Buddhista apácák és szerzetesek ruházata

Buddha legelső tanítványai még rongyokból foltozták össze a ruházatukat, éppen úgy, ahogy akkoriban Indiában a kolduló szent emberek tették.

Amikor a tanítványok vándorló közössége növekedett, Buddha úgy gondolta, hogy célszerű volna valamiféle szabályt bevezetni az öltözködésben is. Később ezeket a szabályokat a páli kánon Vinaja-pitaka (‘A szerzetesi fegyelem kosara’) részében rögzítették.

Ahogy már a Miért nincsenek női Buddhák? című bejegyzésem írtam, a legelső tanítványoknak úgynevezett “tiszta” anyagokból kellett ruházatot készíteniük, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy olyanokból, amelyek senkinek sem kellenek. Az ilyen “tiszta” anyagok azok voltak, amelyeket patkányok, egerek rágtak meg, esetleg megpörkölte a tűz, szülés vagy menstruáció során véres lett, vagy halottakat göngyöltek bele égetés előtt. A tanítványok elsősorban szeméttelepek és halottégetők körül keresték a ruházatnak való anyagokat.

A teljesen használhatatlan részeket ki-vagy levágták, és a ruhákat kimosták. Azután pedig megfestették úgy, hogy a főzővízbe különféle növényi eredetű színezőanyagokat tettek, amik által a ruhák jellegzetes sárgás-narancsos-barnás színt kaptak.

Manapság a buddhista szerzetesek adományként kapják a ruházatukat vagy ők maguk veszik.

A hármas és ötszörös ruházatok

Délkelet-Ázsia théraváda szerzetesei és apácái feltehetőleg 2500 éve változatlan módon viselik a következő három részből álló ruházatukat:

-- Az uttarászanga a legszembetűnőbb darab. Szokták kászája köpenynek is nevezni. Ez egy széles, téglalap formájú, körülbelül 2 méter széles és 3 méter hosszú. A viselője betakarhatja vele mind a két vállát, de jobbára csak a balt fedi el, szabadon hagyva a jobb vállat és jobb kart.

-- Az antaravászakát az uttarászanga alatt hordják. Szoknya módra derekuk köré csavarják, ezzel takarva be alsótestüket egészen térdig vagy még lejjebb.

-- A szangáti egy extra köpenyféle, amit legfelül hordanak, és amivel az egész felsőtestet be lehet takarni a hideg elleni védekezésül. Ha nem használják, akkor összehajtogatva a vállra fektethetik.

Ehhez még viselhetnek övszerű ruhadarabokat is.

Az eredeti apáca ruházat alapjában véve ugyanabból a három részből áll, mint a szerzeteseké, de kiegészítik még két darabbal, ezáltal “ötszörös ruházat” lesz belőle. Az apácák fűzőszerűséget (szamkaccsika) hordanak az uttarászanga alatt, és magukkal hordanak fürdéshez való ruhát (udakaszatika).

Eredetileg Buddha legelső női tanítványai is ugyanazt a három réteg ruházatot viselték, mint a férfi tanítványok, de amikor alamizsnáért jártak házról-házra, a szél a ruhájukat a testükhöz tapasztotta, miáltal a mellük szembetűnővé vált. Az emberek emiatt pajzán megjegyzéseket tettek, így Buddha javaslatára hordani kezdték a szamkaccsikát, hogy a mellüket leszorítsák.

Az udakaszatika ruhát pedig fürdéshez használják, mivel nem fürödhetnek meztelenül, sem szerzetesek, sem apácák.

Manapság a théraváda női ruházatok általában visszafogottabb színűek, fehérek vagy halvány rózsaszínűek, nem pedig élénksárga, fűszeresek. Bár az is tény, hogy teljesen felszentelt théraváda apácák ritkák.

Rizsföld mintázat  

A buddhizmus legtöbb iskolájának felsőruházatán látható egy, úgynevezett rizsföld mintázat. A Vinaja-pitakában az áll, hogy egyszer Buddha arra kérte unokatestvérét, hű segítőjét, Ánandát, hogy varrjon neki olyan felsőruházatot, amely rizsföld mintázatú. Ánanda ruhacsíkokból készítette el, és a minta azóta is jelen van a buddhista szerzetesek felsőruházatán. Gyakran öt oszlopos csíkmintát használnak, de előfordul hét vagy kilenc csíkos is.

Kínai, japán, koreai ruházatok

Kb. i. sz. 1. században jelent meg a buddhizmus Kínában, és hamar szembetalálta magát a kínai kultúrával. Indiában az egyik váll felfedése a tisztelet jele, míg Kínában ez nem szokás.

A kínai kultúrában a helyes öltözet betakarja az egész testet, beleértve a karokat és a vállakat is. Ráadásul, mivel Kína éghajlatát tekintve hűvösebb, mint India, ezért a hagyományos háromrétegű öltözet nem ad elég meleget.

Így némi tanácskozás után a kínai buddhista szerzetesek egy hosszú ujjú, elől záródó köpenyt kezdtek viselni, hasonlót, mint amilyet a taoista tudósok. Erre a hosszú ujjú köpenyre vették fel aztán a kászáját (uttarászanga). A ruházat színe még tompábbá vált, annak ellenére, hogy az élénksárga – amelyik szerencseszínnek számít a kínai kultúrában – megszokott.

Ehhez még az is hozzájött, hogy Kínában a szerzetesek nem voltak alamizsnafüggők, hanem kolostori közösségekben kezdtek el élni, amelyek annyira önfenntartókká váltak, amennyire csak lehetett.

Ezért a kínai szerzetesek és apácák a mindennapjaik egy részében háztartási és kerti munkálatokat végeztek, ezért a kászája egész idő alatti viselése nem volt praktikus. Így ezt csak a meditációk és a szertartások végzése során hordták. Végül a kínai szerzetesek körében megszokottá vált a hasított szoknya vagy a hosszúnadrág viselése a mindennapok során, a nem meditációs és nem szertartásos időkben.

Öltözködés terén manapság is ugyanez a gyakorlat folytatódik Kínában, Japánban és Koreában. Az ujjakkal ellátott ruhadarabok különféle stílusban léteznek. És ugyanígy, különböző derékszalagokat, ujjatlan köpenyeket, obikat (japán selyemövek), stólákat és más egyéb kiegészítőket viselnek a ruházattal együtt ezekben a mahájána buddhista országokban.

A szertartások során a különböző iskolák szerzetesei, papjai és néha apácái gyakran viselnek ujjal ellátott “belső” felsőruhát, általában szürkét vagy fehéret; egy ujjal ellátott külső felsőruhát, amit elől kötnek meg vagy húznak össze, mint egy kimonót, és végül egy kászáját ráhúznak a külső ujjas ruházatra.

Japánban és Koreában a külső ujjal ellátott ruházat általában fekete, barna vagy szürke, és a kászája fekete, barna vagy arany, de sok egyéb kivétel létezik.

Tibeti buddhista ruházatok  

Bár a tibeti szerzetesek, lámák, apácák a ruhák, kalapok, ujjatlan köpenyek hatalmas választékát viselik, az alapruházat a következőkből tevődik össze:

-- A donka, egy átkötős jellegű, nagyon rövid ujjú ing. Színe lehet gesztenyebarna vagy gesztenyebarna és sárga.

-- A semdap gesztenyebarna színű, ruhadarabokból, foltokból összevarrt szoknya.

-- A csögyu olyasmi, mint a szangáti. Azaz köpeny, amit a felsőtesten viselnek, bár néha ugyanúgy az egyik vállukra hajtogatnak, mint a kászáját.. A csögyu sárga színű, és bizonyos ceremóniáknál és tanításoknál viselik.

-- A zen hasonló a csögyuhoz, de gesztenyeszínű és az átlagos napi viselet része.

-- A namjar szélesebb, mint a csögyu, több foltból készült, és sárga színű, gyakran selyemből készítik. Szertartásokhoz használják és kászája-stílusban viselik, a jobb karjukat szabadon hagyva.

Forrás: Buddhista szerzetesek és apácák ruházatáról (angol nyelven)

           Nők a buddhizmusban (angol nyelven)