módon és mindig ugyanabban a sorrendben követik egymást az alvás folyamán többször is. 

Elalvás után a NREM szakasz kezdődik, amiben egyre csökken az anyagcserénk, lassul a szívverésünk és az idegrendszerünk nyugalomba kerül. Felszabadulnak bizonyos hormonok, például a növekedési hormon, amely a regenerációt segíti. Az alvásnak ez a része elengedhetetlen ahhoz, hogy kipihenjük magunkat. 
A tudatos álom gyakorlásával nem zavarjuk meg ezt a részt. De amúgy sincs értelme, mert a NREM szakaszaiban jobbára nem történik álmodás.

Körülbelül másfél óra elteltével a NREM alvást felváltja egy rövid REM-szakasz, amit hamarosan ismét egy NREM követ, majd kb. újabb másfél óra múlva megint egy REM-fázis. Ahogy halad előre az alvás folyamata, úgy csökken a mély alvások száma, és úgy növekszik a REM-fázisok hossza, amelyeket nagyon rövid megébredések is megtörnek. Ezekben a röpke megébredésekben még rendszerint fel tudjuk idézni a pár perccel azelőtti álmainkat. De mivel a legtöbb esetben újra visszaalszunk, ráadásul egy-egy éjszaka alatt 4-5 álmodással töltött REM-fázist élhetünk át, így sokszor csak a legutolsó vagy a legfelkavaróbb álomra vagyunk képesek visszaemlékezni.

A normál alvási folyamatban is szokott lenni a felkelésünk előtt kb. két órával egy rövid megébredésünk, amit hamarosan követ az éjszaka leghosszabb REM szakasza, így ezzel a tudatos álmodást elősegítő módszerrel kevésbé zavarunk bele a természetes alvásunkba.

E módszer lényege az, hogy szándékosan felébresztjük magunkat az általában szokott felkelési időpontunk előtt kb. két órával. Ezután fennmaradunk 20-40 percig. Ne vegyünk kézbe telefont, ne kapcsoljunk be semmilyen elektromos eszközt. Meditáljunk, erősítsük meg újra az elhatározásunkat, vagy vértezzük fel magunkat egy könnyed olvasással a tudatos álmodással. Aztán térjünk vissza az ágyba. Ezzel az egyszerű módszerrel szinte egészen biztosan el fogjuk érni azt, hogy tudatosan álmodjunk.

 Forrás: Hogyan gyakoroljuk a lucid álmodást? (angol nyelven)
             Az alvás szerkezete

2018. október 18., csütörtök

A gasso gesztus a buddhizmusban

A gasso japán szó, aminek jelentése “a két tenyér összetétele”. Magát a gesztust a hinduizmusban és a buddhizmus több iskolájában is használják üdvözlésre, hála kifejezésére vagy kérés esetén.
De alkalmazzák meditációban szimbolikus kéztartásként, mudraként is. (a mudrákról ITT írtam bejegyzést)

A gassot a japán zen irányzatban a következő módon végzik: a két tenyerüket egymáshoz szorítva emelik az arcuk elé, kinyújtott ujjakkal. Körülbelül egy ökölnyi távolságot hagynak az orr és a kezek között. Az ujjhegyek az orral azonos magasságban vannak, míg a könyöküket enyhén eltartják a testüktől.

A gasso-t gyakran kíséri meghajlás, amit egyenes háttal végeznek, a csípő megdöntésével. Amikor meghajlással együtt végzik, akkor gasso rei-nek nevezik. (a buddhista meghajlásokról ITT lehet olvasni részletesebben)




Ken Yamada, a Tiszta Föld buddhizmus iskolát képviselő Berkeley Higasi Hongandzsi Templomból erről így vall:
 “Gasso több, mint egy kéztartás. Azt a Dharmát szimbolizálja, ami az igazság az életről. Például, amikor összetesszük a jobb és a bal kezünket, amelyek egymás ellentétei, az más ellentétek eggyé válását is jelenti: te és én, fény és sötétség, tudatlanság és bölcsesség, halál és élet.
Szimbolizálja még a tiszteletet és a buddhista tanításokat. Kifejezi a hála érzéseit és a másokkal való összekapcsolódásunkat. Jelenti azt a felismerést is, hogy életünk fenntartásában megszámlálhatatlan ok és feltétel van jelen.”

A tendai japán buddhista iskola kolostorában tanult Uszui Mikao az 1920-as években dolgozott ki egy gyógyító és önfejlesztő módszert, amit reiki-nek nevezett el. Ebben a meditáció során alkalmazzák a gasso kéztartást, amelyet minden reiki gyakorlat bevezető elemének tekintenek.

Kínában a shaolin harcos szerzetesek gyakran csak a jobb kezük felemelésével üdvözlik egymást (“fél-gasso”). Ez Bódhidharma első tanítványának, Huike történetét szimbolizálja, és az ő odaadását és elköteleződését a csan gyakorlás iránt.

A legendák szerint Bódhidharma volt az, aki elkezdte a nehéz és hosszú meditációban elfáradt szerzetesek fizikai kiképzését valamikor az i.sz. 5-6. században. Neki tulajdonítják a csan buddhizmus megalapítását is, így őt tekintik az első csan pátriárkának.

A legenda úgy tartja, hogy Bódhidharma kezdetben elzárkózott attól, hogy tanítványául fogadja Huikét. Pedig az állhatatos Huike egész éjjel Bódhidharma meditációs barlangja előtt állt a szakadó hóesésben, egészen addig, amíg a hó már a derekáig ért. Amikor reggel Bódhidharma megkérdezte tőle, hogy miért van itt, Huike azt felelte, hogy olyan tanítót szeretne, aki “megnyitja az egyetemes könyörületesség elixírjének kapuját, hogy minden lény megszabaduljon”.

Bódhidharma elutasította, mondván, “hogyan is reménykedhetnél egy igaz vallásban kevés erkölcsi tisztasággal, kevés bölcsességgel, sekély szívvel és egy öntelt elmével? Csak hiábavaló fáradtság volna.”

Végül, hogy bebizonyítsa szándékát, Huike levágta bal karját és felajánlotta az első pátriárkának eltökéltsége zálogául. Bódhidharma ezután elfogadta őt tanítványául, és megváltoztatta nevét Shenguangról Huikéra, aminek jelentése “Bölcsesség és tehetség”.

Ezért a shaolin szerzetesek manapság is üdvözlik egymást csak jobb kézzel, hogy tisztelegjenek e legenda előtt, és kifejezzék elkötelezettségüket és odaadásukat e keleti küzdősport iránt.
(a shaolin szerzetesek és a Shaolin-kolostor valódi történelméről ITT írtam bejegyzést)







Forrás: A gasso gesztus a buddhizmusban (angol nyelven)
            Reiki - a japán jóga

2018. október 5., péntek

Buddha és Visnu – Buddha-bhagavatizmus

Visnu eredetileg védikus isten volt, aki az indo-árják panteonjában még nem töltött be nagy szerepet. Ahogyan az indo-árja törzsek elkezdtek szétrajzani az Indiai-félszigeten és megindult a keveredésük a helyi lakosokkal, úgy olvadt egybe Visnu személye más védikus és nem-védikus istenség és helyi legendás hős (pl. Krisna-Vaszudéva) alakjaival.

Visnu kultusza – a bhagavatizmus - a Maurja-dinasztia uralma alatt (i.e. 4-3. század) kezdett elterjedni India-szerte.
(a bhagavatizmus egy Legfelsőbb Lény, a Bhagaván – a vaisnavák esetén Visnu, a saivák esetén Siva – imádatára irányul. A vaisnavizmus hatására széles körben elterjedt a nem-ártás elve - ahimszá -, amibe beletartozott az állatáldozat tiltása és a vegetarianizmus)

A vaisnavák úgy tartják, hogy Visnu többször is testet öltött/ölt a földön, valahányszor veszélyben van az emberiség. A hagyományuk szerint ez tíz alkalommal történt/történik meg, és Visnu kilencedik avatárja volt Sziddhártha Gautama.
(a tizedik megtestesülése a jövőben következik majd be. Amikor csak káosz, gonoszság uralkodik a földön, akkor jelenik meg Kalki alakjában. Kalki fehér lovon ül, kivont kardja üstökösként fénylik. Véget vet a Kali-jugának, hogy ezzel egyidőben megkezdje a Szatja-jugát. Shambala és Kalki kapcsolatáról ITT írtam bejegyzést)



Buddhát, Visnu reinkarnációjaként, a vaisnavák eltérő módon ítélik meg. Vannak olyan iratok, mint például bizonyos puránák, amelyek szerint Visnu azért testesült meg Buddhaként, hogy megtévessze az embereket és elterelje őket a Védák helyes útjáról. Míg mások szerint Visnu Buddha alakjában állította le a véres állatáldozatokat, és terjesztette el a nem-ártás elvét. Ezt fogalmazza meg az i.sz. 13. században élt vaisnava költő, Dzsajadéva, aki Gíta-govinda című művének első énekében felsorolja Visnu tíz megtestesülését. A kilencedikről ebben így ír:
A szigorú Véda Tanán igazít a te békéd:
tiltod az áldozat állatölését,
Buddha, te irgalmat szerető,
egek ura, üdv Hari, üdv!
(a mű Weöres Sándor fordításában ITT olvasható)

A buddhista hagyomány nem fogadja el azt, hogy Buddha Visnu egyik avatárja volna. Ők fordítva, Krisnát vették át, és építették be alakját több Dzsátakába – ‘Születés regék’ –. Ezekben a tanmesékben Krisna-Vaszudéva Buddha tanítványa lesz annak előző életeinek egyikében. Ezzel együtt, természetesen, a Bhagavad-gítá alapját adó Ardzsuna-Krisna párbeszéd sem jelenik meg a ‘Születés regékben’.

A hinduizmus és a buddhizmus közötti szellemi, spirituális és vallásos téren való összefonódás már időszámításunk kezdeti időszakában megindult. A folyamat akkor gyorsul fel, amikor a Gupta-uralkodók (i.sz. 300-550) kiterjesztették bráhmanista jellegű támogatásukat a buddhista létesítményekre.

Ahogyan már írtam a buddhista kolostorokról – vihárákról – szóló bejegyzésemben, az eredetileg az esős évszak idejére kialakított építmények idővel egyre nagyobbakká váltak. Már nem csak tartós szállást biztosítottak a buddhista szerzeteseknek, apácáknak, hanem hatalmas komplexumokká alakultak, amelyek a tanulás-tanítás, a vallásos áhítat és a meditáció központjai is lettek. Az i.sz. 400 körüli időszaktól kezdve egészen az i.sz. 600-as évek közepéig számos kínai buddhista zarándok látogatta meg ezeket a kolostorokat, illetve maradványaikat, és hiteles, jó beszámolókat írtak működésükről, a rendelkezésükre álló anyagi javaikról, és állapotukról.

Amikor Gupta-uralkodói hatásra ezekben az intézményekben megjelent a bráhmanista befolyás, ez megkönnyítette annak felismerését, hogy az elmúlt évszázadokban történő fokozatos összefonódás miatt egyre kevésbé észrevehető a különbség a buddhizmus és bráhmanizmus között. Az, hogy a bhagavatizmus ideológiájába Visnu egyik avatárjaként beépítették Buddhát, ezt az összefonódási folyamatot felgyorsította.

A buddhista létesítményekben elkezdtek világi tantárgyakat is tanítani, és elismerték a Védákat és sásztrákat – ‘elv, szabályok, kézikönyv’– , mint ahogyan erről a kínai zarándokok tudósítottak. A felfogásbeli változás egyéb dolgokra szintén hatással volt: a kolostori szertartásosság helyett a szellemi és spirituális tanítások irányába tolódott el a képzés. Ez és a számos világi tantárgy tantervben való megjelenése a mahájána buddhizmust haladóbbá, a tanítási rendszerét pedig nagyon változatossá és népszerűvé tette. Ezek eredményeként a szerzetesi oktatás szellemi és spirituális középpontja fokozatosan azonossá vált a bráhmanista gondolatokkal.

Mindehhez még hozzájött a mahájána filozófia panteisztikus kiterjesztése, amelyik bráhmanikus mintára létrehozta saját istenségeinek panteonját a nekik megfelelő tulajdonságaikkal és szimbólumaikkal. Ezért a Buddha-bhagavatizmus – ahogyan némely esetben a mahájána buddhizmust nevezni szokták – alig különbözött a hindu-bhagavatizmustól.
A világi buddhisták inkább tűntek hinduknak a mahájána kultuszban, mint a világi hinduk buddhistának, akik a bhagavatizmus hatására több humanista tulajdonsággal is átitatódtak. Valójában a két bhagavatizmus olyan találkozási pont volt, ahol e két vallást megkülönböztető tényezők lényegtelenné váltak. Ezért már nem igazán látszott semmiféle vallásos vagy ideológiai akadály, amelyik meggátolta volna a hinduizmus és a buddhizmus közötti egybefonódás folyamatát.

Azonban ez korántsem volt így a Nyugat-Himalájai kolostorokban. Ezek a létesítmények sorvadoztak, mivel ők nem részesültek királyi patronálásban vagy más bőkezű támogatásban. Ehhez hozzájött még az, hogy a Gupta-időszak neo-bráhmanista reneszánsza a lakosság körében egyértelműen lekörözte a buddhizmust. Ennek hatására olyan pszichológiai légkör alakult ki, amiben a buddhista kolostorok háttérbe szorultak a bráhmanista létesítményekkel szemben, vagy átnevezték őket úgy, ahogyan az a bráhmanizmus számára kényelmes volt.

Az i.sz. 5. századtól kezdve Észak-Indiában rossz napok köszöntöttek a buddhizmusra, mert külső támadással is szembe kellett nézniük. A fehér hunok i.sz. 440 körül megszállták az észak-nyugati régiókat Gandharában és Kasmírban, és hatalmas pusztítást végeztek. Összesen ezerhatszáz létesítményt, sztupákat és szangharamákat – ‘kolostorok’ – romboltak le. Ekkor még a hun seregek elvonulása után viszonylag hamar újraépítették vagy újonnan hoztak létre kolostorokat.




A 12. században Észak-Indiát újabb hordák támadták meg - immáron muszlim csapatok –, és ekkor mindkét vallás, a hinduizmus és buddhizmus is hatalmas csapást szenvedett.
A pusztítás azonban jobban sújtotta a buddhizmust, mivel erre az időszakra már szinte teljes mértékben intézményesített vallássá alakult, amely hatalmas mennyiségű kincsekkel, művészi ikonokkal és kéziratokkal teli vihárákba és mahávihárákba zárta magát. Ezért ezek a kolostorok lettek a kincsvadászok és képromboló fanatikusok legcsábítóbb, ugyanakkor legvédtelenebb célpontjai.
A segítséget hiába váró szerzetesek elmenekültek Nepálba és Tibetbe. Így világi követőik vallásos irányítása olyanokra maradt, akik már végképp nem láttak különbséget a buddhizmus és hinduizmus között.
.

Forrás: Dasávatára (angol nyelven)
             Gautama Buddha a hinduizmusban (angol nyelven)

2018. szeptember 18., kedd

Néhány számadat a buddhistákról

Bár a buddhizmus követőinek száma változó – éppen úgy, mint bármely más vallás esetében –, egy 2013-as adat szerint ez valamivel több, mint 500 millió ember, ami a világ népességének 9-10 %-a. Ezáltal a buddhizmus (követőinek számát tekintve) a Föld negyedik legnagyobb vallása.






A következő számok még 2010-es felméréseken alapulnak: 
Azon országok listáját, ahol a legtöbb buddhista vallású él, Kína vezeti 244 millió emberrel, ami az összlakosságának 18.2 %-a. Míg Indiában – ahonnan a buddhizmus eredetileg származik  – valamivel több, mint 9 millió ember vallja magát buddhistának, ez a teljes népesség 0.8 %-a.

A kínaiak leginkább a mahájána irányzatot követik, velük együtt Kelet-Ázsia nagyobbik része úgyszintén. Ezáltal a világ buddhistáinak több, mint a fele ezt az irányzatot képviseli, Ázsiában összesen 360 millió ember - ezek megint 2013-as adatok.

A következő a théraváda buddhizmus, amelyet 150 millióan követnek, jobbára Dél-Kelet-Ázsiában.

A vadzsrajána buddhizmus, amelynek hívei leginkább Tibetben, a Himalájai-régióban, Mongóliában és Oroszországban találhatók, 18.2 millió fővel a harmadik. Leginkább erre az irányzatra érvényes az, hogy követői a világban szétszóródva élnek.

Ázsián kívüli országokban még körülbelül 7 millióan vallják magukat buddhistának.
(2010-es adatok szerint Észak-Amerikában majdnem 4 millióan, Európában közel másfél millióan, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában 500 ezren, Latin-Amerikában és a Karibi-térségben 410 ezren, Ausztráliában pedig 529 ezren)

Forrás: Buddhizmus országonként (angol nyelven)

2018. szeptember 4., kedd

Öt buddhista elv, amelyek segíthetnek vállalkozásunk sikerében

Az embereknek a buddhizmussal kapcsolatban leginkább a meditáció jut eszükbe. Azonban a buddhista gyakorlás kialakíthat egy olyan sokrétű gondolkodást, amely az élet egyéb területén is alkalmazható. Nézzünk néhány buddhista elvet, amelyek hasznosak lehetnek egy vállalkozásban.

Határozzuk meg a célt

A buddhizmusban még azelőtt nagy hangsúlyt kap a cél és az irány tiszta meghatározása, hogy a buddhista gyakorlásba belekezdenénk. A pontosan megfogalmazott cél elengedhetetlen, mert az tud teljesen megszabadítani a zavaró érzelmektől, és segíteni abban, hogy ráébredjünk az elménk összes lehetőségére. Ezt a célt - végső állapotot - hívják “megvilágosodás”-nak.

Ehhez hasonló az, amikor belekezdünk valamilyen vállalkozásba vagy vállalkozásunk egyik résztevékenységbe: meg kell határoznunk, hogy mi a célunk. Pusztán vétel és eladás? Vagy egy megrendelt termék elkészítése vagy a vevő/megrendelő valamilyen bonyolult problémájának, kérésének megoldása?
Minél pontosabban fogalmazzuk meg a célt, annál könnyebb lesz megtalálni azt az utat, amelyik elvezet hozzá, és annál nagyobb a valószínűsége, hogy el is érjük.

Kövessük az ok és okozat elvét

Miután meghatároztuk a célt, fel kell ismernünk azokat a lépéseket, okokat, amelyek elvezethetnek a célhoz. A buddhizmusban a cél – a megvilágosodás – eléréséhez vezető okok megszüntethetik a romboló viselkedést és kialakítják az elménk jó minőségeit. Megismertetnek bennünket a világ realista módon való észlelésével, és azzal, hogy ezt hogyan kezeljük.

Üzleti terv esetén egyfajta logikus gondolkodásra van szükségünk, hogy megtaláljuk a lépéseket, amelyek elvezetnek bennünket a végső célhoz. Ez a folyamat olyan, mint egy megfordított mérnöki munka. Elkezdünk visszafelé haladni a megfogalmazott céltól, egészen a kezdetekig. Ennek a folyamatnak a segítségével meghatározhatjuk a szükséges lépéseket ahhoz, hogy elérjük a célt, és jó alapot biztosíthatunk az üzleti tervünkhöz.

Együttérzés: oldjuk meg a vásárló problémáját

Az együttérzés az egyik legfontosabb buddhista elv.
Buddha tanítása szerint:
Az együttérzés annak az óhaja, hogy mások szabaduljanak meg a szenvedéseiktől.

Mi köze mindehhez egy vállalkozásnak?
Adott egy vevő/megrendelő, akinek van egy megoldandó problémája. Az a vállalkozás kerül előnybe, aki jobb megoldást tud nyújtani, mint bármely másik. Így a sikeres üzletmenethez elengedhetetlen az empatikus hozzáállás, a potenciális vásárlóink problémáinak megértése és az azzal való szembenézés.  Azonosítsuk be és idézzük fel azokat a valós problémákat, amelyeket a célközönségünk körében korábban már tapasztaltunk, és ezek segítségével igyekezzünk a lehető legtökéletesebb megoldást választani. Az együttérzés az alapja minden vállalkozás vásárlóközpontú vagy felhasználóbarát megközelítésének.

Állandótlanság: alkalmazkodjunk a változó világhoz

A buddhista módon való gondolkodás egy újabb értékes belátást is eredményez: minden folyamatosan változik – mi magunk, a környezetünk, és minden ember körülöttünk. Nagyon könnyű kitalálni egy elméletet, ami magától értetődőnek és biztosnak látszik; de a gyorsan változó valóságban gyakran válik egy hamvába holt merev, rugalmatlan ötletté.

Etika: tiszteljük magunkat, csapatunkat és a vásárlót

A buddhista etika az erőszakmentesség elvén alapul. Felismerjük, hogy mindenki boldog akar lenni és senki nem akar szenvedni. Ha tetteinket ennek megértésére alapozzuk, és igyekszünk óvakodni attól, hogy másoknak ártsunk, tiszteletet és bizalmat kaphatunk.

Ha tiszteljük kollégáinkat, alkalmazottainkat, bizalom és megértés alakul ki a munkahelyi csapatunkban. Ne beszéljünk rosszindulatúan senkiről, se a szemébe, se a háta mögött ne mondjunk bántó dolgokat. Ne legyünk kétszínűek. Ezzel párhuzamosan, minél inkább tiszteljük a vásárlóinkat, annál több bizalmat és hűséget kapunk cserébe.

Összegzés:

Ezt az öt buddhista elvet használhatjuk arra, hogy vállalkozásunk sikeresebb legyen:

-- Határozzuk meg a célt

-- Figyeljünk fel az ok-okozati összefüggésekre

-- Fejlesszünk ki empátiát és együttérzést a vásárlók iránt

-- Ne felejtkezzünk el a folyamatos változásról, és legyünk rugalmasak, újítóak

-- Kövessük az etikai elveket, tiszteljük a kollégákat/alkalmazottakat és vásárlókat


2018. augusztus 3., péntek

Vihárák - buddhista kolostorok

A történelmi Buddha és tanítványai még vándorló életmódot folytattak, csak az esős évszakban igyekeztek ideiglenes menedéket vagy szállást keresni maguknak. Ezek a menedékek egyszerű fából készült vagy bambusztetős kunyhók voltak.
A világi hívők számára nem csupán a tanítványok élelemmel való ellátása számított üdvös cselekedetnek, hanem a szállás biztosítása is, így a későbbi kolostorok a világi hívők adományaiból épültek.

Ezek a kolostorok, amelyek neve vihára – szanszkrit nyelven “szálláshely” vagy “ház” – jobbára lakott települések szomszédságában álltak. Elég közel ahhoz, hogy a szerzetesek megkapják a lakosságtól az alamizsnát, de megfelelő távolságban ahhoz, hogy ne zavarják őket a meditációban.

Az első, világi hívő által létrehozott viháráról a páli kánon több szuttájában - tanbeszédében -
is olvashatunk. Ezt a történelmi Buddhának és tanítványainak építtette egy gazdag kereskedő, Anáthapindika a Szávatthi város közelében található Dzsétavana-ligetben. (Anáthapindikáról ITT írtam bejegyzést, a róla szóló szutta pedig ITT olvasható)


Adzsantái barlangok
A hívők által építtetett vihárák mellett kezdetben a barlangok is nyújtottak átmeneti szálláslehetőséget Buddha követőinek.
Már időszámításunk első évezredétől kezdve laktak a világtól elvonuló különféle elmélkedők vagy más okból otthontalanok a természetes barlangokban, sziklaüregekben. A szangha korai tagjai, az eleinte még vándorló bhikkhuk és bhikkhuník szintén megkedvelték ezeket a természet adta menedékeket. Ahogy nőtt a szangha, és egyre inkább letelepedett életmódot kezdtek el élni, a szerzetesek és apácák egész barlangrendszereket vájtak a puhább falú kőzetekbe. 

Karla
Így alakult ki az i.e. 1. században a nyugat-indiai Mahárástrában Bhadzsa és Karla sziklákba vájt sztupacsarnokai, a csaitja-grihák. Vagy i.sz. 2. században az adzsantái barlangtemplom, szintén Mahárástrában. Ezekben már hatalmas, négyszögletes, fallal körbevett előcsarnokot vagy szentélyeket alakítottak ki, apró cellákkal az oldalán. A bejárati falba kaput véstek, és a későbbi időszakokban az oldalsó részekben gyakran helyeztek el különféle Buddha-ábrázolásokat.
A cellákban sziklába vájt emelvények alkották az ágyakat és a párnákat. Ez még hasonló volt a buddhizmus kialakulásának korai évtizedeinek alapvető berendezéséhez.

Nálandá romjai
A világi támogatók által a szangha tagjai számára felépített építmények, az önálló vihárák kereskedelmi útvonalak mentén helyezkedték el. Így a vagyonos kereskedők a kolostorok gazdasági erejét is növelték.
A mahájána irányzatban megnövekvő tanításra/tanulásra való igény miatt az i.sz. 1. századtól kezdve a kolostorok – amelyek továbbra is megtartották a vihára nevet -  oktatási intézményekké alakultak. Némely közülük több ezer tanulót befogadó buddhista egyetemmé – mahávihára - fejlődött. Ilyen volt Nálandá vagy Taxilá kolostora is.

A vihárák lakóinak életét már korán szabályokba foglalták, amelyeket a páli kánon Vinája-pitáka – “szerzetesi fegyelem kosara” – része tartalmazza.
Vikramasíla romjai

Az észak-indiai Bihár állam a neve a “vihára” szóból ered, feltehetőleg azért, mert nagyon sok buddhista kolostor volt a területén. (itt állt az öt híres mahávihára: Nálandá, Vikramasíla, Szomapura, Odantapura, Jagaddala)
Egy teória szerint Üzbegisztán székhelye, Buhara is a “vihára” szóból származik.

Thaiföldön a “vihára” jelentése szűkebb: “szent terem”.

A vihára vagy kolostor a buddhizmus sokrétű intézménye. Szerzetesek, apácák lakhelye, a vallásos áhítat és meditáció központja, a buddhista tanulás-tanítás kiindulópontja. Több vihára, mint például a Nálanda, amelyet i.sz. 5. században vagy Vikramasíla, amelyet i.sz. 8. vagy 9. században alapítottak, világhírűvé vált. Így tanításaik eljutottak Ázsia egyéb területeire, Kínába, Tibetbe, Koreába, Közép-Ázsiába, ahol a buddhizmus tovább virágzott indiai lehanyatlása után.

Emiatt az indiai viháráknak elengedhetetlen szerepük volt a buddhista vallási-filozófiai gondolatok kialakulásában, megújulásában, fenntartásában és átadásában.
Azokban az időkben, amikor Európa a sötét középkorban élt, India, Kína és a Közel-Kelet a szellemi pezsgés, az oktatás, az eszmék szabad terjedésének virágzó központjainak számított.

 Forrás: Vihárák (angol nyelven)
              Nálandá (angol nyelven)

2018. július 22., vasárnap

Imádkoznak-e a buddhisták?

A szótárak általános meghatározása szerint az imádkozás egyfajta kommunikáció vagy “beszélgetés” Istennel, istenekkel, szentekkel vagy más istenszerű lényekkel. Az ima nagyon sok vallás egyik elengedhetetlen része. Mivel a buddhizmus nem számít teista vallásnak – az istenek nem igazán játszanak benne szerepet  –, feltehetjük a kérdést, hogy imádkoznak-e a buddhisták?

A válasz igen is, nem is, és attól függ.

A szótári értelemben vett imádkozás nem képezi a buddhizmus formális részét, mivel ebben a vallásban nincsen egy hatalmas, erős “valaki”, aki felé az ima irányulhat. Ugyanakkor léteznek számos imádságszerű tevékenységek, mint például a fogadalmak és megszólítások vagy mantrák. Emellett a buddhisták is kérnek segítségek és kifejezik hálájukat. Így az első kérdés az, hogy ezek a kifejeződések hová irányulnak?

Istenek vagy nem istenek?
A buddhista iratokban és művészetben többféle olyan lény jelenik meg, amelyeket istenként lehet definiálni. Közülük néhányra, mint például a dévákra, jobbára úgy tekinthetünk, mint tanmesék szereplőire. A buddhizmus dévái saját birodalmukban élnek, és általában semmit nem tesznek az  emberekért, így nincs értelme hozzájuk imádkozni, még akkor sem, ha “léteznének”. (az istenekről a buddhizmusban ITT olvasható bejegyzés)

A vadzsrajána buddhizmus tantrikus istenségei saját legmélyebb természetünk archetípusaiként értelmezhetőek, vagy bizonyos elveket képviselnek, mint például a megvilágosodás tényezői. Itt az imák olykor transzcendens buddhák és bódhiszattvák felé irányulnak, akiket szintén archetípusnak tekinthetünk. (a tantrikus istenségekről ITT írtam bejegyzést)

Azonban nagyon sok esetben a világi buddhistáknál megfigyelhető, hogy úgy tekintenek különféle ikonikus alakokra, mint rajtuk kívül és tőlük függetlenül “létező” lényekre, annak ellenére, hogy ez a felfogás nem áll összhangban a buddhista tanításokkal. Így előfordulhat, hogy olyan emberek, akik magukat buddhistáknak vallják, imádkoznak ezekhez a lényekhez, viszont az ilyen jellegű ima nem része a történelmi Buddha tanításainak.

Buddhista kántálási liturgia
Többféle típusú szöveg létezik, amelyeket a buddhista liturgia részeként kántálnak. Különösen a mahájána buddhizmusban a kántálások gyakran irányulnak transzcendens buddhák és bódhiszattvák felé. Például, a Tiszta Föld buddhizmusban  Amitábha Buddha nevét kántálják. Amitábha Buddhában való hit a Tiszta Földön való újraszületést eredményez, amely olyan állapot vagy hely, ahol a megvilágosodás könnyen megvalósítható. (a Tiszta Földekről ITT lehet olvasni bővebben)

Nem csupán a jelentésük, hanem hangzóik miatt is értékes a mantrák vagy a dharaník kántálása. Ezek általában rövid szövegek, amelyeket folyamatosan ismételgetnek, így egyfajta meditációként is felfogható, amelyet nem némán, hanem hanggal végeznek. A kántálásokat sok esetben szintén egy transzcendens buddhának vagy bódhiszattvának ajánlják. Például, a Gyógyító Buddha mantra vagy egy hosszabb dharaní egy beteg érdekében is kántálható. (a Gyógyító Buddháról és a mantrájáról ITT írtam bejegyzést)

Ez az egész felvet egy nyilvánvaló kérdést: ha azért szólítunk néven egy buddhát vagy bódhiszattvát, hogy segítsen előbbre jutni spirituális életünkben vagy gyógyítsa meg beteg barátunkat, akkor
az nem imának számít?
A buddhizmus bizonyos iskoláiban az áhítatos kántálásokra egyfajta imádságként tekintenek. Azonban alapvetően mégis úgy értelmezik, hogy az imádság célja nem egy valahol a külső térben “létező” lény megszólítása, hanem az, hogy felébressze a bennünk lévő spirituális erőt.

Imafüzérek, zászlók, imakerekek
A buddhisták nagyon sokszor használnak imafüzért, amelynek málá a neve. De ugyanígy megfigyelhető az imazászló és imakerék jelenléte.

Az imafüzért a mantrázás során a mantrák számolására használják. Eredetileg a hinduizmusból származik, de gyorsan elterjedt a buddhizmusban, éppen úgy, mint a világ több más vallásában. (a buddhista imafüzérről több bejegyzést is írtam. A máláról ITT és ITT két részben, a buddhista és dzsaina málákról ITT, a tibeti rózsafüzérekről pedig ITT)

A tibeti buddhizmusban elterjedt szokásnak számít, hogy a hegyi szélben imazászlókat függesztenek fel. Minden bizonnyal ez a korábbi tibeti bön vallásból ered. (a bön vallásról ITT olvasható részletesebben)
A zászlókat általában szerencseszimbólumokkal és mantrákkal díszítik. E gyakorlat célja nem az istenekhez való könyörgés, hanem az, hogy minden lény felé szétszórják az áldást és jó szerencsét. (az imazászlókról ITT lehet olvasni)


Az imakerék, amely elsősorban szintén a tibeti buddhizmushoz köthető, többféle alakban és formában létezik. A kerekeket általában írott mantrák borítják. A gyakorlók megforgatják a kerekeket, miközben a mantrára fókuszálnak és felajánlják a cselekedet érdemét minden élőlénynek. Ilyen módon a kerék forgatása szintén a meditáció egyik formájának tekinthető. (az imakerékről, imamalmokról ITT írtam bejegyzést)





 Forrás: Imádkoznak-e a buddhisták? (angol nyelven)