2017. december 17., vasárnap

Az öt khandha

A történelmi Buddha tanításaiban nagyon sokszor említette az öt khandhát (páli) vagy szkandhát (szanszkrit), amit öt halmaznak vagy öt halomnak fordítanak. A khandhák azok az összetevők, amelyek egy egyént többé-kevésbé alkotnak.


Minden, amiről azt gondoljuk, hogy ez az “én”, az nem más, mint a khandhák működése.




Khandhák és dukkha
A négy nemes igazság legelső pontja így hangzik: “dukkha” létezik. Ezt a szót gyakran úgy fordítják, hogy szenvedés vagy stressz vagy nem-kielégítő. (a “dukkha” értelmezéséről ITT írtam bejegyzést)
Az is egyfajta “dukkhának” számít, hogy a dolgok állandótlanok és feltételektől függőek. Mivel a khandhák szintén a feltételeiktől függően keletkeznek és elmúlnak, ezért a khandhák is stresszt okozóak vagy nem-kielégítőek.

A khandhákat összetevő részek olyan szétválaszthatatlan módon működnek együtt vagy egymás után, hogy ezáltal egy önálló “én” érzetét keltik. Ennek ellenére, a történelmi Buddha azt tanította, hogy nem lakozik “én” a khandhákban: “Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem.”
A khandhák megértése segít abban, hogy lássuk az “én” illúzióját.

A khandhák
Nem árt tudnunk, hogy az itt leírt magyarázat az eredeti, a történelmi Buddha tanításának kiindulási pontja. A buddhizmus különböző iskoláiban a khandhákat némileg eltérően értelmezhetik, emiatt egyik iskola tanításai nem mindig egyezik meg a másikéval.
Először nézzük a hat érzékszervet és a nekik megfelelő tárgyat:
1. Szem   - látható formák
2. Fül  - hangok
3. Orr – illatok
4. Nyelv – ízlelés
5. Test – bőrérzékelés
6. Elme – gondolatokat és elképzelések

Ezek után következnek a khandhák:

Az első khandha: forma (rúpa)
A formák vagy testek olyan anyagi dolgok, amiket fizikailag érzékelni lehet. A forma a négy nagy elemből (föld, víz, tűz, levegő) és a belőlük származókból keletkezik.
Ezek a belőlük származóak az az első öt érzékszerv, ami fentebb olvasható (szem, fül, orr, nyelv, test) és az első öt nekik megfelelő tárgy (látható formák, hangok, szagok, ízek, bőrérzékelés).

A forma feltétele az, hogy táplálékhoz jusson, levegőhöz, italhoz, ételhez.

A második khandha: érzékelés, érzés (védaná)
Az érzés, érzet vagy érzékelés fizikai vagy mentális élmények halmaza, amelyeket a hat érzékszervünkön keresztül tapasztalunk a külvilágból. Ezek az élmények háromfélék lehetnek: kellemesek, kellemetlenek vagy semlegesek.
Ki kell hangsúlyoznunk, hogy a buddhizmusban az elme szintén egy érzékszerv, éppen úgy, mint a szem vagy a fül. A nyugati ember hajlamos az elméjére olyan különleges dologként tekinteni, mint szellemére vagy lelkére, de ez a felfogás távol áll a buddhizmustól.

Feltétele az érintkezés, azaz a hatféle érzékszervünk legyen ép, és semmi ne akadályozza abban, hogy megtapasztalja a különböző fizika vagy mentális élményeket.

A harmadik khandha: észlelés (szannyá vagy szanszkrit nyelven szamdzsnyá)
Olyan képességünk, aminek segítségével felismerünk, beazonosítunk dolgokat más dolgokhoz viszonyítva a tulajdonságaik, jellemzőik alapján. Például, felismerjük a cipőt, mint cipőt, mert társítjuk azt a cipőkkel kapcsolatos előző tapasztalatainkkal.
Amikor először látunk valamit, azonnal elkezdjük végigkutatni a “mentális tartalomjegyzésünket”, hogy megtaláljuk azt a kategóriát, amivel kapcsolatba hozhatjuk az új tárgyat. Például, ha az egy valamilyen piros nyelű szerszám, akkor ezt az új dolgot behelyezzük az “eszköz” kategóriába és a “piros” színű dolgok közé.

Feltétele ennek is az érintkezés, azaz a hatféle érzékszervet ne akadályozza semmi sem abban az érzékelésben, ami előfeltétele az észlelésnek.

A negyedik khandha: mentális formáció, késztetés, akarati formáció (szankhára vagy szanszkrit nyelven szamszkára)
Minden szándékos tett, jó vagy rossz, ebbe a halmazba tartozik. Ezenkívül még a szokások, hajlamok, előítéletek is, éppen úgy, mint a büszkeség, vágy, rosszindulat, érdeklődés, vonzalom, és egyéb erényes vagy nem erényes mentális állapot.

Az okok és okozatok törvénye – a kamma/karma – a negyedik khandha hatáskörébe tartozik.

A feltétel itt is ugyanaz, a hatféle érzékszerv tapasztalataira (érzékelésre és észlelésre) van szükség ahhoz, hogy bármilyen jellegű késztetés, mentális formáció kialakuljon.

Az ötödik khandha: tudatosság, megismerés (vinnyána vagy szanszkrit nyelven vidzsnyána)
A tudatosság egy tárgy tudatában levése vagy összetevőinek, környezetének megismerése, megkülönböztetése, egy tárgyra való fogékonyság ítélkezés, érzelmek nélkül. Egy olyan reakció, aminek segítségével a (fent felsorolt) hat érzékszerv által felfogott dolgokról fogalmat alkotunk.
Például szemünk által látjuk, hogy télen valami fehér hullik az égből, így a tudatosság segítségével megállapítjuk, hogy esik hó.

A tudatosság feltétele nem csupán az, hogy a hat érzékszerv képes legyen érzékelni és észlelni a dolgokat. Hanem az is, hogy a formához hozzá tudjuk kapcsolni a nevet is. Azaz az előbbi példánál maradva, a fogalomalkotáshoz szükség van arra az ismeretre, hogy télen az égből hulló fehér dolgok általában hópelyhek.

Itt is elengedhetetlen annak a megértése, hogy ez az éberség vagy tudatosság/megismerés függ más khandháktól, és nem létezik tőlük függetlenül. Ez egy éberség vagy tudatosság, nem pedig felismerés, mivel a felismerés a harmadik khandha működése. Ugyanígy, ez az éberség vagy tudatosság nem érzékelés, mivel az a második khandha halmazába tartozik.

Miért fontosak?
Buddha a khandhákról szóló magyarázatát nagyon sok tanításába beleszőtte. Mivel a khandhák mindegyike átmeneti, feltételektől függő jelenség, így mentesek egy állandóan létező, változatlan “én”-től vagy lélektől.

Amikor azonban ezek a halmazok összeállnak, akkor létrehozzák az “én” illúzióját. Hogy ez miért fontos, az a buddhizmus különböző iskoláiban némileg eltérő lehet.
A théraváda hagyományban úgy gondolják, hogy az egy vagy több khandhához való ragaszkodás vezet a “dukkha” (szenvedés/stressz/nem-kielégítő) érzetéhez. Éppen ezért, ha megértjük, hogy sem a forma, sem az érzés, sem az észlelés, sem a késztetés, sem a tudatosság nem “én vagyok”, akkor képesek leszünk a “dukkhá”-tól való megszabadulásra.
A mahájána irányzatban annak a megértésére helyezik a hangsúlyt, hogy az összes khandha eredendően üres és mentes a kézzelfogható valóságtól, éppen ezért egy egyén megszabadulása a hozzájuk való kötődéstől csak úgy lehetséges, ha ezt nem fogalmi szinten is felismeri.

 Forrás:  Az öt szkandha    (angol nyelven)
              A szkandha kifejezés magyarázata (angol nyelven)
              Az öt halmaz 

2017. november 24., péntek

A három méreg

A létezés kereke vagy létkerék (bhavacsakra) közepén ábrázolva találunk, általában egymás farkába harapva, három állatot. A disznót/vaddisznót, a kakast/madarat és a kígyót. Az ő energiájuk tartja mozgásban a létforgatag (szamszára) kerekét, amelyben a megszabadulatlan lények vándorolnak, és amelyben újra és újra átélik a születést, halált és újraszületést. (létkerékről ITT írtam bejegyzést)

Ez a három állat képviseli a három mérget vagy három ártalmas gyökeret, amely minden “rossz” és negatív elmeállapot forrása.
A három méreg a moha, dvesa/dosza, rága/lobha, amit tudatlanságnak, gyűlöletnek és kapzsiságnak/vágynak szokták fordítani. E háromra együtt a szanszkritban az akusala-múla, a páliban az akuszala-múla kifejezést használják, aminek jelentése: “ártó gyökér”. Így ezt a három mérget a rossz gyökerének vagy olyan gyökérnek tekintik, amelyből az összes ártalmas cselekedet ered.

A buddhizmusban pontosabban ezt úgy értelmezik, hogy ameddig a gondolataink, szavaink és tetteink e három méregből erednek, addig negatív karmát alakítanak ki, és problémákat okoznak nekünk és másoknak. Az erkölcsös élet nem csupán a fogadalmak követését jelentik, hanem a mérgektől való megtisztulást is - legalábbis annyira, amennyire csak lehet. (A fogadalmakról a buddhizmusban ITT írtam bejegyzést, a tíz romboló viselkedésről pedig ITT)


Tudatlanság (moha)
Azért szokták elsőként ezt a mérget említeni – amelyet a disznó alakja képvisel –, mert a tudatlanság vezet a gyűlölethez és a kapzsisághoz. Nyanatiloka Mahathera, théraváda tudós ezt mondja:
“Minden rossz dolog és minden rossz sors valójában a kapzsiságban, gyűlöletben és tudatlanságban gyökerezik; és e három dolog közül a tudatlanság vagy illúzió (moha, aviddzsá) a legfőbb gyökér, ami a világon minden gonoszság és boldogtalanság elsődleges oka. Ha nincs több tudatlanság, nincs több kapzsiság és gyűlölet, nincs több újraszületés és nincs több szenvedés.”

A páli aviddzsá szót – vagy a szanszkrit avidjá – és a moha szavakat egyaránt “tudatlanság”-nak szokták fordítani, bár az aviddzsá elsősorban “nem-tudás”-t jelent, a moha pedig inkább zavarodottságot, eltévelyedést, illúziót, vakságot.

A buddhizmusban a tudatlanság vagy nem-tudás azt jelenti, hogy a négy nemes igazságot és a valóság természetének alapját figyelmen kívül hagyjuk. Ez abban nyilvánul meg, hogy azt hisszük, a jelenségek állandóak és változatlanok. A tudatlanság vagy moha legkritikusabb pontja a hit egy autonóm és örökké létező lélekben vagy én-ben. Ehhez a hithez való ragaszkodás és a vágy, hogy megvédjük vagy akár felmagasztaljuk az én-t, okozza a gyűlöletet és a kapzsiságot.

A tudatlanság ellentétes tényezője a nem-zavarodottság (amoha) vagy a bölcsesség (pradzsnyá).

Gyűlölet (dvesa/dosza)
A szanszkrit dvesa vagy a páli dosza a gyűlöleten kívül még jelenthet haragot, undort. A létkeréken a kígyó szimbolizálja.
A gyűlölet a tudatlanságból keletkezik, mert nem látjuk a dolgok és/vagy az élőlények közötti összefüggést, így emiatt kívülállónak, különállónak, másoktól különbnek képzeljük magunkat.
E téves elképzelésből eredően a dolgokat, élőlényeket aszerint ítéljük meg, hogy vágyakat keltenek-e bennünk – és meg akarjuk-e kapni azokat – vagy pedig undort, ellenszenvet, ezért távol akarjuk magunkat tartani tőlük.

Ugyanígy haragudhatunk bárkire, aki közénk és vágyaink tárgyai közé áll. Féltékenyek lehetünk azokra, akik pont azokat akarják, amiket mi is. Gyűlölhetjük azokat, amik/akik megijesztenek bennünket vagy fenyegetőnek tűnnek számunkra, vagy csak velünk ellentétes véleményt képviselnek.

A dvesa/dosza ellentétes tényezője a szerető kedvesség (mettá).

Kapzsiság (lobha/rága)
A létkerék ábrázolásán a kakas vagy madár szimbolizálja a lobhá-t. Azt a fajta kapzsiságot, mohóságot, vágyat jelenti, amikor olyan dolgok/élőlények után vágyódunk, amikről azt gondoljuk, hogy örömet okoznak nekünk vagy valamilyen formában jobbak, nagyszerűbbek leszünk általuk.

Arra a hajtóerőre is utal, hogy fenntartsuk és megvédelmezzük énünket. A lobha szó megtalálható a páliban és a szanszkritban is, de van, amikor a szanszkrit rága szót használják, aminek ugyanaz a jelentése.

A kapzsiság/vágy különféle formában jelentkezik. Jó példa erre, amikor azért akarunk megszerezni dolgokat, élőlényeket, hogy emeljük a státuszunkat. Vagy amikor az hajt bennünket, hogy mindig a legdivatosabb ruhákat viseljük azért, hogy népszerűek legyünk és csodáljanak bennünket.

Az is egyfajta kapzsiság, amikor fukarok, kicsinyeskedők vagyunk, annak ellenére, hogy erre semmi szükség nincs. Vagy amikor nagyravágyást keresve másokat kihasználunk.

A kapzsiság, mohóság, vágy hosszabb távon ritkán kielégítő. És sokszor lesz konfliktusunk másokkal, akik közül jó néhányan szintén nagyravágyóak, becsvágyóak.
Ha azért akarunk megkapni mindent, amit szeretnénk, hogy felnézzenek ránk, vagy hogy biztonságban érezzük magunkat, ha manipulálunk és kihasználunk másokat, hogy még többet érjünk el, akkor az irigységet, ellenérzést vált ki másokból, így előbb-utóbb elszigeteltté és magányossá válunk.

A lobha ellentétes tényezője a nagylelkűség (dána).


Forrás: A három méreg a buddhizmusban (angol nyelven)

2017. november 9., csütörtök

Az öt nijama a buddhizmusban

A nijama szó szerinti jelentése “pozitív kötelességek, hagyományok, szokások”. Elsősorban a jógából ismerjük ezt a kifejezést, de a buddhizmusban is létezik. Itt a nijama az az ötféle tényező, amely meghatározza a dolgok történését a világegyetemben. (a jelenlegi körülményeket az öt nijama egymással keveredve határozza meg, sosem jelentkezik egyik tényező sem tisztán)

Feltehetőleg a történelmi Buddha tanításai között nem szerepelt a nijama fogalma, mert csak a buddhizmus későbbi szakaszában  tűnt fel különböző kommentárokban. (i. u. 5-13. századig)



1. Utu nijama
Az utu nijama az élettelen dolgok természeti törvénye. Ez a törvény határozza meg az évszakok váltakozását, és azokat a jelenségeket, amelyek az éghajlathoz és az időjáráshoz kötődnek. Megmagyarázza a forróság és tűz, a talaj és gázok, víz és szél tulajdonságait. Ez az okozója a legtöbb természeti katasztrófának, mint például az árvíznek, a földrengésnek.

Modern kifejezésre fordítva, az utu nijama törvényei gyakorlatilag nem más, mint a fizika, szervetlen kémia, geológia és a többi olyan tudomány törvényei, amelyek az élettelen jelenségekkel foglalkoznak. Az utu nijama megértéséhez tisztában kell lennünk azzal, hogy ez az irányító, szabályozó tényező nem a karma törvényének része, és nem is írja felül a karma. Így, buddhista nézőpontból nézve, az olyan természeti katasztrófákat, mint például a földrengéseket, nem a karma okozza.

2. Bídzsa Nijama
Bídzsa nijama az élő anyag törvénye, valami olyasmi, amit modern szóhasználattal a biológia vagy a szerves kémia törvényeinek nevezhetünk. A páli bídzsa szó jelentése “mag”, így a bídzsa nijama a csírák és magvak “működésére” ható tényező, és a bimbók, levelek, virágok, gyümölcsök, és úgy általában a növények tulajdonságait határozza meg.

Vannak olyan modern buddhista tudósok, akik szerint a genetika minden élőlényre érvényes törvényeit szintén a bídzsa nijama irányítja.

3. Kamma nijama
A páli kamma vagy a szanszkrit karma az erkölcsi okság törvénye. Minden szándékos gondolatunkkal, szavunkkal és tettünkkel energiát hozunk létre, aminek eredménye, okozata lesz. Ezt a folyamatot nevezzük kammának/karmának.

Ennek a tényezőnek az a leglényegesebb pontja, hogy a kamma nijama éppen úgy isteni
közreműködés nélkül működik, mint például a gravitáció. A buddhizmusban a karma nem kozmikus büntetőjogi igazságszolgáltatás vagy előre megírt Sors, és nem természetfölötti erő vagy Isten, amelyik megjutalmazza a jókat és megbünteti a rosszakat.
A karma természetes hajlamszerűség, amely arra irányul, hogy az üdvös (kusala) cselekedetek hasznos hatásokat, míg a nem-üdvös vagy ártó (akusala) cselekedetek ártalmas vagy fájdalmas hatásokat alakítsanak ki.

4. Citta nijama
A citta jelentése “elme”, “szív” vagy “tudatosság állapota”. A citta nijama a mentális tevékenységek törvénye, amely a tudatosságra, a gondolatokra, az észlelésre hat, és aminek a megértésével a pszichológia, pszichiátria foglalkozik.

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni a tudatunkra, mint “önmagunkra” vagy mint egy életünkön át irányítgató vezetőre. Azonban a buddhizmus a mentális tevékenységekre olyan jelenségként tekint, amelyek éppen úgy okokból és feltételekből keletkeznek, mint bármely más jelenség.

Az öt halmazban (az öt kandha vagy szkandha) az elme egyfajta érzékszervnek minősül, és a gondolatok ennek az érzékszervnek a tárgyai. Éppen úgy, mint ahogyan az orr is érzékszerv és az illatok a tárgyai.

4. Dhamma nijama
A páli dhamma és a szanszkrit dharma számos dolgot jelent. Gyakran Buddha tanításaira utal, de szokták használni a valóság megnyilvánulására vagy a létezés természetére vonatkozóan is.

A dhamma nijama-t felfoghatjuk egyfajta jellegzetes szellemi törvényként. Például a szunnyatá/súnjata (üresség) elve vagy a létezés természete (állandótlanság, stressz, nem-én – aniccsa, dukkha, anatta) is a dhamma nijama része.

Forrás: Az öt nijama (angol nyelven)
            Nijama (angol nyelven)

2017. október 31., kedd

Tíz romboló viselkedés

Mindannyian szeretnénk jobban érezni magunkat. Egészségesebb, boldogabb életre, kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekszünk. Azonban ez nem jön létre magától, ehhez etikus hozzáállás szükséges. Ami azt jelenti, hogy igyekszünk nem ártalmas, hanem építő, hasznos módon viselkedni.

A buddhista etika az önpusztító/romboló viselkedéstől való tartózkodást javasolja – különösen azt, amelyik hosszabb távon is kárt okoz nekünk és a körülöttünk lévőknek egyaránt. A buddhizmus szerint a romboló magatartás a zavaró érzelmek és negatív szokások kényszerétől vezérelt viselkedés.



A tíz romboló viselkedés hagyományos felsorolása
Többféle romboló testi, szóbeli és gondolati viselkedés létezik. A buddhizmus felsorol tízet a legártalmasabbak közül. Ezek azért ártalmasak, mert nagyon sok esetben zavaró érzelmekből keletkeznek, szégyenérzet hiányából és/vagy nemtörődömségből, figyelmetlenségből. Mélyen meggyökeresedett szokásokból származnak, és az a következményük, hogy megerősítik a negatív hajlamainkat. Hosszabb távon a romboló viselkedés boldogtalan életet eredményez, amelyben tovább folytatjuk problémáink gyártását saját magunk számára.

A romboló testi viselkedés három típusa:
1. Mások életének elvétele – ez vonatkozik emberéletre, de bármilyen más élőlényére is. Azt eredményezi, hogy képtelenek leszünk toleranciára a kényelmetlenségekkel szemben; hajlamosakká válunk azonnali válaszként odaütni; gyakorta bonyolódunk konfliktusba

2. Annak elvétele, amit nem adnak nekünk – ebbe nem csak a lopás tartozik, hanem az is, ha nem adunk vissza valamit, amit kölcsönkértünk, vagy ha olyan dolgot használunk a másik engedélye nélkül, ami az övé, és így tovább. Ennek eredményeként mindig szegénynek és megvádoltnak érezzük magunkat; senki nem adja oda a dolgait nekünk szívesen; a másokkal való kapcsolatunk elsősorban a kölcsönös kihasználáson fog alapulni

3. Nem elfogadott szexuális viselkedésbe való bonyolódás – nemi erőszak, házasságtörés, vérfertőzés, szexre való kényszerítés bármilyen formája, akár érzelmi zsarolással, akár hatalommal való visszaéléssel. Eredményként a szexuális kapcsolataink legtöbbször rövid időre szólnak, partnereinket pusztán tárgyként kezeljük; olyan dolgok iránt vonzódunk, amelyek alapvetően erkölcstelenek vagy a törvény által büntetendők

A romboló viselkedés négy szóbeli típusa:
1. Hazugság – olyat mondunk, amiről tudjuk, hogy nem igaz vagy szándékosan félrevezetünk másokat. Az eredménye az, hogy senki nem fogja elhinni azt, amit mondunk, és mi sem hiszünk másoknak; képtelenek leszünk különbséget tenni a valóság és saját hazugságaink között

2. Megosztó beszéd – mindenféle negatív jellegű dolgok közlése másokról azért, hogy befeketítsük őket vagy megharagudjanak rájuk. Ennek eredményeként a barátságaink nem tartanak sokáig, mert ismerőseink azt feltételezhetik, hogy őróluk is rosszakat mondunk; közeli barátok hiányában elszigeteltnek és magányosnak érezzük magunkat

3. Durva/bántó beszéd – olyan durva, faragatlan vagy sértő szavak használata, amelyek megbántanak másokat. Eredményeként az emberek nem fognak kedvelni és elkerülnek; de ha kénytelenek is a társaságunkban lenni, akkor sem érzik jól magukat velünk, és gyakran vágnak vissza olyan szavakkal, amelyek rosszul esnek; így még elszigeteltebbé és magányosabbá válunk

4. Értelmetlen cseverészés – saját időnk és a mások idejének vesztegetése üres, semmitmondó vagy zavaros csevegéssel; felesleges beszéddel mások megzavarása fontos tevékenységük közben. Ennek eredménye az, hogy senki nem vesz bennünket komolyan; képtelenek leszünk odafigyelni saját dolgainkra anélkül, hogy ne lesegetnénk minden percben a kezünkben tartott készülékeinket; a fontos dolgainkat sem fogjuk tudni rendesen elvégezni

A romboló gondolkodás három típusa:
1. Mohó/kapzsi gondolkodás – másokra irányuló irigység vagy megszállott gondolkodás, vagy annak tervezgetése, hogyan szerezzünk meg valamilyen dolgot vagy képességet, ami másoknak megvan, azért, hogy felülmúljuk őket

2. Rosszindulatú gondolkodás – arról való gondolkodás és olyan tervek szövögetése, hogy hogyan ártsunk valaki másnak vagy hogyan vágjunk vissza neki azért, amit mondott vagy tett. Eredményeként sosem érezzük magunkat biztonságban és képtelenek leszünk lazítani; folyamatos paranoiában és félelemben élünk, attól tartván, hogy mások is forralnak ellenünk valamit

3. Eltorzított ellenségességgel való gondolkodás – nem csupán makacsul ragaszkodunk hamis és a valósággal ellentétes véleményünkhöz, de gondolatban is agresszív stílusban vitatkozunk azokkal, akik nem értenek egyet velünk. Ennek eredménye az, hogy egyre inkább zárt gondolkodásúakká válunk, teljes mértékben elutasítjuk mások véleményét, segítő javaslatait; ezáltal leragadunk saját nézeteinknél, amelyekről úgy hisszük, hogy igazak; így tudatlanok és beszűkültek maradunk

Mindent egybevetve, teljesen függetlenül attól, hogy vallásosak vagyunk-e vagy milyen elvekben hiszünk, célszerű távol tartanunk magunkat ettől a tíz viselkedésmintától, ha boldogabb, kiegyensúlyozottabb életre vágyunk.

A tíz romboló viselkedésminta kibővítése
A tíz romboló viselkedésminta értelmezéseinek körét ki lehet tágítani, sőt muszáj is olyan nagyra, amilyenre csak tudjuk. Álljon itt néhány példa, de egészen biztos, hogy bárki tud még hozzátenni ehhez a listához:

1. Mások életének elvétele – megütünk egy másik élőlényt vagy egyéb módon fájdalmat okozunk neki; elhanyagoljuk gondozását; nem vesszük észre, ha másoknak fizikai jellegű segítségre van szükségük; bármilyen jellegű fizikai kárt okozunk, például környezetszennyezéssel, szemeteléssel vagy nem-dohányzók - különösen kisgyerek – melletti dohányzással

2. Annak elvétele, amit nem adnak nekünk – internetről való illegális adatletöltés; plagizálás, csalás, adó be nem fizetése; behatolás mások magánéletébe; bármilyen dolog “kölcsönvétele” társunktól vagy barátunktól a megkérdezésük nélkül

3. Nem elfogadott szexuális viselkedésbe való bonyolódás – ide tartozik az, ha szexuálisan molesztálunk, zaklatunk valakit; ha önző módon csak magunkra figyelünk szeretkezés közben; ha túl kevés vagy túl sok szeretetet mutatunk; ha párunk jelenlétében flörtölünk vagy évődünk valaki mással; partnerünkkel a nyilvánosság előtt nyaljuk-faljuk egymást

4. Hazugság – kapcsolatainkban nem tárjuk fel a valódi érzéseinket és szándékainkat

5. Megosztó beszéd – ha valaki szeretne megtenni egy erkölcsileg pozitív vagy semleges dolgot, de mi kritizálni kezdjük és igyekszünk elvenni a kedvét attól, hogy belefogjon

6. Durva/bántó beszéd – kiabálunk, agresszív hangnemben beszélünk másokkal; megfenyegetünk, piszkálunk, megalázunk, kinevetünk másokat; részvét nélküli vagy kritikus szavakkal szólunk valakihez, amikor éppen érzelmileg sebezhető; közönséges vagy gúnyos megjegyzéseket mondunk nem megfelelő időben vagy helyen

7. Értelmetlen cseverészés – ide tartozhat az is, ha ismerőseink bizalmát eljátsszuk azzal, hogy elmeséljük ránk bízott titkaikat; ha jelentéktelen dolgokkal kapcsolatosan üzenetet írogatunk valakinek vagy felhívjuk őt, különösen az éjszaka közepén; ha közösségi oldalakra olyan képeket teszünk fel vagy kommenteket írunk, amelyek lényegtelenek; ha közbevágunk vagy nem hagyjuk, hogy a másik befejezze a mondanivalóját; ha ostoba megjegyzéseket vagy idétlen, viccesnek szánt dolgokat mondunk komoly beszélgetések során

8. Mohó/kapzsi gondolkodás – amikor ismerősünk ételt, italt kap ajándékba vagy vásárol magának, és elvárjuk, hogy kínáljon meg bennünket belőle; amikor a különböző közösségi oldalakon ismerőseink által feltett képeket látva vagy bejegyzéseiket olvasva irigységet érzünk; amikor partnereinkre – vagy még rosszabb esetben expartnereinkre - féltékenyen és kisajátítóan gondolunk

9. Rosszindulatú gondolkodás – amikor valaki kellemetlen vagy nagyon rosszul eső dolgot mond nekünk és ott hirtelen nem tudunk rá mit válaszolni, de utána még évekig tartogatjuk magunkban a sérelmünket, és ha alkalom adódik, esetleg fel is emlegetjük

10. Eltorzított ellenségességgel való gondolkodás – szinte folyamatosan negatívan, ellenségesen gondolunk valakire, csak azért, mert nekünk nem szimpatikus; úgy vélekedünk valakiről, hogy milyen bolond vagy gyerekes, mert olyan dologban próbálja magát fejleszteni, amivel senkinek sem árt, de bennünket nem érdekel vagy nem tartjuk fontosnak

Saját magunkra irányuló romboló magatartás
Az önmagunkkal szembeni romboló bánásmód éppen olyan káros lehet, mint amikor ez másokra irányul. A kiegyensúlyozottabb élet eléréséhez arra van szükségünk, hogy felismerjük ezeket a negatív mintákat és megpróbáljunk felhagyni velük.

1. Mások életének elvétele – saját magunkkal szembeni rossz fizikai bánásmód: munkával való túlterhelés, helytelen étkezés, túl kevés testmozgás vagy túlzásba vitt sportolás, folyamatos kialvatlanság, fizikai addikció (alkohol, dohányzás, mértéktelen kávéfogyasztás, kábítószerek használata, extrém sportolás)

2. Annak elvétele, amit nem adnak nekünk – értéktelen, felesleges dolgokra való pénzkiadás (például vásárlásfüggőség), vagy magunkkal szembeni fukarkodás, garasoskodás abban az esetben is, amikor erre semmi szükség nincs

3. Nem elfogadott szexuális viselkedésbe való bonyolódás – olyan szexuális jellegű tevékenységekben való részvétel, ami veszélyezteti testi vagy lelki egészségünket(szex- és szerelemfüggőség, pornográfia-függőség)

4. Hazugság – önmagunk áltatása, becsapása a saját érzelmeinkkel vagy indítékainkkal kapcsolatosan

5. Megosztó beszéd – folyamatosan kellemetlen (felháborodott, ideges, ingerült) beszédstílusban való beszéd, ami miatt mások igyekeznek minél kevesebbet velünk lenni

6. Durva/bántó beszéd – önmagunk verbális megalázása

7. Haszontalan, hiábavaló beszéd és időtöltés – bárkinek bármikor kiteregetjük a privát dolgainkat, kételyeinket, aggodalmainkat; szinte állandóan a közösségi oldalakon “lógva” pocsékoljuk az időnket (ide vehetjük még a sokféle viselkedésfüggőség közül, például a számítógépes játékfüggőséget, internetfüggőséget, tévésorozat függőséget)

8. Mohó/kapzsi gondolkodás – mivel mindig tökéletesek akarunk lenni, ezért folyamatosan saját magunk túlszárnyalására törekszünk

9. Rosszindulatú gondolkodás – bűntudattal gondolunk arra, milyen kibírhatatlanok vagyunk, és hogy nem érdemeljük meg a kiegyensúlyozott, boldog életet

10. Eltorzított ellenségességgel való gondolkodás – szerencsétlennek, ügyetlennek véljük magunkat ahhoz, hogy bármiben is jobbak legyünk vagy hogy bármit is elérjünk, amit szeretnénk.

Hogyan kezeljük ezeket a romboló viselkedésmintákat?
Amikor felismerjük azt, hogy a múltban milyen romboló módon viselkedtünk, nagyon fontos, hogy kerüljük a saját magunkkal kapcsolatos negatív érzéseket, bűntudatot, önvádat, szégyent, haragot. Meg kell értenünk, hogy ez a múltban történt, így ezen már nem tudunk változtatni. Viszont miután megismertük ezeket a romboló mintákat, meg kell próbálnunk felhagyni velük.

Ha tartózkodunk a romboló magatartástól, azt nem csupán másokért tesszük, hanem elsősorban saját magunk érdekében. Amikor véget vetünk ezen szokásaink megerősítésének, a kapcsolataink javulni fognak, miáltal mi magunk békésebbé, kiegyensúlyozottabbá válunk. Ha tényleg szeretnénk elérni a lelki békét, akkor meg kell szabadítani önmagunkat a cselekvés, a beszéd és a gondolkodás romboló formáitól. Ha így teszünk, rendkívüli mértékben javítunk életünk minőségén.

2017. október 12., csütörtök

A megvilágosodás hét tényezője

A megvilágosodás hét tényezője hét olyan tulajdonság, amely elvezet a megvilágosodáshoz, ugyanakkor jellemzi is a megvilágosodást. Ezeket a Tipitaka, a páli nyelvű szent irat több tanbeszédében felsorolják. A legismertebb talán ezek közül a DN 22  Mahá-satipatthána-szutta vagy az MN 118 Anápánaszati-szutta. Mindkettő a Buddha Ujja oldalon magyarul is olvasható.
Ezen tényezők neve páli nyelven szatta boddzshanga.

Úgy tartják, hogy e tényezők különösen fontos ellenszerek az öt akadály – érzéki vágy, rosszindulat, tompaság, nyugtalanság és bizonytalanság/kétely – ellen.



1. Éberség (szati)
A helyes éberség a nemes nyolcrétű ösvény hetedik tagja, és nélkülözhetetlen a buddhista gyakorlásban. Az éberség azt jelenti, hogy a mindenkori jelen pillanatban teljesen tudatában vagyunk annak, hogy mit és hogyan teszünk, mit gondolunk, mit érzünk, stb. Ébernek lenni annyi, mint mindig mindenhol teljesen jelen lenni, nem elveszni az álmodozásban, az elképzelésekben, élvezetekben vagy aggodalomban.

Az éberség azt is jelenti, hogy elengedjük az elme megszokott dolgait, amelyek az önállóan létező “én” illúzióját táplálják. Az éberség nem dönt arról, hogy kedvelünk-e valamit vagy sem. Az éberségben máshogy használjuk a szokásos fogalmakat – például, amikor a légzésre figyelünk, azt csak légzésnek, és nem az “én légzésem”-nek nevezzük. (az éberség vagy vipasszaná meditációról ITT írtam bejegyzést)

2. Valóság vizsgálata (dhamma-vicsaja)
A második tényező a valóság vizsgálatára való egyértelmű hajlandóság. A páli kifejezésből következik, hogy ez tulajdonképpen a dhamma/dharma vizsgálata. Mivel a dhamma/dharma szó nem csak valóságot jelent, hanem Buddha tanításait is, ezért ez a tényező magába foglalja Buddha tanainak vizsgálatát és a létezés természetének vizsgálatát egyaránt. Mindig emlékeztessük magunkat arra, hogy Buddha azt tanította, hogy senki se vakhittel fogadja el tanításait, hanem próbálja ki saját maga, és csak akkor kövesse azokat, ha neki beváltak.

3. Erő vagy energia (virija)
A páli virija vagy szanszkrit vírja szavak nem csupán energiát jelentenek, hanem buzgalmat és lelkes erőfeszítést is. A vírja az ősi indo-iráni vira szóból származik, és “hős”-nek lehetne fordítani. Ezért a harmadik tényezőt úgy is értelmezhetjük, mint egyfajta hősies erőfeszítést és céltudatos buzgalmat, mivel a megvilágosodás keresése fáradhatatlan erőt és bátorságot igényel.

4. Öröm vagy elragadtatás (píti)
Természetesen mindenki boldog vagy elragadtatott szeretne lenni. De mit értünk ezalatt? A spirituális ösvény gyakran ott kezdődik, amikor képesek leszünk valóban belátni, hogy ha megkapjuk azt, amit akarunk, az nem tesz bennünket boldoggá vagy legalábbis nem sokáig. Akkor mi az, ami azzá tehet?
Őszentsége, a 14. dalai láma azt mondja: “A boldogság nem olyasvalami, amit készen lehet venni. A saját tetteidből származik.”
Az növeli a boldogságot, amit teszünk, nem pedig az, amit kapunk.
A buddhista tanítások alapja, hogy a rajtunk kívül álló dolgok utáni sóvárgás stresszt (dukkha) okoz. Ennek valódi belátása elkezdi csökkenteni a sóvárgást, és eljuttathat az örömhöz, boldogsághoz.

5. Nyugodtság/lenyugvás (passzaddhi)
Az ötödik tényező a test és elme lenyugvása vagy nyugodtsága. Míg az előző tényezők jobbára aktív jellegűek voltak, addig ez inkább olyas valami, mint amikor egy elégedett ember befejezte a munkáját és megpihen.
Akárcsak az örömöt/elragadtatottságot, a derűs nyugalmat sem lehet erőltetni vagy megjátszani, mert az előző tényezőkből önmagától következik be.

6. Összpontosítás (szamádhi)
Akárcsak az éberség, a helyes összpontosítás is a nemes nyolcrétű ösvény része. Miben különbözik az első tényező, az éberség a hatodik tényezőtől, az összpontosítástól?
Egy mondatban úgy foglalhatjuk össze a fenti meghatározást, hogy az éberség arról szól, hogy tisztában vagyunk a test és elme pillanatnyi állapotával.

Ellenben az összpontosítás olyan tudatállapot, amelyben az elme egy pontra fókuszál. Ezért szokták egypontú vagy egyhegyű elmének (ekaggata-citta) is nevezni. A szamádhinak különböző fokozatai vannak, ezeket dzshánáknak hívják. (A dzshánákról/dhájákról ITT írtam bejegyzést)
A legmélyebb szamádhi állapotában az “én” minden érzése eltűnik, az alany és a tárgy teljes mértékben feloldódik egymásban.

7. Felülemelkedett egykedvűség (upekkhá)
Buddhista értelemben az egykedvűség a szélsőséges idegenkedés és a vágy közötti egyensúly. Más szavakkal, nincs különbség kedvelt és nem kedvelt között.

Bhikkhu Bódhi, théraváda szerzetes és tudós ezt így határozza meg: az egykedvűség “az elme elfogulatlansága, az elme megingathatatlan szabadsága, a belső egyensúly állapota, amelyet nem tud felkavarni a haszon és veszteség, becsület és becstelenség, dicséret és szégyen, gyönyör és fájdalom. Az upekkhá megszabadulás a saját magunkra való utalás minden pontjától; olyan közömbösség, amely nem az embertársakkal szemben nyilvánul meg, hanem az “én” gyönyör és társadalmi állás utáni vágyódásával szemben”.

Forrás: A megvilágosodás hét tényezője (angol nyelven)


2017. október 3., kedd

Hogyan végezzük a sétáló meditációt?


Az előző két bejegyzésemben a vipasszaná meditáció gyakorlásáról írtam, amelyben Szajádav U Pandita beszélt a sétáló meditációról is. Ez utóbbiról lesz szó most részletesen.



Még a théraváda buddhizmuson belül sem egyformák az előírás szerint végzett sétáló meditációs technikák. A burmai hagyományban és a belátás meditációs elvonulási központokban a meditálók általában egyedül sétálnak, míg más iskolákban többedmagukkal egymás után vagy körben.

Ebben a meditációs gyakorlásban teljes mértékben a sétálás folyamatára figyelünk – a test súlyának váltásától a lábunk lehelyezésének mechanizmusáig. Több irányzatban is az elvonulások szerves része a sétáló meditáció, amit arra használnak, hogy levezessék a hosszú ülés alatt felhalmozódott energiát. Ezenkívül az éberség szempontjából a hétköznapi tevékenységekben sokkal könnyebben hasznosítható gyakorlás, mint az ülő meditáció.

Kezdésként keressünk egy akadálymentes helyet, ahol körülbelül 3 és fél méter hosszan, egyenes vonalban lehet sétálni. A théraváda irányzat szerint elég az ilyen rövid távolság. Más iskolák esetleg hosszabbat javasolnak.
Ezután kezdjük el a lábfejünket figyelni. Lassan mozdítsuk el a súlypontunkat középről egyik oldalról a másik oldalra, és elölről hátra. Ha mezítláb vagyunk, még több mindenre felfigyelhetünk ezeknél az apró egyensúlyváltoztatásoknál.

Majd hozzuk vissza súlypontunkat középre, emeljük fel a fejünket, engedjük le a vállainkat, húzzuk ki magunkat méltósággal és büszkeséggel, mintha királyok vagy királynők lennénk. Kezeinket összefonhatjuk a hátunk mögött vagy tarthatjuk magunk előtt, vagy karunkat lazán lógathatjuk a testünk mellett oldalt.

Emeljük fel a jobb lábunkat és vegyük észre testünkön a súly átrendeződését. Figyeljünk fel arra, hogy mit tesz a testünk bal oldala annak érdekében, hogy megtartsa a teljes súlyunkat – lábujjak szétterpesztése, boka finom egyensúlykeresése. Majd a jobb lábat előre nyújtva lehelyezzük a sarkat a földre és előregördülünk a talpunk párnázott részére. Vegyük észre, hogy amikor a súlyunk előrefelé lendül, a bal lábunk sarka elkezd emelkedni. Lendítsük a bal lábat előre, és ismételjük meg a mozdulatot.

Ha ezt szavakkal kapcsoljuk egybe, könnyebb lesz az összehangolás és a ritmus kialakítása a testen belül. Amikor az elménk vándorolni kezd, próbáljunk meg olyan egyszerű szavakat mondogatni, mint “emelkedés, mozdulás, lehelyezés”, mintegy figyelmeztetőül, hogy az elménk térjen vissza a testhez.
Thích Nhát Hanh (Thich Nhat Hanh) elvonulási közösségében olyan technikát használnak, amelyben a meditációt egy rövid verssel kötik össze. Álljon itt egy versike, ami esetleg sétáló meditációban is alkalmazható:

(belégzés) “Megérkeztem”, (kilégzés) “Itthon vagyok”.

(belégzés) “Az itt-ben”, (kilégzés) “A most-ban”.

(belégzés) “Megingathatatlan vagyok”, (kilégzés) “Szabad vagyok”.

(belégzés) “Az elképzelhető legjobb dologban”, (kilégzés) “Tartózkodom”.

Amikor elérkezünk a rövid sétaösvény végére, álljunk meg teljesen és vegyünk egy levegőt. Tegyünk egy negyed fordulatot, esetleg vehetünk még egyszer levegőt, ezután a maradék negyed fordulatot is elvégezve álljunk arccal arrafelé, amerről jöttünk. Vegyük fel a kiinduló pozitúrát, és kezdjük újra az egyensúlyunk megalapozását. Majd induljunk el, emeljük, mozdítsuk és helyezzük le a lábunkat.

A sétáló meditáció elején még esetleg azt észleljük, hogy a lépteink nagyon merevek és robotszerűek. Vegyük észre, ha már gördülékenyebben mozgunk, ahogyan összekapcsoljuk a légzést a mozdulattal, ahogyan a merevséget elhagyva teljes lesz a harmónia.
Legelőször körülbelül 10 percen át sétáljunk, majd fokozatosan növeljük az időt maximum 30-45 percre.

Amikor befejeztük a gyakorlást, időzzünk ott egy keveset, és nézzük meg, hogy hol érzünk még energiát/lendületet a testben és mi az, ami nyugalomban van. Vegyük észre, hogy mi került felszínre és mi az, amit már sikerült elhagynunk.


2017. szeptember 22., péntek

Vipasszaná meditáció 2. rész


(vissza az 1. részre)


Elvonulás és sétáló meditáció

25. Ha valaki elvonulásra szeretne menni, mire számítson?
Elvonulások során az ülő meditációs időszakokat váltogatni szokták az előírás szerint végzett sétáló meditációval. Mindkettőt célszerű körülbelül ugyanannyi ideig végezni egymásután a nap folyamán.

26. Mennyi ideig tart egy-egy sétáló meditáció?
Egy órás szokott lenni, de 45 perc is elfogadható.

27. Milyen hosszú ösvényen végzik a sétáló meditációt?
Körülbelül 20 lépésnyi sávot szoktak választani, amin aztán lassan fel-alá járnak.

28. A sétáló meditáció hasznos-e a napi életben?
Igen. Ülő meditáció megkezdése előtt egy rövid ideig – mondjuk 10 percen át - szabályosan végzett sétáló meditáció segít fókuszba hozni az elmét. Ezenkívül a sétálás valamennyire hasonlít a test elmozdulásaira a normál napi tevékenységeinkben, így könnyebben fejleszthetjük ki az éberséget (szati) a mindennapos dolgaink végzése során.

29. Milyen mentális minőségek fejlődnek sétáló meditációban?
Segíti az éberség (szati) egyensúlyát és precizitását/pontosságát és a koncentráció (szamádhi) tartósságát.

30. Fel lehet ismerni a Tan (dhamma) legalapvetőbb jellemzőit sétálás közben?
Igen, sétálás közben is fel lehet, sőt, akár a megvilágosodás is elérhető.

31. Van-e hátránya annak, ha nem végzünk sétáló meditációt ülés előtt?
Az a gyakorló, aki nem végez sétáló meditációt azelőtt, mielőtt leül, olyan, mint egy autó lemerülő akkumulátorral. Leülés után nehézségei lesznek az elme motorjának beindításánál.

Sétáló meditáció és a mozdulatokra való odafigyelés

32. Sétáló meditáció során mire figyelünk?
A meditáció során a sétálás folyamatára helyezzük a figyelmünket.

33. Ha gyorsan sétálunk, hová helyezzük éberségünket?
Ha viszonylag gyorsan lépkedünk, akkor a láb mozgását címkézzük fel mentálisan: “bal, jobb, bal, jobb”, és arra használjuk éberségünket, hogy a láb környéki területeken kövessük aktuális érzéseinket.

34. A lassabb sétánál mire figyeljünk?
Ebben az esetben mindkét láb emelésére, előremozdulására és földre való helyezésére figyeljünk.

35. Akár lassan, akár gyorsan sétálunk, hová irányítsuk az elménket?
Mindegyik esetben csakis és kizárólag a sétálás által okozott érzésekre.

36. Ha elérünk a sétálóösvény vagy sáv végére, mit tegyünk?
Figyeljünk fel arra, hogy mi történik akkor, amikor megállunk az ösvény végén, amikor nyugalomban ott álldogálunk és amikor megfordulva ismét sétálni kezdünk visszafelé.

37. Figyeljük-e a lábfejünket?
Ez nem szükséges, csak abban az esetben, ha valamilyen akadály van a földön. A lábfej képének elménkben való megjelenítése nem segít a tudatosság fenntartásában. Magukra az érzésekre kell fókuszálni, amelyek azonban nem vizuálisak.

38. Mit fedezhetünk fel, ha a sétáláskor keletkezett érzésekre fókuszálunk?
Sok ember számára lenyűgöző felfedezés az, amikor képessé válnak a fizikai tárgyak tulajdonságainak – könnyedség, csiklandósság, hidegség, melegség - tiszta, egyszerű, minden mástól mentes észlelésére.

39. Úgy általában, hogyan figyeljünk a sétálásra?
A sétálást alapvetően három elhatárolható mozdulatra oszthatjuk: a láb emelésére, mozgatására és lehelyezésére.

40. Hogyan pontosíthatjuk az éberségünket?
Ehhez egyértelműen határoljuk el a mozdulatokat egymástól, és készítsünk finom mentális címkét minden mozdulat kezdetén. Legyünk biztosak abban, hogy éberségünk pontosan és erőteljesen követi az elejétől a végéig. Egy apró, de fontos tényező, hogy a lehelyezési mozdulatot már akkor kezdjük el címkézni, amikor a láb lefelé kezd mozdulni.

41. Mennyire fontos a meditációban a hétköznapi fogalmak ismerete?
Nézzük, például, a “lábemelést”. Tudjuk a hétköznapi nevét, de a meditációban a hétköznapi, hagyományos fogalmak mögé kell hatolnunk. Meg kell értenünk a lábemelés egész folyamatának valódi természetét, ami az emelési szándékkal kezdődik, és folytatódik a teljes tényleges folyamattal, amelyben többféle érzés keletkezik.

42. Mi történik, ha a tudatos odafigyelésben túl erős vagy túl gyenge az erőfeszítésünk?
Ha túl erős, akkor túlfutunk az érzésen. Ha túl gyenge, akkor nem éri el a célt.

A belátás és a koncentráció kifejlesztése

43. Mi történik, ha az erőfeszítésünk kiegyensúlyozott?
A precíz és pontos mentális cél segít egyensúlyban tartani az erőfeszítést. Amikor az erőfeszítés kiegyensúlyozott és a cél precíz, az éberség szilárd alapot talál a tudatos figyelem tárgyán.

44. Milyen mentális tényezőknek kell jelen lenniük ahhoz, hogy a koncentráció kifejlődjön?
Három tényező jelenlétében fejlődik ki a koncentráció: erőfeszítés, pontosság, éberség.

45. Mi a koncentráció?
A koncentráció (szamádhi) nem más, mint az összeszedett elme, amely egyhegyű vagy egypontú (ekaggata-citta). Három fő jellemzője van: tisztaság, szilárdság vagy stabilitás és aktivitás vagy cselekvéskészség.

46. Mit veszünk észre, ahogyan egyre közelebbről figyeljük a lábemelő folyamatot?
Ahhoz hasonlít ez az egész, mintha hangyavonulást néznénk. Távolról a hangyák sorfala egységes fekete csíknak tűnhet, de közelebbről figyelve vibrálást és remegést látunk.

47. És ha még közelebb kerülünk, mit látunk?
Még közelebbről nézve a sorfalat, látjuk, hogy hangyák egyedeire bomlik, és hogy az egységes sorfalról alkotott képünk csak illúzió. Ekkor már a valóságnak megfelelően észleljük a hangyák sorfalát, amelyben egyik hangya vonul a másik hangya után.

A belátás folyamata

48. Tulajdonképpen mi a “belátás”?
A “belátás” egy mentális tényező. Amikor valóságnak megfelelően látjuk, például a lábemelő folyamatot a kezdetétől a végéig, a tudatosság mentális tényezője vagy minősége – azaz a “belátás”- egyre közelebb kerül a megfigyelés tárgyához. És ahogyan egyre közelebb kerül a belátás, annál tisztábban lehet látni a lábemelő folyamat valódi természetét.

49. Mi a belátás folyamata?
Bámulatra méltó tény az emberi elmével kapcsolatban az, hogy amikor belátás keletkezik, és a vipasszaná/belátás meditáció révén egyre mélyül, akkor a létezés igazságának sajátos nézőpontjai hajlamosak meghatározott sorrendben feltárulni. Ez a sorrend a belátás folyamata.

50. Melyik az a belátás, amit a meditálók általában először megtapasztalnak?
A meditálók felfogják - nem intellektuálisan vagy értelmük által, hanem teljesen intuitív módon -, hogy az a folyamat, mint amilyen a lábemelés, olyan elkülöníthető mentális és anyagi jelenségekből tevődnek össze, amelyek párban állnak egymással. Az anyagi jellegű fizikai érzések a mentális jellegű tudatos odafigyeléshez kapcsolódnak.

51. Mi a második belátás a belátás klasszikus folyamatában?
Már kezdjük felfogni a mentális események és fizikai érzések egész sorozatát, és tisztán látjuk a feltételességet, ami összekapcsolja az elmét az anyaggal. Látjuk azt a közvetlen egymásutániságot, ahogy az elme hat az anyagra, amikor felemelni szándékozunk a lábunkat, és ez kezdeményezi a mozdulat fizikai érzését.
És látjuk az anyagot az elmére hatni, amikor a tűző napsütés forróságának fizikai érzése azt a vágyat kelti bennünk, hogy sétáló meditációnkat árnyékos helyen folytassuk.
Az ok és okozatba való belátás a létezési formák széles választékát adhatja. Ennek ellenére, amikor a belátás megjelenik bennünk, az életünk egyszerűbbnek látszik számunkra, mint valaha előtte volt. Mert észrevesszük, hogy az életünk nem több, mint mentális és fizikai okok és okozatok láncolata. Ez a második belátás a belátás klasszikus folyamatában.

52. Mi a belátás következő szintje?
Ahogy kifejlesztjük a koncentrációt (szamádhi), még mélyebben belátjuk, hogy a lábemelés jelenségének folyamatai átmenetiek és személytelenek, egyik a másik után keletkezik és fantasztikus sebességgel elmúlik. Majd újra keletkezik és újra elmúlik.
Ez a belátás következő szintje, a létezés következő jellemzője, amit a koncentrált éberség képes lesz közvetlenül belátni: senki sincsen amögött, ami történik; a jelenség üres folyamatként keletkezik és elmúlik, az ok és okozat törvényének megfelelően. A mozdulatnak és a szilárdságnak ez az illúziója olyan, mint egy mozi. Átlagos megfigyelőnek szereplőkkel és tárgyakkal telinek tűnik, egy valódi világ látszatát keltve. De ha lelassítjuk a mozifilmet, látni fogjuk, hogy valójában elkülöníthető, mozdulatlan filmkockákból áll össze.

(vége)
Ez az interjú Szajádav U Panditával a Nibbana.com oldalon jelent meg először.