A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Thaiföld. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Thaiföld. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 10., hétfő

A thaiföldi Tigris-templom

Thaiföld nyugati részén, a Kancsanaburi tartományban 1994-ben alapították azt az erdei théraváda buddhista templomot, amit Tigris-templomnak – Wat Pha Luang Ta Bua Yanasampanno – neveztek el. Eredeti célja az volt, hogy menedékül szolgáljon különböző vadállatok, elsősorban indokínai tigrisek számára.

A templom 1999-ben kapta meg a legelső tigriskölyköt, és 2016 januárjában a tigrisek száma meghaladta a 150-et. A látogatóktól szedett belépődíj 600 thai baht volt (kb. 19 amerikai dollár, kb. 15 angol font), amihez még hozzájöttek extra költségek, ha a turista etetni akarta az állatokat vagy a tigrisekkel közös képet csináltatni. Az évek során több tízezer turista kereste fel a templomot és rezervátumot, amelynek forgalma elérte az 5.7 millió dollárt évente. A turisták a tigrisekkel pózolva készíttettek magukról fényképeket, cumisüvegből etették a kölyköket vagy sétáltak a pórázon vezetett állatokkal. Mivel ez a túlságosan is engedelmes viselkedés teljesen természetellenesnek számít a tigriseknél, így jogosan feltételezték, hogy bedrogozták őket a szerzetesek.

Állatvédők már 2001 óta vádolták a templomot azzal, hogy pusztán haszonszerzésre használják az állatokat, amelyekkel nem bánnak megfelelően, ráadásul tiltott kereskedelmet folytatnak velük. Ennek ellenére hosszú évekig csak a huzavona ment a templom körül. 2006 decemberében az ABC News három napot töltött a  templomban, és semmilyen bizonyítékot nem találtak arra, hogy bedrogozták volna a tigriseket vagy rosszul bántak volna velük. Az ott dolgozó thaiföldiek és nyugatiak is azt nyilatkozták, hogy az állatokkal minden rendben van. A kolostor apátja azt állította, hogy az a céljuk, hogy az ott tenyésztett tigriseket később szabadon engedhessék.

2014-ben a Care for the Wild International világméretű kampányt indított a “tigris selfik” ellen. Elmondásuk szerint az a bizonyos pillanatkép, amit a turisták ilyen módon készítenek, egy életre szóló szenvedést jelent annak az állatnak.

2015 februárjában vadvédelmi szakemberek rendőrökkel és katonákkal együtt razziába kezdtek a templom területén, és ott védett vadmadarakat és tigriseket koboztak el. A madarak tartásához nem volt meg a megfelelő engedély, és a nagymacskák eredetét sem dokumentálták rendesen.

2016 januárjában és májusában kilenc évnyi nyomozás eredményét foglalták össze két riportban, amelyeket egy ausztrál szervezet adott közre. A második riportban egyértelmű bizonyítékokat szolgáltattak arra nézve, hogy a tigrisek testrészeit jobbára nemzetközi szinten eladták vagy elajándékozták. A National Geographic állítása szerint maguk a buddhista szerzetesek működtették a templomban ezt a pénzügyi alapokon nyugvó tenyésztő, értékesítő üzletet. A tigrisek tenyésztése üzleti célból tilos, és mivel veszélyeztetett fajnak számítanak, ezért Thaiföldön állami tulajdonnak minősülnek.

2016 májusának végén vadvédelmi szakemberek a rendőrséggel együtt egy újabb akcióban megkezdték az összes élő tigris eltávolítását a templomból. Ekkor több, mint 40 halott tigriskölyköt és számos egyéb állati testrészt találtak a fagyasztókban. A Nemzeti Park munkatársa szerint ezek a tigriskölykök csak röviddel a razzia előtt pusztulhattak el, ugyanakkor a templom hónapok óta nem tett jelentést egyetlen tigris születéséről sem. Ezt egyértelműen az illegális tenyésztés egyik bizonyítékának tekintették.
A templomot elhagyni igyekvő apát titkárát feltartóztatták. Átkutatása során 1000-nél több – tigrisbőr darabokat tartalmazó - amulettet találtak nála, emellett két egész tigrisbőrt és 9-10 tigrisagyarat.
Június 3-án egy konténerben újabb 30 tigriskölyök tetemet találtak angol nyelvű felirattal, ezeket feltehetően szintén eladásra szántak.

Ezek után az állam megpróbálta a templomot legális módon állatkertként üzemeltetni, immáron tigrisek nélkül. Azonban 2018-ra kiderült, hogy ez nem fog menni. Ugyanis a hatóságok által otthagyott állatok nem bizonyultak elég vonzónak a turisták szemében, így az állatkert jószerivel kongott az ürességtől. Az önkéntesek saját pénzükből fedezték az oroszlánok és a tucatnyi növényevő állat élelmezését. Száznál is több állat lakott még ott, tehenek, bivalyok, őzek, pávák, vaddisznók, bankivatyúkok, jó néhány nagyon lesoványodott állapotban. Volt, amikor a turisták adományoztak zöldséget, banánt és szénát. 

A látszat ellenére, sajnos, a tigrisek ügye is rosszabbul állt, mint valaha.

2016-ban eredetileg összesen 147 élő tigrist menekítettek ki a thaiföldi hatóságok és az állatvédők a templomból. Az állatokat két nemzeti parkban helyeztek el, mivel a vadonban feltehetőleg nagyon kis esélyük lett volna a túlélésre. Azonban 2019-re több, mint a felük, 86 állat pusztult el. A parkok munkatársai szerint a beltenyésztés különféle problémákhoz vezetett, és azt is mondták, hogy a tigrisek egy része az áthelyezés okozta stressz hatására szopornyicavírus fertőzés áldozata lett.

Ugyanakkor a Wildlife Friends Foundation Thailand (WFFT) alapítója azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy a nagymacskákat ezekben az állami parkokban kicsi, szűk ketrecekben tartják, ahol könnyen terjed mindenféle betegség. A szopornyicát megfelelő étkezéssel, ellátással, tiszta vízhez való hozzáféréssel és elegendő mozgástérrel kezelni lehet, azonban a korlátozott állami keretek ezt lehetetlenné teszik.

A két állami intézményben elhelyezett állatok ilyen magas arányú elhalálozása ráirányította a figyelmet az egyre növekvő létszámú fogságban tartott tigrisek problémájára, nem csupán Thaiföldön, hanem Laoszban és Kínában is.

Thaiföld és Laosz azon ígérete ellenére, hogy csökkenti az úgynevezett “tigris farmok”-on fogságban tartott nagymacskák számát, az állatállomány folyamatosan növekszik. Thaiföldön jelenleg körülbelül 2 ezer fogságban tartott tigris van – 2007-ben még csak 600 volt  - , és ezek nagy része privát személyeknél található. Egyes magánkézben lévő állatkertek, parkok és egyéb templomok területén akár 200-400 tigrist tartanak.

A fogságban tartott tigrisek jövedelmező üzletnek számítanak, mivel különösen népszerűek a kínai turisták között, akik már közel egyharmadát adják a Thaiföldre látogatóknak. Annak ellenére, hogy ezek a nagymacskák könnyen tenyészthetőek, mégis anyagilag jobbnak tűnik az illegális orvvadászat és a csempészés. Ugyanis a kínai és vietnámi fogyasztók, akik úgy vélik, hogy a tigris pénisze és csontjai fokozza a potenciát, jobban bíznak a vadtigrisek ilyen jellegű hatásában. Ráadásul néhány baht-ért vett tölténnyel olcsóbb kilőni egy vadtigrist, mint megvenni egyet 150-200 ezerért.

A vadvédelmi aktivisták szerint a thaiföldi állami intézményeknek nagyobb hatáskörre volna szükségük ahhoz, hogy eljárást indíthassanak a magánszemélyek által tartott tigrisek tulajdonosai ellen, ugyanakkor az egész “tigris-üzletet” szigorúbban kellene szabályozni.
Sem az egykori Tigris-templom apátja, sem mások, akik felelősek volt az ott történtekért, nem kerültek bíróság elé ezidáig.

Forrás: Tigris-templom (angol nyelven)
             Buddhista szerzetesek és a Tigris-templom (angol nyelven)
             Tigris-templom állatkertként való üzemeltetése (angol nyelven)
             Thaiföldi Tigris-templom (angol nyelven)

2011. december 25., vasárnap

Gyilkosság a kolostorban - Mindfulness & Murder - Thai krimi

Egy bangkoki kolostor mellett meggyilkolnak egy fiatal fiút. A rendőrök tehetetlenségét látva Ánanda Atya, a nyomozóból lett szerzetes kezd vizsgálódni egy ifjú szerzetes segítségével. (Ez a felállás sokaknak ismerős lehet A rózsa neve c. filmből/regényből.)

A thai-ír származású rendező-forgatókönyvíró Tom Waller nem fest túl hízelgő képet a thai szerzetesek életéről: dohányoznak, lottózási tanácsokat adnak és 7-Eleven szupermarketet szentelnek. De szerinte ez az objektív, idealizálástól mentes kép.

Trailer (magyar felirattal):



Mindfulness & Murder: A monastic mystery
Official website
The Man Who Knew Too Much:  Mindfulness and Murder

ÁPDÉT: A Mindfulness & Murder jön a Titanic Fesztiválra Gyilkosság és lelki béke címmel.

2011. július 21., csütörtök

Punkok & szerzetesek - Thaiföld

Egy meg nem valósult film trailere a társadalmi értékek megkérdőjelezésének 2 formájáról. A thai punkok a világi kultúrával szemben lázadnak, Yuttadhammo Bhikkhu pedig a théraváda szerzetesi élet lehetőségeit keresi a kolostori közösségeken kívül. Készítő: Living Films. A trailer eredeti helye.

2011. június 18., szombat

Thai buddhista szerzetes plankol

A thai buddhista szerzetesi közösséget is elérte a planking/vigyázzban fekvés-őrület:

















Innen: Photo of the Day: A monk planking?

2011. május 17., kedd

Vészák - A legnagyobb (théraváda) buddhista ünnep

Ma van a Buddha születésének, megvilágosodásának és halálának ünnepe*: a Vészák (Vesākha), amely nevét az indiai naptár egyik hónapjáról kapta. Kialakulásról a Wikipedián lehet olvasni (angolul), ünnepi cikkeket pedig a Buddhist Channel honlapon találni (szintén angolul).

A buddhista ünnepekről és a hozzájuk kapcsolódó szokásokról Végh József rövid összefoglalóját ajánlom, itt pedig egy angol nyelvű video arról, hogyan ünneplik Thaiföldön a Vészákot:



Legyen minden lény boldog!

ÁPDÉT: Vesak - The Unexpected Adventures of Supermonk - Angol nyelvű képregény, magyar szerzőtől (lesz majd belőle külön poszt is, ha minden igaz)
Vesak Day 2011 - Fotók a The Boston Globe oldalán

* bár sok helyen (a különböző naptárak miatt) május 10-én ünnepelték (vagy a 2 dátum között: nemzetközi Vészák-konferencia Bangkokban). A japán, tibeti és kínai buddhisták más hagyományok alapján, máskor ünneplik a Buddha születését.

2011. január 1., szombat

Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire - Filmajánló

Jan. 13-tól a Cirko-Gejzír műsorán a Cannes-ban legjobb külföldi filmnek választott thai Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire.



ÁPDÉT: A filmet úgy láttam, hogy előtte elolvastam ezt a kritikát, így nem sokat vártam, és annál kellemesebben csalódtam. Mint Ági találóan megjegyezte, a csehszlovák filmek hangulatát (és lassúságát) idézi a film, témája pedig (a címe ellenére) nem az újraszületés, hanem a Thaiföldön máig élő szellemhit (lásd pl. Bhikkhu Gunankaro beszámolóját). Ami leginkább tetszett: a buddhista temetési szertartás kántáló szerzetesekkel és színes izzósorokkal feldíszített, iszonyúan csicsás ravatallal. Meg az a mondat, hogy "a mennyországot túlértékelik".

2010. december 28., kedd

Thai buddhista tetoválások


Thaiföldön nagy hagyománya van a buddhista tetoválásoknak, amelyek neve: Sak Yant*. Nemcsak a szerzetesek tetoválják egymást, hanem újabban az ide látogató turisták is csináltathatnak maguknak ilyen örök amuletteket, amik megvédik őket a betegségtől, mások ártó szándékától, a vadállatok támadásától stb. Az egyik templom mellett, amelynek neve Wat Bang Phra, minden évben, február végén tetováló fesztivált rendeznek, amelyen megidézik a feltetovált állatokat, állat-szellemeket, és amiről találtam egy fotósorozatot, egy (angol nyelvű) beszámolót videóval, és egy Lonely Planet videót.


Bővebben ITT lehet olvasni a különböző tetoválási mintákról (nagyszerű képekkel és videókkal -- az egyik itt alább).

(A poszt-ötletért köszönet Jucusnak!)

* A név a jantra (yantra) szóból ered, ez a tetoválások fő motívuma.



2010. június 6., vasárnap

Buddhista templom Thaiföldön sörösüvegekből

A több mint egy millió sörösüvegből épített, környezetbarát pagodáról ITT lehet olvasni magyarul (további képekkel) és ITT angolul.


















Aki pedig hagyományos(abb) thai buddhista emlékeket nézegetne, annak ajánlom ezt a filmet



... és a Szukhothai-romokat ábrázoló panorámaképeket.