2018. május 18., péntek

Buddhista zarándoklatok (szent) helyei

1. Lumbiní

A Maháparinibbána szutta leírása szerint Buddha maga nevezte meg azt a négy helyet, ahová halála után a szangha tagjainak ajánlatos lesz elzarándokolni. Az első a születésének helye, a második a megvilágosodásáé, a harmadik az első tanítóbeszédé és a negyedik pedig az a hely, ahol meghalt. Mind a négy esemény a természetben, a fák alatt-között történt. (ezen a négyen kívül még létezik négy másik szent hely, de azok inkább csodás események helyszínei)

Az első szent hely, Lumbiní, ahol Sziddhattha Gótama/Sziddhártha Gautama született, a jelenlegi Nepálban található, a Himalája lábánál. A történelmi Buddha idejében Lumbiní gyönyörű zöld és árnyas szálafák kertje volt. Ez a kert és békés környezete a Szakja/Sákja és a Kolja törzs területei között terült el. Szuddhódana, a jövendőbeli Buddha apja a Szakja/Sákja törzs (egyik) vezetője volt. Édesanyja, Májádévi terhességének utolsó napjaiban a szülei házába indult Dévadahába, és megállt pihenni Lumbiníben.
Ahogy a kert szépségében gyönyörködött, rátörtek a szülési fájdalmak, és egy szálafa lehajló ágába kapaszkodva megszülte fiát, Sziddhattha Gótamát. (a történelmi Buddha születésének időpontját nehéz pontosan meghatározni. A hagyomány szerint i.e. 624-ben vagy i.e. 566-ban született, de a történészek úgy vélik, hogy ettől később, inkább i.e. 485 körül)

Amikor i.e. 250 körül Asóka király meglátogatta Lumbinít, virágzó falut talált ott. Asóka oszlopot állíttatott, amire egy több sorból álló feliratot vésetett, amely lefordítva a következő: “Pijadaszi király [Asóka], az istenek kegyeltje, megkoronázásának 20. évében, saját maga királyi látogatás tett. Kinyilvánította, hogy Buddha Sákjamuní itt született, és egy kőoszlopot emeltetett [annak jelölésére], hogy a Bhagaván itt született. Lumbiní falu adóját megszüntette és a jólét részesévé tette.”


Májádévi temploma
Innentől kezdve évszázadokon át távoli országokból, Kínából, Tibetből, Burmából is érkeztek ide zarándokok, hogy felkeressék Buddha születési helyét. Amikor körülbelül i.u. 1200-tól kezdve a buddhizmus Indiában hanyatlásnak indult, több buddhista emlékhellyel együtt Lumbinít is lerombolták és kifosztották. Ezután olyannyira feledésbe merült, hogy még a neve is megváltozott. Majd 1896-ban Dr. Alois Anton Führer, német régész-archeológus felfedezte az Asóka által állíttatott nagy oszlopot, miközben a Churia-hegység lába környékén vándorolt. A környező terület további felfedezései és ásatásai egy téglatemplomot és a templomban egy homokkő szobrot tártak fel, amelyik Buddha születését ábrázolja.

Tudósok szerint Májádévi templomát több korai templom vagy sztúpa alapjaira építették rá. Még az is meglehet, hogy arra sztúpára, amit maga Asóka emeltetett. A Májádévi templomtól délre egy híres szent víztároló található, amit Puskarní-medence néven ismernek. A hagyomány úgy tartja, hogy szülése előtt Májádévi ebben a medencében fürdött meg. A 20. században megindult ásatások során találtak egy követ, amelyről úgy vélik, hogy Buddha születésének pontos helyét jelöli meg. Emellett pedig egy domborművet is, amelyen a szülő Májádévit ábrázolják.

Azóta Lumbiníben számos gyönyörű síremlék épült különböző buddhista országok híveinek segítségével. Emellett kialakítottak egy hatalmas kolostori területet is, ahol nincsenek éttermek, hotelek vagy boltok. Ezt keleti és nyugati zónára osztották, a keletiben théraváda, a nyugatiban mahájána és vadzsrajána kolostorok állnak.
Lumbiní szent helyén Asóka oszlopán, Májádévi templomán és a Puskarní-medencén kívül mindössze egykori kolostorok romjai és egy szent bódhi-fa áll. Itt kora hajnaltól kora estig különböző országokból érkező zarándokok kántálnak és meditálnak.

A Lumbiníbe való látogatás nem csupán spirituális megvilágosodásra teremt lehetőséget, hanem elcsendesülésre és megnyugvásra is, amit egy ilyen békés és nyugodt helyen bárki elérhet.

Forrás: Lumbiní - Buddha születési helye (angol nyelven) 
            Lumbiní (angol nyelven) 

2018. május 9., szerda

Valódi Buddha-idézetek a hamis Buddha-idézetekről

Vannak, akik azt állítják, hogy Buddha túl “spirituális” volt ahhoz, hogy érdekelje az, ha hibásan, pontatlanul idézik szavait vagy tanításait. A buddhista tanbeszédekből azonban egyértelműen kitűnik, hogy nagyon is foglalkozott ezzel a kérdéssel.

Például az Abhasita szuttában (AN 2.23) ezt mondja:
“Szerzetesek, ez a kettő rágalmazza meg a Tathágatát [Buddhát]. Melyik kettő? Az, aki kifejti, hogy mit mondott vagy miről beszélt a Tathágata, pedig nem mondta azt vagy nem beszélt arról a Tathágata. És az, aki kifejti, hogy mit nem mondott vagy miről nem beszélt a Tathágata, pedig mondta azt vagy beszélt arról a Tathágata. Ez a kettő, aki megrágalmazza a Tathágatát. “

Emellett még több tanbeszédben (pl. MN 22-ben vagy az MN 38-ban) ismétlődik ez a megrovó mondat némely tanítvány félreértése, helytelen állítása hallatán: “Balgatag ember, honnét veszed, hogy én ilyen tanítást hirdetek?” 
Az MN 63 – Málunkjáputta című tanbeszédben pedig ez áll: “Ezért, Málunkjáputta, ha valamiről nem beszéltem, vegyétek tudomásul, hogy nem fejtettem ki; ha valamiről beszéltem, vegyétek tudomásul, hogy kifejtettem.”

Buddha tanítóbeszédeiben azt szorgalmazza, hogy gyakorlásunk részeként azonosítsuk be és utasítsuk el a hamis Buddha-idézeteket.
A Maháparinibbána szuttában (DN 16) a következőket tanácsolja, ha valaki a tanításával kapcsolatban állít valamit:
“Ne fogadjátok el vagy ne vessétek el annak a bhikkhunak az állítását. Helyette, figyelmesen jegyezzétek meg azokat a szavakat és kifejezéseket, és nézzétek meg, hogy benne vannak-e a tanítóbeszédekben vagy megtalálhatók-e a fegyelmi szabályzatban. Ha nincsenek benne a tanítóbeszédekben vagy nem találhatók a fegyelmi szabályzatban, akkor le kell vonni a következetést: ‘Természetesen ez nem a Buddha szavai. Nem helyesen jegyezte meg az a bhikkhu – vagy az a közösség vagy azok az idősek vagy az az idős bhikkhu.’ És ilyen módon el kell vetnetek.”

Buddha tisztában volt azzal, hogy a tanítása idővel felhígulhat, és akár még hamis Buddha-idézetek is keletkeznek. Az Áni szuttában (SN 20.7 - A fadarab) megjósolta, hogy a tanait végül úgy hallgatják majd, mint “költők verseit, amelyek szépen szólnak, ékes beszédűek, amelyek kívülállók munkái, tanítványok szavai” inkább, mintsem az ő saját tanításai. Ebben a szuttában ezt a felhígulási folyamatot egy olyan hatalmas dobhoz hasonlította, amelyik fokozatosan némul el, ahogyan az évek során mindig egy-egy faszegeccsel toldozgatják, egészen addig, amíg az eredeti fából készült dongás teste el nem tűnik, és csak egy halom fadarab, faszegecs marad. (az SN 20.7 szuttát Fenyvesi Róbert fordításában ITT lehet magyarul olvasni, a Buddha Ujja oldalon)

Ez talán eltúlzott aggodalomnak tűnik, de mit gondoljunk akkor, amikor a Facebook-on vagy különféle blogok-on terjedő “Buddha-idézetek” többsége hamis? Mivel szinte mindannyian jobbára - de néha majdnem teljes mértékben - a modern forrásokra támaszkodunk a Dharma megértésével kapcsolatban, elengedhetetlen, hogy ezek a források megbízhatóak és hitelesek legyenek. És ezután megfogadhatjuk Buddha (Tathágata) tanácsát (további idézet az SN 20.7 szuttából):
“Így kell gyakorolnotok: ‘Jól oda fogunk figyelni, amikor a tanítóbeszédeket recitálják, amelyek a Tathágata mélységes, mély jelentésű, páratlan, az ürességre vonatkozó szavai. Hegyezni fogjuk a fülünket, kitárjuk a szívünket a megismerésük felé. Úgy tekintünk rájuk, mint amit megéri megragadni és mesterévé válni’ – Hát, így kell gyakorolnotok.”

2018. április 30., hétfő

Démoni erők: A négy Mára 2. rész



A halál Márája (mrtjumára)
A spirituális gyakorlásunkban természetesen a halál tényének gondolata okozza a legnagyobb zavarokat. Bizonytalan, hogy következő életünkben kedvező emberi újraszületésünk lesz-e, olyan lehetőségekkel, amelyek megengedik számunkra a lehető legtöbb akadálytalan gyakorlást. Még ha ez sikerül is, a spirituális ösvényen újra el kell indulnunk, gyerekként. Ezenkívül, a halál minden egyes élet végén irányíthatatlanul bekövetkezik.

Ha nem tudatosítjuk magunkban a halál tényét, akkor a következő problémák merülhetnek fel, amelyek zavarokat okoznak a spirituális tanulmányainkban és gyakorlásunkban:
- Nem ismerjük a Dharmát
- Ha ismerjük is, nem ültetjük át azt a gyakorlatba
- Ha át is ültetjük a Dharmát a gyakorlatba, nem tesszük azt olyan tisztán
- Veszítünk abból az eltökéltségünkből, hogy a gyakorlást minden alkalommal komolyan végezzük
- Romboló tetteink által képtelenek leszünk eljutni a megszabadulásig
- Mindezeket a halálunk pillanatában meg fogjuk bánni.


Jobbára azért nem gyakoroljuk a Dharmát tisztán, mert nem veszünk tudomást a halálról, és beleragadunk ennek az életnek a nyolc mulandó tényezőjébe (a nyolc világi Dharma). Az itt következő, párba állított dolgok közül az első tag hatására elégedettek vagyunk és jól érezzünk magunkat, és elégedetlenek, szomorúak vagy csalódottak a második tag miatt:
- Dicséret vagy kritika
- Jó vagy rossz dolgok hallása – beleértve az általunk szeretett illetőről való értesülés vagy annak hiánya, illetve kellemes vagy kellemetlen hang meghallása
- Nyereség vagy veszteség – ilyenek a pénz vagy egyéb tulajdontárgy
- Dolgok jól vagy rosszul állása, haladása – például, ha egészségesek és boldogok vagyunk vagy betegek és levertek

Egykedvűséget alakíthatunk ki e nyolc mulandó dologgal szemben, ha elfogadjuk a kadam hagyomány tíz drágakőszerű legbelső hozzáállását. Ezek a következők: a négy teljes bizalommal való elfogadás, a három gyémánt-erős meggyőződés, és az érett hozzáállás a kiközösítéssel, felismeréssel és megvalósulással kapcsolatban.

Az első négy teljes bizalommal való elfogadás:
- Legalapvetőbb életszemléletünk az, hogy készek vagyunk teljes bizalommal elfogadni a Dharma szabályait
- Legalapvetőbb hozzáállásunk a Dharma szabályaival kapcsolatban, hogy készek vagyunk elfogadni azokat teljes bizalommal, még olyan áron is, ha koldusokká válunk
- Legalapvetőbb hozzáállásunk a Dharma szabályaival kapcsolatban, azon túl, hogy koldussá válhatunk, hogy készek vagyunk elfogadni azokat teljes bizalommal, még akkor is, ha meg is kell halnunk
- Legalapvetőbb hozzáállásunk a Dharma szabályaival kapcsolatban, azon túl, hogy meghalunk, hogy készek vagyunk elfogadni azokat teljes bizalommal, még akkor is, ha barátok nélkül és egyedül kell meghalnunk egy üres barlangban.

A három gyémánt-erős meggyőződés:
- Habozás nélkül elkezdjük a Dharma gyakorlást, azon való töprengés nélkül, hogy mások mit gondolnak rólunk ezzel kapcsolatban
- Megtartjuk az állandó mély éberségünket és elköteleződésünket
- Folyamatosan haladunk tovább anélkül, hogy haszontalan gondolatokba gabalyodnánk bele.

Az érett hozzáállás a kiközösítéssel, felismeréssel és megvalósulással kapcsolatban:
- Készen állunk arra, hogy kiközösítenek az úgynevezett “normális” emberek
- Készen állunk arra, hogy felismerjük, sokszor kutyába se vesznek
- Teljes mértékig átadjuk magunkat annak a gondolatnak, hogy elérjük egy Buddha isteni rangját.

Természetesen mélyebb szinten a halál Máráját csak az üresség megértésével győzhetjük le, ilyen módon elnyerjük a megszabadulást és nem leszünk többé kitéve a halálnak és újraszületésnek a szamszárában.

A zavaró érzelmek és viselkedés Márája (klesamára)
Zavaró érzelmek és viselkedés, szennyeződések (klésa/kilésza) kialakításával óriási problémákat okozunk a spirituális tanulmányainkban és gyakorlásunkban. Ezek közül a főbbek a sóvárgó vágy vagy kötődés, rosszindulat vagy harag, hiszékenység, büszkeség, zavaró ingadozás és áltató életszemlélet a mulandó dolgokkal kapcsolatban.

Amikor ezen szennyeződések közül bármelyik jelenlétét erősnek érezzük magunkban, gyakorolhatjuk a tonglen-t (tibeti nyelven gtong-len, küldés és elfogadás). Ezt a meditációs technikát úgy is végezhetjük, hogy azokra gondolunk, akiknek szintén ugyanilyen jellegű szennyeződéseik vannak, és tudatosítjuk magunkban, hogy nem csupán nekik és nekünk okoz ez problémát, hanem mindenki másnak is. Ez a fajta gondolkodás ésszerű és indokolt, hiszen minden szamszárában lévő lénynek hasonló gondjai vannak, és mi csupán egyek vagyunk ezen lények közül. Ezért kell általánosnak és mindenki számára érvényesnek tekinteni a problémánkat.

Az öt halmaz Márája (szkhandamára)
Az öt halmaz Márája a szennyezett halmazokra (szkandha/khandha) utal, amelyek a szamszárában megtalálható, mindent átható és érintő szenvedéseknek okai. A páli szuttákban Sákjamuní Buddha az összes halmazban megtalálható lényként azonosította Márát.

A testünket és elménket azért tekinthetjük az öt halmaz Márájának, mert ha azonosítjuk magunkat bármelyik halmazzal vagy sajátunknak tekintjük bármelyiket, azzal a hamis tudattal, hogy azok a mi “én”-ünk, akkor szenvedést okoznak. Ezek a szenvedések pedig akadályoznak bennünket a megvilágosodáshoz vezető úton, és elpusztíthatják a megszabadulás esélyét. (az öt halmazról ITT írtam bejegyzést)

Mára, az istenek fia (devaputramára)
Eredetileg a “Mára, az istenek fia” kifejezés visszautal arra a hindu mítoszra, mely szerint Mára, mint Káma, megpróbálta mély meditációjában megzavarni Sivát. Átvitt értelemben véve pedig ezzel a megzavarással és az éberség elterelésével képtelenné tehet bennünket arra, hogy legyőzzük magunkban az első három Márát. Ezen kívül szimbolizálja még a gyönyörök, élvezetek, kényelem utáni sóvárgást.

Vonatkozhat még a nem-buddhisták hamis nézeteire is, mint például arra a 62 helytelen nézetre, amelyet a 18 nem-buddhista irányzat (tírthika/titthija) állított.

Továbbá Maitreya, a A Filigree of Realizations (szanszkrit nyelven Abhisamayalamkara) írásában 46 olyan hibát sorol fel, ami a bódhiszattváknál zavart okoz a bölcsesség kifejlesztésében. Ezeket a hibákat szintén Márának, az istenek fiának művének tulajdonítják.

             Négy Mára (angol nyelven)

2018. április 25., szerda

Démoni erők: A négy Mára 1. rész

Káma, a szerelem istene
Mára a hindu mitológiában
A hindu mitológiában Mára megegyezik Kámával, a szerelem istenével. Ezt az azonosságot a buddhizmus is átvette.
A hindu istenek azt kérték Kámától, hogy térítse magához Sivát mély meditációjából, aki ezek után minden bizonnyal érdeklődni kezd felesége, Párvatí iránt, aki majd megszüli Kárttikéya nevű gyermeküket. Erről a gyermekről azt jövendölték, hogy hét napos korában meg fogja ölni Táraka démont.
Hogy felriassza Sivát, Káma öt nyilat lőtt ki íjából. Ezek a nyilak
- elragadtatást keltenek,
- vágyakozást keltenek,
- elkábítanak, ami talán azt sugallja, hogy valakit szórakozottá tesznek,
- lefogyasztanak és kiszárítanak, ami ebben a szövegkörnyezetben megviselt, éhes és szomjas állapotot jelenthet, és amely miatt a meditáló feladja gyakorlását. Más szövegkörnyezetben talán Márának arra a művére utalhat, hogy kiszáradttá válunk és a könyörületesség nedve elfogy belőlünk.
- megölnek, ami – ebben a környezetben – talán Sivában aggodalmat kelt, hogy meghal, mialatt meditál, és ettől való félelmében abbahagyja a meditációt.

Ezt az ötöt hívják az öt problémának, ami Mára műve.

Siva bosszús lett, hogy megzavarják, és a harmadik szeme tüzével hamuvá égette Kámát. Ezután Káma feleségének, Ratínak kérésére – Párvatí közbenjárására - Siva beleegyezett, hogy Káma Pradjumnaként szülessen újra, immáron Krisna isten és Rukminí fiaként. Amikor Pradjumna hat éves lett, Sambara démon ellopta őt és bedobta a tengerbe, mivel egy jóslat szerint Pradjumna felnőve megöli Sambarát. Pradjumnát lenyelte egy hal, amit aztán kifogtak, és a gyomrában talált fiút odaadták egy Sambara házában dolgozó nőnek, aki felnevelte őt, és aki nem volt más, mint Ratí reinkarnációja, Májávatí. A felnőtt Pradjumna megölte Sambarát, majd feleségül vette Májávatít.

Ezért Márát isteni lénynek lehet tekinteni. A buddhista kozmológiában a vágyak világában, az istenek (dévák) birodalmának legmagasabb pontján, a Meru-hegy tetején lakik. (a vágyak világának hat birodalmáról ITT írtam bejegyzést)

Mára a buddhista mitológiában
A buddhizmusban Mára a helytelen nem-buddhista nézeteket személyesíti meg. Ezek voltak a legutolsók azon nézetek közül, amiket Buddhának le kellett győznie a bölcsesség harmadik szemével. Ez hasonlatos ahhoz a hindu mitológiai leíráshoz, amely szerint Káma megpróbálta megzavarni Sivát, és Siva elpusztította őt a harmadik szemének tüzével.
Különböző szuttákban bukkan fel Mára, hogy megkísértse akár Buddhát, akár tanítványait, de mindig alulmarad.
(Márának a buddhizmusban betöltött szerepéről két bejegyzést is írtam, ITT és ITT)

A négy Mára
A mára kifejezés a szanszkrit mr szótőből származik, ami ‘gyilkos’-t jelent. Ezért átvitt értelemben úgy is vehetjük, hogy Mára az, aki “meggyilkol” bennünket, korlátolt lényeket, zavart, feszültséget kelt bennünk és azokban az építő tetteinkben, amelyek a három spirituális célhoz vezetnek: jobb újraszületéshez, megszabaduláshoz és megvilágosodáshoz. Mára jelentheti még azt is, hogy ‘ami véget vet’ (szanszkrit nyelven antaka) – azaz ami véget vet a szellemi gyakorlásnak.

A Mára négy típusa:
- Mára, a Halál Ura (szanszkrit nyelven: mrtjumára)
- A zavaró érzelmek, szennyeződések Márája (klesamára)
- Az öt halmaz Márája (szkhandamára)
- Mára, az istenek fia (devaputramára)


            Négy Mára (angol nyelven)

2018. április 3., kedd

Öt tárgy az elmélkedéshez

Az öt tárgy az elmélkedéshez az az öt igazság, amin elmélkednünk kell és amit mindannyian el kell fogadnunk. A történelmi Buddha tanítása szerint, ha ezeken elmélkedünk – legyünk nők, férfiak, világiak vagy kolostoriak  –, megalapozzuk a nemes nyolcrétű ösvényt. Az ösvényen járva pedig a béklyók eloldódnak és a sóvárgás, megszállottság elmúlik.


Ezt az öt tárgyat az AN 5.57 szutta sorolja fel (magyarul a Buddha Ujján ITT lehet olvasni Csikós Henriett fordításában).

A Tiszteletreméltó Thích Nhát Hanh sokszor tanít ezekről. Az általa alapított Plum Village-ben az öt tárgy egyik változata része a kántáló szertartásnak. (Thích Nhát Hanh-ról és gyerekek kérdéseire adott válaszairól ITT olvasható egy bejegyzés)

Az öt tárgy
1. Ki vagyok téve az öregedésnek. Nincs lehetőségem arra, hogy elkerüljem az öregedést.

2. Ki vagyok téve a betegségnek. Nincs lehetőségem arra, hogy elkerüljem a betegséget.

3. Meg fogok halni. Nincs lehetőségem arra, hogy elkerüljem a halált.

4. Mindenki és minden, akit és amit szeretek, megváltozik, és el kell válnom tőlük.

5. Felelős vagyok a tetteimért, és nem szökhetek el a következményeik elől.

Első olvasatra ezek a gondolatok lehangolónak tűnnek. Thích Nhát Hanh azonban Understandig Our Mind (Parallax Press, 2006) című könyvében azt írta, hogy nem szabad elnyomnunk felismeréseinket a gyarlóságunkról és állandótlanságunkról. Ezek olyan félelmek, amelyek a tudatunk mélyén lapulnak, és ezen félelmektől való megszabaduláshoz fel kell hagynunk azzal, hogy ellenségként tekintünk rájuk. Ehhez viszont hívjuk segítségül az öt tárgyat.

Öregség, betegség és halál
A nyugati társadalmakban e három tényező figyelmen kívül hagyása elterjedt jelenség. A 21. századi kultúránkban mindenfelől zúdulnak ránk a tanácsok, ötletek, hogy hogyan maradjunk egészségesek egész életünkre, feltéve, ha képesek vagyunk megvalósítani azokat.
Ez a magyarázata sok étkezési divathóbortnak – nyerskoszt diéta, lúgosító étrend, “tisztító” kúrák, “paleo”-diéta, vércsoport szerinti étrend, stb.
Emellett virágoznak a különböző plasztikai sebészetek, szépségklinikák, amelyek – szintén egész életünkre - vonzó és fiatalos külsőt ígérnek, feltéve, ha van elég pénzünk rá.

Természetesen nagyon helyes, ha odafigyelünk magunkra, de a betegségektől semmilyen különleges étrend nem fog teljesen megvédeni. Ugyanígy, ha elég hosszan élünk, az öregedés is mindannyiunkat elér – plasztikai beavatkozás ide vagy oda. Ezt nehéz elhinni, amíg az ember fiatal és egészséges, de a fiatalság és egészség csak átmeneti állapot.

Napjainkban a haláltól való elhatárolódás a legerőteljesebb. A haldoklás jobbára kórházi elfekvő osztályokon zajlik, így ezzel a legtöbbünknek nem kell szembesülnie. Ennek ellenére minden élőlény meg fog halni – még mi magunk is.

Elveszíteni azokat, akiket és amiket szeretünk 
Ácsán Cshá
Egy tanítvány elbeszélése szerint egyszer Ácsán Cshá, théraváda buddhista tanító így szólt a körötte lévő hallgatósághoz:
“- Látjátok ezt a poharat? – kérdezte tőlünk –  Szeretem ezt a poharat. Csodálatosan néz ki, amikor víz van benne. Ha a nap megcsillan rajta, gyönyörűen visszatükrözi. Ha megkocogtatom, kellemesen megcsendül. Mégis, számomra ez a pohár már törött. Mert amikor a szél feldönti vagy a könyökömmel leborítom a polcról és leesik a földre és eltörik, azt mondom, ‘Ez természetes’. Ha elfogadom, hogy ez a pohár már törött, minden perc, amit vele töltök, értékes.”

Ez az elmélkedéshez való negyedik tárgy azt próbálja megértetni velünk, hogy ne ragaszkodjunk olyan dolgokhoz, ami nem állandó. De ez a ‘ne ragaszkodjunk’ nem jelenti azt, hogy nem szerethetünk és nem értékelhetünk embereket és dolgokat. Csak annyit jelent, hogy ne függjünk tőlük. Sőt, ha tisztában vagyunk valakinek vagy valaminek az állandótlanságával, akkor jobban tudjuk értékelni, mint ahogyan azt Ácsán Cshá világosan kifejtette az előbbi történetben.
Thích Nhát Hanh

Tetteink birtoklása
Thích Nhát Hanh ezt írta egy másik könyvében erről az utolsó tárgyról:

“A tetteim az egyetlen valódi dolgaim. Nem szökhetek el tetteim következményei elől. A tetteim az a talaj, amin állok.”
(The Heart of the Buddha’s Teaching, page 124)

Ez a karma találó megfogalmazása. El kell fogadnunk saját karmánkat, és nem másokat hibáztatni problémáink miatt. Ez elengedhetetlen lépés a szellemi érettség felé.

A szenvedés magjainak átalakítása
Thích Nhát Hanh a belátás kifejlesztését javasolja azért, hogy felismerjük a félelmeinket és tudomásul vegyük őket. “Szenvedéseinket, nem előrevivő mentális képződményeinket el kell fogadni, mielőtt átalakítjuk őket.”- írta - “Minél jobban harcolunk velük, annál erősebbek lesznek.

Amikor elmélkedünk az öt tárgyon, ezeket az elnyomott félelmeinket hívjuk felszínre.

Amikor a belátás fényével megvilágítjuk őket, a félelmeink csökkennek és egy napon teljesen átalakulnak”- mondja Thích Nhát Hanh.

Forrás: Öt tárgy elmélkedéshez (angol nyelven)
            Hamis Buddha-idézetek (angol nyelven)

2018. március 21., szerda

Hogyan segítsünk másokon?

Nagyon sok ember és állat él át szenvedést minden áldott nap. Többféleképpen is segíthetünk rajtuk, de hogy melyiket találjuk a legjobbnak, az a helyzettől függ. Nem elegendő az együttérzés és ügyesség – rendelkeznünk kell idővel, önfegyelemmel, türelemmel, kitartással, figyelemmel és bölcsességgel is. Felsorolok tizenegy lehetőséget arra, hogy hogyan segítsünk másokon. Ezzel nem csupán velük tehetünk jót, de nekünk is lehetőséget teremt arra, hogy kitörjünk az én-központúságból és értelmet adjunk életünknek.

1. Törődjünk a szenvedőkkel
Törődnünk kell a betegekkel, a rokkantakkal és azokkal, akiknek fájdalmaik vannak. Ha látjuk, hogy valaki nehéz súllyal vagy egy bonyolult feladattal küszködik, menjünk oda és osztozzunk a terhein.

2. Finoman tereljük azokat, akik nem tudják, hogyan segítsenek magukon
Adjunk tanácsot azoknak, akik nem tudják, hogy mit tegyenek egy bonyolult helyzetben – de csak akkor, ha kérik. Vagy legalább hallgassuk meg őket.
Ha a kutyánk vagy macskánk bent ragad a lakásunkban, kinyitjuk neki az ajtót, hogy kimehessen. Ugyanezt a módszert alkalmazhatjuk, amikor egy légy röpköd bent az ablak körül. A légy nem akar a szobánkban lenni; ki akar menni, így nyissuk ki az ablakot, hogy elszállhasson.

3. Ne feledkezzünk meg azokról, akiknek sokat köszönhetünk
Nagyon fontos, hogy értékeljük mások munkáját, amivel hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a világ jól működjön. És próbáljunk meg segíteni azoknak – például szüleinknek –, akik olyan sokat tettek értünk. Tegyük mindezt őszinte hálából, nem bűntudatból vagy kötelességérzetből.

4. Nyugtassuk meg és védelmezzük azokat, akik félnek
Próbáljunk meg minden tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy megnyugtassuk az ijedt embereket és állatokat. Ha ismerősünknek muszáj olyan helyre elmennie, ahol esetleg baja eshet, ajánljuk fel a társaságunkat, és védjük meg.
A szörnyű múltjuk elől menekülő földönfutóknak adjunk biztonságot és segítsünk nekik letelepedni. Azok, akiket háború vagy a jogtalanság bármilyen formája sújtott, különösen igénylik a megértésünket és segítségünket arra, hogy begyógyuljanak a lelki sebeik.

5. Vigasztaljuk meg a gyászolókat
Amikor ismerőseink válás vagy szeretteik halála miatt gyászolnak, együtt érző módon vigasztaljuk meg őket. Ne lekezelő sajnálkozással bánjunk velük, hanem éljük bele magunkat a helyzetükbe, és osztozzunk fájdalmukon.

6. Nyújtsunk anyagi segítséget a szegényeknek
Nemes cselekedet, ha segélyszervezeteknek adományozunk, de az is fontos, hogy az utcán lévő koldusoknak adjunk.
Győzzük le az esetleg bennünk lévő viszolygást. Különösen akkor, ha a hajléktalan kéregetők koszosnak és visszataszítónak tűnnek, és még egy pillantást sem szeretnénk rájuk vetni, mégis tiszteljük meg őket egy mosollyal, és kezeljük őket emberként. Mert gondoljunk bele, ha esetleg az utcán élők bármelyike az anyánk, a gyerekünk vagy a legjobb barátunk volna; el tudnánk-e menni mellette olyan hidegen, mintha csak valami büdös szemétkupac lenne?

7. Beszéljünk a dharmáról azoknak, akikkel napi kapcsolatunk van
Azokon is segítenünk kell, akik mindig köröttünk vannak. Mivel szeretnénk, hogy ne függjenek tőlünk, így ha ezt tapasztaljuk, megpróbálhatunk segíteni azzal, hogy alapvető buddhista módszereket tanítunk meg nekik abból a célból, hogy hogyan legyenek boldogabbak és hogyan segítsenek másoknak – és maguknak. De csak akkor beszéljünk a Tanról, ha érdeklődést mutatnak. Ez nem jelent hittérítést, csupán annyit, hogy általános segítséggel és tanáccsal szolgálunk. Ilyen módon a kapcsolatunkat értelmessé, függőségtől mentessé tehetjük.

8. A kívánalmaiknak megfelelően segítsünk másoknak
Segítségnyújtáskor azt kell adnunk, amire másoknak szükségük van. Ha valaki azt kéri tőlünk, hogy tanítsuk meg őket valami számukra fontos dologra, és mi képesek vagyunk rá, akkor próbáljuk meg a legjobbat kihozni magunkból, még akkor is, ha nem ez a kedvenc elfoglaltságunk.
Vagy például, amikor étterembe megyünk a barátainkkal, önző és másokat semmibe vevő dolog, ha ragaszkodunk ahhoz, hogy ott és azt együk, amit mi akarunk. Alkalmanként elmehetünk oda is, ahová a többiek szeretnének. Éppen úgy, mint bármilyen kapcsolatban, folyamatos egyezségre van szükségünk aközött, hogy mi az, amit mi akarunk és mi az, amit mások akarnak. Nem szólhat mindig minden rólunk, és arról, amit mi szeretünk.

9. Bátorítsuk azokat, akik egyenes életet élnek
Dicséretünkkel segíthetünk azoknak, akik egyenes életet élnek  – olyan embereket, akik helyes úton járnak és jó dolgokat cselekszenek –, de vigyázzunk arra, hogy ne tegyük őket önteltté. A dicséret akkor különösen helyénvaló, ha alacsony önbizalmú emberekről van szó. Abban az esetben viszont, ha az egyenes életet folytató illető enyhén elbizakodott, ne szemtől szembe dicsérjük, hanem másoknak beszélhetünk pozitívan róluk. Az ilyen embereket bátoríthatjuk, hogy használják képességeiket mások javára, de a büszkeségük csökkentésében azzal segíthetünk, ha rámutatunk azokra a hibákra, amelyeket elkövethetnek.

10. Ha lehetséges, tanítsunk építő viselkedést önromboló életmódot folytatóknak
Amikor olyan emberekkel találkozunk, akik nagyon önpusztító életet élnek, ne küldjük el, ne utasítsuk vissza és ne ítéljük el őket. Bíráskodás helyett próbáljuk megmutatni nekik az utat ahhoz, hogyan győzzék le a negatív viselkedésüket. De természetesen csak akkor, ha nyitottak a változtatásra.




11. Ha minden kötél szakad, használjuk a különleges képességeinket
Vannak olyanok, akik nem szokványos képességekkel rendelkeznek. Például, lehet, hogy nagyon jók vagyunk a küzdősportokban, de nem dicsekszünk úton-útfélen ezzel a tudásunkkal. Viszont, ha látjuk, hogy valakit megtámadnak, használnunk kell ezt a képességünket, hogy legyőzzük a támadót, ha nincs más mód a megfékezésére.


Nagyon sokféle módon lehetünk mások hasznára. Jó, ha megvan bennünk a készség arra, hogy ne csak azt tudjuk, kinek és hogyan tudunk segíteni, hanem hogy mikor ajánljuk fel segítségünket és mikor vonuljunk vissza. Akik egyértelműen szenvednek, akár fizikailag, akár mentálisan, azonnali odafigyelést igényelnek.
De a segítséget csak helyes mértékben szabad alkalmazni – nem túl sokat és nem túl keveset. Állítsuk talpra az elesetteket, de a legjobb hosszú távú segítség az, ha lehetőséget és eszközt nyújtunk nekik ahhoz, hogy később is megálljanak saját lábukon.

 Forrás: 11 mód arra, hogyan segítsünk másoknak (angol nyelven)

2018. március 9., péntek

A tibeti buddhista kolostoriak az átlagostól jobban félnek a haláltól?


Egy friss felmérés eredményei alapján a kutatók meglepődve állapították meg, hogy a tibeti szerzetesek és apácák jóval több halálfélelmet tanúsítottak, mint az egyéb résztvevők.

2018. januárjában a Cognitive Science című újságban megjelentetett tanulmány összevetette az ‘én’-hez való viszonyt és a halálfélelmet különböző csoportba tartozó emberek között. A felmérés résztvevői nem-vallásos nyugatiak, hinduk, keresztények, világi tibetiek, világi bhutániak és tibeti buddhista kolostoriak voltak.


A több egyetem akadémikusainak közreműködésével készült felmérés célja az volt, hogy megvizsgálják, vajon a különböző kultúrák ‘én’-ről való nézetei hogyan befolyásolhatják az egyén halálfélelmét.

A keresztény vallásban a lélek független a testtől, és a halál után tőle levált állapotban létezik. A hindu hagyomány a reinkarnáció tanát vallja, mely szerint a lélek egyik testből a másikba vándorol. A buddhista vallásban nincsen ‘én’, ami a testtől vagy elmétől függetlenül létezne.

Pontosan ebből kiindulva, a kutatók feltételezték, hogy a tibeti kolostoriak kevésbé hajlamosak a haláltól való félelemre. A buddhista tanítások szerint a nem-én elmélet megértése, felfogása ellenszere lehet az egocentrizmusnak és a halálfélelemnek.

“Amikor felismerjük, hogy nincsen ‘én’, ami egy életen át tart, a halálfélelemnek enyhülnie kell, mivel ezzel pontosan annak alapját ássuk alá,” olvasható a cikk bevezetőjében, aminek a címe “Halál és az Én”.

De nem ez történt a tibeti kolostori résztvevőkkel.

“Meglepetésünkre,” írják a szerzők, “az ellenkezőjét találtuk. A tibeti kolostori buddhisták lényegesen nagyobb halálfélelmet mutattak, mint bármely más csoport.”

A résztvevőket kérték, hogy jelöljék be egy skálán saját halálfélelmük mértékét, és az eredmények azt mutatták, hogy a tibeti kolostoriak lényegesen jobban féltek a haláltól, mint bármely más csoport. És az egyéb vallásos résztvevőkhöz hasonlóan hittek a halál utáni életben is.

Ezeket az eredményeket annak ellenére kapták, hogy egy másik kérdésre a válaszok azt jelezték – amire eredetileg számítottak is -, hogy a tibeti kolostoriak kevésbé hittek egy ‘én-magban’, mint a többi csoport tagjai.

A résztvevőket arról is megkérdezték, hogy lemondanának-e saját életük néhány hónapjáról azért, hogy ezzel megnöveljék egy másik ember életét. A válaszok azt sugallták, hogy a tibeti kolostoriak “egocentrikusabbak”, mint a többiek. A többség (72 százalék) nem ajándékozna oda hat hónapot az életéből, még akkor sem, ha ezzel egy másik személy életét öt vagy több évvel hosszabbítaná meg.

A kutatók közölték, hogy a tanulmány nem volt teljesen átfogó, többek között azért sem, mert csak egyetlen buddhista hagyományból való kolostoriakra fókuszált. Emiatt – hangsúlyozták ki - nem világos, hogy ez a jelenség csak a kiválasztott közösségre, a tibeti buddhizmusra vagy a buddhizmus egészére jellemző.

A kutatók azt is elmondták, hogy – mint ahogyan maguk a buddhisták a múltban már felismerték – az önazonosság érzése nagyon erős egy biológiai élettartamon át. Ezért azt feltételezik, hogy talán az ösztönös halálfélelmet túlságosan nehéz gyengíteni, még azon filozófiai meggyőződés által is, hogy nincsen állandó ‘én’.

(Emellett még két lehetőség felmerülhet. Az egyik, hogy a kolostorban élő tibeti szerzetesek és apácák komolyabban vehetik a hamis beszédtől való tartózkodást. A többi csoport tagjai a társadalom által kimondatlanul is elvárt önzetlenség hatására hajlamosabbak lehetnek kevésbé önző választ adni.
Az is tény, hogy a kolostorokban élők rendszeresen foglalkoznak az elmúlással. Emiatt jobban bele tudnak gondolni ebbe, szemben a világi emberekkel, akiknek mindennapi életét kevésbé hatja át a halál, a megsemmisülés gondolata. a ford. megjegyzése)

A “Halál és az Én” tanulmány szerzői:
Shaun Nichols - Department of Philosophy, University of Arizona
Nina Strohminger – Deparment of Legal Studies and Business Ethics, The Warton School of Business, University of Pennsylvania
Arun Rai  - Central University of Tibetan Studies
Jay Garfield – Department of Philosophy, Smith College, Harvard Divinity School, University of Melbourne, Central University of Tibetan Studies

            Halál és az Én - cikk kivonata (angol nyelven)