2016. december 8., csütörtök

Az óceán és a természet szól hozzád...

Ebben a bejegyzésemben két rövidke angol nyelvű, de magyar feliratos videót tettem be. Mivel a környezetvédelemről szólnak, így közvetve köthetőek a buddhista tanításokhoz is.
Azonban elsősorban azért tettem fel őket, mert úgy gondolom, hogy sokat segíthetnek a meditációban.

Részben azért, mert az óceán és a természet megszemélyesítve, egyes szám 1. személyben beszél a óceán/természet és az ember viszonyáról, első hangzásra hideg és könyörtelen módon. Jobban belegondolva azonban inkább objektív és valós tény, hogy az emberiségnek van szüksége a óceánra/természetre, nem pedig fordítva. Ha ezt nem banális igazságként vagy embergyűlöletként értelmezzük, hanem meditációnk során erre koncentrálunk, akkor sokat segíthet a beszűkült ember-és énközpontú szemléletünk átalakításában.

Emellett még a hat elem meditáció elmélyítésében is alkalmazhatjuk. (a hat elem meditációt ITT írtam le, lépésről-lépésre)
A természet/óceán monológja emlékeztet bennünket az anyag végtelen körforgására. Testünk minden egyes atomja kívülről került be szervezetünkbe és az anyagcsere folyamatok révén előbb-utóbb vissza is kerül. Ugyanazok az atomok építenek fel bennünket, mint a minket körülvevő világot. Nincsenek speciális “emberi atomok”, csak atomok, amelyeknek nem számít, hogy kiben vagy miben találhatóak meg átmenetileg. Ennek ténynek a teljes felfogása is eljuttathat az én-telenség megértéséhez.







Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=CxMloE16pw4
              https://www.youtube.com/watch?v=mwKxvRafMWo
               

2016. november 25., péntek

A történelmi Buddha női tanítványai

A ‘Nők és a buddhizmus’ bejegyzésemben már írtam arról, hogy a történelmi Buddha eredetileg nem akart nőket tanítványául fogadni. Feltehetőleg nem azért, mert alacsonyabb rendűnek gondolta őket, hanem az Ázsiában (és többé-kevésbé az egész világon) máig is uralkodó patriarchátusi társadalom rosszallásától és a remete-koldusélet kiszolgáltatottságától féltette őket.
Ennek ellenére a korai buddhista iratok több olyan női tanítványról is említést tesznek, akik elhagyták otthonaikat, Buddha tanítványai lettek, megvilágosodtak és elsőrangú tanítókká váltak.

Dhammadinná, Khemá életéről már írtam, ezzel együtt Kiszá Gótamí és az ő nagyon híres mustármagos történetéről is. Ezeket a buddhizmus jelentősebb női alakjairól szóló első bejegyzésemben ITT lehet olvasni.
Mahápadzsápatíról, a legelső apácáról, aki egyben a történelmi Buddha nevelőanyja is volt, a fentebb már említett ‘Nők és a buddhizmus’ bejegyzésben írtam.

Itt most három olyan apáca története szerepel, akik szintén a történelmi Buddha közvetlen tanítványai voltak, és ezzel együtt a legelső általa alapított szerzetes-és apácaközösség, a szangha tagjai.

Bhaddá Kundalakesza eredetileg egy gazdag magadhai (ókori észak-indiai királyság) család elkényeztetett és meglehetősen öntörvényű lánya volt.
Egyszer a kamaszkorú Bhaddá megpillantott az utcán egy szimpatikus fiatalembert, akit kivégzésre vittek. A fiatal férfit Szatthukának hívták, nem mellesleg régóta tolvaj volt, és akkor fogták el. Bhaddá első látásra szerelemre gyúlt Szatthuka iránt, és kérte apját, hogy váltsa ki a fiatalembert, engedjék szabadon, és ha ő is beleegyezik, vegye feleségül Bhaddát.

Szatthukát azonban Bhaddá ékszerei jobban érdekelték, mint maga a leány. Így esküvőjük után azt mondta Bhaddának, hogy felajánlást szeretne tenni egy bizonyos hegyi istenségnek, és kérte a nőt, hogy kísérje el őt. A terve az volt, hogy egy sziklafal tetejéről lelöki Bhaddát, és annak halála után elveszi ékszereit. Amikor felértek, a nő észrevette, hogy mire készül a férje, pánikba esett, és ő taszította le a mélybe Szatthukát.

Ezután a megzavarodott és felkavarodott Bhaddá csupán egyetlen dolgot tudott biztosan, nem mehet vissza családjához. Helyette vándorolni kezdett és hamarosan egy csoport dzsaina apácával találkozott, akikhez csatlakozott. Az apácák önsanyargatással próbálták kiűzni magukból a karma negatív következményeit. (a történelmi Buddha több tanbeszédében is elutasítja az aszketizmus minden formáját. Az MN 14. szuttát, amely egy párbeszédet ír le dzsaina szerzetesek és Buddha között, ITT lehet magyarul olvasni a Buddha Ujja oldalon)

Felszentelésekor a dzsainák Bhaddá hajszálait egyenként tépdesték ki. Később a visszanőtt haja vastag lett és göndör, ami miatt a második neve Kundalakesza – “göndör hajú” lett.
Egy idő után Bhaddá Kundalakesza a dzsaina tanításokat nem találta kielégítőnek, és inkább magányos vándorként járta a vidéket, vitapartnereket és másfajta tanítókat keresve.
Egy napon a Szávatthi városához közeli Dzsétavana-ligethez, Anathapindika kertjéhez keveredett. (Anathapindikáról – a történelmi Buddha egyik legbőkezűbb világi támogatójáról ITT írtam bejegyzést)

Bhaddá itt először Száriputtával, a történelmi Buddha egyik legnevezetesebb tanítványával találkozott – róla ITT írtam bejegyzést. Majd pedig magával Buddhával is. Az ő tanítását teljes mértékben el tudta fogadni, így apácaként csatlakozott a szanghához, és hamarosan elérte a megvilágosodást.
Versei megtalálhatók a páli szent iratokban, a Szutta-pitakában – “Beszédek kosara”- , ezen belül is a Terígáthákban – “Az Öreg Szerzetesnők Versei” -. (Magyarul ITT lehet olvasni a Buddha Ujján)

Punniká rabszolgaként született a már fentebb említett gazdag kereskedő, Anathapindika, a történelmi Buddha egyik legbőkezűbb világi támogatójának háztartásában.
Punniká feladata a vízhordás volt, amit ő zokszó nélkül megtett. Belül azonban háborgott sorsa ellen. Egyszer vízhordásból hazafelé jövet egy nagyobb embercsoportra lett figyelmes, akik a történelmi Buddha beszédét hallgatták. Punniká is megállt, és addig nem mozdult el onnan, amíg Buddha beszélt. Nagyon mély benyomást tettek rá a Megvilágosodott szavai.

Néhány nap múlva, egy hajnali órán Punniká a folyónál egy Udakaszuddhika nevű papot pillantott meg, aki éppen rituális fürdését végezte. Punniká megszólította őt, ami nagyon merész cselekedet volt, hiszen egy rabszolga nem kezdeményezhetett beszélgetést egy felső kasztbélivel:
- Én rabszolga vagyok, nincs más választásom, mint hogy innen vizet hordjak. De te miért fürdesz itt ilyenkor fogvacogva?
A pap azt válaszolta, hogy lemossa magáról a rossz karmát.
Punniká ezzel nem elégedett meg. Azt felelte erre, hogy ha a víz lemosná a rossz karmát, akkor az összes béka, teknős, vízisikló és krokodil a mennyekbe menne. Ráadásul a hentesek, csapdával vadászó vadászok, tolvajok, hóhérok is ilyen könnyen megszabadíthatnák magukat a karma gyümölcsétől. És ha a víz lemossa a rossz karmát, akkor a jó cselekedeteket is lemossa?

A pap meghökkent ezen, és belátta, hogy Punnikának igaza van. E tanításért cserébe a köpenyét akarta neki adni. Punniká azt mondta, hogy nincs rá szüksége, tanításért inkább menjen a Megvilágosodotthoz, a Buddhához. Udakaszuddhika így cselekedett.

Pár nappal később maga Punniká is elment Buddhához és kérte, hogy vegye fel őt tanítványául az apácák közé. Buddha elküldött egy szerzetest, hogy utánajárjon, ki is Punniká. Az Udakaszuddhikával való beszélgetése alapján azonosították be a lányt, így az elküldött szerzetes Anathapindikával, Punniká gazdájával tért vissza. Anathapindika felszabadította Punnikát, sőt némely forrás szerint lányává fogadta.
Így aztán Punniká apáca lehetett, és idővel ő maga is megvilágosodott.

Punniká története szintén a páli nyelvű Szutta-pitakában – “Beszédek kosara”- , ezen belül is a Terígáthákban – “Az Öreg Szerzetesnők Versei” – ITT olvasható – sajnos, csak angolul.

Patácsárá egy tehetős család lánya volt a szintén fentebb már említett Szávatthiban, az ókori Észak-India egyik jelentős városában. Patácsárá szülei a lányukat egy idősebb férfihez akarták feleségül adni, de ő egyik házi szolgájukba lett szerelmes és megszökött vele.

Hogy a szégyen – és a szülők haragja – elől elmeneküljenek, a pár egy kicsi faluban telepedett le, távol Szávatthitól. De amikor Patácsárá első gyerekükkel volt várandós, el szeretett volna menni édesanyjához. A férje nem akarta elvinni feleségét – teljesen jogosan attól tartva, hogy a szülők letartóztatják őt és kivégeztetik  -, ezért Patácsárá egyedül indult útnak. Azonban a baba útközben megszületett. A férj rájuk talált és visszavitte őket otthonukba.
Ugyanez ismétlődött meg, amikor a második gyermekük születése közelgett: Patácsárá ugyanúgy az úton szült meg, a férj pedig ugyanúgy megtalálta őket.
Innentől kezdve egymást érték a családi tragédiák: a férjet egy kígyó marta halálra, az újszülött kisbabát elragadta egy sas, az elsőszülött kisgyermek pedig belefulladt az esőtől megáradt folyóba. És amikor Patácsárá ezek után szülei házához ért, megtudta, hogy a házuk összedőlt, és a szülei a romok alatt lelték halálukat. Éppen a temetésre érkezett haza.

Ezek utána Patácsárá a fájdalomtól megzavarodva összetépte ruháit, és félőrülten céltalanul bolyongani kezdett a környéken. Hamarosan odaért a Dzsétavana-ligethez, ahol Buddha beszélt követőihez. Meglátván a nyomorult, megtört Patácsárát, megnyugtató szavakkal fordult hozzá.
Egy idő után a nő lenyugodott, és kérte Buddhát, hogy hadd lehessen a szangha tagja, szentelje fel őt. Hamarosan elérte ő is a megvilágosodást. Apácaként szakavatott tanácsadójává vált a gyásszal vagy egyéb veszteséggel küszködő nőknek.

A páli nyelvű szent iratokban, a Szutta-pitakában az ő versei is megtalálhatók a Terígáthákban. (Magyarul ITT lehet olvasni a Buddha Ujján) 

Forrás: Buddha női tanítványai (angol nyelven)

2016. november 5., szombat

Hogyan kezeljük a haragot? (nyolc buddhista tanács a harag leküzdésére)

Tudományos szempontból nézve a harag, a düh a legősibb érzelmek közé tartozik. Ha belegondolunk, hogy az indulat mekkora energiát képes az emberből (vagy állatból) kihozni, könnyű belátni, hogy több tízezer évvel ezelőtt a túléléshez nélkülözhetetlen volt. Azonban az utóbbi egy-kétezer évben az emberek már annyira szoros közelségben élnek egymással, hogy a hirtelen felindulás inkább negatív hatással bír. Arról nem is szólva, hogy a tartóssá vált haragból gyűlölet válik, ami végképp alá tudja ásni az emberek egymás közti viszonyát. Nem véletlen, hogy se szeri, se száma a haragtól, elfajuló indulattól óvó mondásoknak, bölcseleteknek. Bár a mai pszichológia azt tanácsolja, hogy ne fojtsuk el dühünket, hanem bátran mutassuk ki, a buddhizmus szerint a harag, és az ebből fakadó gyűlölet a három méreg egyike.


Sántidéva, az i.sz. 8. századi buddhista tudós szerint a harag a legszélsőségesebb negatív erő, ami képes elpusztítani mindazt a jót, aminek kialakításán olyan sokat fáradoztunk. (Sántidéváról ITT írtam bejegyzést, írásairól pedig ITT)
A harag, az indulat lerombolhatja a barátságot és azokat az emberi kapcsolatokat, amiket talán évtizedeken keresztül építettünk. Végső soron a harag, és a belőle fakadó gyűlölet sokkal veszélyesebb, mint a világ összes bombája, fegyvere és kése együttvéve.

Mit tehetünk tehát ez ellen? Át kell alakítanunk a gondolkodásunkat. Ehhez a buddhizmus egyszerű módszereket ajánlj. De vigyázzunk, ezek nem varázstabletták, amelyek minden erőfeszítés és gyakorlás nélkül, önmaguktól hatnak!
Ebben a bejegyzésben a harag leküzdésére nyolc buddhista tippet sorolok fel:

1. Ez az élet: szamszára
Buddha legelső, 2500 évvel ezelőtti tanítása egészen pontosan ezt mondja: az élet nem kielégítő. És ez így van, az életünk sosem lesz kielégítő.
Megszületünk, meghalunk. E kettő között lesznek jó és rossz időszakok, és olyanok is, amelyek semlegesek - ezt a véget nem érő ciklust nevezi a buddhizmus szamszárának. Amikor megérkeztünk erre a világra, senki nem mondta, hogy az élet szép lesz és könnyű, és hogy a dolgok mindig úgy történnek majd, ahogyan mi szeretnénk. Ha elfogadjuk saját helyzetünket a szamszárában, képesek leszünk elfogadni a másokét is.

Mindannyian ebben élünk. Amikor elönt bennünket az indulat, attól sem másoknak, sem nekünk nem lesz jobb. Ha valaki olyat mond vagy tesz, ami nem tetszik nekünk, ne felejtsük el, hogy ő is ugyanabban a körforgásban van, mint amiben mi.

Ez a fajta gondolkodás képes lehet arra, hogy radikálisan átalakítsa a nézőpontunkat. Még akkor is, ha mindegyikünk a saját maga kis univerzumának középpontjában él, be kell látnunk, hogy ez nem jelenti azt, hogy minden pontosan úgy fog történni, ahogyan mi akarjuk.

2. Legyél hős: türelem és önuralom
A zavaró érzelmeken a legkönnyebben az ellenkezőjével lehet felülkerekedni. Azért, mert agyunk egy adott pillanatban nem képes egyszerre két ellentétes érzelemre. Nem kiabálhatunk rá valakire és nem lehetünk türelmesek vele ugyanabban az időben – ezt az agy nem tudja megcsinálni.

Sok ember számára a türelem a gyengeség jele, mert úgy érzik, hogy akkor mások keresztülgyalogolnak rajtuk és azt tesznek, amit akarnak. A valóság azonban más. Amikor frusztráltak vagyunk, nagyon könnyű ordítani. Úgy is mondhatnánk, hogy ez az ösztönös reakciónk. Ugyanakkor mennyivel nehezebb nyugodtnak maradni és érzelmeinket féken tartani. Ha hagyjuk, hogy elragadjanak az érzelmeink, az nem tesz hőssé bennünket – inkább gyengít.  Tehát legközelebb, amikor már az ordítás határán vagy, gondolj erre és őrizd meg a nyugalmad.

Könnyű ezt tanácsolni, de hogyan tegyük? Próbáljunk mélyeket be-és ki lélegezni, amikor azt érezzük, hogy kezdünk feszültté válni.
Vagy magunkban elszámolhatunk lassan 100-ig, hogy megelőzzük azt, hogy olyat mondjunk vagy tegyünk, amit később megbánunk. Minden helyzet más és más, így nekünk kell felismernünk, hogy melyik válik be a legjobban.

3. Legyen eszed: elemezd a helyzetet
Amikor indulatba jövünk, első pillanatban úgy érezzük, hogy haragunk valamiféle védelem vagy barát, aki az érdekeinket képviseli és segít nekünk a “harcmezőn”. Ez olyan illúzió, aminek hatására azt képzeljük, hogy jogunkban áll dühösnek lenni. De ha alaposabban megnézzük, a harag nem a barátunk, hanem inkább ellenségünk.

Ugyanis a harag stresszt okoz nekünk és szenvedést – szorongást, álmatlanságot, étvágytalanságot. Ha a haragunk tovább folytatódik, az – ahogy fentebb írtam – gyűlöletté és feszültséggé változhat, ami rányomja a bélyegét az emberi kapcsolatokra, akár munkahelyen, akár rokonok, barátok között. Nézzünk szembe a ténnyel: ki szeret együtt lenni egy gyűlölködő és feszült emberrel, még akkor is, ha annak haragja nem őellene irányul?

Például, ha megvádolnak valamivel, és azt érezzük, hogy görcsbe rándul a gyomrunk és emelkedik bennünk a pumpa, picit álljunk meg és próbáljunk meg racionálisan gondolkodni. Ebben az esetben két lehetőség van: vagy igaz a vád vagy hamis. Ha igaz, akkor miért kellene haragudnunk? Ha érett felnőttek akarunk lenni, el kell ismernünk, hogy hibáztunk, tudnunk kell elnézést kérni, tanulni belőle, majd pedig tudnunk kell haragtartás nélkül továbblépni. Ha viszont nem igaz a vád, akkor végképp miért kellene haragudnunk? Aki megvádolt, az hibázott. Ekkor célszerű higgadtan megbeszélni a dolgokat, tisztázni, amit szükséges.

Ha elveszítjük a fejünket és ordibálunk, nem leszünk képesek józan megbeszélésre. Ráadásul olyan sértő szavakat is kimondhatunk, amik miatt a másik megbántódik, és beindul a kölcsönös sértegetés. Emiatt elterelődik a figyelem az eredeti problémáról, és csak a harag és a feszültség marad a higgadt megoldás helyett.

4. Figyelj az elmédre: meditáció
A meditáció és a belátás gyakorlása kifejezetten hasznos lehet a haraggal szembeni küzdelemben. Esetleg vannak olyanok, akik szerint a meditáció időpocsékolás – mire jó 20 percet némán üldögélve tölteni? És vannak olyanok is, akik azt gondolják, hogy a meditáció egy kellemes menekülés a valódi élet elől, amelyben távol lehetünk a gyerekektől/férjtől/feleségtől/e-mailektől/munkahelytől.

De a meditáció ettől sokkal több. Ha jól végezzük, akkor inkább egyfajta felkészülés a valódi életre.
A meditáció hozzászoktatja elménket a pozitív gondolatokhoz – türelem, szerető- kedvesség, könyörület, megértés. Ráadásul bárhol, bármikor meg tudjuk csinálni. Például reggelenként, amikor tömegközlekedési eszközzel megyünk a munkahelyünkre, ahelyett, hogy napilapot olvasunk vagy zenét hallgatunk vagy esetleg már előre bosszankodunk kibírhatatlan kollégáinkon, 10 percnyi metta meditációt végzünk. Ezzel szerető-kedvesség gondolatokat hozunk létre mások iránt, és nagyban tudjuk csökkenteni a későbbi indulatokat.

5. Hajolj meg: tanulj az ellenségedtől
A buddhizmus sok esetben tanácsolja azt, hogy pontosan az ellenkezőjét tegyük annak, amit normális esetben tennénk.
Amikor mérgesek leszünk valakire, az ösztönünk azonnal bosszúért kiált – de rendszerint ez a bosszú nem következik be. Helyette mi történik? Ott maradunk legalább annyi, ha nem még több, nyomorult érzéssel telve, mint azelőtt. Helyette meg kell próbálnunk az ellenkezőjét csinálni.
Talán bolondságnak hangszik, de gondoljunk úgy a haragunk tárgyára, mint egy tanárra. Ha jobbak akarunk lenni – türelmesebbek, elfogadóbbak, kedvesebbek, megértőbbek –, akkor gyakorlásra van szükségünk. Mindannyian tudjuk, hogy mekkora időt és erőfeszítést igényel, ha valaki világhírű sportoló vagy zenész akar lenni. A gondolkodásunk átalakítása miért különbözne ettől? Ha mindig olyan emberekkel lennénk körülvéve, akik mindenben egyetértenek velünk és azt tennék, amit mi akarunk, sosem fejlődnénk.

Ha ilyen értelemben nézzük azt a személyt, akire mérgesek vagyunk, kifejezetten értékesnek látjuk, mert lehetőséget ad arra, hogy ténylegesen is gyakorolhassuk a türelem és önuralom kialakítását. Ez a látásmód azonnal megállítja emelkedő indulatunkat, mert megváltoztatja a nézőpontunkat – nem arra gondolunk, hogy mit tett velünk, hanem arra hogy mit tesz értünk.

6. Jusson eszedbe a halál: állandótlanság
Mindannyian meg fogunk halni. Tehát amikor valaki, akit ki nem állhatunk, egy felettébb bosszantó dolgot tesz, azonnal tegyük fel a kérdést magunknak: “Amikor majd a halálos ágyamon fekszem, fog ez engem érdekelni?” vagy “Ha ő meghal, akkor is ez jut majd eszembe vele kapcsolatban?” E kérdésre a válasz, hacsak az a valaki nem egy piszkosul elszánt illető, aki világ fölötti teljes uralomra és/vagy népirtásra készül, minden bizonnyal az lesz, hogy “nem”.
Ez az apró tanács nagyon egyszerű, mégis segíthet azon, hogy könnyebben túllépjünk az élet kisebb bosszúságain.

Mindannyian tudjuk, hogy meg fogunk halni, de nyilvánvalóan ezt igyekszünk nem tudomásul venni. A halál egy felfoghatatlan, távoli dolog, ami másokkal szokott történni  - az öregekkel, a betegekkel, a háborús övezetben élőkkel. De ez nem teljesen így van. Bárkit, bármikor elérhet a halál.

Ha a saját elkerülhetetlen, a jövőben (holnap? egy év múlva? 20 év múlva?) bekövetkező halálunkra összpontosítunk, sok dolog, ami normál esetben felkavar, szó szerint semmivé válik. Ez nem azt jelenti, hogy semmi sem bosszant majd bennünket, de felismerjük, hogy nincs értelme a drága időnket és energiánkat vesztegetni rájuk.

7. Ami körbejár: a karma
Azt szokták mondani, hogy ami elmegy, az vissza is tér vagy hogy ez az ő karmája – azaz megérdemli, ami vele történik. Ez nem teljesen egyezik azzal, ahogyan a buddhizmus értelmezi a karmát. (a karmáról ITT írtam bejegyzést)
Ráadásul úgy tűnik, hogy míg az emberek egyfelől megnyugszanak attól, ha felemlegethetik, hogy mások szenvedése a karmájuk miatt van, másfelől viszont, amikor saját maguk kerülnek hasonlóan kellemetlen helyzetbe, akkor már nem hangoztatják olyan szívesen, hogy az szintén történhet a karma miatt.

Minden, amit tapasztalunk – a legfelemelőbb pillanatoktól a legelkeserítőbb percekig –, okkal történik. Ezek az okok nem csak úgy a semmiből hullanak alá az ölünkbe, hanem mi magunk alakítjuk ki őket. Amikor valamilyen dühítő helyzetbe kerülünk, ahelyett, hogy szabadjára engednénk haragunkat, gondolkozzunk el: honnan jött ez és akarom-e, hogy rosszabb legyen?

A karma lényege, hogy ha mindig csak ösztönből és érzelemből cselekszünk, akkor az nem vezet jóra. Ha megértjük, hogyan működik a karma, látni fogjuk, hogy megvan a lehetőségünk arra, hogy azzal, amit most teszünk, mondunk vagy gondolunk, megváltoztassuk a jövőbeni tapasztalatainkat. Ebben az esetben ez azt jelenti, hogy türelmet és önuralmat gyakorlunk, amikor kezdünk dühbe gurulni.

8. Nem valódi: üresség
Míg a türelem és önuralom közvetlen ellenszere, addig az üresség – vagy én-telenség - a legerősebb ellenszere, és nem csupán a haragnak, hanem minden gondunknak és problémánknak. Valójában nem számít, mennyire vagyunk türelmesek, ha nem értjük meg az üresség tanítását, akkor a feszültség és indulat újra és újra feltör belőlünk.

Ha kívülállóként, kicsit távolabbról megnézünk egy indulatot kiváltó helyzetet, észreveszünk valamit. Mégpedig egy kifejezetten erős “én” megjelenését:
“Én nagyon dühös vagyok azért, amit te mondtál nekem. Nem tudom elhinni, hogy ő mit tett az én barátommal! Nekem egyértelműen igazam van, és ő az, aki téved!”
Mindenhol, mindig csak én, én és én.

Ki ez az “én”, aki minden feszültséget teremtő helyzetekben megjelenik? A mahájána buddhizmus szerint ez az “én” nem létezik, mert minden dolog – az embert is beleértve – mentes önmagától. A történelmi Buddha sem azt mondta, hogy mi nem létezünk, vagy hogy semmi sem számít, hanem azt, hogy amikor meg akarjuk találni az “én”-t – a testünk lenne? az agyunk? a gondolataink? érzelmeink? –, akkor semmire sem mondhatjuk azt, hogy “Igen, ez az!”

Buddha tanításai közül talán ezt a legnehezebb felfogni. De amikor a valóságnak megfelelően tényleg megértjük, és nem csupán szavak szintjén mondogatjuk, hanem képesek leszünk ezt a megértést a gyakorlatba is átültetni, akkor radikálisan megváltozik a nézőpontunk. Mert abban a pillanatban, amikor kezdene bennünk kialakulni a feszültség, azonnal be fogjuk látni majd, hogy végeredményben nincs senki, aki haragudhat és nincs az sem, akire a haragunk ténylegesen irányulhat.

Összegzés
Nem számít, hányszor ismételgetjük el magunkban, hogy “Megőrzöm a nyugalmamat”, ez nagyon kevés lesz akkor és ott, amikor konkrétan indulatba jövünk.  Ha nem gyakoroljuk folyamatosan a gondolataink átalakítását, sosem érjük el azt a belső békét, amit mindannyian annyira szeretnénk.

A fenti felsorolás nem csupán egy szépen összeállított lista – ezek valójában eszközök, amiket arra használhatunk, hogy megszabadítsuk magunkat a frusztrációtól, haragtól és szomorúságtól. Ne felejtsük el, kellő gyakorlással bármelyikünk meg tudja csinálni.

2016. október 20., csütörtök

Vegetarianizmussal környezetünk védelemért

A környezetvédelmi problémák megoldására többféle stratégiát alkalmazunk. Ilyenek a megújuló energiaforrások, az ipari gázok, gépjárművek levegőszennyező hatásának csökkentése és így tovább. De létezik egy olyan probléma is, amiről talán kevesebbet beszélünk, és ez a hústermelés-és fogyasztás károsító hatása. A környezetünk védelme érdekében a húsfogyasztás csökkentésére és a vegetarianizmus szorgalmazására irányuló intézkedéseknek nem csupán gazdaságilag volna értelme, de a vallások és életfilozófiák jó része is támogatná.

Minden társadalomban – akár fejlett, akár fejlődő - a hús fogyasztását a jólét jelének tekintik. Amikor egy ember kiemelkedik a szegénységből, első törekvéseinek egyike, hogy megengedhesse magának a húsevést. Bár a húsban található fehérje sokat segít az alultápláltságon, az már jó ideje bizonyított tény, hogy a szükségesnél több hús fogyasztása ártalmas az egészségre, mert növeli a szívbetegségek és bizonyos rákfajták kockázatát.
Ha megnézzük a gazdasági oldalát is, láthatjuk, hogy bár a húsipar (hústermelés, feldolgozás) nagyon sok embert foglalkoztat, a növekvő húsfogyasztás hosszabb távú gazdasági és környezeti ártalmai felülmúlják ezt a hasznot.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) felmérése szerint a Föld üvegházhatású gázainak 18 %-a vágóállatok végtermékéből keletkezik. Vagyis azoknak az állatoknak a vizeletéből és ürülékéből, amelyeket levágásra nevelnek. Világszerte a disznók és csirkék csak önmagukban fél millió kilogramm ürüléket termelnek minden másodpercben. Ez hatvanszor több, mint a teljes emberi népesség végterméke. Ebből az állati hulladékból 40 %-al több üvegházhatást okozó gáz keletkezik, mint amennyit a Föld összes gépjárműve bocsát ki – és ebbe beletartoznak a repülőgépek és hajók is.


Ha az összes adatot megnézzük, ami az emberi fogyasztásra szánt állatok felneveléséhez kapcsolódik, a számok még megdöbbentőbbek. Az ENSZ felmérése szerint az összes mezőgazdasági terület 70 %-án - ami ténylegesen a teljes földfelszín 30 %-a – termesztenek állati takarmányt, ugyanakkor mindössze 8 %-án folyik emberi fogyasztásra szánt növénytermesztés, a maradék területet bio-üzemanyag termesztésre használják. Továbbá 28.4 millió liter vizet használnak másodpercenként(!) a háziállatok itatására és azon takarmánynövények öntözésére, amit velük etetnek fel. A takarmánymennyiség növelése érdekében kiirtott erdőterületek hiánya talajeróziót okoz. Ennek mértéke 40 billió tonna talaj évente. Ha pedig összeszámoljuk mindazt a fosszilis alapú energiafogyasztást, ami a takarmány termesztéséhez, a tápüzembe való eljuttatásához, a tápüzem működtetéséhez szükséges, ehhez hozzáadjuk azt az energiamennyiséget is, ami az állatok vágóhídra való szállításához, a vágóhíd üzemeltetéséhez, a hús feldolgozóüzemekbe való továbbjuttatásához, ezen üzemek működtetéséhez elengedhetetlen, végül megtoldjuk azzal az energiamennyiséggel, amennyit a feldolgozott hús boltokba jutása és hűtése igényel, akkor nagyon elborzasztó adatot kapunk: tizenegyszer több fosszilis alapú energia szükséges 1 állati fehérjéből származó kalória előállítására, mint amennyi 1 növényi fehérjéből származó kalória megtermelésére.
Azt is meg kell említeni, hogy az ipari méretekben nevelt állatoknak antibiotikumot adnak a zsúfoltságból adódó betegségek elkerülése érdekében. Egy felmérés szerint 2012-ben Németországban 1 kilogramm hús előállításához kb. 170 mg antibiotikumot használtak fel. Ez rendkívüli mértékben növeli az antibiotikumok hatástalanságát a húst elfogyasztó emberek szervezetében, ráadásul az újabb és újabb gyógyszerek kifejlesztése is nagyon sok pénzt emészt fel.

Ezek az adatok világosan mutatják, hogy a hústermelés-és fogyasztás milyen iszonyatos terhet ró a környezetre, a világgazdaságra – és nem utolsósorban ránk, emberekre is. Ha ez így megy tovább, még több húst termelünk és még nagyobb kárt okozunk környezetünknek. Ez a folyamat azonban hosszabb távon tarthatatlan és csak szerencsétlen véget érhet. Ha a Földön minden ember annyi húst fogyasztana, mint amennyit a fejlett országokban (ez 79 kg/fő/év), akkor nem jutna elég termőföld, sem pedig víz a takarmánynövények termesztésére és ezzel együtt a vágóállatok tenyésztésére. Tehát jelenleg a legégetőbb kérdések egyike, hogy hogyan lehetne visszafordítani ezt a folyamatot.
A nem vallásos emberek számára a józan ész is azt diktálja, hogy a vegetarianizmus – vagy legalábbis a húsfogyasztás drasztikus csökkentése – az egyetlen logikus útirány. Hiszen elég belegondolni azokba a következményekbe, amelyekkel a gyerekeink és unokáink szembesülnek majd, ha ezt a folyamatot most nem állítjuk meg.
Ha pedig valaki profitorientáltan gondolkozik, még azt az egyértelmű gazdasági szempontot is figyelembe veheti, hogy a tovább növekvő húsfogyasztás jelenlegi folyamatának hosszú távú negatív hatásai messze túlmutatnak a húsipar rövidtávon jelentkező hasznán.

Akik pedig valamilyen vallást vagy életfilozófiát követnek, felismerhetik, hogy ezek nagy többsége valamilyen formában támogatja a vegetarianizmust.


A buddhizmus a minden érző lény iránti könyörületességet tanítja, és a szenvedőkkel való együttérzésre (karuna) ösztönöz. Ha belegondolunk abba, hogy például egy csirketenyésztő telepen a szerencsétlen állatok egy éjjel-nappal erős fénnyel megvilágított, szellőzők szüntelen zúgásától és több ezer sorstárs baromfi folyamatos csipogásától hangos, napfénytől elzárt épületben nőnek fel 6 hét alatt, majd egyik éjjel összefogdossák és belezsúfolják őket pici ketrecekbe, és teherautókra felrakodva elszállítják a vágóhídra, akkor át kell éreznünk mindazt a szenvedést, amit ezek az állatok végigélnek rövid, másfél hónapos életük folyamán – a végéről pedig már nem beszélve.

A buddhista iratok közül a vegetarianizmust leginkább a Brahmadzsála Szútra ajánlja. Ebben a tíz fő bódhiszattva eskühöz hozzáadtak még 48-at, ezek egyike a húsevéstől való tartózkodás. Emiatt a kelet-ázsiai hagyományokban a mahájána buddhisták nem fogyasztanak húst.

A hinduizmus egy másik olyan nagy világvallás, ahol a vegetarianizmus megtalálható. Akik Visnunak és annak egyik fő megtestesülésének, Krisnának a hívei, lakto-vegetáriánus étrendet követnek. Ennek általában három fő oka van. Az első az erőszakmentesség, a nem-ártás elve (ahímszá), amit állatokra is kiterjesztenek. A második, a hús fogyasztása ártalmas az elmére és a spirituális fejlődésre. Harmadik ok, hogy a hús tisztátalannak számít és csak tiszta ételeket lehet felajánlani Visnunak (Krisnának), majd utána megenni. A Bhagavad-Gítá, a hinduk legszentebb könyve ezt írja a 9. fejezet, 26. versében: “Ha valaki szeretettel és áhítattal áldoz nekem egy levelet, virágot, gyümölcsöt vagy egy kis vizet, én elfogadom azt.”

A dzsainizmus követői még szigorúbb vegetáriánusok, mint bármely más vallásé. A vegetarianizmus ott ténylegesen minden hívő számára kötelező. Ez a megszorítás összhangban áll azzal, hogy a dzsainizmus rendkívül nagy hangsúlyt helyez az erőszakmentességre és a tisztaságra az élet minden területén. A hús viszont teljes mértékben tisztátalannak számít.


Az indiai eredetű jóga, amely a nyugati társadalmakban is egyre nagyobb tért hódít, megköveteli a lakto-vegetáriánus étrendet. A jóga első lépcsőfoka a jáma, amelynek legelső eleme az ahímszá vagy nem-ártás. Ebbe az is beletartozik, hogy minél kevesebb ártalmat okozzunk táplálkozásunkkal az élőlényeknek és környezetünknek. Ez csak vegetáriánus étrenddel érhető el, amelyben tej és tejtermék fogyasztása megengedett.
Csak az Egyesült Államokban több, mint 36,7 millió jógázik (ez a felnőtt lakosság 15 %-a), akiknek mindössze fele állítja magáról azt, hogy környezetbarát módon él és fenntartható módon étkezik. Holott a jóga eredeti erkölcsi szabályai szerint addig nem is lehetne elkezdeni magát a gyakorlást, amíg valaki nem képes betartani a jáma legelső  elemét sem, magyarán nem lesz lakto-vegetáriánus.

A zsidóság és a kereszténység is szentként tiszteli a Mózes I. könyvében leírtakat. Az 1. rész 29. sorában így szól Isten az általa teremtett emberhez: “És monda Isten: Íme néktek adok minden maghozó fűvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.” Bár később, a 9. rész 3. sorában ez kiegészül, de azért Isten újra nyomatékosítja a növényevő étrendet: “Minden mozgó állat, a mely él, legyen nektek eledelül; a mint a zöld fűvet nektek adtam mindazokat.”
Az Ószövetség később keletkezett része (Mózes III. könyve, 11. rész) már név szerint is felsorolja, hogy mely állatok számítanak fogyasztás szempontjából tisztának és tisztátalannak, tehát akkorra a húsevés teljes mértékben elfogadottá vált. Azonban ettől függetlenül, ne felejtsük el, hogy a Mózes I. könyve szerint Isten legelső szava, amit az emberhez intézett az étkezéssel kapcsolatban, mindenképpen vegetarianizmusra buzdít.

Az iszlám vallásban az étkezésben is a Koránban megfogalmazottak a mérvadók. A Korán megengedi a hús fogyasztását, de akárcsak Mózes később keletkezett III. könyvében, itt is határozottan betartandó szabályokat találunk. Egy igazhitű muzulmán csak megfelelő módon levágott és tisztának tekintett állatot ehet, ellenkező esetben hús nélküli étrendet választ.

Tehát, röviden, a világ legnagyobb vallásainak jó része valamilyen szinten erkölcsileg támogatja azt, amit gazdasági szempontból nézve és józan ésszel belátva is célszerű volna: drasztikusan csökkenteni kellene a húsfogyasztást úgy, hogy a lehető legtöbb ember legyen vegetáriánus. De sajnos, csak azért, mert az orvostudomány, a vallások és a józan ész azt javasolja nekünk, hogy hagyjuk abba a húsevést vagy legalábbis csökkentsük a fogyasztásunk mértékét, még nem jutunk előbbre, hacsak az emberek ténylegesen meg nem fogadják ezt a javaslatot.

Mi, itt nyugaton, kedvünkre váltogathatjuk a vallásokat és filozófiákat. Aki ma még keresztény vagy ateista, az holnap buddhista vagy muzulmán lehet. Vagy a kínai filozófiákból kiábrándulván Krisna-hívő vagy a sikertelen fogyókúrázóból jógázó. (Elgondolkoztató adat, hogy az Egyesült Államokban a jelenlegi jógaoktatók 31 %-a két évnél is kevesebb ideje jógázik)

Ha egy vallás vagy filozófia igazi hívévé szegődik az ember, akkor nem külső, hanem belső átalakításra van szüksége.
Ugyanígy a húsfogyasztással kapcsolatban a viselkedésünk megváltoztatása is belső folyamat. Az igazi munkánk ott kezdődik, hogy megértjük és elfogadjuk azt, hogy az ember mekkora kárt okoz mértéktelen húsfogyasztásával ennek a bolygónak. Majd pedig ott folytatjuk, hogy átalakítjuk hozzáállásunkat és életmódunkat. Ezt a munkát mindenkinek egyénileg kell elvégeznie.
Mindegyikünk felelőssége, hogy megfontoltan és bölcsen cselekedjünk.

            Jóga Amerikában 2016 (angol nyelven)

2016. október 7., péntek

Miben különbözik egymástól a tibeti buddhizmus négy fő hagyománya/iskolája?

A négy tibeti hagyomány/iskola között rengeteg közös pont van, a legtöbb különbség az üresség értelmezésében és az elme működésének leírásában jelentkezik. Ebben a bejegyzésben felsorolok néhány hasonlóságot és különbséget a nyingmapa, szakjapa, kagyüpa és a gelukpa iskolák között.

Kolostori/szerzetesi hagyományok
A buddhizmus úgy tudja, hogy a történelmi Buddha által alapított, eredetileg egységes szerzetesi közösségből legkevesebb tizennyolc különböző iskola alakult ki Buddha halála után. Ezek közül mostanra mindössze háromféle fő kolostori/szerzetesi leszármazási vonal maradt fenn.
Ezek
-- a théraváda – Délkelet-Ázsiában
-- a dharmagupta – Kelet-Ázsiában
-- a mulaszarvasztiváda – Tibetben és Közép-Ázsiában.

Mind a négy tibeti iskola teljes mértékben a mulaszarvasztiváda kolostori leszármazási vonalát követi az újonc szerzetesek és apácák fegyelmi esküjében, és mind a négy iskola rendelkezik világi követőkkel. Ugyanakkor, akárcsak a théraváda irányzatban, a mulaszarvasztivádában sincsenek teljesen felszentelt apácák – az ilyenek csak a dharmagupta irányzatban találhatóak meg –, mivel az apácák teljes felszentelési leszármazási vonala sosem került át Tibetbe.

A nyingmapa hagyomány – amely önmagát Padmaszambhavá koráig vezeti vissza - rendelkezik ngagpa/mantrika felszenteléssel is. A ngagpák egy sokrétű tantrikus fogadalomcsoporthoz tartják magukat, és a világi közösség meditációs vezetését és a szertartások végrehajtását végzik. A szerzetesség intézményéhez képest ezt a fajta felszentelést rendszerint nagyon kevesen választották, így a ngagpák mindig is ritkaság számba mentek.

Tanulmányok, szertartások és meditáció 
Mind a négy tibeti hagyomány alkalmazza a szútra és a tantra tanulmányokat a szertartásokban és a meditációban. A buddhista tanítás mindegyikben együtt jár a Tan szövegeinek memorizálásával és az értelmezésük szertartásos vitájával. Apróbb értelmezési különbségek nem csupán a négy tibeti iskola között jelennek meg, hanem még egyes iskolákon belül is, a különböző kolostorok szövegkönyvei között. Az ilyen jellegű különbségek nehezítik a vitákat és a tisztább megértést.

Tanulmányaik sikeres befejezésekor a gelukpák a “geshe” címet kapják, a másik három iskolában a “kenpo” titulust. Emellett a “kenpo” címet az apátokra is alkalmazzák. Mind a négy hagyományban létezik a reinkarnált lámák “tulku” rendszere is. Mindegyik tulku és apát megkapja a “rinpocse” címet, függetlenül tanulmányaik szintjétől.

Mind a négy hagyományban a rituálék közé tartozik a kántálás - cimbalom, dobok és kürtök kíséretében –, és tormák – megformázott, kúp alakú tortafélék, amelyeket árpalisztből és vajból készítenek – felajánlása. A kántálás és a zenei stílus általánosságban hasonló, bár a kontrabasszus torokkántálás felhangokkal gyakoribb a gelukpa szerzeteseknél. (a tantrikus kellékekről ITT, a megszentelésről, táncról ITT és a felajánlási szertartásokról ITT írtam bejegyzést)

Mind a négy hagyomány elvárja követőitől, hogy elvégezzék a ngondro előkészítők különböző ismétléses gyakorlatait, mint amilyen a 100 ezer leborulás és a guru-jóga. A recitált versek mennyisége és az elvégzett gyakorlatok száma iskolánként természetesen némileg eltérő lehet.
A meditáció mindegyik hagyományban magában foglalja a napi gyakorlást, a néhány hónapos rövid elvonulásokat és a három éves elvonulásokat. Leginkább abban különböznek, hogy a gyakorló mikor végezze el ezeket elvonulásokat. A szakjapa, a nyingmapa és a kagyüpa a ngondrot és az elvonulásokat inkább a képzések korábbi szakaszában csináltatja, míg a gelukpák későbbre teszik.

Meghatározások és nézőpontok
A főbb különbségek közül néhány a meghatározásokból és az eltérő szakkifejezésekből származik.
Például az “állandó/állandótlan” szópárt használhatják a “statikus/nem-statikus” értelemben, de az “örökké/ideiglenes” értelemben is. Amikor a gelukpák azt mondják, hogy az elme állandótlan, arra tényre utalnak, hogy az elménk a különböző tárgyakra minden egyes pillanatban figyelnek, így sosem lehet mereven statikus. Ugyanakkor, ha a kagyüpák és a nyingmapák azt állítják, hogy az elme állandó, ők csak arra a tényre utalnak, hogy az elme saját természete sosem változik, és nincs kezdete vagy vége. Tehát alapvetően mindkét oldal egyetért a másik kijelentésével, annak dacára, hogy az elme állandótlanságával vagy állandóságával kapcsolatos álláspontjuk felületesen nézve homlokegyenest ellenkezőnek tűnik.

A nézőpontbeli különbség abban is megnyilvánulhat, hogy a Tant a gelukpák az átlagos lények szempontjai szerint értelmezik, a szakjapák az ösvényen régóta járó, a valódi belátáshoz közel állók szempontjai szerint, míg a kagyüpa és a nyingmapa a megvilágosodott lények szemszögéből. Tehát, például, a gelukpák azt mondják, hogy a legfinomabb elmében is megjelenthet a tudatlanság, mint ahogyan a halál pillanatában is; a szakjapák szerint a legfinomabb elme már üdvözültté vált az ösvényen való haladás során; míg a kagyüpa és a nyingmapa úgy véli, hogy a  legfinomabb elmében már minden teljes és tökéletes, akárcsak a Buddhák esetében.
Továbbá a gelukpák és a szakjapák a fokozatosan haladó, bármilyen gyakorló szemszögéből nézik a dolgokat, míg a kagyüpa és nyingmapa a jóval ritkább, az ösvényen már nagyon előrehaladott gyakorlók oldaláról.

Az üresség magyarázata és az ürességről való meditáció módja
Mind a négy hagyomány egyetért abban, hogy az üresség magyarázatát – a valójában és ténylegesen létező dolgok ürességét – a madhjamika iratok írják le a legalaposabban. Abban viszont eltérnek, hogy a madhjamikát miképpen osztják alosztályokba, és hogy miben térnek el egymástól ezek az alosztályok. A végpont az üresség nem-fogalmi észlelésének megvalósítása az elme durvább szintjével a szútrában, és a legfinomabb tiszta elme vagy rigpa éberségével a magasabb tantrában. Ez nem más, mint az elme egy bizonyos állapotának elérése és egy bizonyos tárgynak, az ürességnek, mint az elme tárgyának megvalósítása. A gelukpa a meditáció során a tárgyra helyezi a hangsúlyt, míg a szakjapa, kagyüpa és a nyingmapa az elme oldalára.

Úgyszintén mindegyik hagyomány a saját technikáját tanítja a nem-fogalmi megértés elérésének és a legfinomabb elméhez való bejutásnak és aktiválásnak az érdekében. Amit a gelukpa “nem-fogalmi”-nak nevez, azt a szakjapa, kagyüpa és nyingmapa “szavakon és fogalmakon túli”-nak.
Az elme és tárgya közötti kapcsolatról a gelukpa iskola azt állítja, hogy elménk a tárgyak létezését szavakkal és fogalmakkal tudja meghatározni; de természetesen az elme fogalmakkal és szavakkal való címkézése nem jelenti azt, hogy ezek önmagukban alkotnának bármiféle valódi és létező tárgyat. A szakjapa, a kagyüpa és a nyingmapa az elme és tárgyának nem-kettősségét hangsúlyozza, de ez nem azt jelenti, hogy ugyanazok volnának. Hanem inkább azt, hogy nem létezhetnek egymástól függetlenül. Úgy említik ezt, mint az elme és megjelenésének elválaszthatatlanságát. Láthatjuk, hogy e tárgykörben sem képviselnek a tibeti iskolák ellentétes álláspontot.

Továbbá mindkét oldal megegyezik abban, hogy semmi sem létezik önmagában, minden mástól függetlenül és csak önmagán alapulva; az ok és okozat elve mindig működik. A gelukpa iskola szerint a valójában és ténylegesen észlelhető létezés megjelenései olyanok, mint egy illúzió, abban az értelemben, hogy nem felelnek meg semmiféle valóságosnak; míg a másik három hagyomány azt hangsúlyozza, hogy a valójában és ténylegesen észlelhető létezés egyértelműen egy illúzió.

Az észlelés elmélet
A nem-gelukpa iskolák azt mondják, hogy amit mi nem-fogalmilag észlelünk, az csak egy érzéklet – az egyik érzékszerv érzékszervi tapasztalata, például színes formák a szemünkkel. Továbbá, egyszerre csak egyetlen pillanatot észlelünk. Mégis a hétköznapi tárgyakat több különböző érzékszervünk segítségével ismerhetjük meg: az almát látjuk, szagoljuk, ízleljük vagy kezünkkel megérintjük, és ez az észlelés pillanatainak sorozata által történik. Emiatt a szakjapa, a kagyüpa és a nyingmapa azt állítja, hogy csak hagyományos, hétköznapi tárgyakat, mint például alma, ismerhetünk meg fogalmilag. Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy almák csak a fogalmi elménkben léteznek, hanem azt, hogy csupán fogalmi mentális konstrukció által ismerhetjük meg.

A gelukpa kijelenti, hogy még a nem-fogalmi észlelés során sem csak a színes formák egyetlen pillanatát látjuk, hanem az észlelés minden pillanatában látjuk az olyan hétköznapi tárgyakat, mint például alma, amelyeket különféle érzékszervek által ismerhetünk meg, és ez a megszerzett ismeret gyakorlatilag egy életen át megmaradhat. A kapcsolat a fogalmi gondolat és hétköznapi tárgyak között nem csupán az, hogy a tárgyakat csak fogalmilag lehet megismerni, és nem is az, hogy ezek kizárólag a fogalmi gondolkodásunk alkotásai. Sokkal inkább az, hogy a hétköznapi tárgyakat a fogalmi gondolkodásunk segítségével mentális címkékkel látjuk el, és így tudjuk meglétüket megmagyarázni. Ezért mindkét oldal egyetért abban, hogy a fogalmi gondolkodás szerepének megértése a világ megismerésében elengedhetetlen ahhoz, hogy felülkerekedjünk a valósággal kapcsolatos zavarodottságunkon és tudatlanságunkon, és megszabadulhassunk mindettől.

Összegzés
Nagyon fontos, hogy ne határolódjunk el egyik hagyománytól sem a másik javára, ahogyan ezt Őszentsége, a Dalai Láma is folyamatosan hangsúlyozza. Semmi szükség nincs arra, hogy úgy osztályozzuk a hagyományokat/iskolákat, mint a futball csapatokat, azt gondolván róluk, hogy egyik jobb, mint a másik. Az elhatárolódás legjobb ellenszere a tanulmányozás. Minél többet tanulmányozzuk a különböző hagyományokat, annál jobban látjuk, hogy hogyan illeszkednek egymásba, még akkor is, ha gyakran különbözőképpen értelmeznek bizonyos dolgokat. Ilyen módon mindegyik iskola tanításait tisztelni fogjuk.

2016. szeptember 29., csütörtök

Hét dolog, amit Buddha sosem mondott


A 2016. augusztus 29-i bejegyzéshez nagyon jól kapcsolódik ez a mostani, ami Robi munkája. Robi a Buddha Ujja oldal egyik fordítója, nevéhez számtalan remek szutta fordítása fűződik.


Thánisszaró Bhikkhu

A történelmi Buddha sok mindent mondott tanítással töltött hosszú életútja során. De bizonyára előfordult már veled is, hogy hallottál egy állítólagos Buddha idézetet és rácsodálkoztál: tényleg ezt mondta? Thánisszaró Bhikkhu szerzetessel, a Buddha szavainak szakavatott fordítójával pont ez történt. Most bemutat hetet a sok közül. Lássuk, meglepődsz-e?




1. “Az élet szenvedés.”
Ez a buddhizmus “nagy hazugságainak” egyike – állítás, ami csak azért tűnik igaznak, mert túl gyakran ismétlik mind a népszerű, mind a tudományos könyvekben. “Az élet szenvedés” mondat hivatott összefoglalni a Buddha első nemes igazságát. Valójában az első nemes igazság felsorolja az életben azokat a dolgokat, amik a szenvedést alkotják: “a születés szenvedés, az öregség szenvedés, a betegség szenvedés, a halál szenvedés, a szomorúság, kesergés, fájdalom, bánat és kétségbeesés szenvedés. Együtt lenni azzal, amit nem szeretőnk, szenvedés, elválasztva lenni attól, amit nem szeretünk, szenvedés, nem jutni hozzá ahhoz, amit kívánunk, szenvedés. Mindent egybevetve, a szenvedés a ragaszkodásnak alávetett öt léthalmaz.” (Idézet az SN 56.11 – A Tan kerekét forgásba hozó tanítóbeszédből. Magyarul a Buddha Ujján ITT olvasható Farkas Pál fordításában) 
Az élet, amint az látható, nincs a felsoroltak között.
A többi nemes igazság azt is megmutatja, hogy az élet messze több annál, mint szenvedés: Ez a szenvedés keletkezésének igazsága, a megszűnésének igazsága, és a gyakorlás ösvénye, ami a szenvedés megszűnéséhez vezet. (a dukkha szó jelentéséről ITT olvasható bejegyzés. a szerk. megjegyzése)

2. "Az elmúlt szeretet csupán emlék. Az eljövendő szeretet álom. Az igaz szeretet itt és most van."
Ezt egy kártyán olvastam a fürdőszobai tükrön abban a házban, ahol egyszer tanítottam. Ennek annyira semmi köze sincs a Buddha tanításaihoz, hogy fogalmam sincs, mi lehetett az eredeti gondolat.

3. "Nincs én."

Nos, egy másik “nagy hazugság”.  Amikor Buddhától kertelés nélkül megkérdezték, hogy van-e én vagy nincs, ő megtagadta a választ. (Lásd: SN 44. 10 – Ánandának – magyarul ITT olvasható Máthé Veronika fordításában)
Az MN 2 – Az indulatok megsemmisítése szuttában (Vekerdi József fordításában) azt mondja, hogy az a nézet, hogy “van énem” és az a nézet, hogy “nincs énem”, egyaránt a tévhitek bozótja, ami nem segít ki a szenvedésből. Amikor a Buddha az éntelenséget (anatta) tanította – a “nincs én”-nel szemben -, egy stratégiát javasolt a ragaszkodás legyőzésére, egy olyan módszert, ami elvágja a tudatnak azt a hajlamát, hogy úgy kötődjön dolgokhoz, mint “ez én vagyok” vagy “enyém”.
A Buddha azt sem mondta soha, hogy “Nincs különálló én”. Megtagadta, hogy belebonyolódjon bármiféle eszmefuttatásba, amely az én létezésével vagy nemlétezésével kapcsolatos. (Arról a tíz vagy tizennégy kérdésről, amire Buddha nem válaszolt, ITT lehet olvasni egy bejegyzést. a szerk. megj.)

4. "Minden állandótlan." 

5. A szenvedés a változással szembeni ellenállásból fakad."


Ez a két hibás idézet jobbára együtt jelentkezik. Ha minden változik, akkor az egyetlen lehetőséged, hogy megszabadulj a szenvedéstől az lenne, hogy elfogadod, hogy minden boldogság mulandó, és ezért nem is törekszel semmilyen tartósabb dolog elérésére. Ez elég siralmas üzenet volna.
Szerencsére a Buddha azt állította, hogy minden összetett dolog állandótlan. Bármi, amit a hat érzékszervünkkel ragadunk meg, az összetett. Abban az értelemben, hogy külső és belső feltételek alakították ki.

Azonban van valami, ami nem összetett, amit meg is tudsz tapasztalni, és ez a nirvána. (SN 43 szutták, amit csak angolul ITT lehet olvasni)
Ahogy azt a Buddha mondja, a nirvána a végső boldogság, ami mentes a változástól, a haláltól és mentes bármiféle kötöttségtől. Ezért vállalta a tanítást, mert ilyen módon megtalálható a feltétlen boldogság. Ha az üzenete ez lett volna: “Nincs tartós boldogság, hát ne is gondolj rá!”, akkor mára eltűnt volna.
Ami a második hamis idézetet illeti, a Buddha valójában azt mondta, hogy az emberek azért szenvednek, mert azonosulnak olyan dolgokkal, amelyek változnak. Ha a tudat kellően erős ahhoz, hogy ne legyen szüksége arra, hogy azonosulnia kelljen valamivel, akkor nincs több szenvedés. (erről az SN 22.1 – Tanítóbeszéd Nakulapitának című szutta szól, magyarul Máthé Veronika fordításában ITT lehet elolvasni)

6. "Ha látni akarod egy ember múltbéli tetteit, nézd meg jelen körülményeit! Ha látni akarod egy ember jövőbeli körülményeit, nézd meg jelenlegi tetteit!"
Ez az elképzelés a karmát nagyon leegyszerűsíti és determináltnak mutatja be. Én ezt úgy hívom, hogy “karmikus bankszámla” elmélet - az az elképzelés, amely szerint az egyenleget a jelenlegi körülményeid mutatják a “karmikus számládon”: az összes jó tetted összegéből kivonva az összes rossz tetted összegét egyenlő lesz azzal, amit most tapasztalsz.
Egy szimpla bankszámla helyett a Buddha a múltad karmáját egy magvakkal teli mezőhöz hasonlította: vannak magvak, amelyek már kicsíráztak, mások még nem készek rá, és vannak, amelyeknek már nem sok kell a kihajtáshoz. Az utóbbiak igénylik a legtöbb vizet, hogy a legjobb eséllyel indulhassanak növekedésnek. Ez azt jelenti, hogy bár nem mehetsz vissza és nem változtathatod meg a már elültetett magokat, van némi ráhatásod arra, hogy melyeket fogsz megöntözni. Más szóval, a jelenlegi körülményeid a múltbéli tetteidnek csak egy szilánkját mutatják; a mostani tetteid befolyásolják annak a mértékét, hogy mennyire fogsz szenvedni attól a szilánktól és mennyire nem.

7. " Egy gyertya képes meggyújtani ezret anélkül, hogy a fénye csökkenne. A boldogság sosem csökken azáltal, hogy megosztjuk."

Ez az idézet különösen népszerű az adománygyűjtő füzetecskék írói között – bár inkább a pénzedet akarják, nem igazán érdekli őket a boldogságod. Ez egy nagyon szép gondolat, csak a Buddha szavai között nem találunk rá utalást. Az ilyesfajta gondolathoz a leghasonlóbbat az AN 10.177-ben találhatunk (ez magyar fordításban nem olvasható, csak angolul található meg ITT).
Ebben Buddha azt mondja, hogy érdemeket gyűjthetsz és felajánlhatod azokat az elhunyt hozzátartozóidnak is. És ezek az érdemek akkor sem vesznek el, ha ők éppen olyan helyen születtek újra, ahol nem tudják fogadni ezeket az érdemeket. (Ezek a helyek a pokol, az állati birodalom, a mennyek birodalma és az emberi birodalom – itt nem tudják fogadni a halott rokonok az érdemeket. a szerk. megjegyzése) A szutta szerint az egyetlen hely, ahol a halott rokonok részesülnek az érdemekből, az éhes szellemek birodalma, mert ott csak annak segítségével élhetnek, amit a barátaik vagy rokonaik ajánlanak fel nekik.
Mindent összevetve, ez az idézet nem adománygyűjtő füzetbe való, de értékes gondolat, amit érdemes megjegyezni.

Forrás: Hét dolog, amit Buddha sosem mondott (angol nyelven)

2016. szeptember 24., szombat

Mérges Buddha - Dokumentumfilm a sajókazai roma közösségben működő buddhista gimnáziumról

A német-osztrák koprodukcióban készült dokumentumfilmet idén októberben limitált forgalmazásban mutatja be a magyarhangya közösségi filmforgalmazó néhány kiválasztott moziban, ám premier előtt szeptember 28-án már a Szemrevaló Fesztiválon is látható lesz.

Egy kis kelet-magyarországi faluban, Sajókazán alapította meg Orsós János roma származású tanár a buddhista Dr. Ámbédkar gimnáziumot, hogy a hátrányos helyzetű roma fiatalok számára perspektívát nyújtson. A Mérges Buddha a romák társadalomból való kizárását dokumentálja, és azt a kísérletet, hogy hogyan lehetne változtatni ezen a képzés és a spiritualitás segítségével. Az alapító és az iskolaigazgató, Derdák Tibor szeretnék egy maguk választotta élet felé vezetni a fiatalokat, s megerősíteni őket a társadalom ellenséges reakcióival szemben. A német-osztrák koprodukcióban készült film rendezője, Stefan Ludwig ritkán látható közelségbe kerül filmje szereplőivel és azok mindennapjaival, anélkül, hogy elveszítené a szociális viszonyok objektív szemléletét.
A Mérges Buddha a német Fünf Seen Filmfesztiválon elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat.